Ahogyan meghallom a fegyver dörrenést, rengeteg gondolat keresztül szalad a fejemben. Egyrészt rájövök, hogy csomó mindent bánok, pedig ha valamit nem akartam akkor az az, hogy sajnálkozva hagyjam el a világot azon rágódva, hogy mennyi mindent meg kellett volna tennem, és mégsem tettem. Értelemszerűen kellett volna egy végrendeletet készítenem, mielőtt ezekre az éjszakai őrültségekre vállalkozom. Nem mintha olyan sok mindenem lett volna, amiről rendelkeznem kellett volna, ám mégis a tudat, hogy az ember felkészülten rohant a halál karjai közé, jobb színben festi le, mintsem hogy meggondolatlanságában kinyíratta magában. Másrészt rájövök, hogy nem kellett volna annyit hazudnom a szüleimnek arról, hogy mik ezek a sebek rajtam meg a sántítás, amit időnként produkálok. Meg kellett volna mondanom nekik az igazat, és hogy szeretem őket, meg tudom, hogy a legjobbat akarják nekem, de ez az én döntésem. Akkor nem történhetne meg az, hogy hiába keresnek reggel az étkezőasztalnál sehol sem vagyok, és az apámat a felettes kollégájának kell értesítenie, hogy egy utcai lövöldözés áldozata lettem. S valahogy beleillik ebbe a sorba, hogy eszembe jut egy sötét szempár és hullámzó, hosszú barna haj, keserű szavak, melyeket félvállról vettem, pedig az árnyvadász lány csak azt mondta, hogy ha nem vigyázok magamba, belehalok az ostobaságomba. Hát, itt vagyok. S szerencsémre a démon mégis bír engem. Azt hiszem, ez lesz érdemem nagy érdeme: elérni, hogy egy alvilági lény csipázzon. A síromra is szeretném, ha felírnák ezt. - Ez… öhm… igazán hízelgő - motyogom a megjegyzésére, mert nem igazán tudom hová tenni. Valahogy nem tudom, eldönteni, hogy mikor beszél komolyan és mikor nem, főleg ha főleg, ha állandóan így röhög, vagy éppen kacag, esetleg vinnyog. Néha nem is tudom eldönteni. A démon ajánlata már-már hízelgőnek tűnt. Italozni? Nos, nem az én stílusom, de ha ez kell, hogy elfussak a halál elől, ám legyen. Viszont, amikor azt mondta, hogy nézzek a halott lányra, két dolog miatt sem fűlött hozzá a fogam. Egyrészt szinte biztos voltam benne, hogy nem bírná a gyomrom a látvány. A horrorfilmek és tévében látott vér mások, de ez itt valódi és az én bűnöm sara, tuti hánynék. A másik viszont szimplán megfontolás: sohasem fordítanék hátat az ellenségnek, még akkor sem a fegyvere ideiglenese nincs kibiztosítva. Egy szempillantás alatt kinyírhat, ha lankad a figyelmem. - Igazán jó tervnek hangzik, és vissza nem élnék a kedvességével, de az a helyzet, hogy nem engednének be ilyen helyekre, mivel még nem töltöttem be a 18-at… Na, nem mintha dicsekedni akartam volna ezzel, de időhúzásnak megfelel (amíg a másik meg nem unja), mert kizártnak tartom, hogy a fickó tényleg megkímélné az életemet, főleg most hogy tudja, a Klávé sem véd meg. De amíg érdekesnek talál, még van esélyem megúszni szárazon, ha nem is törött csontok nélkül.
Avitusnak ^^ juj, ez így érdekes lesz
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Hétf. Szept. 18, 2017 8:27 pm
Vicces visszaszólásaira röhögés fogott el. Imádom ezt a srácot! Elképesztő volt számomra, hogy egy ilyen helyzetben, egy ilyen kis kölyök ennyire képes volt ellenállni az egyértelmű félelmének, és képes akár küzdeni a saját igazáért. Tökéletes alak lett volna... ha nem a "becsület" és "igazság" nevében harcolt volna. Ezek az értékek ugyan nem voltak idegenek a számomra, ám kicsit sem nevezhettem magamat követőjüknek. Pedig érdekes kis kölyök... Ahogyan pedig megtudom tőle, hogy ráadásul még csak nem is tartozik a Klávé árnyvadászai közé, még érdekesebbé válik a számomra. Egy független, szabad egyeddel sikerült összeakadnom az éjszakába, ráadásul inkább össze akar barátkozni velem, mintsem küzdeni! Ha nem lennék démon, azt mondanám, hogy hál Istennek! Bár... tudod mit? Hál Istennek! Köszönöm, te idióta! - Te aztán egy érdekes kö-... fiú vagy, Nate. Tetszel nekem. Esküszöm, ha nőként érkeztem volna erre a Földre... - kacsintottam felé, s hangom valójában egy lágy, anyai nőhanggá változott, mintha nem is egy férfitest szájából érkezett volna. Imádtam a hangommal játszadozni, hiszen szavaim egyik legerősebb fegyvereim voltak, és színészi játékom túlélésemet jelentette. - Mit szólnál ahhoz, hogy valóban békét kötnénk? - vigyorogtam rá egy kacsintással, s ekkor már hangom visszatért eredeti férfi formájához. Néhány rekedtes köhögést engedtem ki magamból, majd cigarettafüstöt leheltem ki számból, és folytattam. Fogaim között vérfoltok tűntek fel. - Bírom a stílusodat, Nate! Mi lenne, hogyha elfelejtenénk mindent a halott kurváról, a lövöldözésről, és az egyebekről, és elmennénk egyet inni? - röhögtem fel végül, és még be is biztosítottam a pisztolyomat, ami egy apró kattanással váltott biztosított módba. Olyan csodálatos is lett volna. Teljes barátság, teljes együttműködés, semmi konfliktus - mint egy idilli világ álomképe. Csak sajnos nem egy ilyen világban élünk. - Hogyha rá mersz tekinteni arra a döglött szajhára, és magadba szívni a látképét... akkor beszélhetünk az italozásról! - vigyorogtam szélesen, majd arcomat egy komoly, üzleties formára váltottam. Azt akartam elhitetni vele, hogy a magam különös logikájával ugyan, de komolyan gondoltam a béke lehetőségét. Természetesen ballonkabátom alatt ott lapult továbbra is előkészített pisztolyom, ami egy apró billentyű lenyomásával bármikor kibiztosított állapotba kerülhetett. Mint ahogy korábban végiggondoltam, Nate egy tökéletes alany lehetett volna, ha nem olyan eszméket követ, amiket én minden második tettemmel elárulok. Olyan szomorú, amikor ilyen fiatalok, ennyi potenciál van bennük... és véletlenül ilyen könnyen meghalnak.
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Vas. Szept. 10, 2017 10:31 pm
hey dude, what's your deal?
Pff... tudom, hogy a fickó csak provokál, de akkor is idegesít. Minek kérdezte a nevemet, ha egyszer amúgy sem érdekelte, mert sokkal szívesebben hív azon a becsmérlő neven? Ráadásul még röhög is a poénon, amit normál esetben értékelnék, de valahogy az ő részéről mégis csak sértő. Meg hát ne felejtsük el azt sem, hogy kiráz tőle a hideg. De úgy tényleg. Rosszabb, mint egy horror film. (Mármint a jó fajta, nem a B-kategóriás hollywoodi szemét) - Öhm... - dünnyögöm, amikor a fickó rámutat arra, hogy igazán nagy hülyeség a tőrt elővennem, amikor nála lőfegyver van. Nos, ebben van valami, de hát most mondjam azt, hogy nincs jobban? Hogy apám valószínűleg szívbajt kapna, ha fegyvert fognék a kezembe? Hogy a feketepiacról szerzett szeráfpenge sem lenne sokkal jobb? - Hát... fogpiszkálónak majdcsak jó lesz, nem? Ha már morbid a fickó humora, miért ne játszhatnék rá? Hiábavaló lenne tagadnom, hogy a szívem kihagyott egy ütemet (a rossz fajtát, közel egy szívrohamhoz), amikor megláttam a fickó vörös szemeit, és legszívesebben egy igen cifrát káromkodtam volna, de ehelyett pókerarcot öltök fel, és igyekszem a lehető legnyugodtabbnak tűnni, miközben arra várok, hogy a démon fontolóra vegye a lány elengedését. Bár még önmagam számára sem találok megfelelő indokot, hogy miért tenné, főleg ha egy ilyen embertelen lény, aki valószínűleg szórakozásból öl. Már szinte elkövetem azt a hibát, hogy megköszönöm neki, amikor váratlan módon kijelenti, hogy elengedi a lányt, amikor a bomba robban. Vagy ha nem is bomba, én úgy érzem, mintha a fejem robbant volna szét. És amikor tudatosul bennem, hogy szó szerint ugyanez történt a lánnyal a hátam mögött, hányingerem támad. A vér szaga megcsapja az orromat, és az előttem álló fegyveres fickó már tényleg nem tűnik emberinek, nincs benne semmi, ami arra utalna, hogy valaha is volt lelke. Nem is érdemelné meg, hogy egyáltalán erre a Földre tegye a két lábát. Undorító borzadály. A számon át lélegzem, miközben az ujjaim görcsösen elfehérednem a tőr markolata körül. Nem merek hátranézni a holttestre, mert a képe örökre az agyamba égne, és képtelen lennék éjszakánként aludni. Így sem tudom, hogy bírok-e majd még, hogy egyáltalán megélem-e, hogy aludjak még. A tekintetemet le sem veszem Avitusról. Meg fog ölni, meg fogok halni, tudatosul bennem, de nem vagyok hajlandó könyörögni az életemért egy démonnak. - Na látja, ebben téved. Nem vagyok árnyvadász, nem az ő szabályaik szerint játszom - mondom gúnyosan a megszólítására, és valahogy büszkeséggel tölt el, hogy még egy ilyen lény is tévedhet velem kapcsolatban, mert összekeverhető vagyok azokkal a harcosokkal, akik külön tréningen mennek keresztül az első olyan rajzolt izéjük megkapásáig. - Szóóóval nem lehetnénk haverok? - vetem fel, bár elég kevés esélyt látok rá. Legalább addig is húzom az időt, míg kitalálok valamit... vagy ki nem nyír. Mondjuk azt mondta, csíp, nem? Ó a francba miért nem tudtam ma otthon maradni?
Avitusnak ^^ juj, ez így érdekes lesz
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Vas. Szept. 03, 2017 9:05 pm
Vigyorom szélesebbé vált poénos megszólalásai hallatán, amely megmutatta számára éles, bár emberszerű fogaimat. Mosolygásból csendes röhögésbe törtem át, ahogy dühös lett a "kölyök" szó használatától, és talán még egy kissé a kezemben is lengébben tartottam a formás pisztolyt. - Óh, rendben van. Szóval... kölyök - hangom szinte felsüvít a levegőben, és még egy kis hatásszünetet is tartok a szó használata után -, mégis mi a fenét tervezel csinálni azzal? - mutattam a pisztoly csövével a tőr irányába, amelyet észrevettem kezeiben. Még én sem lennék annyira őrült, hogy neki rohanjak egy tőrrel egy lőfegyveres ellenségnek... na most, óriási rákollókkal? Talán. De tőrrel? Ekkor villant fel a fejemben a különös vörös lámpa, ami kiadta a riadó-parancsot. Szemeim vörösen világítani kezdtek, majd íriszeim mélyéből lángok törtek elő, és a fejem előtti levegőben pislákoltak, majd vesztek el. Mosolyom hirtelen lekonyult, és szemöldökeim összeráncolták homlokomat. - Áh, értem én, hogy mi itt a helyzet... - suttogtam az orrom alatt, szinte csak magamnak, és a vigyorom visszatért az arcomra. Ekkor hallottam meg ijedt kérdését, amivel próbált üzletelni velem. - Hát legyen! Üzleteljünk! Röhögtem, majd a pisztolyomat visszaengedtem, és fejemet megrántva utasítottam a lányt a távozásra.. A lány ekkor egy kérdő tekintettel fellökte magát a földről, és mosolyogva hátrálni kezdett. Egy apró pillantást, és bólintást vetett Nate felé, s egy pillanatra meg is állt, végigmerve a férfiú arcát, alakját. Reménnyel a szemében, arról, hogy talán egyszer majd találkoznak még. Ekkor azonban minden érzés kiszivárgott a fejéből. Vér csapott ki a lány homlokából, és a feje búbjából, ahogyan a golyó áthasította koponyáját. Térdeire borulva, majd felsőtestével a földre zuhanva vált mozdulatlanná, és eggyé a Földdel, s porral, amiből származott. Minden emléke, minden élménye, minden gondolata, barátja, családja, szerelme, és álma egy szeméből előtörő könnycseppel, és a vérfolyammal a földre cseppent, és összekeveredett az aszfalttal, elveszve annak mélyedéseiben, és repedéseiben, örökre eltűnve a világ színéről. - Most pedig, térjünk vissza a valódi üzletre... árnyvadász! - vigyorogtam ismét, s pisztolyommal ismét a fiúra céloztam. Ez alkalommal azonban már szemeim nem őrületet, hanem vérszomjat, és tiszta, ösztönös dühöt tükröztek. Meg akartam ölni ezt a kis ficsúrt, és igenis a beleibe kívántam virslihúst tölteni. Elérkezett az a pont, amitől a "kölyök" jobban félhetett, mint bármilyen eltévedt golyótól, vagy magától a pisztolyomtól. Ettől a pillanattól kezdve komolyan vettem a dolgokat. Az az esélyei drasztikusan csökkentek.
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Vas. Aug. 27, 2017 12:20 pm
hey dude, what's your deal?
Még annak ellenére is, hogy egy fegyvert szegeznek rám, van képem felhorkanni a fickó elég abszurd felvetésén. Bár nem egészen vágom, hová akar vinni. A Pokolra célozna?De hát valljuk be, a cuki pofimmal sosem kerülnék oda. Mindenesetre az biztos, hogy nem szándékszom együttműködni vele, bármennyire is értékelem, hogy fejbe lövés helyett inkább csevegünk. S végre találtam valakit, akinek még nálamnál is értetlenebb humora van. - Hm, nem igazán rajongok a trópusokért. Szeretem Anglia esős időjárását - jegyzem meg flegmán elvetve az ötletét arról, hogy engem bizony innen bárhová is vinne, akárhogy is érti. Néhány perccel később azonban már a telefonomat siratom, amit nem biztos, hogy össze tudok majd rakni… már ha élve megúszom ezt az egészet, ami jelenleg az elsődleges célom, szóval a mobilom a legkisebb problémám, bár most lőttem el annak az esélyét, hogy bárkit segítségül hívjak. Még szerencse, hogy errefelé még működik a telefonfülkés rendszer. Összerezzenek a fegyverdörrenések hangjára, melyek fülsüketítően hatnak ebben az éjszakai, külvárosi csöndben, melyet egyetlen erre tévedő autó motorzöreje sem tört meg. A lány mellettem csak tovább zokog, ahogyan néhány golyó lepattant a minket védő szemeteskuka fémburkolatáról, és ép ésszel fel sem tudom fogni, hogy lehet egy ember ennyire elmebeteg. Lövöldözni minden látszólagos cél nélkül? Csupán a saját szórakoztatására? Ki csinál ilyet? - Váó, izé, igazán hízelgő, hogy ennyire kedvel, de be kell valljam, az érzés nem kölcsönös. Azonban azt mindenképpen értékelném, ha inkább Nate-nek hívna, mintsem kölyöknek - morgom, mert nincs is annál utálatosabb, minthogy gyereknek nézik az embert. Oké, még van négy hónapom, míg nagykorú leszek, na és? Avitus, visszhangzik a név a fejemben. Valahonnan olyan ismerős… Néhány másodpercnyi homlokráncolás után azonban beugrik az a kioktató hangnem és tündérszép szempár. Még mindig élesen él bennem az emlék, hogy Sara mennyire kiakadt, hogy fogalmam sincs, milyenek a magasabb rangú démonok, hiszen eggyel sem futottam össze. Említette, hogy ezek akár képesek emberi alakot is felölteni, és jobb dolguk sincs, mint emberekkel szórakozni. Felhozott néhány példát is, párat, melyeket akár az Odaátból is csórhatott volna: Azazel, Lilith, Marbas… Avitus. Ó, a francba, sóhajtva ütöm a fejemet a kukába, majd próbálom meggyőzni a lányt arról, hogy fusson, de erre ő csak rázza a fejét. Hihetetlen, mi baja van?! Meg akar halni? Nagy levegővétel, majd kilépek a kuka takarásából, és a groteszkül vigyorgó fickó képére kiráz a hideg. - Ugyan rendkívül szórakoztató a társasága, nem lehetne, hogy most mindenki békében hazamenjen? - vetem fel, bár cseppet sem vagyok olyan naiv, mint amilyennek a kérdés felvet, csak az időt akarom húzni, és próbálok rájönni, hogy az előbbi kis akciója után hány golyó maradhatott a fegyvertárban. Közben viszont és egyre inkább feléledt bennem a paranoia, hogy mi van, ha a csaj csak csali volt, és ő fog egyenesen hátba döfni? Nincs olyan épelméjű ember, aki ne rohant volna el, amint felbukkantam, és eltereltem a fegyveres alak figyelmét. Ó, az angyalokra, otthon kellett volna ma maradnom! - Vagy legalább a lányt engedje el? - vetem fel, és úgy érzem, most ugrik a majom a vízbe.
Avitusnak ^^ juj, ez így érdekes lesz
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Csüt. Aug. 24, 2017 10:57 pm
Testmozdulatait élesen szemmel tartom, gondolatait pedig szinte érezni tudom a levegőben, s vigyorgással tölt el, ahogyan próbálkozik egy megoldást találni lehetetlen helyzetére. Bolond egy gyerek, de imádni való - lehet, hogy tovább elszórakozok vele, mint terveztem, bár koponyám mélyén még mindig éreztem azt a különös riadót, ami szerint ez a fiú nem egy mondén. A szórakozás, és a bűn illata azonban elcsábított a logika használatától. Frappáns kis válaszán halk röhögésbe kezdek, melyet csak azért fogok vissza, hogy ne tűnjek még ennél is bizarrabbnak a fiú szemeiben. Imádom ezt a srácot! A pisztolyt is alig bírom célra tartani, ahogy a röhögés teljesen átveszi az uralmat a testem fölött, és egy deformált, undorító mosolyt vetek a srác felé. - Ha ennyire elbűvölőnek találod, akkor megtartom az egészet magamnak! Hidd el, forró, csendes helyen őrzöm majd a fejedet - a gyomromban; fejeztem be mondatomat a gondolataimban, és vigyorom szélesen mutatta meg mocskos, sárgás-véres fogaimat. Lassú, sanda léptekkel próbáltam megindulni a fiú felé, amikor hirtelen megmozdulásból az arcomnak vágta telefonját. Természetesen hátrahőköltem, mivel a színészi játékom túlságosan is ragaszkodott a forgatókönyvhöz, de valójában a bőröm még csak fel sem szakadt a műanyag érintésétől. Helyette a telefon esett darabokra már amikor nekem csapódott, s még kisebb részekre, amikor a földnek zuhant. Ugyan egyik kezemmel eltakartam az arcomat, mintha megsérültem volna, s a másikkal vad, vak lövöldözésbe kezdtem, ez csak egy elterelés volt arra, hogy a következő lépést tervezzem. Pisztolyom golyói végigpattogtak a sikátoron, felületről felületre hatolva, s mivel teljesen véletlenül indítottam el őket, egyáltalán nem biztos, hogy bárkit is eltaláltak, talán csak a szemetesládákat, és a házfalakat. - Kölyök! El tudnád nekem árulni a nevedet? - vigyorogtam, és végre kezem elvételével egy tisztes távolságból ismét célba vehettem a fiút, de most megálltam. Játszadozni akartam a friss hússal. - Tudni szeretném a nevedet, mert... őszintén szólva... imádlak! Az én nevem... Avitus... - suttogtam neki még az utolsó szavakat, és már-már perverz élvezetet nyújtott nekem, hogy elárulhattam neki valódi, latin nevemet. A vezetéknevemet még mindig nem tudta... Sanguis - az az "vérszomj". Illett hozzám. Vigyorom valahogy egyszerre volt széles, és "boldog", de kétségbeesett, és fájdalmas. Mintha egy könnyező bohócot látott volna az ember - ez azért történt, mert kezdtem elveszíteni az önuralmat magam felett. A lány csak követte Nate mozdulatait, és könnyek között csóválta a fejét parancsaira. Bár Nate egy valamiben tévedett - a lánynak nem jelentett semmit az életéért való futás. Élete már a démonhoz tartozott.
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Hétf. Aug. 21, 2017 11:12 pm
hey dude, what's your deal?
Van valami kísérteties a fickóban, amitől borsódzik a hátam. A szeme úgy égnek, akár a tűz az alvilág legmélyebb bugyraiban… vagy legalábbis, ahogyan azokat képzelem. A tekintete eszelős, mintha nem is egészen ebből a világból való volna. Pedig teljesen emberien festett. Nem mint azok az ostoba, csak gyilkolni vágyó eldeformált, már-már állatszerű démonok, melyekbe ilyen elhagyatott éjszakákon általában botlani szoktam. Egy kicsit megtántorodom, amikor a lány a lábamhoz fut, és magamban átkozódom, hogy milyen ostoba! Ahelyett hogy elfutna, még az ellen is tesz, hogy egyáltalán egy lépéssel odébb kerüljek, és esetlegesen tényleg segítsek neki kikerülni az egérfogóból. Nem hiszem el, hogy lehet ilyen szerencsétlen? Egy sóhaj türemkedik ki a torkomon, de hunyorogva leküzdöm a késztetést, és farkasszemet nézek a férfival, amikor végre szembefordul. Egy pillanatra valami mintha megvillanna előttem, valami természetfeletti, de a holdfény játékára fogom meg arra a fene tisztességes lelkemre, ami sokkal szívesebben esne egy tucat dögnek, mint egy elborult agyú embernek. Felhorkantok, amikor az alak azt mondja, nyugi van. Aha, köszi, majd én megmondom, mikor lesz nyugi: ha elrakod azt a hülye fegyvert. Ám esélyem sincs fenemód frappáns válaszommal előrukkolni, mert a másik egy igencsak elrugaszkodott kérdéssel huzakodik elő, mire megemelkedik az egyik szemöldököm. Oké, ez most már hivatalos, a fickó kattant, nincs más magyarázat. - Hm, nem is tudom. Az elbűvölő személyiségem szerintem mindkettőt lekörözi - vágom rá, miközben figyelmesen követem tekintetemmel a pisztolycső útját, ami immár rám irányul. Király. S minél többet hallgatom a másikat beszélni, arra a következtetésre jutok, hogy olyan, akár egy színész, mintha egyik szerepből a másikba ugrana tudatosan. De hogy mit akar ezzel elérni? A kérdése logikus, teljesen igaza van, ebben nem is reménykedtem, úgyhogy csak vállat rántok. - Nem. Nem igazán - vallom be az igazsághoz híven, és a meglepetés erejével élve, erőből, egy jól célzott dobással a fickó szemei közé hajítom a telefont (szegény iPhone, még jó, hogy garanciás), és arra készülve, hogy az a fegyver bizony el fog sülni oldalra vetődöm a bűzölgő kuka takarásába, magam után húzva a rimánkodó csajt, aki nem sokat segít azon, hogy tényleg végbevigyem a jó kis tervem. - Ha jelt adok, futsz, érted? Mintha az életed múlva rajta - suttogom neki, hiszen tényleg ez is a helyzet. Miközben előveszem tőrt az övemből, azon rágódom, milyen igazságtalan már hogy lőfegyver ellen csupán ennyim van. Meg az őrült terveim.
Avitusnak ^^ juj, ez így érdekes lesz
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Csüt. Aug. 17, 2017 7:49 am
Már a lépéseinek közeledtét meghallottam, és szinte alig vártam, hogy megszólaljon. Ugyan ideges voltam, de két óvatlan emberen még jobb volt kiadnom a dühömet, mint egyen. Bár ott volt még a fejemben az a különös megérzés is, hogy egy árnyvadászról van szó. Abban az esetben is jó mókának állhattam elébe, de az biztos volt, hogy egy kicsit sem kellemes harcnak. - Ha megvédesz engem, nem büntetlek meg - suttogtam a lánynak, aki az arcán a könnyektől elkenődött smink alól csak hevesen bólogatott. Még ha nem is győztem volna meg - ami nem valószínű, mert a mondének szinte bármit elhisznek nekem -, akkor sem mert volna hazudni nekem. Ismert. Lassan elengedtem a lányt, aki köpve-nyelve rohant a fiú felé, amíg össze nem esett az úton, és a lábához esett. Karcsú kezei lassan a fiú lábai köré tekeredtek, és rémült tekintettel nézett vissza felém, mintha én lennék maga a Sátán. Pedig én csak egy szolgálója voltam. - Rendben van, haver, nyugi van - próbálok komoly, üzletemberi arcot fenntartani, ám képtelen vagyok elrejteni lassú kacagásomat. Ki ez a kis ficsúr? Még általánosba járna? Ha akarnám, ezt a srácot a rákollóimmal felkoncolhatnám, és rakhatnék minden darabot egy-egy épületre egész Londonba! De... nem, nem, nem, a fejet biztosan megtartanám. Vagy megsütném, és megenném? Lehet, hogy a szemeket megenném, és a maradékot eltenném szuvenírnek... Na, ez mélyebb mérlegelést kíván magának... - Szerinted az arcod szebb, mint a szemeid, vagy fordítva? - kérdeztem tőle, és a pisztolyt a kezeire irányítottam, leginkább a telefonja felé. Mosolyom finom volt, és szelíd, mintha csak egy intim mondatot szavaltam volna el a szeretőmnek. Imádtam játszani az arcizmaimmal, mert a legjobb módszer volt arra, hogy a mondéneket irányítsam. - Valóban úgy gondolod, hogy a rendőrség felveszi, és el tudod mondani a helyzetedet, nevedet, adataidat, és hogy miért hívsz, mielőtt én egy negyed másodperc alatt cafatokra lőnélek? - soroltam nyugodtan, már-már szónoki hangnemben, és a pisztolyt továbbra is rajta tartottam, bár leginkább a kezére akartam célozni, mivel ki szerettem volna lőni a telefont belőle. - Kérlek, segíts! - könyörögte hangosan a nő a fiú lábai mellett zokogva. Én csak elvigyorodtam. Talán mégis hasznosabb ez a kiscsaj! Ha nem lenne egy ekkora kéjtől fűtött korcs, mint a társai, színésznő is lehetett volna.
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Kedd Aug. 15, 2017 10:57 pm
hey dude, what's your deal?
Az első benyomásom sokat nyom latba a nagyokosok szerint. Na már most, ha ezen múlna, akkor tuti fix, hogy decemberben eszem ágában sem lenne csatlakozni az Árnyvadászokhoz, mert az első hús-vér, száz százalékos nephilimmel való találkozóm nem éppen szerencsésen sült el rám nézve. Már ami az alsóhasamat felületesen metsző sebet illeti, aminek hála még napokkal később is fájtak a felülések. Viszont ha már első benyomásoknál tartunk, ez a fickó viszi a prímet, az tuti. Nem terveztem semmi extrát az éjszakára, csak körbe akartam nézni a külvárosban, hátha pár dög még mindig errefelé ólálkodik. Múltkor ugyanis volt egy mozgalmas találkozóm néhány bulldogra emlékeztető gyenge kis démonnal, akik épp oly hülyének bizonyultak, mint a legyek, melyek a legkisebb résen át is bejöttek, de aztán a nyitott ablakon sem tudtak kimenni anélkül, hogy a másik üvegnek ütköztek volna. Azonban a nyugis kis estémnek lőttek, amint meghallottam a sikoltozást, és mozgásba lendültem. Legalább két sarkot be kellett vennem, és a meleg nyári estén csatakosan hullott homlokomba a hajam a kapucni alatt, mire a zaj forrásaként szolgáló sikátorhoz értem. Veszek egy mély levegőt, majd kilépnék az árnyékok közül. Alig egy pillanatom van összerakni a kirakós darabkáit, amint összerakom az előttem lévő képet: egy síró, kiáltozó női alak és egy férfi, pisztollyal a kezében, hol zokogva, hol hátborzongatóan kacagva, ami leginkább egy filmbeli pszichopata hangulatingadozásaira emlékeztet. Ugyan fogalmam sincs, mi közük egymáshoz, és talán az efféle eseteket hagynom kellene a rendőrségre, nem bírom ki, hogy ne szólaljak meg: - Hé! Mit művel? - emelem fel a hangomat, magamra vonva a figyelmet, bár a férfi vállainak megdermedéséből azt a következtetést vonom le, hogy nagyon is tisztában volt már a bejelentésem előtt is a jelenlétemmel. Ami nem jó jel, nagyon nem, mert szeretem azt hinni, hogy jó vagyok lopakodásban. Na, de ha még egy ember is észrevesz, az szégyen. - Engedje el vagy hívom a zsarukat! - fenyegetőzöm határozottan hangon, ami nem is passzol a kölyökképemhez, ami miatt általában nem vesznek kifejezetten komolyan. De elhessegetem a gondolatot, és a hatás kedvéért kitapogatva a zsebemben megbúvó telefonomat a jobbommal, míg a ballal rászorítok a nadrágövemhez rögzített tőrre. A szeráfpengével egy ember ellen semmire sem mennék, nem mintha golyó ellen sokat segítene a kés. Ám még annak is, aki minden sarkon démonokat lát, nem árt, ha néha rájön, hogy bizony az emberek közt is vannak elmebetegek. S ez a fickó kétségkívül valahol magasan van a listán. Mégis milyen világban élünk, hogy fegyvert mer fogni egy védtelen nőre egy sötét sikátorban? Mégis mit árthatott neki a szőke lány, ráadásul egy tinédzser?!
Avitusnak ^^ juj, ez így érdekes lesz
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Csüt. Aug. 10, 2017 3:50 pm
Nate & Avitus
Lassú lépéseket teszek meg a sikátor árnyékokba, és halvány fénytükrökbe süllyedt vonalában, amely két elhagyatott utcát köt össze egymással. Mindenki elment már, mindenki alszik - ahogy mások lehunyják a szemüket, én felébredek. Ahogy kiszökik tudatukból az eszmélet, és álomba zuhannak, elhagyva világukat, megkezdődik az Én világom. A sötétség világa. A lány sikítozásba kezdett. Nem tudta megérteni, hogy ez az egész szituáció nem az ő hibája volt, hanem az enyém. Tudhattam volna, hogy nem bízhatok rá egy ilyen hülye libára semmi fontosat, mert nem tudja majd teljesíteni. A démonok örökös balsorsa, hogy bár a mondének mindig is könnyen befolyásolhatóak voltak - ráadásul manipulálásukban én különösen tehetségesnek bizonyultam -, mégsem voltak képesek ügyes, minőségi munkát végezni. Azt gondolnád, hogy ha már Istenként tisztelnek téged, megérdemelnéd a jól végzett munkát, az odafigyelést, a szenvedélyt, a szellemi fókuszálást... de nem! Nem! - Mindent el kell szúrnotok igaz? M-mindent... - ragadtam meg a lányt a hajánál. Hangom remegett a dühtől, és kezeim is aprón tépdesték a lány bőrét, és tincseit. Ettől függetlenül a fiatal sírása mellett lehetett hallani egy másik hangot. A finom kuncogásomat. Még nem lehetett sokkal túl a 18-on, és máris egy szajha volt az utcán. A nekem való korcs. Bár, hogy őszinte legyek, valójában az ilyesfajta roncsokat, és üres héjakat csak szórakozásra használtam, sohasem komoly üzletek lebonyolítására. De most egy hibát vétettem, és készen álltam arra, hogy kijavítsam. Bőrdzsekim oldalsó zsebében egy könnyű automata pisztoly pihent, és készen állt arra, hogy lyukat üssön a hölgyike fejébe. Bár imádtam volna felkoncolni őt a rákollóimmal, amelyek bal kezemet helyettesítették, mikor nem tartottam fenn álcámat - ám azt akartam, hogy az eset "természetesnek" tűnjön. Csak egy újabb szajha, akit egy kliens, vagy strici agyonlőtt. Semmi különös, biztosúr. - Jaj, bébi, miért kell ezt tenned velem? Ugye tudod, hogy te teszed ezt velem?! - suttogom neki összeszorított fogaim mögül, és a koponyáját a falnak verve löktem le a síró-zokogó lányt a földre. - Kérlek! Kérlek, Mr. A! Csak egy kis idő! E-eskü, hogy megtalál- - próbált mentegetőzni a szajha, de mielőtt befejezhette volna, egy jobb horgot nyomtam a gégéjére. - Tudod azt hittem, hogy... hogy köztünk tényleg van valami! - kezdek el hirtelen zokogni, mikor előkapom pisztolyomat. - Látod, hogy mire kényszerítesz? Ha nem tudnám, hogy a szüleid is éppen a Pokolban döglődnek, sajnálnálak is! Zokogásom, és lehulló álkönnyeim mögül egy apró vigyor kerül az arcomra, ahogy célkereszt alá vetem a szőke tini fejét. Ám mielőtt meghúzhatnám a szeretett ravaszt, valami történik. Egy különös alak tűnik fel mögöttem, és már a teste izzadságának szagáról érzem, hogy hányás feszül a torkomban. Bármi is a srác, nem mondén... a legrosszabb esetben... Árnyvadász.
Vendég
Vendég
Re: Sikátor ↠ Vas. Május 07, 2017 1:03 pm
Lezárt játék
Cornelia Maxwell
Mondén
▄▀ new york
Tartózkodási hely :
2016. Aug. 09.
Csatlakozás ideje :
Re: Sikátor ↠ Szomb. Dec. 03, 2016 7:39 pm
Michael && Cornelia
Mert semmi sem az, aminek látszik!
Amikor a démon karmait nem érzem a torkomnak szorítva, mert az az idegen férfi eltaszítja mellőlem, ezáltal a földre esek és ijedtemben teljesen addig hátrálok amíg a hátamnál meg nem érzem a hideg és az eső által vízes falat. Tekintetemmel folyamatosan figyelem az előttem zajló eseményeket, miközben egy kis rosszullét kerülget, de azt betudhatom az ütésnek illetve a terhességnek. Nem hiszem, hogy ez a kettő most jó párosítás volt... Jézusom, mi van ha úgy ért az ütés, hogy a babának baja esett? Ösztönösen végig mérem magamat, de külsőleg nem tapasztalok komolyabb sérüléseket, csak pér horzsolást, egy picit nagyobb horzsolást aminek köszönhetően a nadrágom a lábszáramnál átvérzett, de azt túl élem, nem magam miatt aggódok. Most már nem magam miatt kell aggódnom és ez az életem további részében is így lesz, hanem a gyerekem a legfontosabb. Saját magam a háttérbe szorulok, mert az Ő épsége, egészsége és boldogsága lesz számomra, számunkra a legfontosabb és tudom, hogy mindketten megfogunk tenni Rickel mindent, hogy ez így is legyen. Jövőhéten kell mennem az első röntgen vizsgálatra, akkor fog kiderülni a baba neme és már nagyon izgatott vagyok miatta, Rickel már számba vettünk pár nevet ami szóba jöhet, ha lány lesz és ami szóba jöhet, ha fiú lesz. Nem tudom melyiknek örülnék jobban, tudom, hogy a lányokkal sok a gond, főleg, ha olyan lesz, mint én, viszont a fiúk.. Nah ezt nem tudom, azt viszont tudom, hogy amikor végül majd megszületik, vagy amikor megtudjuk, hogy fiú lesz-e avagy lány, akkor úgy sem a gyerek neme fog számítani, hanem az, hogy egészséges legyen. Gondolataimból a férfi szavai ébresztenek fel, majd először a kezére nézek rá, amit felém nyújt, vélhetően azért, hogy felhúzzon a vizes földről, majd fel a férfire, a szemeibe, próbálva kideríteni a tekintetéből bármit is, de az nem mond el semmit, nincs benne semmi érzelem. Vonakodva habár, de megfogom a kezét és felállok a földről. Kell pár perc, hogy sikerüljön megemésztenem az imént történteket és össze szedni a gondolataimat, legalábbis annyira, hogy megtudjak szólalni. - Ki vagy? - a lehető legröhejesebb kérdést tettem fel fél másodperccel ezelőtt, de hirtelen nem jutott semmi más az eszembe. - Mi vagy? - az utóbbi kérdés az ami inkább érdekel engem igazából.
"És nem lesz velük szemben senki más segítségemre, csak Mihály, a ti fejedelmetek..."
Az eső cseppjei megszaporodnak és lassú, de alapos munkájukkal kezdik teljesen eláztatni az alattunk elterülő alapként szolgáló, sötét betont. A korábbi villámlást nem sokkal később egy nagyobb dörgés követi, de az én nyugalmamat nem zavarja fel. Lenézek a tőlem nem messze heverő testre, mely néhány pillanattal ezelőtt még a Pokol egyik teremtménye volt és acsarkodva nézett velem farkasszemet, hogy kioltsa az életemet, amiért közbeavatkoztam a prédájukkal való játszadozásukba. Hiába volt a gyors mozdulat, melyet ellenem intézett, nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy végzetes suhintásomat elkerülje. Az utolsó pillanatában még láttam, ahogyan haragjának utolsó szikrái kialszanak, és a következő momentumban átadják helyüket az ürességnek, hogy üveges tekintetükkel meredjenek tovább a világra, miután véget vetettem a létezésüknek. Számomra mind egyformák. Mind egyet jelentenek: célpontokat. Lucifer testvérem teremtményei, a káosz és a sötétség hírnökei. Elfajzott entitások csupán, melyek előmásztak az Alvilág kénköves bugyraiból, hogy a halandókon, Atyám teremtésein élősködhessenek kedvükre. Én pedig azért vagyok, hogy ezt meggátoljam. Ezek az én fő feladataim: a védelem és a küzdelem. Különösképp az ilyen esetekben. A démonok megszaporodtak az emberek világában, s én, ki felesküdtem a Sötét és Gonosz elleni küzdelemre már jóval fivérem bukása előtt, azzal a céllal követtem Atyám utasításait, hogy megtisztítom az ilyen förmedvényektől az emberek világát. Most is ezzel a céllal vagyok itt. Az angyalok érzékelték a gyülekező sötétséget ezen a ponton, érezték az alvilágiak jelenlétét, de az erre járó őrangyalok érezték azt is, hogy ezek a démonok túlmutatnak a szokásos rangú szörnyetegeken, ezért értesítették a Mennyeket. Mivel az őrök a védenceikre vigyáznak, nem kockáztathattam, hogy ők legyenek felhasználva, mint védelmi vonal ebben a csatában. Az elesett társukkal és lépteimmel sikerül felhívnom magamra a többiek figyelmét is. Előbb ketten indulnak meg felém, az egyik halálos karmaival suhint egyet, amit elkerülök, közben karommal könnyedén blokkolva a másiknak az ütését, aki balról érkezik. Az őrangyalok számára túl nagy falatok lettek volna, de velem szemben már nincs olyan esélyük, és ahogy annak a szemébe nézek, akinek ütését kivédtem, tekintetében látszik, hogy ezt már ő is kezdi realizálni. Felmordul, ahogy erőlködve próbál lesújtani rám újból, de ezt a csapását is könnyűszerrel blokkolom, elkapva felém lendülő öklét. Perifériából látom, ahogy a másik karmait próbálja belém mártani, ezért elé lendítem társát, kinek öklét erőteljes, csontropogtató szorításom fogságában tartottam eddig. A fekete, undorító karmok a húsba mélyednek a démon mellkasánál, aki felüvölt a fájdalomtól. Az üvöltésre a harmadik démon, amelyik eddig továbbra is a falhoz szorította az áldozatát, undorító vigyorral, ujjaival felsimított a szőke lány combján, élvezve, hogy azt tehet, amit akar, szintén megfordul. Idegesen üvölt fel, ahogy észreveszi, hogy társai nem túlzottan tartják kézben a dolgot. Én közben nekilököm az egyik démont a másiknak, így a hirtelen közelségtől a karmok jobban belevájódnak, és kardommal egyszerre szúrom át mindkettő fejét. Szemeim acélkéken kezdenek izzani, kardom pengéje a Mennyek szent tüzének kék-fehér lángjaiba borulnak, leégetve a démonok fejét, hogy azok, akárcsak első társuk, aki próbálkozott, úgyszintén élettelenül rogyjanak az alattuk elterülő pocsolyába, miután kihúztam lángoló kardomat. Az utolsó démon, ki vezetőként szolgált a többinek, idegesen fordult el a lánytól, ellökve őt a falnál. Dühtől szikrázó tekintettel fordult felém és indult meg irányomba. Hűvös tekintettel és rezzenéstelen arccal néztem végig közeledését, ahogy azt is, mikor is gyors suhintásom után kikerekedtek szemei. Mély vágást ejtettem testén, a mellkasa magasságában, bordáitól végig keresztben, egészen a bal válláig. A vágás maga nem volna végzetes, de lángoló pengémnek köszönhetően, testét is szépen lassan körülölelik a szentelt tűz lángjai. - Vége van, Azaroth! Érzelemmentes hangon közlöm vele a tényeken, miközben végignézem, ahogyan a pokollény a tűz martalékává válik, és borzasztó fájdalmak közepette, hangos, fájdalmas üvöltésekkel hagyja el ezt a világot, méghozzá olyan lángok által, melyek csak a teljes pusztulásakor alszanak ki, még az eső sem hathat rá. Még egyszer utoljára körbepillantva megbizonyosodok róla, hogy az összessel elbántam, majd elteszem fegyveremet és a halandó nő felé veszem az irányt. Kicsivel távolabb tőle, hogy ne essen tőlem is pánikba, megállok, és úgy pillantok le rá. - Nem kell félned. Én nem foglak bántani. – közlöm vele higgadt hangon. Érzékelem az auráját, azt is, hogy nem esett komoly baja a riadalmon kívül, de az ő aurája mellett mást is… másét is érzékelem. Egy pillanatig a homlokomat ráncolom, fiatalnak tűnt ahhoz, hogy gyermekáldást várjon. De nem teszek szóvá semmit. Csak némán nyújtom felé a kezemet, hogy felsegítsem. Nem tudom, meg fog-e bízni bennem, vélhetően tele van kérdésekkel azok után, amiket tapasztalt. De nem a lelkét jöttem ápolgatni. Amint megbizonyosodtam róla, hogy rendben lesz, az én feladatom itt véget fog érni.
[Éber Védelmező!
|| Music: Imagine Dragons: Who We Are || Word: 737 || Idézet: Dániel 10,21 || Note: Remélem, elviselhető lett, ne haragudj a váratásért!
Cornelia Maxwell
Mondén
▄▀ new york
Tartózkodási hely :
2016. Aug. 09.
Csatlakozás ideje :
Re: Sikátor ↠ Vas. Nov. 13, 2016 4:39 pm
Michael && Cornelia
Mert semmi sem az, aminek látszik!
Ma kicsit tovább maradtam bent az egyetemen, mivel úgy döntöttem, hogy inkább ott tanulom meg az aznapi dolgokat, mintsem otthon, mert mióta a szüleimnek elmondtam, hogy a tanárommal járok és ráadásul az még fel is csinált, azóta csak a vita van otthon, folyton áll a bál, így hát nem csoda, hogy már az egyetemen is több nyugtom van, mint tulajdonképpen otthon. Rick Londonban maradt még egy kicsit, így az ő óráit más tanítja, és szerintem mondanom sem kell, hogy eléggé lapos és unalmas Rick nélkül az óra, bár az is igaz, hogy így legalább tudtam a tananyagra figyelni és nem csak a férfire akibe szerelmes lettem. Olyan hihetetlen még mindig ez az egész, hiszen legvadabb álmaimban sem gondoltam volna azt, hogy velem ilyen fog történni, most még is itt vagyok terhesen és egy nálam legalább 10-15 évvel idősebb férfivel aki a szerelmem, és nem mellesleg vérfarkas, akinek a falkája ki nem állhat engem, főleg Ronin. Ő még a tudtomra is adja azt, hogy nagyon nem kedvel, ez érezhető volt akkor is amikor elmentünk együtt ebédelni. Még mindig nem értem, hogy miért nem kedvel engem, hiszen nem követtem el ellene semmi rosszat, még is úgy viszonyul hozzám, mintha valami nagyon nagy szörnyűséget követtem volna el. Az nyugtat, hogy Rick idősebbik húga viszont kedvel engem, sőt, tök jól kijövünk egymással, jókat tudunk beszélgetni, és az is tetszett amikor mondta Ricknek, hogy vigyázzon rám, stb. Nagyon hasonlít a bátyára és hiszem azt, hogy belőle is olyan jó ember lesz, mint Rick. Jézusom, úgy beszélek, mintha nem is tudom hány éves lennék, pedig még csak 21 leszek nemsokára. Ezen gondolatra egy halvány mosoly terül szét az arcomon, de hamarosan el is tűnik, amikor több tekintetet kezdek el érezni a hátamon, és mikor a vállam fölött hátra nézek, 3 férfit pillantok meg akik engem követnek. Körbe nézek, de nem túl sok ember van az utcán, főleg mivel közeledik a vihar és mindenki fedett helyre vonult, vagy bementek egy kávézóba, vagy sietősre vették a tempót és mennek haza. Én is ezt tenném. Egy nyögés hagyja el a számat amikor az egyik erősen a falhoz vág, majd a nyakamnál fogva húz fel a földről és úgy szorít oda a hűvös és nyirkos falhoz. Próbálok kiszabadulni a szorításából és levegőhöz juttatni a tüdőmet, de sehogy sem sikerül, túl erős, viszont a tekintetemben hirtelen félelem és meglepődöttség jelenik meg, amikor a férfi, aki a nyakamnál fogva szorít a falhoz, megvillantja a szemét, hirtelen változik meg a barna szeme, valami mássá.
"Angyalok a földön járnak. Tudod azt, hogy mért van ez? Hogy a földi gonoszságnak ébredező foglya lesz?"
Sötét lepel borítja be az eget, a leszálló éj csendjében távoli dörgés jelzi vészjóslón egy nagy vihar közeledtét. Az úthálózatok lassan sötétségbe borulnak, hogy aztán az utcalámpák meleg, narancssárga fénye vetüljön az aszfaltra és a betontömbökre. Egyre több helyen gyúlnak fel a város fényei, miközben az odalent elhaladó halandók feje felett csak sorra gyülekeznek a fellegek, ám minderről ők mit sem sejtenek. Tekintetüket az égre emelik, de csupán egy pillanatig tart ez, pillantásukkal vélhetően a csillagokat fürkésznék, de a felhők elválasztják őket ettől, s a másodperc tört részének elmúlásával, ők már haladnak is tovább, visszamélyedve életük perceibe. Számukra ezek nem jelentenek többet puszta természeti jelenségek együttesénél. Nem úgy, mint nekünk, kik tudják a jelentésüket. Eónok teltek el azóta, hogy Apánk és Urunk fényességet hozott az akkor még kezdetleges formájában tündöklő világba. Erejének egyik ékességét, a béke, a rend és a harmónia otthonául tette a fényességet… azt a helyet, mire a mai szellem Mennyként hivatkozik. Az Úr országa, ahol tovább folytatta a Teremtését, tovább formálta a világot, melyet a Földdel, majd később annak lakóival, az emberekkel koronázott meg. Mindemellett pedig megalkotott minket, útmutatóknak, védelmezőknek. Néma őröket, fényes oltalmazókat. Én voltam az Első. Atyám az én kezembe adta a hatalmat, s így a fegyvert, mely szükséges teremtményeinek méltó védelméhez. Ennek köszönhető, hogy nem csupán a legidősebb, de a legerősebb angyalnak is tartanak mind közül. Az ark, ki a harc, a küzdelem, a háború megvívásának céljából teremtetett. Figyeltem a Mennyek ragyogását, a Föld formálódását. Figyelemmel kísértem társaim, az arkok, majd később a többi angyal teremtését, amint először tárják szét különböző színben pompázó szárnyaikat a Menny fényében. S ugyanígy figyeltem az emberek születését is. Láttam az Ő munkájának csodáját, és a kezemben lévő erőt, az életemet neki áldozom. Már létem kezdetén felesküdtem mindannak a védelmére, melyek születésének szemtanúja lehettem. Így volt ez akkor és nincs másképpen most sem. Még úgy sem, hogy legnagyobb bánatomra, legmélységesebb fájdalmamra, mára már tudom, tisztában vagyok vele, hogy mint az Élet Katonája, a leginkább épp önnön fivéremmel kell hadakoznom. Évezredek óta sújtok le teremtményeire újra és újra, szüntelenül, könyörtelenül. Amilyen határozottsággal követtem Apa parancsát akkor is, mikor utasítása úgy szólt, hogy erőmet öcsém ellen kell fordítanom. Akkor először, s utoljára, könnyekkel a szemeimben, de cselekedtem. Megtettem. Ahogyan a mai napig ezt teszem. A sötét erőkkel küzdök, fáradhatatlanul, s ugyanolyan könyörtelenül sújtva le minden gonosz lényre. Tudom… tisztában vagyok vele, hogy ez egyszer ő lesz majd. Az én fivérem. Lucifer. Egyszer újra egymással szemben állunk majd, s még ha könnyekkel küzdve is, de újra cselekednem kell majd. Újra cselekedni fogok. Ezen gondolatokkal vetem tekintetemet a halandókra. Rezzenéstelenül, fürkészve a pillanatot. Néhány fivérem körbevesz engem. Még ennyi idő után is figyelik távozásomat, mikor kötelességemnek készülök eleget tenni. Mert én, velük, az emberekkel ellentétben nem csak a sötét fellegeket látom. Érzem, magát a gyűlő sötétet. A pokolfajzatok közelednek. Gábriel mosolyával pillant rám, Rafael egyszerű bólintással, büszke pillantással vesz búcsút. Kitárom szárnyaimat és megnyitom a kaput Menny és Föld között. A halandó sík ebből vajmi keveset érzékel. Odalent egy kihaltabb környék utcalámpája pislákolni kezd, mígnem villanykörtéje hangos pukkanással ki nem durran, ahogy felbukkanok a sötétségbe borult utcán. Szárnyaimat elrejtve, emberi alakban lépek ki a sikátorból. Érzelemmentes arccal és hűvös nyugalommal fordulok abba az irányba, amelyről a sötét esszenciákat érzékelem. Tekintetem egy nőre vetül, akit lassan vesznek körül a bestiák. Az egyikük megragadja és keményen a falhoz löki, hogy a másik kezeit lefogva odaszorítsa. A nő egyszerű embereknek láthatja őket, átlagos megjelenéssel, de cseppet sem átlagos aurákkal. Érezheti a belőlük áradó gonoszt, a félelmet keltő lényüket, melyről leginkább lelketlen, mélységes, éjsötét tekintetük árulkodik. Acsarkodó mosollyal pillantanak végig prédájukon. Ahogy mögéjük lépek, hangosan dörren meg az ég, mintha csak az én jelenlétemet tükrözné. Halk koppanások jelzik az eső első, hűvös cseppjeinek leérkezését a betonra. Az egyikük megérzi jelenlétemet. Először nevetni kezd, de ahogy szemeimbe pillant, és én hagyom megvillanni a hűvös, acélkék szempár természetfeletti fényét, mellyel csak angyal bírhat, a hangja a torkára fagy. A másik három a nővel marad, egyikük annak torkára fonja ujjait, míg az egyik démon megindul felém. Gyorsan mozdul, de hiába. Csapásra emelt kezét könnyen akasztom meg a mozdulatban, ereje ugyanis messze nem ér fel hozzám. Rövid kardom pengéje olyan gyorsan suhan, hogy a jelenlévők számára csak egy villanás az egész. Egy villanás, mely után elesett társuk maradványai a földre borulnak. Ezután egy villámlás hasít át az égen, melynek fényénél láthatóvá válik a mögöttem lévő háztömbre vetülő sziluettem. Az árnyékomon pedig a nő számára láthatóvá válnak széttáruló szárnyaim, melyekkel nyugodt léptek sorát megtéve, megindulok felé és a démonok felé.
Kezdőlap
Re: Sikátor ↠ Pént. Jún. 30, 2023 8:19 pm
