- Jake sosem volt az a személy aki bármiben is segítséget kért volna a másiktól... - mondom halkan, magam elé nézve, a semmibe meredve. Nem is igazán Dimitrinek mondom a szavakat, hiszen ahogyan vissza emlékszem és emlékeztem a múltra, újra oda kerültem és innen a múltam kiragadott, mintha a jelenben nem lennék, nem lenne velem senki, hanem újra egyedül lennék. Magam lennék. - Fogalmam sincs, hogy miért érzi úgy jónak, hogy rajtam vezesse le a múltban szerzett sebeket azzal, hogy nem foglalkozik velem, de... - itt abba hagyom a mondandómat, mert szinte magam sem tudom, hogy hogyan folytathatnám. Általában a szavak embere voltam, jó adottságom, hogy jó a beszélőkém, minden helyzetből kitudom beszélni magamat, minden rosszból sikerült eddig kihúznom magamat amibe akarva avagy akaratlanul is, de belekeveredtem, viszont, ha erről a témáról van szó akkor a jó beszélőkém hirtelen cserben hagy és a szavak nem képesek kijönni a szavak. Most is szívesen beszélném ki a dolgokat Dimitrivel, de nem tudom tisztességesen, hiszen a gondolataimat nem tudom szavakba foglalni úgy ahogyan én azt igazán szeretném, nem tudom úgy közölni vele a dolgokat ahogyan azokat fejben már megtettem és ez ilyenkor nagyon zavar. - Vele nem lehet erről beszélni. Teljesen új személyiséggé vált, mintha a nevével együtt a régi énjétől, a régi életétől is megvált volna, és engem ez zavar. Bármi is történt, de az életünk része, a múltunk egyes darabkái formáltak minket olyanná amilyenek vagyunk. - mondom miközben immáron a férfire emelem a tekintetemet, és ahogyan végig gondolom azt, hogy mit is mondtam, értelmet nyer az egész. Szerintem azért vált a bátyám olyanná, mint amilyen most, hogy ne érje őt több fájdalom, ne tudjon újra megtörténni az ami a múltban megtörtént. Veszek egy mély levegőt, majd lehajolok az ezüst karóhoz és ismételten felveszem a pózt. - Mindegy, hagyjuk inkább ezt a témát. Gyakoroljunk.
- Ha nem tudjátok megbeszélni elbeszélgetek én vele. - Mondom kissé ingerülten de hangomban mégis ott egy kis játékosság is. Nem áll szándékomban semmivel fellépni amíg nem muszáj és ha már még is kell, akkor is előbb a számat használnám mint az ökleimet. Nem vagyok agresszív ember és nem is szeretnék az lenni. Sokkalta inkább ki tudom beszélni a dolgokat, mint tettekkel véghez vinni amit szeretnék. Bár a szerelemben ez pont fordítottan működik valamiért nálam. Hiszen akkor pont, hogy nem tudom soha mit mondhatnék és inkább cselekszem még ha hülyeséget is követek el. Bár ilyenkor kellőképpen tudom hogyan adjam elő magamat... legtöbbször. - Figyelj, ha nem szóltatok soha senkinek hanem tűrte, akkor ez nem ok arra, hogy megváltozzon és bárhogyan is, de rajtad töltse le mindazt amit apátokról kapott. Mert akkor oka lenne ha annyira nem bírta volna, hogy segítségre vetemedik.. - Magyarázásom közben eltűnődök azon, hogy valójában hatalmas hülyeséget mondtam jelenleg. Ezzel magam sem értek egyet. Lehet az büszkeség vagy félelem ami miatt nem kértek segítséget, de nem feltétlen azért, mert nem volt nagyon komoly a baj.. a helyzet. Gyakorlatilag lehet többször meg is fordult a fejében, de nem mert rendőrt hívni. De valójában valami kívülről is látszik rajta. Bármint ha az ember nem beszél vele nem biztos benne, de látszik, hogy nem olyan mint régen volt. Úgy értem mióta ide került egyre másabb a személyisége és a viselkedése, de egyáltalán nem jó értelemben. - Tulajdonképpen ez egyértelmű. Bármint nem azt mondom, hogy gyenge vagy, csak természetesnek mondható, hiszen Ő az idősebb és .. nos Ő a férfi, Te pedig a nő. Ez így van rendjén. Az érzékenység pedig betudható a traumának amit apátoktól szerzett. Ezért is nem győzöm hangsúlyozni, hogy bárhogy is, de le kéne ülnötök beszélgetni. Még ha eleinte jelentéktelen dolgokról is. - Mikor lettem én a bölcs aki tanácsokat osztogat? Hiszen vagy, hogy a magam tanácsait sem tartom meg, sőt még a szabályokat is szívesen hágom át. Igazándiból én vagyok a bűn mintapéldánya. Ha valakiről nem szabad példát venni.. nos az én vagyok. - Bizonyára édesanyád volt a családfő.. úgymond az Úr a háznál női változata. Ritka, de vannak családok ahol egy kulcsfontosságú személy ha elmegy a család sosem lesz a régi. De ezt nem hiszem, hogy mondanom kell neked. - Nem igazán vagyok benne biztos, hogy jól fogalmazom meg a mondataimat de mégis bennem van a remény és a bizalom, hogy Cissy meg fogja érteni bárhogy is mondom. Egyébként is jól tudja Maga is, hogy miről beszélek, szinte mondanom sem kell, de én mégis így érzem jónak. Nincs mit tenni.
- Jake... - kezdek bele halkan. - Jake teljes mértékben megváltozott, kivetkőzött régi önmagából és fogalmam sincs, hogy mi lett vele, nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki a haragját. Pár nappal ezelőtt neki állt feljebb. - miközben beszélek ismételten vissza emlékszem arra az estére amikor a DuMort Hotelbe mentem Raphael miatt. A vámpírral már majdnem komolyabbra fordult volna a kapcsolatunk, majdnem feljebb léptünk egy szintet, de végül nem történt semmi, nem voltam képes megtenni, mert még mindig élénken él a fejemben az ami történt. - Apa nagyon sokszor bántotta őt, legyen itt szó, mint lelki és, mint testi bántalmazásról. Rendőröknek nem szóltunk, tűrte mindig azt amit apától kapott. - fejemet a vastag fa törzsének döntöm, pár percre lehunyom a szemeimet és hagyom, hogy a faágakon beszűrődő napfény lágyan simogassa az arcomat. Oh, a napfény, olyan jó érzés, szinte lehet érezni ahogyan az ember pórusai feltöltődnek D-vitaminnal. - Emlékszem, mikor úgy véltem, hogy apa mélyen elaludt, mindig átmentem a bátyám szobájába, elláttam a sebeit és néha volt olyan, hogy csak úgy ültem mellette az ágyon és kisírtam magamat neki. Nehezebb volt anya halálát feldolgoznom, mint neki, mert én soha nem ismertem őt. Kettőnk közül mindig is ő volt az erősebb, mindig is felnéztem rá, de aztán egyik nap eltört benne valami és teljes mértékben mássá kezdett válni, olyanná, mint amilyen most is. Érzéketlenné. Többé már nem kérte a segítségemet, nem hallgatott meg... - mondatom vége felé ismét a férfire nézek, aki immáron leguggolt elém, így hát nem kell felnéznem rá és hunyorítanom a napfény miatt. Nem hazudok, tényleg eléggé nehezen viselem a Jake és köztem lévő távolságot. Nem vagyok kislány az már tény, de szükségem van a bátyámra, szükségem van rá, mert egyedül ő az a személy aki pontosan tudja, hogy miken kellett kettőnknek keresztül menni, nem kellene neki magyaráznom az előzményeket, mielőtt elmesélném neki, hogy éppen abban a percben mi is bántja a szívemet. - Már nem izgat az, hogy mi történne avagy mi történik, csak az, hogy szép lassan anya halála után az egész család ripityára esett szét. Úgy látszik anya volt az aki egybe tartott minket, és így, hogy ő nincs... Mintha az egész családunk nem is létezne vagy nem is létezett volna. - mikor úgy volt, hogy gyakorolni fogok Dimmel és elkezdem felhozni a sok-sok éves lemaradásomat, nem is gondoltam volna azt, hogy végül itt fogunk kikötni, de szükségem van most erre, mert tudom, hogy amíg nem beszélem ezt ki magamból addig az edzésre nem tudnék 100%-ig figyelni, úgy pedig nem látom túl sok értelmét.
Nem hiszem, hogy ettől függetlenül a Jake-et ne tarthatta volna meg, hiszen a vezetéknév és a keresztnév nem ugyan az, de persze lehet igaz abban is amit Cissy mond. Nem ismerem különben sem annyira egyiküket sem, hogy ítélkezzek a bátyja felett, de felettébb zavar, hogy ennyire megkíván szabadulni a nevétől.. Killian mi? Vajon honnan jöhetett ez a név? Biztos valami gyilkosé lehetett eredetileg, vagy valami bűnözőé. De pontosan miért is fontos neki a név? Hiszen a húga akkor is Jake-nek fogja hívni, ha ez neki tetszik vagy sem. Csak annyit ért el vele, hogy a kapcsolat kettejük között körülbelül olyan lehet mint köztem és a Klávé között. Rideg és unalmas, szinte nem is létező kapcsolat. Olyan akárcsak egy szellem. - Ha úgy gondolod, a nevét az apátok miatt változtatta meg, talán a kapcsolatotok útjában is hasonló okok állnak. Ugyanakkor ezt mindenképpen meg kéne beszélnetek. - Úgy beszélek mintha tudnám mi a gond, mintha biztos lennék benne, hogy meghallgatja, pedig pont pár pillanattal ezelőtt mondta, hogy nem kezeli rokonaként. Akkor még is miért hallgatná meg? Számára jelenleg csupán egy idegen, nem? Fura lenne ha most elkezdenék arról beszélni, hogy most már jó helyen van és biztonságban, itt nem bántja senki. Hiszen jó magam is gyűlölök itt lenni. Mármint az erdő szép meg minden.. de az akadémia. Könyörgöm... Sok idióta gyülekezete akik istennek képzelik magukat. Persze tisztelet a kevéske kivételnek de nos... a Klávé-t vezetők biztos nem tartoznak a kivételek közé. Nem csak imádnak parancsolgatni de még büntetni is abban az esetben ha valaki nem úgy ugrál ahogy Ők fütyülnek. Egészen pontosan mikor lett ilyen az egész.. hm világ. Hiszen ez már régen nem csak a Klávé-ról és a Kör-ről szól. Nem csak árnyvadászok, de alvilágiak is veszélyben vannak mert bekerültek a kereszttűzbe. Mondhatni egy csatamező kellős közepére csöppentek, a mondénekkel egyetemben. Nekünk az lenne a dolgunk, hogy Őket védjük, de mindezek közben a Klávé csak parancsra engedélyezi mindezt. De miért? Nem az lenne a dolgunk, hogy segítsünk a tehetetlen embereken? De.. mindig is ez volt a feladatunk, de mióta a Lightwood család van az árnyvadászok felett azóta minden más. Mondhatni engem is befogtak mint egy koszos kutyát és nem cselekedhetek a magam módján. Úgy kell ahogy Ők azt parancsolják, ahogy elvárják. Felfordul a gyomrom. - Nos nem mondhatom, hogy a legjobb helyre kerültetek, de itt legalább már nem esnek meg veletek még csak hasonló dolgok sem. - Mondok végül ennyit és leguggolok hozzá. Mélyen elveszek íriszeiben mintha csak megbabonázni készülném. Sajnos a nőkhöz sosem értettem annyira mint amennyire szerettem volna mindig is, de azért igyekeztem minden Tőlem telhetőt megtenni.
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Message: Még gépről küldött reag Music: Holy Dove || Word: 428
• • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Vendég
Vendég
Re: Erdő ↠ Szer. Aug. 24, 2016 6:22 pm
so wake me up
Dimitri & Cissy
- Gondolom le akarja tagadni a nevünket, bár apánk után ez nem is csoda. - mondom miközben vállat vonok. Emiatt nem neheztelek rá, hiszen bármelyik másik ember is letagadná a saját nevét, ha olyan családban nőtt volna fel, mint amilyen a miénk volt. Sosem volt egyszerű az élet, mindig volt valami ami nem alakult jól, de a legrosszabb még is anya halála volt. Nélküle apa teljesen mássá kezdett válni, megtagadta tőlünk az árnyvadász kiképzést, mintha az egész árnyvilág és az, hogy félig tündér vér csörgedezik az ereinkben nem is lenne valós, mintha mindez csak egy rossz álom volna, nem is volt hajlandó beszélni erről, sőt még hallani sem akart róla. Ha még is valamelyikünk felhozta volna ezt a témát, akkor biztos vagyok abban, hogy komoly büntetést kaptunk volna, lelkit avagy fizikailag büntetett volna meg minket, mindegy is, hiszen egyre megy. - A legrosszabb, hogy úgy csinál, mintha nem is lennénk rokonok... - mondom halkan, majd leülök az egyik fa tövébe és onnan nézek fel Dimitrire. Nem az a személy aki sokszor szokott mosolyogni, általában komoly szokott lenni, legalábbis amit eddig láttam belőle, abból ezt tudom következtetésként levonni, viszont mikor mosolyog... Olyan szép mosolya van. Alig láthatóan megrázom a fejemet és erőltetetten elnevetem magamat halkan. Nem fantáziálgathatok a kiképzőmről, tiszta őrültség, főleg azok után, hogy egy vámpírral találkozgatok. Őrültséges halmozok újabb és újabb őrültségekre, lehet még is hasonlítok apámra, hiszen híján volt annak a bizonyos negyedik keréknek és nem volt éppen az a fajta ember akin hamar ki lehetett igazolódni, sosem lehetett tudni, hogy mi jár éppen az adott pillanatban a fejében. Kiszámíthatatlan volt. Mondataira csak egy erőltetett mosoly kúszik az arcomra, fülem mögé tűrök egy hullámos hajtincset ami kiszökött a lófarokba felkötött copfomból. - Killiannek és nekem nem éppen adatott meg a szerető családi körülmény. - kezdek végül bele a mondatomba, de nem nézek fel Dimitrire, hanem a zöld fűszálakat vizslatom, mintha olyan érdekes lenne pedig nem, csak könnyebb így beszélni a múltam ezen részéről, mint úgy, hogy az ember szemeibe nézve mondjam. - 16 voltam mikor a saját apám megerőszakolt. Piát akart én meg nem hoztam neki, és úgy gondolta ez a megfelelő dolog arra, hogy a dühét levezesse...- szavaim alig hallhatóak.
Meglepődök Cissy-n, hiszen nem nagyon mutatja ki másoknak az érzéseit, inkább magában zárja el mélyre. De nem csinálok ebből nagy ügyet, hiszen az ember azért ember, hogy néha kiadja a fáradt gőzt, ez azt hiszem így is van rendjén. Én is sokáig tartottam magamban a dühömet. Voltaképpen ennek a démonok látták a kárát, úgyhogy nem panaszkodhat senki, hiszen az is a dolgom, hogy démonokkal számoljak le. - Tényleg? Még mindig Killian-nek nevezteti magát? - Nem tudom hirtelen, hogy kínomban nevessek vagy szomorkodjak. Hát ez jó. Nekem akkor is Jake marad ha bele is döglik. Soha nem fogom Killian-nek hívni és ha emiatt nem beszélünk vagy nem figyel rám, nos így járt. Na nem mintha nagyon sokat beszélgetnénk. Valahogy az aurája is arra késztet, hogy nagy ívben kerüljem el. De Cissy más. Nem is értem hogy lehetnek testvérek. Ő tényleg teljesen más. - Ha gondolod, nyugodtan mond el mi történt. A lelked is megnyugszik. - Mondom, míg hangomban megtalálható a kíváncsiság és vele együtt az együttérzés halvány jele is. Nem vagyok egy érzelmes ember, de azért tudom mikor kell engednem magamnak. Nem lehetek örökké fapofa aki nem érez semmit. És ha már itt tartok. Voltaképpen pont ez a momentum vezetett el Izzy-ig, amit mai napig nem bántam meg. Mert lássuk csak, kínos helyzetbe kerültem, de mégis ami utána jött ezt mind elfelejtette velem. De most még mindig a gyakorlásra kéne koncentrálnom. Nem Cissy az egyetlen aki nem tud maximálisan figyelni. Persze Ő biztos, hogy nem holmi fellángolás miatt. Persze nem azt mondom, hogy ebből nem lesz semmi, csak belőlem már kiveszett az évek során a remény utolsó halvány reménye is. De most talán elkezdek ismét reménykedni. Végül leguggolok a karóhoz és kihúzom a földből. Felegyenesedve engedem le karomat amiben a karó van és a fának dőlök. Érzem amint a szél felülkerekedik a melegen és hűvös lesz az idő. Még azt is látom ahogy a felhők felé nézek, hogy elbújik a Nap. Majd ismét előtűnik. Még ezt csinálja néhány percig, majd nem tűnik el újra. A szél is melegszik és csendesedik. Soha nem voltam az a tipikus természetbolond, de mégis valahogy mindig is érdekelt a körülöttem lévő időjárás. És nem a ruházatom miatt, egyszerűen csak foglalkoztatott.
Message: Még magam is meglepődök Dim-en Music: DNA || Word: 364
Vendég
Vendég
Re: Erdő ↠ Kedd Aug. 16, 2016 8:33 pm
so wake me up
Dimitri & Cissy
Az idóta bátyám miatt nem tudok semmire sem figyelni, folyton csak a szavai járnak a fejemben és ezáltal ismételten újra és újra eszembe jut az, ami 16 évesen történt velem. A SAJÁT apám erőszakolt meg engem, mikor 16 voltam, csak azért, mert nem voltam hajlandó PIÁT hozni neki egyik este. Milyen emberből van az ilyen? Jake-nek és nekem nem volt elég anya halálát feldolgozni, de ő még testileg is bántott minket, nem csak lelkileg. Jaket szinte minden este, nem egyszer volt már olyan, hogy mikor apa mélyen elaludt átmentem a bátyám szobájába, letisztítottam a sebeit, fertőtlenítettem, vagy szimplán csak ültem a szobájában. Nem mondom azt, hogy jó tesók voltunk, rengetegszer veszekedtünk és nem sokszor volt jó szavunk a másikhoz, viszont ilyenkor mindig össze tartottunk. Mielőtt nem változott meg, bátran mehettem oda hozzá, ha kiakartam sírni magamat, viszont az utóbbi időben egyre másabbá vált, egyre kevesebbszer számíthattam rá, míg mára már szinte a kapcsolatot is megszakítottuk egymással, mintha nem is lennénk rokonok. Ha össze futunk az Intézetben akkor köszönünk egymásnak és részéről ennyivel le is vagyok rendezve, én meg nem megyek utána, nem akarok én lenni az akinek fontosabb a másik, nem fogok a bátyám után rohanni, viszont akkor ne játssza a védelmező testvért sem, ha kedve úgy szottyan, mert ha rám sem hederít, akkor vegyük úgy, hogy nem is vagyunk rokonok, így hát nem mondhatja meg azt sem, hogy találkozhatok-e Raphael-el avagy sem, mert nekem többé már nem a bátyám. Így nem! Dim irányába a támadások egyre dühösebbek és ingerültebbek lesznek, és csak akkor nyugszom le egy kicsikét, amikor lefogja a feje mellett mind a két csuklómat. Veszek egy mély levegőt, majd mikor elengedi a kezemet, elengedem a karókat is, amik ennek következtében a földre esnek, én pedig elkezdek kicsit le-fel sétálni, miközben mélyen szívom be a friss levegőt. - Ne haragudj, csak... - kezdem, aztán abba is hagyom, nem akarok magyarázkodni, aztán rájövök, hogy 4 éve magamban tartom ezt a titkot, és talán ettől is van az, hogy egyre jobban kikészülök, hogy egyre ingerültebb leszek, ha erről van szó. 4 éve senkinek sem beszéltem erről, egy árva léleknek sem. - Csak történt pár nappal ezelőtt egy kis összetűzés köztem és Jak, vagyis Killian közt. - javítom ki a nevét, mert tudom, hogy manapság Killiannak nevezteti magát, és nem az eredeti nevén. Nem tudom, hogy készen állok-e beszélni bárkiről is erről, beszélni erről egy külsős szemlélővel.
Nos, míg beszélek, látom Cissy-n, hogy nem igazán figyel rám, teljesen máshol jár a feje. De még mielőtt ezt megjegyezhetném és felhívhatnám a figyelmét mind arra, hogy a figyelmetlenség mennyi veszélyt rejt magában, vagy hogy egy gyakorlás alkalmával is lelehet sérülni figyelmetlenség miatt, már látom amint felvesz egy kisebb terpeszt és reflexszerűen térek ki támadásai elől mikor a karóval közeledik. Még jó párszor támad, én pedig mint az első esetében is, kivédem az összeset. Végül megragadom a karját, hogy lehiggadjon, mert látom, hogy már-már az egészet dühből csinálja, ami valljuk be, nem túl előnyös. Persze elég gyakorlott vagyok már, hogy ne sérüljek ki, de azért az ellenségeim támadásain kívül jobban örülnék, ha nem dühből kéne harcolnom. Ha erre vágynék, nos elszöktem volna a Klávé elől és folytattam volna eddigi gyilkolós életemet. De nem tettem, persze mindig bánom, de valamit valamiért. Az intézet legalább biztonságot nyújt számomra. Végül elengedem Cissy karját és a karómat a földhöz vágom, ami ennek köszönhetően bele is áll abba. - Ha ideges vagy, töltsd le rajtam puszta kézzel, de ne a karóhoz hasonló éles fegyverekkel. - Szólalok meg, bár hangom semmit mondónak tűnhet mégis a szándék nemes. Tele van féltéssel és aggódással. Hazudnék ha azt mondanám, nem érdekel Cissy miért olyan amilyen. Hiszen más valamivel, mint szokott lenni. A megszokott hétköznapjaiból zökkenti ki valami.. valami ami oly' annyira elvonja figyelmét, hogy a gyakorlásra sem figyel eléggé. - Vagy el is mondhatod mi történt. - Mondom, kicsit beadva a derekamat mégis még mindig törődéssel. Ha már annyit törtem a fejemet, akkor meg is kérdezhetném mi baja. De sosem voltam a szavak embere, így hát ez most csak ilyen oda lökős stílusban sikerült.
A sporttáskából kiveszek két ezüst karót, majd a jobb kezemben lévőt megforgatom benne. Olyan furcsa, eddig csak fából készült karókat láttam, vagy is olyanokról hallottam, hiszen a filmekben és a könyvekben is ilyenekről van szó. Vagy nem? Lehet tévedek és csak elfelejtettem egy-két részletet, mindegy is. A hajam lófarokba van felfogva, de mikor lehajoltam az ezüst karóért kiszökött egy hullámos barna hajtincs, így hát óvatosan a fülem mögé tűröm azt, mivel nem akarom, hogy zavarjon a harc közben, a karóval pedig óvatosan közelítettem a szemem közelébe, hiszen már csak arra lenne szükségem, hogy kiszúrjam a szemet. Amilyen béna vagyok biztosra veszem, hogy még sikerülne is. Szinte fel sem fogom amiket mond, sőt, mondhatni nem is emlékszem az elmúlt pár másodpercre, csak arra leszek figyelmes, hogy mutatja nekem, hogy hogyan jó, hogyan célszerű a karót fogni. Sürgősen kezdenem kell magammal valamit, mert ez így nem mehet tovább. Jakel való találkozásom után teljes mértékben szét vagyok esve, nem tudok tisztességesen figyelni a körülöttem lévő dolgokra, most viszont tényleg komolyan figyelnem kell a környezetemre, használnom kell a reflexeimet, hogy ki tudjam védeni Dimitri támadásait. Jézusom, ha nem hozom rendbe az életemet, akkor mi lesz velem?... Irigylem Dylant, hogy habár tud erről a világról, de nem kell ilyen szinten belemélyednie. Csak tud róla és kész. Szavaira csupán csak bólintok egyet, kis terpeszt veszek fel, majd emelem a karomat és Dimitrit támadom meg. Kivédi. Újra támadom, újra kivédi, és ez így megy egy jó darabig, míg a csuklómat meg nem ragadja a fejéhez közel.
Mit is mondhatnék.. nem lep meg a megjegyzése. Tényleg leszokhatnék az ilyesmikről, de ...miért tenném? Élvezem, még ha a partnereim nem is, Mondhatni én így fejezem ki a baráti szeretetemet. Míg más puszival, kézrázással vagy öleléssel, addig én így. Persze ezen a téren én mindig más voltam mint a többiek. Még tinédzser koromban is míg a srácok öklöztek, én már akkor is mások vállát ütöttem meg ökölből. Aztán idővel ez is kifejlődött bennem, hogy megpördítem a másikat. Nem igazán emlékszem már, hogy is jött ez az egész, de én mint azt említettem, élvezem. A sporttáska mellé lépek majd leguggolok. Átnézem mit is rejt. Pár ezüst karó, szeráfpenge, és ahogy nézem még különböző botok is vannak itt. Az egyik mintha egy buzogány lenne, vagy nem is tudom. Automatikusan kiveszek végül két karót. Felállok, majd Cissy mellé sétálva nyújtom át az egyiket. - Akkor hát gyakoroljuk a leszúrás művészetét - Mondom egy széles vigyor keretében. Pedig nincs itt szó semmi olyanról, hogy én Cissy-t utálom és leszúrom, vagy csak leszúrom, egyszerűen azt hiszem ez a kedvencem a gyakorlatokat illetően. Mert persze, a legtöbb árnyvadász egész nap a bokszzsákot veri, de abban mi a pláne? Nem igazán tud megmozgatni. Legalábbis nem olyan hamar mint a karóval való gyakorlás. De az idő nekünk kedvez most, mivel haloványan fúj a szél, így később is lehet leizzadni. De majd én teszek róla, hogy Cissy érezze nem olyan egyszerű ez. Az évek során remek lett a reflexem, így egy egyszerű szösszenettel ki tudok térni előle, ha még sem, akkor pedig meg tudom fogni a csuklóját ezzel is magamat védve a karótól. - Ne fogd vissza magad. - Szólok még mindig vigyorogva, míg felveszek egy kisebb terpeszt a gyakorláshoz. Azt hinné az ember, hogy a gyakorlás egyszerű, pedig ez egy rendkívül kifinomult feladat. Oda kell figyelni, különben egy apró hiba és az egyikünk életébe is kerülhet. Éppen ezért olyan fontos, hogy semmi ne vonja el a figyelmünket. Jelen esetben ez nálam necces, mert folyamatosan Izzy-re gondolok, de biztos vagyok benne, hogy ez most nem fog gondot okozni. Itt most inkább Cissy-től tartok. Eléggé aggasztó az aurája. Biztos történt vele valami, de csak remélni tudom, hogy nem fog a gyakorlás kárára menni. - Így fogd a karót. - Mutatom neki hogyan is érdemes fogni. Na nem azért mert azt gondolom, hogy erre magától nem jött volna rá, vagy ne tudná, esetleg buta lenne hozzá, de mint kiképzőnek, ez a feladatom része. Hogy kiképezzek. Ez nem csak maga a gyakorlás, de annak eljárása is. A fegyver használattól kezdve, a beálláson át a gyakorlásig. Mind-mind ide tartozik. - Érdemes felvenni egy kisebb, kényelmes terpeszt is. - Folytatom mondandómat míg már csak arra várok, hogy támadjon, vagy jelezzen, hogy támadhatok.
Message: Mert a giffek adják magukat XD || Music: This is War || Word: 448
Vendég
Vendég
Re: Erdő ↠ Vas. Aug. 07, 2016 7:28 pm
so wake me up
Dimitri & Cissy
Te pedig egy kis megerőszakolás miatt rinyálsz itt? Tegnap éjjel óta folyamatosan ezek a szavak kavarognak a fejemben. Még mindig nem tudom elhinni azt, hogy Jake képes volt nekem ilyet mondani, képes volt ilyet kiejteni a száján... Kis megerőszakolás... Tudja, hogy az apám tette és ez még jobban nyom azon a súlyon ami történt velem, még is... Még is képes volt ilyen szinten megbántani engem. Mikor ma kora reggel felkeltem, úgy döntöttem, hogy edzésben fogom levezetni a felgyülemlett dühömet. Tegnap éjjel a DuMort hotel parkolójában már felpofoztam a bátyámat és kiabáltam is vele, és nagyon nagy erőfeszítésembe került az, hogy az egész általa keltett dühömet ne vezessem le még jobban rajta. Nagyon felcseszett agyilag, így hát nem csoda, hogy ma egész nap figyeltem arra, hogy az utamba se kerüljön. Nem akarom látni őt, nem akarok hallani róla, még csak a nevét sem akarom hallani. Killian... Egy kicseszett álnévvel élni az életét, én viszont soha az életben nem fogom úgy hívni őt, nekem mindörökké az eredeti nevén fog létezni, ami Jake Parker. Bármennyire is szeretem és köt hozzá a testvéri kötelék, de most akkora dühöt érzek iránta amit... Amit jobb, ha nem rajta vezetek le, mert abból még komoly gondom adódna. Nem tudom mi, de tuti lenne valami, nekem semmi sem jön össze olyan könnyen, amiből ha őszinték akarunk lenni kezd iszonyatosan elegem lenni. Lementem edzeni a harctérre, és üzentem Dimitrinek, hogy délután 4-kor találkozzunk az erdő szélénél, túl a füves pusztaságon, mert szeretném, ha kiképezne, hiszen az életemből ez a rész kimaradt. 4 óra előtt fél órával felmentem tusolni, felvettem egy tiszta ruhát, habár tudtam, hogy eléggé nagy a valószínűsége annak, hogy úgy is koszos lesz, de nem érdekelt. Gondolataimból az ébreszt fel, mikor valaki megragadja a karomat, átfordít és a pillanat törd része alatt már a földön is találom magamat. Halkan felnyögök az ütést érően, majd megfogom Dimitri kezét és felállok a földről. - Mondjuk máskor ne így lepj meg, kérlek. - mondom halványan mosolyogva, és leporolom a nadrágomat. Van nem messze tőlünk egy sport táska, tele karóval és különböző fegyverekkel. - Hát, te vagy a kiképzőm, mit mondasz, mivel kéne kezdenünk?
Minden nap egy újabb nyűg. Egy újabb szabályokkal teli nap és újabb szenvedés számomra. A mai reggelem sem volt különösen más mint a többi. Nem kívántam kikelni az ágyamból. De még a szemeimet se nyitottam volna ki ha nem lett volna muszáj. Muszáj mi? Kötelezettségek. Mind-mind annyira unalmas. Az egész Intézetben Izzy az aki letud valamennyire nyugtatni. Na de Ő sem azért mert megölöm vagy megverem, vagy egyéb szépségek. Az egésznek az oka, hogy mióta itt vagyok Ő az egyetlen kedves ember hozzám és azt hiszem már nem csak ismerősként vagy barátként tekintek rá. Elkezdtem szeretni. És ez a tudat az ami a mai reggelemhez is löketet ad. Elindulni, hogy majd a nap végén láthassam Őt. Úgy döntöttem hát lassan majd kikászálódok az ágyamból. Persze ez sem jött össze, ugyanis egyenest kiestem az ágyamból. Mintha csak az kirúgott volna. Tehát fáradtan kapartam magamat fel a padló fogságából és a fürdőbe indultam, út közben felkapva a ruháimat amiket a múlt este készítettem ki. Olykor elgondolkozom rajta, hogy olyan rendes vagyok néha akárcsak egy nő. De héj, férfi vagyok és az is maradok. Letusoltam, majd felöltözve mostam meg a fogaimat. Sajnos talán pár férfi ezt szégyennek tartaná de én tartom magam annyira, hogy ápolt legyen a bőröm és a fogaim. Megtöröltem végül az arcomat amit víz áztatott majd felhúztam a melegítő trikómat. Egy hosszú bőr kabátot vetettem magamra míg kiléptem az Intézet kapuin. Ez mind-mind érdekesebb lenne ha engedély nélkül tettem volna. De mindenki tudta, Cissy-hez megyek, hogy kiképezzem. Na nem mintha erre én lennék a legjobb ember, de Hodge csak a harctéren oktat bennünket és hát.. jelenleg foglalt a harctér. Azt hiszem Alec és Jace gyakorolnak éppen ott. Voltaképpen nem értem a kettejük között lévő köteléket. Mielőtt az a Magnus, vagy ki belépett Alec életébe.. Alec szerelmes volt Jace-be és ezt a vak is látta. Ugyanakkor ha erre a Klávé rájött volna.. pontosabban Alec szülei, akkor elkellet volna őket választani. Hiszen ha kialakul egy szerelmi szál kettejük között, nem lehetnek egymás parabatai-testvérei. De vajon ezzel én minek foglalkozok? Az egész Intézet fura. Rengeteg fura dolog, fura emberek körül. Hova is csöppentem? Egy őrültek házába? Vagy a látszat csal? Mindegy is, megpróbálok Cissy-re és a kiképzésre hangolódni inkább. Kisebb szél fúj, így hát ahogy lépek, a kabátom meglebben a szélben. Tiszta drakulás hatást keltve ezzel. Egészen az erőig az élet értelmén tűnődöm, mintha csak vénember lennék vagy attól félnék, hogy bármikor megölhetne egy démon. Pedig annak az időnek rég vége. Ez az én időm, amikor is én ölök démonokat és Ők félnek a haláltól.. illetve Tőlem. De végül is végre az erdőhöz értem. Hosszú volt az út mégis csak erősebbnek éreztem magamat. Mivel láttam, Cissy nem vesz észre, gondoltam kezdem is egy kissé szemét, ugyanakkor játékos kiképzés félével. Felé szaladtam észrevétlenül és megfogva a karját megpördítve vágtam a földhöz finoman. Aztán még bepanaszol a Klávé-nál vagy csak simán nem kíván többet velem edzeni. Az aztán szíven ütne. Mert valljuk be, élvezem ha valaki megkér, hogy képezzem ki. Ebben az intézetben nekem már csak ez maradt, hogy elég képzett vagyok ahhoz, hogy kiképezzek más árnyvadászokat mint Hodge. Az utolsó jó érzés bennem ezen az átkozott helyen. Na nem mintha most az Intézetben volnánk. - Gondoltam megleplek. - Mondom egy széles vigyor keretében és a kezemet nyújtom felé, hogy felsegítsem. Cissy... egy rendkívül érdekes személyiség, Már amennyit hallhattam már róla. És annyit mondhatok, nem csak kitartó, de rendkívül erős is. Nem is értem miért engem hívott, de mindenesetre jól esik. - Szóval mivel kezdjünk? - Kérdezem kíváncsian a lány szemeibe nézve mélyen. Tehetségem van hozzá, hogy megérzem az emberek hangulatát és érzéseit. Számomra aztán tényleg a szem a lélek tükre.
Kezdőlap
Re: Erdő ↠ Pént. Dec. 16, 2016 9:30 pm
|| Music: 
