Sűrű, párás, illatoktól tömény levegő, tompa, megfáradt zihálás, az ölelésében, szorításában foglyul ejtett törékeny alak verítékes bőrén megcsillanó fény tör utat tudatába, miután az áldozata által elért gyönyör kezd csillapodni.
A Nap első, hajnali sugarai már rég utat törtek a redőny apró rései közt, mozgalmas táncot járva sápadt, lila foltokkal, vörös félholdakkal és karmolásokkal tarkított, vértől, izzadtságtól és egyéb testnedvektől mocskos bőrén, erőtlen, de szaporán fel-le mozgó mellkasán. Félrelöki az aktus utáni első, az izgató látvány által elméjébe lopakodó gondolatot, hogy ismét magáévá tegye az alatta heverő fiút; eleget gyötörte már a testét, félő, felemésztette már minden erejét, nem bírná tovább a kínzás határait rég átlépő együttlétet. A sajnálat áll legtávolabb ennek hátterében, nem indítja meg a megtört játékszere, sőt, többet és többet akar belőle, húsába marni, vérét szívni, összetörni, széttépni, felfalni…
Nem több Ő, mint egy potom pénzért vásárolt báb, melyen kendőzetlenül kiélheti vágyait; egy ostoba, félresikerült tréfa, melyet Belialnak címzett, ehelyett saját maga lett nevetség tárgya, amiért azóta sem volt képes eldobni magától, mint holmi szemetet az utcán. Semmibe veszi, ugyanakkor legbecsesebb kincsének tartja, melyet, mint hatalmának szimbólumát küld night clubjának színpadára, melyet sosem birtokolhat más, csakis egyedül ő.
Lelke az övéhez képest patyolat, hófehér, akár a frissen lehullott hó, melybe ő véres sártól ragacsos bakanccsal újra és újra belegázol, beszennyezve oly nyomokkal, melyek csak akkor tűnnek el, ha elolvad a fehér lepel, s feltárul az alatta rejlő koromfekete mocsok. Viszont most, ahogy végigpillant leigázott tulajdonán majd elkapja tekintetét, régi, szinte sosem látott ismerősként törnek rá az emlékek, olyanokról, melyeknek a fiú nem is volt részese, szépsége, tisztasága, s belé vetett bizalma, azonban hajdani énjét idézi; a naiv angyalt, aki bízva az Atya által teremtett világ jóságában, képtelen betelni annak élvezeteivel bukott el, követve Lucifert új birodalmába.
Vakon hitte, hogy aláhullásával jobban szolgálhatja az Úr saját képére alkotott teremtményeit, mint az általa elrendelt tartózkodó megfigyeléssel; istent játszott Ekronban, a hajdani filiszteus városban, míg az minden segítsége ellenére elbukott, s kénytelen volt visszavonulni valódi székhelyére, a Pokol legmélyebb bugyraiba, hogy kudarca által apró szilánkokra tört hittel átkozza volt urát, s önmagát egyaránt. Törött angyalszárnyai legyekéhez hasonlatossá korcsosultak, lelke legalább annyira sötétté, kátrányossá vált, mint otthona, melyet évezredekig csupán dorbézolni, halandókat bűnös élvezetekre csábítani, népek közti háborúkat szítani, hazájukért életüket adó katonák tetemein lakomát csapni hagyott maga mögött.
S mégis, sem hajdani elvakult hívei, sem az ő szemszögéből tekintve fiatal faj, a makacs és angyali vérük által elvakult nephilimek, kiket talán a hataloméhségük miatt rendelt az ő befolyása alá Lucifer, nem voltak képesek oly’ áhítattal pillantani rá, mint ahogy az általa ágynak szegezett warlock; ő pedig sosem érezte magát annyira közel Isten lényéhez, mint Arien tekintetének tüzében.
Nyelve gátlástalanul szánt végig szép metszésű állától egész a vörösre mart ajkaiig, lenyalva az alágördülő vércsepp maga után hagyott fémes mocskát, hogy aztán a korábbiakhoz képes gyengéd, becéző csókban forrjanak össze; keze vakon, de kerülőutak nélkül, ösztönösen rátalál a fiú nyakába aggatott szatén nyakörvre s ezüst lakatjára, uralmának szimbólumára, hirdetőjére.
Az enyém vagy. Nincs szüksége szavakra, egy pillantás és a pórázon való apró rántás elegendő ahhoz, hogy játékszere tudtára adja gondolatát. Tudja, hogy ez a „kapcsolat” véges, halandók számára a boszorkánymesterek örök teremtménynek tűnnek, számára azonban ugyanolyan múlandók, mint az őszi falevelek; a faj számtalan képviselőjét látta már mások keze vagy önnön ostoba érzelmeik, mint a szerelem vagy gyász által pusztulni. Hiú ábránd azt volna azt hinnie, hogy ez a fiú különb a többinél, talán pont ő lesz az, aki akarva-akaratlan a halálba hajszolja, vagy egyszerűen kihuny szeméből a fény, az odaadás, ahogy rá pillant s átadva magát neki hagyja, hogy elmerüljön bennük, betekintést nyújtva belső világa legmélyebb bugyraiba.
Lassan válik el ajkaitól, hogy arcán végigsimítva felegyenesedjen, s formás lábai között térdelve, lusta köröket rajzolva ujjbegyével combjára gyönyörködhessen a boszorkánymesterben, uralmának alappillérében, koronájának legszebb ékkövében. Vajon hány évszázadon keresztül lesz képes megőrizni értéktelen kincsét, hány évezred kell ahhoz, hogy emléke, mint hajdani fénye, teljesen elkopjon? Jelen pillanatban talán ez a legjelentéktelenebb gondolat; nesztelen kúszik le az ágyról, hogy megszabadulva együttlétük minden szennyétől, teljes pompájában álljon ismét munkába. Várja vállalkozásának könyvelése, megtévedt mondénok, alvilágiak és nephilimek bűnös kívánságainak teljesítése, pokoli és földi birodalmának igazgatása,
a világ felfalása.