My lost soulmate

Kb. 10 éve ismertük meg egymást, amikor ketten mentünk küldetésre a Kör megbízásából. Azt hiszem, először nem kedveltelek. Talán te sem engem. Olyan rég volt, nem könnyű már visszaemlékezni, főleg a történtek után, hiszen minden erőmmel azon vagyok most már, hogy gyűlöljelek. Egyelőre nem sikerült. Pedig annyira szeretném még az emlékképed is kitörölni a fejemből. Nyolc éve még minden rendben volt. Végre boldog voltam, a szüleim halála óta először. Hozzád mentem feleségül, és együtt szolgáltuk Valentine-t. Még a szüleim halálának ügyében is segítetted a titkos nyomozásomat. Aztán három éve kámforrá váltál. Fogalmam sincs, miért. Néha az a gondolat is a fejembe férkőzik, hogy esetleg rábukkantál valamire...de akkor sem értem, hogy hagyhattál cserben? És nemcsak engem, hanem a Kört is. Hol vagy? Átálltál a Klávé oldalára, vagy bebörtönöztek? Netán szökésben vagy? A fenébe is, hiába próbállak elfelejteni, mindig eszembe jutsz. Adj végre életjelet, és mondd el, mi történt veled, férjecském. Kezdek megőrülni. A szüleim halála körül tényleg nem stimmel valami, és úgy érzem, egyedül te tudnál segíteni. Ahogy régen. De ehhez először is tisztáznunk kell a helyzetet. Nem akarok az ellenségeddé válni, szóval kérlek, mondd, hogy nem álltál át a másik oldalra...

Kérlek, gyere, mert nagyon-nagyon kellesz!