Ivy & Gabe

Az ahogy a lány leírja, még hihetően is hangzik. A tudatlanság édes bűne... node valóban igaz-e. Valójában elég egy perc hogy úgy döntsek, igen. Valóban nem tudhatja hogy itt vagyok, és valóban nem sejtheti mi a célom jelenleg. Ellenben lehet köze Cornelia-hoz vagy a királynőhöz. A fivéreim óvatlanságából adódóan akár hozzájuk is.
- Ugyan nem kell a nyakamnál fognod, hogy itt tarts, ez a te gyárad, ha azt mondod menjek el elmegyek, ám, ha nem akkor nem.
Most tűnik csak fel, így hogy van oly kedves felhívni a figyelmem, hogy még mindig sarokba szorítom a magam könnyed rugalmasságával. Ugyan megfordul egy másodpercig, hogy nem feltétlen bölcs dolog őt szabadjára engedni, de úgy vélem illetlenség tovább béklyóba tartani akarata ellenére. Hát ujjaim lassan elernyednek és lesiklanak a nyaka ívéről a vállára, majd onnan a karja mentén a kézfejéig. Végül teljesen elengedem és csak figyelem őt miközben hátralépek. Valahogy úgy, mint egy művész a festményt. Eddig közel volt, de így hátrébb húzódva új perspektívák, új távlatok és lehetőségek jellennek meg s mindezek új ötleteket is szülnek.
- Ne erőltesd túl magad a válaszaim egyszerűbbek mint gondolod.
Ravasz mosoly jelenik meg arcomon, miközben elmélyülten figyelem őt. Már nem vagyok a privát széfréjába maximum a határát súrolom, mégis olyan mintha még itt bizseregne a közvetlen közelemben.
[color=#ffffff]- Akkor vagy nagyon ostoba vagy vagy nagyon fiatal és mellé tapasztalatlan.
Egyszerű válasz nincs. Majd rájön ha sokat élt vagy legalábbis eleget ahhoz, hogy benőjön a feje ha valami végzetes hiba el nem teszi őt láb alól, mert akkor meg már mindegy.
- De ez legyen a te bajod. Addig, míg nincs közöd Corneliához nem érdekelsz.
Vagyis nem különösebben. Mondjuk az zavar hogy a gyáramban ólálkodik vagy unatkozik nevezzük aminek csak akarjuk.... de ez ellen úgyse tudok mit tenni. Esélyesen nem ő az első és nem is az utolsó aki a munkálatok előtt ide jár betépni.
Nem ítélek el senkit mert nem tisztem megtenni. A hibák azért vannak, hogy okuljunk belőle. Talán ez a lány is majd belátja a sajátjait. Mondjuk az már hiba, hogy egy arkot sérteget a maga egyesi és sajátos módján. Ez azonban nem olyan mérhetetlenül óriási és megtorolandó bűnt. Nem mellesleg én vagyok a legelnézőbb a testvéreim között.
- Viszont nem akarlak még egyszer itt találni. Ez a hely nem biztonságos.
Hangomban van egy kevés fenyegető él. Nem célom bántani, sokkalta inkább nyomatékot akarok adni a szavaimnak, hogy végre megértse... rossz lóra tett. Nemcsak Lia nyomai aggasztóak, de a gyár maga is problematikus statikai szempontból. Gondoltam rá hogy ledózeroltatom de végül előbb az angyali teendőlistám végére akarok érni utána jöhet az emberi mivolt... szóval az még várat magára.
- Világos voltam?
Nyersességem nem épp neki szól, de mégis ilyenre sikeredik. Egy ok miatt nem bánom: maximum elkönyvel egy tuskónak és vissza se nézve távozik. Akkor talán tényleg eszébe se jut az arkangyal és az itt megesett beszélgetés. Mert ez mindkettőnk érdekét szolgálná...

Iviry × Gabriel

Monster - @

MMosolya érdekes gondolatokat támasztót bennem. A kétely nem az én műfajom ám őt nehezebb is kiismerni mint az embereket. Ám az tetszik, hogy nem szól közbe és végig hallgat. Lehet, hogy csak azért mert angyal és az angyalok udvariasak, ám így is mondhatni jól esik. Mikor megerősíti, hogy igen a tündér királyné dönthetne sorsomról, ha tündér volnék. Ó! Te kis butus! El se hinné, hogy most csepegtet információkat ki nekem. És most már a nevét is tudom a királynőnek. Arcom bár nem sugallja, hogy információkat mond el nekem, szemem mégis jókedvet sugároz. Végig hallgatom mondatait majd csak néhány néma pislogás után szólalok meg:
- Őszinte leszek. Először is a mai napig azt sem tudtam, hogy itt jársz az emberek között. Másodszor: Mi a vészkes fenéért akarnék én veled találkozni? Tudván! Hogy egy angyallal nem szabad kekeckedni. Főleg nem egy ark-kal! - teszem fel a kérdést, hangom nem fenyegető kicsit inkább felháborodott, hogy nem hisz nekem miközben az igazat mondom. De hagyom. Most nem szeretnék itt veszekedni. Jobban járnék, ha arra terelném a csevegést, hogy engedjen el, és hagyjon elmenni, hogy mehessek a dolgomra. Azaz haza. Látom meg lepi a kérdésem és ki is zökken, ahogy elnézem a gondolkodásból. Mosolyom ekkor nagy lesz, kicsit visszatartót nevetést hatást kelt, de ez nem izgat annyira. Ösztönös kérdései nagyobb mosolyt csalnak arcomra, enyhén oldalra döntött fejjel. Mikor ujjai nyakamhoz érnek kicsit megborzong a testem, ám arcom nem változik. Kár, hogy nem akar elengedni így kicsit sem könnyíti meg a dolgom. És gondolom nem is fog míg választ nem kap. Ám legyen megválaszolom kérdését.
- Hm. Csak érdekelt. - rántom meg vállam. Ha nagyon érdekelne még ártatlan arcot is vágnék, de most inkább kihagynám. Bármit is gondol a kérdéseire a válaszok sokkal egyszerűbbek mint azt gondolná. Erre vagy nem gondolt, vagy nem is akar róla tudomást venni. Bármelyik is elkel fogadnia, hogy nem olyan bonyolultak a válaszaim. Csak elkel hinni őket. Nem kell mindent túl komplikálni a végén még a legjobbak is bele bolondulnak. És kinek van kedve bolondokházába menni?
- Ugyan nem kell a nyakamnál fognod, hogy itt tarts, ez a te gyárad, ha azt mondod menjek el elmegyek, ám, ha nem akkor nem. - teszem a kezem az övére. Mivel nemcsak, hogy övé a hely még erősebb is nálam így talán rátudom szánni magam, hogy működjek egyűt vele.
- Ne erőltesd túl magad a válaszaim egyszerűbbek mint gondolod. - folytatom tovább. Nem remélem, hogy így majd hinni fog nekem ahogy azt sem, hogy így mondhatni "megkönnyebbül". Csak szeretnék haladni, hogy ő is és én is menjünk a magunk útjára. Ám ez nem fog menni, ha nem képes hinni nekem. Így akár estig is itt lehetünk és szerintem ennek még ő sem örülne, hisz neki is van fontosabb dolga mint velem foglalkozni. Megkérdezni meg mégsem szeretném nem azért mert illetlenség lenne, hanem mert jobban megvallva nem is érdekel úgy igazán. Hm... mi az ami engem érdekel? Hm... majd kiderül ez is. Talán túl sokat is gondolkodom. Ez rám nem vall! Csak akkor, ha olyan a helyzet, de most nem nagyon olyan a helyzet ahol nagyon szoktam agyalni.

Ivy & Gabe

Valahol azt vártam hogy megvető undorral fog rám nézni vagy épp ellenszenvvel. Nem mintha bántanám, de mégis... az emberek szeretik megtartani a privát szférát. Talán azért, mert azt hiszik, ezzel elkülönülnek és így jobb nekik pedig olyan balgák! Az érintésre mindenkinek szüksége van. Az érintésért ölni képesek és igenis igénylik. A testük és a lelkük egyaránt.
A lány gunyoros mosolya, mely felvillan bájos kis arcán majdhogynem összezavar. Ha nem sugallna magabiztosságot, azt hinném élvezi is. Ha a tekintetében nem csillanna meg a jókedv, azt feltételezném, hogy csak illedelmes. Pedig van egy olyan erőteljes megérzésem hogy épp rajtam szórakozik, de nagyon.
- Nos egész ügyesen következtetsz ám még mindig nem jutottál el az igazsághoz. Valóban, ha démon volnék meg kéne ölnöd, ám sejtésem szerint ugyan ezt kéne tenned, ha boszorkány volnék.
Most rajtam a sor hogy mosoly kússzon fel ajkaimra. Tetszik, ahogy levezeti a kétes kimenetelű eredeteket és az azokhoz párosuló lehetőségeket. Ó kis naiv! Azt hiszi csak ennyi lehetőségem van? Ez aranyos!
- Ha viszont tündéri mivoltom a helyes akkor erről a királynővel kell egyeztetned, hogy mennyit is érek. És igen én pontosan tudom, hogy te kivagy. Nem utolsó sorban egy tanács: Nem csak a tündérek mondanak igazat. Szóval ne ítélj igazság, vagy hazugság alapján. Hisz most nem tudhatod igazat mondok-e. Mást rész honnan tudod, hogy nem vagyok-e félvér és hiába van bennem tündér vér a másiknak köszönhetően nem e tudok hazudni? Hisz te is tudod nem egy félvér császkál szerte a világban....
Nem szakítom félbe a monológját. Hagyom, hogy a szavak lepattogjanak ajkairól és elgondolkodva figyelem arcát. Eltűnődődöm hogy vajon valóban azt hiszi, véges a tárház vagy csak a maga elé vázolt opciókat latolgatja? Minek is akarja eladni magát? Mert itt lassan már inkább ez a kérdés.
- Ó nos igen, ha tündér vagy Hazel dönt a sorsod felől. - bólintok aprót. - De ismerve Stargrace-t ha csalódást okoztál nem maradsz sokáig az élők sorában.
Negédesen somolygok, mert eszembe jut a vöröslő haj, a bájos, szinte már kislányos vonások és a bölcs élettapasztalat. Ambíciózus nő a tündérek feje és a délután a parkban sokat elárult róla. A tisztáson ülve megtanultam róla egymást. Mondjuk, hogy jobb nem kikezdeni vele és figyelemmel kísérni tevékenységét, ahogy ő is megfigyeltet engem. De egy ilyen amatőrrel?
- Ha egy csepp tündérvér is van benned, már elvesztetted a hazugság oltárát.
Sajnos bármilyen hibrid is az illető, a vér köteléke erősebb. A mágia meg aztán pláne közbeszólhat.
- Ha pedig tudod jól ki vagyok, ostobaság volt ma idejönnöd...
Közlöm színpadiasan és mindemellett nyugodtan, hangomban azonban megbújik némi fenyegető él.
- Nem szeretem ha megzavarnak a dolgaimban és ki olyan botor hogy épp egy ark-kal kekeckedjen?
A válasz egyszerű; Iviry Wade. Teljes életnagyságban épp itt áll előttem. Mit kezdjek hát veled?
- Csak egy kérdés. Ti angyalok mennyire hasonlítotok egymásra?
A kérdés meglep és kizökkent elmélkedésemből. Hirtelenjében nem tudom hova tenni az érdeklődését. Én és a testvéreim? Elég egyértelmű jegyei vannak a hasonlatoknak. Szárnyak, glória, és persze az Istentől kapott és belőle szüntelen áradó szeretetet végtelen ereje. Az ő szónokai vagyunk, az ő földi kivetülései ha úgy tetszik. Ezzel ellentétbe mégis rengeteg ellentét is akad. Nem vagyunk egyformák, ahogy a kutyák se. Az általános jellemzők mellett azonban nem tudom mi másra utalhat a kérdése.
- Mégis mire gondolsz? És miért érdekel ez téged?
Ösztönösen kérdezek vissza és vonom fel a szemöldököm. Nem eresztem el, de enyhül a szorításom és ujjaim lecsusszannak a nyakára. Nem hagyom elmenni, a falhoz szegezem, mert tartok tőle hogy képes lenne meglépni. Akkor pedig akármi is, meg kell büntetnem. Válaszok nélkül soha senki nem hagyott engem. És ha valaki, hát én tudom hogy az információ mekkora kincs ezen a világon... meg mindenhol máshol az univerzumban.

Iviry × Gabriel

Monster 634 @

Látom rajta nem hiszi el mesémet, hiába igaz az egész. Nem vagyok egy jó hazudozó ép csak annyira, hogy az emberek elhiggyék. Csak a munkám miatt hazudok, hogy azok akik tartoznak nekem majd megadják a jussukat. S ép ezért munkán kívül nem hazudok. Arc vonásairól könnyen megfeledkezik. Talán neki is jobb lenne, ha az angyalok ott maradnának ahol lenniük kéne. Lehet, hogy halálra unnák magukat, de legalább nem puhulnának el ennyire. Az is igaz, hogy akkor már rég eljött volna az apokalipszis. Hisz, ha a lovasok itt járkálnak az azt jelenti, hogy próbálják elhozni a katasztrófát. Kisebb-nagyobb sikerrel. Nem tudom mennyire az érdekük, hogy mennyien hisznek bennük, de, ha netán nagyon unatkoznának több hívót is csinálhatnának. Már hiányolom azokat a fránya papokat akik az utcán nyivákolnak és a szentelt vizükkel hadonásznak. Hm... talán meg kéne látogatnom szegény öreg papot aki velem találta szemben magát. Nem bántottam, csak elvettem a kedvét a víz öntözésről. Ha jól tudom azóta megvakult az egyik szemére. Csórikám. Na de ilyen az élet. Emlékszem egy ismerősöm egész aranyos érvel állt elő, hogy miért nem szereti az angyalokat ember létéhez képest.  És ahogy elnéztem volt is benne igazság.
Arcán látom, hogy nincs ínyére a tippelés. Na, de se baj, majd elmondja minek tart. És így is lett. Ennyire elpuhult volna, hogy egyre jobban kitalálom mit fog mondani? Vagy tényleg ennyire puhányak az angyalok? Viszont az nem lehet mert egy angyalnak sokkal erősebnek kell lennie nálam, ha azt vesszük, hogy végűlis egy angyaltól van az erőm. Azaz egy bukottól, de ez már részlet kérdés. De, ha viszont az erői viszonyokat nézzük akkor tényleg erősebb nálam hisz varázslás nem az erősségem. Végig halhatva, hogy hogyan jutott el részben az igazsághoz nem lepődtem meg. Inkább úgy fogalmaznék ezt is vártam. Mikor ujjai újra bőrömhöz érnek nem reagálok inkább tovább nézek a szemébe. Követelése mosolyt csal arcomra. Szóval boszorkányi mivoltom bizonyítékát akarja látni. Hm...lássuk kitudom e húzni magam ez alól. Halkan sóhajtok mielőtt belekezdek mondandómba.
- Nos egész ügyesen következtetsz ám még mindig nem jutottál el az igazsághoz. Valóban, ha démon volnék meg kéne ölnöd, ám sejtésem szerint ugyan ezt kéne tenned, ha boszorkány volnék, Ha viszont tündéri mivoltom a helyes akkor erről a királynővel kell egyeztetned, hogy mennyit is érek. És igen én pontosan tudom, hogy te kivagy. Nem utolsó sorban egy tanács: Nem csak a tündérek mondanak igazat. Szóval ne ítélj igazság, vagy hazugság alapján. Hisz most nem tudhatod igazat mondok e. Mást rész honnan tudod, hogy nem vagyok e félvér és hiába van bennem tündér vér a másiknak köszönhetően nem e tudok hazudni. Hisz te is tudod nem egy félvér császkál szerte a világban. - egy barátságos mosollyal fejezem be mondani valómat. Nem állt szándékomban sértegetni, vagy bosszantani. Egyszerűen ez csak egy felvetés volt. Az már más kérdés, hogy mennyire veszi komolyan, vagy, hogy egyáltalán jelentett neki valamit. Ám bárhogy is legyen nem hagy elmenni. Legalábbis addig biztosan nem amíg nem kap választ. Ha netán ragaszkodna hozzá, hogy boszi vagyok és még mindig követelni fogja, hogy mi a démoni részem emberi testemen akkor elkel keserítsem. Mert ennyire könnyen nem kap válaszokat. Még akkor sem, ha emiatt meg is fog kicsit nevelni. Bár nem tagadom rám férne egy kicsike nevelés, ha már anyám erre képtelen volt. Remélem alaposan megdorgálják oda lent. De jelen pillanatban jobb dolgom is van mint anyámról elmélkedni. Inkább azon kellene agyalnom, hogy mivel fogom levakarni magamról ezt a galambot.
- Csak egy kérdés. Ti angyalok mennyire hasonlítotok egymásra? - teszem fel neki a kérdést. Legalább megállapítom, hogy mindegyik angyal ennyire tapis, vagy csak nekem sikerült kifognom őt. Bár igaz még egyszer a fejemhez fogja vágni, hogy én kezdtem. De az is csak kísérlet volt. Nem akartam bántani főleg, hogy számára én csak egy hangya vagyok akit simán szét tudna taposni. És pont ezért nem próbálkozok mással pedig szívesen tenném.

Ivy & Gabe

- Ám legyen.
A vállvonás és a könnyed válasz arra utal, csak én nyertem. Nem igazán merem ezt elhinni. Kicsit tartok az egésztől. Valójában hamar felismerem a hazugság jeleit, hisz annyira a Lucifer tünetek egyike, hogy fájdalmasan szörnyű. De mióta Lia a képbe került angyali énem sokkalta elnyomottabb lett. A szárnyam sem nyújtóztattam ki már jó ideje és az emberi érzékek, azokból is a gyarló és önzőek sokkal több teret kaptak, mint úgy általában bármikor.
- A városban sétáltam és annyira elfoglaltak a gondolataim, hogy mire észbe kaptam már itt voltam. És mivel sütött a nap és én dzsekiben voltam ezért bejöttem lehűlni kicsit.
A lány érdemi számlájára írom, hogy az egész kis sztorit, amit meg kell hagyni egész frappánsan épített fel, legalább a szemembe mondja. Ebből persze evidensen arra következtethetne az ostoba ember, hogy őszinte is, de hát tudjuk jól; a jó hazudozónak nem kell túl sok csak némi hidegvér és jó sok gyakorlás. És ez töprengésre késztet. Ha Iviry Wade ennyire kiváló hazug, akkor csak nem lehet tündér.... A tündérek nem tehetik meg. Természetük ellen szóló és bár a királynőjük az ékes bizonyítéka hogy könnyen lehet csűrni és csavarni az igazságot, no meg féligazakat mondani, attól függetlenül mégis dilemmába esem.
Talán ezt érzi meg a lány rajtam. Talán túlzottan is megfeledkeztem magamról, az arcvonásaimról. Mostanság gyakran megesik ez. Cerviel is rendszeresen somolyog rajtam mikor épp a céges papírkivonatok felett görnyedek. Szerinte okostojás fejet vágok, Taylor szerint pedig egyszerűen komoly vagyok. Taylor-ról jut eszembe, telefonálnom kellene neki hogy nem érek be és a Teslával megyek haza, ami kint parkol a gyár északi része előtt, az egyik oldalsó bejáratnál. Szándékosan nem a főkapun jöttem. Onnan számít mindenki betévedőre, aki itt lebzsel.
- Hm. Az arcod elárult. Azon gondolkozol, melyik fajhoz tartozom. Nyugodtan tippelj. Nem vagyok egy sértődős típus.
Arcom összerezdül a felszólításra. Nem gyakran sikerül megfejteniük az embereknek épp mi is jár ténylegesen a fejemben. Ez új. Ez érdekes. Ez tetszik.
Ugyan tekintetem vészjóslóan gyanakvóan húzódik össze és villan meg, arcomon pedig átsuhan egy grimasz de végül mégis csak mosolyra rándul a szám széle. Még ha nem is széles, nem is nagy, de egy egész kis elismerő mosoly. És ezt nem sokan érdemlik ki Gabriel arkangyaltól.
- Tippelni?
Kérdezek vissza miközben kihátrálok az aurájából azzal, hogy ellököm fél kézzel magam a faltól és csak eggyel támaszkodom tovább. Mégpedig a ballal. Szabad teret kap, de tudom jól, nem fog elfutni. Ahhoz túlzottan érdekli a válaszom. És tetszik, hogy így is itt tudom tartani. Mindenféle kötelék nélkül.
-  Nem szokásom tippelni, Iviry.
Vallom be kissé komolyan, de azért a hangomban megbújik egyfajta elégedettség, ami felcsigázhatja a lány érdeklődését a folytatásra.
- Én ugyanis jobb szeretem tudni a dolgokat. Az információ kincs. A lételemem. A tippelés... alantas és gyermeteg. Idejét múlt.
Vállat vonok. Több ezer év tapasztalatával a hátam mögött kijelenthetem, semmi izgalmas nincs abban, ha próbálkozunk, mint valami kis elcseszett szenvedő. Aztán meg újra meg újra benézzük a dolgokat.
- Alapvetően elég egyszerű a képlet. Fényes nappal van így vámpír nem lehetsz. A mondén lét sem a te műfajod, tekintve hogy a reflexeid túl jók. Esélyes még a tündér szerepkör és az illene is rád aranyom. Ha a királynő lóti-futija vagy, akkor üzenem neki, kevésbé amatőrebb alattvalót állítson a sarkamba. De ha mindezek egyike sem... mert elnézve a mosolyod biztos vagyok benne hogy még a közelében sem járok a valóságnak, eléggé leszűkültek az opciók.
Megdörzsölöm az arcom. A borostás államnál megáll egy pillanatra a kezem és úgy nézem a nőt.
- Nincs rajtad rúna és nem érzem az angyali természeted sem. Vagy ügyes kis démon vagy,  a bátyám egyik fejlettebb alattvalója aki képes a jó álcázásra vagy boszorkánymester. És ha az előbbi, akkor sajnos kénytelen leszek kiiktatni téged, bármennyire is rossz dolog Luciferrel összeakasztanom a bajszom...
Hangomban megjátszott csalódottság csendül. A legutóbbi kalandunk óta nem bánom ha egy démonivadékot elküldök a másvilágra. Csöppet sem zavar.
- Viszont ha az utóbbi... - kezdem és szabad kezemmel váratlanul csapok le az arcára. Ujjaim szoros satuba fogják az állát és magam felé fordítom. Nem adok esélyt neki menekülni.
- Akkor látni akarom a boszorkányjeled. Mert azt hiszem, te pontosan tudod ki is vagyok én...!
Hangomban vészjósló harag csendül. Nem szeretem, ha lelepleznek. Nem szeretem, ha követnek. És meglehet csak tényleg a kósza, ostoba véletlen sodorta ide ezt a lányt, de vajon hihetünk-e ebben? Hihetünk-e a véletlenekben? És bízhatunk-e egymásban? Valaha?

Iviry × Gabriel

Monster - @

Egy ideig elnéztem mosolyát, ami válaszom váltott ki. Kicsit idegesítő, hogy most én vagyok abban a helyzetben amit leginkább az ügyfelek szoktak lenni, ha velem állnak szemben. Most már átérzem, hogy mit érezhettek. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogom megtenni velük.Ha már nem is kapják meg méltó büntetésük miattam, ezért inkább büntetem őket... csak kicsit. Igaz az a kicsi sem épp elég, így nem meglepő, ha néhányszor elgondolkodtam rajta, hogy majd elintézem, hogy jól szórakozzanak a Pokolban.
Megjegyzésére alig bírom megállni, hogy nem forgassam meg a szemeimet. egyáltalán nem újdonság nekem, hogy nem bíznak bennem. Általában ez az érzés kölcsönös kb...mindenki felé. Az én bizalmamat nehéz megszerezni. Főleg embernek. Ép ezért nincsenek is barátaim, bizalom nélkül semmilyen kapcsolat nem létezik. Eddig nem láttam értelmét, hogy bárkinek is megadjam a lehetőséget, hogy elkezdjen kötődni hozzám. Sokan azt mondják bennem van a hiba. Oh! Nem is tudják mennyire igazuk van. Egy elcseszett személy vagyok. Nem vágyom kapcsolatokra, de legbelül ép az ellenkezője dúl bennem. Legbelül bízni akarok másokban, de ez nem nagyon opció nálam.
Mikor elismétli azt amit már elmondott csak más kép szemöldököm felcsúszik. Arról nem is beszélve, hogy követeli, hogy válaszoljak a kérdéseire. Végig hallgatom mondani valóját, a követelését, de nem válaszolok azonnal. Hagyok fél perc csöndet köztünk.
- Ám legyen. - vonom meg a vállam. Bár tény hiába igaz, hogy ártatlanul keveredtem ide nem fogja elhinni. - A városban sétáltam és annyira elfoglaltak a gondolataim, hogy mire észbe kaptam már itt voltam. És mivel sütött a nap és én dzsekiben voltam ezért bejöttem lehűlni kicsit. - mondom a szemébe a teljes igazságot az már az ő baja, ha nem hiszi el.
- Hm. Az arcod elárult. Azon gondolkozol melyik fajhoz tartozom. Nyugodtan tippelj. Nem vagyok egy sértődős típus. - halvány mosolyom nem sugároz fenyegetést csak egy szimpla kíváncsiságot, hogy minek tart. És remélem nem fog hülyeséget mondani mert nem vagyok benne biztos, hogy visszatudom e majd tartani nevetésemet. Bár ez attól is függ, hogy mennyire mond hülyeséget. Hm. Megmondjam neki, hogy sejtem mivoltát, vagy még titkoljam kicsit amíg oda nem kerül a sor? Na mindegy. Ez majd kiderül, ha eljön az ideje. Addig is megpróbálok kicsit több távolságot közénk "teremteni".
Mikor újra nem figyel, határozott mozdulattal megpróbálok átbújni a karja alatt. Legalább megtudom, hogy csak a figyelme, vagy a reflexe is lelankad olykor-olykor.

Ivy & Gabe

Feszes kis mosolyra rándul az ajkam. Éppenséggel nem? Éppeséggel? Csak éppenséggel nem? Igazán becsülendő hogy képes állni a pillantásom. Az meg még inkább felettébb érdekes, ahogy sóhajt. Halk de mély. Olyan... lemondó. Magam sem tudom miért ez a szó jut eszembe és miért növekszik bennem a késztetés hogy elengedjem. Esküszöm fél tized pillanat alatt eléri, hogy megsajnáljam. Hát normális dolog ez? Azt hisazem egyre inkább túlérzékeny vagyok és ezen persze nem segít egy terhes mondén jelenléte az életemben. Iviry pedig olybá tűnik hogy erre apellál. Ha nem is tudatosan hát tudat alatt. Voltaképp tökmindegy, nem?
Az eredmény így is meg úgy is majdnem egy és ugyanaz.
- Miért mondanám el? Úgyse hinnél nekem.
- Nos, ebben van valami... - motyogom az orrom elé. Inkább magamnak mint neki. és valójában nem igazán tudom hogy ez az éppenséggel nem meglévő randijára vonatkozik vagy arra a kérdésre hogy mégis mi a hóbelevancos búsfenét csinál is itt. Pont itt, ahol én magam is vagyok. Pont ott ahol Cornelia DNS nyomai voltak negyed órával ezelőttig.
A lány mosolya sem segít. Nem kihívó, nem szemtelen, nem utal arra hogy 'gyere, tény próbára' vagy 'igen, én voltam. Nem hiszed?'. Inkább amolyan elnéző és már-már lesajnáló. Mintha egy anyuka dorgálná meg jóságosan a gyermekét. Szemöldököm ösztönösen összefut, homlokomon pedig jópár ránc barázdája mélyül el.
Csupa rejtély ez a lány. Nem csak az hogy mit keres itt és a miért kérdése.... úgy amúgy is. Nem sok mondén van, akin nem tudok elmenni. Több ezer év rutinja kísér végig útjaimon. Több ezer évnyi tapasztalat, kudarc, csalás, és minden egyéb, mit az ember elkövet. Erre egy évszázadon belül kettő lány is akad, aki különleges? Nem! Az nem lehet!
A megvilágosodás hamar megcsap, és nyilvánvalóvá tesz mindent. Cornelia Maxwell biztosan az, akinek mondja magát. Ő valóban Éva lánya, valóban terhes (nem mintha ez úgy amúgy nem szúrna szemet) és valóban ember. Ez a lány azonban biztosan más. Nem egy ostoba sokadrangú démon... ahhoz túl intelligens. Viszont meglep hogy nem henceg azzal, Lucifer jobb kezeinek egyike. Vagy esélyesen tündér.
Nos az a faj sem épp a szívem csücske. Jó, a királynő nem utolsó jelenség, de túl görcsös, túl maradi, túl elvont még hozzánk, angyalokhoz képest is.
Ha tippelnem kellene (és köztudott hogy a tündérek nem hazudhatnak) akkor simán rávágnám hogy ez a bájos pofi bizony a kék vérmérsékletet rejti. Nem tudom menyiben jó hogy a királynő rám állította az egyik szolgáját, de azt hiszem semennyiben. Így hát kissé ingerülten és a felismeréstől bosszúsan sandítok a nőre.
- Valóban. Igazad van. Nem sokat adok a szavadra. - bólintok egyet a nyomaték kedvéért. Végtére is, fogalmam sincs ki ő. Hogy mit akar itt. És hogy azt miért akarja. Na nem mintha ez örök időre titok lesz. Két percembe és egy telefonomba kerül hogy mindent kiderítsek róla. Még akár azt is hogy milyen színű bugyit hord. - De azért tudod mit? Próbáld meg.
Biccentem el a fejem és a hangomban érződik a kíváncsiság mellett a követelés. Nem kérem, akarom hogy megtegye. És talán ő is tisztában van vele hogy simán kikövetelem a dolgot még akkor is ha ennyire drasztikus eszközökhöz nem folyamodnék ha nem feltétlen muszáj.
- Szóval halljuk Iviry. Utoljára teszem fel a kérdést.
A csönd körbeölel minket egy percig és megcserélem a lábamon a súlyt.
- Mit keresel a gyáramban?
Szemöldököm a gyanakvóból kérdő ívbe kúszik de továbbra is kétségekkel fogadom a választ már ha egyáltalán kapok bármi érdemleges választ.

Iviry × Gabriel

Monster 546 @

Látom, hogy mulattatja ez az egész. Nem lep meg. Elvégre most ő van fölényben, és az a sanda gyanúm, hogy ezt ki is fogja használni. Lehet, hogy bölcsebb lenne, ha bocsánatot kérnék és kegyelemért epekednék. De ez nem én vagyok. Sosem alázkodtam meg senki előtt és nem is fogok még, ha ezzel az életemmel is kell fizetnem.
Válasza az ellenkezésemre kellően kimutatja az örömét. Folytathatnám ezt az eszme cserét, hogy mit is akartam, de úgyse hinne nekem így meg fölösleges. Egyetlen reakciónak csak oldalra döntöm a fejem. Nincs semmi célom vele pont, hogy véletlenül találkoztunk. Igaz jobban örültem volna az ellenkezőjének. Főleg, hogy most én vagyok kiszolgáltatva. Mikor megkaptam a válaszom egy szemforgatással jeleztem neki, hogy igazat mondtam mikor a tapizásról elmondtam, hogy nem az volt a célom. Nem szeretnék túlságosan hisztizni. Ám ehhez az kell, hogy ne szurkálódjon mert egy idő után már kifogja hozni belőlem. Mikor meghallom, hogy bele egyez, hogy elengedjen kicsit meglepődtem. Nem vártam, hogy ilyen könnyű lesz. Pechemre rosszul ítéltem. Mikor eltávolodtam tőle néhány lépést ő utánam jött. Végig a szemébe néztem míg a tempót megtartva hátráltam. Tudtam, hogy majd jön a fal, és jött is. Mikor éreztem, hogy elértem a falat reflexből egy pillanat erejéig a falra néztem, ám mire pillantásom újra rá irányult, s ő már elhelyezte kezeit a fejem két oldalán. Ejj! Amatőr. Ha így akar itt tartani érdemesebb a derék tájon elhelyezni a kezeket. Bár igaz ez egyén függő, mégis célszerűbb lejjebb tenni a kezet. Így kicsit nehezebb az egyénnek kibújnia innen. Bár, hogy is nem tervezek sokáig így maradni még az atmoszféra kedvéért sem. Szemeim még mindig az övét fürkészik míg kérdése el nem jut fülemig. Randi? Tényleg? Úgy nézek ki mint aki falja a férfiakat? Miből gondolják ezt? Az öltözködésemből? Vagy a személyiségemből? Ugyan kérlek nem vagyok az anyám. Bennem van annyi erkölcs.
- Éppenséggel nem. - vágom rá egyből közben mélyen a szemébe nézek, hogy lássa nem hazudtam ahogy eddig sem. Igaz az emberi erkölcsök nem hatnak meg, de az alap erkölcsöt néha betartom. Attól még, hogy démoni vér is van az ereimben attól még nem vagyok hazug. Bár tény bizonyos cél érdekében akár még hazudni is képes vagyok, de ez most nem az. Mielőtt válaszolnék kérdésére nagyot sóhajtok és egy halványka mosoly is lesz az arcomon.
- Miért mondanám el? Úgyse hinnél nekem. - mondom a következtetésemet. Miért is hinne nekem? Ha angyal és tudja mi vagyok akkor nagyobb oka van nem hinni nekem mint az ellentéte. Bár, hogy is ezt most megkel oldanom, vagy a végén még itt fog tartani jó sokáig. Persze úgy, hogy ne haragítsam magamra nem szeretnék balhézni vele. Azt inkább meghagyom a démonoknak. Nem áll szándékomban belekeveredni a kis viaskodásukba se most se később. Az már más kérdés, hogy szívesen végig nézném a viaskodást miközben egyik hülyébb mint a másik. Nem tudom, hogy ezúttal min veszekednek jobban belegondolva nem is akarom tudni, de van egy olyan sejtésem, hogy egyiknek sincs igaza mint mindig. De inkább ezen nem is agyalok inkább örülök, hogy eddig nem kerültem bele. Inkább azon kéne agyalnom, hogy hogy vakarom le magamról ezt a túl méretezett madarat. Már most azon agyalok, hogy hogy bújak ki úgy, hogy ne rántson vissza és az sem érdekel, ha ezt ő is észre veszi rajtam. Legalább kicsit kíváncsibbá teszem.

Ivy & Gabe

- Iviry...Iviry Wade
A név ismeretlenül cseng a fülemben. Wade... a Wade ismerős. Találkoztam a polgárháború alatt Wade-del. Vajon ennek a lánynak az őse lehet? Nem. Biztosan nem. Az túl egyszerű, túl kézenfekvő lenne. Nem mellesleg a Wade elég hétköznapinak számító név, na nem annyira mint a Smith és társai, de... azért mégis.
- Nem állt szándékomban tapizni.
Az ellenkezésére nevethetnékem támad.
- Ó valóban? Nem? Hiszi a piszi! Akkor mégis minek neveznéd a másik hátához való érést? Mondjuk hátbatámadás?
Nem is leplezem hogy mennyire jót mulatok rajta. Tudom, nincs ínyére a dolog, pláne így hogy sikerrel leszereltem. Pláne úgy hogy nem számított rá. Gondolom ő is azok közé a rámenős csajok közé tartozik, akik megkapnak minden kiéhezett, elhagyatott pasit. Megszokta hogy kénye és épp adott kedve szerint ugráltatja a férfiakat. Csakhogy bennem emberére talált. Akarom pontosabban mondani, angyalára. Mert én aztán nem adom meg csak úgy mindenkinek a kívánságát. Ahhoz túl öreg, túl tapasztalt vagyok.
Nem érdekel hogy a telefonja kiesik a kezéből és halkan koppan a földön. Majd küldök neki egy másikat, egy új modellt a saját készülékeim közül fizetségként. Fontosabb kiszednem belőle mi is volt a célja a kis manőverével. Sajnos van egy sanda sejtésem, ami nem túl pozitív irányába. Az angyallétem hátrány a szárnyam. Alapvetően sem bírom a hátulról ért támadásokat de ha a célja a leggyengébb pontom volt az emberi testemben akkor biztosra veheti, nem ússza meg szárazon a dolgokat.
- Szándékozik elengedni, vagy még szeretné még tapizni a kezem?
- Nem szándékozlak elengedni. Inkább tapizom még a kezed. Fétisem. Végtére is, ha te majdnem letapizhattál engem, akkor nekem is nem? Jajj tudom, tudom. Nem akartál!
Vállat rántok félig meddig unottan de jól szórakozva. És csak hogy fokozzam a lányban tomboló és hömpölygő idegességet szelíden engedek egy kicsit a csuklóján csak azért hogy ujjaim végigsimítva a bőrét lejjebb csússzanak.
Mikor elnéz oldalra és elbambul, tudom, szándékosan teszi. Bosszantom. Ó de mennyire. És a vicces az, hogy egész jól áll neki ez a fajta kis... hiszti.
- Ha trécselni szeretne nem tehetnénk ezt kicsit távolabb egymástól? Vagy, ha nagyon zavarok hagyhatna elmenni is.
-Hát... nem én voltam, aki a másik hátába került.
Igazítom ki a szavait, mert hát mégis csak ő kezdeményezett. Vagy ez tipikusan megint olyan dolog hogy csakis addig jó ötlet, míg ő irányít? Ahhh nők!
- De rendben! - egyezem bele és ahogy kimondom a szavakat, elengedem a csuklóját. Ő pontosan ekkor pillant a szemeimbe és én ekkor indulok meg. Ahogy lépek felé, tudom hogy leköveti a mozdulatomat velem ellentétesen. Ez pedig jó. Baromi jó mert így egyenesen a falhoz megyek úgy, hogy ő a fal és közém kerüljön. Mikor a háta csapódik szelíden karjaim kinyúlnak és a feje két oldalán támasztom meg magam. Így akad hely közte és köztem több is mint az előbb. Fizikai kontaktus sincs köztünk azonban mégis a megmarad egy bensőségesnek ható atmoszféra köztünk. Végtére is ezt nem akartam megszakítani ha már volt kegyes oly segítőkészen a privát szférámba belemászni ami a hátamat illeti. Kiélvezem a percet ahogy kiszárad a torka, és nyel egyet vagy ahogy benne reked a levegő majd reszketegen fújja ki. Ostoba kis játék ez, mégis valahol mókás. Talán Lucifer megtapsolhatna a hogyan hozzunk zavarba másokat év címét is kiérdemelhetném mégsem ezért teszem. Voltaképp magam sem tudom miért csinálom ezt. Mindössze annyi biztos hogy a Cornelia okozta feszültséget így jobb levezetnem. És miért is ne tenném? Pláne ha minden eszközöm megvan hozzá?
- Így megfelel? Nem értem hova ez a nagy sietség. Talán csak nem randid lesz?
Rávághatja hogy igen, de úgyse fogja. Ha megteszi egyértelműen hazudik. Ráadásul ennyire közel hozzám a szemei villanásából egyértelműen kiolvashatom hogy mennyi valóságtartalom van a dolgok mögött.
- Nos halljuk Iviry Wade! Mit keresel a gyáramban?

Iviry × Gabriel

Monster 507 @

Szomorúan konstatáltam, hogy nem jött be. Számomra olyan gyors volt minden, hogy csak később vettem észre, hogy a telefonom kiesett a kezemből, és, hogy a csuklómat szorongatja mely először ökölbe volt szorítva, majd az erő hatására egyre lazább lesz a kezem szinte már nem is én irányítom. Érzem ahogy a szorítására nő az emberi fájdalom a csuklómon, de oly sok idő után már elviselem. Nem erősségem kimutatni az érzéseimet mások felé és ez sokszor vált a hasznomra. És most sem teszek más kép. Csak most jutott el az agyamig a neve. Kicsit elrágódtam rajta, elemezgettem. Tekintetemet rajta tartottam és megjegyzésére csak egy szemforgatást reagáltam. Nem állt szándékomban tapizni csak kíváncsi voltam egy dologra. Hirtelenért a rántása. Reflexből a kezemben maradt dzsekit a mellkasára teszem ezzel is némi biztonság érzettet adva, hogy lesz mivel arcon vágnom, ha túl messzire menne. Nem félek tőle és ezt próbálom a tudtára adni. Már jó ideje nem félek. Már-már kezdem elfeledni milyen érzés, ha félünk. Nincs mit féltsek. Nem féltem se az életem, se semmim. Céltalanul élem a mindennapjaimat. Kérésére ajkaim már nyílnak is, de csak egy nyelés után tudtam csak megszólalni.
- Iviry...Iviry Wade - nézek a szemébe komoly arccal. Van egy olyan érzésem, hogy már sejti, hogy nem vagyok ember. Meglepne, ha ezek után még mindig ezt hinné. Újabb közeledése zavarba ejtett. Nem az a fajta zavar ami a romantikus filmekben van mikor a férfi a csajhoz hajol és a nő zavarba jön. Ép ezért leemeltem róla a tekintetem és inkább a semmibe bámulta. Érzem, hogy kezem újra ökölbe szorul.
- Nem állt szándékomban tapizni. - engedem ki a kezem. A szorításából ítélve úgysem fogja hagyni, hogy kirántsam a kezem. Végül visszapillantok rá azzal a komoly arcommal melyen már nem látszik a zavarodottságom.
- Szándékozik elengedni, vagy még szeretné még tapizni a kezem? - döntöm oldalra fejem. - Ha trécselni szeretne nem tehetnénk ezt kicsit távolabb egymástól? - teszem fel neki a kérdést. Ki szeretné, ha valaki pontosabban egy vad idegen a szférájában benne van?
-á Vagy, ha nagyon zavarok hagyhatna elmenni is. - vetem fel az ötletet. További mondandó híján kicsit jobban körül tekintek, hogy ha netán elengedne merre keresem a kijáratott. Bár tény szívesen megismerném drága szféra zaklatómat, de ahhoz neki is akarnia kell. Bár, ha tényleg az aminek gondolom akkor megkel majd ölnie, ha megtudja mi vagyok. Bár már sejti, vagy tudja. De, ha tudja miért nem öl meg itt és most? Ennyire unatkozik, hogy játszik velem kicsit aztán megöl. Nincs jobb dolga? Ennyire magányos lenne? Az is igaz, ha megtudja hány embert is tettem a földbe tényleg kifog nyírni. Ösztönöm vészharangozik, hogy mennyek el amilyen gyorsan csak lehet, de van valami ami azt súgja, hogy maradjak és kockáztassak. Nehéz dönteni ezért nem is most fogom meg tenni csak, ha eljön az ideje. Addig inkább szeretnék többet megtudni Gabriel-ről még, ha az ára az, hogy itt kell hagynom a fogam. Nem egyszer kockáztattam és bejött. Ám az is igaz, hogy ez nem olyan alkalom hiszen a szerencsém is elhagyott. Újra visszanézek rá ezúttal egyenesen bele a szemébe.

Bocsi, hogy rövid lett  

Ivy & Gabe

Ahogy elbiccenti a fejét és méreget egyszerre jár át az ösztönös kíváncsiság. Vajon mit gondolhat rólam? Vajon milyennek tűnhetek a szemében? Mennyire vagyok emberi? Menyire vagyok nem emberi? Mennyire tűnik ki? Mennyire tetszek neki?
Az első, a legeslegelső gondolatok a legértékesebbek. Tudom jól, hisz volt időm az emberi viselkedést kielemezni. Ha valaki szimpatikus azt mondhatni megérzed. Ez is egyike az Atyámhoz való kötődésnek. Míg mi angyalok pláne az arkok egymás lényegi másai vagyunk, addig a parabataiok az árnyvadászoknál a mi testvériségünk legyengítettebb másai. Ők választhatnak testvért, rituális szertartás keretei közt, rúnákkal megáldva. Megvan ennek is az előnye meg persze a hátránya, de a testvériséghez is az érzés, a közös jellem felettébb szükséges. És akárhogy is de a benyomások szintúgy. Az intuíció mítosznak hat az emberi világban sok minden más mellett, mégsem légből kapott hókuszpókusz. Annak idején Ádám és Éva ugyanúgy Atyám jóindulatából születtek meg, a hozzá való kötődés és tudat alatti lényegi felismerés testesül meg minden egyes megszületendő első gondolatban mikor egy idegennel érintkezünk. Mint most ez a lány épp velem. Csoda ha érdekel mit is képzel rólam? Bánom hogy nem olvashatok a fejében, de jobb ez így. Nem akarom befolyásolni semmilyen körülmények között.
- Nos, ha ennyire zavarja talán be kéne mutatkoznia, hogy a nevén szólítsam.
Mosolyom ravaszkásra vált át. Tetszik a visszavágása, az, ahogyan felvágták a nyelvét. Nem szívbajon még egy koszos gyárépület kellős közepén se ahol a kitört ablakok üvegmaradványain kívül semmi nincs. Nevethetnék de nem teszem. A nők ostobák ha egy tőlük jóval erősebb férfi ellen próbálnak küzdeni, pláne ilyen helyeken. Elhiszem hogy fergeteges domina vagy csak erős amazon de mindenki pórul járhat. Azonban Michaeel szórakozása móresre tanítni a tudatlan plebszet. Én a védelmező vagyok az esetek többségében. Mégsem kerüli el a pillantásom a mozdulatomra tett éles pillantása.
Ohó! Olybá tűnik valakinek nincs ínyére a jelenlétem. Megértem, felzaklató lehet hogy kiteszik a szűrét erről a pompásan idilli helyről. Valóban eret kell rá vágni. Nem mellesleg evidensen bevillan hogy tőlem fél. Talán attól hogy megtámadom, esetleg megerőszakolom. Csakhogy nem épp úgy vagyok öltözve, így öltönyben meg ingben, mint akinek hobbisportja a kurvázás mellett a nők erőszakolása. Mély sóhajt hallathatnék de a lemondó mélységes csalódásomat inkább megtartom magamnak. Annál is inkább mert látom hogy összeszedi a cuccait. Némán figyelem és mikor elindul irányomba közlöm csak a tőle várt információkat.
- Gabriel. Gabriel Sinclair.
Biccentek, miközben a közelembe ér . Egész végig követem tekintetét a saját ezüstkékjeimmel és mikor elvonul mellettem szakítom csak meg, magam sem tudom miért. Igazából nem érdekelne a dolog, jobb is így. Én végzek itt, csapok egy kört, leellenőrzök mindent, biztosítom a helyet aztán hazamegyek Liához. Újabb nap a földi paradicsomban.
Az érzékszerveim azonban átlag felettiek. Rögtön tudom ha baj van még mielőtt az ész szólhatna vagy cselekedhetne. Ahogy a lány mögém lép dacára emberi mivoltának, fergeteges gyorsasággal, olyan gyorsan indul el a kezem és vele együtt félig a testem is. Olyan erősen szorítom meg a csuklóját hogy az ujjaim alatt a bőre felizzik. A halk csattanás visszhangzik körülöttünk ahogy ujjaim a csuklójára fonódnak rá.
- Érdekes.... - Fordítom felé a fejem. - Azt hittem első alkalommal a kézfogás jön be a nőknél nem egyből a tapizás.
Igazából gyenge próbálkozásnak tartom a hátba támadást. És rühellem az összes olyan lényt legyen az mondén vagy halhatatlan, aki ezzel az opcióval próbálkozik. Csak a gyávák teszik. Máris csökkent a nő értéke a szememben. Kár. Egész jó érzésekkel váltam volna el tőle, na de így?
- Talán esetleg folytathatnád a bemutatkozással, szivi... - rántom kicsit közelebb magamhoz. Hátam a biztonságot nyújtó oszlopnak vetem, ami hidegsége ellenére kényelmesen meg is támaszt. Noha nem dőlök neki teljes testsúllyal mégis jó így mert a lányt közelebb invitálva az előző mozdulattal kissé jobban megszemlélhetem kötetlenül.
Valóban bájos vonások, de a tekintete árulkodó. Nem mai gyermek, nem mondén. Kizárásos alapon démonra vagy varázslóra tippelnék. Cosimo óta eggyel sem találkoztam, pedig biztos tele van velük ez a város is mint az összes többi.
- Vagy inkább tapiznál? Miért? Tudtam mindig is hogy bejövök a nőknek, na de hogy ennyire...!
Gunyoros mosollyal nézek rá, miközben cukkolásom remélem célt ér. Ha csak kicsit is elszólja magát már nyertem. Mindeközben pedig úgy intézem hogy megmarad köztünk a távolság, éppen csak egy kicsit mászok bele szelíden az aurájába, de talán ez azok után amit művelt jogos elégtétel.

Iviry × Gabriel

Monster 517 @

Szemeim először a közöttünk lévő távolságra terelődnek. Örömöm lelném benne, ha ez a távolság nem rövidülne. Nem tudom, hogy az egyedüllét, vagy a mások felé való bizalmatlanságom miatt nem kedvelem, ha valaki a közelemben van. pillantásom vissza kúszik rá és mondataim reakcióját figyelem. Figyelem, ahogy első mondatom nem lepi meg, szerintem erre is számított. Második mondandómra már halvány mosolyt mutat ami egyre nagyobb. Ám a harmadikra már kacag, nem az örömtől, hanem követelőzésemre. Nem lep meg. Ahogy elnézem nincs se ideje, se kedve velem szórakozni. Eddig pont én voltam az akinek semmi kedve nem volt másokkal foglalkozni. De most igazán érdekel miért most? Miért nála hagyott el a szerencsém? Bármikor máskor elhagyhatott volna. Lehet, hogy semmi köze hozzá. De próba szerencse.
Kérésére enyhén oldalra döntöttem fejem és még egyszer végig mérem. Kb a 30-as éveiben lehet. Lehet, hogy ez csak a látszat és sokkal öregebb mint tűnik? Az egyértelmű, hogy nem vámpír a vámpírok nem bírják a napfényt. Napjáró vámpírral meg még nem találkoztam. Gondolataim teljesen elmerültek a kérdésen, hogy ember, vagy nem?
- Nos, ha ennyire zavarja talán be kéne mutatkoznia, hogy a nevén szólítsam. - válaszolok végül kicsit flegmán, de nem sértően. Nem áll szándékomban sem megsérteni, sem kihúzni nála a gyufát.
Mondandójára felkúszik a szemöldököm. Kikérem magamnak nem vagyok tolvaj! És ezt a pillantásom is sugallja. ÉN az vagyok aki védi a szélhámosokat...még. Egy hosszú levegő vétellel engedem el a felvetést amit kicsit sértőnek találok. Valószínűleg komoly maradtam volna, ha nem hallom meg az aggódását. Kész! Tuti, hogy nem ember! Az emberek nem aggódnak másokért inkább csak elsétálnak úgy mintha nem láttak volna semmit. Mi előtt megmozdulna, hogy idejöjjön összehúzom a szemem jelezvén, hogy nem örülnék neki, ha közelebb jönne. Igaz még így is elégé gondolkodó arcom van már sejtem mi lehet ő. bár mivel nem vagyok benne biztos inkább nem kockáztatok. Rákérdezni sem szeretnék tuti, hogy letagadná. Ám ismerek egy módot, hogy szűkíthetném le a kört. Hogy is volt? Ha igaz az, hogy az angyalok érzékenyek a szárnyukra. Akkor lehet, hogy nála is működne. Van egy pont a háton amire érzékenyek az emberek, ha az angyalokra is igaz akkor esetleg kibújnának a szárnyai. De az is lehet, hogy egyáltalán nem fog működni, sőt az se biztos, hogy angyal és akkor úgy megszívom, hogy lehet, hogy itt hagyom a fogam. Nem mintha az igazammal nem hagynám itt ugyan úgy. De már annyira bele éltem magam, hogy mi ő, hogy már nem szeretnék úgy elmenni, hogy meg sem tudtam. De, ha megteszem akkor elárulom magam, hogy nem vagyok ember. Hacsak nem folyamodom cselhez. Ha azt hiszi, hogy ember vagyok akkor ez még a hasznomra is válhat. Végül megfogom a dzsekim a telefonom, hogy elmenjek ahogy azt már említettem is. Előbb, vagy utóbb úgyis megtudja, hogy én sem vagyok egyszerű ember. Ám tudnom kell kivel állok szemben. Nem vágyom a halálra, de ha van némi szerencsém akkor továbbra is azt fogja hinni, hogy ember vagyok. Végül nyugodt léptekkel elkezdek felé menni, hogy megkeressem a kijáratott amint pislog egyet én már mögötte leszek és, ha vagyok olyan gyors megtudom nyomni a bizonyos pontott és a többit meglátjuk.

Ivy & Gabe

Megállok legalább másfél méterre az idegentől és összefonom magam előtt a kezem. Így kissé olyan hatást kelthetk mint egy apuka, aki a rosszalkodó gyermekét szidja éppen le, de hát pont nem érdekel. Pont nem lát minket senki és amúgy is, ha azt nézzük minden jogalapom megvan hogy kitegyem innen a lány szűrét. Mégsem forful ez meg a fejemben. Jobban izgat hogy mégis mit keres itt? Ráadásul ilyen szép időben? Mert ha még szakadna az eső... megérteném hogy bemenekült hogy ne ázzon agyon. Na de most? Semmi ésszerű indokot nem találok hacsak Cornelia vérének illata nem csalhatta ide. Akkor viszont elkésett és pechére még ki is végzem. Nem szeretem ha szaglászódnak a védencem után.
- Nem köszönöm. úgyis menni készültem.
Hát ezen a válaszon meg sem lepődöm. Szemöldököm ugyan feljebb szalad egy leheletnyit, amolyan kihívóan, sugallva hogy valóban? Álmomban sem találtam volna ki, de hangot a károgásnak nem adok. Inkább csak kivárom valóban így is tesz vagy csak a szája nagy?
- Tudom, hogy ez birtok háborítás, de amennyiben nem te vagy az új tulaj te is ezt csinálod.
Na ez már tetszik. Sokkalta érdekesebbé válik innentől az egész. Az a tény, hogy visszavág és ahogy visszavág igazán felkelti az érdeklődésemet. Vigyorom halovány majd egyre szélesebb. Íriszeim az övébe fúródnak és kutatják azt. Vajon komolyan azt hiszi ezzel a megszólalással kimenti magát? Bűntudatkeltés... annyira emberi....
Már-már szánalmasnak érezhetném, de igazából ezek az érzések nem angyaliak. Csak a mondén test generálja és hamar el is illan. Inkább szórakoztatónak tartom ahogy megpróbál megvezetni valakit. Végül is fiatal, naiv, és ennek ellenére is megvan a magához való esze. Elismerésre méltó mindez.
Elnézve bizalmatlan pillantását és testtartását, tudom, nem érdemes feszegetni a határokat. Maradok ott, ahol vagyok mindössze az egyik oszlopnak dőlök fél vállal neki.
- Csak, hogy tudja csak akkor fogom elhinni, hogy az öné ez az épület, ha megmutatja a tulajdoni lapot.
Fel kell kacagnom a követelőzésére. Nem célom meggyőzni őt semmiről. Nem célom igazolni magam vagy különösebben energiát feccolni abba, hogy bemutatkozzak. Minek? Ki ő?Egy idegen akit vagy megölök ha Maxwellért jött vagy csak elsétálok jobb napjaimon mellette az utcán. Ostoba kelléke a világnak, mit Atyám alkotott. Játékszer nekem, unaloműzés Lucifernek. Semmi több.
- Ó, nyugodtan tegezz. Ez a te meg az Ön így együtt öt percen belül igazán zavaró és amúgy sem érzem magam annyira öregnek.
Szelíden nyomok hangsúlyt a szóra, miközben magamban jót mulatok. A több ezer év az kevés? Vagy sok? Annyira relatív az idő fogalma!
- Mellesleg valóban jól következtetsz. Ugyanúgy birtokháborítok mint jómagad. - huncutul elmosolyodom, várva a megrökönyödését majd a megkönnyebbülését. Miután újra nyugodtan lélegez folytatom csak.
- Én persze, veled ellentétben, immár legálisan. Ugyanis valóban enyém a hely, de... ne aggódj. Nincs semmi itt amit ellophatsz vagy amit féltenék.
Vállat vonok, amolyan nemtörődöm stílusban. Elég körbepillantanom ltáványosan. Ha a lány a bugyijában nem épp egy betonvágót rejtett el nincs igazán semmi sem, amit féltenék. Több tonnás gépeket csak nem cipel el a vállán haza.... Meg különben is, nem lesz helye akkor a gardróbjában a ruháimak hely. Rogadtul nem jó biznisz.
- De azért kíváncsi vagyok mégis mit keresel itt? Remélem jól vagy? Megsérültél?
Ezt már az angyal mondatja velem. A féltő, óvó, önzetlen angyal, aki az elesettek segítségére siet. És hihet egy jóképű úriembernek, abból is a gazdagabbik fajtának, vagy hős lovagnak, vagy aminek csak akar. És ha nem állít meg egy pillantásával akkor aggódó pillantással övezve ellököm magam a támaszt nyújtó oszloptól hogy elindulhassak felé és leguggoljak mellé....

Iviry × Gabriel

Monster 510 @

Teljesen belemerültem a gondolataimba, ahogy az ablakon kinéztem egyenesen a kék égre. Sokáig ülhettem így ábrándozva, mert villám csapásként ért ahogy egy hangot meghallottam. A hang felé fordulok egyenesen a hangforrásához. Ennyire balszerencsés lennék? Nem elég ez a hőség még vendéget is kaptam. Mondjuk pont én vagyok az aki épp birtok háborítást csinál, de ha nem ő a tulajdonos akkor ő is ebben a cipőben jár. Ajkaim nyílnak, de nem jön hang. Kicsit hirtelen ért felbukkanása így nem volt semmit se kisütnöm. Kikapcsolom a zenét és felállok. Karomat hátam mögé helyezem és amennyire megengedi a távolság végig mérem. Elegánsan öltözködik, ha tippelnem kéne vagy ilyen az ízlése, vagy egy fontos személy. De inkább az utóbbi. Az emberek nem szoktak túlságosan a külsejükre adni. Már, ha ember. Hm... most már kíváncsi vagyok mi ő. Jobban belegondolva mindig is érdekeltek a fajok erősségeikkel, gyengeségeikkel együtt. Kár, hogy nem látom elég jól az arcát. Szerettem volna tesztelni azt az állítást, hogy a szem a lélek tükre. Ez az én esetemben igaz, ha nem rejtegetem. További kérdéseire már gyorsabban kitaláltam a válaszom.
- Nem köszönöm. úgyis menni készültem. - hangom nyugodt. Alapból sem vagyok egy izgulós, vagy aggódós fajta. Pedig pont most hagyott el a szerencsém és tuti, hogy az új tulajdonost fogtam ki. Aki ezért simán beperelhet. És az a fura, hogy ez sem érdekel nem tudok ezen mit túlinspirálni. Látszik, hogy sem felelősség érzetem nincs. Pedig kéne.
- Tudom, hogy ez birtok háborítás, de amennyiben nem te vagy az új tulaj te is ezt csinálod. - drukkolok elő egy kicsit ügyvédes szöveggel elvégre a jogokat ismernem kéne, de eddig nagyon nem volt rá szükségem. De az alapvetőket azért bemagoltam csakhogy ne legyek elveszve, ha jogokról van szó. Esküszöm felfogok mondani és csinálok valami mást inkább. Úgy se értek hozzá nem kéne erőltetni. Jobban belegondolva semmihez sem értek csak az üzletkötéshez. Lehet, hogy a kereskedelemnél kéne elhelyezkednem. Győzködni tudok csak az ügyféltől is függ. Mindenkit máshogy lehet megvenni. Van akit nem is lehet megvenni olyankor szokott jönni a "figyelmeztetés", hogy miért járna jól, ha belemenne az üzletbe. De most mással kéne foglalkoznom. Például az előttem álló férfival aki most kapott birtok háborításon. Ha egy egyszerű ember akkor könnyen eltudom simítani ezt a problémát. Szívességgel, vagy csak elég néhány olyan dolgot mondanom amivel hagy elsétálni. Ám, ha még sem ember akkor kicsit nehezebb lesz a dolgom. Remélem nem egy égit fogtam ki mert most se kedvem, se türelmem egy madárhoz. Majd máskor elszórakozom vele, de most elszeretnék menni innen és csinálni a dolgom. Közelebb sem szándékozom menni nem vesztem én meg. Nem adóm meg neki az esélyt, hogy kihasználja, ha nem figyelek. Nem bízom senkiben és ezt szeretném is megőrizni ezt a szokásomat. Kikel érdemelni, hogy én bárkiben is bízzak.
- Csak, hogy tudja csak akkor fogom elhinni, hogy az öné ez az épület, ha megmutatja a tulajdoni lapot. - fűzöm hozzá csak, hogy ne próbálkozzon dumákkal rávezetni arra, hogy ő a tulajdonos. Nem is ő lenne az első. Nem egyszer próbáltak bizonyíték nélkül tör becsalni. Sikertelenül. Vajon ő is ilyen, vagy tartogat nekem egy kis meglepetést?

Ivy & Gabe

Két hete már annak, hogy a hosszas tárgyalások lezajlottak. Két hete hogy Lia itt járt, ebben a gyárépületben, ahol az értékes drága vére hullott. Két hete hogy bennem tomboló harag szüntelen ott tombol. Nem rá vagyok mérges, hanem sokkal inkább magamra. Tudom, el kell számolnom ezzel valakinek, nemsokára. És talán ezért, talán azért a retkes durva bűntudatért fizettem egy valag pénzt annak a szarházi csőd közeli építési vállalkozónak, aki ezt a gyárépületet is magáénak tudhatta. Na meg lehet az is közrejátszott hogy magát az opciót is fedezzem, ami Cornelia nyomára enged bukkantatni valami hívatlan dögöt. Nem mintha nagy érvágás lenne nekem, pont nekem, eggyel több démont megölni, de nincs kedvem vitázni Luciferrel. A legutóbbi találkozásunk sem sült el egész jól és nem akarom tetézni a bajt. Épp elég az is hogy már ott és akkor az agyamra ment.
Mondhatnám hogy terepszemlét tartok., de hazugság lenne. Két hét óta most először járok itt. A hivatalos adásvételi szerződést kényelmesebb volt az irodámba megejteni. Ceri rögvest rá is startolt arra a lúzerre de elég hamar lepattant róla, mikor az egyik félszavamból leszűrte, nincs pénze az illetőnek. Vagyis, ez sem teljesen korrekt. Most már van, hála nekem. Mindegy, ő amúgy se tudta volna a régi épületet renováltatni és továbbra is az enyészeté maradt volna. Nekem pedig kapóra jött az alkalom. Ad egy, a vámpírok nyomait nyugodtan kutathatom fel a nélkül, hogy bárki miatt problémáznom kellene. A kettő, a Lia után maradt mindennemű nyomot könnyeden iktathatok ki míg ő a gyerekkel a hasában otthon pihen. Ad három, sose rossz az innováció. Eldönthetem mit kezdek ezzel a nagy rakás romhalmazzal. Talán átalakítom egy bárrá. Manapság úgyis egyre népszerűbben a szórakoztatóiparban is a 'rom' stílusú, ódon kinézetű épületegyüttesek. Ez a hely is kiszolgálta magát, és megérdemli hogy valami jobb dologként funkcionáljon. Vagy akár a gyártósor is átköltözhetne ide...
A futószalagok mintha egész jó állapotban lettek volna, érkezésemkor legalábbis olybá tűnt, de ki kell kérnem egy építésvezető és egy műszakis véleményét.
Lépteim felvisznek az emeletre, oda, ahol Lia raboskodott. A csupasz, repedezett falak látványára újra elfog a hányinger. Érzem hogy izzani kezd a testem, ahogy az emberi jellemem háborog s amit az angyali nem bír elviselni. A hátamon lévő két íves vágás mentén a szárnyaim elkezdenek ficánkolni. Szabadulni akarnának, de nem lehet. Még nem. Most nem.
Mély levegőt veszek, az áporodott, poros levegőből ahova a napfény szórtan ér csak be. Ennek oka a bedeszkázott ablaktáblákban keresendő. Ahogy vérem zubogása alább hagy kinyitom óceánkék 0riszeim és körbepillantok. Akad jó pár vérnyom a falakon. Valószínű egy jó darabig előszeretettel jártak erre a vérszopók és nem kifejezetten speciális kis fészek volt ez Maxwell számára. Ez nem könnyíti meg a helyzetem , ugyanakkor mégsem esek kétségbe. Csak az ajtótól jobbra eső falhoz sétálok. Talpam alatt az egyik deszka nyikorogva jelzi ittlétem de nem foglalkozom ezzel sem.
Kezem felsiklik a téglákra, hűvöse csiklandozza a tenyerem. Egyetlen pillanat kell, ahogy lehunyom a szemem és fókuszálok. Átjárja a tesztem az aranyló meleg, mely végül a kezemben összpontosul. Érzem ahogy az energia ujjamból szétárad, be a falba és végigáramlik a plafonon, a falakon, a földön. A következő percben már elég hogy körbepillantsak. Tudom mit keresek mégis remélem hogy nem találok. Az aranyló picinyke foltocska ellenben mégis ott virít a szoba kellős közepén. Az angyali erőm megmutatja, teljesen jól elkülönítve, mi is Lia vére és mi a többi szerencsétlenül járt áldozaté.
Összevont szemöldökkel lépek oda, és guggolok le hozzá. Ujjaim lenyúlnak a vibráló folthoz, miközben agyamban újra meg újra végigfut az egész történet. Mindaz, ami itt esett meg. Pedig annyiszor rágtam már át magam, annyi sok éjszakán át, miközben ő ott aludt közvetlen mellettem. Ilyenkor csak figyelem a vonásait, próbálom megérteni őt, mint embert. Nem megy... piszkos nehéz ez.
És valahogy mégis... nem tudom de úgy érzem, egyre jobban és jobban hogy egy rohadt nagy kirakós előtt állok, aminek egy darabkáját próbálnám illeszteni valahova de nem találom el a megfelelő szöget. Vagy, talán pont hogy a kirakós megfelelő darabja hiányzik. Az űrrel a lelkemben hagyom hogy ujjaimból az erő leáramoljon a padlóba és felszívja Lia ittlétének minden nyomát. Így, még ha démon is kerül erre, sem talál Éva lányához kapcsolatot.
S miután ezzel végeztem voltaképp mehetnék is. Elégedettnek kellene lennem, hamar megvolt, hiba nélkül és aggodalomra nincs okom. Talán meg is nyugodnék, ha nem szűrődne fel valami zene a lenti gyárrendszerből.
- Már megint a csőcselékkel bajlódhatsz, Gabriel... gratulálok...
Dörmögöm magamban, amint leiramodok a vaslépcsőkön, hogy móresre tanítsam a huligánokat. Ki más lehet itt zenét bömböltetve ha nem egy csapat taknyos, akik azt hiszik övék a világ? Na majd ha az orruk alá tolom a tulajdonosi szerződésem rájönnek hogy talán jobb helyet kellene találniuk a piálásra...
És már magamban a sietős és feszes létek közepette ki is ötlöm a beszédemet, mikor meglepődve kell konstatálnom, nincsen semmiféle csapat huligán. Mindössze egyetlen lány.
Egyetlen nagyon csinos és esetlen lány.
- Hát maga?
Meghökkenve torpanok meg, és pillantok rá. Nem akarom megijeszteni, bár lehet a hangsúly és a kérdés nyersessége nem épp pozitív kicsengésű.
- Mégis mit keres itt? - ez még mindig nem túl udvarias... - Segíthetek?
Na a több ezer év alatt ennyi illem csak szorult belém, remek. És miután nem igazán értem kivel és mivel van dolgom, megállok. Kezem várakozón siklik a derekamra, és remélem hamarosan rájövök hogy egy démonnal van-e dolgom, egy ostoba halandóval vagy Lucifer újabb elmés trükkjeinek egyikével.

Iviry × Gabriel

Monster 446 @

Kicsit szokatlan, hogy nappal sétálgatok. Már-már kezdem megszokni, hogy az éjszakai égbolt alatt töltöm az időm. Ez az átkozott meleg meg kikészít! Holnapi teendőimen gondolkodva csak később vettem észre, hogy már a külvárosban vagyok. Nem nagyon izgat, tudok magamra vigyázni. Ballagok még egy ideig mikor egy elhagyatott gyárnál megálltam. Egy ideig csak ott álltam és azon agyaltam: bemenjek e vagy ne? Végül mégis csak bementem. Úgy is folyt rólam a víz a hőség miatt, csak addig maradnék míg kipihenem magam. Belépve a gyárba megcsapott egy hűvös szellő. Az érzéstől felsóhajtok és beljebb lépek. Körül nézek az épületben, végig mérve a széttört ablakokat, és azon besütő napsugarait, a repedezett falakat. Egy mosoly jelenik meg arcomon. Hirtelen nosztalgiázni támadt kedvem. Találtam magamnak egy poros pultot, leporoltam és leültem a bútorra. Csoda, hogy nem vitték el, bár megértem. Kinek kell egy ilyen ócska kis vacak? Ha egy kicsit lehűltem jobban körül nézek a gyárban. Netán, ha a szerencsém nem hagy el akkor nem is fog senki ide jönni amíg itt vagyok. Telefonomat előveszem és egy kis zenét teszek be csak, hogy gyorsabban teljen az idő. Arra eszmélek fel, hogy lábfejem a ritmusra mozog. Nem csoda hisz szeretem ezt a számot. Kihasználom a lehetőséget, hogy egyedül vagyok és remélhetőleg ez így is marad. Nem gondolok semmire, átadom magam a zenének, és felhangosítom. Nem érdekel, ha hallatszik kintről, nagyon nem is jár itt senki. Kit zavarnék? És ha meg is tudják, hogy itt voltam, az sem zavar. Hiába bitók háborítás az egész, meggyőző is tudok lenni így elsimítva azt. Meg, ha rám is törnek míg itt vagyok és a szép szó nem használ lehet, hogy erőszakhoz kell folyamodnom. De erre nem is fogok gondolni míg meg nem történik. Leveszem bőr dzsekimet és a pultra dobom. Hajamat is kibontom és megrázom. Jól esik ez a kis hűvösség, az árnyékban való meglapulás. Gyakrabban kéne ilyen helyeket keresnem, bár nem tudom, hogy nappal mennyire lenne jó ötlet. Főleg, ha valakinek a tulajdona. Jóbban szemügyre véve az épület állapotát azt mondanám, hogy már jó ideje nem volt itt senki. Se bulizó fiatalok, se vandálkodók, se fejlesztők. Végül is a semmi közepén van. Az már balszerencse, ha most jönne a hely új tulajdonosa szemügyre venni a helyett. Mondjuk az is rájátszik, hogy mennyien járnak erre. Ránézek a telefonomra, hogy mennyi az idő. Áh. Bőven van még időm úgysem sietek sehova nem vagyok egy fontos személy. Jobban belegondolva nem is akarok az lenni. Túl sok macerával járna. Még szerencse, hogy nem vagyok semmilyen vezetői posztban. Még, ha jól is keresnék akkor sem vállalnám el. Tudok pénzt szerezni munka nélkül is. Az egyetlen lehetőség arra, hogy rá vegyenek egy ilyen posztra csak az, hogy szeressem. Másképp sok értelme nem lenne.

Üzenet