Curtis Gerard Wright

Mióta megtanultam írni, mert egy férfinak műveltnek kell lennie, ahogy azt apámtól oly sokszor hallottam már, azóta elhatároztam, hogy egy füzetbe leírok minden olyan dolgot, ami meghatározó az életemben. A mai nap betöltöttem a hetedik esztendőmet. Úgy érzem férfivá értem. Persze ezzel Kath nem igazán ért egyet, szerinte továbbra is csak egy bosszantó kistestvér vagyok. Persze, mit tudhat Ő, hiszen csak egy lány, a lányok buták. Csak akkor lesznek okosak, ha asszonyok lesznek, de akkor vigyázni kell velük, mert rafináltakká válnak, ezt apám mondta nekem. Hiszek  neki, Ő nem hazudna nekem, egyenes és kegyetlenül őszinte ember, ezt a mamától hallottam egyszer. Ma elmegyünk Apával vadászni, megígérte nekem, hogyha hét esztendős leszek lelőhetem életem első vadját.
-Készen állsz Gerard? - Csak Ő nevezett így, két nevem volt, Ő pedig előszeretettel használta azt, amelyiket még dédapám után kaptam, meglehetősen idegesített ez a név, de nem mutattam, mert nem akartam, hogy apám egy atyai pofonnal térítsen jobb belátásra.
Nem válaszoltam kérdésére csak bólintottam. Kivitt az erdőbe és kezembe adta a féltve őrzött fegyverét, nehéz volt, a súly nyomta a vállamat és megremegtem alatta, a célt többször is elvétettem. Láttam az Apám szemében a csalódottságot, de nem szólt. Este üres kézzel tértünk haza, mama megsimogatta a fejemet, de láttam, hogy némán szót vált apámmal.
Pokolian éreztem magam, megbuktam, mint férfi, mint Wright. Boldog Születésnapot kívántam magamnak még mielőtt lehunytam a szeme.

Ma volt egy kisebb bál egy vagyonosabb család kúriájában. Apámat mivel köztiszteletnek örvendett természetesen meghívták a családjával együtt. Anyám és Kath egész nap a ruhákat nézték át, hogy megfelelően öltözzenek fel, hogy csinosak, de egyben ne legyenek kihívóak. Szeretem a nővéremet, de amikor a ruhákról kezd beszélni legszívesebben kútba lökném. Míg otthon felkavarodott a rend az esti unalmas bál miatt Én kilovagoltam. Apámnak fontos megbeszélése akadt egy szomszédos Úriemberrel így hát egyedül nem szívesen maradtam volna otthon a nőkkel. Kath eladósorba került ahogy Apám szokta ezt viccből emlegetni, amin Én is jókat derülök. Kath persze ilyenkor mindig morcos, de egy kisebb Curtis féle vicc, mindig jobb hangulatra ébreszti. Ma azonban nem így történt. Visszatértem a lovaglásból és mama fogadott azzal, hogy késében vagyok, mosakodjak meg és öltözzek illően. Megtettem, érdekes módon nekem csupán pár percembe telt elintézni ezt a fontos dolgot. Apám időben érkezett és együtt hagytuk el az otthonunkat. Maga a bál nem mondhatnám, hogy olyan különleges lett volna. Mindenhol hajadon lányok, asszonyok és fontos férfiak beszélgettek. Csak néhány hozzám hasonló fiú állt egy félreeső helyen és felénk néztek, jobban mondva a nővérem felé, láttam már ezt a tekintetet mások szemében is, tetszett neki Kath, bár nem tudom miért, szépnek szép, de ha ismernék a modorát már nem néznének ennyire.
Apám és mama elvegyültek a fontosabb emberek körében Én pedig ott maradtam Kath-tel.
-Körülnézek. - Mondtam és egyedül hagytam. A fiúk közül az egyikük elindult a nővérem felé, de ennek nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet mindaddig míg a fiú keze meg nem érintette Kath karját olyan bizalmasan ahogy egy idegennek ezt nem lehetne. A fiú végül megsimította az arcát és bennem elpattant valami, sietősen ott termettem és ellöktem a fiút, pár évvel lehetett idősebb nálam, de vékonyabb volt, Én pedig sokkal erősebb. Mintha láng csillant volna a szemében nekem jött és fellökött, de nem hagytam magam és ütöttem ököllel, a szemét, arcát mindenhol ahol értem. Körénk már szép számmal gyűltek emberek, de engem az sem érdekelt, a fiú már eszméletét vesztette addig vertem. Apám erős karja rántott le a fiúról. Döbbent tekintetek szegeződtek rám. Mama arca holt sápadtá vált, Kath meg sem mert nyikkanni. Apám haragosan nézett rám, a fiú akit megvertem nem volt más, mint a házigazda vagyonos kisfia. Apám a méltóságát megőrizve minden mellébeszélés és szabadkozás nélkül távozott velünk együtt. Otthon olyan verést kaptam a családra zuhant szégyenért, hogy talán esztendők múlva és érezni fogom. Étlen szomjan feküdtem le, Kath halkan surrant be a szobámba. Felültem az ágyban, de egyik szememmel nem láttam semmit úgy feldagadt Apám keze által.
Szólásra nyitotta a száját, de pofon vágtam, sosem tettem ilyet, sose bántottam, mindig csak civakodtunk, de azt is szeretetből tettük, kisebb koromban bálványoztam a nővérem, most pedig felpofoztam. Elsírta magát és kirohant a szobámból. Bennem düh és lelkiismeret furdalás, kétségbeesés, szégyen keverte magát. Nem akartam megütni, de megtettem...

A bálon történtek nem csitultak, Apám hírnevét bemocskoltam azzal, amit tettem és ezt nem tudta megbocsátani. A mama került engem, Kath pedig bár tudtam, hogy szeret bizonyára félt is tőlem valamelyest. Idegennek éreztem magam a családom tagjai közt. Apám egyik nap azzal a hírrel jött haza, hogy van egy távoli rokona, egy gróf, aki hajlandó munkát adni nekem, jó sorom lesz. Nem kérdeztem miért, hogy miért kell elmennem, nem szóltam csak bólintottam, a mama sírt, de Én nem viszonoztam a könnyeit. Tudtam, hogy lesz következménye annak, amit tettem, kár lett volna mentegetni magam azzal, hogy csak a nővérem becsülete lebegett előttem, amit, mint a család egyik férfi tagja kötelességem megvédeni. Nem érdekelt volna senkit sem. Összeszedtem csendben annyi cuccot, amennyit csak úgy véltem könnyeden elbírok és Apámmal útra keltünk. Nem néztem vissza, mama bizonyára az ajtóban állt, Kath pedig még aludt, pedig elszerettem volna búcsúzni tőle, hiányozni fog. Bár Apám azt mondta rövid időről van szó, tudtam, hogy hazudik, mindig rángott a bajusza ha hazudott, örökre szólt az a munka...

Ez lehet az egyetlen szó, ami jellemezheti ezt a nőt, oly csodálatos, ragyogó, akár egy angyal. A gróf inasaként nem volt éppen jó sorom és a bálokra is mindig elmehettem melyeket rendezett. Eme szerencse során láthattam meg a legszebb nőt, aki valaha a világra születhetett. Bár esélyét se láttam annak, hogy esélyem volna nála azért töretlenül ostromoltam. Camille Belcourt maga volt a tökéletesség a szememben. Sokszori alkalom volt, hogy beszéltem vele, de a mostani valamiért éreztem más lesz. Camille a fogadóba vitt, ahol megszállt. Voltam már nővel, de hozzá hasonló szépséggel még soha életemben. De nem ez volt az a más, amit éreztem hanem az, hogy Camille nem ember, nem olyan értelemben ember, megharapott és a véremet vette, fájdalmas volt, átkozottul, de kész voltam adni neki, amennyit csak kér, meghaltam volna érte.
Ezek a légyottok folytatódtak mindaddig míg egyik nap Camille azt nem mondta sürgősen távoznia kell és ha szeretném vele tarthatok, de csak úgy, ha olyanná válok, mint Ő, Nem haboztam beleegyeztem.

Rongyos már a napló amit vezetek, de gondoltam egy utolsó bejegyzés lezárásaként a régi Curtis Gerard Wright-nak megillet. Nem tudom mi hogyan zajlott, hogyan váltam Én is vámpírrá, valami oylan lénnyé, amiről sose hallottam még. Csak arra eszméltem, hogy egy gödörben vagyok, nyom a sok föld súlya és hirtelen már ástam is ki magam a földből, kikapartam magam és ott álltam földdel, sárral kevert ruhában, vérre szomjazva, szinte állatiasan akartam valamit, ami oltja a szomjam. Camille egy fiatal szolgálólánnyal járult elém és odalöktem elém. Vérzett, nem akartam bántani, de megtettem, megöltem és roppantul élveztem. Vérének íze semmihez sem volt hasonlítható.
Camille úgy mért végig, mint valami értékes tárgyat, megcsókolt, lenyalta a vért az ajkaimról és elégedetten csettintett a nyelvével. Úgy néztem rá, mint egy istenségre, az istennőmre. Tovább álltunk, egy darabig együtt voltunk, élveztem a társaságát és tudtam Ő is az enyémét, de minden egyszer véget ér, nem is tudom Ő unt rám vagy Én untam-e rá előbb, de egyszer csak véget ért. Curtis Wright, meghalt majd megszületett, Üdv világ!