Mosdó

Fogalmam sincs miért, de jó érzéssel tölt el, sőt, megbabonáz az érzés amikor a véremet kezdi el szívni. Érzem ütőeremben a két hegyes szemfogát, érzem ahogyan szívja a véremet, érzem ahogy a testemben kevesebb a vér, de nem állítom le, mert valamiért vágyom arra, hogy ezt tegye. Vágyom arra, hogy igyon a véremből, sőt, nem is akarom azt, hogy leálljon.
Személy szerint én még sosem ittam senkiből, amikor hetente egyszer vért iszom, azt is csak vértasakokból teszem, mert félek attól, hogy esetleg nem tudnék uralkodni a vérszomjamon és nem tudnék elállni, és megölnék valakit. Nem akarok bántani senkit, nem akarom, hogy ártatlan mondén vér tapadjon a kezeimhez. Bár még sosem próbáltam azt még ki, hogy nekem vajon milyen önkontrollom van, de ha őszinte szeretnék lenni akkor nem is igazán vágyom arra, hogy ez kiderüljön. Miért? Azért, mert ha oda eljutok, hogy nagyon erősen kell uralkodnom magamon akkor ott már komoly gondok vannak.
Amennyire csak tudok, emberi életet szeretnék élni, bár az úgy elég nehéz, hogy a véred vonzza magához a többi természetfeletti, árnyvilági lényt. Amúgy is, nem hiszem, hogy a mondénok nagy része hagyná azt, hogy egy vámpír táplálkozzon belőle egy nyilvános mosdó falánál úgy, hogy bárki benyithat, főleg mivel félmeztelenek vagyunk. Talán pont ez teszi olyan izgalmassá az egészet. Tele vagyok adrenalinnal, hiszen új még nekem ez a szituáció, nem szoktam ilyen dolgokat művelni, most még is izgalommal tölt el.
- Nagyon is szeretem a bókokat. – mondom játékos mosollyal az arcomon a csók után. Furcsa íze van a véremnek és máskor biztos, hogy undorodnék attól, hogy olyan emberrel smároljak akinek az ajkán az én vérem van, de most még ez is extázisba ejt.
Belső istennőm örömtáncot jár amikor megérzem kemény férfiasságát. Fogalmam sincs, hogy a vérem hozta ezt ki belőle vagy szimplán csak nekem sikerült, de jelen pillanatban nem is igazán érdekel.
- Nem félek tőled. – mondom szinte már-már megbabonázott hanggal amikor elválok kicsit az ajkaitól és a szemeibe nézve mondom ki ezt a három szót. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a folytatása, hogy szimplán csak egy egy éjszakás kaland lesz vagy esetleg több. Az a vicces, hogy még én magam sem tudom, hogy melyik opciónak örülnék jobban igazán.

Még sosem csináltam vámpírral. Sosem szexeltem alvilágival, de meg kell mondanom, hogy nem is volt olyan rossz. Biztosra mentünk, bezártuk a mosdó ajtót, aztán ha valakinek el kellett valamit intéznie akkor szépen kiment a klub mellé, vagy vissza tartotta, nem érdekelt minket semmi. Továbbra is hagytam, hogy igyon belőlem szex közben, mert élveztem. Nem tudom megmagyarázni, de valamiért élvezem, ha issza a véremet.
Halvány mosoly játszik az ajkaimon amikor felveszem a pólómat majd becsatolom a nadrágom övét, és a tükör előtt állva igazítom meg a hajamat.
Amikor meglátom a tükörképemet, gyengéden simítok végig a nyakamon ahol Curtis harapásnyomai láthatóak.

Amikor meghallom a gúnyos megjegyzését miszerint vámpír és még jó hogy vágyik a vérre, egyszerűen csak szemet forgatva reagálok rá.
Amikor ide bejöttem akkor ténylegesen nem gondoltam arra, hogy bármilyen ilyesmi avagy ehhez hasonló szituációban fogok kikötni az este végére, még hozzá józanul, mert nem igazán ittam semmilyen alkoholos italt, bár úgy vagyok vele, hogy ez nem is olyan nagy gond. Úgy is jobban szeretek józan lenni, nincs ezzel semmi gond. Azt viszont tényleg nem gondoltam volna, hogy egy vámpírral fogok össze állni, még ha csak egy estére, akkor sem.
Gondolataimból az rángat vissza a pillanat töredék része alatt, hogy a pólóm immáron nincs rajtam és ahogyan Curtis pólója, úgy az enyém is a földön kötött is, nem messze a lábunk mellett.
Nem tudom milyen érzés lehet az, ha valaki teljes mértékben vámpír, nem tudom milyen érzés az, hogy szinte az egész életedet a vér iránti legyőzhetetlen szomjad irányítja… De az a helyzet, hogy ha őszinte akarok lenni akkor nem is akarom tudni milyen vámpírnak lenni. Jó nekem az, ha csak félig vagyok az, sőt, szívem szerint teljes mértékben ember lennék. Nem akarok belefolyni az alvilágiak ügyeibe, nem akarok félni attól, hogy mi lesz akkor ha Valentine-nak sikerül véghez vinnie a tervét, de legfőképpen nem akarok attól félni, hogy egy-egy vámpír vagy más alvilági mikor fog megtámadni csak azért, mert a vérem csábítja őket és nincs elég önuralmuk ahhoz, hogy uralkodjanak magukon és ne bántsanak senkit.
Most még is másra készülök… Önszántamból készülök megengedni azt, hogy valami vadidegen vámpír igyon belőlem. Mi lesz, ha nem tud majd leállni és szárazra fog csapolni? Annyi kockázati lehetősége van ennek az egésznek, de engem még sem érdekel. Valamiért nem, fogalmam sincs miért. Fogalmam sincs mi ez az egész érzés, de valahogy nem is érdekel, nem érdekelnek a következmények, nem érdekel, ha esetlegesen nem tud majd leállni. Csak is a jelen számít.
- Hmm, szeretem az ilyen bókokat. – mondom válaszolva a srác szavaira miközben egy huncut mosoly kerül az arcomra.
Amikor megharapja a nyakamat, fejemet hátra hajtom a falnak, a tarkójánál beletúrok a hajába és halk sóhaj hagyja el a számat amikor még több és több vért vesz el magának, de még sem állítom le. Valamiért jó érzés tölt el. Élvezem a helyzetet.

Halk sóhaj hagyja el a számat amikor a nyakammal kezd el foglalkozni és azokat halmozza el csókokkal. A kettőnk teste közt szó szerint egy centiméter sincs, egy papírt nem lehetne betenni közénk, olyan jól simul a testünk a másikéhoz.
- Tudom, hogy a véremre pályázol... Ne is tagadd. - mondom a férfi szemeibe nézve miközben az arcomon egy játékos mosoly terül szét. Ne is várja azt, hogy ha ezt elkezdi tagadni akkor akár egy pillanatig is higgyek neki, mert olyan nincs. A vérem eleve vonzza a természetfelettit, de a vámpírokat a leginkább. Eddig még nem találkoztam olyan vámpírral aki bírt volna uralkodni a vérszomján és csak a szerencsének köszönhetem azt, hogy egyáltalán életben vagyok még. Bár ezt én magam sem tudom, hogy hogyan sikerült össze hoznom és hogyan sikerül túl vészelnem minden nehéz időszakot, hiszen még nagyon olyan barátaim sincsenek, akikre támaszkodhatnék, ha valami baj van. Mindig egyedül kellett mindent megoldanom, hamar kellett a saját lábamra állnom és egyedül kellett rájönnöm arra, hogy mit is jelent dhampirnak lenni; milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a fajnak. Bár, ha őszinte akarok lenni akkor előnyt nem igazán találtam csak hátrányt, de abból annál többet.
Mostanában hibát hibára halmozok, nem tudok normálisan gondolkodni, bár ennek lehet, hogy köze van Gabrielnek is. Belekavar a gondolataimba és mióta felbukkant azóta teljes mértékben felforgatta az életemet.
Amikor lekerül rólam a pólóm csak halványan elmosolyodok. Amikor betértem ebbe a klubba akkor még arra sem gondoltam, hogy egyáltalán sikerül ezt a helyet elviselnem, arra pedig még inkább nem gondoltam, hogy ezzel fogom elütni az időmet. Nem gondoltam arra, hogy egy vámpírral, egy ismeretlen vámpírral fogok össze kerülni, de hát ez van, legalább lesz egy izgalmas és emlékezetes éjszakám.
- Igyál belőlem. - suttogom neki a szavakat.

Nem hazudok, meglep, hogy a srác követett a mosdóba, főleg azok után, hogy eléggé flegmák és bunkók voltunk egymással. Nem gondoltam volna, hogy bármi is lesz ezek után ezen az estén vagy bármikor máshol, de úgy látszik még engem is érhetnek meglepetések, pedig jó pár dolgon mentem keresztül fiatal létemre.
Nagyon sok dolog van amit még nem értek teljes mértékben magammal kapcsolatban, főleg azzal ami vagyok. Egy dhampir vagyok. Félig ember, félig vámpír. Interneten utána néztem, de nem lettem sokkal okosabb, csak annyit tudok amennyit az évek során sikerült megtapasztalnom. A vérem vonzza a többi természetfelettit, akaratomon kívül csábítőom őket magamhoz. Valami olyasminek tudom elképzelni a véremet, mint a Szirének éneke. A többiek nem tudnak ellenállni neki, és aki tud, azt nagyra becsülöm és egyben értékelem is. Nem szeretem azt, hogy dhampir vagyok, hiszen sosem tudhatom, hogy mikor akarnak megtámadni, sosem érezhetem magamat igazán biztonságban és ez napról-napra egyre jobban kikészít.
Hirtelen ébredek fel a gondolataim közül és döbbenek rá arra, hogy hol vagyok és mit csinálok, csak egy kis seb kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek.
Tudom, hogy a srác vágyik a véremre, hogy valamilyen szinten, sőt, teljesen biztos, hogy azért van most itt, hogy igyon belőlem, de én ezek mellett még sem állítom le. Hogy miért? Nos, fogalmam sincs. Talán mert túlságosan is mazochista lélek vagyok és szeretek a halál peremén táncolni, szeretem a veszélyt és az izgalmat, az ismeretlent, hiszen ezektől izgalmas az élet. Persze nem azt mondom, hogy ez minden esetben jó így, néha nagyon is vágyom arra, hogy unalmas életem legyen, ne legyen benne semmi különleges, főleg ne legyen benne semmi természetfeletti avagy alvilági, de hát ezzel nem tudok mit kezdeni, az életünket habár mi irányíthatjuk, de a legtöbb esetben nem dönthetjük el, hogy minek születünk. Így van ez az én esetemben is, nem dönthettem a fajomat illetően, beleszülettem ebbe az egészbe és innen nincs vissza út, csak meg kell tanulni élni vele. Meg kell tanulni túlélni.
- Sok mindent nem tudsz rólam. - húzom játékos mosolyra ajkaimat majd egy pillanat alatt veszem le a férfiról a pólóját és a földre dobom azt. Pár pillanatig el időzök kidolgozott felső testén a tekintetemmel.

Utálom amiért félig vámpír vagyok és ezáltal sokkal nehezebben megy a lerészegedés is. A szervezet túl gyorsan regenerálódik és idő sincs lerészegedni. Nah, azért ilyen siralmat sem gyakran hall az ember egy vámpírtól, hogy az a baja, hogy nem tud lerészegedni. Persze, ennél nagyobb dolgok is vannak, amiért zavar az, hogy félig vámpír vagyok. A lista elején talán, sőt, biztos, hogy az szerepel, hogy mivel a másik felem ember, így hát emberi vér is csörgedezik az ereimben, ezért a természetfelettit, avagy az alvilágiakat, ki hogyan akarja nevezni őket, sokkal jobban vonzza, mintha mondjuk egy átlagos emberről beszélnénk. Utálom, hogy folyton félnem kell attól, hogy vajon mikor fognak megtámadni. Mindig a hátam mögé nézek, hogy vajon követ-e valaki, mert sosem tudok teljes mértékben megbizonyosodni arról, hogy biztonságban vagyok és, hogy épségben haza fogok jutni.
Ahogy kiiszom a maradék italt is a poharamból és leteszem azt a pultra, pár pillanatig elgondolkodom azon, hogy vajon még is mi a fenéért vagyok itt, hiszen ez a hely tényleg nem az én világom. Nem vagyok az a fajta ember aki bárkivel szívesen táncol, lehet engem régimódinak nevezni, de akkor sem preferálom túlságosan azt, hogy valaki olyan fogdosson akit nem ismerek. Ahogy pedig elnézem az itteni embereket, bőven átlépték a bizonyos határt, lassan a klub bejáratához kilehetne nyugodt szívvel tenni a tizennyolcas karikát. Nah, nem mintha annyira prűd lennék, de ettől a helytől teljes mértékben felfordul a gyomrom.
Nem is tervezek túl sokáig itt időzni, épp csak a hajamat akarom rendbe tenni aztán innen lépni is minél hamarabb. Eleve nem igazán bírom a szűkös helyeket, hála a klausztrofóbiámnak, itt pedig szinte egy tűt sem lehet leejteni a földre, annyi ember van ma este itt. Nah, nem mintha annyira jól tudnám, hogy máskor mennyien szoktak lenni.
Épp mennék ki a mosdóból amikor szembe jön velem a srác és nincs időm félrelökni, sőt, megszólalni sem, mert már a helység falánál találom magamat. Beletelik pár pillanatba amíg felfogom, hogy mi történik, majd megcsókolom, viszonzom a mozdulatait, tetteit.

- Hm, ugyan ezt akár én is kérdezhetném. - mondom miközben egy gúnyos mosoly kúszik az arcomra. - Nem nézel ki úgy, mint aki klub zenéket hallgat és minden vágy az, hogy egy ilyen fülledt helyen töltse az estélyét. - nem fáradok azzal, hogy magázzam őt. Minek is? Kb ugyan annyi idősnek néz ki, mint amennyi én vagyok. Persze biztos, hogy idősebb nálam, hiszen vámpír, azok pedig általában idősebbek, hacsak nem valami "újszülöttről" van szó, de nem hiszem, hogy a háttérben most az lenne.
Ahogy elnézem a srácot, látom, hogy eléggé magabiztos, egoista, tudja, hogy jól néz ki és azt is, hogy hogyan fordítsa hasznára az adottságait. Tipikusan az az ember akiket gyűlölök. Nagyra tartják magukat, azt hiszik, hogy mindenkit megkaphatnak maguknak akit csak kinéznek, átmennek rajtuk és utána eldobják a lányokat, mintha csak valami használt rongyok volnának. Tudom, feminista dumának hangzik, de rühellem azt, hogy a férfiak ilyen nagyra tartják magukat, mintha nekik mindent szabadna, de nekünk, nőknek semmit. Igazságtalan az élet, nem de? Dehogynem!
Felvont szemöldökkel nézek rá, amikor felteszi nekem a kérdését, de nem is hagyd időt nekem, hogy válaszoljak, mert szinte rögtön a csapos srác felé fordul - aki nem mellesleg folyamatosan bámul engem mióta ide sétáltam a bárpulthoz - és rendel nekem egy italt.
Szimplán csak vállat vonok amikor a srác lerakja elém a kis pohárba öntött italt, majd megfogom, de mielőtt meginnám a pohár tartalmát, a vámpír-srác felé fordulok.
- Leszögezném még itt az elején, mielőtt nagyon elhinnéd magadról, hogy menő vagy. - kezdem gunyoros hangnemben miközben elégedett mosoly jelenik meg az arcomon. Úgy látszik élvezek mások lelkébe tiporni és letörni a magabiztosságukat. - Nagyon nem vagy az esetem, szóval inkább hagyj is békén. - mondom erőltetett mosollyal, majd egy húzásra megiszom az alkoholos italt, és a mosdó felé megyek, hogy rendbe tegyem a hajamat. Kint az utcán eléggé fújt a szél, bár nem hiszem, hogy olyan nagy kárt tett volna a hajamban, ha a csapos is flörtölni próbált velem, a vámpír meg konkrétan már a flörtölés szélén volt.

Pontosan nem is tudom, hogy miért jöttem ma le ide, hiszen nem is szeretem ezt a zenét, és konkrétan rosszul vagyok attól ahogyan nézem, hogy a kb velem egykorúak egymáson vonaglanak. Olyan undorító, emberek, bennetek egy csöppnyi tartás sincsen? Szinte már szánalom. Viszont jól esik kicsit Gabriel tekintetei nélkül lenni valahol, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy itt kell lennem a Pandemonium klubban.
Felvont szemöldökkel pillantok a csapos srácra aki elkezd valamit ecsetelni nekem miután oda adja a második körös piás poharamat.
- Már bocs, de nem érdekel a szöveged, add a piát és kész, ennyi a feladatod. Köszi. - mondom gúnyos hangnemmel és a végére megeresztek egy gunyoros mosolyt is. Látszik, hogy beletiportam a kisfiús egójába és ez valamiért most, különös módon jól eső érzéssel tölt el. Te jó ég, Gabriel nagyon rossz hatással van rám úgy látszik. Minél több időt töltök el a társaságában, annál inkább elveszítem régi önmagamat azt pedig nagyon nem szeretném. Mindegy is, most nem nagyon volt kedvem hallgatni a hülye kis udvarlós szövegelését.
Talán én vagyok az egyedüli az ismerettségi körömből aki nincs kétségbeesve amiatt, hogy nincs barátja. Most komolyan, miért függünk mi ennyire a pasiktól? Simán lehetünk boldogok nélkülük is, nem kell növelnünk az amúgy is nagy egójukat azzal, hogy tudatosítjuk bennük azt a tényt, hogy hatalmas nagy szükségünk van rájuk. Amondó vagyok, hogy nem kell futni utánuk, egyszer úgy is össze találkozok azzal a személlyel aki szeretni fog és aki mellett boldog lehetek. Kitudja, számomra lehet Gabriel lesz az, fogalmam sincs, de komolyabban nem is foglalkoztat, hiszen elvagyok én nélküle is.
A pasikról való filozofálásomból egy férfi hang ébreszt fel. Unottan fordítom felé a fejemet és erőltetetten elmosolyodom.
- Köszi, de megtudom védeni magamat. - mondom flegmán, és ugyan ilyen stílussal lehúzom az imént kapott felesemet.

Egyre jobban kezdem azt hinni, hogy a paranoia teljesen eluralkodik felettem. Mindig azt hiszem, hogy valaki avagy valami követ engem. Mindig a hátam mögé nézek, de még sem látok semmit. Egy árva lelket sem. Most sem.
A Pandemonium klub felé megyek, másra sem vágyom jobban, minthogy az agyamat ki tudjam kapcsolni, de nem bírom ki, hogy ne nézzek folyamatosan a hátam mögé, hogy nem követ-e valaki. Gabriel a fülembe ültette a bogarat és csak arra tudok gondolni, hogy valaki(k) meg akar ölni. Nem véletlenül van általában mindig a közelemben. Jó, persze azért is, hogy húzza az agyamat, de azért is, mert ő az egyetlen aki megtud védeni, és ezért is érzem akkora biztonságban magamat akkor amikor mellettem van. Bukott angyal, szóval tett valami rosszat, de ez nem jelenti azt, hogy ő velejéig romlott, lehet, hogy van jó oldala, emberi, esetleg angyali amilyen régen volt, és én ezt nem csak hiszem, hanem tudom is, hiszen már nem egyszer bizonyította be nekem azt, hogy megtud engem védeni.
Személyit! - mondja a nagydarab biztonsági őr, én pedig először csak felvont szemöldökkel figyelem őt, mert nem is akarom elhinni, hogy komolyan személyit kér tőlem. Bőven túlléptem már a nagykorúságot jelentő kort, mind papíron és külsőleg is, ezért sem értem, hogy még is miért kéri, de vállat vonva veszem elő a táskámból az igazolványomat és adom oda neki, majd vissza teszem a helyére amikor a pasas vissza adja a kezembe és arrébb áll az ajtóból, hogy bemehessek.
Rengeteg démon van itt és csak néhány mondént fedezek fel. Amint belépek egyből érzem az alkohol, az izzadság és a cigaretta füst kevert szagát, de nem sokáig émelygek tőle, mert hamar megszokom.
Oda megyek a bárpulthoz és kérek magamnak egy felest és egyszerre le is hajtom azt rögtön, majd háttal neki dőlök a bárpultnak és a táncoló tömeget nézem, aztán vissza fordulok a csapos sráchoz.
- Tudod mit? Adjál még egy kört. - villantom rá a mosolyomat. Ma este nem akarok józan lenni!