Mindig a nő választ! Ezt sosem szabad elfelejteni, más kérdés, hogy a pasi „teszi” meg az első lépést, de mindig a nő választ. Főképp az én esetemben, érdektelenekre nem hajtok. Megválogatom, hogy ki érdemes arra, hogy túlélje a Halált, már, ha megéli a reggelt. Pont múltkor… mikor múltkor? Mindegy, akkor volt, hogy egy baromi édes srác esett áldozatul a láncaimnak, áthúztam a mellkasán, miután lyukat vágtam rá, mert azt hitte egy estéből több is lesz. Nem, édes. Semmilyen érzelmi töltetem nincsen, csak élek a testi vágyakkal is, mert egy fokig kielégít, nem olyan, mint mikor valakit megölök, de szinte hasonló. Nos, most a Pandemoniumba vetődtem be, nem azért, hogy éjszakára való ágymelegítőt keressek, nem, csak nézelődöm az emberek között, és keresek valakit, de New York tipikusan az a város, ahol a férfiak simán leszólítják a nőket, főképp a csinos nőket. És ha egy férfi megérint a szavaival, akkor a keze sincs már olyan messze! A formás test nem ezt szolgálja elsősorban, nem ezért vettem fel, hanem, hogy a szép pofi megfelelő látszat legyen, szeretem magam igazi valómban is, de az emberek nem, rútnak hisznek, pedig mikor eljövök értük a végső pillanatban… Akkor értik meg, hogy a földi szépség értéktelen, ideiglenes és múló. Kisétáltam a VIP részlegből és a bárpult felé tartottam. Már éreztem a szemeket magamon. Mi az? Mi oly meglepő egy félig meztelen nőn? Na jó, nem is félig… Baszki volt rajtam egy vérpettyes ing, és fehérnemű, amit elcsórtam a hullától, mert az enyémet tönkretette és összevérezte a balfasz, mármint az inget… Meredek lenne egy bugyi egy pasin. Tanulok a hibámból, ahogy Yers mondaná, néha nem csurom véresen kéne mászkálnom, hanem tiszta is maradok. Voálá, tettem azért. Kérem a tapsomat! - Csinibaba – állított meg egy hang, mikor nekidőltem a bárpultnak, hogy kérjek egy italt. És mellettem termett egy nagydarab, részeges idióta. milyen igaz: a fény gyorsabban terjed, mint a hang. Ezért van, hogy ránézésre okosnak tűnik valaki, egészen addig, amíg meg nem szólal. Te balga, maradtál volna csöndben… - Kuss – feleltem morcosan, és szájába állítottam bele a poharat, vagy legalábbis nyomtam bele oly reflexből, hogy a halálsikolya fél pillanatig tartott, majd szétrepedt állkapoccsal, üveggel a fejében lassan eldőlt, a pohár tartalma meg belekeveredve vérével végig folyt pólóján. Lehet, ezt nem kellett volna? Úgy éreztem, ahogy a társaság egy része hirtelen felbolydult… a másik része meg eltáncolgatott a hangos zenében, italozgatva. Csak egy italt akartam kérni… - Újat! – intettem a pultosnak, aki ledermedve pislogott rám. – Gyerünk! – próbáltam életet lehelni belé. Gyerünk már, nem itt akarsz te megöregedni! „Nincs a világon olyan rossz dolog, aminél még rosszabb ne lehetne!”
There's only one thing that I love more than the women, and it's torturing.
Természetesen hallottam, ahogy a korábbi piros ruhás csaj nagy hőbörgés közepette feltápászkodik a földről, és biztos voltam abban is, hogy már készen állt arra, hogy mindenféle csúnya jelzővel illessen, amiknek minden bizonnyal sokkal rosszabb verzióját is vágták már a fejemhez, ő meg még csak nem is tudta, hogy igazából mire vagyok képes – és itt nem az ágyban nyújtott teljesítményemre gondolok. Minden esetre azzal, hogy felbukkant Azazel barátom, én kicsit sem méltattam már figyelemre a bigét, csak a kezemmel mutattam neki, hogy húzzon el, mert már nem érdekel. - Áú – kaptam szívemhez Azazel bántó szavait hallva. – Ez most fájt, Azazel. Hogy te miket feltételezel rólam, az eszem megáll – csóváltam meg a fejem végül rosszallóan, de természetesen egy másodpercig sem vettem komolyan azt, amit mondott. Jó, lehet volt valami abban, amit mondott, de addig, amíg nem tettem semmit olyat, amivel lelepleztem volna a valódi kilétemet, nem voltam az itteniek semmi más, csak egy irtózatosan helyes és szexi pasi, aki nem mellesleg egyedül volt, illetve most már egy másik jó pasi társaságában, és nem vágyott semmi másra, minthogy valakit az ágyába csalogathasson. – De nem tehetek róla, az egész lényemről süt, hogy én túlságosan tökéletes vagyok ahhoz, hogy erről a világról származzam – tettem még hozzá immáron szélesen vigyorogva, még a szemöldökömet is felvontam, ezzel egyúttal azt is kérdezve Azazeltől, hogy ő nem gondolja-e így. Nem mintha szükségem lett volna a válaszára ahhoz, hogy tudjam, ami még a napnál is világosabb volt. Nem véletlenül lettem én a kéj és bujálkodás démona, és nem mondjuk a társam Azazel – én voltam a legdögösebb mindenki közül. - A ma estére! – feleltem én is, majd a koccintás után Azazelhez hasonlóan én is egy húzásra magamba döntöttem a whisky-m maradékát. Közben ő már akcióba is lendült, és egy kis üzenetet küldött a jó madarainknak, s mivel ő magára vállalta a szerepet, hogy megteszi az első lépést, én úgy döntöttem, hogy megteszem a másodikat – vagyis, rendeltem magamnak még egy pohár whiskyt. Mert hát, ezt alkohol nélkül nem lehetett kibírni! Meg úgy összességében, semmit. Az én rendelésem előbb megérkezett, minthogy a pár bukott angyalkához megérkezzen a szívből jövő üzenetünk, úgyhogy amíg arra vártam, hogy a hirtelen felcsapott postás pultos célba érkezzen, ujjammal a pohár szélén írtam le apró köröket. - Fogadjunk – szólaltam meg hirtelen. – Szerintem nem fogják komolyan venni az üzenetet, amit kapnak, csak nevetnek egy jót majd, na és szerinted, cimbi? Ha nekem van igazam, akkor én döntöm el, hogyan kínozzuk meg őket, ha pedig te nyersz... Akkor téged ér ez a megtiszteltetés. Ám! – mutattam fel a mutatóujjam, mielőtt még Azazel reagálni tudott volna mindarra, amit mondott. – Ha én például azt mondom, hogy csontokat törjünk, akkor csak csontokat törünk, semmi más, vili? Különben nem lenne érdekes a játék – tettem hozzá, majd mondandóm befejeztével kérdőn néztem rá, miközben beleittam a whiskymbe. Reméltem, hogy benne lesz ebben a kis játékban, különben, úgy éreztem, elég unalmas lett volna a bukottak kínzása. Mármint, oké, nyilván élveztem volna, mert hát én mindenki kínzását élveztem, meg a fájdalom még mindig fájdalom volt, ugyanakkor teljesen más volt egy bukott angyalt kínozni, mint egy embert. Mi, bukottak ugyanis egyszer már átéltük egy tényleg fájdalmas procedúrát, ami a szárnyaink elvesztését jelentette akkor, amikor lebuktunk a mennyből. Ezt a fájdalmat meg hát azért elég nehéz felülmúlni, de nekem a ma esti célom az volt, hogy pontosan ezt megtegyem. - Persze azt a kínzási módszert úgy variálhatjuk, ahogy akarjuk, sőt, minél kreatívabb, annál jobb. Szeretem az újdonságokat – villantottam rá egy széles mosolyt. – Nos? – kérdeztem tőle, miközben fél szemmel azt figyeltem, hogy a pultosunk hol tart. Épp kiszolgált egy társaságot, majd visszatérve a bárpulthoz, elkezdte elkészíteni az általunk leadott rendelést. Tik-tak. Hamarosan kezdődik a buli – ez volt az egyetlen dolog, amire jelenleg gondolni tudtam, s nem tehettem róla, de egyszerűen képtelen voltam levakarni arcomról az izgatott, ördögi mosolyt, ha arra gondoltam, ami hamarosan várni fog ránk, jobban mondva rájuk.
Emberek világa... háhh imádom, egyszerűen imádok itt fent lenni. Annyi erőt gyűjthetek innen, főleg egy ilyen éjjel, amikor a szórakozáson van a legnagyobb hangsúly s ilyenkor mindenki tudja, hogy rengeteg alkohol fogy, és abból részeg emberek lesznek, akikből pedig táplálék. Mert ilyenkor már a démonoknak a puszta jelenléte is szennyezi a lelküket, ilyenkor kezdődik a vadászat. De nekem még ebben is szerencsém van, hiszen meg sem kell mozdulnom ahhoz, hogy minél több energiát gyűjthessek magamba. Mert hát a piának van egy olyan gyönyörű hatása, ami bátrabbá és agresszívabbá teszi a halandókat és ha két ilyen személy találkozik akkor előjön a harag. Lucifer engem tett meg Haragnak, nem tudom, hogy milyen állapotban lehetett akkor, de biztosan nem beszámítható. Bár elég jól végzem a munkámat ahhoz képest, csak hát hullahegyek vannak a hátam mögött amikor én dolgozom. Hamar fellehet húzni sajnos, és hát olyankor még magamat sem tudom kontrollálni, puszta szórakozásból tépem ketté az áldozataimat. Olyan ez, mint a dominó ha egyet megölök, akkor pusztítom a többit is. Szépen lassan zsebre dugott kézzel sétálok a megbeszélt találkozóhelyre, adtam neki egy-két tippet, hogy hol találhat néhány lázadó angyalt. Vicces szitu ez, nem értem ezeket a lényeket. Nekik folyamatosan a lázadáson jár az eszük? Egyszer már fentről lebuktak mert nem tartották be a szabályokat, jó ezt nem is csodálom, de hát most is megteszik ugyanezt? Akkor segítettünk nekik, vagyis hát már aki segített nekik, én csak ütöttem őket. Ja... lehet, hogy ezért nem kedvelnek engem. Nem tudom, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy már senki nem fog nekik segítőkezet nyújtani. Most már mindenki csak vadászni fog rájuk. Szar is az, nem igaz? Végigpillantok a klubbon és azelőtti soron, hogy megállapítsam azt, hogy rohadt sokan vannak. Fütyörészve kerülöm meg a tömeget, hogy bemenjek mellettük egy kacsintás kíséretében. A biztonságinak még egy vállveregetést is adtam. Hát mondjátok most meg őszintén, nem jó fej vagyok? Az energiáim teljesen normálisak, nem akarom felhívni magamra a figyelmet, hogy itt vagyok, hiszen ha ezt megtudják akkor a mi kis áldozataink egyből felhúznák a nyúlcipőt. Tudják, hogy nincs esélyük ellenem és így, hogy egy másik Pokol Herceg is az oldalamon áll, lehetetlen. Sokan azt hiszik, hogy mi csak ülünk a kis trónunkon és parancsolgatunk a többi pokolbeli lénynek, hogy mit tegyenek. Az egész téved, aki ezt állítja. Ha lázadás van, akkor a mi tisztünk leverni, ha a mi fennhatóságunk alá tartozó faj tagjai közül valamelyik olyan dolgot követ el, ami nem tetszik a Nagyúrnak, azt nekünk kell megoldani. A Hercegek élete nem fenékig tejfel, és sokat kellett küzdeni azért, hogy ilyenek legyünk, mint most. Az emberek automatikusan térnek ki az utamból, árad belőlem valami ami megijeszti őket, olyan dolog amit épp ésszel nem foghatnak fel, csak annyi jut el az agyukig, hogy félni kell tőlem és ki kell térni az utamból ha én azt akarom, mert azt fogják tenni amit én akarok, akkor amikor nekem tetszik. Nyíl egyenesen a pult felé veszem az irányt, hogy ott várjam meg az én kis társamat, de amint közelebb érek látom, hogy már ő meg is érkezett és el is kezdte a kis bulit egy halandó nővel. - Ó, Asmodeus! Ki nem hagynám ezt a kis mókát. De még a végén felhívod magadra a figyelmet és eltűnnek a kis kísérleti patkányaink. Vigyorgok rá én is. Igen, direkt használtam azokat a szavakat a mostani levadászandó angyalokra, hiszen olyan dolgokat akarok rajtuk elvégezni, hogy azért fognak nekem könyörögni, hogy gyorsan öljem meg őket. Nem fordulok a fejemmel abba az irányba, ahova mutatott Asmo, csak rákacsintok. - A mai esti szórakozásunkra, haver! Koccintok vele, majd lehúzom a pohár tartalmát, aztán pedig egy sokatmondó pillantást veszek a mellettem ülő bukottra és intek a pultosnak, hogy hajoljon közelebb. - Vigyél oda azoknak egy-egy kört, és miután megitták csak annyit mondj nekik, hogy eljöttek értük.
There's only one thing that I love more than the women, and it's torturing.
Sötétségbe borult az éjszaka, ahogy az óra éjfélt ütött. Az égboltot felhők takartak, még a hold sem látszott ki alóluk – az is elbújt, mintha előre tudta volna, hogy ez az éjszaka semmi jót nem tartogat; mintha előre látta volna, hogy véres egy estének néztünk elébe. De, természetesen én ezt egy kicsit sem bántam, s csak gúnyos félmosoly telepedett az ajkaimra, ahogy az égre felnézve mindez tudatosult bennem. Pár másodpercig szemléltem csak a messzi végtelenséget, mielőtt beléptem volna a Pandemonium klub épületébe. A zene már a bejáratnál is nagyon hangos volt, de ahogy egyre beljebb hatoltam, úgy vált egyre erőteljesebbé - még a vérem is annak ritmusára kezdett pulzálni. Szükségem volt némi időre, hogy teljesen hozzászokjak a lent uralkodó állapotokhoz, de mikor ez megtörtént, már kicsit sem zavart az, hogy a hangszórókból bömbölő dalokon kívül semmi mást nem hallottam az égvilágon. De persze a hallásomra nem is volt szükségem ahhoz, hogy eligazodjam itt – minden más érzékem tökéletesen működött, így még azt a néhány jómadarat is simán képes lettem volna megtalálni rögtön. Mert bizony a nagy Asmodeus most nem csupán mulatni jött ide, hanem dolgozni is – persze, ez is hozzátartozott a szórakozáshoz, amiért azt kellett csinálnom, amit. Mert hiába gondolja mindenki úgy, hogy a Pokol hercegeinek nincs semmi dolga, csak hogy üljenek a babérjaikon, és kiélvezzék minden alacsonyabb rendű lény kínálta fájdalmakat és kínokat, ez koránt sem volt így. Ha meglepő, ha nem, de bizony közöttünk is voltak olyanok, nem is kevesen, akik nem értettek egyet Luciferrel, vagy éppen úgy gondolták, hogy nem elég erőskezű uralkodó, és meg kívánták dönteni a hatalmát – nekem pedig szinte már a kezdetektől fogva az ilyen lázadó démonok és bukott angyalok megkeresése és kiiktatása volt a feladatom. A mai este is azért vettem a fáradtságot, hogy a Pandemonium klubbelieket megszánjam a társaságommal, és lefáradjak ide, ugyanis egyik barátomtól, történetesen Azazeltől kaptam egy fülest, miszerint New Yorkban lófrál egy-két lázadozó bukott angyal. Én pedig nem lettem volna Asmodeus, ha hagytam volna őket szabad lábon kószálni. Ezúttal azonban nem egyedül jöttem eltakarítani a mocskot, hanem Azazel is felajánlotta a segítségét. Na, nem mintha szükségem lett volna erre, de ketten sokkal szórakoztatóbb másoknak a kínzása, ezek a bukott angyalok pedig biztosan halálra untattak volna. Ahogy megérkeztem a tánctérhez, az ott tombolók mintha megérezték volna a belőlem áradó sötétséget, ugyanis ösztönösen elhúzódtak tőlem, szabad utat adva nekem a bárpultig. Hálás voltam érte, ugyanis nem volt túl sok kedvem az izzadt testeken átnyomakodni, és valaki minden bizonnyal megszívta volna, de így legalább megtarthattam a meglepetés erejét azoknak a bukott angyaloknak, elvégre még csak nem is sejtették, hogy eljöttünk értük. A pulthoz megérkezve egyből levetettem magamat az egyik üres székre, majd rendeltem egy pohár whiskyt. Miközben arra vártam, hogy drága barátom is felbukkanjon, fél oldalvást fordultam a széken, és a táncoló népet kezdtem el fürkészni szemeimmel, igazából egy jóra való csaj után kutatva. Találtam is párat, de ahogy jobban szemügyre vettem őket, úgy ítéltem, hogy túl problémásak lennének, ezért inkább el is vetettem az ötletét annak, hogy akár egy másodpercemet is rájuk pazaroljam. Most nem igazán volt kedvem megerőltetni magam azért, hogy elcsábítsák egy-két nőnemű lényt, sokkal inkább a könnyen dughatókra vadásztam. Belekortyoltam az italomba, és így figyeltem, ahogy egy piros ruhás, szemre való bige közelített felém. Arcomra egyből kaján vigyor telepedett, ahogy tudatosult bennem, a szépség egyenesen felém tartott. Kacsintottam is neki, csakhogy még jobban felbátorítsam, mire a csaj láthatóan zavarba jött kissé, de azért nem menekült el. Bár, csodáltam is volna, ha így tesz, mikor tudta, hogy egy hozzám hasonló a tökéletesnél is tökéletesebb férfi várja egy körre. Ahogy karnyújtásnyi közelségbe ért, egyből megragadtam a derekát (még kicsit lejjebb is csúsztattam a kezemet, hogy gátlástalanul megfogdosson ott, ahol szépen kerekedett neki), majd nemes egyszerűséggel az ölembe rántottam őt. - Mit szólnál ahhoz, ha te meg én elmennénk kicsit szórakozni egymással? – súgtam a fülébe kéjtől fűtött hangon, ám a következő pillanatban megláttam Azazelt közelíteni a csaj háta mögött, aminek köszönhetően egyből el is vesztettem az érdeklődésem a nő iránt, s csak nemes egyszerűséggel félre löktem őt, mit sem törődve azzal, hogy mennyire esett keményen a padlóra. Intettem egyet barátomnak, majd visszafordulva a pult felé már rendeltem is neki egy pohárka whiskyt, így amikor ő is megérkezett a mellettem lévő üres székhez, már itallal tudtam őt fogadni. - Na végre, hogy befutottál te is! Már azt hittem, mégis csak egyedül kell elvégeznem a piszkos munkát – villantottam rá egy széles mosolyt, majd fejemmel abba az irányba böktem, amerre a bukott angyalok is voltak. – A jómadaraink arra vannak, tálalva arra, hogy kissé megsüssük őket. Persze miután csak megnyúztuk őket kissé – tettem még hozzá, majd megemeltem a poharamat, hogy ezzel arra ösztönözzem Azazelt is, hogy koccintson velem a ma esti munkánk örömére. Elvégre, nagyon jól fogunk ma szórakozni!
Megkésve bár, de törve nem ◯ 782 ◯
Vendég
Vendég
Re: Bárpult ↠ Hétf. Ápr. 17, 2017 6:22 am
Eric
- Nincs se anyám, se apám! Sőt...az egyik bátyámat is elvesztettem! - pillantok rá jelentőségteljesen és nincs szomorúság a szememben. Nem kell tudnia, hogy annyiszor megéltem a halál kegyetlenségét, hogy sikerült elengednem azt a rohadt gyászt. Megvonom vállaimat, talán kíméletlennek és ridegnek hathat a mozdulat, de nem törődök vele. Engem senki nem fog érzelmileg zsarolni! Kényes témába nyúltam? Oh..egek, sajnálom! - Lehetne jobb is, Szöszi! - szám sarkába furcsa fintor ül ki, méregetni kezdem. A fejbúbjától a lábáig, zavarba ejtően vizslatom. Oldalra döntöm fejem és gyengéden megnyalom ajkamat. - Ha még egyszer lecicázol, letépem ami a lábaid között mocorog! - kezdek határozottan bólogatni egy mosoly közben. - Tényleg? Nem úgy vettem észre...-kacéran állom tekintetét, de nem merülök el benne. Sose merülök el egyetlen szempárban se, az már egy egészen más kategória lenne, mint, amit az itteni fiúk megérdemelnek. Tekintetem Joshra ugrik, nincs időm gondolkozni. El kell rejtőznöm előle. Úgy látszik, ez a hazugságok, részegítő estéje. Elemi erővel rántom magamhoz, hogy esélye se legyen ellenállni, ajkaimat hevesen tapasztom rá szájára. Nyelvét akarom kóstolni ismét. Szájába nyögöm a sóhajomat, hiszen, bármennyire is tagadom, igenis jól esik a közelsége és a vágyakozó mozdulatai. Egy másodpercre elfelejtkezek mindenről, csak Ő létezik és a közös percünk. Szenvedélyesen rántom magamhoz. Ujjaim ezer kört írnak le csigolyafűzérén, a mellette elterülő izmokon. A zene, az alkohol és a belőlünk áradó forróság megteszi a hatását. Átadom magam neki, de csupán egyetlen percre. Hagyom, hogy irányítson, tegye amit szeretne. Ez a pillanat rólunk szól. A hazug ígéretekről, a vágyainkról, arról, ahogy testem az övéhez feszül... - Nem akarlak rávenni, maradsz te magadtól is! -felelem szemérmetlenül és nevetnem kell. Egy olyan játékba akar belevonni, ahol azt hiszi, hogy a prédája lehetek. Annyira édes a naivitása. Mennem kell. Ajkaimon alattomos mosoly játszik, pár lépés csupán és már nem tart bűvkörében. Fellélegezve hátrálok, a tömegben. Nem nézek már rá. Egyetlen gondolat zakatol a fejemben. El kell tűnnöm innen! Ujjai kezemre feszülnek, már-már meglepődötten tekintek rá. Tényleg nem adja fel? Tetszik a kitartása, a pimasz lazasága azonban abszolút nem. Ismerősen köszöntöm ajkait sajátoméval, a zene ritmusa a fülemben dübörög, mint saját szívverésem. Hozzásimulok, engedem, hogy vezesse kezemet, de csak azért, hogy megleckéztethessem. Sara Belita Nolita Mendoza Cruzt soha az életben nem fogja többé lecicázni! Vágyakozóan simítok végig lábai között és egy jól irányzott, határozott mozdulattal rámarkolok férfiasságára. Éles fájdalmat generálok testében. Egészen addig nem eresztem el, sőt, még erősítek is szorításomon, amíg meg nem hallom nyöszörgését. - Megmondtam! Nem vagyok a cicád! - rántom el a kezemet és teszek pár lépést hátra. Testem idegen férfiba ütközik, legalábbis ezt hiszem, amíg felé nem fordulok. Josh...a kurva életbe! Meglepődötten, idegesen nézek a szemeibe, majd a félmeztelen fiúra mögöttem. Nem kell semmit mondanom, nem tudom kimagyarázni a helyzetet. - Könyörgöm ne mondd el nekik! Math és Chris ki fog nyírni! - sikoltom és tiltakozásom ellenére, ujjaival kezemre szorít, ellentmondást nem tűrve ránt maga után. - Eressz már el! Josh! Nem vagyok kislány, te is tudod! - kiabálom, hogy túlharsogjam a zenét és eljusson hozzá, amit mondani szeretnék. Hiába. Csak húz magával. Pillantásom az idegen fiúra ugrik, megrántom vállamat. Nincs bocsánatkérés a szemeimben. A tömeg elnyel minket. Percekkel később már a klub előtt rúgok bele a falba. A büdös francba! Hallom, Josh telefonál. Nem tudja elérni a testvéreimet. Menekülőre fogom. Amíg nem figyel, az épület háta mögé sietek. Felsőtestemet a hideg falnak döntöm. Reszkető kézzel húzok elő egy szál cigit táskámból. Kattan az öngyújtó, az első slukkot a fekete ég felé fújom. Még a nevét sem kérdeztem meg...
■ ■ Zene ■ ■Neked jelentett valamit? Lehet nekem is ■ ■credit
Vendég
Vendég
Re: Bárpult ↠ Csüt. Ápr. 13, 2017 8:43 pm
Sara & Eric
Ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódnak, ahogy kezem csípőjére fut, s így húzom közelebb magamhoz. Csípőnk összeér néhány pillanatra, s ez lehetőséget ad neki arra, hogy megtapasztalja kimondatlan vágyaimat... Egyedül ez árulja el mi körül forognak gondolataim. Ujjai érintésére kellemes érzés fog el, csókomban benne van minden: a vágy, az akarat. Kezem épp indulna felfelé, hogy feltűrje pólóját, mikor elhúzódik. Mit mondhatnék, nem vagyok szégyenlős... Tekintetem kérdőn akad az övébe, válaszok után kutatva, megannyi kérdéssel ostromolva meg. Ajkaimra mosoly varázsolódik ismét, ahogy közeledek felé, s érte nyúlok, de mindhiába... Mielőtt elérhetném, elveszik az emberek sokaságában. Lassan halad csak a tömeg, lenne ideje lelépnie nekik hála, mégsem teszi... Arcom viszont nem csak emiatt válik értetlenné, azt is furcsállom, hogy nevet. ~ Baszki, kifogtam egy skizot. - Hisz nincs senki sem körülötte! Csak nevet magában! Vagy... Mégsem? Egyenesen rám néz, s akkor fogja csak el a nevetés. ~ Rajtam röhög. - Eszmélek rá, s felismerésem dühöt szít bennem. Hogy a faszba veszi a bátorságot ahhoz, hogy kiröhögjön? Engem nem lehet csak úgy kiröhögni! Fújtatva indulok meg felé, szememben tűz gyúl, ahogy haragom növekszik. Gondoskodom róla, hogy ezt az estét sose feledje el! Arcomra ördögi vigyor ül ki, ahogy megszületik tervem. Rendezem vonásaim, ha eddig nem figyelt fel dühömre, soha többet nem is fog, oly tökéletes álcám. Szúrós pillantásom rá szegeződik, nem tudom, erre mégis mit mondhatnék. Áruljam el neki az igazságot? Mi köze lenne mégis a magánéletemhez? Még jó, hogy semmi! De... ha bűntudatot ébresztek benne, sokkal könnyebb lesz rávenni, hogy megadja nekem, amit akarok. - Nincs anyám. - Jelentem ki hidegen. Még csak úgy sem teszek, mintha érdekelne ez... mert valójában tényleg nem izgat! Soha, egyetlen büdös szót sem hallottam felőle, sőt, még csak a létezéséről sem tudtam. Akkor láttam életemben először, mikor apám rávett, hogy elcsábítsam, s mindannyian tudjuk, hogy aznap megárvultam... Sajnálom-e? Egyáltalán nem, sőt örülök is neki, hogy az a vén barom vele halt. Paranoiás volt az öreg, nem is kicsit, s szinte mindig vissza akart tartani. Nem voltak barátaim, sőt, nem is ismertem senkit sem rajta kívül és még tanítani is csak ő taníthatott, egy tanár sem jöhetett szóba, senkiben sem bízott. Épphogy elkapom tekintetét, miközben felsőtestemet vizslatja, s félmosolyra húzom számat. - Tetszik amit látsz, cica? - Kacsintok rá. Az utolsó szót kiemelem, azt akarom tudja, nem több számomra egy játékszernél. - Nem smárolok idegenekkel. - Ennyit mondok csupán kérdésére. Azt kihagyom természetesen, hogy szeretem tudni a nevét a prédáimnak, de nem mintha megjegyezném bármelyiket is... Meglepődve nézek le rá mondata hallatán. Merthogy igen, még így is én vagyok magasabban. - Folytasd csak, nyugodtan... Én is ezt fogom tenni. -rajtam a sor, hogy elvigyorodjak- veled. - Ha azt hiszi ilyen könnyen megszabadulhat tőlem, akkor bizony rohadt nagyot téved. Ha akarok valamit, akkor megszerezem azt és ez most sem lesz másképp. Túl gyorsan történik az egész. Még ha akarnék se tudnék ellenállni, olyan erővel ránt magához. ~ Nem vagy ember... - Mondanám legszívesebben, de szám épp foglalt, így csak elmémben lebeghet eme mondat. Nem értem ezt az egészet, de úgy őszintén szólva nem is érdekel nagyon. Van jobb dolgom is, mint azon rágódni, hogy ez most mért történik. Egy rohadt jó csaj csak úgy odajön hozzám és lesmárol, majd egyszerűen csak lelép... ez több, mint gyanús. - Csak nem menekülsz, cica? - Kérdezem összeszűkült szemekkel, ahogy lassan összeáll a kép. Felnevetek, ahogy ráeszmélek, most én vagyok fölényben. Arcomon ravasz mosoly játszik, miközben úgy teszek, mintha le akarnék lépni, s csak ő tudna visszatartani. - Mivel akarsz rávenni, hogy maradjak? - Testünk összeér, oly közel állunk egymáshoz. Nem nehezedek rá, nincs szükségem erre ahhoz, hogy a pulthoz tudjam nyomni. Kezem sebesen halad lefelé, út közben végigsimít testén, s csak fenekén állapodik meg. Nem bírom már megállni, győzedelmeskedett felettem vágyam, hiába próbáltam harcolni ellene, s mégis élvezem. Jó segge van, mit mondjak... Teljesen belefeledkezek a csókba, szemem is lehunyom, ami végzetes hibának bizonyul. Arra számítok a legkevésbé, hogy megint megpróbál lelépni, s mégis megteszi ezt. Csak döbbenten pislogok, amint megérzem, teste már nem simul enyémhez, s eleinte fel se fogom mi történik. Szavai zökkentenek vissza csak a jelenbe, de nem tudok válaszolni. Köpni nyelni nem tudok jelenleg, szinte sokkolt állapotban vagyok. Hogy lepattintson egy csaj? Még mit nem! Hiába cselekednék, mire feleszmélek, már el is tűnt, vagy legalábbis próbált, a tömeg ugyanis nem engedte sehova. Nincs is olyan messze ami azt illeti, s elkaphatnám akár kinyújtott karját is, hogy visszahúzzam... ha nem lenne olyan rohadt rövid! Apró termetéhez pont passzol ugyan, mégis fel kell állnom emiatt, ha azt akarom, visszajöjjön. Nem kell sok lépést megtennem, hogy elérjem karját, így elkapom rögtön, az első adandó alkalommal, s magamhoz rántom. Heves csókkal köszöntöm ajkait, karjaimat eközben összezárom mögötte, nehogy ismét szabadulni tudjon. - Kényeztess, cica. - Gyengéden megfogom kezét, közben végig szemébe nézve, s ágyékom felé kezdem vezetni. Lehet még jó ez az este? Aligha... De ha már így is ilyen szar, élvezetet akarok bele vinni.
A hozzászólást Eric Fox összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 24, 2017 12:45 am-kor.
Vendég
Vendég
Re: Bárpult ↠ Kedd Ápr. 04, 2017 4:43 am
Eric
Annyira finomak és puhák az ajkai. Szám tovább időzik csókunkban, mint illendő lenne, vagy mint szabadna. Nyelvét is táncra hívom, vöröslő rúzsom elkenődik szájának szélénél. Mint egy levegőért kapkodó ártatlan, úgy kapok bele ajkaiba újra és újra...az utolsó esélyem a túlélésre. Fel sem fogom mennyire testének feszülök, akaratlanul is végigsimítok fedetlen hátán. Ujjaim a gerince mentén játszadoznak. Álomból ébredek, legalábbis így érzem, amikor elszakadunk egymástól és tekintetem pillantását keresi. Szinte már elpirulva nézek rá, mosolyom azonban tovább incselkedik vele. Fogalmam sincs, hogy milyen zagyvaságot hordok neki össze, mi a kifogásom, a magyarázatom, csak annyit tudok, hogy nagyon gyorsan el kell tűnnöm a közeléből, folytatást ugyanis nem szeretnék. Csak egy védekező csók volt, hogy tovább tudjam élvezni az éjszakát, az alkoholt, a zene ritmusát. Egyedül. Percekkel később, egy újabb pohár itallal ücsörgök a bárszéken. Pillantásom a tömegen időzik, egészen addig, amíg nem látom az idegen fiút közeledni. Félrenyelem a vodkát, hangosan köhögni kezdek, nevetve, fulladva. Istenem...hát képtelenek felfogni, hogy ezek egyszeri esetek? - Anyukád nem tanított meg szépen beszélni? - emelem meg poharam és teljes testtel felé fordulok. Végigjárom tekintetemmel mellkasát. Talán még tetszene is amit látok, ha nem ilyen mocskos száj társult volna hozzá. - Mi közöd hozzá? Elmondtam az előbb...csak folytasd tovább az estédet, én is azt fogom csinálni! - húzom el ajkaimat még szélesebb mosolyra. - Nem csókolsz annyira jól, hogy meg akarjam ismételni! - nem riadok meg a fiútól. Túlságosan felvágták a nyelvem hozzá. Ha harcot akar, megkapja! Josh...a k*rva életbe, Josh! Nem gondolkozok. Vagy kidobnak a klubból és elviselem Math és Chris haragját, vagy... Ösztönösen cselekszem. Farkasomnak köszönhető erőmmel, gyorsan rántom le a székről. Igyekszem úgy fordítani a fiút, hogy háttal legyen a tömegnek és ezzel eltakarjon a kidobó elől. Szorosan simulok hozzá, hátamat a bárpultnak döntöm. - Csak maradj így...oké? - kérlelem, ujjaim az izmaival játszadoznak. Apró simítások, amik csak erre az egy éjszakára szólnak. Ha megpróbálna ellépni mellőlem, hevesen tartom vissza. - Várj! Vérszín rúzsom lenyomatot hagy száján, amit újra megkóstolok, ha nem húzódik el. Átadom ismét a vodka ízét, akaratos, heves csókomban. Szemeimet egy másodpercre sem csukom be, hiszen oldalra pillantva, látni akarom, hogy merre jár a férfi. Eltűnt...helyes! Talán ideje lenne mennem. Kiszabadítom magam kettősünk fülledt másodperceiből és zavartan meredek rá. - Mennem kell...én...bocsi még egyszer! - el kellene tűnnöm, mielőtt kitörne a balhé, vagy Josh vagy az idegen fiú miatt. Nem akarok visszhangot ennek az estének. Heves léptekkel a kijárat felé veszem az irányt. A tömeg megtorpanásra késztet, képtelenség haladni és kijutni az épületből. A tánctér felé sodornak. Hát jó...maradhatok talán még pár percet. Szörnyű áldozat, de megteszem! Kinyújtom a szöszi felé a kezemet, mutatóujjamat begörbítve hívom magamhoz közelebb.Mert, miért is ne? Megnyalom ajkaimat, még érzem csókjának ízét. Gyere csak...gyere!
Itt vagyok... Hogy hol, azt nem tudom, itt ébredtem, félmeztelenül, bármiféle emlék nélkül, mely fényt deríthetne arra, mit is keresek itt. - Biztos, hogy Blake volt az! - Csapok rá a pultra. - Az a rohadék! - Minden ízemben reszketek a dühtől, ezért inkább leteszem a kezemben tartott poharat, mielőtt még kiborítanám tartalmát. Marha gyorsan le kell részegednem, mielőtt ez az éjszaka még gázabb lehetne... Bár, ki tudja, sok csaj megbámult már most is, lehet, még könnyebb lesz őket felszedni. Kezem bár még mindig reszket kissé, jóval biztosabban tartom a poharat kezemben, s számhoz emelem, hogy egyetlen húzással kiüríthessem. Néhány csepp marad csak ajkamon az italból, de elég egyszer végighúznom karomat szám előtt, hogy eltüntessem őket. Jólesően sóhajtok fel, ahogy megérzem az ital marását torkomban. Az egész egyetlen pillanat alatt történik... Az egyik pillanatban még a pohár az egyetlen, ami szám közelében van, a másikban pedig egy számomra teljesen ismeretlen csaj kér csókot ajkaimtól. Érzem az ital ízét szájában, de az imént elfogyasztott alkohol lehetetlenné teszi, hogy rájöjjek, mit is ivott. De még ha érdekelne is... Mielőtt viszonozhatnám csókját, elhúzódik tőlem. Látom, ahogy ajkai mozognak, hallani viszont nem hallok semmit abból, amit mond. Értetlen képem kapja csupán válaszul, némán meredek rá. - Miv...? - Nem várja meg, hogy befejezzem a kérdést, pillanatokon belül eltűnik a tömegben. Fáradt vagyok, s nem csak karikás szemeim árulkodnak erről: reflexeim jóval lassabbak, mint általában, s mire felé nyúlnék, már elnyelte a kavargó emberek sokasága. Pillanatokig nézek magam elé, azon a ponton felejtve tekintetem, ahol az imént állt a lány. ~ Mi a fasz volt ez?! - Biztos Blake küldte, hogy jól kibasszon velem, bár igazán nem tudom, mit akart elérni a csaj azzal, hogy megcsókolt. Megtámaszkodok a bárszék szélében, s karommal tolom fel magam ülőhelyemről, izmaimra bízva a feladatot. Útnak indulok, célomul tűzve ki a lány megtalálását. Ki kell derítenem, hogy mi a franc folyik itt. Hisz nincs április elseje! Vagy mégis? Nem is tudom, mikor láttam utoljára naptárat... Bizonytalanul lépdelek, igyekezvén minden egyes lépésem előtt körbenézni, ami nemigazán lehetséges, mivel történetesen a tömeg elsodor, s nem enged megállni. Csaknem az egész klubbot bejárom, mire végre meglátom a lányt. ~ Ez komolyan egész végig itt volt? - Tenyerembe temet arcomat, melyet a szégyen érzete önt el. Jóval összeszedettebb vagyok már, mint amikor elindultam, így határozott léptekkel indulok meg felé, habár a tömeg ezt láthatóan nem támogatja nagyon. A többség kikerül, vagy félreáll utamból, vannak azonban olyan barmok is, akiket fel kell löknöm, célom elérése érdekében. - Ki a franc vagy? - Kezdem el, s nem túlzom el az udvariasságot. Leülök a legközelebbi székre, s ezúttal nem csak azért, hogy kényelmesebb helyzetben legyek, hanem azért is, hogy egy magasságban legyünk. Bár... még így is én vagyok magasabban.
Kezemben szorongatom a tűsarkút, ahogy a szobám ajtajánál hallgatózok. Nagyon jó. Vagy alszanak, vagy nincsenek már itthon. Bezárom az ajtót, a kulcsot hanyagul az éjjeliszekrényre dobom. Az ablakhoz sétálok fürge, macskákat megszégyenítően kecses léptekkel és kitárom azt. A fűbe dobom a cipőm. Mezítelen talpaim óvatosan érintik a külső párkányt, majd a fém kovácsoltvas rózsafuttatót. Ügyesen, magabiztosan mozgok, figyelve arra, hogy a tüskék ne sértsék fel rövid ruhámat. Halkan puffanok a földön, mikor elengedem fogódzkodómat. Vigyorral az arcomon lépek bele cipőmbe és nyúlok rögtön a telefonomért. Várom Daisy sms-ét. Megrezzen a készülék. Tökéletes. Ma nem Jake a kidobó a klubban. Így van esélyem bejutni és végre kiengedni a gőzt. Jake egy marha. Jóban van a bátyáimmal és ha ő állja el a bejáratot, sose enged be. Bár egyszer sem szólt még Math-nek és Chris-nek a kilógásaimról, ugyanolyan szigorúan viselkedik velem, mint testvéreim. Gyors léptekkel indulok neki az éjszakának, még egyszer hátranézve, nem-e figyeltek fel eltűnésemre. De nem...csend van és nyugalom. Ideje hát megszökni! [...] A zene hangosan dübörög, testem hozzásimul egy idegen fiúhoz. Csípőm a ritmusra ring, kezével magához húz. A kezemben tartott poharat a számhoz emelem, nagyot kortyolok belőle. Már érzem az alkohol jótékony hatását. Elveszek a pillanat erotikus harmóniájában. Két idegen test, a zene, a vodka...ajkaimon, széles vigyorral hagyom, hogy közelebb húzzon magához. Mielőtt azonban megcsókolhatna, hátrálni kezdek. Jake velem szemben áll. Gyorsan összeszedem gondolataimat és azon kattogok, hogy vajon észrevett-e már. Tekintete nem fúródik az enyémbe. Kaptam egy kis haladékot. Mikor elindul felém, gyors léptekkel kezdek az ellenkező irányba haladni, egyenesen a bárpult felé. Pillantásom egy szőke srácra ugrik. Felmérem a terepet. Nem...nem látok csajt mellette. Szinte már riadtan termek mellette, magam felé fordítva arcát, hogy határozottan csókoljak bele ajkaiba, a vodkának az ízét nyelvére sóhajtva, elrejtve magamat Jake szemei elől. Tökéletes...nem vett észre. Elválnak tőle ajkaim. Zavartan köhintek egyet, arcomon már-már szégyenlős vigyor. - Hé...bocsi, téves! Ne is zavartasd magad! - lépek kettőt hátra mellőle és hagyom, hogy elnyeljen a tömeg a tekintete elől. Percekkel később, már a bár másik felénél álldogálok, csípőmet a pultnak vetve. Csak egy újabb kört rendelek. Szemeim kutakodva járják az embereket, hátha meglátom Daisy-t. Telefonomra nézek, nem hívott. Szinte már csalódottan kortyolok bele a poharam tartalmába...
Még szélesebben elmosolyodtam, látva Cissy meglepettségét, amit teljes mértékben megértettem. Én sem számítottam arra, hogy összefutok bármelyik árnyvadász társammal ezen a helyen, arra pedig pláne nem, hogy pont egy olyan személy lesz az, akivel jó kapcsolatot is ápoltam. De kicsit sem bántam, hogy így alakult. Igaz, eredetileg kifejezetten egyedül szerettem volna lenni, hogy rendbe tegyem a gondolataimat, ugyanakkor biztos voltam abban is, hogy ha végig magányosan kellett volna elüldögélnem itt, akkor csak még jobban felingereltem volna magam, amivel pont, hogy célom ellentettjét értem volna el. Ezzel szemben társaságban sokkal könnyebben meg lehet feledkezni a gondokról, ezért reméltem, hogy velem is ez fog történni ezúttal. Figyelmesen hallgattam a lány válaszát, együtt érzőn tekintve rá. - Megértem. Igaz, nekem nem két hetes gondjaim vannak, csak a mai nap volt túl sok – csóváltam meg a fejem, majd inkább legyintettem egyet, mintha ilyen könnyedén el lehetett volna kergetni a bajokat. – Inkább ne is beszéljünk arról, hogy mi történt – szólaltam meg, határozottan pillantva barátnőmre. – Csak eresszük ki a gőzt, elvégre mindketten ezért jöttünk – kacsintottam Cissyre, miközben széles mosoly virított arcomon. Egyébként is láttam rajta, hogy nem igazán szeretett volna mindarról beszélni, amin keresztülment az elmúlt időkben, amit teljes mértékben megértettem, ezért nem is akartam erőltetni a dolgot. A mai estét egyébként sem lelkizéssel akartam eltölteni, hanem bulizással, és valahogy éreztem, hogy Cissy is így van. - Akkor csapassuk! – kiáltottam fel vidáman, de természetesen hangomat még így is elnyomta a hangosan dübörgő zene, ha pedig kaptam is rosszalló tekinteteket, nem foglalkoztam velük. Nem voltam épp az a típus, aki megijed egy csúnya pillantástól (sőt, igazából nagyon kevés dolog volt, amivel meg lehetett engem ijeszteni), az pedig végképp nem érdekelt soha, hogy az emberek mit gondolnak, mondanak rólam. Egyébként is, egy szórakozóhelyen voltunk, még szép, hogy nem maradok csendben csak azért, mert másokat esetleg zavarok. Amikor megkaptam a következő feles poharat, benne az átlátszó folyadékkal, rendeltem egyet Cissynek is – ahogy elnéztem, nem volt előtte semmi alkohol tartalmú ital -, majd amikor a pultos letette barátnőm elé az ő tequiláját is, felemeltem a sajátomat, és Cissy felé tartottam azt, acélból, hogy koccintsunk. - A felejtésre! – szólaltam meg még mindig szélesen vigyorogva. – És arra, hogy ma este fittyet hányva mindenre és mindenkire, jól érezzük magunkat – fejeztem be a mondandómat, majd egy húzásra magamba döntöttem az italomat, függetlenül attól, hogy végül Cissy koccintott-e velem vagy sem. Épp letettem a poharamat a pultra, amikor hangos röhögés ütötte meg a fülemet, ami a mellettünk ülő vérfarkasoktól származott. Nem terveztem foglalkozni velük, annak ellenére sem, hogy biztosra vettem, rajtunk nevettek ennyire, de amikor meghallottam, hogy valamilyen megjegyzést tesznek Cissy-re, meg a mellére (hogy pontosan mit mondtak, azt nem hallottam ki), akkor már nem bírtam visszafogni magam. Villámló tekintettel fordultam feléjük. - Hogy mondtátok? – kérdeztem tőlük felvont szemöldökkel, még egy mosolyt is erőltettem az arcomra. Vonásaimon egyáltalán nem látszott, hogy mennyire forr a vérem, ugyanakkor biztos voltam abban, hogy szemeim csillogása elárulja, semmi jóra nem számíthatnak, ha nem fogják vissza magukat rögtön.
A gondolataim folyamatosan az elmúlt pár nap körül forognak. Azon, hogy mi történt velem itt a klubban nem is olyan rég, és, hogy azután mi történt az Intézetben az éjszaka folyamán. Hogyan voltam képes megcsalni az egyetlen embert aki kitart mellettem azok után is, hogy tudja milyen vagyok, hogy ismeri a múltamat, ismeri a bátyámat, a jót képes látni bennem és tartani is bennem a jót... Hogyan... Hogyan voltam képes ezt megtenni Dylannel? El sem tudom hinni, hogy megcsináltam ezt. Azt pedig még inkább nem tudom elhinni, hogy képes voltam Ericcel lefeküdni. Pontosan jól tudtam, hogy milyen is ő valójában, hogy a bókolás és a segítség nyújtás nem jön hátsó szándék nélkül, ez az én esetemnél sem volt másként, persze, hogy szexet akart és meg is kapta. Legnagyobb bánatomra, pechemre. Hogyan lehettem ekkora idióta?? Nem is figyelem azt, hogy kik mellett haladok el a bárpult felé igyekezve, csak megyek el a testek mellett és leülök egy lány mellé, de úgy szintén nem figyelem meg jól magamnak, nem érdekel semmi csak az, hogy szerezzek magamnak piát. Jó pár adag körös piát. Pont akkor hallom meg a nevemet amikor az első kör felest gurítom le a torkomon. Mikor oldalra nézek a meglepődöttségtől köhögök párat, ami betudható az alkohol maró hatásának is valamennyire. - Evy, szia! - mondom meglepett hangnemmel, majd mikor legyűrtem a hirtelen meglepődöttséget, halványan elmosolyodok. Nem akarom azt, hogy azt higgye ellenszenves nekem, mert nagyon nem, sőt! Nagyon bírom a lányt, jó barátnőmnek tartom őt, jókat eltudtunk egymással beszélgetni és sok edzésünk is szokott együtt lenni. - Elég sok mindenen mentem keresztül az elmúlt 2 hétben és muszáj kicsit kieresztenem a fáradt gőzt. Elfelejteni minden rosszat a következményekkel együtt. - már így is többet mondtam a mellettem ülő lánynak, mint amennyit terveztem. Nem akarom nagy dobra verni azt, hogy mit tettem, mert nagyon nem vagyok büszke rá, és azt sem akarom, hogy az Intézetben én legyek a pletyka tárgya. Nah, nem mintha azt nézném ki Evy-ből, hogy kikotyogná a titkaimat, de igazából még magamnak is szörnyű volt beismerni, nemhogy még másnak is beszélni róla. Amikor barátnőm melletti szakad bárszékre leül egy alvilági és elkezd kötekedni, egyszerűen csak felvont szemöldökkel nézek rá. Nem hiszem, hogy ki kéne kezdenie két árnyvadásszal, főleg azt tekintve, hogy milyen lelki állapotban vagyok én most jelenleg.
music: VIVA TV-n adott számok
Vendég
Vendég
Re: Bárpult ↠ Hétf. Jan. 30, 2017 5:32 pm
Cissy & Ev
Türelmetlenül kopogtam ujjaimmal a pulton, miközben azt vártam, hogy a pultos elém rakja a következő pohár tequilát. Gondolataimat igyekeztem elterelni a délután történtekről, de valahogy sehogy sem sikerült kivernem a fejemből az eseményeket – az pedig pláne nem segített, hogy az italomra is ennyit kellett várnom. Persze, megértettem én, hogy nem Evelyn Heallight, egy árnyvadász az elsődleges vendég itt – bár azt sem bántam volna -, akit mindenekelőtt ki kell szolgálni, de ettől függetlenül elfogadtam volna, ha felfogadnak még egy pultost, hogy a maihoz hasonló estéken, amikor nem egy partizni kívánó egyén érkezik, a kiszolgálás sokkal zökkenő mentesebben történjen. Egy sóhaj hagyta el ajkaimat, amikor megkaptam a tequilámat. Közelebb húztam magamhoz a poharat, de ezt most nem döntöttem rögtön magamba, hanem pár pillanatig szemeztem az átlátszó folyadékkal. Nem volt finom, kicsit sem, de amilyen rossz kedvem volt, pont jól esett a keserű íze. Már épp azon voltam, hogy ismét egy húzásra kiürítem a kis feles poharat, amikor egy ismerős arc huppant le a mellettem megüresedett székre. - Cissy?! – szólítottam meg a lányt hitetlenkedve. Először nem igazán voltam biztos abban, hogy jól látok, de ahogy közelebbről szemügyre vettem vonásait, már nem voltak kétségeim. Az árnyvadász barátnőm volt az. - Nem gondoltam volna, hogy pont veled futok össze ezen a hirtelen jött kiruccanáson – nevettem fel halkan, majd visszafordítottam tekintetem a pulthoz, és gyorsan felhajtottam a poharam tartalmát, mielőtt azt valaki lenyúlta volna előlem. Na, nem mintha bárki lopni mert volna egy árnyvadásztól, inkább csak undorodva kikerülnek az alvilágiak általában, de erre inkább nem adtam. Nem egyforma mindegyik. - Na és mi szél hozott erre? Főleg, hogy egyedül jöttél, ha jól látom – húztam össze szemöldökömet, ahogy fél oldalvást fordulva a hátunk mögött lévő tömeget fürkésztem, hátha megpillantom az egyik másik társunkat, de nem találtam meg senkit. Na, nem mintha annyira bántam volna ezt. Nem ismertem annyira Cissy egyéb barátait, és nem igazán örültem volna, ha összefutok egy nem túl kívánatos személlyel – mondjuk az egyik árnyvadásszal, aki ma délután felhúzott. Ha itt és most megpillantottam volna, akkor kétség sem fért hozzá, hogy kapásból neki estem volna. Nem érdekelt volna, hogy ismét balhét keverek, mint ahogy az sem, hogy mi lenne tetteimnek a következménye. Ismertem már magamat annyira, hogy tudjam, a düh mennyire el tud uralkodni rajtam, és olyankor bizony az értelmes gondolkodás nem áll első helyen a prioritási listámon. Amíg Cissy válaszolt a kérdésemre, én rendeltem még egy kört – természetesen továbbra is tequilát, bár már legszívesebben hánytam volna tőle. Nem állt célomban teljesen lerészegedni, de amit eddig megittam, annak még abszolút nem volt semmi hatása – legalábbis így, ülve. Annyit éreztem csupán, hogy az idegeim kezdenek kissé lenyugodni, noha jól lehet, hogy ez nem az alkohol miatt volt, hanem csak azért, mert egy olyan személy társaságában voltam, akit szerettem, és a baráti körömhöz tartozott. Mindenesetre nem igazán számított, hogy melyik eshetőségről volt szó, én csak jól jártam az eredménnyel. Közben hallottam, ahogy a másik oldalamon felszabadult helyre valaki ismét lehuppan – egy alvilági. Magunkon éreztem megvető tekintetét, de hát hol foglalkoztatott engem? Utáljon, ha akar, engem nem zavart ez addig a pillanatig, amíg nem kezd el kötekedni. Ezért teljesen figyelmen kívül hagytam az illetőt és a bandáját, és csak Cissyre koncentráltam, meg arra, hogy le tudjam dönteni a torkomon azt a förmedvényt, amit tequilának neveznek.
A hozzászólást Evelyn Heallight összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 04, 2017 1:05 pm-kor.
Vendég
Vendég
Re: Bárpult ↠ Pént. Jan. 27, 2017 8:35 pm
Másra sem vágyom jobban, csak arra, hogy végre kiengedhessem a fáradt gőzt. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra, pihenésre. Amióta Ericcel bevetésen voltunk a Panemonium klubban és megtámadott egy démon, azóta nem is nagyon mozdultam ki az Intézet falai közül, csak a közeli tisztásra mentem ki edzeni vagy az erdőbe. Nah, de azért félreértés ne essék, nem félelemből, csak nagyon terepre nem mehettem azóta, meg fel is kellett épülnöm. Mint lelkileg, mint testileg. Azért eléggé sok minden történt azon a napon, estén, éjszakán... Még mindig nem tudom elhinni, hogy lefeküdtem Ericcel, nem tudom elhinni azt sem, hogy képes voltam megcsalni Ericet. Még is hogyan tehettem ilyet? Ő az aki mindig tartja bennem a lelket, aki nem hagyja, hogy előjöjjön belőlem a rossz, - Killian néha már az ördöggel egyenlő, és mivel a rokonom ezért tudom, hogy bennem is van rossz - ő az aki támogat és akinek sikerül elfeledtetni velem a rossz dolgokat, az árnyvilággal kapcsolatos eseményeket. Mind ezek után én képes voltam megtenni ezt vele... Kétség sem fér hozzá, hogy ha megtudná nagyon kiakadna, kiborulna és szerintem még szakítana is velem. Nem akarom őt elveszíteni... Olyan hosszú idő után végre van egy jó dolog az életemben és ehhez foggal-körömmel kapaszkodok, mert elképzelni sem tudom, hogy mi lenne velem Dylan nélkül, hogy milyen lennék nélküle... Veszek egy mély levegőt, majd a klub felé veszem az irányt, majd a bejárat előtt, a felirat alatt megállok. Nem bevetésen vagyok, nincsenek is nálam fegyverek, még is már csak megszokásból is, de megpróbálok az ösztöneimre figyelni, a megérzéseimre, hogy itt vajon van-e olyan démon, - démonok természetesen vannak, kb minden 2.ember az - aki bántani akar egy ártatlan embert. Pár perc múlva úgy döntök, hogy bemegyek a klubba, már csak azért is, mert elkezdtem fázni. Egyenesen a bárpult felé megyek, majd leülök egy velem kb egykorú lány mellé, pont amikor rendel magának italt. Halványan elmosolyodok és én is ugyan azt kérem amit ő. Nos, akkor indítsunk valami töménnyel.
music: shawn mendes - mercy
Vendég
Vendég
Re: Bárpult ↠ Szer. Dec. 28, 2016 7:15 pm
Cissy & Ev
Tudom, hogy nem kellene magam ezen felidegesítenem, tudom, hogy ennyi év után is ezért piszkál még néhány seggfej árnyvadász, mert látják rajtam, hogy felhúzom magam, de egyszerűen képtelen voltam elengedni a fülem mellett, ha olyat szidnak, akit én kivételesen szeretek. Sokszor szekáltak a bátyámmal, anyámasszony katonájának szokták nevezni azért, amiért mindig én, a húga, védem meg őt, de ez egyáltalán nem igaz. Josh nagyon is jól megáll a saját lábán, éppen csak megfontolt és hidegvérű, nem úgy, mint én, aki a Thunderstormok vérmérsékletét örökölte, és hamar felkapja a vizet minden kis apróság miatt. De tehetek is én erről? A bátyám sokszor mondta, hogy meg kellene tanuljam kontrollálni az indulataim, mert addig nem fognak a magukról sokat képzelő árnyvadásztársaim leszállni rólam, de még eddig nem igazán jártam sikerrel e téren. Azt hiszem, van, amin soha nem lehet változtatni. És valószínűleg én se lennék ugyanaz az Evelyn Heallight, ha hirtelen egyik pillanatról a másikra nem kevernék bajt ez vagy az miatt. Mindez után pedig már nem is meglepő, hogy a mai nap sem hagytak a békén, ezúttal azonban a bátyám helyett a szüleim kerültek terítékre a közös edzés után – ez pedig nagy hiba volt. Ez a téma sokkal érzékenyebben érintett, mintha például Joshsal piszkálnának, hiszen olyan fiatalon vesztettem el őket, és ez örökre sebet hagyott a szívemen. Először, amikor meghallottam, hogy páran mit sutyorognak a hátam mögött – de persze olyan hangnemben, hogy azért én jól kivehessem az összes szót -, el akartam engedni a fülem mellett a sértéseket, esküszöm minden angyalra a mennyben! De amikor látták, hogy nem cselekszek semmit, még ocsmányabb szavakat ejtettek ki a szájukon, amit már én sem bírtam figyelmen kívül hagyni. Nekik ugrottam. Nem tűrtem el senkitől ezt a mértékű becsmérlést, főleg, hogy nem is ismerték anyáékat. Nem volt az egész földkerekségen náluk kedvesebb és szeretetreméltóbb harcos, ezek a férgek pedig meg sem érdemlik, hogy a szüleim nevét a szájukra vegyék! Végül – legnagyobb sajnálatomra – gyorsan leszedtek az „áldozataimról”, megakadályozva azt, hogy még a szart is kiverjem belőlük. A düh ekkor már annyira ellepte az agyamat, hogy képes lettem volna annak is nekimenni, aki erős karokkal próbált lefogni, de még időben felismertem fogva tartóm személyében a bátyám. Hirtelen elpárolgott haragom nagy része. Persze, még mindig mérges voltam, még mindig kedvem lett volna jól ellátni azoknak a tökkel ütötteknek a baját, de annyira sikerült lenyugodnom, hogy nagyjából értelmesen tudjak gondolkodni. Így ahelyett, hogy tovább rontottam volna a levegőt az edzőteremben, csak dúlva-fúlva elviharoztam onnan, fittyet hányva arra, hogy Josh utánam kiált valamit. Jelenleg még rá se voltam kíváncsi. Rövid ideig a szobámban tartózkodtam – addig, amíg magamra nem kaptam valami ruhát, ami megfelelő az esti kiruccanásomhoz -, de egyszerűen képtelen voltam elviselni az intézet épületét, ezért muszáj volt elmenjek valahova, ahol teljesen rendbe tehettem az idegeim. Erre pedig mi más lenne alkalmasabb, mint a jó öreg Pandemonium klub? Lehetséges, sőt, nagyon is valószínű, hogy az alvilágiak nem nézik jó szemmel, ha egy árnyvadász is van közöttük, de ez engem egy cseppet sem zavart. Ha ők nem keresik a bajt, akkor én nem fogok balhét keverni. Már épp elegen húzták fel az agyam, nem hiányzott mellé még pár alvilági is. Csak hagyjanak egyedül iszogatni – ez volt az egyetlen kívánságom az estére. A klubba beérve már nagyban tombolt a zene, a szabad, mozgásra alkalmas tereket pedig mindenhol belepték hol a táncoló párok, hol a beszélgető társaságok. Én, ügyelve arra, hogy senkinek se menjek neki, kerülgettem ki azokat, akik az utamba kerültek a pultig vezető szakaszon. Még mindig kissé feldúltan, nem túl fényes kedélyállapotban vetettem le magam az egyik üres bárszékre. - Egy tequilát kérek - adtam le a rendelésem a bárpultosnak, amikor az rám figyelt, majd rövidesen elém is tolta a kis feles poharat az átlátszó alkohollal együtt. Kaptam mellé citromot és sót is, amivel pár pillanatig szemeztem, aztán úgy döntöttem, hogy a fenébe is mindkettővel, csak megragadtam a poharat, és egy húzásra magamba döntöttem az italom. Nem mondom, marta a torkom, mint a fene, de rendeltem még egy kört, ahogy újból felcsendültek fülemben a nem is olyan régen hallott becsmérlések, miszerint az én szüleim annyira gyengék voltak, hogy anno csak azért küldték őket ki ide, hogy démoncsemege legyen belőlük. Ismét felforrt a vérem, ahogy eszembe jutottak azok az idióták. Még ha földön csúszva is könyörögnek nekem, akkor sem bocsátok meg nekik! Persze, ez egyébként sem történt volna meg. Az a három túl magasan hordta az orrát már ehhez.
Az alkohol hatásai igazán serkentően hatottak az agyamra, főleg ha ezt olyan társaságban tehettem meg akivel móka és kacagás volt a lerészegedés nem pedig tocsogó, merő adta önmarcangolás és siránkozás. Pont ezért voltunk mi ennyire közeli viszonyban Hannával, mert Oliveren kívül ő volt az egyetlen aki tökéletesen meg tudott érteni, minden téren. Nem kellett neki magyarázkodnom, nem kellett fölöslegesen járatnom a számat. Amikor megismeri magát valaki a másik emberben, az igazán felemelő tud lenni. Oliver és Hanna között az volt a különbség – azon kívül, hogy az egyik fiú volt a másik pedig lány -, hogy Hanna az én testvérem volt. Minden tekintetben. Akármennyire is csak mostohatesók voltunk, és igazából közünk nem volt egymáshoz ő hozzám tartozott, így alakult ki köztünk a Parabatai kapcsolat. Tudtam, hogy vele bevállalhatom mindezt, mert Ő sosem hagy magamra. Oliverrel ezzel ellentétben ez a kapcsolat sosem jöhetett volna létre mert a szívem erősebbnek bizonyult, és azért összekötni a sorsunkat egy testvéri kapcsolattal, hogy aztán meggyengítsem szerelemmel, noss fölösleges lett volna. Büszke voltam az én kis csapatomra minden tekintetben. Tudták a gondolataimat, az érzéseimet és így a munka is egyszerűbb volt…sokkal egyszerűbb. - Négy tequila lesz! – csapok az pultra kezdés gyanánt, nem cicózunk, egy kevés lenne. A kislány elég összeaszott, fancsali képpel indul neki a kért alkohol elkészítésének és én követem addig amíg el nem tűnik a pult mögötti raktárban, hogy citromot hozzon nekünk. - Esküszöm, még egyszer vág valami fejet és kikapom a pultból.- morcoskodom inkább magamban mintsem Hannának mondva. Szeretném kiengedni a fáradt gőzt, kicsit megpihenni a sok fölösleges stressz után, és még itt is mások életkedv nélküli fejét kell néznem. Sok minden leszívott mostanában és egy egyértelműen kiült az arcom minden egyes szegletébe. Plusz 5 évet hazudhattam volna, esélyes, hogy senki nem kérdőjelezte volna meg a mondottakat. - Csak akkor rángass vissza az akadémiára, ha már az asztalon táncolok félmeztelenül! – nézek rá vigyorogva a mellettem ülő lányra. Ő is megviseltnek tűnik, hallottam, hogy nem sokat aludt mostanában. Gyakran az agyamba mászott a gondolat, hogy mennyire vad story volt az ővé Cameronnal. Neki se volt könnyű a helyzete és szégyelltem is magamat azért, hogy én semmit sem meséltem neki Oliverről ő pedig elejétől a végéig mindenbe beavatott. Én azonban nem voltam ilyen bátor. Nem tehettem kockára a csapatot, azért mert a hülye érzéseim vezéreltek. Így hát maradt ez az én kis titkom. A kért italok közben a pulton csattannak és előre sajnálom a kislányt, hogy pont ilyen idegállapotban kapott el. Máskor talán magamra e venném a sanyarú képét és stílusát most azonban nem tudom tolerálni mindazt amit, tesz. - Még valami? – kérdezi monoton hangon, mint valami betanult szöveget miközben a pultra könyököl úgy, hogy a köldökéig belássak a pólójában. Rajzolt szemöldökét élesen felhúzza a homloka közepéig és szájával résnyi o betűt formál. Ha férfi lennék, biztos nyálat csorgatnék most, de így hogy nő vagyok nálam ez a közönséges viselkedés nem jön át. Türelmes embernek tartottam magamat és sok mindent lenyeltem másoknak, de a bunkósság nálam is kivert egy biztosítékot. - Látom, a normális viselkedést már nem tanítják az iskolában. – vonom meg a vállamat inkább Hannának közölve soraimat, de olyan hangosan, hogy a leányzó is hallhassa. Mosolyogva fordulok hát vissza a lányhoz, hogy aztán a szeme láttára húzzam le mind a két italt, és ugyanolyan slunggal visszacsapva a pultra mint ahogy azt ő tette. - Még négyet… kislány. – torzul el arcom a fintortól miközben figyelem az újra távolodó alakját.
Kezdőlap
Re: Bárpult ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:29 pm
Mindig a nő választ! Ezt sosem szabad elfelejteni, más kérdés, hogy a pasi „teszi” meg az első lépést, de mindig a nő választ. Főképp az én esetemben, érdektelenekre nem hajtok. Megválogatom, hogy ki érdemes arra, hogy túlélje a Halált, már, ha megéli a reggelt. Pont múltkor… mikor múltkor? Mindegy, akkor volt, hogy egy baromi édes srác esett áldozatul a láncaimnak, áthúztam a mellkasán, miután lyukat vágtam rá, mert azt hitte egy estéből több is lesz. Nem, édes. Semmilyen érzelmi töltetem nincsen, csak élek a testi vágyakkal is, mert egy fokig kielégít, nem olyan, mint mikor valakit megölök, de szinte hasonló. 
§§ 626 §§ 
◯ 782 ◯ 
■ ■
Még szélesebben elmosolyodtam, látva Cissy meglepettségét, amit teljes mértékben megértettem. Én sem számítottam arra, hogy összefutok bármelyik árnyvadász társammal ezen a helyen, arra pedig pláne nem, hogy pont egy olyan személy lesz az, akivel jó kapcsolatot is ápoltam. De kicsit sem bántam, hogy így alakult.
