Furcsállva tekintettem a férfi felé, ahogy közeledésemre ilyen állatias módon reagált. Különös, hogy Hazel éppen egy ilyen nem normális, beteg embert hozzon magával. Egyértelmű volt, hogy nem mondén, nem tündér, és boszorkánymester még inkább nem lehetett. Hiszen, akkor mi szükség lett volna rám? Ez egy vérfarkas, és Hazel nagyon téves információt adott neki, ha engem próbál fenyegetni. Talán nem hazai pályán vagyok, de akkor is tudok mondani egy olyan Chthonian szót, amellyel belülről téphetném ezernyi darabra egy másodperc alatt. Az egyetlen szerencséje, hogy Hazel oldalán állt, és én nem tekintettem Hazelre ellenségként. Bár úgy tűnik, hogy csak én éreztem így. - Én csak sejtem, hogy miért vagyunk itt, mivel a kedves királynő nem adott részleteket az üzenetében - mutattam Hazel felé, ahogyan Kilianhez beszéltem, bár a kezem lomhán mozdult. Fáradtan tekintettem rájuk; talán olyan fél órát aludhattam az utóbbi három napban. Ettől függetlenül figyelmem nem lankadt, és Hazel szemeibe révedtem. - Igen, Hazel, a maga szavait akarom hallani. Miért kutatja ezeket a boszorkánymestereket? A népe érdekében, vagy azért, mert a... "személyi" mágusát bántalmazták? - kérdeztem tőle megszokott, unott hangomon. Testem nem mozdult, még a lélegzetem is lelassult, amitől úgy tűnhetett, mintha egy magas szoborként emelkedtem volna feléjük. Tudtam jól, hogy szavaimmal kényes témába, és régi sebekbe vájhattam, de ez másképp nem ment. Így kellett tennem, ha az igazságot akartam, és nem féltem igazán Hazel reakciójától. Kínzással nem szedhetett volna ki belőlem semmit, Chthonian szavakkal ugyanúgy nem hathatott volna rám, hiszen egy hatszáz éves boszorkánymesterként nagyok voltak az esélyeim az ellenállásra. Nem volt más lehetősége, minthogy meggyőzzön, hogy válaszoljak a kérdéseire. - Ne értsen félre, királynő. Én teljesen képes vagyok az együttműködésre - próbálok egy kissé enyhíteni a hangulaton, vállamat megvonva, és egy pillanatra ismételten Kilianre tekintek, szemmel tartva a reakcióját. Valószínűleg annyira vicsorog, hogy majdnem a saját nyelvét harapja el. Szánalmasnak, és sértőnek tartottam a jelenlétét. Ennyire nem lettem volna szimpatikus Hazel számára? Hogy egy őrkutyához kellett folyamodnia? - Lehet, hogy ismerem a boszorkánymestereket, lehet, hogy nem... lehet, hogy én is rühellem őket. És lehet, hogy készen állok segíteni magának, Hazel királynő. De ha a bizalmamat akarja, én is akarom az önét - fejeztem be, majd elbámultam a hosszú mezőkre, várva a válaszát. Figyelmemet ugyan Kilianen tartottam, hátha valami butaságot csinálna, de hamarosan a mezőre révedt mindkét szemem, és egy pillanatra úgy éreztem, mintha nem is lennék ott velük. Mintha csak állnék a mezőn, és szabadon lélegezhetném be a friss fű illatát.
Vendég
Vendég
Re: Mező ↠ Szer. Szept. 06, 2017 12:10 pm
The escort
Kilian & Hazel & Cosimo
Én őt? Nem tudtam, hogy valóban hálás, vagy csak az uralkodó és az illem beszél belőle. Nem ismertem ahhoz eléggé, hogy tudjam, most ebben a szerepben, miképp mutatja majd ki az érzéseit. Mi igaz, mi nem. De egy biztos, egy tündér nem hazudhat és nem is gondoltam, hogy valaha megtenné. Arcomra csak a mosoly ült ki, de nem szóltam semmit sem, hiszen jobb az ilyet nem elhúzni nevetséges szerénykedéssel, holott tudom, azért teszem ezt, mert sokkal jövök neki. Nem mondom, hogy nem kedvelem Ms. Stargrace-t, mert ha megtenném, hazudnák, elég hatalmasat. Több ez, mint kedvelés, hiszen első találkozásunkkor, mikor kétségbeesésemben, Avitus elvesztése után lopni kezdtem ismét, ő volt aki kisegített a mély pontból és akkor elkezdtem valamit érezni. Valami különlegeset a vörös szépség iránt. Persze nem vagyok én semmi rossznak elrontója, s nem is voltam, tehát ismerve a határaimat nem is folytam bele a magánéletébe. De most mégis ő volt az, aki erre kért. Kénytelen voltam nemet mondani, hiszen jöttem neki eggyel, de féltem, hogy ismét elkezdek valami olyat táplálni iránta, amit sikeresen elástam, mint kutya a csontot. Röhejes egy hasonlat volt ez egy vérfarkastól. Hallgattam a beszélgetést, azt amit igazából nem nekem kellett volna, de megtettem, hálából és tiszteletből. Azonban volt egy lépés, ahol nem a királyné hanem a mágus tett meggondolatlan lépteket. Hunyorogva néztem a férfira, majd tettem hasonlóképp jelzőértékű lépést, hogy ismerje, hogy hol a határ. Nem viccből vagyok itt, habár nem testőrként lettem felkonferálva, de kötelességemnek éreztem a védelemnyújtást. A királyné intő kézmozdulatot tett felém, ezzel lecsitítva. Hunyorgó pillantásom mellé a férfi felé morrantam mélyről kitörő érdes hanggal, kivillantva élesedő fogaimat ajkaim közül. Forrófejű vagyok, s ezt nem is voltam rest éreztetni a remete mágussal. Habár Ms. Stargrace maga is arra hívta fel a Cosimo nevezetű egyént, hogy adja meg a tiszteletet, s kezelje őt királynéként, elvégre a címe kötelezi, hogy kivívja magának a kellő magatartást. Azonban nem vette észre, hogy maga is beleesett abba a hibába, hogy szemből próbált beszélni a fickóval, s nem felőle, a kellő szintet megtartva. Maga is beleesett egy pillanatra a közönségesség bűvös csapdájába, ahova az indulata rántotta magával. Persze ki vagyok én hogy becsméreljem magát a királynét. Nem tehettem mást, mint jó szolgáló hallgattam, ahogy ketten társalognak s feszülten figyeltem minden egyes mozdulatát Cosimonak. Nem vettem félvállról a feladatomat, ahogy azt sem, hogy Cosimo nem egy gyenge láncszem a társaságunkban. Habár logikus, hogy nem hazai pályán fog támadásba lendülni, rögtön a királyné ellen, azonban ki tudja, talán ő is előtud húzni valamit a mély zsebeiből, mint ütőképes kártya. - Maga is tudja Wester, hogy miért vagyunk itt. - szinte biztos voltam abban, hogy a mágus mindössze a királyné szájából akarta hallani a történetet. Erős és nem utolsó sorban elég tájékozottnak tűnt, hiába olyan mint aki szökőévente bújik ki a barlangjából. - Csak nyögje ki amit tudni akar a királyné, és ne húzza feleslegesen az idejét. - néztem rá lenézően, mint aki bármivel is feljebb állna tőle. Habár tudtam magam is, hogy nem érek én semmivel sem többet tőle, mindössze az olcsó játékoktól borsódzott a hátam. Zsebeb mélyére nyúlva húztam ki a flaskámat, majd kipattintva ujjammal a kupakját húztam meg az ízletes Whisky-t.
I'm learning a lot about myself being alone, and doing what I'm doing.
Nem volnék most itt, ha nem lenne muszáj. Királynőként ugyan ez nem határozhatja meg a tetteim, de magánszemélyként inkább annak voltam a híve, hogy ha valakivel kellemetlenül sült el egy találkozónk, üzletünk, vagy bármi más természetű találkozónk, felégettem magunk között minden hidat, és elkerültem a további kínos szituációkat. A kémkedés meg is követelte az efajta viselkedést. Beférkőzni valakik közé, megtudni a szükséges információkat, majd olyan hirtelen, amilyen hirtelen megjelentem, eltűnni. Ebben kifejezetten profi voltam. Sajnos uralkodóként ezt nem tehetem meg azonban. Minden fontos személyt közel kell tudnom magamhoz, és a lehető legtöbb kapcsolatot kialakítanom a megfelelő emberekkel, alvilágiakkal, bármennyire is kellemetlen volt a közös múltunk. Az önös érdekeim háttérbe szorulnak... Vagyis így kellene lennie. Sokat győzködtem magam, hogy ez a Birodalom érdeke is, hogy Westert az oldalamon tudni több, mint hasznos, hogy a boszorkánymesterek kiirtása a tündérek biztonságát szolgálja, de a valóság az, hogy a saját bosszúmat akarom végrehajtatni. Semmit sem tudok az állítólagos boszorkánymesterekről, csupán annyit, hol tartották fogva Arne-t, és hogy elég sok tündérem életét elvették. Másik uralkodó, ha a helyemben volna, azt tanácsolta volna, hogy felejtsem el a dolgot, túl sok kockázat, ám Hazel felelt ezekre az aggodalmakra a fejemben, nem a királynő. Az észérv mit sem ér most, és ez roppant mód megrémít. Nem akarom elveszteni a fejemet, sem a hidegvéremet, így minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem a királynői mivoltomat. Nem tudok hazudni, egészen nehéz feladat. Killiant az oldalamon tudni megnyugtató. Talán mit sem ért egy egész faj irányításához, de ahhoz van esze, hogy kiszúrja, túl messzire megyek. A saját biztonságom érdekében hoztam el, de talán nem is a boszorkánymestertől, hanem saját magamtól kell majd megóvnia engem. Mindenesetre erőt ad jelenléte, bár ezt sohasem vallanám be. A régi magamra emlékeztet, akinek nem kellett ilyen felelősségteljesnek lennie, és könnyebben pörgött a nyelve, néha egészen meggondolatlanul; Valahogy mégis jól jött ki a legtöbb szituációból. Remélem, az új én is hasonlóképpen sikerrel jár majd. - Te tisztelsz meg engem, Kilian. Tulajdonképpen szívességet teszel nekem. - mondom, és hagyom, hogy kissé lehulljon rólam a királynő álarcom, és az érző, hálás nő bukkanjon elő egy pár pillanatra. Wester semmit sem változott. Az örök élethez viszonyítva nem is olyan régen találkoztunk, de éppen eléggé régen történt, hogy elfeledjem, mennyire pofátlan is tud lenni. Azt hiszi mindent jobban tud, mint bárki más a világon, és hogy eléggé eszes ahhoz, hogy kijátsszon engem - ám én sem vagyok egy ma született bárány. Nincs velem tündér, csakis én magam, és az itt elhangzott szavakat nem tudja rögzíteni, egyedül az ő furcsa ízlését elégíti ki majd a válaszom. Ha Kilian nem akarná közelebb engedni őt, egy intéssel jelzem neki, hagyja. Arcomra egy kifejezéstelen mosolyt varázslok, olyat, amelyet az uralkodók a hivatalos találkozókon viselnek, és szólásra nyitom a számat az előttem öt méterre ácsorgó boszorkánymestert nézve. - Nem értem, mire ez a személyeskedés, Wester. - Kulcsolom össze az ujjaimat magam előtt, és egy pillantást dobok a kísérőm felé. - Királynőként fordultam hozzád. Az információ, amire szükségem van, személyes jellegű ügyhöz kapcsolódik, ám királynőként minden lépésemmel igyekszem a gyermekeim érdekeit képviselni. - válaszolom a jól betanult szöveget. Örülök, hogy nem az alattvalóim előtt nevez Hazelnek, hiszen a nevek ismerete hatalom. Kilian is még Hazelként ismert meg, és számára az is maradok, ám Westernek sosem engedném, hogy ilyen közeli barátként tekintsen rám. - És királynő, ha kérhetem. - teszem hozzá kissé élesen. Most már nem az a lány vagyok, aki odaült mellé megzavarni a munkában, hanem egy tekintélyt megkövetelő személy. - Remélem, hogy segít nekem, és mint tudja, én nem hazudhatok. Nem, mintha Kilian szava nem lenne hihető, - bólintok a farkas felé - Ám megértem, ha az uralkodótól szeretné hallani a választ.- mondom, mint egy végszót.
A hozzászólást Hazel Sage Stargrace összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 27, 2017 12:25 pm-kor.
Vendég
Vendég
Re: Mező ↠ Szer. Aug. 23, 2017 9:09 am
Tekintetem mély, kissé beesett szemeim alól a két közeledő alakot követi, de Hazel mellett különösen felfigyeltem a másik alakra. Egy szőrös, vékony fickó tűnt fel a tündér mellett, aki nem tűnt... egyáltalán különlegesnek. Bár száz százalék, hogy Hazel nem egy mondént hozott magával, távolról nem tűnt valami erősnek az az alak. Természetesen tudtam, hogy öngyilkosság lenne küzdeni Hazel saját birodalmában, leginkább egy mágia által ennyire belakott tündérországban, de akkor is. Ha esetleg valami külső ellenség megtámadott volna minket, valóban bízott Hazel egy ilyen személyben? Remélhetőleg igen. - Üdvözletem - bököm oda neki, ahogyan Hazel bemutatja, bár nem foglalkozok vele túlságosan. Azonkívül, hogy furdalja a kíváncsiságomat, hogy Hazel miért éppen őt hozta, és miért nevezné inkább bizalmasának, mintsem szolgájának - nem igazán törődök vele. Nem lesz rá valójában túl nagy szükség, legalábbis az lenne a legjobb. Néhány lépéssel közelebb kerülök hozzájuk. Testem komótosan halad előttük, miközben jobb kezem a köpenyem alá nyúl, s előhúz egy apró kulacsot, melyet arcom felé lendítve meghúzok, és mélyeket kortyolok belőle. Whisky, a kedvencem. Nehezen tudok lerészegedni, ám a sok munka mellett, amelyek fenntartanak éjszakánként, és a rossz emlékekkel... így lehet elbánni velük a legjobban. Innom kell. - Térjünk a tárgyra - suttogva ismétlem meg Hazel szavait, miközben visszacsavarozom a kulacsot, és tekintetemet a királynő, és "bizalmasának" arca között váltogatom. Végül megállok tőlük öt lépésnyire, ha ugyan ennyire közel engednek. - Valamiféle információt akarsz tőlem, Hazel, nem igaz? De mielőtt megtudhatnám, hogy miről van szó, kezdd ezzel: üzlet, vagy személyes dolog? Ez nagyon fontos. És Hazel, te válaszolj. Nem csak azért, mert az igazat akarom hallani, hanem azért is, mert tőled akarom hallani - beszélek hozzájuk unott, monoton hangnememben, ami hatszáz éves vénségem járuléka. Talán kívülről éppen a harmincas éveimben járhatok, de 1400-ban születtem. Ez a boszorkánymesterek örökös átka - hogy a testünk ugyan nem, de a lelkünk megöregedik, s lassan minden emberi érzelem kiveszik belőlünk. Éppen ezért van is az, hogy ha ugyan érdekelt is vagyok abban, hogy segítsek nekik, nem tudom egyszerűen kifejezni, mert sem az arcom, sem a hangom nem változtatja meg unott, érzelemmentes tartását. - Segíthetek neked, Hazel. De akkor az igazat kell tudnom. És abból, amit a meghívásodból összeszedtem, nagyon is kell tőlem valami fontos. Nem vagyok én sem felkészületlen, vagy tudatlan - nem járultam volna egy titkos találkozóra magával a Tündér Királynővel, ha nem tudtam volna, hogy valami fontos dologról van szó. És a Tündér Királynő sem akart volna külön beszélgetni velem, mivel a külső világ számára nincs jelentőségem. Az az, hogy nem tudják, mekkora a jelentőségem.
Vendég
Vendég
Re: Mező ↠ Szer. Aug. 16, 2017 9:08 pm
I have a little problem
Kilian & Hazel & Cosimo
Emlékszem még arra az estére, amikor egy vágás indított el a célhoz vezető úton. Az úton rögtön szembe találtam magamat a leendő Tündér Királynővel. Stargrace kisasszonnyal. Áradt belőle az energia, a pozitív energia és az erő. Pedig oly törékeny volt, hogy féltem hozzáérni. A parkban keresett fel, amikor átvágtam a hazafele úton. Nyomós érveket hozott fel, hogy a támogatása mellett döntsek. Habár kezdetben nem akartam, hiszen megfogadtam, hogy nem avatkozok ily mélyen többet bele, az árnyak világába. Megfelelő fizetségért bárki karját visszavarrom, de hogy ilyen akciókon vegyek részt.... Fenntartásokkal kezeltem a lehetőséget. Fekete cipőmre rá tapadt a sár és a fű. A tündérek világában találkoztunk, egy mező közepén. Csak tudnám miért nem lehet beülni egy kávézóba és lerendezni a nézeteltéréseket. Bár Ms. Stargrace beavatott, de nem támogattam személy szerint a bosszúját, azonban tartoztam neki, nem kevéssel. Márpedig én nem szeretek tartozni. A Királynénak meg aztán pláne nem éri meg... Hiába a közös emlék. Éreztem ahogy a szél a hajamat fújja, ahogy beletép a magas fűbe, s mint tenger hullámoztatja azt. Gyönyörű látvány, ha a távolból tekinted meg, azonban közelről elég idegőrlő... Rendkívül idegesítő, ahogy csiklandoznak. A suhogó szél, ahogy a tájba kapott bele sistergő hanggal tompította hallásomat. Azonban Ms. Stargrace édes hangját bűn lett volna elengednem fülem mellett, ahogy a szelet. Szavaira egyszerre éreztem meglepettséget, s egyben örömöt, hogy végre kimutathatom hálámat a múltért. Arcomra, bajszom alá lágy mosoly ült ki, amiből kivillantva fogaimat hunytam le szememet és biccentettem előre fejemet. - Nem mintha köszönetet kellene mondania, Ms. Stargrace. Megtisztel... - pillantottam rá számsarkából mosolyogva. Azonban az idilli jelenetet, ismeretlen szag zavarta meg. Jómagam nem ismertem a tulajdonosát, azonban Ms. Stargrace minden bizonnyal őt várta. Az a bizonyos Cosimo Wester. Annyira persze már nem lettem beavatva, hogy többet tudjak a fickóról annál, hogy mi a neve, boszorkánymester és tudhat valamit Arne kínzóival kapcsolatban. - Közeledik... - böktem oda a királynénak fegyelmezetten, elkomorodott arckifejezéssel, megemelt állal, hogy mélyen a levegőbe szippantva meggyőződjek afelől, hogy nem kapunk kellemetlen társaságot a boszi mellé. A királyné értékes, a boszorkánymester erős, én meg csak egy orvos vagyok agyarakkal. Talán nem volt bölcs döntés engem alkalmazni egy ilyen komoly találkán. De bízok Ms. Stargrace ítélőképességében és reménykedek abban, hogy nem kell csalódnom. Ahogy közeledtünk a fickóhoz egy középkorú arc jelent meg előttünk. A haja kicsit kócos volt, s mintha az a mániákus mágus típus lett volna. Nem az a Magnus Bane alkat, már ha azt nézzük, hogy eleve a festéket is mellőzi... De a társaságot se igazán kedvelheti, inkább a könyvekbe, a munkájába temetkezik. Mondták már rám, hogy rossz emberismerő vagyok. Talán most sem lesz ez másképp. Mikor megálltunk egymással szemben néhány méternyi távolsággal, talán fél lépéssel Ms. Stargrace-el sréhen álltam. A királyné bemutatott, amire persze csak biccentettem egyet és hallgattam, ahogy azt rendes "bizalmasként" tennem kellett. Hallgatásomat válaszként nyújtottam a királynénak, hiszen ehhez nincs semmi közöm. Mint a beszélgetés főbb szerepét betöltő Ms. Stargrace-nek nyújtottam a lehetőséget, hogy a fennálló csendet megszakíthassa, amennyiben Wester nem tette meg helyette. Némán álltam a királyné oldalán, s hallgattam a beszélgetést, amit mélyen magamban kellett elraktároznom, de úgy, hogy az akkor se jöhessen elő, ha maga a királyné kérdez rá. A bizalmába fogadott, nem okozhatok neki csalódást.
I'm learning a lot about myself being alone, and doing what I'm doing.
Kellemesen meleg tavaszi szél fúj, hajamat táncoltatja egy varázslatos ritmusra. Meleg van, bőrömön érzem az édes csókjait a napnak. A napfény beragyogja az egész mezőt, a zöld pázsitot, az apró vadvirágok szirmait, a távolban csicsergő madarak tollát, és Wester öltönykabátját. Első találkozásunk, és annak helyszíne, nem volt kellemes. Egy mondén kávézóban kellett csupán órák leforgása alatt kiszednem belőle min dolgozik, nyilvánvalóan elmaradt a sikerem. A hajdani királynő, nos... Néha lehetetlen dolgokat kért mindenkitől. Én azonban nem ő vagyok. Ő biztosan nem öltözött volna egy gyönyörű zöld ruhába, csak hogy egy eldugott mezőn találkozzon egy boszorkánymesterrel, és biztosan nem egy vérfarkast hozott volna kíséretéül. Ó, Kilian. Erről a találkáról egyetlen tündér sem tudhat. Nem tudnak hazudni ugyanis, és nem szeretném, ha Arne fülébe jutna ez a kis légyott. Még a végén azt hinné, nem hiszek neki, nem tartom elég erősnek. Bízom benne, nincs okom kételkedni a szavában, de a forrongó, bosszúvágyó dühömet képtelen vagyok elnyomni magamban. Valaki két évig kínozta életem szerelmét, s bár Arne azt állítja, megölte mindet, én tudni akarom kik voltak. Egyesével, mindegyikük nevét, hogy aztán lemészárolhassam azt, aki még levegőt vesz széles e világon. Kilian azért van velem, mert tündért nem hozhattam magammal. Kil képes hazudni - remek benne, és nem utolsósorban bizalmamat élvezi, akármennyire is ésszerűtlenül hangzik ezt állítani egy volt tolvajról. Erős, ügyes farkas, és biztos vagyok benne, hogy Westert eléggé megzavarja majd, hogy nem a tündér Hercegeimmel érkeztem. Máskor persze fegyveres őrökkel találkoznék egy ilyen veszélyes boszorkánymesterrel - tapasztaltam, mire képes - ám ez az ügy annál kényesebb. Remélem, Wester nem próbál butaságot művelni, esetleg megölni. Az Udvaromból biztosan nem jutna ki élve, márpedig úgy érzem, nem maradt semmije, csak az üres élete. Akármennyire is ügyes, rejtélyes, alattomos warlock, egy szavamba kerül lezáratni a kijáratokat, abban pedig nem lesz köszönete. Az én Birodalmamban semmi nem marad rejtve a személyem elől. Tudom, hogy gyakran jár ide, mert most is dolgozik valami erős varázslaton. Mindig ügyködik valamin - remélem, nem azt gondolja, még mindig a varázslatai érdekelnek engem. Van egy saját boszorkánymesterem már, ennek az udvarnak nincsen szüksége az ő tudására. Kivéve engem, kizárólag most. - Kilian, köszönöm, hogy eljöttél. - mondom neki, mikor megpillantom a távolban Westert. Lassú, de határozott léptekkel közeledünk felé. Eléggé elképesztő ilyen helyzetben látni Kiliant, sokat változott mindkettőnk helyzete. Mikor megismertem csak egy tolvaj volt, és én is csak egy kém voltam, aki a farkas után szaglászott. Talán soha nem lettünk volna jó viszonyban, ha nincs az a sérülés... Most azonban nézzenek ránk! Én lettem a királynő, ő pedig egy neves állatorvos. Annyira... Szürreális a dolog. Nem régóta is olyan régen volt, mikor a lopott holmijait próbáltam kilesni, most pedig hatalmas bizalmat fektetek belé. Az idő sok furcsa változást hoz, de ez mindenképpen pozitív, azt hiszem. Westerhez közel érve meghajtom a fejem, de kissé bosszúsan nézek rá. Már nem Hazel vagyok, hanem a királynő, legalábbis a számára. Gyűlöltem, hogy rákérdezett a nevemre, és eléggé bosszantó, hogy semmibe veszi az etikettet. Nem vehetem magamra, mindenkivel ezt műveli, de most igazán minden felhúz engem - a tehetetlen düh fortyog bennem, és csak rakja alám a fát. - Üdvözlöm, Mr. Wester. - mondom kimérten, aztán a kíséretem felé gesztikulálok. - Ő itt Kilian, a bizalmasom. - Direkt nem testőrnek mutatom be, márpedig leginkább azt a szerepet szánom neki. Talán jobb így, hogy azt hiszi Wester csak okos koponyákat hoztam, de erőt nem. Hamarabb kibújik a szög a zsákból, ahogy a mondének szokták emlegetni. - Rátérhetünk a tárgyra? - kérdezem fesztelen hangnemmel mindkét férfit, bár pillantásomat végig Westeren tartom.
Vendég
Vendég
Re: Mező ↠ Vas. Aug. 06, 2017 8:12 am
Hazel & Cosimo
Lassú, és óvatos léptekkel haladtam a hatalmas mezőségen. A szél kócos, fekete hajamba kapott, beesett szemem, és tiszta, de borostás arcom, és fekete öltönykabátom szinte kitűnt a mező zöld gyepjének sokaságából. Ugyan jártam már korábban a Tündérek Birodalmában, leginkább a kutatásaimmal kapcsolatban, mivel itt kiváló, különleges növényeket lehet találni, amelyek hasznosak bájitalok készítésére. Ám régen jártam errefelé "hivatalos" ügyekben. Bár, ha bárki is ismer engem még ezen a világon, az tudhatja, hogy én általánosan nem szeretek bárkivel "hivatalosan" kapcsolatot teremteni. Én nem állok senki oldalán, nem szolgálok senkit, és nincs szükségem arra, hogy bárkitől is függjek. Én önmagamban vagyok egy hatalom, egy frakció, és nem keresek szövetségeseket. Mégis, amikor megtudtam, hogy Hazelnek valamiféle információra lenne szüksége - más szóval segítségre -, úgy gondoltam, hogy nem állít meg semmi attól, hogy legalább meghallgassam. Ugyan nem szerettem senkitől sem függeni, ez nem állított meg attól, hogy másoknak segítsek a saját problémáik megoldásában, amíg őszinte kétségbeeséssel akarták a támogatásomat, és nem azért, mert a közelembe szerettek volna férkőzni, hogy megszerezzék a tudásomat, a titkaimat. Éppen ezért voltam szkeptikus szinte mindenkivel kapcsolatban ezen a világon. Alvilági, vagy mondén, mindenki egy dolgot akartak megszerezni, vagy megőrizni: hatalmat. És ezért állt fenn a lehetősége annak, hogy amilyen gyorsan felbukkantam, ugyanolyan gyorsan eltűnjek egy portál segítségével, feltéve, hogy Hazel többet akar tőlem, mint amennyire megbízom benne. Hazel, aki egykoron kémként próbált - sikertelenül - megkörnyékezni engem, most királynőként hívatott magához. Óh, hogyan is állhattam ellen ennek a nemesi meghívásnak. Ha ismersz, akkor ezt a mondatomat most a mély, cinikus hangomban olvastad. Hazel Stargrace nem az én királynőm volt, sőt, ha nagyon szemfüles lettem volna, azt mondanám, hogy az ellenségem. Azóta sem tudtam meg, hogy Hazel pontosan miért akarta megszerezni a tudásomat, vagy a titkos varázslataimat, de ahogyan ismerem a tündéreket, és ahogyan ismerem ezt a világot, nem egy virágokat teremtő, vagy egy nyaralóhoz vezető portál létrehozására alkalmas mágiát keresett. Valami sötétebbet. Ezért, ugyan nem tekintettem ellenségként rá, kicsit sem bíztam meg benne. Végül megálltam a mező közepén, mintha csak egy másik királyság uralkodójaként érkeztem volna a saját követségemmel együtt tárgyalni egy békekötésről, vagy királyi házasságról. Ám csak egyedül álltam a mezőn, és egyedül néztem szembe a királynővel, és az esetleges kíséretével - ha hozott magával valakit -, ami mintha csak tükrözte volna személyiségemet, és azt, hogy hol állok ebben a világban. Én voltam maga a követség, a testőrség, és az uralkodó egyben. - Üdvözlöm, királynő! - köszöntöttem őt, s bár hangom megemeltem, az kissé rekedtes volt, és megtartotta az eddigi cinikus, monoton hangszínét.
Kezdőlap
Re: Mező ↠ Pént. Jún. 30, 2023 8:12 pm
Nem volnék most itt, ha nem lenne muszáj. Királynőként ugyan ez nem határozhatja meg a tetteim, de magánszemélyként inkább annak voltam a híve, hogy ha valakivel kellemetlenül sült el egy találkozónk, üzletünk, vagy bármi más természetű találkozónk, felégettem magunk között minden hidat, és elkerültem a további kínos szituációkat. A kémkedés meg is követelte az efajta viselkedést. Beférkőzni valakik közé, megtudni a szükséges információkat, majd olyan hirtelen, amilyen hirtelen megjelentem, eltűnni. Ebben kifejezetten profi voltam. Sajnos uralkodóként ezt nem tehetem meg azonban. Minden fontos személyt közel kell tudnom magamhoz, és a lehető legtöbb kapcsolatot kialakítanom a megfelelő emberekkel, alvilágiakkal, bármennyire is kellemetlen volt a közös múltunk. Az önös érdekeim háttérbe szorulnak... Vagyis így kellene lennie. Sokat győzködtem magam, hogy ez a Birodalom érdeke is, hogy Westert az oldalamon tudni több, mint hasznos, hogy a boszorkánymesterek kiirtása a tündérek biztonságát szolgálja, de a valóság az, hogy a saját bosszúmat akarom végrehajtatni. Semmit sem tudok az állítólagos boszorkánymesterekről, csupán annyit, hol tartották fogva Arne-t, és hogy elég sok tündérem életét elvették. Másik uralkodó, ha a helyemben volna, azt tanácsolta volna, hogy felejtsem el a dolgot, túl sok kockázat, ám Hazel felelt ezekre az aggodalmakra a fejemben, nem a királynő. Az észérv mit sem ér most, és ez roppant mód megrémít. Nem akarom elveszteni a fejemet, sem a hidegvéremet, így minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem a királynői mivoltomat. Nem tudok hazudni, egészen nehéz feladat.
