Szabadtéri színpad

Évszázadok teltek el, oly sok évszázad, miután gyermeket nemzettem e világra. Generációk nőttek fel és hulltak el és én végigkövettem minden egyes ág minden egyes tagjának életét. Sok hajtásom kiapadt, mára már csak egy család maradt, a Jones-ok, akik már bebizonyították a világnak, hogy sok mindenben tehetségesek. Két fiatal hajtásom, Quinn és Monty Jones unokatestvérek voltak és a mai modern zenében jeleskedtek. Párszáz éve ezt még zajnak és nem zenének nevezték volna, de azóta minden annyira megváltozott, hogy már semmin sem lepődöm meg. Manapság már egy kivillanó felsőcomb vagy mell látványa mindennapos és nem kelt közfelháborodást, ráadásul Éva lányai már nem a háttérben szövik az intrikát, hanem hangot is adhatnak a nemtetszésüknek nyilvános közegben. Feminizmus, pán, bi és egyéb szexualitások, egyenlőség, liberalizmus. Ezek mind újkeletű szavak, melyeket évszázadokkal ezelőtt érteni sem érthettek az emberek. De haladni kell a korral, én szeretem befogadni az újdonságokat, így természetesen adtam egy esélyt a rock, metál és egyéb örjöngős, nyögős muzsikának, amiért manapság a fiatalok odavannak. Miután a zenével sikerült megbarátkoznom, úgy döntöttem, hogy meglesem már, milyen ez az élőkoncert, főleg, hogy a jenkik földjére tartottak, ami nem a szomszédban van. Persze egy óceán sem tart attól vissza, hogy figyeljem és védjem az enyéim, de mégis rosszul jött most ki nekem ez az amcsi kiruccanásuk. Megvettem a jegyet becsületesen és nemcsak úgy belógtam. Megtehettem volna azt is, de a jegy árával is a két kölyköt támogattam. Mondjuk a rendezvényszervező is épp az én hotellánculatomból került ki, szóval még VIP jegyet is kaptam, amiért állítólag mások ölni tudnának.  Azért ezt egy kicsit túlzásnak véltem, de manapság is ugyanúgy él a bálványozás, mint annak idején, csak mostanra már kézzel is fogható. A fiatal bakfisok és suhancok már nem a Teremtőhöz imádkoznak, hanem valamelyik szépfiúhoz vagy femme fatalehoz a tv-ben. Nem is értem, hogy csinálják, hogy még nem buktatták le önmagukat. Már eleve az énekesük is egy vámpír volt. Kis kölyökképű, mint én. Aztán volt ott boszorkánymester is, valamelyik drága bukott pokolbéli testvérem ivadéka a lány. De megjegyzem, elég szemrevaló ivadék. Quinn és Monty meg az enyéim. A negyedik kölyök meg úgy nézett ki, mint egy kriptaszökevény. Pedig meglepő módon ő volt az egyetlen mondén a társaságban. Mivel nem akartam a hormonok láncára vert, visongató és feltüzelt ifjoncok között várakozni, így a koncert kezdése előtt egy VIP buszban egy kényelmes bőrfotelbe süppedtem és ráőgyújtottam egy cigire, onnan figyeltem az eseményeket egy kamerán keresztül. Merthogy nekem még az is volt. A rendezvényszervezőm gondoskodott arról, hogy be legyen kamerázva a Brings Back Memories kisbusza. Igazából semmi izgalmas nem történt, az énekes és a személyi testőre acsarkodtak, mint a házasok, a lány zenélgetett, a mondén kölyök kétpofára tömte a fejét, az enyéim meg füves cigit tekertek hátul a sloziban azzal a szándékkal, hogy koncert után betépjenek, mint az atom, mert olyan állapotban mindig megerőszakolta őket a múzsa. Csodás csendélet
- Nem tudod, mire vállalkozol.  - úszott be Kate arca a képernyőbe. - Azt ugye tudod, hogy az első sorban nem fogsz tudni csak úgy álldogállni? - kérdezte, miközben felém fordult széles vigyorral. A titkárnőm kész energiser volt. Úgy pörgött, mint valami duracell elem.
- Majd megoldom. Fejet rázni és ide oda topogni még én is tudok.  - feleltem neki egy halvány mosollyal.
- Hát sok szerencsét főnök! A koncert 10 perc múlva kezdődik. Én innen figyelem az eseményeket egy pohár Prosecco társaságában.  - huppant le ő is a bőrfotelbe és már nyúlt is a pohár pezsgőért.
- Csak meg ne ártson!  - szóltam oda neki, majd elnyomtam a csikket, aztán rágyújtottam még egyre. Tíz percbe még ez belefér.