Ashlyn Wright

Mindenki élete ugyanúgy kezdődik el, miszerint megszületik, és valahol fel is nevelkedik.. Ám vannak olyan fejezetek, amikről egy-egy gyermek sem tud, és amelyet el sem árultak neki. Ilyen voltaképpen az én történetem is, hiszen lappangtak már az elejétől fogva olyan titkok a levegőben, amelyekről a mai napig csak sejtéseim vannak, de többet sajnos, nos nem tudhattam meg róluk az idő folyamán. Ötszáz éve élek, és mégis azt kell, hogy mondjam, miszerint ezen évtapasztalat, nos koránt sem minden. Napról napra bukkannak fel szinte új dolgok, avagy csak váratlan események, és én pedig időről időre jót mulatok természetesen azon, hogy én sem érthetek mindenhez. Persze van, amit az évek megtanítanak nekünk, és amihez még a későbbiekben is érthetünk, de sohasem fogunk tudni egyszerre mindent. Ezért is szép voltaképpen a világ: tele van meglepetéssel, mesés helyzetekkel, és egészen újszerű dolgokkal.

Ötszázhárom éve születtem meg Caitlyn, és Joseph Wright gyermekeként. Előttem már volt egy fiúgyermekük - a bátyám -, és engem követően még egy lány érkezett a családba -, a húgom. A történet szokványos módon zajlott. Szerető családi hangulat, remek környezet, és Angliában nevelkedni egyszerűen szemet gyönyörködtető volt. Élveztem játszani a testvéreimmel, imádtam a házunk mögötti kis kertet, és kedves emléknek mondható szinte minden azon időről.
De lassan elértem a tizennyolc éves életkort, és ekkor mindennek meg kellett változnia..
Persze édesapám már előtte is mondta nekem, hogy ki leszek házasítva, hiszen a nemesek közt így zajlik a helyzet, de én őszintén reméltem, hogy megúszom. Hívő emberként pedig, nos napokig imádkoztam, hogy történjen valami.. egyszóval bármi, csak ne keljen hozzámennem ahhoz a személyhez, akit kinéztek nekem.
S most mondhatnám azt, hogy átkoztam mindent a kívánságomért cserébe, hogy letagadtam a Mennyei Urat, és átpártoltam az Ördöghöz, de már késő volt... túl késő bánat.

Hideg szél fuvallata cirógatta a fák leveleit, a sötétség émelyítően kerítette hatalmába a környéket, és a ház minden pontján halotti csend uralkodott. Mély álomba szenderült az ott lakó család, és csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani. Az óra éjfélt ütött, s ekkor elérkezett a másnap elő híre..
Hatalmas puffanás hallatszott a földszinti ajtó irányából -, nyilván kidőlt. Megrezzenve kelt fel erre mindenki, de csak a családfő volt olyan bátor, hogy le is merjen menni az emeletről, és megnézze azt, hogy mi zajlik a bejáratnál. Hiba volt.. - egy hatalmas tévedés. Nem sokára egy férfi ordítást, és majdan egy élettelen test földre érkezését lehetett kivenni a csendből. Aztán a nyikorgó falépcsőzeten szépen, sőt egészen lassan, nos valaki felsétált. Tökéletesen egyszerre rezzentünk össze a testvéreimmel, és másztunk be az ágy alá, mintha sokat ért volna ezen cselekedetünk. "Mély levegő, és mély levegő.." Hallottam a bátyám szavait, de anyánk sikítása nem adta meg a kellő nyugalmat. Újabb halott. Sírás, rívás, félelem, és pánik.
Aztán az a valaki bejött a szobába. Láttam, hogy emberszerű külseje volt, de az arca, ahogy elváltozott, és ahogy megitta a húgom vérét. Lefagytam. Már hallottam rémtörténeteket vámpírokról, de azt hittem, hogy csak egy ócska kis mese, amellyel minket gyermekeket ijesztgetnek. A húgom meghalt, és ezt követően a bátyám is feláldozta az életét értem. Én menekülőre fogtam, de a támadóm elkapott, és én sikítva ellenkeztem.
- Nem, ezt nem tehetted! - Könnycseppek, utolsó szavak... és halál?

Kipattantak a szemeim. Mindenhol homok, és még több homok. Úgy ástam ki magamat - szó szerint - a föld alól, mintha éppen csak az életem múlna rajta.
Vámpír lettem, míg az átváltoztatóm felhasznált a kényes kis vágyaihoz. Némi idő múlással sikerült megszöknöm, és csatlakoztam is a Londoni vámpírklánhoz, amelynek természetesen, nos mostanra már én vagyok a vezetője.