Mondén ésszel fel nem fogható idő telt már el azóta, hogy Atyánk letaszította az árulókat, a bukottak azóta a földön élnek és lapulnak, már amelyik, akad köztük pár amelyek előszeretettel fitogtatják és okoznak gondot az angyaloknak azzal, hogy leleplezni készülnek azt, amit soha nem volna szabad. Mikor utoljára láttam Hadriel még fiatal voltam, csupán pár száz éves, a végső vizsgáim előtt álltam, hogy őrangyallá avassanak. Persze a dolgok megváltoztak, elszúrtam, és most itt vagyok, új feladatot kaptam és így látom viszont a testvérem. -Csak mert elbuktál, mert hibát követtél el még nem szűntél meg angyal lenni, csupán letértél a kijelölt útról. - mondom azt a szöveget, amit előszeretettel alkalmaznak az öregek, ám lassan már magam sem hiszek teljesen ebben. Szerintem nem minden fekete és fehér, ott van közte a szürke is. -Való igaz, de a dolgok megváltoztak testvérem. - egy mosollyal közlöm szavaimat és magam is körülnézek. Nem tartom magam rossznak sem gonosznak, Én egyszerű takarító vagyok, eltakarítom azokat, akik távozni akarnak, visszatérni atyánk birodalmába, a paradicsomba. -Mindenre meg lehet találni a megoldást, pár törött kerék, néhány rémült állat és a káosz tálcán kínálja magát. - mondom közönyösen vállat rántva. A halál ott is felüti a fejét, ahol senki se számítana rá, csecsemők ágya mellett, betegek, egészségesek előtt, ahol csak számítanak és nem számítanak rá. -Nem mindig sikerül ennyire látványosra, de kiteszek magamért minden alkalommal. - A halál az halál, mindegy hogyan éri el az életet, nyugodtan, lassan, gyorsan vagy kínlódva, a vég mindenhogy vég, a körítés mellé nem fontos. Talán csak tudatosít egy ilyen baleset mindenkiben valamit, hogy nem Ők állnak létra tetején, hogy mindig lesz valaki, aki felettük áll és rendelkezik velük. -Nem olyan rég, kétszáz, háromszáz év, már nem számolom, olyan mintha tegnap történt volna. Elkövettem egy hibát, ezt kaptam büntetésként és ajándékként is egyszerre, Raziel határozott így. - Még mindig úgy ejtem ki az agyal nevét mintha egy ima volna a számból. Talán mindennel már nem értek egyet az öregekkel mióta belekóstolhattam a földi életbe, azonban tisztelem a testvéreimet és a tetteiket egyaránt. Raziel a mentoromként átsegített egy nehéz időszakon és a megfelelő útra terelt, hálásnak kell lennem neki. -Természetesen. - szinte azonnal láthatóvá is válok, ebben az alakomban még Hadriel soha sem láthatott, angyali létformánk teljesen más, mint a földi alakunk, ezt magunk válasszuk. -Nem kérek, köszönöm. - mondtam és követtem a kocsijához. Soha sem vezettem efféle emberi szerkezetet, nincs rá szükségem, ám látható, hogy Hadriel remekül beilleszkedett ebbe a létformába. -Legközelebb ne arra vezess amerre dolgom van, testvérem. - nézek rá egy félmosoly kíséretében. Atyánk nem tiltotta meg nekünk, hogy beszéljünk bukott társainkkal azonban valószínűleg nem nézi jó szemmel a történteket. Azonban, mint az imént is mondtam, nem minden fekete és fehér, bár árulók, ők még mindig a testvéreink és ezt, ha nem is akarják elfogadni akkor is így van. -Mivel töltöd földi életed? - kérdezek rá, mert hasonlóan lebukott társainkkal még nem találkoztam hiába járom a földet, lelkeket rabolva, Hadriel az első, akivel találkoztam évszázadok alatt. -Az angyalok nyelvére még emlékszel? - kérdezek hirtelen egy újabbat. Az angyalok képekkel és szimbólumokkal kommunikálnak egymással és másokkal, nehéz megérteni ezt az ősi és rejtélyes nyelvet, bár ismerem, mióta idelent vagyok keveset használom, alkalmazkodtam.
A rendőr kettőt pislogott, már el is tűntem a látóteréből. Kicsit meg volt szeppenve, de majd összeszedi magát. Szemben álltam egy angyal testvéremmel. Oly sok év elteltével. Nem mondom, meglepett, hogy az ifjú Daimonból kriptatömő vált, emlékezetemben őrangyal tanoncként élt még. Bizonyos voltam benne, hogy ő sem lehetett már makulátlan, ha ezzel a feladattal áldották meg. Vagy inkább büntették. Nem tudtam eldönteni, hogy most szíves ez a viszontlátás, avagy mégsem, hisz megremegett a szája széle ugyan, de aztán gyorsan el is próbálta simítani. Ki gondolta volna, hogy egy kirobbantott londoni utcarész közepén fogjuk egymást viszontlátni roncsderbyvel, hullákkal, koporsójelöltekkel körülvéve és káosszal megfűszerezve. Hát nem így képzeltem a családi összejöveteleket. - Így is rég szólítottak már. - reagáltam a nevemet hallva. -Ősidők óta. - válaszoltam. Már nem is számoltam, hány évtized, évszázad, évezred telt el a letaszíttatásom óta. - Fogadok, ha egy évszázaddal hamarabb futottunk volna össze, nem tudtál volna ilyen csinnadrattával előállni. - futtattam körbe az ujjaim a körülöttünk lévő romhalmazon. Egész szép kis horrormixet sikerült itt létrehoznia az utcában. - A lovaskocsik bizonyosan nem robbantottak volna ekkorát. - Magam köré néztem. Roncstelep, vérbank, temető. A szag meg egy füstházra emlékeztetett. Hát nem lehetett itt kellemes felrobbanni, konstatáltam magamban. - Mikor lettél te a pusztulat ura? - érdeklődtem tőle. Közben a füst már elült, úgy gondoltam, jobb lesz visszaballagni a kocsimhoz, mielőtt elvitetik. Intettem neki, hogy kövessen, majd elindultam vissza a kocsisorhoz. - Megtennéd, hogy láthatóvá válsz a halandók számára is, csakhogy ne higgyék azt, hogy a levegőhöz beszélek és ne akarjanak hirtelen kényszerzubbonyt adni rám? - kértem tőle egy nyájas mosoly kíséretében, majd rágyújtottam egy cigire. - Kérsz? - érdeklődtem, bár gondoltam, hogy úgysem mérgezi magát ilyen szutykokkal. Körülöttünk még mindenki meg volt zavarodva, mint vasorrú banya a mágneses viharban. Ahogy egyre kijjelebb sétáltunk, egyre nagyobb lett a zűrzavar. A rendőrök lezárták az utcát az autósok nagy örömére, az emberek tanácstalanok voltak. - Legközelebb megoldhatnánk ezt dugómentesen? A kocsim valahol a közepén áll. - böktem a fejemmel a kocsisorra, miközben érdeklődtem, mintha kívánságműsor lenne. De na, hát nem különösebben kedveltem a dugókat. Portált meg nem nyitogatnék London kellős közepén csak úgy kényem, kedvem szerint, nem akarom, hogy olyasvalakik találjanak meg, akikkel nem szívesen kávézgatnék a sarki Starbucksban.
Vendég
Vendég
Re: Bevásárlóközpont ↠ Szomb. Május 27, 2017 11:39 am
Hadriel & Daimon
Rég nem látott testvér
Nehéz megfogalmazni milyen elvenni egy életet. Érezhetnék bűntudatot, lelkiismeretfurdalást, de nem érzek semmit. Nincsenek érzéseim, teszem, amire hívatott vagyok, megszabadítom a lelkeket a földi pokolból, a börtönből, melyet maguk választottak, de később rájöttek, hogy hibásan döntöttek. Ma egyszerre több lélek kívánt visszatérni a teremtő általi mennyekbe, így hát nem volt más dolgom, mint megrendezni a halálukat. Hatalmas robbanás rázta meg a várost, nem sok maradt a lelkek földi porhüvelyéből. A látvány nem szívderítő. Egy gyermek és az apja ült a személygép kocsiban, azonnal meghaltak, pont úgy, ahogy ez előre megvolt rendezve. -Nem kell félnetek, Roden és Kyle. -Mi történt? -Meghaltatok. - feleltem ama higgadtsággal, amellyel minden alkalommal felelek a lelkek kérdéseire. -Kövessetek, már várnak benneteket. A két lélek, kéz a kézben indult meg utánam és ahogy felragyogott a kapu átléptek rajta. Dolgomnak vége szakadt ismét. Két hazavágyó lélek hazatalált, oda ahová való. Már indulnék, de megérzem azt, amit össze sem lehet téveszteni mással, egy angyal auráját. Egy társamét, egy megbukott, letaszított társamét. -Hadriel. Felé fordulok, szemtől szemben állunk egymással, a viszontlátás több, mint ezer éve után olyan érzés, mintha csupán tegnap váltunk volna el. -Rég láttalak, testvér. Valami mosolyféle suhan át az arcomon, de ahogy érkezett, oly gyorsan távozik is. Atyánk nem hiába taszította le Lucifer követőit, Ők elárulták tanainkat, Atyánkat, és mindent, ami angyalokká tette őket. Mikor Hadrielt letaszították Én csupán egy angyal tanonc voltam a többé között, még nem voltam kész arra, hogy őrangyallá avassanak. Nem sokkal Lucifer elűzése után töltöttem be Őrangyali pozíciómat. Most azonban Én vagyok a Halál maga, Én osztom a sorsokat, Én vagyok az életek megrövidítője, Én vagyok a Kaszás ha úgy tetszik. Minden fölött állok. Raziel osztotta rám ezt a feladatot miután kudarcot vallottam őrangyalként, büntetés ez vagy ajándék, magam sem tudom.
Re: Bevásárlóközpont ↠ Szer. Május 24, 2017 10:45 pm
Daimon & Hadriel
Igencsak hosszú napom volt. Egy hotelláncot vezetni nem gyerekjáték. Valamiből pedig meg kell élni a földön. Hosszú életem során láttam birodalmakat felvirágozni és elbukni, az emberiséget fejlődni, és ahogy egyre többet és többet tudtak meg a világról Lucifernek hála, a tudásvágyuk egyre távolabb és távolabb sodorta őket a Teremtőtől. Vannak, akik még hisznek a Mindenhatóban, de a számuk egyre csak fogyatkozik. Ezt a felgyorsult és őrült világot már nem a hit, hanem a pénz mozgatja. Nem tudom, mikor jön el a vég a számukra és ezáltal a számomra is, de igyekszem addig is kiélvezni minden egyes pillanatot, míg tüdőm lélegzethez jut, míg szívem ütemesen dobban. Ismét csak mélyenszántó gondolataimba merültem, miközben hazafelé vezettem London belvárosában, ahol a dugó már mindennapos jelenségnek bizonyul és ha nem akarsz órákat ülni és várni a csodára, akkor jó, ha mihamarabb elindulsz hazafelé. Ha ez nem lehetséges, inkább ne is ülj autóba, főleg nem péntekenként. Pontban négy órakor felálltam az íróasztalomtól és már a hotelben sem voltam. Még így se mindig kerülöm el a dugót, de igyekszem olyan utakon hazavezetni, hogy még csak véletlenül se fussak bele egybe. Ám mit ad a Teremtő, míg idáig eljutottam gondolataimban, máris lassítanom kellett és nem úgy tűnt, mitha egyhamar ki tudnék szabadulni a kocsisorból. A türelem erény. Ám manapság nem sokan rendelkeznek ezzel az erénnyel. Hangos dudaszók és „fuck off”-ok törték meg a csendet. Tíz perc után már én is leállítottam a motort, kiszálltam a kocsimból és rágyújtottam egy cigire. A mögöttem lévők azon tanakodtak, mi a fene is történhetett. Egy masszív, derék ember kivágódott az előttem lévő Merciből, úgy nézett ki, mint egy medve, akire izomtrikót erőszakoltak rá. A Gucci napszemüvegén megcsillant a nap fénye, miközben előre cammogott, hogy na majd ő megnézi, mi a fene folyik egy mérfölddel előttünk. Bizonyosan istencsászárnak érezte magát belülről is. Végülis, az önbizalom egészséges dolog, csak ne menjen a realitás kárára. Mire elszívtam a cigimet, a tag már vissza is battyogott holtravált arckifejezéssel, izzadt homlokkal és a Gucci szemüvege valahol vízparton volt már a lélekjelenlétével együtt. Valami robbantásról hablatyolt, egy rakat vérről, meg arról, hogy mid meg fogunk halni, miközben a kezével intenzíven kalimpált, mint egy forgalomirányító. Gondoltam, inkább én is előre megyek és beszélek egy illetékes személlyel, mert a pasas nagy valószínűség szerint sokkot kapott. Kiszedtem a slusszkulcsot, majd a káosz forrásának irányába indultam. Ám még én is meglepődtem a szemem elé táruló látványtól. Először csak a tropára tört, félig megégett kocsikat, teherautót pillantottam meg, aztán a megrongált épületeket, betört ablaküvegeket és a neonzöld mellénybe bújt rend őreit vettem észre, majd jöttek a mentősök, helyszínelők, akik ellátták a sérülteket és hullazsákba pakolták a holtakat. A rendőrök lezárták az egész utcát. Még a levegőben terjengett a füst jellegzetes, fojtó szaga. Odasétáltam az egyik zsaruhoz és megérdeklődtem tőle, hogy mégis mi a fészkes fene történt, mire közölte, hogy nem adhat ki információt, de én nem hagytam magam. Jó a meggyőzőkém, mivel fél perc unszolás után megeredt a nyelve és elregélte, hogy egy személygépkocsi egy gázszállító teherautóba hajtott, ami robbanást okozott az utcában. A férfi, aki a személygépkocsit vezette, azonnal szörnyet halt a robbanásban. Még nem tisztázott, hogy véletlen baleset volt, avagy szándékos. Hát nem tudtam sajnálni a szerencsétlent, inkább vezetett volna ma áramot, semmint autót. Kevesebben haltak volna meg és még jó pár ember értékes idejét se vette volna el. Még nagyban magyarázott nekem a fakabát és megpróbált nyugtatni (bár semmi szükség nem volt rá, mert halál nyugodt voltam), mikor hirtelen megéreztem valamit. Már nem is figyeltem a rendőrre, a tömeget kezdte pásztázni a szemem és nem is telt bele sok idő, mire megláttam őt a káosz közepén. Őt, akit rajtam kívül senki élő emberfia nem láthatott ott abban a pillanatban. - Daimon. - rég nem szaladt már ki egy angyal neve a számon, és évszázadok teltek már el, mikor utoljára találkoztam egy angyaltársammal. Mikor vált a Halál szolgájává?
Kezdőlap
Re: Bevásárlóközpont ↠ Pént. Jún. 30, 2023 8:18 pm
