Salomon-ház - Gwen&Viv

You are my only treasure on this world

Idegesen ülök az ágyam szélén. Korán reggel van, Gwen még ilyenkor alszik, bár már nem sokára fel kell ébresztenem a reggeli edzése miatt – na, meg a mondanivalóm miatt.
Nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést. Számba vettem minden tényezőt, amit csak tudtam, előrevetítettem egy halom következményt, de ez sem segített rajtam. Sajnos a pro oldalon álló egyetlen, súlyos tényező túl sokat adott a latba, a másik oldal nyomós érvei mellett is ez nyert. Pedig az ellenoldalon állt feketén-fehéren, hogy magára kell hagynom a kicsi lánykámat.
Tíz éves kora óta nem töltött tíz óránál többet az óvó tekintetem nélkül, bár sejtem mennyire örülhet ennek, most, hogy már 15 éves múlt. A Haitin történt baleset óta pánikba esem, ha nem tudok róla semmit, ha nem láthatom, hogy egészségesen edz vagy olvas vagy tudom is én mit csinál. Csak ne essen baja az utolsó élő gyermekemnek. Nekem viszont most itt kell hagynom őt Idrisben egyedül.
Muszáj New Yorkba mennem, hogy a Kör után nyomozzak. Nem ülhetek tehetetlenül a Klávé gyűléseken ezek között az öntelt barmok között! Akár a gyermekem is lehetne Valentine fogságában, azt pedig nem élném túl. Fel sem tudom fogni, miért hagyják a Klávénál, hogy ez megtörténjen. Elvileg mi mindenre figyelünk, mindenről tudunk, minden nephilimet megvédünk – a nagy fenéket! Hagytuk, hogy mindez kicsússzon a kezünkből és kinője magát egy elképzelhetetlenül veszélyes fenyegetéssé. Ráadásul gyerekek vannak veszélyben, a new yorki árnyvadász-növendékek élete a tét. Senki nem hallgatja meg mikor magamból kikelve sorolom az észérveket a cselekvés mellett, mintha a falnak beszélnék. Kizárólag a családommal tudnak jönni, és minden logikus állításomat a „mentális állapotommal” söpörnek le az asztalról.
Nem tudom még, hogy mit csináljak. Talán be kellene épülnöm a Körbe, azonban ennek a lányomra nézve előreláthatatlan következményei lennének. A Klávé vele zsarolhatna, vagy akár még őt is felelősségre vonhatnák, amit nyilvánvalóan minden áron el szeretnék kerülni. Okos lány, nem félek, hogy bajba keveri magát, ám azt sem várhatom el, hogy a legfelsőbb szervezet karmai közül is elmeneküljön. Habár anyám titkos rejtekhelyét ismeri, amely a szerény kis otthonunk mélyén van, nem rejtheti el őt örökké egy kis pánik-szoba. Pedig talán a Kör tagjaként megvédhetném őt attól, hogy áldozatául essen ennek a háborúnak. Anyaként ezt kellene tennem, a Kör leghűségesebb tagjának lennem, csak hogy a lányom biztonságban lehessen Morgenstern elmebeteg ügyködései elől. Klávé-tagként azonban tudom, nem csak az én lányom van veszélyben, hanem másnak a gyermeke is, s nem hagyhatjuk, hogy a nephilimek legfiatalabb generációja kihaljon.
Nagy levegőt veszek, amit szörnyen hosszan fújok ki. Megigazítom a hajamat, összekötöm egy copfba, aztán kilépek a saját szobámból, melynek ajtaja a lányoméval szemben van. Néhány lépés választ el engem a világos fenyőajtótól, ám ez a kis út egy örökkévalóságnak tűnik. Lágyan kopogok az ajtaján, és válaszát megvárva benyitok – remélem már azért valamennyire magánál van, és nem a legmélyebb álmából keltettem fel.