Evan Knight

Túl voltam a vizsgámon, teljes értékű vadász lehettem, de a családi hagyományt még be kellett teljesítenem. Ez afféle erőpróba a Knigth családban, évezredek óta. Megölni egy pokol szolgát. Egyedül! Egy normális szülő vesz egy kocsit a gyerekének, vagy egy szeráfpengét, de nem…. az én rokonaim, őseim kitalálták,hogy csak akkor lehetek teljes értékű vadász, ha megölök egy pokoli démont, egyedül. Kis koromtól kezdve erre képeztek ki, de kit nem? Harcolni a sötét oldal ellen, így ez volt számomra a tökéletes feladat. Kicsit el is voltam szállva magamtól, de a démonnal való találkozás visszavett a nagy arcomból. Azóta megfontoltabb vagyok, de a harci kedvem mit sem változott. Viszont a családi hagyományról egyes klávé tagokon kívül mások nem tudnak. Ezért is érkeztem később ide, New Yorkba.
Egy társam lesz, egy… nő?! Bár a viselkedéséből ítélve inkább kislány. Magam is meglepődtem amikor mellé osztottak be, tökösebb töltetű csapatokhoz voltam szokva, nem ahhoz, hogy egy lányt pesztráljak. Persze az idrisi nők nem azok a mondén szerűek, körömlakkozós visítozós fajták, de akkor is!
Határozottan van benne düh és erő, de fegyelem? Eddig nem igazán láttam fegyelmezettnek, kiváltkép nem akarta a parancsaimat sem követni. Nem azért irányítok mert tököm van, hanem azért, mert ezt a feladatot kaptam, kiérdemeltem. Szóval a két fős kis társaságunkban én lennék a vezető. Ha ez a nőszemély nem menne a saját feje után!

Csak csendben álltam a sarokban, a láthatatlanná tevő rúna tette a dolgát, egyedül Frederic tudta, hogy itt vagyok. Rémes személyisége van ennek a lánynak.
~Lássuk…a magasság megvan, vannak izmok, de nem vagyok egy Hulk, szerencsére. ~
A továbbiakat belső kommentár nélkül hallgattam végig. Időnként visszaemlékeztem erre az estére, amikor ideérkeztem, és végig hallgattam az eligazítását.
Ha hagyna érvényesülni és nem a saját feje után menne, akkor tudnék bizonyítani, de hiába húzom ki a seggét a szarból már ki tudja hanyadszor, amit megjegyzem már számtalanszor bizonyítottam neki, de valami még mindig nem elég. Valami még hiányzik a részéről. Csak tudnám, hogy mi?
- Hé! Gyere ülj ide hozzánk, ne egyél megint egyedül. – felkaptam a fejem az ismeretlen srác hangjára. Az ebédlőben voltunk, normális esetben mindenki a csapattársával kajál, taktikai megbeszéléseket tartanak, de ez a lány csak puffog a sarokban.
-  Evan. – álltam meg az asztal előtt és le is ültem azonnal.
- Tudjuk, mit szólnál ha a következő küldetésre velünk jönnétek? Kíváncsiak vagyunk rátok. – felvontam a szemöldököm, és megráztam a fejem.
- Egyelőre ne legyél, még az is probléma, hogy kijöjjünk egymással. – rántottam meg a vállam könnyedén.
Hátra pillantottam a vállam felett, láttam, hogy közeledik felém az említett házisárkány, bár ne lenne ennyire a fogamra való, bár ne ismertük volna korábban egymást. A véreskünk, hogy segítek neki megtalálni a szülei gyilkosát, ennyit jelentett volna neki?!  
- Tudod mi a legborzasztóbb? Idrisben ismertük egymást, de ennek nyoma sincs itt. – ezt különösnek találtam. De, hogy miért beszélgettem egy vadidegen sráccal a pillanatnyi problémáimról? Mert úgy éreztem, hogy benne megbízhatok. Gyorsan belapátoltam a maradék kajámat, majd összeöklöztem búcsúzás képen az ismeretlen sráccal, csak akkor jutott az eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy hogy hívják, amikor Jasmine ostoba edzésére tartottam. Nem képes elviselni a vereséget, újra és újra kihív harcolni. Imádom cukkolni emiatt.
- Megint egy újabb menet a ringben? Hogy egálban legyünk, inkább valamelyikünk ágyában kellene kezdeni, ha pedig keményen szereted, tudok pár fogást amitől levegő után kapkodsz! – kiáltottam a ringó csípők tulajdonosa után.