Úgy véltem ez a nap különösen nyugodt és unalmas lesz, mert most valahogy már nem tartottam Valentinetól vagy az embereitől, megszöktem és ez is bizonyítja, hogy bármikor máskor is megtudok majd, a családomat meg tudom védeni, minden bizonnyal nem leszek egyedül ebben a csatában, mert ez nem az egyéni kis csatám, ez a MI csatánk, amelyben mindenki szerepel és mindannyiunk kiveszi a részét a gonosz elleni harcban. Mindvégig magunk mondtuk, Valentinehoz képest a démonok semmit sem jelentenek, ez valóban így is van, de Valentine legyőzhető, akárcsak a démonok. Mindenkinek van gyenge pontja, neki a seregében rejtezik ez, ahogy az én gyenge pontom a családom, Alec, Izzy és Clary, Ők mindennél fontosabbak. A múltamról mit sem tudok, mintha nekem is egy gát volna az elmémben, de sosem zavart, nem érdekelt honnan jöttem, mert mindvégig azt mondták a „szüleim”, hogy ahonnan jöttem az gonosz hely, kidobtak a küszöbre. Ha pedig Maryse és Robert nincsenek valószínűleg egy az, hogy nem válok ilyen jó árnyvadásszá és nem ismerem meg Alecet és Izzyt, de talán mostanra életben sem maradtam volna. Ezért a múltam ide vagy oda, nekem már nyilvánvalóan van családom, bár tény és való, hogy sok a problémám az utóbbi időben Marysel, de azt hiszem erről részben én is tehetek. Végig haladok a folyosókon, lépteim szaporák, az üvegházba vezetnek lépteim, kihasználom a riasztás mentes perceket és ápolom a növényeket, mert nemrégiben elromlott az öntöző rendszer és senkinek nem adatik meg az az idő, amiben öntözné a virágokat, amik történetesen egy-egy árnyvadász életét jelképezik. Szerencsére még nem nagy a kár, a kannát egyből a kezembe kapom, majd megtöltöm, visszafele menet lökést érzek magamon, de hirtelen nem is észlelem, végig a kannára összpontosítok, hogy ne lötyköljem ki a vizet, majd mikor megnyugszik a folyadék, felpillantok, egy érett hölggyel találom magam szemben. Idáig még soha nem láttam ezért egyből nem értem a szituációt, miszerint most itt van..az üvegházban. Egyből átfut az agyamon, hogy mi van ha kör tag, de aztán bele gondolok, hogy a hajón sem láttam és az újoncok még nem képesek álcázni a Valentine által adott kört a nyakukon. Tehát biztosítom magamban, hogy nem kör tag, na de akkor mégis kicsoda és mit faggat engem? - Ne haragudj, de ezt én is kérdezhetném, eddig még nem láttalak, új vagy itt? - Teljes értetlenkedés a reakcióm ami érhető is, fogalmam sincs ki ez vagy mit akar, de egyben biztos vagyok, jobb lesz ha sürgősen tisztázza magát vagy neki rontok. A nevemet meg még szép, hogy nem árulom el minden fűnek fának, ez azt hiszem az utóbbi időben vált szokásommá, azt hiszem nekem is kezd benőni a fejem lágya és már nem vagyok úgy oda magamért, hogy szórjam a népnek a nevemet. Vagyis, de még továbbra is tele vagyok dicsőséggel, de nem kell mindenkinek tudnia, hogy én Jace Wayland vagyok, pláne mert részben a Lightwood névre is szégyent hozok ha nem úgy viselkedek ahogy kell. Ez utóbbi is annyira érdekel, mint az, hogy ne tudják a nevemet.
Az, hogy az elmúlt évtizedben mondhatni nem is kerestem Magnus-t igazán rátette a bélyegét arra, hogy meg kellene találnom. Mármint én tényleg mindent megpróbáltam, de úgy tűnik az a tény, hogy az árnyak között Valentine visszatéréséről sugdolóznak meghozta a maga hatását. Úgy néz ki, hogy ismételten beköszönt a rémuralom korszaka. Habár minden egyes porcikám megveti Valentine-t, hiszen részben miatta kell küzdenem a saját démonaimmal, vagyis inkább démonommal, de ez mit sem számít jelen pillanatban. Olyan tömérdek problémának tűnik az égető jel mellett, hogy szinte már meg is feledkezem róla. Azonban, mikor már minden egyes lehetőségemet kijátszottam Magnus megtalálására és kudarcba fulladtam egy őrült ötlettől vezérelve kitettem a kezemet a kereszteződés négy irányába és amerre úgy tűnt, hogy jobban éget arra indultam. Minden egyes útkereszteződésnél megejtettem és bármennyire is szerettem volna azt mondani, hogy meglepődtem, egyáltalán nem volt igaz. Ahogy az árnyvadász akadémia előtt ácsorogtam egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy milyen is lenne, ha ugyanolyan lennék, mint mindenki más. Akkor talán egy arc lennék csak a tömegből az épület falain belül. Most pedig, ha még így is lenne, ha elfogadnának attól függetlenül mi lakozik bennem úgy érzem, hogy nem érezném magam többnek egyszerű kívülállónál, ami lényegében vagyok is. Reménykedve abban, hogy a démoni oldalamat képes leszek elég ideig kiszorítani elindultam a bejárat felé és mély levegőt vettem, mielőtt beléptem volna aztán pedig igyekeztem úgy viselkedni, mintha teljesen mindennapos lenne, hogy itt járok. Csak egy arc vagyok a tömegből. Már kezdtem úgy érezni, hogy a kezem teljes mértékben lángol, de nem fordulhattam vissza pont itt. Szükségem volt arra, hogy megtaláljam azt, aki miatt ez az egész történik, vagy ami miatt. Mert jelenleg nem tudom, hogy ez a kellemes érzés kölcsönös-e, vagy pedig puszta véletlen. Ha pedig az nem értem, hogy miért ide hívogatott. A fájdalomtól már kezdtek megtompulni az érzékeim, amikor sikeresen beleütköztem valakibe, ami nem csoda, hiszen annyira elvesztettem magam felett az irányítást a fájdalomnak köszönhetően, hogy azt sem tudom hol vagyok. De abban a pillanatban, ahogy összeütköztünk, mintha a kezembe tomboló láng az egész testembe áradt volna olyan érzést keltve, mintha az egész bensőm lángolna. - Ki vagy te? - Kérdeztem összevont szemöldökkel, mert valószínűleg ő minden fájdalmam forrása.
Vendég
Vendég
Re: Üvegház ↠ Pént. Dec. 16, 2016 9:41 pm
Játék Zárva!
Vendég
Vendég
Re: Üvegház ↠ Kedd Szept. 13, 2016 7:09 pm
i thought that i was dreaming when you said you loved me
A lemenő nap utolsó sugarai ezer apró szilánkra törve estek be az üvegház ablakain, sejtelmes vöröses-arany fénybe vonva a bent lévő növényeket és a padot az apró placc közepén, amit a helység közepén helyeztek el; minden csendes volt és békés, még egy gyenge szellő sem zavarta meg a késő este nyugalmát. Ugyanezt már nem lehetett elmondani a padon ülő személy gondolatairól; elméjében megvadult musztángok módjára cikáztak a különféle gondolatfoszlányok, elsuttogott félszavak és ki nem mondott, de annál igazabb dolgok, amiket illett volna megölnie magában, mielőtt azok ölték volna meg őt. Igaz, nem szó szerint; túl korainak érezte még, hogy sírba tegyék, ráadásul nem is hagyhatta magára a testvéreit, akikért felelősséggel tartozott, sem az Intézetet, ami még Lydia biztos keze alatt sem rendezte teljesen ügyes-bajos dolgait. Jóval egyszerűbb lett volna, ha képes lett volna összedolgozni vele, de amióta az esküvőjük csúfos kudarcba fulladt, nem bírt ki pár percnél többet a társaságában; nehezére esett a szemébe nézni, nyugodtan és higgadtan létezni mellette, pedig tudta, illett volna legalább próbálkoznia azzal, hogy megismerje, hogy megszokja a jelenlétét az Intézet falai között, hiszen szüksége volt a segítségére az Intézet irányításában, mert bár sosem mondta volna ki hangosan, de egyre nehezebben boldogult. Szeretett volna hinni abban, hogy ez volt a helyes döntés, hogy elszeparálja magát tőle, még annak ellenére is, hogy tudta, lehetetlen lesz rendet tenniük ebben a káoszban, ha nem dolgoztak volna össze, de a lány bármennyire is jól kezelte a szituációt és elfogadta, hogy a házasságuk mindörökre csak fikció marad, a múlt egy kellemetlen emléke, Alexander Gideon Lightwood valahogy sejtette, hogy a számára is megalázó volt, az összes meghívott vendég szeme láttára meghozott egy olyan döntést, amit a Klávé és a hagyományok nem támogattak. Igaz, sosem tartozott azon személyek közé, akik kifejezetten szentimentálisan álltak volna hozzá az élethez; sokkal inkább praktikus volt és hűvös, mert katonának nevelték, felelősségteljes idősebb testvérnek, akinek a vállain akkora teher pihent, amivel egy korabeli mondén talán el sem bírt volna; egy Intézet vezetése, két testvér, egy parabatai, és még ott volt neki Clary is, az új lány a kis társaságukban, aki gyakran bajba keverte őket és olyan szabályszegésekre kényszerítette őt, amiket egyre nehezebb volt eltussolnia. Igaz, ezek korántsem voltak a legnagyobb problémái; sokkal inkább zavarták a saját, magánéleti problémái, amik az utóbbi időben egyre intenzívebben próbálkoztak azzal, hogy elméjének premier plánjára kerüljenek, méghozzá mindennek ő maga volt az okozója, mikor egyetlen egyszer engedte, hogy a szíve hangja vezesse és megtett valami olyat, amire már régóta vágyott. Megcsókolta Brooklyn főboszorkánymesterét, Magnus Bane-t. Azóta is taktikusan kerülte; bár még maga sem értette, miért tett pont így ahelyett, hogy őszintén megbeszélje vele a dolgokat, még annak ellenére is, hogy tudta, talán ez lenne a leghelyesebb dolog; gyakran gondolt arra is, hogy legalább felhívja, mikor telefonjának kijelzőjét bámulta, figyelve a lassan múló perceket, amiket nem itt, az üvegházban kellett volna töltenie, hanem az iratok fölött, amiket át kellett volna néznie, mert megígérte Lydiának. El is kezdte; de minden alkalommal, mikor nekiült, a gondolatai hamar elkalandoztak és itt kötött ki, ahol végre egyedül lehetett, hogy megpróbálja rendbe tenni azt a káoszt, ami a fejében uralkodott. Szórakozottan forgatta a szeráfpengéjét az ujjai között, pillantását az ezüstösen csillogó élére szegezve; mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem lett volna árnyvadász, ha ugyanolyan átlagos ember lehetne, mint mindazok a mondénok, akiknek védelmére felesküdött. Néha szeretett elgondolkodni azon, milyen élete lehetett volna akkor, de aztán mindig elvetette ezeket a gondolatokat, mert ezer és egy egyéb dolog volt, amivel foglalkoznia kellett és nem volt ideje arra, hogy ostoba, gyermeteg álmokat üldözzön. Katona volt, az elesettek védelmezője és az árnyvilág ellensége, valaki, akinek nem volt esélye sem arra, hogy olyan életet éljen, amilyet akart. Mégis, ezt a pár perc, talán pár óra szünetet be kellett iktatnia magának a kötelességeinek hosszú órái között, ahol egyedül lehetett; lábait a pad karfáján pihentetve feküdt, feje alá begyűrve a pulóverét, mivel mindkét kezére szüksége volt, hogy véletlenül ne szúrja át magát a saját tőrével; szórakozottan játszott vele, tekintetét az üvegtetőn át a lassan szürkülő, csillagokkal beboruló égre szegezve és azon gondolkodott, mit kellett volna tennie azzal a káosszal, amit kreált a saját életéből... De egyelőre nyugalomra volt szüksége és pár percre, hogy visszaölthesse azt a hűvös professzionalizmusát, ami jellemezte, és ami mögé elrejthette az összes, kaotikus gondolatát, amik nem hagyták nyugodni.
+ tag Magnus ♥ + noteslesz ez még jobb is, csak várd ki
Kezdőlap
Re: Üvegház ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:24 pm
