Bosszantanak a számok. Bosszant hogy Ceri képtelen a New Yorki részleget rendesen vezetni. Bosszant hogy megint itt kell lennem, pedig már visszamentem a nyugati partra Cupertinoba, ahol a cég székel. Valahol San Francisco jobban bejön mint a keleti part ezen csücske. Tetszenek a felhőkarcolók, jó a nyüzsgés maga is, de valahol ez a város mindig egyvalakit juttat eszembe, akit persze jobb lenne elfelejtenem. Mégpedig sürgősen. Ehhez képest a reptérről a lesötétített limuzinba szállva újra a belváros tömött utcáin találom magam. Kipillantva a felhókarcolók szinte az eget súrolják, és az üvegcsodák ugyanolyanok mint közel két évvel ezelőtt mikor végleg szakítottam a várossal. Legalábbis, azt hittem akkor végleg. Jó, tény, ez sem igaz így, hisz havonta megesik hogy meetingre kell mennem, noha mostanság a keleti part ügyeit inkább átruházom valakire. Érthető hisz sem Cerviel sem Cornelia nem könnyíti meg az itteni munkám. Az utóbbi persze inkább csak lelki értelemben semmint fizikális valójában. Hamarbb utazom Kanadába vagy Európa bármely eldugott csücskébe. Legyen az Románia, Magyarország, Törökország vagy épp a kedvencem, Olaszország. S bár a toszkán borvidéken tett utazásom emlékei mosolyt csalnak arcomra, mindez hamar lelohad mikor azon kapom magam hogy az utcán hömpölygő embereket figyelem a piros lámpánál Taylor mögött. Magamnak is szégyellem bevallani, de mintha csak azt várnám hogy egyszer a tömegből kitűnik Lia arca, szőke hajtincsei és kedves mosolya... Idióta vagy Gabe.... Korholom magam, s mikor Taylor újra egy pirosba fut be hogy nagy erőkkel lefékezzen, kinyitom az ajtót. - Innen gyalog megyek. - De uram! - Semmi gond Taylor, álljon csak le a mélygarázsba! Ez a kis séta az utcasarokig nem árt meg nekem. Egy mosolyt villantok és bevágom az autó ajtaját. A new york-i közlekedés továbbra is pocsék, meg kell állapítanom. Igazából a sportkocsik jó szolgálatot tudnak tenni de nem a dugóban araszolva. Ugyan egy utcányira vagyok csak az Apple itteni székhelyétől,d e az az utca baromi hosszú. Menet közben az embereket kerülgetve és a kirakatokat bámulva átérzem a város jellegzetes atmoszférájának súlyát. Valahol egyszerre taszít és vonz is. Vágytam is rá de ugyanakkor undorodom is tőle. Vicces hogy újra felötlik bennem az a kettőség, mely két éve magam mögött maradt. Itt valahol egyszerre érzi jól magát a haladó, hisz egy lehet a sok közül és bosszantja hogy hiába akarna akkor sem tudna kitűnni. Persze elég elsétálnom a forgóajtóig, s belépnem rajta, tudom hogy ott már leszek valaki. Nem is akárki. És minekután rögtön a liftig negyed óra eljutnom hogy végül aztán az irodámba kössek ki, máris úgy érzem magam mint aki a maratont futotta le. Épp csak leülök mikor az asztalon lévő telefon megcsörren és Sam szól bele andalítóan kislányos hangján hogy megjött az első ügyfelem. Volt ügyfelem? Nem is emlékeztem hogy bárki mára kapott volna időpontot. Még jó hogy zakót húztam és nem a farmer-póló Zuckerberg stílusban vonultam be... Ritka alkalom, mikor így közlekedem, főleg ha a kikötőbe tartok vagy hétvégén ha nincs kedvem a szokásos official dresskódot követni. Érdeklődve várom ki is bátorkodik botor módon benyitni és a jat lag-gel nem törődve, mely rám telepszik pillantok fel. Egyedül szemeimen látszik a fáradtság, mit az időeltolódás okoz. A kilincs lenyomása és az ajtó mozdulása jelzi az érkezőt. Meglepő szőke haj, jóvágású arc... ő lenne az? Ő lenne az akire gondoltam? Valahol bosszant a kinézete. Valahol felötlik bennem hogy nem kellene konkurenciának tekintenem. Rég nem kellene hisz elvileg rég nincs közöm már a lányhoz és rég túlléptem rajta. Most azonban... hát mondhatjuk úgy hogy ott van egy kis gombóc a torkomban, mely arra enged következtetni, hogy mégsem. Baromira nem. A rohadt életbe is. - Üdvözlöm. Gabriel Sinclair. Foglaljon helyet. - biccentek felé és még arra sem méltatom hogy felálljak vagy kezet nyújtsak neki. Azt előbb ki kell érdemelni. Nálam legalábbis mindenképp. Így hát csak az előttem heverő szerződéstervezetre pillantok és a tollal mely a kezemben van, ritmikusan dobolok egyet-kettőt-hármat. Fel sem pillantva az idegenre szólalok meg újra. - Úgy látom Mr. Bloodworth, magát választották ki többedik alkalommal is a partnerségi szerződésünkhöz. Mondja csak mit tud hogy a területi képviselőm ennyire önt ajánlgatja? Igazán érdekelne... Érdekel? Ó de mennyire! Mondjuk úgy, hogy van sejtésem. És akkor finoman és diszkréten fejeztem ki magam...
Vendég
Vendég
↳ Gabriel & Caleb ~ Apple Inc ↠ Csüt. Nov. 30, 2017 11:32 pm
Gé & Kélöb
Két nap. Ennyi kell ahhoz, hogy a kis csaj végre hivatalosan is három éves legyen. Számomra persze egyre megy, ám annyi bizonyos, hogy minden nappal egyre értelmesebb lesz és lekörözi az édesanyját. Na jó nem. Azért látszik, hogy Lia hány éves és három év nem kevés idő. Még mindig itt van. Mondtam én, hogy nem roskad meg a gyerekneveléstől. Csak hinnie kellett saját magában, meg hogy semmi baj nem lesz, nem kell rögvest félelemmel nevelnie a gyerekét azért mert örökölte a vérfarkas géneket. Istenem! Mintha ez a világ végét jelentené! Holott dehogy, csak fel kell ébrednie, rá kell jönnie, miként kezelje ha esetleg egy nap a kislánya azzal áll elé, hogy ő egy „szörny”. Kíváncsi vagyok hogyan magyarázná meg neki, egyáltalán nem az. Ezért is tűnt úgy, hogy nekünk, a világ szörnyeinek össze kell fogni és jobb már ilyen kicsin elkezdeni a dolgot, mintha felnőttként próbálnék a bizalmába férkőzni. Felnőtt korára az ember elveszti a bizalmát, kételkedni kezd, de nem csak önmagában, hanem másokban is. Akik esetleg becsapták vagy megmutatták neki, hogy az élet mennyire nem habos torta. Hiába kap egyet két nap múlva. Mert nem csak abból áll maga az élet. – Úgy hiszed, hogy nem érdemli meg a csokis tortát? Nézz rá! Látod? Mondd azt, hogy rossz volt az oviban és összeverekedett valakivel, mert tudom, hogy hazudnál. Lány, a légynek se ártana! – még, tehettem volna hozzá, de ilyen hatásos és elszomorító megjegyzéseket bizonyára nem a telefonon közölnék vele. Annál sokkal rafináltabb és gonoszabb vagyok, általában a lelki terror hatásosabb. Meg többet elérek vele, mint szeretném szóval miért ne használnám, alkalmaznám ezt mindenkinél? Most is csak azért „veszekedek” vele, mert tudom, hogy milyen béna. Még most is. Hogy kifogások mögé burkolózik. Ami egyáltalán nem jó, tekintve, hogy a kifogásokat szintén alkalmazni szeretem nem pedig valaki mástól viszont hallani. Ezért döntöttem úgy, hogy lépek. Talán nem is magam miatt – de magam miatt, be akarom bizonyítani neki, hogy nem vagyok hülye – hanem miatta, mert látom rajta, hogy hazudik. Vagy inkább valami mást, amit nem tudok mivel megmagyarázni, csak azzal, hogy tudom hol a határ. Amikor már tisztán látom, hogy egyes helyzetekben igazából nem is én kellek hanem valaki más, aki képes hatni a lelke jó oldalára. Én maximum csak még jobban felbőszítem őt, főleg akkor ha nagyon az agyamra megy a viselkedése és akármennyire is tisztelem, nem tudom visszafogni magam. Egy ilyen dühkitörésén sikerült kiszedni belőle, hogy valójában mi a gondja. Mert megkérdeztem. Megkérdeztem? Ugyan, követeltem, hogy elmondja. Az imént is csak azért hitettem el vele a torta rendelés dolgot, hogy fogalma se legyen arról mire készülök. Élete leghülyébb döntésére, ez bizonyos, de nem fogok hazugságban élni. Próbáltam. Még jóval Lia előtt is, de nem megy. Ezért hiszi az illető azt, hogy valami bugyuta szerződés miatt vagyok itt. De amúgy nagyon nem. Bár ha jobban belegondolok… Hmmm ez majd kiderül akkor ha meglátom az illetőt és előállok ezzel a fantörpikus ötlettel valahogy.
Kezdőlap
Re: ↳ Gabriel & Caleb ~ Apple Inc ↠ Kedd Dec. 05, 2017 7:26 pm
