Már van két hete is körülbelül, hogy Raphael azt mondta kiadja az utamat, hogy tehetek bármit, csak azt a hoteltől távol tegyem. Megfogadtam, hogy így cselekszem, attól a helytől a nem létező szőrszálaim is meredeztek. vagy csak rosszul kódolt vámpír vagyok vagy szimplán csak a XXI. századi generáció amely nem különben van oda egy lepukkant helytől melyben annyi a műkincs, mint Morzsi kutyában a bolha. De tényleg, lépten nyomon valami ősleletbe lehet bukkanni, a vicc az egészben, hogy ezek nagy részének a tulajdonosa a hotel lakója, igazi öreg csontok. Most sem azért jöttem ide vissza, mert nem tudnék elszakadni ettől a remek helytől, hanem, mert gondban vagyok, olyanban, amelyet még Clary-vel közösen sem vagyunk képesek megoldani. Anya állandóan azzal nyúz – már amikor felveszem a telefont – hogy költözzek haza, megérti Ő, hogy turnézom, de látni akar és úgy véli lemarad az életemről. Raphael-nek sikerült megoldania, hogy anya úgy gondolja turnén vagyok és ezért vagyok olyan keveset otthon, de ezt a mesét sem lehet végletekig adagolni. Anya pedig alighanem már most is gyanakszik. Háromszor kopogok, de hang egy száll se, pedig már elképzeltem magamban, hogy nyuszis papucsban trappol ki Raphael, hogy ajtót nyisson. Beengedem magam és eláraszt az ismerős dohos szag, ezer éves festmények, még ezerévesebb vázák és giccses mittudoménmicsodák. -Halóó! Raphael itthon vagy? Halló? – Kiabálok, de csak a falakról visszaverődő zaj az egyetlen neszezés. Nem létezik, hogy az egész hotel üres legyen. Körülnézek és kézbe veszek egy nagyon öregnek tűnő villás bizgentyűt, olyan, mint egy…villás bizgentyű, nem tudom micsoda, de érdekes fest és épp annyira törékenynek is. Simon tedd le, ha nem akarod, hogy megsüssenek elevenen. -Raphael!! Te sem gondolod komolyan, hogy a műkincseid és Én egy társaságba valóak vagyunk! – Kiabálom hátha mégis itt van csak igyekszik elkerülni, ha jól emlékszem a vámpírok szégyenének hívott legutoljára.
Az évek alatt nem tudtam, hogy belőlem is egy olyan személy vált, amelyiket a legjobban gyűlölöm: hipokrata. Pedig annak számítok, miután Simonnak arról papoltam, hogy egy árnyvadásszal ne kezdjen ki. Már amennyire flörtölésnek számít az, amit az az újszülött művel a Fray lány mellett. Én viszont a saját szabályomat áthágva kialakítottam egy kapcsolatot egy árnyvadásszal, amit gyakran megbánok, aztán mégsem. Vegyes érzések kerítenek hatalmába. Lehet csak a női bájai miatt. Gondoltam ha ágyba viszem elmúlik az érzés és nyugodt szívvel élhetem tovább a halhatatlan létemet. Viszont miután kiderült, hogy mi történt Cissyvel gyermekként, olyan fiatal korában, csak nem "támadhatom" le őt. Annyi tisztelet a nők iránt még bennem is maradt. Tiszteletben tartom, hogy nem szeretne róla beszélni. De valahogyan tovább kell majd lépnie, hogy teljes élete legyen. Ez még a fejemben is rosszul jött ki. Gondolom, hogy nem szereti, ha valaki fel hozza ezt a témát. Bár nem hiszem, hogy olyan sok mindenki tudna a dologról. Ahogy összekuporodik a kanapén tanácstalanná válok. Ilyenkor milyen lenne egy ember reakciója? Békén kéne hagynom, ameddig másfelé nem terelődik a téma? Vagy meg kéne vigasztalnom? Nem vagyok járatos az emberi kapcsolatokban, már nem emlékszem, hogy az élő éveimben mit tettem volna. Persze azóta már másokká váltak a szokások, az emberek évtizedek alatt is képesek hatalmas változásokra a viselkedési etikett terén. Végül úgy döntök, hogy egyik kezemet gyengéden a hátára teszem, nyugtatás gyanánt. Bár lehet, hogy nem szereti, ha sajnálják a történtek miatt. Inkább együttérzésnek kínálom a gesztust: - Ha nem szeretnél róla többet beszélni, megértem a döntésedet.- mondom a lánynak egy félmosoly kíséretében. Nem lágyultam el, nem erről van szó. Ha úgy alakulna a dolog nem fájna, ha történne vele valami. Legalábbis sokáig biztos nem. Végül ő is meg fog halni. Ha szerencséje van akkor megöregszik és unokákkal körbevéve, idősen álmában fog elhunyni. Ezért sem szeretek kapcsolatot kialakítani a halandókkal. Ami nekem csak egy pillanat, az nekik egy teljes élet.
Nem tudom, hogy a Klávé mit szólna ahhoz, ha megtudnák, hogy árnyvadász létemre elkezdtem össze szűrni a levet egy vámpírral. Lényegében én nem is igazán tartom magamat igazi árnyvadásznak, hiszen csak pár éve csöppentem bele igazán ebbe az életbe és még mindig csak tanulgatom a fegyverek használatát, nem járok terepre, nem gyilkolok démonokat, sőt, még eggyel sem találkoztam, de úgy hiszem, hogy jobb is így, mert nem igazán tudom, hogy mit kezdenék, ha szemtől szembe találkoznék egy démonnal. Biztosra veszem, hogy lefagynék, és habár mondják, hogy az adrenalin sok mindenre képes, de ahogy magamat ismerem, leblokkolnék és előbb ölne meg ő engem, mint én őt, pedig tudom, hogy egyszer kell harcolnom velük, már ha angyal vér is csörgedezik az ereimben, nem bujkálhatok örökké, egyszer szembe kell néznem velük. Bezzeg a bátyám Jake, aki most már Killiannek nevezteti magát, sok démont ölt már meg és sokkal is találkozott, de ezen nem is lepődök már meg annyira, hiszen velem ellentétben ő mindig is sokkal talpraesettebb volt, mint én, sokkal határozottabb volt és nem szorult belé annyi félelem, mint belém. Raphael mellett sosem éreztem félelmet, ha vele vagyok akkor úgy érzem, hogy teljes biztonságban vagyok, hogy ő sosem bántana és ha arra kerülne sor akkor meg is tudna védeni. Pont azért mivel eléggé rossz volt a családi hátterem, ezért erős szeretet hiányban szenvedek, amit ugyan a külvilág felé sosem mutattam ki, de belül mindig szenvedek, hiszen eddig nem találkoztam olyan személlyel aki igazán kimutatta volna, hogy szeret engem és ez valamilyen szinten rosszul is esik, de nem hibáztatom a másik félt, hiszen eszem ágában sincs senkit sem megváltoztatni azért, mert én pont így érzek. Szavai hallatán sóhajtok egy halkat és másfelé kezdek nézni, tekintetemmel a földet pásztázom. Lábamat felhúzom és átkarolom a karommal, miközben az egyik kezemmel a csuklómon lévő karkötőmet kezdem el birizgálni az ujjaimmal. Ösztönös mozdulat, nem tudom miért, de mikor erre a témára kerül sor... Akkor újra a múltban érzem magamat, újra és újra élem át az akkor történteket és nem tudok túl lépni rajta. - Nem tudom, hogy mit mondhatnék róla... - mondom halkan, miközben végig a kezemet nézem. - Nem szeretek beszélni róla, nem szeretek emlékezni arra, hogy mi történt, mert ha komolyabban kezdek el belegondolni, akkor ismét a síró görcs kerít hatalmába. - mondom halkan.
Rendben van. Szóval a terveim között benne volt az, hogy olyan dolgokat teszek ezzel a lánnyal, nos... szerintem érthető, hogy mire gondolok. De arra nem gondoltam volna, hogy pont egy olyan dolog ebben megakadályozni, amit nem vehetek csak úgy félvállról. A világ tele van szörnyekkel. Ami pedig a legironikusabb, hogy a legtöbb igazi bestia mondén. Amennyi gyűlölet tud lenni azokban a parányi, törékeny testekben. Őszintén olyanok, mint a démonok. Csak azok sokkal jobban csinálják a dolgukat. Amikor először meghallottam amit Cissy mondott nekem nem tudtam megszólalni. Először is mert kirobogott a Hotelből és jobbnak láttam nem utána menni. Másodszor pedig azért ledöbentett a dolog. Hetven két év és még mindig képesek meglepni az emberek. Előtte is szörnyű volt a világ, csak akkor semmit sem tehettem ellene. Így vámpírként meg kedvem nincs tenni ellene, hiszen nem az én dolgom. De ez azért valamennyire engem is érint. Hiszen éppen benne voltam a dologban.... Mármint... nem szó szerint BENNE, de azt hiszem érthető, hogy mit akarok ebből kihozni. Most pedig újra itt ül velem szemben és tudom, hogy nem támadhatom csak úgy le. Várjam ki... Azt sem hittem volna, hogy megérem azt az időt, amikor én, pont ÉN várni fogok egy nőre. Nem az a típus vagyok, de most mégis itt vagyunk. Én pedig tényleg arról kérdeztem, hogy hogy van. Társalgást indítottam. Egyre több olyan dolgot csinálok ezzel a lánnyal, mint régebben mondénként szoktam. Kommunikálni. - Tudod. Szokásos dolgokat. Megpróbálni őrizni a rendet, ami nem olyan egyszerű, főként most egy újszülöttel a nyakamon, de azért megpróbálom a tőlem telhető legjobbat.- mosolyodok el félig. Csak nekem ennyire fájdalmas ezt csinálni? Az arcizmaimat nem erre találták ki. Idejét sem tudom, mikor nevettem egy jót, de még egy mosolyt sem. Valahogy meg kéne vele beszélnem a múltkoriakat, a lehető legfinomabban. A szemeit fürkészem, majd végül előhozom a témát: - Tudod, amit a múltkor mondtál... És itt elakad a lemez. Ennyit rólam. Ha egy vámpír most meglátna elsüllyednék szégyenemben. Ezt hallgathatnám minimum húsz évig: "Raphael Santiagot elnémította egy nőstény. Méghozzá egy árnyvadász."
Szégyellem igen azt, hogy egy vámpírral kezdem el össze szűrni a levet árnvyadász létemre, még akkor is, hogy az életem nagy részében nem viselkedtem úgy, mint a többi hozzám hasonló árnyvadász, és csak most kezdődtek meg a kiképzéseim, de elvileg ettől még ugyan úgy vonatkozik rám is az a szabály, ahogy mindenki másra is. Isabelle is volt egy tündérrel, akkor én miért nem lehetek egy vámpírral? Killian már világosan a tudtomra adta, hogy nem akar meglátni többé még a DuMort hotel közelében sem. Most tuti nem örülne ennek, bár fogalmam sincs arról, hogy még is hol lehet, mert ma még az Intézetben sem láttam, de nem nagyon zavar és nem is nagyon foglalkozom vele. Ez az én életem és úgy akarom élni ahogyan nekem tetszik. Hibázok? Lehet, de az csak is egyedül az én hibám lesz és az én felelősségem, így hát van jogom hozzá elkövetni és senki nem szólhat bele az életembe ahogyan abba sem szólhat bele senki, mert senkinek sincs joga ahhoz, hogy megmondja nekem bárki is, hogy milyen döntéseket hozhatok meg. Elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy tudjak vigyázni magamra. Máskülönben pedig... Raphael mellett valamilyen oknál fogva biztonságban érzem magam, ő a vámpírok új vezetője, és igen, lehet elfogult vagyok vele szemben, de tudom, hogy sosem tudna engem bántani, és így a vámpírok sem bántnak engem, mert ő parancsol nekik. - De, persze.- bólintok mosolyogva, majd oda sétálok vele a kanapéhoz. Ezt leszámítva egyszer jártam itt, de akkor is és most is meglepődök azon, hogy ahhoz képest, hogy ez egy vámpírtanya és milyen pletykák keringenek a vámpírokról és a DuMort hotelről szép és kulturált hely, a legnagyobb pozitívum pedig ebben a mai találkozóban, hogy eddig - Raphaelen kívül - nem találkoztam egyetlen vámpírral sem ami jó pont, mert be kell vallanom az igazat; nem nagyon bírom őket. Pont ezért is furcsa még számomra is, hogy szép lassan egy vámpír az akibe beleszeretek. - Nem találkoztam a paranoid bátyámmal szóval jó. - mondom nevetve, mikor Killre utalok. - Nah és neked? - kérdezem meg tőle végül.
Egy nő el fogja venni az eszedet. Ha ilyet mondott volna nekem valaki Cissy előtt szerintem az arcába nevettem volna.. Aztán talán a vérétől is megszabadítottam volna az illetőt. Az ilyeneket persze nem szoktam a lány előtt hangoztatni. Elvégre amennyire tudjuk, az Éj Gyermekei betartják a szabályokat, nincs kedvünk feleslegesen vitába szállni az Árnyvadászokkal, főként amikor már így sem olyan a viszony mint előtte volt. Köszönjük Camille, nagyon hálásak vagyunk. Ha az illető, aki azt közölte volna velem, hogy szerelmes leszek -vagy akármi is ez a dolog- és az illető, akibe az leszek egy Árnyvadász még jobban nevettem volna. Márpedig az. Egy a fajtámat irtó leányzó. Nem lennék valami normális, ha azt mondanám, hogy nem csak a kinézet számít. Úgy őszintén, egy halhatatlannak nincsenek valódi, tartós kapcsolatai. Így a kinézet igenis számít. Viszont emellett a személyiség sem mindegy. Az átlagosnál azért nagyobb legyen az adott személy, akivel összeszűröm a levet. Nevezzenek régimódinak -miért is ne, tényleg az vagyok- de nekem nem elég az, ha a nő, akivel lefekszem úgy néz ki mint egy cicababa de az esze egyenlő egy csigáéval. Elnézést a csigáktól, mert néhány nőnél még nekik is fejlettebb az észjárásuk. Minden gondolatomból kirobbant az, hogy Cissy lép be az ajtón. Én meg már itt járkáltam fel-alá, mint valami biporális beteg. Mosolyot képzek az arcomon, ami nem túl gyakori az én esetemben, majd visszaköszönök: - Semmi gond, örülök, hogy ideértél. Nincs kedved leülni?-mutatok a kanapéra, ami kicsit furcsán hathat, a szinte kihalt aulában.- Hogy telt a napod? Valakinek a hogylétéről kérdeztem, anélkül, hogy a rokonom lenne vagy pedig hátsó szándékomat szeretném összehozni. Pedig most nincs hátsószéndékom. Legalábbis nem olyas fajta.
Habár kemény, de a törvény az törvény. Folyton ez a mondat jár a fejemben, folyton mások elvárásainak akarok megfelelni, úgy táncolni ahogyan azt ők akarják, de én mára már ezt meguntam. 16 éves koromig apám elvárásai szerint éltem, ha ő piát akart akkor elmentem neki a boltba érte. Pokoli gyerekkorom volt, édesanyámat még nagyon kicsiként veszítettem el, így hát apánk nevelt fel minket. A bátyámat és engem. Apánk nem igazán foglalkozott soha velünk, amíg volt otthon sör, vagy whiskey, vagy vodka, vagy bármi más amiben van alkohol addig el volt a foteljában és nézte a plazma tv-n a foci meccseket. Rengetegszer nekem kellett főznöm, de sokszor pizzát rendeltünk Jakel és azt ettünk, de ő tette jól: amikor csak tudott és volt rá lehetősége elment otthonról, nagyon sokszor nem is aludt otthon. Én még túl fiatal voltam, nem tudtam elmenni otthonról és meg is lett a következménye... De ebbe most nem akarok belemenni, mert már ha csak rágondolok, ha csak eszembe jut az az éjszaka gyomor görcsöm lesz és hányingerem, és magával ragad a sírógörcs... Unatkozom, nincs mit csinálnom, és ha nincs mit csinálnom akkor a múlton kezdek el merengeni, elkezdek azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha... Ez tipikusan az a téma amiről minden ember szokott az életében filozofálni, én viszont most nem szeretnék, ezért is döntöttem úgy, hogy írok Raphael-nek egy sms-t, hogy átmehetnék e a DuMortba ma este. Nem akarok egyedül lenni és élvezem a társaságát, ezért is örülök annak, hogy nem kaptam tőle nemleges választ, hanem igent írt vissza. Igazából nem tudom, hogy mi van közte és köztem, a csóknál tovább eddig nem haladtunk, mert nem igazán állok készen arra, hogy ilyen szinten megnyíljak valaki előtt... Az apám tette után nem tudok hirtelen s ilyen gyorsan megbízni senkiben sem, pedig szeretnék, szeretem Raphaelt. Kocsival megyek el a hotelig, szerencsére késő este senkinek nem szúrt már szemet az, hogy én eltűntem, így hát fél óra kocsikázás után leparkolok a hotel előtt található parkolóban és bemegyek az épületbe. A biztonság kedvéért természetesen van nálam szeráfpenge is, hiszen egy vámpírok által lakta területre merészkedtem éppenséggel és nem vagyok olyan hülye, hogy fegyver nélkül érkezzem ide, még akkor sem, ha Raphael ott lesz mellettem. Mint mondtam, senkiben sem bízok határtalanul. - Szia. - köszönök a vámpírnak mikor oda érek hozzá. - Ne haragudj, hogy késtem kicsit.
Cissy & Raphael ~ I'm crazy for you ↠ Szomb. Júl. 23, 2016 10:42 pm
Cissy & Raphael
A hotel aulájában vártam, hogy megérkezzen Cissy Parker. Nem tudom miért, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva érdeklődést mutatok iránta. Bár nem csak a külsője miatt, hanem azért is, mert valami megfogott benne. A személyisége. Mondjuk a vak is észreveheti, hogy gyönyörű teste van. Még egy valami amiért mindennap hálát lehet adni az úrnak. Köszi nagyfiú. Nem szeretek várakozni, bár mostanság egyre gyakrabban kell fejlesztenem a türelmi képességeimet. Részben ez az újszülöttnek is köszönhető. Tehetetlenségeben fel-alá járkáltam a lépteimet visszhangzó előhelyiségben. Régi egy hely, de ahhoz képest elég szépen fenntartja magát. Nem a legszebb hely azonban, ahova a szebbik nemet meg lehet hívni. Bár azért biztosan nem bánhatja annyira, hiszen már megfordult egyszer-kétszer a Hotel DuMortban. Rögtön megálltam a járkálásban. Mit csinálok? Most komolyan azon izgulok, hogy találkozni fogok egy lánnyal? Erről is biztosan Simon tehet. Átveszem tőle az "epekedek az olyan lányokért akik szóba állnak velem" stílust. A karórám lapjára pillantottam. Épp most kéne itt lennie. Miért nincs itt?- gondoltam türelmetlenül. Persze az nem a világvége, ha mégsem ért rá és akkor teljesen egyedül kell töltenem az estét a Hotelban, mert szinte mindenkit elküldtem, hogy ne legyenek láb alatt. Egyáltalán nem viselkedsz furcsán Raphael... Ez a lány tényleg kizökkent engem. Ideje lenne már valamit haladnom is vele, hátha akkor lenyugszom és újra a normális lehetek. Lépéseket hallottam a kapu mögülről. Biztosan ő lesz az...
Kezdőlap
Re: Aula ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:32 pm
|| 
