jughead jones

Ülök a tévé előtt, a reggeli zabpelyhemet eszem, már fogalmam sincs, hogy igazából milyen, de azt hiszem valami csokis, karamellás agybaj az egész. Már magam sem értem, hogy mit eszek ezeken, de a csomagolás szerint igazán finomnak tűnnek, aztán élményromboló mikor kinyitjuk, és nem is olyan étvágygerjesztő. Ez olyan, mint a Mcdonalds. Ott is, a reklámokban valami eszméletlenül finomnak tűnnek az ételek, míg mikor megvesszük és kivesszük a dobozából, valami összeaszott zsemle van, meg fura folyékony valamik. Igazából engem még ez sem tántorít el attól, hogy hamburgereket egyek onnan, mert az íze attól még jó.
Apám teljesen nyugodtan sétál le az emeletről hozzám a konyhába és kezdi kapcsolgatni a a tévét, mire teli szájjal felkiáltok, de ő nem foglalkozik velem, csak nyomkodja a kütyüt, mígnem megáll az egyik hírcsatornánál. Ez a reggeli rutinja. Hírcsatorna megy a háttérben, míg kávét főz magának, amibe whiskeyt tölt, és várja, hátha bemondanak valamit.
Egy ismeretlen fiatal fiút találtak az erdőben elásva, egy hatalmas fekete zsákban. Senki sem tudja, hogy ki lehetett a tettes, vagy, hogy miért tette, és mikor, de a rendőrság, már nagy erőkkel nyomoz az elkövető után.
És innentől elmosódnak a riporter szavai, csak a saját szívdobogásom hallom a fülemben, érzem a torkomban, és magam sem tudom, hogy mit is tehetnék most. A kanalam kiesik a kezemből, egyenesen be a tányéromba, aminek következtében kis csokis golyók repkednek, és a tej is szétfröccsen. Csak tátott szájjal nézem tovább a képernyőt, nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg igaz-e. Oliver az, nem mondják, de érzem, ő az egyetlen, aki túl régóta eltűnt, akit nem láttunk a suliban, nem vette fel a telefont, és otthon sem tudtak róla semmit. Bejelentették a szülei, keresni is kezdték, de eddig semmi sem volt, most viszont belefutok ebbe a hírbe, és az egész világ száznyolcvan fokos fordulatot vesz.
- Fiam, jól vagy? - apám hangjára kapom fel a fejemet, kiragad gondolataimból, de én csak intek neki, hogy ne is foglalkozzon velem. Csak a nevelőapám, alig voltam egy éves mikor ő és a nevelőanyám befogadtak, vagyis anyám meghalt a szülésben, és a nővére az, aki most engem nevelt a férjével, de az élet otromba fintora, hogy ő is meghalt.  Apám helyett is apámként szeret, szóval nincs vele bajom, az alkoholizálást is részben megértem, de a reggelim ott hagyom, miszerint készülnöm kell, pedig csak a telefonomért szaladok fel. Az ágyamba vágódom le, és a töltőn lévő készüléket kapom fel, hogy a b betűhöz letekerve egy számot tárcsázzak. - Te is láttad? - egy szimpla kérdés, de ő tudni fogja, mit kellett látnia.