Tető - Alec&Magnus

alec & magnus

We touch I feel a rush

Komolyan azt hiszi, hogy csak úgy ideállít az éjszaka közepén, és én bírni fogok magammal? - Körmeimmel kocogtatom a poharat tenyeremben, közben bágyadt tekintettel ücsörgök a terasz fölötti peremen. Oly' ritkán vagyunk kettesben, annyira karcsú az intervallum, 'mit ténylegesen velem tölt fel. Erre fel most, hogy megbarátkoznék a gondolatával - ez már nem fog változni -, bejelenti a telefonba, hogy úgy döntött, átfárad hozzám... Velem töltene pár percet? Képtelenség! Megfeszül arcizmom, ha belegondolok, hogy önszántából jön. Egy részem - igen domináns részem- arról susmorog koponyám falain belül, hogy talán ismét segítséget akar kérni, mindössze ezt elfelejtette közölni a telefonba, 'mit volt kedves jó szokásához híven alighanem rám csapni. Épphogy csak kérdeztem volna, 'Miért?' jön, de a folytonos zúgás elárulta, kár is várnom a feleletét, mert csak úgy jön...
Csupasz nyakamon simítanak végig gyűrűimtől díszitett ujjaim, közben kiengedve tüdőmből egy mélyről -már szinte gyomorból- jövő sóhajt. Hogy süllyedhettem bele ennyire az érzelmeimbe? Hogy engedhettem, hogy Alexander birtokba vegye teljes egészemet? Szám sarka rándul a gondolatra. Ég az arcom! Mocskos gondolatok kóborolnak fejembe, pedig jól tudom, hogy lehetetlen ezeknek a pillangóknak a csillapítása. Közönyösség, fölényesség, ehhez értek. A türelmesség azonban aligha jellemző rám... Mindig megszerzem, amit akarok! Törekvő vagyok, és akaratos. Ellenben ezzel a férfival szemben, mintha lebilincselnének a saját, tulajdon érzéseim. Hét pokol!
A poharam körbe-körbe táncoltatom, benne az italom örvényeztetve, mikor meghallom a bejárati nyikorgását. Megdermedve fordítom el fejem, hallgatózva! Gúnyos boldogságomnak minden bűntudatát és félelmét elsöpröm... - előre dőlök, majd nedvesítek ajkaimon, mielőtt szólnék a benn bóklászó után.
- Kedves, itt fönn! - hangom betölti a teret, lehetetlennek bizonyul, hogy az érkező fülét ne üsse meg a hívogatásom. Ó, miért nem ittam meg még egy üveggel? Kettővel. Inkább hárommal. Akkor biztosan megtudnám akadályozni a mocskos gondolataimat... Várakozásom közben magam mellé ejtem poharam, minek feneke koppan a tető masszív felszínén. Tenyereim végig tapogatják mellkasom, majd hajamba kóborolnak hosszú, vékony bőrbe bújtatott ujjaim. Mégis csak Alexander az, én meg nem nézhetek ki akárhogyan!
- Miben segíthetek? - egyenesedem föl, ahogy a teraszon felbukik csábítóm, majd egy minden tudó mosollyal jutalmazom. Meg sem próbálom leplezni, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem miattam jött. Oké, a Bane lakásba nagyon más miatt nem is jöhetne miután felhív, hogy itt vagyok-e, de mikor arra értem, hogy nem miattam.., - akkor arra gondolok, hogy nem azért, amiért én akarnám, hogy jöjjön. Magától értetődik! Nedvesítek torkomon, majd intek fejemmel, hogy fáradjon föl az oldalamra, én nem kívánok lentebb adni.
- Megkínálhatlak valamivel, vagy ... sietsz? - megjátszott sértettséget csempészek hangomba, hiszen egyszerűbb, mint őszintén hagyni, hogy vonzódásom irányába átbillentse a kapcsolatunkat, ... minket. Nem tudom, hogy mik vagyunk egymásnak, csak abban vagyok biztos, amit érzek. Bonyolult.
Közelebb lépdelek felé -legyen bárhol is-, majd nem létező szöszöket szedegetek le kabátjának vállpereméről. Legalább ennyire érinthesselek...