Little Parker

1998. Január elsején születtem. Anyám árnyvadász volt, míg apám egy egyszerű ember, mondén. A történetemben kb itt véget is érnek az idilli, megszokott szavak. Nem fog az következni a következő percekben, hogy milyen jó gyerekkorom volt, szerető családom. Ugyan már, ez a valóság.
Anyukámat még egészen kiskoromban vesztettem el, nem is nagyon emlékszem rá, szimplán csak homályos emlékképeim vannak róla. A nevetése, a gyengéd hangja, mikor leült esténként az ágyam szélére és esti mesét olvasott nekem. Szerető érintése, mikor ölelésébe fogadott. Mivel kicsi voltam mikor meghalt, ezért nem viselt meg annyira, csupán mikor elkezdtem kamaszodni, akkor hiányzott az életemből egy anya. Egy olyan ember akivel megbeszélhetem a szerelmi ügyeimet, aki segít eligazolódni a lányos dolgokban, amikben se apa, se a bátyám, Jake nem tudott volna segíteni, hiszen nekik nem jön meg, nem paráznak az első együttléttől, és még csomó olyan téma van amiről nem tudtam senkivel sem beszélni. Mindenre egyedül kellett rájönnöm. Arra is rá kellett jönnöm, hogy anyánk halála után Jake és az én életem pokollá vált. Apánk a bátyámat hibáztatta anya halála miatt, számtalanszor bántotta őt. Emlékszem hányszor zárkóztam be a szobámba és bújtam a takarom alá, hogy ne halljam, hogy elfelejtsem azt ami kint folyik. Igen, féltem az apámtól, főleg miután egyszer nem hoztam neki piát és vissza szóltam neki. Egész életemben az volt a legrosszabb estém... Az apám részeg volt és bedühödött rám, olyat tett amin a mai napig nem tudtam túl lépni, amit nem tudtam még most sem feldolgozni. A saját apám erőszakolt meg. Anyánk halála után teljes mértékben megőrült, és Jake után engem is bántott. A bátyám a mai napig nem tud erről, nem tudja, hogy mi történt, mert nem tudom, hogy hogyan kéne neki elmondanom, így hát inkább csak magamban tartom és igyekszem élni az életemet, kiváló árnyvadász lenni.