River x Babe

Babe&River

Babe rohadt szarul néz ki. Mintha valaki az óceánba dobta volna, majd megforgatta volna valami koszban. Mármint nem ő koszos, csak értitek. Egy kutyarongyhoz tudnám hasonlítani, amit párszor összenyálaztak és rendesen meg is aláztak. Szóval rossz passzban van. Teljesen átérzem a kínját, minden nő volt már ilyen helyzetben. Nincs kedve elhagyni az ágyat, csak kínlódva fetrengeni a párnák közt. Minden egyes áldott hónapban egy hétig körülbelül. Ilyen a női sors, vagy mi. Sírhatunk egyenjogúságért, amikor a férfiak legnagyobb gondja a reggeli merevedés. Mikor kell nekik napokon át görnyedve senyvedniük? Soha! Igazságtalan az egész. Ráadásul, ha gyereket akarnak, azt is nekünk kell kitolnunk magunkból? Megcsinálni élvezetes, aztán mi marad nekünk? Gyerektartási per és szaros pelenka.
Megöleljük egymást, majd beenged, vánszorogva mozog. Megesik rajta a szívem, de komolyan!
- Nyugi Babe, tudod, hogy nekem nem kell kétszer mondani, hogy érezzem magam otthon. Mindenhol elkényelmesedem. - mondom, ahogyan ledobom a táskám a konyhapultra, előveszem a csokit meg a tampont, és visszasietek a barátnőmhöz, hátam mögött a jóságokkal. - Nézd, mire tettem rá a mancsom! - húzom elő a zsákmányomat. - Zsepi is van, ha szükséged lenne rá. - teszem hozzá. - Ne szenvedj ilyen látványosan, kérlek. Fald fel a csokit, pikk-pakk jobban leszel, megnézünk valami filmet, el is felejted, hogy egy sátánista véráldozat a bugyidhoz képest gyerekjáték. - próbálok viccelődni.

Mindig tarts pár pirulát az éjjeli szekrényedben, hisz bármikor arra ébredhetsz, hogy mindjárt meghalsz, mert épp fáj a fejed, a gyomrod, vagy menstruálsz, így a méhed bármelyik pillanatban kirághatja magát az alhasadból.
Hogy lefoglaljam magam, kicsit nyomkodom a telefonom, kiosztok pár szívet instagramon, még pár like-ot facebookon és épp a harmadik kör fruit ninjat tolom le, mikor meghallom Rivert dübörögni az ajtón. Az órára pillantok, és azt látom, hogy alig fél órája írtam neki. Pedig esküszöm, hogy olyan érzésem volt, mintha lassan dél felé járna az idő. Ezzel természetesen nem azt akarom szapulni, mennyi idő alatt ért ide, sőt, villámgyorsan érkezett. Inkább éreztetni szeretném, milyen soknak tűnik még egy perc is ilyen állapotban.
Kicsit felélénkülve a gondolattól, hogy River végre itt van, erőt veszek magamon, és lassan – akár egy reumás nagynéni – kikászálódom az ágyamból. Nagy nehezen a bejárati ajtóhoz vánszorgom, majd elforgatva a kulcslyukban hagyott kulcsot kinyitom a bejárati ajtót.
- Hála az égnek! – nyűgöm mély hangon, tekintetemet a plafonra emelem gyötrődésem nyilvánvalóvá tételéhez. A hasamat támasztva előrelépek, hogy öleléssel köszönhessem barátnőmet, majd beljebb invitálom! – Ha kérsz valamit… szolgáld ki magad. Érezd magad otthon.  

Babe&River

SMS hangra ébredek. Morcos vagyok reggelente, így először meg sem akarom nézni, de megemberelem magam - Osiris úgy sincs ma itthon, szabadnapom van, és majd alszok délután. Legalább nem vághatják a fejemhez, hogy átalszom a délutánt.
Az SMS a legjobb barátnőmtől, Babe-től jött. Női bajok. Annál pokolibb nincs, de komolyan, farkassá változni ahhoz képest gyerekjáték. A menzesz olyan, mintha kést forgatnának a méhedben - kinek kell ennyire gyerek, de komolyan? Inkább lennék terméketlen, minthogy ezt át kelljen élnem havi egyszer.
Megerőltetem magam, lezuhanyzok, megfésülködöm, és magamra kapok egy egyszerű farmert meg pólót. Ha más hívott volna sosem siettem volna ennyire, de hát a legjobb barátnőm megérdemel ennyit.
Odafelé berobbanok egy boltba. Felkapok egy kosarat, és az idő asszonyokat az utamból ellökve gyorsan beledobálok pár tábla csokit, egy doboz tampont, meg egy csomag zsebkendőt. A kasszás egy srác, szóval nem tudom, leesik-e neki, hogy ez a havibaj túlélőcsomag, de sietve távozok, rá se nézek az arcára igazán.
- Babe! - kiáltok, miután döngettem kettőt az ajtaján. A régimódi módszert választom - a gyerekek manapság Facen üzennek, hogy engedj már be légyszi, de mit mondhatnék, a magam 22 évével egy öreg csontnak számítok. - Megjött a felmentősereg!

Oké, végem van! Ez az utolsó csepp a szenvedés feliratú pohárban, többet már nem tudok elviselni. Ilyenkor legszívesebben visszatérnék valamilyen módszerrel a múltba, hogy szájon tapossam Évát, amiért nem tudta türtőztetni magát, így megengedte szerény személyének a luxust, hogy a tiltott fa gyümölcséből egyen. Szinte biztos vagyok benne, hogy emiatt a ballépése miatt fáj még a női lét is, nem csak a szülés. Legalább is havonta egyszer pár napig.
Amikor reggel felébredtem, meg se bírtam mozdulni, nemhogy kikászálódni az ágyból, így az első dolog, amit megtettem, hogy írtam egy üzenetet a bátyámnak, amiben azt kérdeztem tőle, maradhatok e otthon bizonyos női okok miatt. Többet nem is kellett mondanom, hogy olyan, igazán lerázó választ kapjak, ami azoktól a férfiaktól szokás ilyenkor, akik nem akarnak tudni ezekről a dolgokról. (Most az összes férfiről beszélek egyébként, igen, de igyekszem inkognitóban tenni, hogy ne kelljen elnézést kérnem azoktól sem, akik a kivételt képzik, mert úgy tesznek, mintha nem undorodnának tőle. Az isten szerelmére! Még mi nők is kivagyunk, akárhányszor foglalkozni kell vele – többnyire akaratunkon kívül.)
A második SMS az egy szem barátnőmnek ment, a „partner in crime” titulust viselő hölgyeménynek, Rivernek. Meghalok, ha nem jön át és egyedül kell végigszenvednem a napot, így röviden, de tömören csak annyit írok neki, hogy: