Ez a beszélgetés lesz talán életem egyik legnehezebb beszélgetése, pedig volt egy pár hasonló, az is biztos. Sok mindenen túl vagyunk már, én is, Roxanne is, és általában egy oldalon állunk, de ebben az esetben egyáltalán nem ez a helyzet. Elsodródtunk egymástól. Mintha már nem is lennénk rokonok, a múlt elhalványult volna, és csak a jelen rideg társadalmi formái kötnének csupán egymáshoz. Furcsa érzés, mintha először mondana nekem ellent. Biztos volt már ilyen, de valamilyen kis piti dologban, amelynek nem volt ekkora jelentősége. A tündéreket érintő ügyekben, információszerzésben mindig számíthattam rá, és ez a szerelmi ügy annyira nem vall rá. Kötelességtudó tündérnek ismerem, olyannak, aki előrehelyezi a faját minden másnál. Azt hittem nem azért teszi, mert a nagynénje kéri őt. Lehetséges, most, mint királynő utasít engem, és az íratlan szabályainkat el, és az egyáltalán nem fájna. Azonban az, hogy a nagynénje tanácsát nem szeretné megfogadni, igenis rosszul érint engem. Talán túl sokat kértem tőle. Talán már nem tekint a rokonának. Nem a szolgám, nem is a saját gyermekem, sőt, a bátyámmal olyan közel sem álltunk soha, de ő valahogy mégis különleges számomra. Néha elfelejtem, hogy nem a saját kémem, a saját katonám. Úgy hiszem, sosem kényszerítettem semmire, bár való igaz, néha eléggé erőszakosan kérek tőle. Nyilvánvaló, hogy fontos, minden tündért érintő ügyben kértem a segítségét, máskülönben nem erősködtem volna ennyire. Próbálok úgy cselekedni, hogy az a fajunk javát szolgálja, ám ehhez néha be kell áldoznunk egy-egy egyént, és túl gyakran volt az a szerencsétlen az én unokahúgom. Megbántam-e a döntésem? Nem. Meg kellett tennie, mert ki másban bíznék ennyire, mint benne? Kényes dolgokat kértem tőle, nem vitatom, de de kellene látnia, tőle sokkal nagyobb ügyekben kértem a segítségét, és hálás voltam, amiért elvégezte a feladatát. Ez viszont... A tündéreknek tündérekkel kell hálniuk. Olyan nehezen vagyunk képesek szaporodni, és ha valóban más fajból szeretne válogatni, legalább egy veszélytelen fiút választott volna magának... Féltem a fajunk jövőjét. A halandók nem érthetik meg ezt, de mi, tündérek, akiknek hihetetlenül hosszú életünk van, jobban érzékeljük az örök idők súlyát a vállunkon. Ami nekik túl messze van, hogy megéljék, az nekünk csupán a közeljövő. Minden örömével, bajával. Sóhajtok. - Nem, talán tényleg nincs hozzá közöm. - A kezemet csak az ölembe fektetem, azt nézem. Nehezen jönnek a szavak, ilyen velem elég régóta nem fordult már elő. Mindig képes vagyok a megfelelő módon tálalni a dolgokat, ám most... Most kissé akadoznak a hangszálaim. - Csak tudod... Féltelek. - Őt is, és a népemet is. Nehezen lehet elvonatkoztatni a kettőt, és próbálok úgy fogalmazni, hogy úgy tűnjön, ez csakis róla szól. Úgy akartam, úgy terveztem, hogy ez mind az unokahúgomról szól majd, nem egy egyszerű tündérről, aki nekem dolgozik. Ám képtelen vagyok uralkodni az uralkodón, aki egy ördögként a vállamon sugdos a fülembe. Ironikus, hogy mikor királynőként kell viselkednem, akkor a személyes érzelmeim akadályoznak, s mikor a saját családommal kell beszélnem, a vezetőjükként akarok rajtuk uralkodni. - Ezt nem vitatom, valóban erős vagy, jó harcos, akár csak az apád volt. - A fivérem emléke nem tép fel bennem mély sebeket. Gyászoltam, mikor meghalt, és szomorú leszek, ha rágondolok, de mindazonáltal az anyám halála, a saját szerelmem sokkal több fájdalmat okoztak nekem. - Hidd el, nem a levegőbe beszélek, mikor óva intelek! - A részletekbe nem megyek bele. Ő sem tudhatja meg, milyen körülmények között találkoztam Arne-nal, még akkor sem, ha tudom, a titkom jó helyen volna nála. - Nem fogom megtiltani, hogy találkozzatok. - szögezem le. - Ám nem is fogom támogatni. Ha bajba kerülsz... Tudd, hogy ránk számíthatsz. Viszont a tündérek vére a lelkeden szárad majd. - fejezem be, majd beleiszok a kupámba. Kissé kegyetlen, tudom, de muszáj valahogyan hatnom rá. Ha legalább kicsit kevesebbet látná azt a Napjárót...
code by Silver Lungs
Vendég
Vendég
Re: Folyópart ↠ Pént. Aug. 18, 2017 12:48 am
A család nem ott van, ahová a vér köt, hanem ott, ahol szeretnek
Hazel & Roxanne
MA nagynéném és én nagyon sok mindenben hasonlítunk. Éppen ezért is értjük meg egymást nagyon jól. Rengetegen vagyunk itt tündérek és tulajdonképpen mind egy nagy család részei vagyunk. De ennek ellenére a mi kapcsolatunk más és nem csak amiatt, hogy a vér szerinti rokonok vagyunk. Hanem azért is mert mind ugyan azokat a veszteségeket éltük át és ez összekovácsolt minket. Mindezek ellenére még sem értek mindig egyet minden döntésével és sok esetben nem tudom felfogni, hogy egyes dolgokat miért is tesz. Viszont hiszek abban, hogy mindent azért tesz mert úgy véli az a helyes. Legalább is ebben kell hinnem, hiszen szeretem és fontos a számomra még úgy is ha néha ezt kihasználja. Például ott volt az a Minna eset, na annál kínosabb és utálatosabb helyzetbe nem is hozhatott volna. Még szerencse, hogy a legjobb barátnőm nem neszelte meg a kis kémkedésem, mert akkor minden bizonnyal fejem vette volna én pedig nagy valószínűséggel a nagynéném fejét követeltem volna, ami úgyszintén csak rám ütött volna vissza rosszul. Ennek fényében pedig mindenképpen jó, hogy nem derült fény a kis turpisságra. Bár ez is azt bizonyítja, hogyha képes voltam a kezdetektől legjobb barátnőmet, a "testvéremet" átverni a királynő kedvéért akkor én sem vagyok sokkal jobb mint Ő. Most viszont azt érzem, hogy a sorsunk ezen a úton ketté fog ágazni és ezt nem szeretném megélni. Nem szeretném ha választanom kellene közte vagy a szerelemem és a boldogságom között. Ez túl nagy kérés lenne és egy olyan lehetetlen helyzet amit nem lennék képes kezelni és ami a kelleténél jóval nagyobb problémát okozna mindenki számára. Folyamatosan ez zakatolt a fejemben amikor megérkeztem és megpillantottam a nagynéném. Így amikor melléültem és elfogadtam a szolgálóitól a felém nyújtott italos kupát értelemszerűen bennem volt a félsz, de erős nő vagyok. Annak születtem és ezen a neveltetésem sem gyengített azok a veszteségek amiket eddigi életem során pedig már sikeresen átvészeltem pedig még inkább megerősítettek. Éppen ezért nem mutathattam a félelmem és az aggodalmam, hiszen ezzel csakis azt érném el, hogy gyengének lásson és ez csak még inkább azt mondatná vele, hogy a szerelem rossz hatással van rám. - Nénikém! Nézd! Minden tiszteletem a tiéd és nem szeretnélek megbántani, de azt hiszem, hogy szerelmi életem nem tartozik rád. - válaszolom rögtön a lényegre térve egy kissé talán merészebben, mint azt a helyzet megkövetelné. Mindazonáltal nagyra értékelem, hogy a nagynéném a szolgálóit elküldte és nem liheg megannyi haszontalan és pletykás tündér a nyakunkban. Főleg így, hogy ez az egész szituáció eléggé kényes lesz ahoz, hogy kínosan érezzem majd magam a végére. - Mindazonáltal megértem az aggodalmadat és igazán nagyra értékelem, hogy ennyire törődsz velem. De teljes mértékig megbízom barátomban és a saját tudásomban ha úgy alakulna a helyzet. Elég ügyes vagyok ahhoz, hogy megvédjem magam, végül is a legjobb katonád volt a kiképzőm. - mondtam elkalandozva a mondatom utolsó részénél, miközben megérintettem nyakamban függő medált amiben ott lapult az édesapámnak, az Ő fivérének a fényképe.
Ahogyan erre a gyönyörű gyermekre tekintek, a szívem kissé összeszorul. Az igazi vér szerinti rokonaim közül lassan már csak ő marad nekem, és igyekszem mindenáron megvédeni őt. Nem élném túl, ha még valakit elveszítenék, aki ilyen közel áll hozzám, hiszen annyi mindenkit elgyászoltam az eddigi terjedelmes életem során. Persze, be sem zárhatom őt ide, ahol a hatalmam mindenhol ugyanolyan erős és egyenletes, akármennyire is ezt szeretném leginkább tenni. Magam is tudom, mennyire vonzó a mondének földje, hisz én is rengeteg időt töltöttem ott - s magam is szerelembe estem odafent. Tehát nem idegen számomra az érzés, a szituáció. Ezért nem tudom határozottan azt mondani, hogy Simonnak muszáj mennie - de jó szívvel sem vagyok képes engedni őt Roxanne mellett maradni. Szegény lány, biztosan teljesen oda van érte, talán tiszta fejjel sem képes már gondolkodni. Van-e jogom megtiltani neki azt, amit magam is elkövettem - ráadásul élveztem? Veszélyesnek veszélyes volt a saját szerelmem is, majdnem a fejemet adtam érte, az igaz, Roxanne-nek pedig sikerült beleesnie egy olyan vámpírba, amely Valentine Morgenstern tűzvonalának közepén foglal helyet. Vajon neki is a fejét kell majd féltenie? Igyekszem kiverni a fejemből ezeket a mérgező látképeket, és csak arra gondolni, hogy ismerem min megy keresztül, és tudom, mit kellene nekem mondani - a kérdés, azt fogom-e végül kibökni? A szerelmem a legszebb dolog, ami valaha velem történt, és azt is tudom, mennyire gyengévé váltam tőle. A nem tündér-tündér párosítás sosem könnyű, és még ebből a mondénnekkel való szerelem a legjobb opció, de az alvilágiak más fajaival eléggé, nos... Rögös ez az út. Roxanne-t mindig is okos lánynak ismertem, nem hinném, hogy ne gondolta volna át, mennyi minden baj történhet ebből. Azonban fiatal is - ahhoz nagyon, hogy tudja, mikor kell leállni. Magam sem tudtam és lám-lám, megfizettem az árát. Habár jómagam rossz példa volnék - a királynői széket egy csodás szeretőt nyertem az ügy legeslegvégén - én pontosan tisztában vagyok az érzéseivel, s így talán jobban szót értek vele, bár egyelőre konfliktusok dúlnak bennem, melyik oldalt erősítsem, a támogatót vagy az ellenzőt. A tisztelet nem tűnt ki belőle az évek során, és nagyon is örülök, hogy ilyen nővé érett - rengeteg tündérke az udvarban hasznavehetetlen pipogya maszlaggá vált, mikor elérték ezt a kort. Mosolyogva fogadom, kezdeti türelmetlenkedésemnek már nyoma sincsen. Intek a szolgálóknak, mielőtt Roxanne-hez szólnék, s azonnal egy kupát nyújtanak a lány felé, akin a döntés áll, elfogadja-e azt vagy sem. Miután ez megtörténik, a szolgálólányok eltűnnek, s magunkra maradunk - ahogyan már régóta nem tettük. Elfoglalt vagyok, és ez néha azt eredményezi, hogy nem jut időm a családomra. - Kedvesem... Talán sejted, miért vagy most itt, de kérlek, ne ijedj meg! - kezdem, hangom lágy és barátságos. - Nem akarok túl kemény lenni veled, de óvni is szeretnélek, és ez egy kényes helyzet. - magyarázom, és várom, hogyan reagál.
code by Silver Lungs
Vendég
Vendég
Re: Folyópart ↠ Vas. Júl. 23, 2017 3:23 pm
A család nem ott van, ahová a vér köt, hanem ott, ahol szeretnek
Hazel & Roxanne
Mi tündérek sokszor egészen más véleményen vagyunk mint a többiek, és ezt nem csak a többi fajra értem, hanem a saját társainkra, testvéreinkre is. Annak idején amikor még kicsi voltam, emlékszem rá, hogy rengetegszer kerültem bajba amiatt, hogy különc vagyok. Viszont a nagynéném mindig megtalálta a módját annak, hogy igazságot tegyen. Sokan úgy vélik, hogy gonosz és igazságtalan, de én tudom, hogy mindent csak azért és csakis úgy tesz, hogy az számunkra a legjobb legyen. Nyilván akadnak olyan döntései is amivel én sem értek egyet, de végül is nem lehet mindenki kívánságának eleget tenni, nem igaz? Most viszont van egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni ami miatt magához hívatott. Van egy-két olyan tündér az udvarban aki nem nézi jó szemmel ha másokkal túlságosan is jóban vagyunk, vagy éppenséggel romantikus kapcsolatba kerülünk. Ez pedig az én esetemben még inkább helytelennek tekinthetős, hiszen tagja vagyok a királynő vér szerinti családjának. Úgyhogy ha nem csalnak a megérzéseim akkor alighanem erről lesz szó. Márpedig elég ritkán szoktak cserbenhagyni a megérzéseim. Talán emiatt is nem akaródzik sehogy sem eljutni a megbeszélt találkára. Tudom, hogy nem kellene félnem attól amit hallani fogok, hiszen már máskor is megszegtem a parancsait, de most másról is szó van, nem csak rólam. Simon egy olyan személy az életemben akit semmi esetre sem szeretnék veszélybe sodorni és valljuk be őszintén, mi tündérek néha elég agyafurtak és veszélyesek tudunk lenni, ha arról van szó. A lábaim akaratom ellenére is a folyó felé vittek és tudtam, hogy akármennyire is próbálkozom majd, nem fogok tudni kibújni ez alól a találkozó alól, úgyhogy vettem egy nagy levegőt, kihúztam magam és elindultam. Éppen akkor értem oda mikor a nagynéném már elkezdett türelmetlenné válni, ami azt jelenti, hogy épp az utolsó utáni pillanatban futottam be. Ami szerintem még éppen időben van. - Itt vagyok nénikém. - feleltem, miközben odaléptem elé és megadva a tiszteletet, köszöntöttem őt.
Hogy mit is gondolok a szerelemről? Jó kérdés. Nevetségesnek, energianyelőnek, haszontalannak találom. Annyira kicsinyes érzelmek a féltékenység, a ragaszkodás, a gyengédség, az odaadás. A koncentráció csökkenése, a szabadság beszűkülése, a mások iránt való hűség elenyészése az eredménye, ha a szeretet tárgyára fókuszálunk a feladataink helyett. Egyetlen személyhez láncoljuk magunkat, az összes többi lehetőségünket eldobva magunktól, miért is cserébe? Egy felhőtlen éjszakáért? Édes csókokért? Mind mulandó, könnyen megszerezhető élmény. A tündérnek nem szabad ilyen ostobaságokat éreznie, csakis a saját fajtája iránt. A célunk a fajfennmaradás, amelyhez elengedhetetlen a reprodukció; miért is tekintünk akkor más fajok felé? Minden tündér fontos; minden érzést egymásnak kellene tartogatnunk. Én már csak tudom, hiszen magam is voltam szerelmes. A szó csengése is puszta undorral tölt meg, bár az emlékek árja is minden alkalommal elönt engem, ezer s ezer érzés küzd bennem, ha eszembe jut a férfi tökéletes arca, meleg, selymes tapintása, mézédes mosolya, borostás álla. Bárcsak sohasem találkoztam volna vele! Baljós dolog, hogy most egy hozzám közel álló tündérke is hasonló helyzetben van. Tapasztalatból mondom, amit, természetesen. Csakis olyan tanáccsal látom el a tündéreimet, a családomat, amit jónak gondolok, így nem volt más választásom, mint magamhoz hívatni az unokahúgomat, hogy kiigazítsam a helyesről alkotott deviáns világképét.. A tündérek származásuk alapján mindannyian rokonságban állnak egymással, ha csak nem egy elcserélt gyermek leszármazottjáról beszélünk, azonban ezt nem tartom számon itthon, itt mindenki egyenlő. Az összes szolgálóm, az összes mondének közt élő tündér, a Vadűzés összes tagja az én gyermekem, s nem hagyhatom, hogy bajuk essen. Igen, még a Vadűzést is a szívemen hordozom, bár szavam számukra nem parancs. Roxanne viszont valójában közeli hozzátartozóm, láttam őt megszületni, s nem szeretném, hogy vámpírokkal hemperegjen, ráadásul a Birodalmam kapujának közelében. Mérhetetlen düh töltött el, mikor az egyik udvarhölgyem nem győzte kinyögni, minek volt szemtanúja. Először értesíteni szerettem volna a vámpírokat, koncolják fel a Napjárót, vagy csináljanak vele akármit, csak hurcolják el a gyermekeim közeléből, ám miután egy kis nyugalom ült rám, rájöttem, jobb lesz kihagyni belőle a vérszívókat. Ez családi ügy, nekem kell gondoskodnom a lehető legelőnyösebb végkifejletről. A folyóparton ülök, mert ez a helyszín túl sok mindent jelent nekem; segít a megfelelő témánál maradni, s a lényegre koncentrálni, és nem legutolsó sorban nem annyira hivatalos helyszín, mint a tróntermem – nem megijeszteni akarom a lányt, hanem meggyőzni az igazamról. Körülöttem lebzselnek az udvarhölgyeim is, bort töltenek az arany kupáimba, szőlőt tesznek a hatalmas tányéromra. Türelmesen várok az unokahúgomra, akivel hosszan fogok beszélni majd arról mi a helyes s mi nem. Az elszakíthatatlan indákkal körül ölelt falak között visszhangzik a hangom, mikor felszólalok. - Hol jár ez a gyermek már? - S amint ezek a szavak elhagyják az ajkaimat, meg is pillantom Roxanne-t.
Kezdőlap
Re: Folyópart ↠ Szomb. Aug. 19, 2017 3:00 am
