Rick && Laylah - Leave me alone..

Otthon édes otthon. Mindig ezt szokták mondogatni az emberek. Nálam mit jelent az otthon? Fájdalmat, szomorúságot és szenvedést. A fájdalom lehet fizikai és lelki is. Hiszen amióta itt vagyok már három ember esett neki az arcomnak, hogy betörje a képemet. Lelki lehet azért is, mert az öcsém nem úgy fogadott, ahogyan arra számítottam volna. Gondoltam, hogy haragszik rám, de hogy ennyire? A szenvedés is ebből a dologból származik. Most már nem csak egy családtag kíván engem a pokol legmélyebb bugyraiba. Remek.
Az unokatestvérem Ron is neheztel rám, vagyis inkább Corneliára. Pedig ideje lenne belátnia, hogy ezentúl kezdve elválaszthatatlanok leszünk. Ha rajtam múlik biztosan.
Az anyámat érdekes módon eddig nem láttam, talán éppen apám betegágyánál sírja ki magát. Az egyik húgom pedig itt ül velem szemben és azt kell felfognom, hogy már nem kisgyerek. Már nem ártatlan... vagyis.... ajánlom, hogy ÚGY még ártatlan legyen vagy vége a világról alkotott képemnek. Ha az ember rájön, hogy a testvérei is élhetnek szexuális életet általában a rosszullét kerülgeti az illetőt. Ennél rosszabb már csak az lehet, ha rajtakapod a szüleidet. MÉG rosszabb, ha apaként a lányod kezdené élni az életét. Na ha nekem lányom születik szerintem tizenéves korára bezárom egy kastélyba. Ott majd élhet szépen addig, míg meg nem halok.
Laylah a boros mondatomra rögtön felvilágosít, ami sajnos a valóság. Ő már felnőtt nőnek számít. A szomorúság leple borulna rám, de rögtön mondja, hogy biztos nőként nem lehet Alfa.
Erre akaratlanul is elejtek egy rövid nevetést:
- Az én húgom vagy, már kiskorodban is védted a női jogokat. - nevetek még egyet.
Jó látni, illetve hallani hogy valami biztos nem változott.
Ahogy felajánlja nekem a bort egy mosoly mellett megrázom a fejem:
- Nem, köszönöm nem vagyok az a boros fajta.
Apánktól én is átvettem azt a szokást, hogy csak skót whiskyt fogyasztok, ha alkoholról van szó. Meg nem vagyok az a nagy alkoholista, csak akkor iszom, ha tényleg szükségét érzem.
Talán Laylah így vehette át anyánktól a borozás szokását. Vagy neki saját tapasztalat alapján dőlt el, hogy melyik alkoholos italt szereti jobban. Inkább nem vagyok rá kíváncsi, hogy mennyi próbálgatás alatt jött rá. Még túl korai lenne az nekem. Így is olyan gyorsan támadott le az a tény, hogy már érett nő lett belőle. Fokozatosan kéne nekem az ilyen dolgokat feltálalni.
- Cornie jól van. Gondolom még mindig próbálja megemészteni, hogy szülők leszünk. -mosolyodom el ahogyan kimondom a szülő szót.- De bármennyire is szeretnék örülni a dolognak, eszembe jut hogy miért is jöttem vissza.
Elkomorodok, majd a cipőmet kezdem el tanulmányozni. Bármennyire is haragszik rám az édesapánk, én ugyanúgy szeretem. A szigorúsága mellett is. Annak ellenére, hogy kijelentette soha többet nem akar látni. Laylahra nézek, majd szomorkás mosoly jelenik meg az arcomon.
- Milyen az állapota?- kérdezem tőle apánkra utalva.
Még nem volt bátorságom belépni a szobájába. Elmenni már elmentem az ajtaja előtt, volt hogy meg is álltam, készen arra, hogy belépjek. De egyszerűen nem visz rá a lélek. Még csak az hiányozna, hogy jobban felzaklassam és netán romoljon az állapota.

▲ ▲ Keep you safe ▲ 493 ▲ ○ ▲

Újra itthon. Minden ugyanolyan, de mégis miden teljesen más. A ház már nem azt a friss erdei illatot árasztja mint régen. Talán a takarítónőnek nem ártana rendesen szellőztetnie. Egy ekkora kúriában gyorsan dohos szag keletkezhet. Bár mégsem. Nem. Ez nem dohos szag. Inkább valami másra hasonlít. Mint a könyvek, amik már túl sok kézben jártak és egy idő után öregség szaguk lesz. Nem kellemetlen érzés, inkább csak más. Mit vártam? Semmi sem maradhat úgy, mint régen. Minden változik. Nem csak az emberek, hanem a környezet is. A ház szinte együtt öregszik a családommal és a falkával. Bár jelenleg nem igen fogadunk senkit sem abból a rühes csordából. Félreértés ne essék! Imádom őket, de ők is mások lettek. Vagy netán mindig is ilyenek voltak, csak a gyermeki szemekkel tűntek valaki másnak. Kiskoromban minden olyan csodás volt. Szinte visszakívánom a napot, amikor az volt a legnagyobb problémám, hogy édesapám folyamatosan a fülemet rágta. Nem. Nem szó szerint. Csak azért, mert vérfarkasok vagyunk nem viselkedünk úgy, mint a vadállatok.
Sőt! Ebben a családban mindig is a fegyelem és a büszkeség uralkodott. Elvégre elég nemes rangúnak számítunk itt. Vagyis én gondolom nem, hiszen az ősöm egyértelműen a tudtomra adta, hogy többet nem akar látni.
Erre mégis itt vagyok. Ugyanazokat a folyosókat járom, amiken annyiszor végigcsúsztam kiskoromban. A néhány heg még mindig ezekre a szép eséseimre emlékeztetnek. Véresen, sérülten és fáradtan, de mégis ezek a legszebb gyerekkori emlékeim. Aztán idősebb koromban a több mint száz éves korlátot választottam csúszda gyanánt. Még mindig emlékszem apám merev arcára, amikor földet értem három szinttel lejjebb, pont a cipője orra előtt. Az a komor arc, mégis tökéletesen emlékszem rá, hogy egy pillanat erejéig láttam mosolyogni. Mintha csak egy röpke álmodozás lett volna, egy töred kép, amit csak az elmém talált ki. De mégis ott volt és ezeket a rövid pillanatokat azóta is őrzöm. Na persze akkor nem volt még csak egy tizedmásodpercig sem egy ilyen kis titkos mosoly az arcán, amikor kiejtettem a húgomat a hintából. Az év bátyja, tudom. De úgysem emlékszik rá, minek aggódni emiatt. Még csak nem is lett belőle tökkelütött, hiszen jogi egyetemre jár. Oda, ahova eredetileg nekem is mennem kellett volna. Abba nem gondoltam bele, hogyha nem én viszem tovább a családi örökséget, akkor valamelyik testvéremnek kell majd. Micsoda önteltség tőlem. Hacsak nem élvezi azt amit csinál Laylah. Bár kétlem. Gyerekként sem volt olyan típus, aki ilyen monoton és kemény munkát akart volna magának. A jog főként olyan embereknek való, mint az apám. A húgom pedig szerencsére nem annyira hasonlít rá. Bár mit tudok én, ugye? Hiszen annyi időre eltűntem az életükből. Az is lehet, hogy még a kistestvéreim is gyűlölnek. Anyámról fogalmam sincs, hiszen érkezésem óta nem is találkoztam vele. Szép teljesítmény, tekintve, hogy már két napja itt vagyok.
Remélhetőleg találkozom most majd vele. Reményeim egyre nagyobbak lesznek, mikor meglátom azt a szép vörös hajzuhatagát. Furcsa... mintha fényesebb lenne, mint régen volt. Megállok az ajtóban és a hátát fürkészem. Most vagy az idő múlása vagy pedig az én öregségem teszi, de mintha kicsit összement volna az anyám. Mint egyszer gyermekkoromban a kedvenc kötött pulcsim, amit még a nagyi kötött nekem. Az egyik szolgálólány -igen..mert olyanunk is van- túl magas fokon mosta ki. Így a kedvenc pulcsim a kertész kutyáján landolt. Esküszöm több kép készült arról a kutyáról abban a ruhadarabban, mint rólam.
Tehát édesanyámról és a magasságáról kezdtem el beszélni. Mintha kisebb lenne az átlagosnál, vagy csak azért, mert nem visel magassarkút?
De azért a jó öreg asszonynak a kezében rögtön észreveszem azt az üveget. Az iszákos mindenit! Magamban eleresztek egy mosolyt. Régebben is kedvelte a borokat, főként a vöröset. Úgy tűnik ezt a szokását megtartotta. Vagy netalántán már apám betegsége miatt nyúl a pohárhoz? Ezért tűnik ilyen kicsinek? Ennyire megviseli őt is ez a dolog?
De akkor megfordul a nő és szembe néz velem. Hát az állam majd a földet súrolja döbbenetemben. Ez nem az anyám. Ez itt az én drága húgom. Aki nemrég még egy nyalókat tartott a kezében ma már a vörösbort szopogatja úgy lelkesen. A kérdése elkúszik a fülem mellett. Ennyire felnőtt volna?
A kétségbeesés kezd úrrá lenni rajtam, hogy még aki legközelebb állt a gyermeki ártatlansághoz így felnőtt és én lemaradtam róla. De legnagyobb megkönnyebbülésemre kinyújta rám a nyelvét és már kinn is van a teraszon. Egy halvány nevetést megengedek magamnak. Micsoda felüdülés. Egyetlen egy apró mozzanat is képes bennem alátámasztani, hogy de igenis ő még az én szórakoztató kishúgom.
Mosollyal az arcomon követem és egy ideig a teraszajtóban állok. A táj ugyanaz maradt. A fák nagyobbak lettek az évek múlása alatt, de legalább tudom, hogy azért nem minden változott meg teljesen. Nem minden olyan ismeretlen, mint ahogy azt hiszem.
- Te mióta ihatod meg apánk egyik legidősebb borát? Bár igaz, hogy jobban szereti a whiskyt... Azért kíváncsi leszek anyánk arcára, amikor rájön, hogy eltűnt az egyik kedvenc vöröse... - nevetek egyet.
Ha én ilyet csináltam volna régebben szerintem úgy elvertek volna, hogy az még máig is fájna. Na persze velem mindig keményebben bánt az apánk, mint a többiekkel. A bennem lévő csalódása szerintem hatalmas lehet. Azt sem tudom, hogy tud e arról, hogy újra itt vagyok. Még a halálos... nem... nem halálos... még a beteg ágyából is képes lenne szétrúgni a seggemet. Esetleg szólna az egyik öcsémnek, hogy ő rúgja sét az alsófelem..

▲ reag hugi ▲ Keep you safe ▲ 874 ▲ ○ ▲

To my big bro

Minden annyira más, minden annyira megváltozott mióta Rick elment, minden testvérünk felnőtt, én is felnőttem és éltem az életemet.. Rick nagyon hiányzott, sokkal jobban, mint hittem, olyan rossz volt, hogy nem láthatom mindennap.. De megszoktam és tudtam nélküle is élni, de semmi sem változott köztünk, ugyanúgy imádom és  tisztelem, mert ezen sosem fog semmi sem változtatni. De most sokkal jobban szükségem van rá, mint valaha, mert el kell neki mondanom, meg kell vele beszélnem ezt a dolgot, mert ha nem, akkor megbolondulok, nem bírom már, minden este ugyanazt álmodom, talán kicsit be is csavarodtam, nem tudom.. De most megint itthon van, talán nem jó dolog, hogy örülök neki, mert az okok amik hazahozták nem jók, sőt kimondottan rosszak, de mégis jó látni, hogy megint itthon van. Talán apa nem is mondja ki hangosan, de neki is hiányzott Rick, mindenkinek borzasztóan hiányzott, nem csodálom. Ő a családban a legjobb ember, mindenkivel kedves és mindenkit nagyon szeret, mindenki szereti őt, aki nem az egy bolond. Én már régóta lecsúsztam a létra legaljára azzal, amit tettem.. Jobb lett volna, ha Deavion apja megöl és mindennek véget vet.
Igaz azt terveztem, hogy minél előbb beszélek a bátyámmal, de nem megy az olyan gyorsan, nekem hamarosan kezdődnek a vizsgáim és a jog nem egy könnyű dolog. Már nem is szeretem, utálom hogy ennyit kell tanulni, alig van egy kis szabadidőm és azt is tanulással kell töltenem, bár legalább nem gondolkodok és nem jut annyit eszembe, hogy mit tettem.. Bár ezért életfogytiglant kapnék, de az árnyvadászok szabályai mások és tudom, ha D megtudná mit tettem, akkor megölne. Tudom, hogy mellette kéne lennem, tudom hogy vigasztalnom kéne és támaszt nyújtanom neki, de nem megy.. nem tudom megtenni. Nem akarok vele találkozni, nem akarok vele beszélni, mostanában kicsit el is zárkóztam a világ elől, kell nekem a magány. Ronin is itt van és inkább beszélgetek vele, mint másokkal, nagyon kedves és szerintem figyelmes, arról nem is beszélve, hogy szerintem bomlanak érte a lányok, bár nem értem, hogy miért nincs senkije.. Megfordult a fejemben, hogy talán meleg, de nem vagyok előítéletes és ha az lenne, akkor is nagyon szeretném, nem érdekelnek az ilyesmi dolgok. Minden szerelem szerelem és nem szabad másokat elítélni, ha a saját neműkhöz vonzódnak, legalábbis így kéne lenni, de nem vagyok jóba a leszbikusokkal. Nem értem a nőket, akik nőket szeretnek...
Pár óra múlva már zsibbad az agyam és kénytelen vagyok szünetet tartani, mert szétrohad az agyam, ha még több jogot kell az agyamba tömni. Úgy megtudnék inni most egy pohár bort és kimenni a teraszra kicsit leülni a hintaágyba és nézni a tájat.. Ezt is fogom tenni, nem fogok tovább tanulni, nekem is jár egy kis szabadság és apám most úgysem fog velem ezért veszekedni, pihen a szobájában. Szépen lesétálok a konyhába, ahol előveszek egy boros poharat, majd lesietek a boros pincébe. Remélem elkerülöm az embereket, akik segíteni szokták a családunkat, nincs kedvem senkivel sem beszélni, de szerencsémre senkivel sem futok össze. Kiválasztom az egyik legrégebbi édes vörösbort és felszaladok a lépcsőn. Kihúzom a dugót és töltök a pohárba, majd kortyolok egyet. Annyira finom és lédús.. majd az ajtóban meglátom Rick-t. - Szia. Kérsz egy kicsit? - mosolygok és kedvesen köszönök és kérdezek, bár kivételesen nem várom meg a válaszát, hanem felkapom az üveget, kiöltöm rá a nyelvemet és elsétálok a teraszhoz, ahol a dohányzóasztalra lerakom az üveget, elhelyezkedem a hintaágyban és elkezdem nézni a tájat. Nem tudom, hogy Rick utánam jön e, de még nem állok arra készen, hogy elmeséljek neki mindent... talán még nem gondoltam át rendesen ezt az egészet.

Music | Béna, de lesz jobb   |Clothes
∆ made by Crys ∆