Néha elbizonytalanodom, az Intézet vezetése tényleg nekem való feladat-e. Anyának vissza kellett utaznia Idrisbe pár hétre, és addig is engem bízott meg felelős helyetteseként. Szerencsére nem maradt rám túl sok feladat most, hogy a dolgok rendeződni látszanak, de még így is bőven akadt tennivaló. A kupacokba halmozott jelentéseket rendezgetem, jobb híján dátum és ügyiratszám szerint pakolom őket sorba, ami összehasonlítva bármelyik legutóbbi magánakciómmal, távolról sem izgalmas feladat. Sőt, minek finomkodjunk - borzasztóan unalmas. Már épp készülök elegánsan belealudni a munkába, amikor félkómás állapotomból magabiztos kopogás hangja ránt ki. Egyből felpattannak a szemeim, fejem éberen fordul az ajtó irányába, majd kis késéssel a felsőtestem is követi. - Tessék! - kiáltok ki az ajtó túloldalán várakozónak, és magamban azért imádkozom az Angyalhoz, hogy valami új feladatot hozzanak. Bármit, ami ürügyet szolgáltat rá, hogy itt hagyjam a papírok rendezgetését! Az ismeretlen arcot meglátva szemöldököm gyanakvón összeszalad, de habozás nélkül felkelek a székemből, és az asztalt megkerülve odalépek a fiúhoz. - Igen, én vagyok - felelem az idegen vonásokat fürkészve. Mintha már láttam volna valahol, de képtelen vagyok rájönni, hol és mikor, így a nevétől várok csodát. Eltelik pár pillanat, mire végre leesik. - Sebastian. Hát persze, Sebastian! Anya mondta, hogy jössz - elfogadom a felém nyújtott kezet, és magabiztosan megrázom. Sután viszonzom a mosolyát és rögtön megfeledkezem a rám váró papírmunkákról, hogy minden figyelmem az új jövevénynek szentelhessem. Olyan régen találkoztunk utoljára Sebastiannal, talán még az Akadémián, hogy már nem is emlékszem rá, milyen volt gyerekként és mennyit változhatott azóta. A neve is csak egy kósza emlék. De hát akkoriban csak Izzy és Jace léteztek számomra, sosem figyeltem oda másokra, akik barátkozni próbáltak velünk. - Anyám sajnálja, hogy nem tud itt lenni, hogy személyesen fogadjon, de a Klávé parancsára azonnal Idrisbe kellett utaznia. Én foglak körbevezetni, és bármilyen kérdésed, kérésed van, hozzám nyugodtan fordulhatsz vele. Kíváncsian méregetem, de semmi szokatlant nem látok rajta. Egy egyszerű árnyvadász, aki most jött Londonból, és valószínűleg megviselte a portálon utazás, vagy éppen lángol benne a tettvágy most, hogy New Yorkban lehet. Talán nem én vagyok az egyetlen nephilim, aki gyűlöli a papírmunkát és bármilyen feladatot elvállalna, hogy megússza azt. - Foglalj helyet! - invitálom közelebb az asztalhoz, hogy mielőtt még körbevezetném az Intézetben és megmutatnám neki a szobáját, váltsunk pár szót egymással. Ha elfogadja a meghívást, leülök vele szemben, ha nem, én is állva maradok. - Hogy telt az út? Minek is köszönhetjük egészen pontosan a látogatásodat? Anya csak sietve tájékoztatott, mielőtt elment, én pedig jobb szeretek alapos munkát végezni még akkor is, ha csak egy egyszerű rutin látogatásról van szó. Sosem lehet tudni, a végén még mi sül ki belőle, és úgy neveltek, mint akinek kötelessége mindig, minden helyzetben a maximumra törekedni. Csak semmi felelősség... Megkínálom teával az asztalon árválkodó kancsóból, és ha kér, töltök neki is és magamnak is egy pohárral, ha nem, akkor csak magamnak. Többel egyelőre nem szolgálhatok, de már korábban előkészítettük a szobáját, ahogyan az ebédből is félretettek neki. Vendéglátásból igazán jeles tud lenni az Intézet, már amikor a sajátjainkról van szó.
Vendég
Vendég
Re: Lightwood iroda ↠ Csüt. Ápr. 06, 2017 2:24 pm
Alec & Sebastian
Olyan könnyedén sétáltam be az intézetbe, hogy már szinte fájt és csalódott voltam, amiért mindenki elhitte, hogy egy vagyok közülük. Ha pedig valaki mégis rákérdezett kilétemre, csak annyit vágtam oda nekik, hogy Sebastian Verlac vagyok, az árnyvadász a londoni intézetből, akire már várnak. A hazugságok oly könnyen futottak ki számból, hogy igaznak tűntek mindenkinek és több kérdést nem is tettek fel. Démon vér ide, vagy oda, de szeretem azt hinni, hogy velem született adottság ez, amivel könnyebbé tehetem az életem. Vagy jobban mondva: öröklött, hisz nem én vagyok az egyetlen manipulátor a családban. Most már csak arra kell fényt derítenem, hogy a legjobb vagyok-e. A New York-i intézet pedig a legjobb hely, ahová csak kerülhettem, hisz ide fut össze minden szál, és minden itt kezdődött. Ha pedig rajtam múlik, itt is fog véget érni. De most még nem, az idő még nem jött el és most még csak a Verlac fiú vagyok, senki több, akit teljesen hivatalosan küldtek ide. Semmi hátsó szándék vagy kémkedés, csupán az árnyvadászok közti egyszerű leellenőrzés, hogy minden a lehető leggördülékenyebben haladhasson előre, ahogy a klávé azt akarja. Az már más kérdés, hogy az én nézeteim szerint a klávénak mennie kell, amilyen gyorsan csak lehet, mert most Sebastian Verlac vagyok, a mindig hűséges árnyvadász, aki az életét adná értük. Végül is, megtette, bár nem pont úgy, ahogy képzelte, nem hősiesen halt meg egy csatában, és egy jó darabig nem is fogják megsiratni. De addigra már késő lesz. Bármennyire is tisztában vagyok a feladatommal, mégsem bírom ki, hogy ne nézzek körbe, csupán egy pillanatra, hátha megpillantom azt a személyt, aki miatt most itt vagyok. Vajon itt van a közelben?Nem hiszem, biztos vagyok benne, hogy azt érezném. Vajon ő tudja, hogy ki vagyok? Ez sem lehetséges, mert én meghaltam, ezt mindenki tudja. Vajon érezni fogjuk, amikor először nézünk egymás szemébe, hogy egy a vérünk? Ez az, ami legjobban érdekel, de most még nem tudhatok rá választ, hisz ő nincs itt, nekem pedig először az egyik Lightwooddal kell találkoznom, hogy értesítsem őket megérkezésemről. Ha minden igaz pont jókor jöttem, mert a szülők nem tartózkodnak itt, szóval a két idősebbik testvérrel leszek egy szobában. Ami csupán annyit jelent, hogy tapasztalatlanabbak, de nem fogom magam véletlenül sem feladni. Sőt, ha lehet még jobban igyekszem majd, hogy elfogadjanak annak, aki nem vagyok. Kezemet végighúzom a falon, miközben az iroda felé tartok, de egy rezdüléssel sem leszek izgatottabb vagy idegesebb. Minden porcikámból árad a nyugalom, mintha épp nem az oroszlán barlangjába tévednék be. Erőteljesen kopogok az ajtón, majd pár másodperc múlva, mikor nem hallom ellenkezés hangját, benyitok. - Minden bizonnyal jó helyen járok. Alec Lightwood, ha nem tévedek? - kissé felviszem ugyan a hangsúly a mondat végén, de biztos vagyok benne, hogy kivel állok szemben és magabiztosan lépek közelebb hozzá. Meg kell mondjam, örülök, hogy nem a lánytestvérével akadtam össze először. Még úgyis finomítanom kell az álcámon és a nők gyorsabban kiszagolják az ilyet, mint a férfiak. - Sebastian Verlac - mutatkozom be neki és nyújtom felé a kezem egy barátságos és lehengerlő mosoly kíséretében. De belül? Belül minden üres.
Vendég
Vendég
Re: Lightwood iroda ↠ Pént. Dec. 16, 2016 9:42 pm
Játék Zárva!
Vendég
Vendég
Sirett és Alec New Yorki új kezdet ↠ Szer. Szept. 21, 2016 2:30 pm
Alec & Scarlett
A falak olyanok, mint régen és én mégsem vagyok olyan, mint rég. Már a kis Scarlett árnyéka a mostaninak. Az utam az irodába vezetett, ahol valakire vártam. Beakartam jelentkezni, hogy itt vagyok. Kopogtam, de senki nem szólt. Nyitva volt az ajtó beléptem, mint egy illedelmes, diák, aki érdeklődik, az igazgatói szobában lévő dolgok iránt. Senki nem volt bent, pedig apám szerint várnak engem New Yorkban, eszembe se jutott, hogy vezető váltás történt itt apám levele óta. Leültem az asztallal szembe lévő székre. Elgondolkodtam. Sok mindenen. ~ Uram, atyám, de rég volt az, hogy itt hallgattam Mr. Ligthwoodot. ~ Izzy, akkor is valami rosszat tett a tűzre. Bár ha a folyosón találkoztam volna most a testvérekkel, akkor nem tudtam volna, hogy ők hisz nagyon rég jártam itt. Talán találkoztam futólag valamelyikükkel, most csak se ő és én se nem ismertem fel. Nem akartam ide jönni, egyáltalán semmi kedvem nem volt ehhez a helyhez, de megtettem, amit kellett, hisz a Klávé most még engedte, hogy én válasszak helyett, lehet hogy hetekkel később már nem engedi és valahol máshova kerülök Tokióba, ahol azok a szörnyű sárkányféreg démonokat kell öldösni. Oda féregirtók kellenek és nem árnyvadászok, utálatos és alantas munka az, ami ott zajlik. Ahogy ültem a széken, a falakon lévő képeket néztem és az üvegablakokat. Egyszerű, de mégis elegáns irodában volt szerencsém ülni. Pár nappal ezelőtt Indiába egy hasonló vezető irodájában ültem, és az európai és amerikai szemnek is fájó lett volna az a szoba, mintha Bollywoodi film díszletei közt ültem volna. Éreztem, hogy nem az én helyem India, de ott eltűnhettem, nem vont senki felelősségre. Csak én hibáztattam magamat. Itt mindenki szeme előtt vagyok, akkor is ha nem akarok. Rájöttem hogy nem bújhatok el már többször és nem kérhetek haladékot, főleg azért sem, mert feltűnt újra a Kehely és mindenkinek az kell. Felsóhajtottam a nagy várakozásban. Nem szokás megvárakoztatni a vendéget, vagy az új vadászt sehol sem, de itt mégis sikerült. Nem tudtam miért, de vártam ahogy kell, hátha valaki megjelenik az irodában. Valaki biztos betoppan a nyitott ajtón és üdvözöl. Várakozás közben eszembe jutott, hogy múlik a rúna hatása, ami a gyakorlatomhoz szükséges. Elkezdetem felrajzolni. Égett, csípett és mart. Mire felrajzoltam alkaromra, eltelt tíz perc is. Lépéseket hallottam, a fájdalom még mindig nem csillapodott, de tűrtem. Az elfogadás rúnája, fájdalommal jár. Egyre közeledett valaki és hallom, ahogy megáll az ajtóban. Hátrafordultam és egy fiatal fiút láttam az ajtóban állni. Talán ő tudja, hol van Robert Ligthwood vagy a felesége Maryse. Felálltam és még mielőtt megszólalhatott volna érdeklődve megkérdeztem tőle. - Hello, megtudod mondani hol van az intézet vezetője?