Alexander Lightwood

A mi világunkat a szabályok alkotják, és a törvények sorai teszik ki, míg a be nem tartásuk a Klávé ellen való fellépést jelenti.. Csak annyiban különbözünk az átlag emberi normáktól, hogy az ereinkben angyalvér csörgedezik, és míg a mondének nincsenek tisztában az árnyvilág oldalának a rejtelmeivel, nos addig mi Nephilim-nek nevezett lények -, azaz árnyvadászok -, igenis tudunk mindenről. Így érthetővé válik számunkra az igazság, miszerint minden egyes tábortűznél elhangzott legenda, és sötétnek szánt rémisztő mese, a valóságnak bizonyul. Az éjszaka leplébe zártan olyanféle lények élnek, amelyekre előszeretettel vadászunk, és vannak a köreinkben természetesen olyanok is, akik épp ellenünk szövetkeznek, ezáltal tagadva meg az elveinket. Őket a Kör tagjainak hívjuk, árulóként tartjuk számon a létük fogalmát, és csak hatalmas esdeklés árán nyerhetnek megbocsátást, vagy tán még azt sem. Persze vannak olyan személyek is, akik árulók, de mégsem viselnek kör jelzést, avagy éppen viselnek, de nem mondhatok árulóknak. Azért létezünk tehát, hogy fent tartsuk a rendet, és hogy biztosítsuk a mondének sértetlenségét..
A nevem Alexander Lightwood. A legidősebb gyermek vagyok a családban, és emiatt pedig felelősségek hárulnak rám, amiknek a nyomását néha nehezen viselem, de magamból adódóan törekszem a legjobbakra, és igyekszem megfelelni a szüleim akaratának. Bár sosem értékeltek engem eléggé, ahogy nem is dicsértek a tetteim kapcsán, ám, én mégis kényszeres alárendeltséggel követtem minden óhajuk, és azon az elven voltam, hogy mindent a családomért. Mindent azért, hogy igazságot tegyek, hogy megvédjem a Lightwood nevet, és hogy büszkék legyenek rám a szüleim - legalább egyetlen egyszer az életben. De csak egy árnyékban éltem, Jace háta mögött koslatva, és minden cselekedet, amely tőlem származott, nos sosem volt kellőként elegendő nekik. Mindig többet akartak tőlem, és jobbat vártak el, mint első szülött fiúktól.
S mostan... mostan ebben a helyzetben pedig nehéz a kilátás. A szüleim egy árulók, és minden, amiben eddig hittem, ami eddig a szemeim előtt volt.. csak... csak puszta köddé vált. Mintha az eddigi sorsomat csak egy hatalmas nagy hazugságra alapoztam volna. Mindent megtettem értük, amit csak akartak, és cserébe nem voltak képesek arra, hogy közöljék azt az apró kis momentumot, miszerint volt Kör tagok, azaz voltaképpen hazugok. Ilyenkor az ember általában elborzad, és szörnyként tekint a szüleire. Én pedig összezavarodottan állok e helyzet előtt. Nem tudom mit kellene tennem, vagy, hogy mi is lenne a helyes. Egy biztos, nagyot csalódtam bennük, és ez a tettük megbocsáthatatlan, és még, ha a jó útra tértek is, nos az sem számít már. Elárulták önmaguk, a Lightwood nevet, és tőlünk vártak megváltást.. Azt hitték, hogy mindezen tettük sosem derül ki, és hogy én erről nem szerzek majdan tudomást? Hát tévedtek, mert ezentúl kezdve, nos mindennel tisztában vagyok.
Mostantól nem áll szándékomban szót fogadni nekik, avagy pedig rájuk hallgatni. Azt sem tudom szinte, hogy hogyan is nézzek a szemükbe, vagy, hogy hogyan adjam elő mindazt, miszerint minden a lehető legnagyobb rendben van. De a probléma az voltaképpen, hogy semmi sincs rendben, sőt.. mostantól minden.. minden apró kis momentum, és tett, amelyet elkövettem valaha, nos egy hatalmas nagy hazugság része, és mindezt egyedül csak is én hozhatom helyre. Nem hagyatkozhatok a szüleimre, nem hagyhatom rájuk a döntéseket, és a cselekményeket.. Nekem kell megtennem mindent azért, hogy a Lightwood név erősítve legyen, és hogy ne érje több szégyen ezt a családot. Ezért is kértem meg Lydia kezét, hiszen a kettőnk közti házasság nagyobb célt szolgálna. Egy jobb jót eredményezne mindenki számára, ami által megmaradhatna az intézet, és amely kapcsán, nos a családi nevet is felélénkíthetném. S hogy ezek után mi következik? Nyilván elsősorban egy házasság, amellyel a többiek nem fognak egyetérteni, de engem ez nem érdekel, ahogy az sem, hogy mit is vélnek gondolni. Az én életem, az én feláldozásom, és az én karrierem. A szüleim hibái miatt, pedig nem teszek mindent kockára!
Hogy vajon a helyes utat választottam-e? Hogy az életemnek lesz-e értelme, s hogy ezen házasság boldogságot hozó? Nem tudom.. nem tudhatom, csak annyi biztos, hogy, amit tettek.. hogy ami ez eddigiekben fényt vetett rám; szimpla hazugság. Összedőlt minden, és romokban hever..
Én vagyok az idősebb, és áldozatokat kell meghoznom, amiket a többiek nem fognak megérteni. S ha ellenem fordulnak, ha a rendszer ellen mennek, nos akkor is tartanom kell magamat az eredeti elképzelésemhez -, a tervemhez. Nem számít azon élet, mely érzelmektől dús, hisz' csak a józan ész gondolatai a mérvadóak. Én pedig az eszemmel cselekszem, és nem a szívem által.