Lakótér

Ostobaság a tündéreket összevetni más fajokkal. Minden Alvilági pontosan jól ismeri a világunk alapvető szabályait és tudnivalóit, így azt is, mennyire más lények a tündérek például a vérfarkasokhoz képest, vagy a vámpírokhoz képest. Varázserőnket nem a démoni vagy angyali vérünk adja, hanem a Birodalom ereje. Egyértelmű hibát követ el az, aki tündérként otthagyja azt a helyet, ahol élnie kellene.
A démoni származásunkat nem akarom letagadni. Nem szégyellem, nem is tudnék ilyet mondani, hiszen büszke vagyok a népemre. Mindegy, milyen vér csörgedezik bennünk. Mondénokból is tündér válik, ha elég időt tölt töltenek közöttünk, a Birodalomban, a varázsunk ernyője alatt. A démoni és az angyali vér is beleszivárog az ereikbe, és mindegy, kinek vagy minek a borja – a mi borunkat issza már, a mi népünknek szül utódot. Nem a származás a lényeg. Viszont tisztában vagyok benne, hogy a felszínen nincsen elég angyali befolyás, hogy ellensúlyozza azt, amit Lucifer és a társasága szabadított a világra. New York utcáit csak a sötétség borítja, és most, hogy a nephilimek védelmére sem számíthatunk, nekem kell megvédenem a gyermekeimet.
A dühömet és az aggodalmaimat mélyre temetettem magamban. Éreztem, hogy a tüskés csápjaikkal igyekeznek felmászni a torkomon, de királynőként nem veszíthetem el a temperamentumomat. Nem lehetek meggondolatlan – a szavaimnak súlya van, hiszen minden, amit kimondok, igaz, vagy igazzá kell váljon. Az ígéreteimet nem módosíthatom, nem vonhatom vissza, ezért is gondoltam magam igen nagylelkűnek az ajánlatommal. Ugyan választ nem kaptam, csak egy mosolyt, pontosan tudtam, hogy nincs befolyása az én földemen. Sok minden ingatag jelenleg, de tudom, hogy egyelőre más fajok véleménye és akarata nem gyűrűzött be hozzánk. A népem is ellene van annak, hogy a Birodalomba más is bejusson, mint a mi lelkünk és varázslatunk. A nephilimek látogatása is csak szerencsétlenséget hozott ránk.
- Természetesen nem akarok jelenetet rendezni a klubodban. – kezdtem, kezeim az ölemben feküdtek összekulcsolva, még mindig. Az ujjaim maguktól indultak neki a malmozás örök párharcába, és először a mai napon kissé megtört hangom és kétségbeesett, gyászos kifejezés vette át a diplomatikus mosolyom helyét. – Te is tudod, hogy a tündérek mindig óriási értéket képviseltek. Mindenki a gyermekeimet akarja. – Már fegyvereket sem hordhatunk a Birodalmon kívül, így igazán védtelenek vagyunk. Kirázott a hideg, ahogyan folytattam. – Úgy sejtem a klubod hírnevének se tenne jót, ha bárki bántaná a táncosaidat. A legjobbakat. Vajon megéri-e anyagilag a botrány okozta kiesés? Nem lenne jobb felszabadítani a gyermekeimet? – reméltem megérti, hogy milyen kényes helyzet ez. Kétlem, hogy az épületben bántaná őket bárki is, de elég csak a következő utcáig sétálniuk, és bárki elkaphatja őket. A gondolattól is felfordult a gyomrom, pedig nem szokott heves viszcerális reakció érni engem soha.

Mindannyian, akiket a nephilimek Alvilági néven emlegetnek, démoni vérrel vagyunk megfertőzve. A tündérek kivételesek – ők az angyaloktól is kaptak ajándékot, így az én szívemben mindig is előkelőbb helyen álltak a többi fajhoz képest. Nem lehet rám fogni, hogy gyűlölném a halhatatlanokat – a lelkem egy darabját elrabló boszorkánymester a példája rá, hogy képes vagyok őket szeretni. A férfiért érzett szenvedély az egyik oka, hogy ilyen magasra tudtam felküzdeni magamat. Katalizátora volt a sikereimnek. Hasonlóképp vélekedem a többi fajról is – nem a vérük határozza meg őket teljesen. Mégis, a tündérekben van valami apró kis csoda, amit angyali mivoltunknak lehet betudni. Ezért se tudnám elárulni a gyermekeimet. Ezért is igyekszem megmenteni őket.
A tündérek nehezen esnek teherbe. Népünket számos ellenség, a Morgensternek fenyegetései, az előző királynő bántóan negatív hozadékkal járó döntései, a kivándorló gyermekeim, és a Sötét Tündérek is megtépázták már. Nem tudjuk a kieső népességet pótolni az ellopott embergyermekekkel, muszáj megtartanom a már felnőtt, ereje teljében lévő tündéreket. Ahogy a felszínre lépnek, gyorsabban öregednek, elszalad velük az idő, és varázserejük elhalványul. Habár óvatos politikai döntéseket kell hoznom, nem szabad hagynom, hogy a Birodalmam szétessen. Márpedig tündérek nélkül nincsen Tündérfölde.
Cassandra nevetésére elfog az idegesség, de persze ez nem látszódik rajtam. Ötszáz év, és rengeteg kemény kémkiküldetés után az arcomat teljes mértékben uralni tudom.
- Cassandra, nem véletlen, hogy a Földön járó tündérek többsége Alvilágiak körében találja magát. A démoni vér az örökké démoni vér marad. – Mi, tündérek, bár számos formában járjuk a világot, a dupla ajándékunk összeköt minket. A démoni oldalunk örökké vonzódik ahhoz, ami veszélyeztet minket.
A tárgyalópartnerem egy határozott nő, aki nem ijed meg tőlem és a tisztségemtől. Értékelendő tulajdonság, rettentő hasznos, mindenképpen. Természetesen örültem volna, ha beadja a derekát, de tisztelendő, hogy kiáll a klubja mellett.
Nem csupán az értékrend, ami az én lelkemet nyomja, de ezt nem kötöm Cassandra orrára. Udvarias, töretlen mosollyal nyugtázom az értékrendre tett megjegyzését, néhány hosszú másodpercig gondolkodtam, csak utána fogtam bele a válaszadásba.
- Nem várom el, hogy egyetértésre leljünk eme kérdésben. Egyikünknek sincs szüksége a másik megerősítésére. – zártam le a témát. Ahogy őt se érdekli az én véleményem, úgy engem sem tud meghatni az övé. Nem filozófiai vitára jöttünk össze – habár azokat a találkozókat sem vetem meg – hanem egyezséget kötni. Már pedig csak arra van szükségem, hogy beleegyezzen a feltételeimbe, nem szükséges, hogy egyezzen a megítélésünk a kérdésről.
Tündérként óvatosan kell fogalmaznom. Hazudni nem tudok, így ígéreteket sem teszek soha – királynőként egyenesen vétek volna. A fél tündérek nyelve szabadon ostorozhat bármit is bárkit, gyakran elfog az irigység miatta. Cserébe a varázserejük – amely se nem angyali, se nem démoni eredetű – elenyésző.
- Úgy sejtem Tündérföldére nem ér el a karod. – Az Udvarban tisztséget betöltő tündérek, ideértve a lovagjaim és az udvarhölgyeim is, hűségesek hozzám. Nem köthetnek egyezséget más Alvilágiakkal, hacsak nem adom rá áldásomat. Aggasztó, mennyi ideig lesznek hozzám lojálisak, de azt tudom, hogy jelenleg még nem hagytak el. A felszínen új életet kezdő, szabadon rohangáló tündérek hatalma addig terjed, ameddig a varázserejük. Ők nem járnak le a Birodalomba töltekezni, hamar kimerülnek. Az erőtlen tündérbabák, akiket a mondén gyermekek helyére teszünk, pedig sosem fedezik fel, kik is ők valójában. Cserébe gyengeségeiket is valamennyire levedlik magukról. Nos, még magunk sem tudjuk pontosan, hogy a varázserőnk miként működik, mi miatt lesznek a mondénokból tündérek, amennyiben nálunk nevelkednek. Úgy sejtem, a Birodalom az, ami táplál minket – bárki, aki itt nő fel, elég erőt szív magába, hogy tündérré válhasson.
- Bízom benne, hogy tisztában vagy azzal, milyen zárt a közösségünk, és mennyire különleges ajánlat az, hogy felajánlom a népem erejének egy szeletét számodra. – Kiegyenesedtem, Cassandra szemébe néztem, és a mosolyom rendületlenül díszítette az arcomat. Kezeimet összekulcsoltam, az ölembe eresztettem, és türelmesen vártam, hogy megfontolja, amit mondtam neki.

Cassandrának, és a többi ősöreg vámpírnak is meg van az a képessége, miként uralkodjon önmagán. Nem csak a vérszomján, de a testbeszédén, az apró árulkodó jeleken egyaránt. Az egész lakosztályból árad a hűvös elegancia, ami egészen jól kiegészíti a sápadt porcelán bőrét. Meg kell hagyjam, talán a legideálisabb korszakában vált vámpírrá. Mi, tündérek természetesen születünk gyönyörűnek. Nem az adott korszak szépségideáljának megfelelő arccal és testtel, hanem egy örök mennyei szépséget hordozunk a vérünkben, kortalan múzsaként járjuk a Földet. Nem csoda hát, hogy egy ilyen jellegű bárban a lányaim igen népszerűek. Szinte sugározzák ezt a boldogságot ígérő gyönyörűséget, és ki nem mondott szavakként vonzzák a mocskos dolgokra vágyó férfiakat. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, a tündérek nem képesek ilyen kimondhatatlan tettekre - és mivel hazudni fizikailag képtelen vagyok, nem is teszem ezt. Természetesen köztük is akadnak olyanok, akik másokat kihasználva, átverve, fizikailag és mentálisan bántalmazva, kapzsi módjára törtetnek előre. Ezeket a tündéreket száműzzük, és értük a Birodalom nem fog küzdeni többé. Az itt dolgozó gyermekeim azonban áldozatául estek a bűnök csábításának, maguk nem bántottak senkit. Egyelőre.
Arcomon diplomatikus mosoly ült, még az elutasítás pillanatában is. Sejtettem, hogy nem akarja majd elengedni a tündéreket, hiszen nem kételkedem benne, hogy ők a legkívánatosabb táncosok ebben a... kócerájban. A vámpír hangja határozottan csengett, nem riadt vissza tőle, és bár csalódtam ebben a tényben, kívülről ezt nem lehetett arcomon felfedezni ezt. Egyszerűbb lett volna, ha megszeppen a királynő látogatásától, de felkészültem erre az eshetőségre is.
Mielőtt megszólaltam volna, megigazítottam a lábaimat takaró fehér ruha szoknyarészét. Makulátlan, foltmentes, éppúgy, mint a Tündérek Birodalmának a híre, és ezt akartam megtartani. Vettem egy levegőt, Cassandra szemébe néztem.
- Teljesen megértem, hogy úgy látod, a gyermekeim lelkesen végzik ezt a munkát. A Birodalom azonban végtelen szépséggel és szeretettel várja őket vissza. Paradicsomban éltek odalent, és nem kételkedem abban, hogy valami démoni sötétség meghívására léptek a felszínre. - Bár félig a démonok leszármazottai vagyunk, nem szeretünk egyetlen másik fajjal azonosulni. A Jó és a Rossz örök küzdelmének hadterére ritkán térünk, inkább a saját világunkat igyekezzük óvni az aktuális veszélyektől. Volt már rá példa ugyan, hogy állást foglaltunk, de mindig a fajunk érdekeit figyelembe véve döntöttünk arról, ki mellett és milyen minőségben állunk ki.
- Köszönöm a felajánlást - kezdtem bele - azonban tisztában vagyok vele, kik dolgoznak ebben a klubban. - Magam is kémként kezdtem a pályafutásom, az akkori királynő megbízásából jártam a mondénok világát, hogy a lehető legtöbb eseménnyel kapcsolatban tisztábban láthasson. Az én alkalmazásomban is egy tucat kém áll, akik rejtve járják a felszínt, hogy segíthessék a munkámat, a Birodalmunk vezetését. Biztos vagyok benne, hogy őket is kínozza a honvágy, ahogyan engem is kínzott mindig. Nehéz megértenem, a gyermekeim miért választanák a mondénok egyszerű, kiábrándító, bűnbe tocsogó világát a mi országunk helyett. Hacsak nem csábítja őket fel valami sötét lény, amely be akar gyűrűzni közénk.
Cassandra arcát figyeltem, hátha az apró rezdüléseiből megérezhetem a gyenge pontját. Nem akartam a varázserőmet alkalmazni, nincsen szükségem további ellenségekre. A vörös hajam a vállam omlott, óvatosan hátrasimítottam, és alig észrevehetően előrébb hajoltam.
- Biztos vagyok benne, hogy a gazdasági megfontolások magasabban helyezkednek el a te döntéshozatali ranglistádban, mint az etikai kérdések. Nem elítélni szeretnélek téged, pusztán a gyermekeimet szeretném hazavinni. - hangom határozott volt, a beszédtempóm kellemes volt. Cassandra halhatta rajtam, hogy nem viccelek, és nem fogok egy könnyen meghátrálni.
- A Birodalom köszönettel tartozna neked. Sokrétű képességtárukkal tudják a kiképzett gyermekeim ellátni a szolgálatomat, amely talán egyszer téged is kisegíthetnek. - ajánlatomat direkt ilyen csavarosan fogalmaztam meg. Tudom, hogy nyíltan beszélni, a nyelvünket szorító átok miatt hiba volna. A fondorlatos, kesze-kusza mondatok erdejéből egyszerűbb kikászálódni, mint a tiszta, lényegretörő állítások csapdájából, akármennyire is hihetetlennek hangzik.

Tudtam, hogy nem lesz könnyű megszereznem a trónt. Számba vettem azt is, hogy megtartani sem lesz könnyű. Azonban nem hittem volna, hogy ekkora ellenállásba ütközöm majd. Megértem, hogy nem veszik jó néven, hogy boszorkánymestert fogadtam magamhoz, de értékelhetné a népem, amit értük teszek. Életveszélybe sodrom magam azzal, hogy vámpírok fészkébe ereszkedem le egymagam.
Sosem szerettem az éjszaka gyermekeit. Habár nagyon ügyesen megigézik a halandókat, igazi varázserejük nincsen. A tündérek ereje is messze elmarad a démonok gyermekeikétől, azonban én még mindig hasznosabbnak találom ezt, mint az örök éjre kárhoztatást. Sosem fogja gyengéden csókolni a bőrüket a Nap sugara. Nem fognak teljes szépségükben kinyíló virágokat látni sohasem. A sötétségbe taszítva élik le véget nem érő életük minden egyes napját.
Mindenre felkészültem hát Cassandrával kapcsolatban. Határozott kéréssel érkeztem, és nem fog tudni engem semmivel sem megkenni.
- Cassandra. - ismételtem meg a nő nevét, elfogadva a felém nyújtott kezét. Királynőként nem tehetem meg, hogy elutasító vagyok a tárgyalópartnereimmel. Rég megtanultam félretenni a személyes érzelmeimet, amikor a munkáról volt szó. Hiszen minden tündér a gyermekem, és minden egyes döntésemben ezt az egyenlőséget kell figyelembe vennem. Ráadásul Cassandra nem tűnt megilletődöttnek. Jobban szeretem azokat a beszélgetéseket, ahol haladni tudunk, és nem áll közénk a rangommal járó tisztelet hatalmas ragyogása. A Birodalomban és a felszínen is a királynő az egyik legfontosabb személynek számít a tündérek között, és érthető, ha valaki megszeppen a jelenlétemtől. Legyen az tündér, vagy bármilyen más faj, aki tud a létezésünkről.
- Nem, köszönöm kedvességed. - válaszoltam, majd elindultam arrafelé, amerre gesztikulált. Nem fogadhatok el semmit ilyen szituációkban. Pontosan tudom, milyen baljós dolgok leselkedhetnek rám ennek a lakosztálynak minden egyes szegletéből.
- Néhány gyermekemről lenne szó. - kezdtem. Mivel nem hazudhatok, vigyázva kell megválogatnom a szavaimat. Nem hagyhatom, hogy sok kérdésre kelljen válaszolnom.
- Az itt végzett... munkájuk - A hangomból áradt a megvetés, akármennyire is szerettem volna elrejteni és kiegyensúlyozottnak hatni - méltatlan a Birodalomra és az egész fajomra nézve. Szeretném, ha megszüntetné az állásukat, és több tündért nem alkalmazna. - jelentettem ki kereken. Udvarias mosolyom nem halványult, és a tárgyalópartnerem szemébe néztem, nem szakítottam meg a szemkontaktusunkat, amennyiben felém fordult.

Nem hittem volna, hogy egy nap majd egy ilyen helyen kell állnom. Amióta átvettem az Udvar vezetését, sok olyan népszerűtlen oldalával kellett találkoznom a népemnek, amit jobban szerettem volna, ha rejtve marad. Tudtam, hogy nem leszek a legszívleltebb királynő, nem fogják rímekbe foglalni a nevem, nem zengenek ódákat majd rólam, de nem hittem volna, hogy kivándorolnak majd a csodákkal teli Birodalomból. Éltem én is a halandók közt, pusztán kötelességből - a munkám során megesett, hogy el kellett keverednem a felszínen. Azonban a Birodalom meseszép kertjeiről álmodtam, és amint hazatértem, minden egyes szegletét végigjártam, csak hogy feltöltődhessek a népem erejével.
Mindig is voltak olyan tündérek, akik szíve a mondénok közé húzott. A csábításnak nehéz ellenállni, a világban mindig is voltak mézzel bevont mocskos helyek, ahol csapdába eshettek a fiatal lelkek. Ez a kalicka azonban az eddigi legsötétebb, amit valaha láttam.
Egy Passion Club nevű bűntanyába kellett mennem, hogy saját magam szabadítsam meg a tündéreimet a kéj béklyóitól. Ritkán kell királynőként személyesen megjelennem ilyen tárgyalásokon, de a klub tulajdonosa egy igen vénséges vámpír, s a tekintélyem megszilárdítása érdekében akár elnyerhetem a tündéreim bizalmát is.
Már a gondolattól is átjárja minden porcikámat a mélységes szégyen, hogy néhány gyermekem itt táncol éjszakánként, szinte semmit sem rejtő ruhaneműkben. Nem akarom rövid pórázon tartani azokat a tündéreket, akik úgy döntenek, itt élnek, de ez mind a Birodalomra, mind rám nézve elviselhetetlen káromlás. Szépségük és varázserejük pedig igen kívánatos prédává teszi őket. Nem nézhetem tétlenül, hogy baja essen egy gyermekemnek.
Úgy döntöttem, a szokásos alakomat veszem fel, egy fiatal, vörös hajú, elegáns fehér ruhába öltözött nőként léptem be a klubba. Az egyik közeli bizalmasommal megüzentem a jöttem, bár rajta, és boszorkánymesteremen kívül más nem tudja, hogy itt vagyok. Elképesztően vakmerő, sőt, talán meggondolatlan és óvatlan egymagam érkeznem, de a teljes igazsághoz meg kell vallanom, hogy nem kérhetek meg senkit a lovagjaim közül, hogy kísérjen el. Ekkora szégyent nem akarok szájról-szájra szálló igeként útjára bocsájtani gyermekeim között.
Az épületben alkohol és izzadtság szaga terjengett, ami túlontúl édes, mesterséges aromákkal keveredve egy elviselhetetlen felhőt alkottak. Elegáns ruhákba öltözött, vágytól csöpögő, visszataszító alakokkal voltak tele a termek, nem tudtam odanézni a színpadra. Ilyen méltatlan helyen látni a gyermekeim...
Meg kell állítanom a népem kivándorlását. Meg kell erősítsem a helyemet a trónon. Ha sikerülne hazahoznom eltévedt tündéreimet, sokak szíve telne meg csordultig hálával és elismeréssel.
Kihúztam magam, felszegtem az állam, így kopogtam az előttem álló tömör ajtón. Bármi történjék is ma, nem távozok a tündéreim, és azon ígéret nélkül, hogy soha egyetlen tündérem sem teheti be ide lábát.
- Ms. Whitlock, Hazel vagyok. - mondtam, miután kezeim összekulcsoltam a derekam előtt, s arcomon egy diplomatikus mosollyal vártam a bejutásomra.