Cornelia & Rickard ~ Are you what?!

Cornelia & Rickard

Are you what?

Ki gondolta volna, hogy a nap, amitől jó néhány évig féltem lesz az egyik legszebb napom a világon? A családi összejövetel idegességgel és félelemmel töltött el már jó régóta, de most, hogy ezen a napon valami sokkal szebb történt, mint amire valaha is számíthattam volna. Az egyik legfontosabb ember az életemben, aki nem csak hogy szeret engem -amin én magam is ledöbbentem még a közelmúltban- most a gyermekünkkel várandós. Ezek után felőlem leszakadhat az egyik karom is, akkor sem tudja senki sem lemosni az arcomról a mosolyomat. A kifejezhetetlen boldogság már régóta nem volt a társaságom, de most! Legszívesebben körbetáncolnám egész Angliát, akkor sem fáradnék ki. Kiüvölteném minden egyes hangszálamat, hogy az egész világ tudjon róla apa leszek. Apa. Ez egy olyan fogalom, melynek olyan sok értelmezése van. Eddig nekem csak szomorúságot okozott, hiszen rögtön a saját apám jutott eszembe róla. Most azonban teljesen átfogalmazódott bennem. Apa leszek! Én! Nem is Cornie, egyértelműen, de na. Kilenc hónap és a kezemben foghatom majd azt a kis csöppséget, aki hamarosan engem fog így nevezni. Apának.
De mégis ez csak egy szó. A jelentése sokkal bonyolultabb és összetettebb egy egyszerű szónál. Apának lenni sokkal többet jelent. Felelősséget, boldogságot, mókát, fáradtságot, biztonság nyújtást, büszkeséget. Ha valaki szülő lesz teljesen megváltozik a világ. Többé nem lesz olyan, hogy ÉN. Innentől kezdve csak a gyerekek számítanak. Mindig Ő(K) lesznek. Ami hirtelen nem hallatszik olyan jól, pedig az. A szeretet igazi formája a szülőség. Határtalan, bármilyen is legyen majd a gyermek. Legyen szelíd vagy vad; rossz vagy jó; bátor vagy gyáva; nem fog számítani. Csak az, hogy a mi szemünkben ők a legjobbak és legdrágábbak a világon.
Vigyorogva úgy teszek, mintha elgondolkoznék:
- Ha fiú lesz egyértelműen a Luke nevet fogja kapni... Ha pedig lány akkor Leia lesz. Ha ikrek akkor még jobb.- nevetem el magam a saját komolytalanságomon.
- Nem tudom még. De bármi is legyen, tökéletes lesz.- simítom meg az arcát.
Ezzel teljesen őszinte voltam, hiszen tényleg csak az számít, hogy egészséges legyen az apróság.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Tekintve, hogy amikor ideértünk még teljesen máson járt az eszem eléggé hihetetlen, hogy most már a gyereken jár. A gyerekünkön. Azt inkább nem említem meg Cornienak, hogy az ikreknek örülnék a legjobban, mert ezzel biztosan halálra ijeszteném. Egy kölyöktől is eléggé megijedt, nemhogy kettőtől. A legjobban azért lenne jó, ha ikrek lennének, mert akkor az egyik lehetne egy fiú a másik pedig egy lány. Persze tudom, hogy ez nem így működik. Nem olyan, mint amikor bemegyünk a McDonaldsba és azt rendelünk amit csak akarunk. Nem kívánság műsör, de képtelen lennék megmondani, hogy melyik nemnek örülnék a legjobban. Ugyanis édes mindegy nekem, hogy milyen lesz a gyerekünk. Csak legyen egészséges, az számít a legjobban.
Na meg az sem ártana, ha ikrek lennének, de inkább leszállok erről a témáról...
Az örömömet nem tudom eltakarni, így miután jó néhányszor körbeforogtam vele a szobában, mintha vidámparkban lennénk lerakom a lányt. Ó, vidámparkot emlegetve! Alig várom, hogy oda is elvigyem majd a gyermekünket. Megnyerni neki a kedvenc plüssét, felülni vele a kisvonatra, ami annyi idősen a gyereknek nagy élménynek számít. Cornie háta mögött édességet adni neki. Ha rajtam múlna biztosan el lesz kényesztetve a gyerek. Vidámpark után meg teszem azt cirkuszba is el tudnám vinni. Minden még meg nem történt jó élményt meg akarok vele csinálni, persze Corniet sem hagynánk hátra.
A kérdésre, vagyis inkább kérésre kicsit hátrálok, hogy mélyen nézhessek azokba a gyönyörű szemeibe. Mosollyal az ajkamon tenyerembe veszem az arcát.
- Soha nem foglak elhagyni. Még akkor sem, ha kizársz a házból és azt mondod nekem.- szélesedik a mosolyom.- Te vagy a világon a legfontosabb számomra. Te és a családunk.
Egyik kezemet a hasára teszem gyengéden. Bár látszani még nem látszik rajta a terhesség, de a tudat, hogy ott cseperedik bennt gyermekünk éppen elég. Most majd minden más lesz. Ez pedig egy jó változás.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Mindig is családcentrikusnak éreztem magam, amit az évek során nem csak, hogy nem hagytam el, hanem jobban fel is erősödött bennem az érzés. Talán azért, mert olyan sok, legalábbis az átlagosnál több kistestvérem van, de az is lehet, hogy azért, mert a családom nem csak vérszerinti, hanem a falka általi is. A falkánk pedig nem a legkisebb számú tagokkal van tele. Minden egyes falkatag közel áll a szívemhez, még azok is, akik ennyi év után úgy döntöttek, hogy ellenem szegülnek. Párdon, nem is csak ellenem, hanem az egész családom és maga a csapat ellen is.
Az állásom is azt jelképezi, hogy szeretem az embereket, illetve a fiatalságot. Képes vagyok lazán viselkedni, ahogyan egy-két visszajelzésben is írták. Szeretem a fiatalokat. Persze van egy kivétel, akit sokkal jobban szeretek, mint ahogyan azt az amerikai törvény megengedné. Illetve a nem létező, de sokszor emlegetett tanár eskü. Mintha orvos-beteg kapcsolat lenne a diák és tanárja között. Így a szerelem szigorúan tilos. Nos, ha már tiltott akkor hadd essek bele az egyik diákomba. Nem, esküszöm az égre, nem vagyok sem pedofil sem pedig valami olyan férfi, aki csak a fiatalokra bukik... A kettő egy és ugyanaz, na de mindegy.
Szeretem Corneliát és akkor is szeretném, ha pufi lenne, fogszabályzós, teszem azt szemüveges, esetleg dadogós. Akkor is, ha nem lenne olyan gyönyörű, mint a napfény, amikor visszatükröződik a víz felszínéről reggelente vagy este. Akkor is, ha nem lenne olyan vidám, mint amilyen mindig mellettem, amitől akaratlanul is mosolyt fakaszt az arcomon. Akkor is szeretném, ha nem lenne olyan okos, ami az ő korában nem olyan gyakori. A személyiségét szeretem, amit a szülei biztosan nem hinnének el, amikor kiderül majd, hogy együtt vagyunk. Márpedig előbb vagy utóbb napvilágot fog látni a hír. Az emberek már így is pletykálnak, most pedig szerintem végképpen tudni fogják, legalábbis sejteni a valóságot.
Amint pedig a lány kiejti a gyönyörű ajkain azokat a szavakat, amire annyira vágyott a szívem hallanai csak még jobban meggyőz róla, hogy már pedig az emberek hallani fognak a dologról. Együttlétünk gyümölcse ugyanis ott növekszik a pocijában és végre ő is azt mondja, amit én is annyira szeretnék. Megtartjuk a babát! A babánkat! Azt a kis csöppséget, akit hamarosan, nem röpke kilenc hónap múlva a karomban tarthatok majd. Azt a gyermeket, aki először vagy remélhetőleg másodszor kiejti majd az "apa", esetleg "apu" szavakat a száján. Akit megtaníthatok járni, akit öltöztethetek. Felnevelhetek. Corneliával az oldalamon.
Már csak a gondolattól is örvendezni támad kedvem, táncolni, kikiálltani az ablakon, hogy az egész világ hallhassa, hogy APA LESZEK! A falka is agyonverhet, a családom is kitagadhat mit sem számít nekem már az, amikor leendő gyermekemmel és az anyjával kell foglalkoznom. Ők számítanak. A többiek mellett most már ők is számítanak.
Elveszíthetem a jogot falkavezérként? Így jártam, hol érdekel az engem, amíg a jövőbeli anyuval lehetek.
Szerintem az arcomra is kiül a dolog, az a sok érzelem ami dúl bennem egyszerre. Bár a szavak használatát szinte elfelejtem, s egy kukkot sem tudok mondani, csak értelmetlen szó foszlányok hagyják el kiszáradt ajkaimat. Az agyam fel sem fogja, hogy mit csinál, mint valami film úgy érzékelem, hogy cselekszem és felállok a kanapéról, hatalmas cápa vigyorral az arcomon. Corniet pedig szinte rögtön magam után rántom, persze nem erősen és átölelem, mintha többet nem tehetném meg és felkapom a földről. Az sem érdekel ha ellenkezik, de forgok vele egyet a szoba közepén. Legalább ha benéz valaki a szobába, esetleg valaki a falkából, netalántán a családból akkor azt hiszik majd, hogy nem vagyok normális. De szülők leszünk. Ha ez nem eléggé észveszejtő, akkor semmi sem az.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Azon kívül, hogy Cornelia hogyan fog dönteni semmi sem akadályozhatna meg abban, hogy apa legyek. Ha most mégsem tartanánk meg, nem azt mondom, hogy teljesen okés a dolog, de azt, hogy később is lehet gyerekünk. Bár az űr mindig bennem maradna, ahogyan szerintem Cornieban is a későbbiek során. Hány olyan történetről hallottam, hogy elvetették a gyereket, mert nem volt megfelelő az anyagi körülmény, a szülők nem akartak együtt maradni, vagy mint esetünkben, az egyik fél -netán mindkettő- túl fiatal ahhoz, hogy gyereket neveljen. Azt azért mégsem mondhatom a lánynak, hogy ez kegyetlen dolog. Mert akár hogy is nézzük ez egy nagy fordulat az életben. Talán nem lenne képes befejezni az egyetemet, pedig vannak olyan kurzusok, amikre be sem kell mennie az embernek, hanem levelezés útján elvégezhetők és csak a vizsgára kell bemenni. Ez viszont nem az egyetlen akadálya a dolognak. A lány szüleivel szerintem nem mernék valami bátran szembenállni és közölni: "Felcsináltam a lányukat.", valami szép körmondatokba becsomagolva.
Miután leülök mellé és átölelem, amit eleinte nem viszonoz azért egy kisebb kő esik le a szívemről. Nem csak azért, mert nem lett rám dühös, hogy szinte gyerekes durcázásba kezdtem, hanem azért is, mert érzékeltem a mondataiban valamit, ami legalább egy kicsi szikrával is, de meggyújtotta bennem a reményt. Ha finoman válogatnám meg a szavaimat, akkor talán fontolóra veszi a dolgot, hogy megtartanánk a gyereket. Teljes szívemből erre vágyom, de nem erőltethetem rá. Az nem tenne jót a mi kapcsolatunkban és leendő gyermekünkhöz sem úgy állna, ahogyan. Beszélek itt filozófikusan, mégsem azt tanítok.
- Gyakran sokkal felnőttebben viselkedsz, mint én.- mosolyodok el halványan.- Nélküled itt sem lennénk most, a reptéren megfordultam volna. De te arra bíztattál, hogy álljak szembe a félelmeimmel, mert lehet alaptalanok.
Ez igaz. Szerintem a reptérre vezető úton több mint húzszor mondtam, hogy forduljunk meg, vagy kifogásokkal kezdtem előállni. Ha úgy vesszük Cornelia már egy szülő. Én pedig a nagyranőtt gyereke. Ezeket a szavakat neki is megismétlem egy rövid nevetés mellett. Legalább egy kicsit had mosolyogjon ő is. Legalábbis remélem ezt fogom rajta hatni.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Az érzéseimet jelenleg szerintem a legjobb festő, író vagy zenész sem tudná ábrázolni. Annyi minden kavarog bennem, de mégis össze kell szednem magamat. Cornie kedvéért és a baba kedvéért. Na meg a húgoméért, ahogyan látom eléggé érinti őt is a dolog. Ezen mosolyognék, de a helyzet most nem adja meg a lehetőséget, hogy magamban vigyorogjak. Nem akkor, amikor úgy érzem, hogy az életem fordulópontja lesz ez a beszélgetés. Így vagy úgy, de ezek után meg fog változni a kapcsolatunk Corneliával és nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. A szeretetem nem változik meg iránta, de rajta mindenképpen változna, bármelyik utat is választja végül.
Amint a húgom észrevesz jelzi Cornienak is. Itt van. Most lesz a nagy beszélgetés. Most vagy soha, igaz? Ahogy felém sétál és halkan közöl velem egy jó tanácsot halvány mosolyt vetek rá. Ahhoz képest, hogy fiatalabb látszik, hogy már felnőtt az én kicsi húgom.
Megvárom míg távozik a helységből, hogy nyugalomban és kettesben beszélhessük meg a dolgokat a lánnyal.
Egy ideig még csendben állok a helyemen, majd elindulok a lány felé és leülök mellé. Egy rövid percig csak némán vagyok úgy mellette, majd mivel nagyobb szavakat most nem találok gyengéden átölelem, ha hagyja ha nem. A szavak mestere vagyok, de úgy hiszem, hogy a legelső dolog, amit most tehetek, hogy megvigasztalom és éreztetem vele, hogy mellette állok, bármi legyen is.
- Tudom, hogy most meg vagy rémülve...-kezdem el lassan és nem eresztem az ölelésemből.- De ameddig együtt vagyunk nincs olyan dolog, amitől félned kell. Bármi történjék én melletted leszek.
Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy lemondunk egy életről.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Nem is az, hogy haragudnék a lányra. Nem, hogyan is tudnák arra az emberre igazán mérges lenni, akit a legjobban szeretek a világon. Amit most csinálok nagyon gyerekes, rögtön el is szégyeltem magamat. Én min megyek keresztül az egy dolog, de azért mégis csak Cornieliát jobban érinti a dolog. Hiszen azért én leéltem az életem felét, ilyenkor nekem természetes, hogy családot alapítsak. Ő viszont még csak a tanulmányait sem fejezte be.
Nem ez lenne a dolgom, nem így kéne viselkednem, mégha bármit meg is tennék az ellen, hogy félredobja a gyermekünk életét. A dolgom az lenne, hogy mellette álljak, bármi történjen is. Még akkor is, ha egyáltalán nem tetszik ami történni fog.
Nagy sóhaj mellett lerakom a kezeimet az arcom elől. Közben észre sem vettem, hogy Cornie eltűnt, úgy elmerültem az önsajnálatban. Akkor a bocsánatkérés előtt még meg is kéne találni a lányt. Nem bírom lerázni magamról azt az érzést, hogyha egyedül hagyom itt akkor valami baja lesz. Talán apám paranoiája rám is ragadt. Remek, belőlem is egy csodabogár lett. És magamban beszélek...
Felkelek az ágyból, majd a sarokba fészkelődött pókra vetek egy utolsó pillantást. Majd lecsapom, mikor lenyugtattam kicsit Corneliát. Ezzel a gondolattal fogom az ajtó kilincsét és kilépek a hatalmas ház folyosójára. Kicsit olyan jellegű a ház, mint az X-Menből az iskola. Mi van? Pasiból vagyok, szeretem azt a filmet. Gyerekkoromban az egyik kedvenc képregényem volt.
Beletellik egy kis időbe, mire megpillantom a lányt a húgom társaságában. Nem akarok közbeszólni a csajos beszélgetésbe, meg még amúgy is össze kell szednem a gondolataimat, így csendben a lányoknak háttal megállok az ajtóban.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Elég egy apró pillanat ahhoz, hogy az ember hangulata teljesen megváltozzon. Nos, a mai napon nekem jó sokszor volt ilyen pillanatom. Először is az idegesség, ami az érkezés miatt volt, amit szerencsére felváltott az izgatottság. Újralátni a kedves rokonaimat, főként úgy, hogy szeretettel fogadtak a legjobb a világon. Aztán a harag, ami a falkában történtek miatt alakult ki, amit pedig kedves bácsikámnak hála a fájdalom váltott fel. A fáradtság, amikor ledőlhettem végre az ágyban. Aztán... Cornelia híre kihozta belőlem a legjobbat. Öröm, energia, izgatottság.
De a következő mondatára egyáltalán nem számítottam. Jól hallottam amit mondott? Úgy értette ahogyan gondolom, hogy értette?
Gondolom nyugodt fejjel le kéne beszélnem a dologról, de valahogy az most nem megy. Nem így kéne reagálnom, ahogyan, de nem tehetek róla. Annyi érzelemhullámon mentem ma keresztül, akárcsak egy nő aki éppen a hónapnak abban a szakaszában jár, mint a Carrie első jelenete.
Döbbenet, szomorúság és harag. Egyszerre ez a három érzelem nem egy jó páros. A számat már nyitom is, hogy mondjak valamit, de nem megy. Mit tudnék erre mondani? Inkább jobb, ha nem mondok semmit, mert a végén még olyan csúszna ki a számon, amit később megbánnék. Inkább csak felállok a lány mellől és kifekszem az ágyon. A pókocska, ami a beszélgetés előtt még lefelé lógott a plafonról most a sarokban kezdte építni a hálóját.
Nem tudom, hogy engem figyel el Cornelia, de legjobb az lenne, ha most mindenki békén hagyna egy kicsit. Sok ez nekem, még akkor is, ha ennél nagyobb megrázkodtatások is értek az életben. Tenyereimmel eltakarom az arcomat és nagyot sóhajtok.
Csak egy kis idő kell, míg lenyugszom. Aztán megpróbálom meggyőzni, hogy tartsuk meg a gyereket. Nekem is van bele szólásom, nincs igazam? Vagy ő már egyedül eldöntötte, hogy elvetné egy ártatlannak az életét? Még mit nem! Jó, hogy van beleszólásom! Még akkor is, ha neki ennyi negatívumot lát csak a gyerekvállalásban...

Cornelia & Rickard

Are you what?

Eltart egy darabig, míg a fogaskerekek újraindulnak az agyamban. Apa leszek. APA leszek... Ezt még jó néhányszor kimondom magamban, hogy tényleg felfogjam a dolgot. Világos, hogy a védekezés nem százszázalékos, de azért nem olyan gyakori, hogy így is teherbe esik valaki. Teherbe esik.. Olyan furcsán hangzik, amikor kimondom magamban. Gyerekem lesz... Azt hiszem a reakciómmal, magyarán az agyfagyással nem annyira elégedett Cornelia, mert halkan megkér arra, hogy mondjak valamit. De hogyan is tudnék erre mondani valamit. Mármint az állam a földre esett szerintem és így ki is száradt. Szerencse, hogy nyál nem folyik ki rajta, mint egy fogyatékosnak. Nem sértés a szellemileg visszamaradt emberek ellen!

De mégis. Mit tudnék erre mondani? Végül elmondom neki, hogy ez egy csodálatos dolog és kimondhatatlanul örülök neki. Közlöm vele, hogy mellette állok, bármi történjék is és nem fogom cserben hagyni a nevelésben. A jövőre tekintve biztosítva van az, hogy mindent megkapjon a kicsi és nem fontos, hogy fiú lesz vagy lány. A gond csak az, hogy ezt mind nem mondom ki hangosan először.
Végül megnyalva a számat a kiszáradás miatt pislogok egyet, mert szerintem azt sem tettem az elmúlt egy percben és kicsit rekedtes hangon megszólalok:
- Én.... szóhoz nem jutok.- elvigyorodva guggolok le elé és megfogom mindkét karját.- Ez... a legjobb dolog, ami valaha történhetett volna... Kimondhatatlanul boldog vagyok.
A végére már úgy mosolygok, mint a cukrosbácsi, amikor a gyerek beleegyezik, hogy vele megy.... Apa leszek! Ilyen még csak az eszembe se juthat. Ha az én gyerekemmel bármi is történne szerintem mészárlást rendeznék.
- Veszünk egy közös lakást... és felmondok a munkámban... Keresek valami jobban fizető állást...- tervezem már magamban előre a dolgokat.
Nem engedhetem meg, hogy a születendő gyermekem bármiben is hátrányt szenvedjen. Mindent megadok neki.. Mondjuk nem annyira, hogy teljesen elkényeztett legyen, de az apáknak végül is ez a dolga! Rendben, való igaz, hogy az én apám nem pont ilyen volt, de sebaj! Nem vagyok az apám. De a nevelésben ugyanazt fogom tenni, mint ő: Mindenben a legjobbat akarom majd neki.
Ha lány lesz, a világom teljesen megváltozik. Vigyáznom kell rá, szeretgetnem, vicces apukának lennem. Na meg persze távol tartani a fiúktól, ha abba a korba kerül.
Ha fiú lesz megtaníthatom baseballozni. Vagy akármilyen sportra. Megtanítom majd biciklizni, pecázni, zenélni. Na meg persze csajozni. Végül is apja fia.
Ha meg ikrek lesznek. Ohohóóó. Azt hiszem akkor duplán fogom csinálni mindazt, amit eddig felsoroltam.
Az agyam öt perc alatt ment át a semmiből egy hiperaktív mókusba. Corniet pedig eljegyezhetném. Hogy azért mégse legyen a gyermekünk házasságon kívül született.

A tesztet nézem és próbálok rájönni, hogy ez még is hogyan történhetett meg. Mikor és hogyan... Jó persze, tudom hogyan, ott voltam bioszon, ne tartson senki felvilágosítást. De nem értem, hogy mikor, hiszen mindig védekeztünk... Mindig; hát csak háromszor voltunk eddig együtt, de mindegyiknél használtunk óvszert, erre emlékszem. Sosem voltam részeg, észnél voltunk, így hát tényleg nem tudom, hogy ez hogyan történhetett.
Szinte fel sem nézek Rickre, nem reagálok arra, hogy szinte földbe gyökerezett a lába és értetlenül mered rám. Már csak az hiányzik, hogy a legvégén én legyek hibáztatva. Nah, az szép lenne, már csak az hiányzik nekem, hogy én legyek hibáztatva a terhesség miatt... Jó, mondjuk nem tudom, hogy miért hibáztatna engem, most rengeteg hülyeség kavarog a fejemben, tanácstalan vagyok és kétségbeesett.
Mikor végül össze szedem magamat, ismételten ránézek. - Oké, azért mondhatnál valamit... Kérlek... - mondom halkan, és habár próbálok minden negatív érzést kiölni a hangomból, de szerintem nagyon érezhető, hogy iszonyatosan kétségbe vagyok esve. Én? Terhes? Ez nem történhet meg! Még nem!
- Istenem, mihez fogok ezután kezdeni? Mi lesz? Mondj valamit... - szinte megőrjít azzal, hogy csak ott áll és engem néz, és nem mond semmit. Nem akarom egyedül végig csinálni... Végig csinálni? Nincs mit végig csinálni!!

Cornelia & Rickard

Are you what?

Nem tetszik a gondolata, hogy egyedül mászkált a városban, de azt hiszem túl kell tennem magamat ezen. Előttem sem érte semmi baj, képes egyedül is meglenni. De mégis. Természetes, hogy aggódom érte, hiszen fontos nekem. Szeretem őt, annyira, mint a húgaimat... Mondjuk... Nem pont ÚGY, mint a testvéreimet. Az kicsit furcsa lenne. De gondolom érthető, hogy mire gondolok.
A fajdálom az arcomon már szinte teljesen eltűnik, köszönhetően a gyorsabb gyógyulásnak, amit a vérfarkasságnak köszönhetek.

Hála istennek, hogy nem gyerekkori kép! Szerintem egész életemben azt hallgathattam volna tőle: "Jééé egyszer még te is voltál fiatal!" Na jóóó, lehet, hogy ezt csak én gondolom, hogy mondaná. De akár az is megtörténhetne. Nem titok, gyakran bűntudatom támad amiért összejöttem a diákommal, de aztán mindig a mosolyára ébredhetek, ami elfeledteti velem a tényt. Titokban azt tervezem, hogy másik állást keresek. Ezalatt nem azt értem, hogy másik egyetemen tanítanék. Inkább magam mögött hagynám a tanár szakmát. Valami másra gondoltam. Szívesen lennék rendőr... és nem csak azért mert nagyon dögös lennék zsaru ruhában. Talán csak egy kicsit azért. Régebben élveztem a tanítást de mára már csak az jut eszembe róla, hogy elbuktam, mint tanár.
A lányra pillantok, majd a lélegzetem is elakad, amikor meglátom a kezében azt a dolgot. Ez előtt nem gondoltam volna, hogy létezik olyan, hogy az embernek kikapcsol az agya. De ebben a pillanatban szerintem nálam pontosan ez történt. Mintha megállítottam volna egy filmet egy adott képkockánál, úgy álltam ott szótlanul és minden bizonnyal tátott szájjal.
Nem tudom mennyi ideig állhattam már úgy, néma csendben. De szerintem már kínosan sokáig.

Gyomoridegem van, mióta a terhességi tesztem van folyamatosan a hányinger kerülget. Nem tudom elhinni ezt az egészet, nem készültem fel még ilyen dolgokra, nem lehetek terhes!
- Öhm... Bementem a városba, elkezdtem körbe nézni. - mondom miközben próbálok egy halvány mosolyt magamra erőltetni, de nem megy. A vak is láthatja, hogy valami nagyon bánt. Már csak azért is, mert teljes mértékben másképp viselkedtem akkor még, mikor ide jöttünk. A szemem csillogott az izgatottságtól, fel voltam pörögve, hogy egy teljesen új helyen vagyok, most pedig... Teljesen magam alatt vagyok. Igazából nem is tudom, hogy most mit érzek. Szomorúságot? Nem, nem igazán vagyok szomorú. Dühöt? Ugyan, a dühöz nekem ennél azért sokkalta több kell és nyomósabb, komolyabb ok. Tényleg nem tudom, hogy milyen érzések kavarognak most összességében bennem.
Sajnálom, hogy behúztak neki, és ha most nem lenne egy csöppet komolyabb gondom akkor komolyabban is foglalkoznék vele, de most így... Csak a pozitív jelzésre tudok gondolni amit mutat a teszt, amit még most is a hátam mögött rejtegetek. Fogalmam sincs arról, hogy hogyan közöljem Rickel, arról pedig még inkább nincs fogalmam, hogy hogyan tovább, hogy mihez kezdjek innentől, hogy tudom: terhes vagyok.
Kérdésén halványan elmosolyodok. - Nem, nem gyerekkori kép. - mondom, majd lelök az ágyra és a kezemet a lábamra teszem, így hát láthatja a tesztet.
- 1 hete meg kellett volna jönnie nekem... Elmentem egy gyógyszertárba és vettem tesztet. Pozitív lett... - mondom halkan, és az utolsó mondatnál lenézek a kezemben tartott tesztre. Nem tudom elhinni...

Cornelia & Rickard

Are you what?

Ahogyan a plafonoról szép lassan leereszkedő pókot nézek azon tűnődöm vajon hol tevékenykedhet az anyám. Érkezésünk óta nem láttam, ami egy kicsit aggasztott. Fél kézzel a zacskót a jobb szememhez nyomva meghallom egy ismerős hangját. Fektemben keresek Cornelia után a szobában, majd rámosolygok, miközben leeresztem a fagyasztott borsót.
Magam mellé dobom az ágyra a tasakot, miközben felülök.
- Mondjuk úgy, hogy újra összemelegedtem néhány emberrel. Te hol voltál?- felállok az ágyról, hogy elinduljak a bőröndöm felé.
Nem sok mindent pakoltam be, csak a legfontosabb dolgokat. Ruha, tisztálkodási szer. Nem szeretem a fél életemet elpakolni, amikor elutazok valahova. Még akkor sem, ha minden bizonnyal itt kell maradnom egy darabig. Az egész évnyi szabadságomat használtam most fel, mert biztosan egy hosszú hétvégénél tovább fogok maradni. Ezt még nem mondtam el Cornienak. Terveim szerint majd a visszaindulás napján közlöm vele, hogy én még maradok egy darabig.

A bőröndön lévő cipzárt elhúzva néhány ruhadarabbal a kezemben lépek a szekrény elé, hogy bepakoljam őket. Ez egy perc alatt meg van, úgyhogy mosollyal az arcomon fordulok a lány felé. A kezei a háta mögött vannak, úgyhogy fejemet kicsit félrebillentve megkérdezem:
- Mit rejtegesz ott?- nevetek fel röviden.- Kérlek mondd, hogy nem találtál rólam valami szörnyű gyerekkori fotót...
Bár az apámmal való eddigi 15 évnyi kapcsolatunkat tekintve úgyhiszem az összes engem ábrázoló képet elégette. Vagy elrakta őket egy dobozba, amit a padlásra felvitt és azóta csak a nemlétező patkányok rágcsája.
A házunkat mindig is takarítónők szokták elrendezni, így nem hiszem, hogy valójában patkányok laknának itt. A polcokon egy szem por sem árválkodik, így azt a következtetést kell levonnom, hogy még mindig fizetik a házvezetőnőt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok azért amiért Rickel elmegyek Londonba a családjához. A repülőn sikerült kialudnom magamat, de még így is nagyon ideges voltam mikor a ház elé értünk. Rick kezét fogom és kicsit megszorítom. Izgulok amiért hogyan fognak rá vagy rám nézni amiért én össze jöttem egy tanárommal, vagy amiért ő össze jött egy diákjával. Még ha egyikünk sem mondja ki, akkor is mindenkinek leesik, hogy mi együtt vagyunk, hiszen egy átlagos diákot az ember nem hoz el a családjához.
Nagyon szép a ház, még mielőtt kipakoltam volna a nagyon alap dolgokat körbe néztem, beszélgettem Rick egyik lány testvérével, aki szerencsére kedvesen fogadott, mikor Rick bemutatott neki. Szimpatikus a családja, nem is értem már, hogy miért paráztam ennyire tőle. Itt vagyok Londonban, a férfivel akit szeretek, ennél jobb már nem is lehetne.
Ricktől elköszönök mikor mondja, hogy egy kicsit le kell lépnie, én pedig átöltözöm, mert úgy döntöttem, hogy amíg ő elvan én bemegyek a belvárosba kicsit körülnézni.
Mikor a bőröndből kiveszem a ruhát meglátom a tamponos dobozt és elkezdek kicsit gondolkodni... A menszeszem késik már 1 hete, de betudtam annak, hogy biztos fel vagyok fázva, de az nem lehet, mindig figyelek arra, hogy ne fázzak fel...
Össze cipzározom a bőröndöt és elmegyek egy patikába ahol terhességi tesztet veszek, kettőt, a biztonság kedvéért. Mikor vissza értem bemegyek a fürdőbe rögtön és megcsinálom a tesztet. A falnak dőlve várom, hogy jelezzen, hogy végre megtudjam, hogy mi van, közben idegességemben le-fel járkálok. Mikor látom, hogy pozitív, szinte a földbe gyökeredzik a lábam.
Vissza megyek a szobámba, de mikor meglátom Ricket a tesztet gyorsan a hátam mögé teszem.
- Veled mi történt? - kérdezem meglepődve.

Cornelia & Rickard

Are you what?

Mennyi érzés keringett bennem egyszerre, mikor újra a régi ház ajtaja előtt álltam. Tizenöt év a családom nélkül, így természetes, hogy féltem újra szembenézni a rokonaimmal. Szerencsémre azonban volt mellettem valaki, aki elég erőt adott nekem. Cornelia nélkül szerintem már a reptéren visszafordultam volna. Gyávaságnak tekinthető? Talán tényleg az vagyok, hiszen akármennyire is vártam már ezt a napot annyira is féltem tőle.
Végül ránéztem a mellettem álló lányra és halvány mosollyal az arcomon végül csak bekopogtam az öreg ajtón.
A húgaim közül az idősebbik nyitott ajtót, széles mosollyal az arcán. Szinte a karomba vetette magát, ami csak visszaadta az önbizalmamat.
Corneliát meglátva meglepődött, de őt is ugyanolyan kedvességgel fogadta. Kicsit tartottam attól, hogy nem jó szemmel fog a családom Corniera nézni, de a húgocskám reakciója után nem is igazán érdekel a többiek véleménye.
A hosszú repülőút után szerintem mindketten kifáradtunk, így a csomagokkal együtt az egyik vendégszobában hagytam a lányt. A falkának eszem ágában sem volt bemutatni, legalábbis addig biztosan nem, ameddig nem tudom biztosra, hogy mindenki velünk együtt van.
Bár a falkával való újra találkozás sem éppen úgy ment le, ahogyan terveztem. A második családom egyszerre döbbenten és gyűlölközve fordult felém. Az öcsém, akit apánk helyzete miatt a vezetéssel bíztak meg pedig azt hajtogatta, hogy nem kell a segítségem. Bentől pedig kaptam egy jobb öklöst egy vita kellős közepén.
Így most, miután a konyhából szereztem egy zacskó fagyasztott borsót ami hűsítheti a szememet visszatartok a szobánkba. Cornelia ezidő alatt biztosan kipakolt vagy lehet, hogy éppen a házat fedezi fel. Remélem azért olyan messzire nem kóborolt el, ha egyáltalán kilépett a szobából.
Akárhogy is én egy nagy sóhaj közepette csukom be magam mögött az ajtót és dőlök be az ágyba, hogy aztán a plafont bámulhassam.