Bejárat

Sine & Magnus

Érzem, ahogyan nem ölel vissza ezért az én karom is lassan lekúszik testéről és hamis testvéri szeretetem is visszahúzódik személyes pandóra szelencémbe. Pontosan emlékszem milyen volt anno még tizenévesen elmenekülni otthonról és minden egyes tekintete visszahúzza emlékeimet abba az időbe. Akármennyire is apánk tekintete van meg szemeiben, ahogyan enyémben is anyánké is bőven kijutott belőle. Ha nem a „macska” veszi, át a hatalmat ugyan azokat a meleg szemeket látom, mint egykoron anyáméban. Emlékszem az altatódalaira és a kedves szavaira, ahogyan a hajamat fonta össze minden reggel és fésülte át minden este azt suttogva az éjszakába ne foglalkozzak, apám utálatával neki én vagyok a mindene. Már akkor is önző voltam és hiába akartam, hogy elég legyen az a szeretet, amit anyám nyújt mégsem volt elég. Mindent akartam vagy semmit és akkor tapasztaltam csak meg igazán a „semmit” mikor megszületett Magnus. Egy apró gyermek az ember összes szeretetét igényli ezért hát nem is volt csoda, hogy a velem töltött idők megcsappantak, ahogyan apám sem nézett felém tovább utálattal… sehogy sem nézett felém. Így én is épp azt tettem, amit ők velem. Megtanultam magamról gondoskodni, mondván nem kell nekem a szeretetük és épp úgy kezeltem Magnust is. Megérte? Nem tudom, ahogyan azt sem most mi lenne belőlem, ha ezek az események nem úgy történtek volna, ahogyan. Ha anyám nem tudja meg micsoda Magnus még most is élne. Igazából halálát én is okozhattam volna, de tekintve, hogy idősebb koromba jött elő a másságom józan eszemmel pontosan tudtam, hogy mit váltana ki ez egy emberből, hiszen még belőlem is olyan félelmet váltott ki, amit felfogni sem tudtam akkor. Ezért titkoltam anyám elől mivoltom, de Magnus sajnos megtette azt, ami anyámból a legrosszabbat váltotta ki… az öngyilkosságot. Hova tudtam volna menekülni? Sosem szeretett bátyám rideg ölelésébe? Talán apám kemény kezei közé? Nem inkább minél messzebb tőlük. És apró megtört lelkemből nagy hatalom kerekedett … olyan, amit még a Klávé is inkább elmúlni látott volna, ha nem az ő oldalukon állnék. És tekintve hogy a halál nem rémít, meg több mint 400 évemmel mégsem szeretnék még eltávozni ebből a gyér világból. Ehhez viszont az volt az egyetlen lehetőségem, ha visszatérek ide ahol egykoron Mammont ismertem meg és ahol szembe kell néznem a testvéremmel. Megmosolyogtat, hogy azt próbálja beadni nekem, nincsenek barátai. Hiába is nekem aztán nem adhatja be ezt a mesét elvégre egy valamit tudok Magnusról, mégpedig azt, hogy neki mindenhol vannak barátai. Jó jó én egy barátra gondoltam, mégpedig a Lightwood családra de ha most nem egyszer úgyis kiszedem belőle amit akarok.

Akkor még remekebb a pillanat, hogy jöttem én.

Mondom szinte már felcsigázva.

Most, hogy én itt vagyok már nem fogsz unatkozni.

Öklömmel finoman „lököm” arrébb állát mintha csak valami testvéri rituálé lenne.

Magni & Sine

Élesen kitágulnak pupilláim mikor megölel és már bujkál is bennem a gondolat, hogy most el is lököm magamtól. Rendben van az, hogy tűzszünet és társai.. de az is rendben volna, hogy megölel? Na azért hogy ennyire átlátszó nem lehet... Nem, most tudatosult is bennem, hogy semmi okom és kedvem se sok, hogy aranyos öcsi módjára viselkedjek. Az egész életem egy rémálom elsősorban Sine miatt, a másik tudat pedig nem más mint ugyebár Asmodeus. De nem is érdekel.. miért akarnék együttműködni. Tudom, hogy engem hibáztat édesanyánk halála miatt. Holott nem csak én születtem „másnak”. Ő sem ember. És az hogy édesanyánk felakasztotta magát, nos annak köszönhető, hogy mi boszorkánymesterként jöttünk világra. Az egyetlen ember halála aki rám fogható az nem más, mint apánké. De valljuk be senki nem nézné karba tett kézzel, hogy megpróbálják megölni. Mondhatnám úgyis, hogy enyhe túlzással nem volt más lehetőségem. Persze ez nem maximálisan igaz, de ki kívánna menekülni egész életében ha helyette csak azt kell használnia amire született. Az erejét. Hiszen édesapánkat konkrétan máglyán égettem el. Gyakorlatilag így óvtam.. védtem meg magamat. Lehet Sine nem látja mit miért teszek és tettem, de talán ha belátná csak rontana a helyzeten. Sosem szeretett, tudom, mindig is az árnyékában éltem. Ő erősebb volt, idősebb és számomra akkoriban a legfontosabb momentum az volt, hogy Ő ismerhette anyát. A tudat, hogy nem ismerem, jó ha egyszer láttam.. rányomta bélyegét az életemre. Igen, talán kicsit meg is rontott és elfuserált, de nem foglalkoztam igazán vele. Mindig csakis azon voltam, hogy tovább lépjek, hogy magam mögött hagyjam a múltat és boldogan élhessek. Ez talán akkor valósult meg igazán, mikor Ragnor-ékkal a világot jártuk be. Kedves fickó volt. És 3-man egy igazi kis csapat voltunk. Mindünknek más volt az ereje és más volt a béklyója. Míg Ragnor-nak a szarvak, Catarina-nak a zöld bőrszín jutott addig jó magamnak a macskaszemek. Sosem szégyelltem, pedig valójában sosem szerettem Asmodeus-t. Sokszor kívántam a pokolra, de mindig be kellett látnom... nem olyan könnyű neki rosszat okozni. És most pont Sine akar velem kibékülni úgymond... aki kettőnk közül pont jobban hasonlít Asmodeus-ra és még nincs is ellenére, hogy Ő az apánk. Mégis miért lennék ennyire naiv? Ha Ő kikíván belőlem valamit szedni, legyen. De ez oda vissza is igaz lesz. Amilyen ravasz, ugyanannyira én is képes vagyok rá, hogy ravasz legyek. Szinte még meg sem kell erőltetnem magamat. Hiszen eredetileg ilyen a természetem.. nem? De, nagyon is, az már más téma, hogy az évszázadok alatt elnyomtam és megváltoztattam a személyiségemet a természetemmel együtt. - Ami azt illeti.. nincsenek barátaim. Akik voltak, már meghaltak. - Célzok itt az egyetlen legjobb barátomra.. Ragnor-ra. A mai napig megráz a halála, pedig lássuk be, gyorsan tudok felejteni. De Ő más, hiszen mióta ismerem Ő az egyetlen aki ténylegesen tudott rólam mindent. És most nincs. Teljes üresség tölti be a helyét. - De a reggeli rendben van. - Teszek még ennyit hozzá röviden. Bár nem tudom mit fog rólam gondolni, hiszen mikor megölelt még csak vissza sem öleltem. Ha nem tudnám, hogy hátsó szándékai vannak akkor sem lennék rá képes. Nem tehetem félre 400 évre visszamenőleg minden tettét és szavát. Képtelen volnék rá.

Sine & Magnus

Mosolyra húzódik szám szinte már őszintére. Na, nem ám azért mert végre olyan belsőséges viszony alakulhat ki drága öcsémmel, amire mindig is vágytam volna, inkább azért mert egy, sőt talán két lépéssel közelebb kerültem a cél felé. Undok hangon szól hozzám, majd hiába tudja, hogy a felét se gondolom, komolyan mégis reménykedik egy apró reménysugárban, hogy egyetlen nővére végre elfogadhatja és szereti… egy frászt! A kezét nyújtva felém megilletődök, kezet rázzak vele vagy sem? Ugyan már milyen lenne, hogy bort iszok és vizet prédikálok mód szeretetről és újrakezdésről szónokolok mikor még hozzáérni is képtelen vagyok. Végül is legyőzöm viszolygásom és kézrázás helyett inkább megölelem. És hogy mi vitt rá erre? Hát nem a lélek az biztos. Be akarom bizonyítani neki, hogy igenis képes vagyok azokra a bizonyos változásokra, habár eszemben sincs. Talán még egy kis könnycsepp is bujkál a szemem sarkában mikor „megkönnyebbülten” sóhajtok fel.

Köszönöm.

Akarnám mondani, köszönöm, hogy megkönnyíted a munkám ezzel a naív és buta kislányos hozzáállással. Vajon tényleg annyira fontos lenne neki, ha hirtelen pálfordulást hajtanák végre és az „év nővére” bögrével mászkálnák a lakásán kettesben nézve a Grace klinikát? Azt azért kétlem, hogy egy csettintésre képes lenne elfelejteni mindent, ahogy nekem pedig még 400 év is kevés lenni.

Na, hát ha már ezt így megbeszéltük mi lenne, ha holnap együtt reggeliznénk. Sőt szeretném megismerni a barátaidat is. Nem akarom, hogy holmi rossz arcokkal barátkozzon az öcsém.

Veszem is rögtön túl közvetlenre a szituációt miközben azt fontolgatom mennyire jó ötlet is ez. Csak remélni tudom, hogy nem mondd nemet.

Sine & Magnus

Ameddig távol van, végigcikáznak fejemben a gondolatok. Apám megannyi korbácsütése, amiért anno csúnyán viselkedtem Magnussal minden kimutatlan féltékenység. „Féltékenység? Ugyan kérlek. Ambrosine Bane vagy nem holmi fruska, aki a saját testvérére féltékeny.” Pedig visszatekintve évtizedek teltek el és mégsem képes szűnni haragom. Őszintén megvallva az igazi utálatom alanya nem Magnus annál inkább az apánk, aki tönkretette gyerekkorom és életem. De a fenébe is Magnus is megérdemli azt a szenvedést, amit én, ha már miatt nem is hát azért, hogy ő volt oka anyánk halálának. Nagyon jól tudom, hogy félre kell tennem most a haragot és minden más vegyes érzelmet testvéremmel szemben, de olyan ez mintha a fogamat húznák.  Aztán visszatér, és kínomban egyszerre húzom le az italom olíva bogyóstól mindenestől. A fejembe száll, mit ne mondjak, de kell az erő ahhoz, hogy kinyögjem, amit ki kell nyögnöm.

Egy igazi hárpia vagyok nem igaz?!

Állítom hozzá azt a kérdést, amire fogadni mernék, hogy az ő fejében is megfordul. Lerakom a kecses martinis poharat egy asztalra magam mellett és megpróbálok arcomra hihető bűnbánatot varázsolni. Olyan színésznőnek kell lennem, hogy elhiggye, amit mondani fogok, hogy még egy oscar díjas sem alakítana ekkorát. Lepillantok, a kezemre majd a tekintetét fürkészem.

Nem azért jöttem ide, hogy veszekedjek Magnus. 413 éve élek a földön és ebből 413 év azzal telt el, hogy mardossuk egymást, mint két veszett kutya.

Elhagyja számat egy apró aggódó sóhajt tekintetembe ködös gondolatokat „varázsolok” ahogy a szemébe nézek, majd hirtelen a tömeg nagyobb bástyát nyújt érzelmeim köré.

Mi lenne ha… tudod… Küszködök a szavakkal nem akarom ki mondani, de ki kell, mert nem fog magától előbújni a gondolat. Tiszta lappal kezdenénk.


Összeszorítom fogamat, a legkínosabb és legostobább ötlet ez, de egyetlen módja annak, hogy mindent megtudjak az árnyvilágról és annak másik feléről. Hogyan is szól a mondás? Ha nem ismered, a várost keress egy boszorkánymestert és szedj ki belőle mindent, még akkor is ha a saját utálatos öcséd az.

Sine & Magnus

Egy édes már-már szeretett teli arckifejezéssel fordulok felé pár lépéssel közelebb húzódva hozzá. Két kezem közé fogom arcát még akkor is, ha ő húzódozik előle. Hangom lágy mégis baljósló ráadásul ilyen közelről suttognom is elegendő.

Kérlek, ne túlozz, hiszen mindketten tudjuk, hogy te miféle példánya vagy nagyszerű fajunknak.

Hangom továbbra is kenyérre kenhető, legalábbis nagyon remélem. Kezemmel édesen cirógatom végig arcát és lágy csókot nyomok orcájára. Ha visszaemlékszem régen, mennyire szerette volna apánk ezt az arcot látni az enyém helyett születésemkor még a hideg is kiráz. Arcomon nem látszik hangulatváltozásom, hangomon meg… nos, a hangom épp olyan, mint mindig Magnussal kapcsolatban. Rideg és távolságtartó még akkor is, ha elbájolással próbálom kicsalni belőle amit akarok.

Ugye nem akarod, hogy egyetlen nővérkéd egy ötcsillagos szállodában egyedül érezze magát, ha itt vagy te. És ne hidd azt, hogy nem látok át az édes kis vicceiden. Amúgy is nonszensz az egész… már rég odavitettem a bőröndöket.

Természetesen inkább szomorkodnák egy ötcsillagos szállodában, medencével, szaunával és wellness lehetőségekkel, mint „drága” bátyám otthonában, de hát a munka az munka. Lássuk be így sokkal jobban belekerülök majd abba a világba, amit a Klávé minél inkább fel akar deríteni. Azzal, hogy Lydia előtérbe került és bizonyos dolgok folynak most a Lightwoodéknál is én vagyok azt aki minden cselekvésül felülbírálja. Tekintve azt, hogy kedves Alec Lightwood akaratát nem-e homályosítják el kissé szerelme Lydia… akarom mondani üzleti kapcsolata Lydiával. Ugyebár szerelemről hiba lenne beszélni.

Szeretnék egy Martinit, rázva nem keverve.

Paskolom meg arcát amire imént még keserédes csókot adtam és útjára eresztem el is fordulva tőle.

Sine & Magnus

Érzem, ahogy eltol, én pedig szó nélkül hallgatom végig a kitörését. Na, igen mindig is ő volt a gyengébb és sosem bírta a nyomást. A hangja már-már halknak tűnik, ahogy a zene alaphangként dübörög a fülemben és testünkre minden féle fényár vetül.

Mégis hogy veszed a bátorságot, hogy így beszélj velem?

Nekem viszont nem csak egy pár pillanatra változik el a szemem, sőt kezem felemelve erőm egészen körülveszi csinos kis nyakacskáját.

És vigyázz kinek villogtatod szemeidet öcsém!

Hangom szinte mennydörgésként szeli át a köztünk lévő levegőt. Nem lépem át a határt bár már meglehet átléptem, de egyszerűen eleresztem őt.

Te engem akkor sem tudnál kidobni ha, akarnál.

Húzódik gúnyos félmosolyra és megpaskolom az arcát szinte már játékosra váltva hangom. Épp úgy mintha mi sem történt volna. Újból belékarolok, már kedvesebben szinte olyan hangon mintha csak mesélnék, épp úgy mint anyánk anno gyerekkorunkban.

Mellesleg örülj csak annak, hogy behoztalak nem kell szégyenkezni a nagy Magnusnak a sorára várva.

Mosolyodom el és közben az embereket és kevésbé embereket figyelem.

Egyébként köszönöm Magnus jól utaztam, sőt úgy gondoltam nálad maradok pár napig.

Jelentem ki ezt inkább mintsem, kérdezem. Úgy is igent mondd, mert mint mondtam gyenge jellem.

Ambrosine & Bane

A város gyönyörű, mint mindig és világításaival beragyogja ezt az éjszakát is. Bár a város valóban lélegzetelállítóan szép képtelenség összehasonlítani Idrissel. Lássuk be Idris, más néven az üvegváros semelyik másik mondén várossal nem hasonlítható össze. Nem semmiért az az árnyvadászok fellegvárosa, sőt így különösképp nem is értem miért is jöttem el onnan. Oh, már emlékszem, a Klávé. Félreértés ne essék az utóbbi évtizedekben boldogan szolgáltam őket, és a lehető legtöbbet megtettem rangom fenntartásában, de ehhez a mostani feladatukhoz kicsit tartom a távolságot. Nem csak, hogy a város jelenlegi helyzetét kell ellenőrizzem, de valójában azért is, hogy Lydiát szemmel tartsam. Házassági híre meglehetős viszontagságokat hagyott maga után a tanács köreiben is nem csak itt Brooklynban. Az pedig, hogy eközben öcsémmel is találkozhatok és megfigyelhetem munkáját már csak hab a tortán. Egy régi barátom viszont megtudva érkezésemet partyt rendezett tiszteletemre. Na jó a barát talán kicsit túlzás, nekem nem barátaim vannak inkább ismerősök kik félnek hatalmamtól és ezért mindent megtesznek, hogy semmiféle panasz ne jusson róluk, általam a Klávé fülébe. Alig pár perce érkeztem, és tiszteletbeli vendégként már indultam is volna befelé ám valaki megállított pár szóra. Próbáltam kedvesen (már amennyire tőlem telik) elküldeni azzal az indokkal sürgős dolgom akadt mikor is megláttam „kedvenc” öcsémet.  Ő is meglátott ebben biztos vagyok ám zavarodottságát leplezve rögtön másfelé is nézett. Gonosz mosoly kúszott arcomra miközben felé lépkedtem a kordonon kívül, de még mindig a sort követve. Holnapra ígértem látogatásom, hiszen a mai napot azzal kívántam tölteni, hogy kipakolok és berendezkedek a városban bizonytalan ideig persze a vendégváró buli engem is meglepetésként ért, de végül is erre is foghatom korai érkezésem. Közvetlen mellette állok meg, de szokásos arisztokratikus mosolyom most sem tűnik el arcomról.

Talán levegőnek kívánsz nézni Magnus?

Szólalok meg, miközben végignézek öltözékén. Rajtam egy vörös estélyi van két oldalán miniszoknya hosszúságig felsliccelve, bár a ruha maga bokáig ér. Felső része teljes mértékben csipke és természetesen a hozzá illő cipő adja meg kinézetem ékét.

Mindenesetre örülök, hogy látlak fivérem.

Ejtem ki merő gúnnyal a szavakat. Ha kígyó lennék, valósággal csöpögnék a méregtől. Természetesen a sorban állók közül sokan ismerik Magnust így meglepetéssel teli tekintettel pillantgatnak rám, majd ő rá. Gunyoros félmosolyom tovább nő miközben kiejtem e szavakat.

Sosem volt ízlésed drága Magnus, úgy látom az évek alatt sem szedtél fel magadra egy kis jó ízlést, na de jöjj ne vesztegesd az időd a sorban elvégre ez az én… hogyan is mondják mondénül?

Töprengek el egy pillanatra.

Ó igen az én party-m.

Karolok belé azzal a lendülettel és kezemmel legyintve tessékelem arrébb a kidobó embereket megvillantva macska tekintetem. Mondhatom, már csak a fujtatás hiányzott.