Lyn tó

Mondd meg hogy segíthetnék rendbe tenni a dolgokat a csinos kis fejedben. - Kedvesen fordulok Claryhez mert tudom mennyire megviselték a dolgok, hiszen jóformán pár hónap alatt az egész életét felforgatta az árnyvilág és ha valaki arra vágyik, bár minden a régi lehetne, az Ő. Nem irigylem, mert az árnyvadászoknak sosem volt könnyű beilleszkedniük, de Ő ráadásul mondénként cseppent ebbe a világba. Az elmúlt hetekben pedig megkapta, hogy nem elég képzett, vagy hogy nem való közénk – igen, kösz Alec.. – Viszont mióta ügyesen Simon is felhagyott a mondén léttel, nem igen van hova menekülnie ebből a világból. Bárhogy is nézzük, már része a világunknak és arra kéne vinnünk, hogy megtanuljon olyanná válni, mint mi. Nem arra, hogy nem való közénk. Már igenis közénk való, árnyvadász, és mindig is az volt, csak nem tudta! Bár bevallom az sokat változtat a helyzeten, hogy mind tudjuk, hogy Valentine lánya. De nem változtat azon, hogy Ő Clary és még a legkevésbé sem hasonlít Valentinera. Én azt akarom hinni, hogy Clary erősebb lehet, talán időbe telik, de erősebb lesz!
Nagy nehezen értem meg a jeleket, miszerint nem ártana helyet foglalnom, ezért kihúzom magam. Veszek egy mély levegőt, mert félek ha most leülök, valami meg fog változni velem és Claryvel kapcsolatban. Végül helyet foglalok Claryvel szemben és előre nyúlok a kezeihez, hogy azokat megfogjam és magunk elé emeljem. A jelenlegi kép egy romantikus párt fest le egy tó szélén, de ez csak álca, amin mi, árnyvadászok átlátunk a kezdetektől fogva. Persze azért álmodozni szép dolog. Ahogy a tó vize megcsillan, észreveszek a felszínén egy szivárványt. Egy darabon figyelem, majd visszatekintek Claryre. - Tudod, nagyon fontos vagy nekem és talán még Tőlem is furcsa, de nem csak az egóm számít. - Fontos vagy, ehhez kétség sem fér, és szeretlek, mindennél jobban beléd vagyok zúgva. ●● Nem tudom kimondani, amit igazán szeretnék, mert egyszerűen saját magam vagyok a gát a boldogságunkhoz.

313 szó / iTunes zenelejátszási lista / Most csak ennyire tellett, bocsánat

Jó érzés kiszakadni a mindennapi rohanásból. Mármint most már nekem is ez lett az életem; egy folytonos rohanás egy olyan világban ahol az emberek, avagy az árnyvadászok démonokkal harcolnak. Egy olyan világban élek ahol az árnyvadászok magasabb rendűek, mint mondjuk az alvilágiak, mondjuk a vámpírok. Nagyon rossz érzés, hogy lenézően tekintenek rám amikor Simonnal látnak, bár szerintem Luke társaságát sem preferálják annyira, mint amennyire kéne. Próbálom nem felhozni Jace-nek a témát, hiszen jól tudom, hogy nem igazán bírják egymást Simonnal, de jó lenne mondjuk ezt is ki beszélni valakivel. Bár erre szerintem nem ő lesz a megfelelő személy, ezt tudom.
Próbálom kizárni az ilyen gondolatokat a fejemből, próbálok nem a rossz dolgokra fókuszálni, nem lehetek ilyen pesszimista, ideje lenne ismételten a dolgok jó és pozitív oldalát látnom, hiszen minden helyzetnek van jó oldala, csak észre kell vennünk azt. Most például itt van ez a mai nap, Jace-el lehetek, eljöttünk Idrisbe, méghozzá itt eddig még soha sem voltam, szóval tényleg örülök annak, hogy itt vagyok, főleg Vele. Csak még is... Olyan nehéz kizárni a NY-i ügyeket a fejemből, olyan nehéz a jó dolgokra koncentrálni és a pillanatnak élni amikor jól tudom, hogy mondjuk a legjobb barátomnak miken kell keresztül mennie, hogy Alec és Jace parabatai-köteléke nagyon le van gyengítve és még sorolhatnám, hogy mennyi minden fordult rossz irányba csak is azért, mert nem vagyunk képesek a dolgokat kézben tartani.
Jace szavai rántanak vissza a valóságba. - Menjünk le a tóhoz. - mondom miközben egy halvány mosolyt erőltetek magamra. Remélem nem jön rá, hogy fejben egyenlőre még nem vagyok teljes mértékben itt. 

- Hé. - mondom nevetve amikor mondja, hogy annyira még nem őrültem bele ebbe az egészbe és megböki az oldalam. Nem is tudom, hogy őszinte nevetés elhagyta-e azóta a számat amióta itt vagyok, amióta belecsöppentem az árnyvadászok életébe, amióta démonokkal harcolok. Amióta anya eltűnt... Mindent megtennék érte és mindent megadnék azért, hogy megtalálhassuk őt. Feláldoznék érte mindent. Még is amikor az emlékeimről volt szó és a démon megragadta Jacet, akkor Őt választottam és nem az emlékeimet. Mindig is a megérzéseim után mentem, hallgattam rájuk, mert tudom, hogy jót súgnak nekem és ezzel most is így vagyok, ugyanis nem bántam meg egyáltalán azt, hogy Jacet választottam, bár tény és való, hogy Alec még inkább utál azért amiért így érzek a fiú iránt.
- Ami Alec és közted van... - kezdem halkan, mert nem tudom, hogy még is hogyan kéne ezt megfogalmaznom. Sosem szerettem, ha rajtam avagy miattam vesznek össze az emberek, most viszont tényleg én vagyok a gondok fő okozója, ugyan is valljuk csak be; amióta itt vagyok nem csak az én életem, hanem az övéké is megváltozott, és ez ellen egyikünk sem tud immáron mit tenni.
- Szóval tudom, hogy eléggé össze kaptatok ott a sikátorban és sajnálom. Nem akartam, hogy ez legyen a vége, hogy bárki is össze vesszen a másikkal, azt pedig végképp nem akartam, hogy Alec meggyengítse a köteléket kettőtök közt... - Izzy elmondott mindent, hogy mi történt amíg mi a másik dimenzióban voltunk és egyszerűen fogalmam sincs, hogy mitévők legyünk. Próbálunk megoldani valamit, de amikor épphogy sikerülne valami akkor kapunk még több nehezéket a nyakunkba amivel küzdjünk meg. Néha úgy vagyok vele, hogy én ezt nem fogom tudni végig csinálni.
Amikor azt mondja, hogy tényleg nem ártana beszélni rólunk fejemmel felé fordulok. - Tudod, amikor volt az a másik dimenziós dolog, ott minden olyan más volt. Mi is... - ahogy így belegondolok, hogy eddig mit mondtam, rádöbbenek, hogy ez nagyon zavaros, így veszek egy kisebb lélegzetet, össze szedem a gondolataimat és úgy folytatom a mondandómat. - Az utunkon megtaláltam valamit amiről nem is tudtam, hogy keresem. Kimondtunk dolgokat...éreztünk dolgokat... Az én voltam? És te... Te voltál? Egyáltalán... Valódi volt az az egész? - annyi kérdés amit nem tudok megválaszolni magamban, és csak abban tudok reménykedni, hogy Jace okosabb nálam és jobban tudja ezeket a dolgokat.

Furcsa használni a Portált, hiszen eddig csak egyszer mentem át ilyesmin, amikor a másik dimenzióba mentem, Meliorn segítségével. Az a világ annyira... Más volt. Békés és nyugodt, mindenki boldog volt, az viszont meglepő volt, hogy Valentine velünk lakott, hogy anya boldog volt mellette és látszólag én is. Izzynek bejött Valentine, de az egyik legjobb, hogy Simon nem égett el a napon, nem kellett a sötétbe húzódnia, hanem lehetett velünk, a barátaival, a napon. A másik legjobb és legfelemelőbb érzés viszont az volt, hogy Jace és én együtt voltunk, egy párt alkottunk, nagyon is. Tetszett az a világ, de még is a szívem vissza húzott ide, mert ez a valóságos, ez a jelen, ez az igazi.
- Az életem is mostanában eléggé varázslatos, ha úgy vesszük. - mondom mosolyogva, miközben felnézek rá. - Már nem embereket látok, hanem angyalokat és démonokat, árnyvadászokat, minden annyira más lett, és tudod... Néha kételkedem abban, hogy tényleg ide való vagyok-e, hiszen ti beleszülettetek, én pedig még is csak most csöppentem bele. - mondom kicsit melankólikus hangnemben, belemélyülve pár pillanatra a gondolataimba. Eszembe jut Simon is aki miattam (is) lett vámpír, hiszen én döntöttem az átváltoztatása mellett, hogy fejezze be az átváltozást, így hát nem is csodálkoztam azon, hogy egy jó darabig neheztelt rám, az ő helyében biztos én is haragudnék magamra.
Jace szavai rángatnak vissza a valóságba és rájövök, hogy ma tényleg nem szeretnék ilyen gondokkal foglalkozni, csak is a jó dolgokat szeretném szem előtt tartani.
- Jó kicsit kiszakadni ebből az egész árnyvadászos dologból. Az árnyvilágból. - a hangomban érezhető, hogy komolyan gondolom, hogy jól esik egy kis változás. - Beszélnünk kéne, tudod... Rólunk... - a csók óta nem is tisztáztuk azt, hogy kettőnk közt mi is van pontosan.

Mióta megszereztük Alecékkel a Végzet Kelyhét majd az Intézetben mindenki szeme láttára megcsókoltam Jacet, azóta gondolkodok szinte folyamatosan azon, hogy közte és köztem pontosan mi is van. Már akkor éreztem, hogy lesz köztünk valami amikor a Pandemonium klub előtt nekem jött, és mit sem sejtett abból, hogy én látom őt. Furcsán is néztem rá, amikor megkérdezte halál komoly arccal, hogy látom-e őt, úgyhogy szerintem nem is volt csoda, hogy kicsit zakkantnak néztem őt, de aztán szép lassan, sorjában fény derült mindenre, ahogyan az életem is sorjában kezdett felfordulni. Anya eltűnése, a Kehely felkutatása, aztán még a Klávé is a nyakunkra jött, hogy Alecék szülei rosszul vezetik a New Yorki intézetet, így hát még inkább figyelnünk kellett arra, hogy ne bukjunk le előttük, hiszen szép sorjában sok szabályt szegtünk meg, amiért Alec és Jace között egyre feszültebb lett a hangulat, és már nem csak a csók miatt volt enyhe bűntudatom, hanem már azért is, mert elkezdtem szétválasztani két legjobb barátot akik már-már testvérek, parabatai kapcsolat volt köztük, vagy is még mindig van, csak Alec legyengítette a kapcsolatukat. Nem állt szándékomban tönkre tenni a kettőjük közti kapcsolatot, és pont ezért is örülök annak, hogy sok-sok feszültség után a mai nap végre kicsit kitudok kapcsolódni.
A csók után most először megyünk el Jacel randira, de azt nem volt hajlandó elmondani nekem, hogy még is hova fogunk menni, persze én kérdezgettem őt továbbra is, hogy mondja el, hogy hova visz el engem, de nem mondta, így hát egy idő után én is feladtam.
A szekrényem előtt állok és ezerrel gondolkodok azon, hogy még is mit vegyek fel. Fogalmam sincs, hogy mit kéne viselnem, nincs is nagyon elegáns ruhám, így hát egy csőfarmer mellett döntök, egy egyszerű póló mellett ami még is csinos és a szokásos fekete bőrdzsekimet kapom magamra, a hajamat kifésülöm és lófarokba fogom fel, így omlik a vállaimra, hála annak, hogy szép hosszú hajam van, amit a világért sem vágatnék le.
Nem késtem, időben érkeztem a megbeszélt helyre és mosolyogva bólintok. - Igen, indulhatunk. - mondom mosolyogva, majd mikor megfogja a kezemet, akaratlanul is lenézek, össze kulcsolom az ujjunkat, és mosolyogva lépek át vele a portálon.
Mikor legközelebb pislogok már teljesen más helyen vagyunk. Csak ámulok és bámulok amikor körbe nézek. - Ez gyönyörű, Jace. - mondom még mindig lenyűgözve.