Isabelle Lightwood

Legbelül éreztem, ahogy mindig is. Még az eső sem volt képes elfedni szagukat. Úgy vonzottak magukhoz, mint macska az egeret ám mégsem én leszek az, ki besétál a csapdába ma éjjel.  A tetőről nézve apróak akár csak a hangyák a porban szinte képes lennék egyetlen mozdulattal eltaposni őket miközben észre sem veszik mégis ki tehette. Elhaladtak alattam beszélgetve az emberi tömegbe olvadva, de nem tudtak átverni, ahogyan én sem őket. Tudták, hogy figyeli őket valami néha fel is pillantottak mintha csak egy sasra várnának, ami lecsapni készül, de már ott sem voltam mire tekintetük végigpásztázta a tetőt.


Igen meglepődtek volna, ha tudták volna kivel is állnak szemben. Fekete bőrnadrágom feszesen tapadt lábaimra ameddig kevésbé előnyös szűzies blúz eltakarta rúnáim. „ Kár értük” gondoltam miközben egyetlen mozdulattal leugrottam az 5 emelet magas épületről. Rövid szőke parókám libbent egyet miközben földet értem majd leellenőriztem 10 centis magassarkúm, ami meglepően strapabírónak bizonyult aztán pedig igyekeztem is tovább a tömegben.  Fiatalok sétáltak az utcákon szombat volt így érthető, hogy mindenki kikapcsolódni igyekezett. Hol nevetgéltek, hol szerelmüket ígérték egy-egy csókkal, sőt néhol veszekedtek és én? Én vigyáztam rájuk, dolgoztam, reménykedtem, éltem, és mindenek előtt bizonyítottam.  
Genetika az, ami a legtöbb ember haját, szeme színét testalkatát meghatározza. Ám engem nem ez az egyetlen mi jellemez. A véremben árnyvadász vér folyik ezért erősebb és gyorsabb vagyok a rúnáim által felhatalmazva, és lássuk be képes vagyok látni azt mit az emberek többsége képtelen, az árnyvilágot.


Hatalmas megkönnyebbülés volt látni a célszemélyeket miképpen azt is, hogy épp egy sikátor felé tartanak. Megállnak valószínűleg megbeszélni a továbbiakat ám az én lépteim egyre hangosodnak, amire az ő figyelmüket is felhívom. Elmosolyodom, tökéletesre rúzsozott vörös ajkaimmal majd kacsintok egyet és beindulok a klubba.


Természetesen egyik démon sem képes ellenállni a szőkéknek így utánam erednek be a táncoló forgatagba néha hátra pillantok miközben a test labirintusban araszolok tovább. Valakinek a haja végigszántja a karomat egy kar pedig a derekamra fonódik. Egyre hevesebben dobog a szívem, miközben megfordulok egy tündöklő mosollyal. Hello szépfiú. Mi a neved?


Ward. Közli szűkösen, de tekintete a testemet pásztázza. Gondolataimban hálát adok az előnytelen, ám de annál többet takaró blúzért, ami most útját állja mocskos gondolatainak. Érzem, ahogy keze lentebb halad, de én nem állíthatom meg elvégre ez a cél. Szeme megvillan egy pillanatra akár egy hüllőnek majd újból tengerkéken tekint rám. Nos Ward nagyon-nagyon rossz fiú voltál ugye tudod? Szegény tündéket csak így bántani. Tudja, hogy mi vagyok látni a rémületet a tekintetében, de ekkor már késő kígyó karkötőm megelevenedve tekeredik a nyakára, miközben a szeráf penge a szívébe hatol megsemmisítve őt.


Ostobák voltak társai látván barátjuk életének végét, hogy ők róluk megfeledkeztem. Elmosolyodom, miközben feléjük igyekszem és velem együtt bátyáim Alec és Jace is csatlakozik a játszmába.


Ostorként csap az egyik hátába karkötőnek álcázott fegyverem, majd egy újabb csapásnál a nyakára tekeredik visszahúzva őt. Mielőtt igazán reménykedhetne menekülésében véget is ér tékozló élete egyetlen csapással. Kegyetlenebb véget szántam volna neki, de a parancs az parancs.


Démonok, butus démonok. Dorgálom meg játékosan a harmadikat miközben kecsesen sétálok felé. Tudom, hogy ki kell szednem belőle minden információt amit csak lehet, az uráról. Egy percig talán szánom is tehetetlen lényét miközben a végzet maga közeledik felé, azt kérdezve magától ki vagyok?