"Nagyon szórakoztató voltál, kedvesem. De nincs szükségem az engedélyedre. Abaddon elveszi, amit akar. És jelen pillanatban, Ő mindent akar."Egy név. Hét betű. Mindössze ennyiből áll a nevem, mégis oly erős érzelmeket kelt valamennyi lényben, amint felcsendül valakinek a szájából. A legdominánsabb érzelem talán a félelem, amit a csinos személyem kivált az unalmas halandókból.
Abbadon. A pokol hercegnője vagyok. Lucifer személyes kedvence. A halál angyala. A kegyetlen. A könyörületet nem ismerő. A manipulatív ribanc. A "zord kaszás" személyesen. Ne akarj szemtől szemben találkozni velem, mert ha az megtörténik.. már túl késő lesz, nem tudod visszaforgatni az időt, bármennyire is szeretnéd, az csakis egy dolgot fog jelenteni: te vagy a soron következő, akit magammal kell vinnem! Ha-ha-ha.
Bevállalós. Magabiztos. Céltudatos. Manipulatív. Kegyetlen. Önző. Könyörületet nem ismerő. Szadista gyilkos.
Na, de nem volt ez mindig így. Korábban egy arkangyal voltam, míg ki nem taszítottak a Mennyországból. A kis naivak azt hitték, az életem végét fogja majd jelenteni az a pillanat, de legnagyobb ámulatukra, ennek pont az ellenkezőjére került sor azon a nevezetes napon. Én lettem a halál hercegnője, a halott lelkek begyűjtője és büntetésük kiszabója.
Hogy bánom-e, amiért annak idején engedtem az Ördög csábításának és Lucifer oldalára álltam? A válaszom egy határozott nem. Soha, egy pillanatra sem bántam meg a döntésemet. A kínzás és a halál a szakterületem. A fájdalmas sikoly pedig maga a zene füleimnek. Hiszem, hogy én erre születtem. Kínozni a bűnös lelkeket, legalábbis azt a részét, akik nagyobb bűnt követtek el és a nap végén hozzám kerülnek le, ugyanis meggyőződésem, hogy a pokol és a menny között sincsenek szentek. Mindenkiben egyformán ott a potenciál, hogy elkövesse a rosszat és idővel elő is tőr belőlük. Az lényegtelen, hogy egy apróság vagy nagyobb dolog formájában, senki sem marad ártatlan az élete során. Tehát, ebből a szemszögből figyelve, eleve nincs értelme az egész Mennyország létezésének. Minden lélek egyformán megérdemli azt, hogy az élete végén a kezeim közé kerüljön.
Nagyon, nagyon régen, mikor még nem voltam több egy ártatlan, jóságos angyalnál, mindent sokkal másabb megvilágításban láttam. Minden fehér, tiszta és makulátlanul szép volt. Nem kételkedtem Isten akaratában, épp ellenkezőleg, hűségesen teljesítettem a felsőbb akaratot, az elvei szerint éltem és mindez elég is volt.
Szerény. Csendes. Ártatlan. Jóságos. Bizakodó. Szeretetreméltó. Önzetlen.
Egészen Káin bukásáig. Abból a naiv kislányból, aki abban az időben voltam ma már semmi sem maradt. A felsőbb akarat egy idő után már nem bizonyult sem elégnek, sem pedig helyesnek. Így, hát azt tettem, amit abban az időben helyesnek gondoltam: csatlakoztam a pokolt képviselő oldalhoz. Beálltam a hercegek közé, ezzel a lépéssel az utolsó hercegnővé válva, Lucifert képviselve, aki, valljuk be.. sosem bizonyult közömbösnek a számomra. Nyílt titok, hogy én vagyok a kedvence, amit szívesen ki is használok, valahányszor módomban áll úgy tenni, habár, amiért nem vagyok teljesen oda, az az, hogy inkább tekint rám saját lányaként, mint nőként, s ezt elég nehezemre esik elfogadni. Mindennek tetejében a hűségem az irányába megingathatatlan, de ettől függetlenül, az amit készülök tenni.. még egyszer a vesztét is okozhatja. Nekem pedig az a dolgom, hogy ezt ne hagyjam soha bekövetkezni. Mert, ha az arcomról nem is olvasható le, de a felszín alatt még bennem is megmaradt a törődés és az érzelmek egy nagyon aprócska szikrája, amit hiába próbálok semmissé tenni, újra és újra előbbre verekedi magát bennem.