Konyha

Alec & Clary

Egyszerűen nem tudom feladni annak a reményét, hogy valahogyan megtaláljuk Jacet. Annyit tudunk, hogy egy nagy hajón van Valentine-al és a "kis" seregével akiket a Kehely segítsége által teremtett. Semmilyen rúna, semmilyen bűbáj nem segített, nem lehet megtalálni, szóval valamilyen boszorkánymester védi a hajót egy búbáj segítségével. Valentine eléggé jól felszerelkezhetett, ha még egy - vagy több - boszorkánymester is segít neki.
Alec szavaira felemelem a fejemet és a szemeimben ismételten az ismerős remény kezd el csillogni, mint anno amikor anyát kerestük. Mindig is reménykedtem abban, hogy megfogjuk őt találni és életben lesz, hogy jól lesz. Sosem adtam fel a reményt és most is ugyan ez van. Egyszerűen nem vagyok képes arra, hogy lemondjak Jaceről. Victor nem küzd érte, ő csak meg akarja büntetni az árulásért, mi viszont épségben akarjuk megtalálni őt és életben tartani. Ez a különbség a Klávé és Mi köztünk. Mi hisszük azt, sőt tudjuk, hogy Jace nem tett semmi rosszat, csak minket mentett meg azzal, hogy elment azzal a szörnyeteggel aki a vérszerinti apám. A gyomrom felfordul a tudattól, hogy mindenki vele hoz említésbe és ha meghallják a nevemet akkor egyből az jut eszükbe, hogy Valentine-nak segítek, hogy valamiféle besúgó vagyok és csak az ő hasznát nézem. Ugyan már, annyi fájdalmat okozott a családomnak, a barátaimnak, hogy hülye lennék segíteni neki bármiben is. Csak anyát akartam vissza kapni, most pedig a bátyámat.
- Ha van bármilyen mód is arra, hogy megtaláljuk őt, akkor nem szalaszthatjuk el! - mondom határozottan és szemeimbe komolyság ül. Victor előtt kell megtalálnunk őt, hiszen a drágalátos újonnan kinevezett Intézet vezetője szerintem nyomban megölné, simán kinézem belőle. Ő nem ismeri Jacet, nem tudja, hogy az utóbbi időben mik történtek és miken mentünk/mentek keresztül.
Persze nem azt mondom, hogy nem félek a veszélytől és az esetleges következményektől, de nem hagyhatjuk veszni az ügyet, muszáj mindent megtennünk azért, hogy megtaláljuk Jacet, pont ezért sem érdekel annyira, hogy, ha lebukunk akkor mi történhet. Nem érdekel, hogy megfoszthatnak a rúnáimtól, semmi sem érdekel, csak találjuk meg Jacet.
- Alec, muszáj megpróbálnunk. Nem érdekel mi lehet a következménye, ha megtaláljuk Jacet. - szívem szerint nyomban indulnék, viszont tudom, hogy alaposan ki kell dolgoznunk egy tervet, ha azt akarjuk, hogy ez az egész küldetés, avagy úgynevezett kis magánakciónk sikeres legyen.

Alec & Clary

Csak állok ott és hirtelen megszólalni nem bírok. Nem tudok megszólalni azok után a szavak után, mondatok után amiket Alec a fejemhez volt képes vágni. Az egészet úgy állítja be, mintha nekem ez így lenne jó, mintha nekem ez tökéletes volna és szánt szándékkal kevertem volna bele őket, és veszélyeztettem volna. Most komolyan ezt gondolja rólam? Persze, tudom, hogy nem kedvel és ezért nem is hibáztatom, hiszen milyen világban élnénk, ha mindenki szeretne mindenkit, minden ember szimpatizálna a másikkal és nem lennének veszekedések, nézeteltérések? Ugyan már, az nem is lenne élet, ha minden ember gondolkodás módja és véleménye megegyezne a másikéval. Nem is mondom azt, hogy ilyen legyen, de felettébb zavaró az, hogy Alec ilyeneket gondol rólam. Mindig is tudtam, hogy nem szimpatizálunk egymással, de eddig csak találgatni mertem, hogy nah, vajon miket gondolhat rólam. Most viszont... Most viszont kerek-perec, ténylegesen tudom, hogy mit gondol rólam. Minden baj okozója én vagyok szerinte.
Igazán szíven ütni az utolsó pár mondata ütött. Nagyon jól tudom, hogy nem ide születtem, nem az Intézetben nevelkedtem, nőttem fel avagy Idrisben, a többi árnyvadász közt. Az életemből kimaradt az a bizonyos kiképzés, én is nagyon jól tudom. Viszont azt is tudom, hogy ténylegesen egy senki vagyok. Nem vagy árnyvadász, de mondén sem vagyok. Egy senki vagyok...
Alecnek nem is válaszolok, hiszen nem is tudom, hogy még is mit mondhatnék. Fogalmam sincs, hogy mi lenne helyt álló, mi lenne az, amivel nem haragítanám még jobban magamra őt, vagy amivel esetleg megmutathatnám számára azt, hogy én nem vagyok olyan rossz és reménytelen, mint amilyennek ő titulál be engem már a kezdetektől fogva.
- Már nem is tudom, hogy milyen az életem... - mondom halkan, sokkal inkább magamnak, mint a konyhában lévő fiúnak. Ügyet sem vetve rá, derekammal neki dőlök a konyha pultnak és a padló egy adott pontját kezdem el vizslatni, mintha az olyan érdekes volna pedig nem az, csak nem vagyok képes Alecre nézni, mert egy részem tudja nagyon jól, hogy igaza van.
Amikor újra meghallom a hangját, felemelem a fejemet és ránézek. Ténylegesen belém fojtotta a szót, mert nem jönnek ki hangok a torkomból, nem tudom mit kéne mondanom.
- De nem adhatjuk csak úgy fel, Alec! Igen, nem érzékeljük, de muszáj gondolkodnunk, csak van valamilyen mód vagy lehetőség arra, hogy megtaláljuk őt.

Alec & Clary

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavar az, hogy Alec hogyan viszonyul hozzám. De, nagyon zavar. Úgy vélem nem tettem ellene semmi rosszat, sőt, segítettem neki nem egyszer. Amikor Izzynek volt a tárgyalása akkor vissza hoztam nekik a Végzet Kelyhét, mert sosem volt az a célom, hogy rosszat tegyek velük szemben, hogy bajba sodorjam őket. Mindig is csak anyát szerettem volna megmenteni, ez volt a legfőbb cél kitűzve a szemem elé. Igaz, nem izgatott, hogy milyen szabályokat kell felrúgnom hozzá, ahhoz, hogy elérjem ezt, de szerintem személy szerint nem tettem olyat Aleccel szemben amiért megérdemlem azt, hogy ilyen szinten ki ne álljon engem.
Kicsit beljebb lépve az ajtóból, neki dőlök a konyha pultnak, mellkasom előtt lazán fonom össze a karomat és úgy nézem őt. Szinte már-már fájdalmasan látszik az, hogy ki nem állhat engem. Igaz, én sem szívlelem őt, de ezek mellett még is tudok vele normálisan viselkedni, nem kerülöm őt, képes lennék segítséget kérni tőle avagy elfogadni azt, de ő pedig szinte szóba se áll velem. Köszönni is ritkán köszön nekem, úgy csinál, mintha csak nem is léteznék.
Néha eszembe jut, hogy milyen volt legelőször itt lenni, az első időszakok, mikor még annyit sem tudtam erről a világról amibe belecsöppentem egy pillanat alatt, mint most. Jace volt az egyetlen aki végig mellettem volt, aki támogatott mindenben, aki nem hordta le az ötleteimet, aki képes volt miattam, velem szabályt szegni. Vele mentem keresztül ezen, a mély pontokon. Persze Simon is ott volt mellettem és próbált támogatni, de az még sem volt ugyan az. Magammal rántottam ebbe a világba, az árnyvilágba és immáron neki is bőven meggyűlt a baja mindennel, főleg azzal, hogy felfogja és el is fogadja azt, hogy vámpír lett belőle. Miattam.
Egy szó, mint száz, Jace küzdötte végig velem a hullámvölgyeket. Pont ezért (is) esik rosszul az, hogy mióta megtudtuk, hogy rokonok vagyunk azóta lényegében szóba sem állt velem, még is megmentett minket. Megmentett minket és elment Valentine-al Isten se tudja, hogy hova. Megrémiszt annak a gondolata, hogy komolyabb baja is lehet.
- Azt hiszed, hogy én nem szeretném vissza hozni őt? - kérdezem meg a fiútól amikor elindul a konyha ajtaja felé. - De, képzeld, vissza akarom kapni őt. De fogalmam sincs, hogy még is mit kéne tennem, hogy hogyan hozhatnám vissza, avagy hogyan segíthetnék bárhogyan is. - pont ebben a helyzetben nem kellene veszekednünk, hanem támogatni egymást. Úgy látszik mi ketten még ekkor sem tudunk kompromisszumot kötni...

Alec & Clary

- Alec, én tényleg úgy sajnálom! - ezt el sem hiszem, még is hogy a fészkes fenébe lehetek én ilyen béna? Eleve úgy érzem, hogy bal lábbal keltem fel, nagyon fáradt vagyok és másra sem vágyom jobban, mint hogy lefeküdhessek az ágyamba és napokon keresztül aludhassak. Oh igen, ki akarom magamat pihenni, mert ha így folytatom akkor nagyon szét fogok esni. Ez látszik most is, hogy szerencsétlen Alecre konkrétan ráöntöttem a kávéját, pedig egy cseppnyi rossz szándék sem volt bennem. Bár az is igaz, hogy még csak nem is sejtettem azt, hogy bárki is lesz itt rajtam kívül a konyhában, hiszen viszonylag még korán van és úgy voltam vele, hogy ilyenkor még mindenki alszik, de úgy néz ki, hogy Alec korán kelő típus. Vagy szimplán csak olyan mint én: nem tud aludni, bármennyire is szeretné kipihenni magát.
Szívem szerint vissza szólnék Alecnek, hogy azért még se beszéljen velem így, mert oké, hogy leöntöttem meleg kávéval, de azért ilyen stílust még sem kéne megengednie, de aztán rájövök, hogy ő ilyen. A mi kapcsolatunk pedig pontosan ilyen. Az, hogy ő meg én esetleg, bármikor is barátok lehessünk... Nos, az maximum egy teljesen más univerzumban történhetne meg. Valahogy kettőnkben van valami ami miatt nem bírjuk egymást elviselni, vagy csak nehezen, veszekedések árán. Az is lehet, hogy ez a valaminek a mozgatórugója pontosan Jace lenne. Hiszen mióta köztudott lett mindenki számára, hogy gyengéd érzéseket táplálunk egymás iránt, azóta lett Alec ennyire nyilvánosan vissza utasító velem. Bár az is tény, hogy sosem kedvelt igazán, már az első itt töltött napomon sem, pedig akkor még tényleg nem csináltam semmit.
- Nem gondolod, hogy mindkettőnknek könnyebb volna, ha megpróbálnánk normálisan viselkedni egymással? - habár nem hiszem azt, hogy mi ketten bármikor is barátok lehetnénk, de a remény hal meg utoljára, és végtére is, rengeteg időt kell egymás társaságában töltenünk, az pedig eléggé nehéz úgy, hogy nem bírjuk elviselni egymást.

Alec & Clary

Még magamhoz sem térek igazán, de már is egy ásítás hagyja el a számat. Nem tudom miért, de mostanában egyáltalán nem bírom kialudni magamat, pedig hamar leszoktam dőlni aludni, már pont ezért is, hogy amennyire csak tudok, kipihent legyek. Bár az is igaz, hogy a néhai éjszakákba nyúló edzések is teljesen leszívják az energiámat, de nem akarok pihenni, muszáj behoznom a lemaradásokat, de legfőképpen muszáj megtalálnunk Jacet. Muszáj tudnom, hogy jól van, viszont tudom, hogy Victor megöletné őt, így bármennyire is nehezemre esik, de hanyagolom ezt a témát előtte vagy az emberei előtt. Ők már elkönyvelték Jacet gyilkosnak és törvény szegőnek. Igen, elment Valentine-al, de attól még nem gyilkos. Tudom, érzem a zsigereimben, hogy nem ő ölte meg azt a vérfarkast. Ő nem olyan és bármilyen is jelenleg, bármennyire is megváltozhatott, bármin is mehet most keresztül, nem gyilkolt volna, nem szegné meg az Törvényt. Az Egyezményt.
Ilyen gondolatokkal a fejemben ülök fel az ágyamban, majd felhúzom a lábamat és megtámasztom a fejemet a kezemmel. Nemrégiben minden olyan jó volt, megtaláltuk anyát aki ép és semmi sérülése sincsen, de elvesztettük Jacet... Alecnek igaza van, mióta én ide kerültem azóta az életükben nagyon sok minden megváltozott. Sokszor sodortam őket veszélybe, de én csak anyát szerettem volna megmenteni, rosszat nekik sosem kívántam volna. Belegondolni sem tudok, hogy Alecnek milyen lehet most, talán neki a legnehezebb, hiszen Jace a parabatai-társa.
Pár pillanatig még vívódok a gondolataim társaságában, majd felkelek és felöltözök, egy laza és kényelmes szerelés mellett döntöttem, úgy sem terveztem ma menni sehova, így a csőfarmer, a bőrdzseki és társai most nyugodtan maradhatnak a szekrényemben.
A szememet dörzsölgetve veszem az irányt a konyha felé, majd a könyökömmel nyitom ki az ajtót, de csak utána érzékelem, hogy valami akadályba ütköztem. Pislogok párat és beletelik pár pillanatba mire sikerül felfognom, hogy mi történt.
- Alec, nagyon sajnálom. - mondom amikor rápillantok és látom, hogy sikeresen ráborítottam a reggeli kávéját, így egy nagy barna kávé folt éktelenkedik a pólóján.

Jace and Isabelle

Újból mosoly suhan arcomra, mikor látom kicsit felvidulni bátyuskámat.

Ám igaz, ami igaz, Alecből kinézem, hogy vérre menő esküt tesz és ellenségnek nyilvánítja ki Claryt ha elvisszük magunkkal. Akármennyire is szeretem a csajszit, úgy látszik, mégsem visszük magunkkal elvégre abból vagy randi kerekedne ki és csókcsatával végződne, vagy érdekesen érezné magát a két galamb.

Hmm, milyen igaz hát akkor csak ketten megyünk. Úgy sem értékelnék azokat a remek ám szörnyen egészségtelen ételeket, amiket ott összeennénk. Emlékszel egyszer még árengedményt is kaptál, mert kétszer rendeltél olyan ételt, amibe más már szívrohamot kapott volna.

Nevetem el magam jóízűen, miközben visszagondolok arra milyen remek is volt még pár hónapja. Alec nem kezdett „ámokfutásba” Jace feje nem csavarodott Clary ujja köré én pedig… én pedig nem voltam a család fekete báránya a „tündérrel” való incidensem miatt. Nevetésem mosollyá csendesedik, és a szemébe pillantok.

Hogyne tudnálak helyrehozni Jace mikor úgy ismerlek már, mint a tenyeremet. Néha túl jól is. Na de akkor ma este mi ketten… te és én. Nem akarok semmi féle démon ügyet vagy Clary miatti késést fiatalember.

Hozom elő a végére anyánk hangját, de abból is nevetés kerekedik ki.

Jace and Isabelle

Jó nagyot kortyoltam a narancslémből miközben egy újabb falatot tuszkoltam be a már teli gyomromba. Imádom, mikor más főz, főleg mikor olyan, aki tud is.

Már maga az érzés, hogy nem nekem kell a tűzhely fölött „gürcölni” magában remek de, hogy csak a végeredményt kell kiélveznem az felbecsülhetetlen. Látom Jace szemében az aggodalmat, azt az aggodalmat, amit sosem szerettem. Emlékszem gyerekkorunkban egyszer összevesztek Aleccel valamin, de első dolga volt a bajban is melléállni. Tudom, hogy szeretik egymást és azt is, hogy akármi legyen, mindig ott lesznek egymásnak, mint parabatai és mint testvérek. De addig is képtelen vagyok bármelyikük szenvedését vagy boldogtalanságát végignézni.

Na jó, kész itt teszek pontot ennek a hangulatnak a végére.

Csapom tenyerem az asztalra miközben egyenesen a szemébe nézek.

Nem bírom nézni ahogy itt szomorkodsz vagy idegeskedsz bárki miatt is. Ezért eldöntöttem, hogy elmegyünk a kedvenc éttermedbe a Takiba mit szólsz? És nem beszélünk Alecről sem pedig más problémákról. Sőt akár Clary-t is elhívhatnánk ha… tudod, boldoggá tesz.

Jelenik meg széles mosoly arcomon és a büszkeségtől is csak úgy dagadok, hogy ilyen remek ötlet jutott eszembe.

Jace and Isabelle

Rosszallóan csóválom meg a fejem miközben az asztalhoz sétálok. Azt a mondént Simonnak hívják és nincs miért féltékenynek lenned.

A fenébe is ismerem már annyira a bátyám, hogy tudjam nagyon is vonzódik Claryhez és épp annyira jóban vagyok Claryvel hogy tudjam ő is hozzá, úgyhogy abba kéne hagyniuk a forró kása kerülgetését és szemébe nézni a másiknak. Kissé elmosolyodom leülve az asztalhoz villát ragadva és a tekintetét fükészve közbe. Hangos sóhaj hagyja el ajkaimat miközben egy falatot nyomok a szájába.

Jace…Jace … Jace … mindenki tudja, hogy te dézsmálsz.

Nevetek fel ám a következő falat már az én számba jut. Kiélvezem az ízeket és mondhatom ez a reggeli valami isteni. Hallom, amit mondd, hogy aggódik és hangjából is ez cseng vissza a harag, de mégis az aggodalom. Még el sem kezdtem a „bölcs” szónoklatom már most belekezdek a mutogatásba, mégpedig a villával.

Egyáltalán nem gondolom, hogy az esküvő jó ötlet. Kezdjük azzal, hogy a csaj kezdi az irányítása alá vonni és nem csak Alecet hanem az egész intézetet. Lehet ez csak Alec egy… érdekes bosszúja a szüleink felé fogalmam sincs, én csak remélem, hogy megjön az esze mielőtt olyat tenni, amit nem kéne.

Kapok be egy újabb falatot jólesően hümmögve fel.

Isteni…

Jace and Isabelle

Nevetésem után nevetésem csendül, ahogy hűen játssza el itt nekem Rómeót. A mellkasomhoz és a homlokomhoz kapok ájulást, vagy legalábbis meghatottságot színlelve.

Ó kedves uram, egy kérdés csupán nyomja mélyen lelkemet. Hol van Júliád?

Kérdezem akár egy pletykás vénasszony. Persze remélem, pontosan tudja kire is célzok én Júlián. Lepattanok a konyhaasztalról és kiveszem a narancslevet a hűtőből két pohárba öntve és leteszem az asztalra két tányér kíséretében.

Korán van még, hogy Mr. Dulifuli felkeljen azt hiszem ketten reggelizünk.

Mosolyodom el és összeborzolom szőke haját, ahogyan arról kérdez így talán nem tetszik e nekem.

Jajj ne viccelj már te vagy a leghelyesebb bátyuska.

Bagatellizálom el kérdését miközben elcsenek egy elkészült bacont a tányérból beleharapva, miközben bőszen bólogatok.

Nem csak rántottát, de bacont is lelek, ha korán kelek hát nem látod? Szebben nem is mondhattad volna.

Kissé elkomolyodom, ahogy szóba kerül Alec. Hát ez nyomja Jace szívét, mondjuk nem tagadom az enyémet is, de nem az ami jelen pillanatban számít.

Alec nem haragszik rád. Alec csupán azt hiszi mindenki felesküdött ellene. A szüleink, mi ahogyan nem támogatjuk az őrült ötletét. Szerinte mégis hogyan kéne reagálnunk egy esküvőre egy hárpiával. Képtelen ötlet az egész mikor mind tudjuk, hogy…. mindegy. A lényeg, hogy szeret Jace és ne magad hibáztasd minden egyes hülye ötletéért. Megvannak a saját elcseszett döntései, amik nem a te lelkeden száradnak. Majd megtanulja és rájön ő is… remélem.

Jace and Isabelle

Fájdalmas visítással csaptam le az ébresztőt és még mérgemben plusz 15 percet maradtam ágyban lustálkodva. Aztán kénytelen voltam erőt venni magamon kikászálódni a fürdőbe feltenni a szokásos sminket, ami nélkül a küszöbig nem merészkednék. Majd ahogy felkerült a vörös rúzs és ismerős tusvonal felvettem a tegnap már gondosan kiválogatott fekete, lezser, de mégis szuperdögös ruhámat.

Hajam egyszerű kontyba rendeztem úgy, hogy pár szál az arcomba lógjon majd kiléptem a szobámból már azt tervezgetve mit is akarok főzni reggelire mikor, megcsap az ínycsiklandó tojás szag. Szinte orromnál fogva vezet, el a konyháig ahol meglátom Jacet miként álmosan és kótyagosan áll ott reggelit csinálva, aztán már csak csilingelő nevetésem tölti be a konyhát.

Na, hát csak nem kikeltél az ágyból Rómeó.

Teszek utalást a minapi apró csókra amit Clary-vel váltott. Tudja, hogy engem nem zavar, hiszen a bátyám, de azért minimális női kíváncsiság természetes, hogy van bennem. Azzal a lendülettel pedig felpattanok a tűzhely melletti üres konyhapultra a lábam lóbálva és az arcára nyomva egy méretes vörös csókfoltot.

Jajj ne legyél már ilyen nyomott bátyuskám.
Nevettet meg még az is ahogy majd le ragad a szeme.

Pedig már tervezgettem, hogy csinálok valami finom reggelit nektek de úgy látom megelőztél.
Kúszik édes mosoly arcomra, természetesen tudom, hogy szörnyen főzök, de azért szeretem, mikor megpróbálják visszautasítani kedves kis gesztusomat, és meghívásomat egy ebédre,vagy vacsorára.
Aztán persze eszembe jut Alec aki sosem kukacoskodik, és mindig megmondja milyen rémes is.

Tudod , ha van bármi is amiről beszélnél velem beszélhetsz.
Ejtek egy bájos mosolyt és a szemébe nézek biztatóan miközben más alig várom, hogy kész legyen a reggeli, amiből remélhetően én is kapok.