Gyermekként minden fiú arról álmodik, hogy híres sportoló lesz aki bekerül a világtörténelembe a rekordjai miatt. Esetleg a közt szolgálni akarók rendőrökké, tűzoltókká vagy katonákká akarnak válni. Ritkább esetekben pedig olyan butaságokat mondanak, hogy ők szuperhősök és megmentik a világot. Ezen példákból viszont nagyon kevesen válnak azzá amikké már ötéves korukban is akartak lenni. Ha tehetősebb családból származnak akkor könnyű szerrel bejutnak a jogi egyetemre és ügyvédek lesznek. Biztosan remek fizetésük van, de az évek során úgyis megromlik a lelkük a sok csalás miatt. A kevésbé gazdagok viszont olyan szerény munkákat tölthetnek be, mint a villanyszerelés vagy éppen a posta kivitele.
Jómagam már gyerekként sem vágytam szuper erőre vagy arra, hogy a bűnözőket hajkurásszak. Az én vágyam az volt, hogy tanár lehessek. Talán már az első iskolanapomtól ez lett az életcélom. A kis hatéves önmagam ott ült az iskolapadban és a tanulással kapcsolatos rémképekkel a fejemben arra kellett rájönnöm, hogy nem is olyan szörnyű, mint ahogyan azt a szinte velem egykorú rokonok mondták.
A családomról sok fontos dolgot kell tudni, hogy teljesen megérts engem. De egy egész nap rámenne, mire levezetnék mindent, így csak a főbb információkat fogom megosztani a rokonaimról.
A Karstark-kúria már évszázadok óta a családom birtokában van, Anglia egyik vidéki területén. A hatalmas birtokot még az egyik távoli ősöm építette magának és a családjának.
Édesapám szigorú ember, mindig is az volt. Gyerekkoromban sem érdekelte, hogy még csak hároméves vagyok, de már a politikát akarta belém nevelni. "
Belőled ügyvéd lesz, Rickard!"-mondogatta mindig. Persze én makacs gyerekként, amit szerintem édesanyámtól örököltem, közöltem vele, hogy márpedig belőlem nem lesz aktakukac.
Néha úgy érzem, hogy olyan fiatalon sokkal bátrabb voltam az apámmal szemben, mint manapság. De ne ugorjunk ennyire előre.
A nagyfőnök, ahogyan én neveztem el a fatert, egész életében csak a tekintéllyel foglalkozott. A család hírneve volt a mindene és az öröksége. Bíróként fontosnak tartotta, hogy a leszármazottai a példáját követve szerezzenek hírnevet. Talán éppen abba betegedett bele, hogy ez nem sikerült neki. Bár lehet, hogy az egészségét a dohány tette tönkre. Tekintve, hogy amióta az eszemet tudom, minden reggel a friss napilappal a kezében ült a dolgozószobájában, pipával a szájában. Akármilyen bonyolult is a kapcsolatunk és talán azt kívánja, hogy bárcsak halott lennék, nem esik meg nap anélkül, hogy hiányolnám a szobát betöltő dohány és menta aromáját.
Miközben édesapám a napi híreket olvasta, addig az anyám a bőséges reggelit tálalta az étkezőben, valami régi dallamot dudorászva. A szüleim közül bármennyire is nagy volt a nézeteltérés köztem és az apám között, mindig is ő állt hozzám közelebb. Bár a nő, aki életet adott nekem csupa szeretettel és törődéssel fordult felém nap mint nap, mégis szorosabb kapcsolatot éreztem a mára már haragosommal.
Ez azon is megmutatkozott, hogyha valami problémám volt, soha sem anyám felé fordultam segítségért. Ritka alkalmakkor láttam is a fiatal nő arcán a csalódottságot és a szomorúságot, amit én okoztam neki. De az anyák mindig megbocsájtanak a gyerekeiknek, ezért is tartja velem még a történtek után is a kapcsolatot.
Bár a szüleim nagyon különböző emberek, mégis sikerült nekik egy hosszú-hosszú házasságot létrehozniuk, bármiféle hosszadalmas probléma nélkül.
A hatalmas birtok remekül illik a családunkhoz, hiszen nem egyke gyerek vagyok. Bár én vagyok a legidősebb, így rám szakadt az összes felelősség. Két húgom és két öcsém van, mindegyikük nagyon közel állnak a szívemhez.
Köztem és a testvéreim között elég nagy a korkülönbség, de ez soha sem volt akadály. A testvéri szeretet, amit a húgaim és öcséim felé mindig is mutattam apám szerint gyengeségre és gyerekességre vall. Ebben és még sok minden másban nem osztottam a nézeteit.
Nem voltam egy komoly fiatal, inkább a szeleburdiság vallt rám. Sokat szerettem játszani, felfedezni és persze bajba sodorni magamat. A fára mászás, az erdőben való kóborlás persze meghozta az eredményét, ugyanis sokszor szakadt ruhában és sebesülésekkel tértem haza. Anyám aggódott értem az apám viszont szidott.
Az ilyen esetek után nem maradtam büntetés nélkül, szobafogságot kaptam. Nem mintha a kúriában töltött idő éppen büntetésnek számított volna, hiszen a hatalmas könyvtár, amit az évek során az őseim összeraktak csupa remekművet rejtettek. Az esős napokon volt a legizgalmasabb leülni az ablakba egy-egy poros régi kötettel a kezembe és átnyálazni magamat újra meg újra ugyanazokon a történeteken.
A költészetet is nagyon élveztem, ami tíz évre rá meghozta a gyümölcsét, ugyanis ki hitte volna, hogy a szebbik nem olvadozik a romantikus lelkű férfiúk után. Szóval még egy jó okot kaptam arra, hogy megtanuljam az egyes sorokat, néhol versszakokat.
Ezt az édesapám azonban egyre jobban ellenezte. Ahogyan ő mondta:
" Egy jövendőbeli alfának nincs ideje holmi ócska könyvekre pazarolnia az idejét. "Persze, a
Falka. Neki a család hírnevén kívül ez volt a másik fontos dolog az életében. Inkább lemaradt a születésnapokról, karácsonyokról és egyéb fontos családi ünnepekről, csak azért, hogy a farkas falkával törődhessen.
A hold gyermekei vagyunk. Mindig is azok leszünk.Az én életem azonban nem csak a természetfeletti körül forgott, ahogyan most sem. Inkább születtem volna mondénnak. Hányszor kívántam azt, hogy én is csak egy átlagos ember lehessek a sok közül. Megannyi nehéz feladat zuhant a nyakamba azért, mert a falkavezér legidősebb fia vagyok.
Egész gyerekkoromban csak tűrtem és apám kénye-kedve szerint cselekedtem, viszont a gimnázium elvégzése után a sarkamra álltam. Közöltem vele, hogy nem leszek ügyvéd, hanem tanárnak megyek. Ugyanúgy azt is kijelentettem, hogy nem leszek a falka vezére, ha eljön a végső ideje az apámnak. Nem akartam már a falka tagja lenni és ezt nyíltan a tudtára is adtam.
Ennek köszönhető, hogy átkokat szórva rám kitagadott és elküldött otthonról. Anyám könyörgött neki, könnyektől áztatott arccal. De eddigi életében semmi sem hatotta meg az apámat, ahogyan aznap sem. Árulónak nevezett és az utolsó szava az volt hozzám, hogy nem vagyok a fia.
Annál több nem kellett nekem sem ahhoz, hogy távozzak és hátrahagyjam szeretett testvéreimet.
Az első holdam a falka nélkül volt a legnehezebb. Bár megtanultam, hogyan változzak át a telihold segítsége nélkül a havonta történő eseményt képtelen voltam megakadályozni. Életemben először egyedül éreztem magamat.
De a sok tanításnak is haszna lett, ugyanis erősnek nevelt az apám. Én pedig erős is maradtam, lelkileg és testileg is.
Felvételt nyertem az Oxford Egyetemre, ami életem egyik legnagyobb pillanata volt. Bár még jobban élveztem volna, ha a családommal együtt ünnepelhetek.
A diploma szerzés után Amerikába költöztem. Ott kezdtem el tanári pályámat. Élveztem az első órámat, amit az egyik kisebb egyetemen adtam. Irodalom szakos professzor lettem, bár a diákjaimtól nem tűrtem meg, ha le
"Professzor Úr"-aztak vagy magázni akartak. Én jobban szeretem, ha tegeződő viszonyban lehetek a diákjaimmal. Talán azért is, mert úgy nem érzem magamat olyan öregnek.
Sok mindennel szeretek foglalkozni manapság. A zenéhez közel áll a szívem, így nagy élvezettel tanultam meg zongorán illetve csellón játszani. A gitár tanulmányaim nagyon kezdetlegesek még. Testmozgásnak a futást illetve a boxot választottam. Nem versenyszerűen, csak kikapcsolódásként. A művészeteknek is szoktam élvezni. A festés, rajzolás illetve színházba járás havonta egyszer az életem része.
Ha össze akarnám foglalni, akkor éppen azt teszem, amit az apám annyira ellenzett gyerekkoromban.
Azt hittem, hogy rendbe jött az életem. Nem azt mondom, hogy tökéletes, hiszen nem láthattam a kistestvéreimet, de legalább nem kellett apám ultimátumait hallgatnom.
De egy férfi életében mindig a nagy fordulat az, amikor szerelmes lesz. Akármennyire is tagadjuk, de függünk a gyengébbik nemtől. Amint megpillantottam éreztem, hogy gyorsabban ver a szívem, elakad a lélegzetem és -ahogyan azt a könyvekben írták- megmozdulnak a pillangók a hasamban. Voltam már szerelmes, vagy legalábbis azt hittem az voltam. De amint megláttam
Őt, rögtön átfogalmazódott bennem a szerelem szó jelentése.
De az ilyen vágy sohasem könnyű. A probléma mindig ott lapul a sarokban arra várva, hogy jó sok idő után megmutassa magát. Nálam viszont az úgynevezett probléma egyáltalán nem bújt el. Inkább ott volt legelöl, felhatalmasodva és azt ordibálva:
"Most megszívtad te idióta!" De még mennyire, hogy megszívtam.
Ugyanis szerelmem tárgya nem máshol ült, mint az egyik padban. Ott lapult a többi tanuló között, nekem mégis elállt a szavam ahogyan megpillantottam.
Az idő elteltével közel kerültem hozzá, mint bármelyik másik diákommal.
Ő viszont másként volt nekem fontos, amiről talán neki fogalma sincs.
Sok diáknak tartok különórákat, így amikor
Ő is hozzám fordult ilyen tervekkel egyszerre repestem az örömtől és küldtem el magamat a pokolba.
Minden este elmotyogtam magamban:
"Ő a diákod. NEM szabad!" De ki tud parancsolni az érzéseinek? Én sajnos nem...
De ha egyáltalán viszonozná is az érzéseimet -amit kétlek- akkor képes lennék mindent félredobni a szerelemért? Az állásomat veszíteném el. Talán még börtönbe is zárhatnának, hiszen Amerikában a nagykorúság huszonegy éves kortól számít,
Ő pedig még nem töltötte be azt az életévét...