Habár soha nem mondtam ki, de szerettem Siennát. Na persze nem romantikus értelemben, hanem mint barátnőt, mint testvért – nem véletlenül lettünk évekkel ezelőtt parabataiok. Teljesen egy rúgóra járt az agyunk mindig, és amerre mentünk, szinte csak pusztítást hagytunk magunk után, ugyanis mindketten az előbb üt, aztán gondolkozik típusok voltunk, így ha valaki kötözködni kezdett, egyikünknek a keze vagy a lába mindig lendült. Nem véletlenül hívtak minket sokszor a Balhés párosnak – ez az összhang pedig most is megmutatkozott. Ahogy meghallottuk azt a halk, tompa sikkantást, mindketten egy emberként torpantunk meg, s még csak fel sem kellett tennem neki azt a kérdést, hogy megnézzük-e, mi történt – Sissy egy pillantásomból felismerte a szándékomat, s mivel nem fejezte ki ellenvetését, engem is megerősített a felől, hogy ő is benne van buliban. Cinkos mosolyom kiszélesedett arcomon ezt látva, majd előrefordítva fejemet megindultam a sikátor felé, ahonnét a zajt hallottuk. Óvatos, halk léptekkel közelítettem a zsákutcát, nem akartam, hogy bárki is megneszelje a közeledésünket, elvégre nem lehetett tudni mit fogunk találni ott bent. Még útközben előhúztam a zsebemből az irónomat is, és aktiváltam a nyx rúnámat, azt ugyanis már előre tudtam, hogy a lámpák fénye nem igazán hatolt be az utcába, én pedig nem akartam a sötétben botladozni. Pont visszadugtam a zsebembe az irónomat, amikor elértem a sikátor sarkához, majd azon befordulva rögtön megtorpantam a bejáratnál. Összehúzott szemekkel tekintettem előre, hogy felmérjem, mit is sikerült éppen megzavarnunk Sissy-vel. Ahogy megpillantottam egy pár vámpírt, kisimítottam vonásaimat. - Azonnal engedjétek el azt a nőt! – szólítottam fel őket ellenkezést nem tűrő hangon, miközben karba tettem kezeimet, sőt, még a szemöldököm is felvontam. Hangom nyugodt volt ugyan, de minden porcikámból fenyegetést sugároztam, hogy ezzel is a vámpírok tudtára adjam, nem érdemes packázniuk velünk, mert nem riadunk vissza attól sem, ha erőszakot kell alkalmaznunk. Persze, a magabiztos fellépés csak álca volt, mert valójában túl könnyű dolgunk nem lett volna, ha tényleges harcra kerülne a sor – ami szerintem elkerülhetetlen volt -, ugyanis ők többen voltak nálunk, mi pedig nem hoztunk magunkkal semmilyen rendes fegyvert, csak a tőrünkre és a puszta kezünkre számíthattunk. De ettől függetlenül nem estem egy percre se kétségbe, egy kis verekedéstől pedig soha nem riadtam még vissza, még akkor sem, amikor az esélyek nem voltak éppen a számomra kedvezők. Egy kis gyakorlás sosem árt! A vámpírok felkapták fejüket, ahogy meghallották a hangomat, s tekintetüket ránk szegezték. Egy pillanatig értetlenül pislantottak csak, de aztán ahogy rájöhettek, hogy két árnyvadásszal álltak szemben, arcukra ragadozó mosoly telepedett, mintha két új prédát találtak volna, akikkel jól elszórakozhatnak. Nem tetszett ez a tekintetük, úgy éreztem, hogy teljesen alábecsülnek minket, hogy semmibe vesznek, mintha kicsit sem jelentenénk fenyegetést a számunkra. Éreztem, hogy a düh lassan terjedni kezd az ereimben, de még képes voltam visszafogni azt, s nem hagytam, hogy arcomon kiütközzön, mennyire sikerült ezeknek az alvilágiaknak felbosszantaniuk. - A Klávé nevében felszólítalak titeket arra, hogy azonnal adjátok át nekünk azt a nőt. Ha nem engedelmeskedtek, akkor megszegitek a Törvényt, és viselnetek kell tetteiteknek a következményeit. Én pedig előre szólok, hogy nem fogunk kesztyűs kézzel bánni veletek – magyaráztam nekik némileg abban reménykedve, hogy sikerül észérvekkel hatnom rájuk, és hogy úgy cselekszenek majd, ahogy mondtam nekik, de igazából volt egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz így, mi pedig tényleg kénytelenek leszünk jól ellátni a bajukat. Az ostobák!
Igazság szerint nem sűrűn jár el bulizni. Nem is tudja miért, hisz nincs mitől tartania, hisz tudja, hogy a látszattal ellentétben nem egy gyenge, védtelen kislány, sőt... Épp ellenkezőleg. Ezt pedig a bátyja nagyon jól tudja, már csak azért is, mert az idősebb rendszeres elszenvedője a lány kivédési mechanizmusának. Hiába, aki nem tudja megtanulni, 18 együtt töltött év alatt, hogy csak akkor öleljük meg, vagy egyáltalán érünk hozzá a másikhoz, mikor azt ő megengedi, az így jár. Nem egyszer előfordult vele, hogy random letámadta szegény Siennát és olyankor persze mindig ő húzta a rövidebbet. Igaz, csak amiatt, mert szinte minden szabadidejét az edzőteremben tölti, és gyakorol, hogy egyre csak jobb legyen, és meg tudja védeni magát, és másokat is. Ettől fogva pedig igen nagyot is tud ütni, annak pedig mindig nyoma is marad a bátyján. Meg másokon is, ha épp akad valaki annyira hülye, hogy kikezdjen vele. Mert hát az ilyen bulis estéken, ahova gyakran elmennek az egyik intézetbeli barátnőjével, elég gyakran előfordul. Mert hát elég sok az undorító pasi, és hát a többségük nem áll meg a perverz gondolatokkal teli megbámulásnál. Az olyanokat pedig Sissy ki nem állhatja. Na meg persze amúgy is... Bárki engedély nélkül hozzáér, annak legalább a fejét leordítja a helyéről; rosszabb esetben viszont lendül a keze vagy a lába is. És hát általában innen szokott mindig indulni a balhé, amibe ez a két lány rendszeresen keveredik. Na nem mintha az idősebb ne lenne partner barátnője balhéiban, néha talán még ő is kezdi az egészet. Talán épp ezért olyan meglepő, hogy a mai este kifejezetten nyugisan telt. De bármilyen meglepő is, még neki is szüksége van néha ilyen alkalmakra. Még Siennának is ki kell néha próbálnia milyen az, mikor nem keverik bajba magukat. És így még a bátyja is nyugodt maradhat, hogy azért annyira nincs elcseszett húga. - Hát akkor abból tényleg szó szerinti fejre ejtés lett volna... Hisz ismersz. - nevetve halad mellette, majd csak sóhajtva pillant a sötét égbolt felé, ahogy visszaemlékszik ő is a nemrég történtekre. Utálja az ilyen embereket, akiknek szinte kiesik a szemük a helyéről, amint megpillantanak egy csinos lányt. Na de persze az az idióta nem egyedül volt ilyen. - De akkor már te meg elintézhetted volna azt a másikat Pillant rá vigyorogva, de még ő maga is beleborzong, hogy mi lett volna, ha nem épp úgy alakultak volna a dolgok, ahogy ők azt szerették volna. Mert hát az ilyen emberektől tényleg bármi kitelik. És igaz, hogy Sienna sem egy védtelen lány, nem egy Hulk, nem minden eseten tudná megvédeni magát. De így egy viszonylag csendes estét tudhatnak maguk mögött, most is az utca némaságát csak az ő beszélgetésük töri meg, ahogy haladnak hazafele. És át is fut az agyán egyszer, hogy olyan nyugodt minden... Talán kicsit túl nyugodt, hozzájuk képest, épp ezért valamiféle rossz érzés is kezdte őt a hatalmába keríteni, miszerint úgyse ússzák meg baj nélkül, bármennyire is szeretnék. És a rossz érzését hamar igazolja is a pillanat, mikor Ev megtorpan. Persze azt a bizonyos kérdő pillantást megkapja. De ő is elnémul, és az idősebbhez hasonlóan csak hallgatózik, s mikor meghallja azt a tompa sikkantást, azonnal a tőre felé nyúl. Igaz, egyelőre csak egyfajta megerősítésként, hogy tényleg magával hozta-e. Már csak megszokásból is, hisz tudja jól, hogy bárhova is megy, mindig magával hordja, ez az egyetlen tárgy, amit soha nem hagy otthon. A ki nem mondott kérdésére pedig csak egy széles vigyorral válaszol. Már ismeri jól Evelynt annyira, hogy tudja, nem menne csak úgy el emellett, és tudni akarja, hogy mi van ott bent, Sissy pedig nem is állítja meg. Sőt... még segítő kezet is nyújt, hogy minden a balhéhoz mérten zökkenőmentesen haladhasson. Ki nem hagyna egy ilyet még ő sem, így amint elindul az idősebb, követi is azonnal. Csak azt bánja, hogy lehet össze kell piszkítania a kedvenc szoknyáját...
Szószám ~ Ruha ~ ezer bocs hogy ilyen sokáig tartott <3
Az idő már elég későre járt – éjfél is rég elmúlott -, amikor én Siennával még épp hazafelé tartottam. Egy csajos estét tartottunk, szórakoztunk, beszélgettünk, és ittunk is persze – bár én szigorúan tartottam magam a józan állapothoz ezúttal, másnapi terveimnek ugyanis nem igazán tett volna jót az erős másnaposság. Mindig nagyon jól éreztem magam (így volt ez most is), amikor Siennával mentem el valahova, jó kis partikat szoktunk tartani, amiket általában egy kis balhé is megkoronáz, a mai nap azonban ez elmaradt, amin én is meglepődtem. Ilyen is csak egyszer van az évben, azt hiszem. - Láttad azt a srácot egyébként, akire korábban is célozgattam? Úgy bámult, hogy majd’ kiestek a szemei a helyéről – nevettem fel, ahogy újból felidéződött lelki szemeim előtt a nem is olyan régen látott jelenet. – Oda kellett volna menned hozzá, incselkedni kicsit, aztán jól fejre ejteni – pillantottam a szemem sarkából szúrósan a mellettem sétáló barátnőmre, majd aztán lemondóan megcsóváltam a fejem. Ez bizony már veszett fejsze nyele. Pedig úgy megnéztem volna, milyen képet vág! Biztos jót tudtunk volna nevetni rajta. Alapjáraton persze nem voltam gonosz az emberekkel, ez a gyerek azonban kiváltotta belőlem a leggonoszabb énem. Egyszerűen undorító volt, ahogy Siennára nézett – fel tudta volna falni a szemeivel, ha ez nem lett volna fizikai képtelenség, és azt hiszem, az a legjobb, hogy nem tudjuk, mi minden járt a fejében eközben. Ha csak erre gondolok, kiráz a hideg. - Na jó, lehet mégis jobb, hogy nem mentél hozzá oda – feleltem végül. Nem azért, mert féltettem volna barátnőmet, tudtam én nagyon jól, hogy milyen nagyszerű és erős árnyvadász, de talán mindenki jobban járt azzal, hogy nem szabadult rá Sienna arra a gyerekre. Semmi jó nem származott volna belőle, és így legalább egy tényleg átlagos bulit tudhattunk a hátunk mögött. Mondjuk, attól függ, kinek mi a jó. Amilyen bajkeverő természetem volt, én örültem minden nyugodt percnek. A sötét utca, amin épp haladtunk, nem volt teljesen üres – néha felbukkant egy részegebb bagázs, és az úton is elszáguldott mellettünk egy-egy autó, de lényegében csak a mi beszélgetésünk törte meg az este csendjét. Azt pedig nem lehetett mondani, hogy épp halkak voltunk, de egy ismeretlen zajforrás még így is megütötte fülemet, ahogy egy sikátorhoz közeledtünk. Automatikusan megtorpantam, és ha Sienna kérdőn pillantott rám, én nem néztem vissza rá, csak csendben hallgatóztam, hátha jobban ki tudom venni, hogy mi folyhat ott – hiszen az is lehet, hogy csak kóbor állat okozta a zajt. Bár éreztem, hogy nem erről van szó. És igazam is lett. A következő pillanatban mintha tompa sikkantás szűrődött volna ki a zsákutcából – egy nőé, akinek a száját befogták, hogy ne tudjon segítségért kiáltani, legalábbis erre következtettem. Persze nem lehettem benne biztos, de minden árnyvadász érzékem azt súgta, valaki bajban van, valakinek segítségre van szüksége. Nekem pedig nem is kellett ennél több. Egy pillanatig sem voltak tehát kétségeim a helyes döntést illetően – egyértelmű volt, hogy segítek a rászorulón. Amúgy is kimaradt a balhé a mai estéből, de úgy néz ki, mégis csak lehet részem benne. Aztán, ha túl nagy fába vágom a fejszémet, azt sem bánom. Szerettem a kihívásokat, és egyébként is, ha én megyek, jön Sienna is, ketten pedig biztos minden szorult helyzetből kivágjuk magunkat. Egy cinkos mosollyal az arcomon fordultam barátnőm felé, arckifejezésemmel azt a kérdést sugallva, hogy menjünk-e, annak ellenére, hogy biztos voltam az igenlő választ illetően – meg abban is, hogy Sienna pont ugyanazokra gondolt, mint én. Eléggé egy rugóra járt az agyunk. Majd aztán a kapott reakciótól függetlenül megindultam a sikátorba, miközben ellenőriztem, hogy a tőröm ott volt-e a megszokott helyén, bár reméltem, hogy erre nem lesz szükség.
Kezdőlap
Re: Sienna & Ev - Utcák, sikátor ↠ Vas. Ápr. 02, 2017 11:15 pm
Habár soha nem mondtam ki, de szerettem Siennát. Na persze nem romantikus értelemben, hanem mint barátnőt, mint testvért – nem véletlenül lettünk évekkel ezelőtt parabataiok. Teljesen egy rúgóra járt az agyunk mindig, és amerre mentünk, szinte csak pusztítást hagytunk magunk után, ugyanis mindketten az előbb üt, aztán gondolkozik típusok voltunk, így ha valaki kötözködni kezdett, egyikünknek a keze vagy a lába mindig lendült. Nem véletlenül hívtak minket sokszor a Balhés párosnak – ez az összhang pedig most is megmutatkozott.
