Alice Whitley

Az ember mikor vérfarkasokról, boszorkányságról, vámpírokról, angyalokról hall, akkor mindenki mesékre és filmekre gondol, amikben ezek előfordulnak. Még csak eszükbe sem jut, hogy valóban létező dolgokról beszélünk. Nem tagadom, én is ilyen voltam. Egy eléggé vadnak mondható lány, aki hamar egyedül találta magát. Ennek ellenére mindig meg tudtam szerezni amit akartam, mondhatjuk azt, hogy makacs vagyok, vagy csak kitartó, néha vékony a határ a kettő között. De mégsem gondoltam volna, hogy egyszer likantrop lesz belőlem. Közismertebb nevén, vérfarkas. Még most is, két év után. Néha még ma is úgy ébredek reggel, hogy azt hiszem csak álom volt az elmúlt pár év. Aztán rájövök, hogy nem, nem volt az, nagyon nem.
Egy átlagos napnak indult, ahogy a többi. Csak egy szürke hétköznapnak, semmi különös nem volt benne. Egy átlagos 18 éves lány voltam, átlagos élettel. Na jó, annyira talán nem átlagos, habár, nézőpont kérdése. Azt nézzük, hogy hány gyerek él teljesen egyedül, akkor köztük átlagos. Mindenesetre semmi érdekes nem volt a reggelben. Felkeltem, felébredtem, mert a kettő nem mindig jár együtt, majd elindultam a dolgomra. Az többnyire az egyetem, ahová jártam, de aznap szombat volt, így inkább másfelé vettem az irányt.
Lementem az alaksorba, majd a garázsok felé vettem az irányt. Még az is járt a lakáshoz, habár nagyon nincs kihasználva. Nem áll bent autó, csak egy motor. Egy 2002-s Ducati 998-as. Mondhatni a szerelmem, ha szabad így élnem. Imádok motorozni, amióta csak az eszemet tudom, így nem meglepő, hogy nekem is van egy. Fel is pattanok rá és elindulok, minden cél nélkül, csak megyek. Egész nap csak hajtok és élvezem a motorozást. Felszabadít, ellazít és felpörget. Még egy két száguldás is belefért. Estére már haza is értem, de nem sokáig. Belevágtam az éjszakába.
Gyanútlanul jártam keltem, míg a Pandemonium-hoz nem tévedtem. Nem igen ismertem a helyet, még sosem halottam róla. Ám ennek ellenére megtetszett, így első ránézésre. Bementem, mert miért ne. Mit ne mondjak, sok piát szereztem magamnak az este folyamán és elég ködös is. Csak annyi maradt meg benne, hogy éjfél után kimentem a parkolóba könnyíteni magamon, mivel a vacsorám vissza kívánkozott. Akkor láttam egy fura alakot, aki mintha vonaglott volna. Odamentem hozzá, hogy mi a baja, majd a semmiből rám ugrott egy kutya és megmart. Szép kis sebet hagyott a jobb alkaromon, ami valamiért még mindig látszik. Akkor nem igen foglalkoztatott a dolog, elrohantam és mire észbe kaptam hazaértem.
A következő napok összefolytak és mellé pokoliak voltak. Éreztem, hogy valami megváltozott benne, de nem tudtam, hogy mi. Egészen addig, amíg az első telihold nem lett és meg nem esett az első átváltozásom. Semmire nem emlékszem belőle, semmire.
Másnap a Jade Wolf-ban ébredtem fel és jött a szembesítés. Természetesen elsőre nem hittem el. Ki hitte volna el, hogy vérfarkas lett belőle? Ki?! Lassan beletörődtem és elfogadtam, hogy mi lett belőlem. Az, hogy ki miatt lettem az, ami, nem tudni. Az igazság az, hogy talán nem is érdekel. Mára már elfogadom, ami vagyok és együtt élek vele. Viszonylag még tartom a kapcsolatot a jade Wolf-ban lévőkkel, mert azért sokat köszönhetek nekik, de annyira nem tartozom a falkájuk közé. De tudom, ha kell számíthatok rájuk és ez fordítva is igaz.