Max Wallace

A Wallace család első számú örököse, azé a famíliáé, akik a Klávé kegyeltjei közé tartoznak. Nagyrabecsültek, de ennek a múltban és a jelenben is ára van, és úgy tűnik a jövőben is lesz. Max egyke gyermek hírében áll, ez azonban nem az igazság. Van egy húga, aki egy akció során démoni kórral fertőződött így kitagadták és minél messzebb üldözték a családi fészektől. Vérfarkasként nem lehetett méltó a nevére és az árnyvadászok kitüntetett posztjára. Ő mindezek ellenére titokban tartja vele a kapcsolatot, bármit megtenne, hogy újra húgaként szerethesse, és ne kelljen tovább ebben a titokban élniük. Azonban még csak említeni sem említik soha. Bár ez valószínűleg nem fog megváltozni, viszont a mostani költözéssel közelebb kerülhet hozzá.
- Ian, drágám, remélem megjegyezted a feletteseid nevét, illetve fontos lesz, hogy mindenre emlékezz, csak pontosan! Maximális bizalmat fektetnek belénk, ne csinálj semmit, ami máskor megfordul a fejedben! - Látná el anyja jó tanácsokkal, ami csak jobban felbosszantja Maxet. Eleve utálja, hogy így becézi, a többi kérés pedig a formalitást jól mutatja, ami a kapcsolatukat jellemzi. Sosem voltak azok az együtt örülős, ölelkezős család. Még tán az anyját és apját sem látta soha egy kézfogásnál bensőségesebbet cselekedni. Ridegek, hagyományosak és megkövetelik azt, amit ők elképzelnek. - Tudom mit csinálok.
Valójában pontosan tudja, hogy azt fogja tenni, amit a legjobbnak lát, nem azt, amit bárki más annak vél. New York sötét sarkai, baljós sikátorai és mondénokkal teli utcái egy cseppet sem vonzó azok számára, akik ettől mindig távol voltak, így van ez Maxnél is. Mogorván érkezik ide, kérésre természetesen, hiszen úgy látta jónak a Klávé, mivel szükség van itt olyanra, akik szerintük kellően precíz és lojális, tudja a dolgát és reményeik szerint nem lehet eltéríteni a helyes útról. Idris berkeiben bizonyíthatott korábban, bár tény, hogy nem makulátlan a múltja, de mindig sikerült valahogy tisztára mosnia magát, vagy kellően ügyesnek lennie. Egy azonban biztos, nehezen vállal felelősséget másokért, sőt, sosem fordult ilyen elő korábban. Mély sóhajjal ráz kezet apjával, majd hagyja, hogy anyja megveregesse a vállát, miközben már az intézetbe érkeznek. A figyelő tekintetek közül párral felveszi a szemkontaktust, majd szinte szó nélkül kerül ki mindenkit és a mutatott úton előre vonul.

***
Már van annak több hete, hogy ide keveredett, azonban még mindig óvatosan és kimérten él az itteniek között. Ugyan a megfigyelés is az egyik feladata lenne, de legkevésbé sem besúgó típus a felsőbb körök bánatára.  Neki is van mit takargatnia, pont ez az, amit más esetében is képes szó nélkül figyelmen kívül hagyni. A szabályok csak irányelvek. Vagy valami ilyesmi lehet igaz.
A legtöbb idejét a gyakorlással tölti, és feladataihoz mérten mutat fogásokat, vagy segít fejlődni a társainak. Alapvetően elhivatott abban, amit csinál. Nagyon ellenzi az alvilág akcióit, a démonokat kifejezetten rühelli. Nehezen is tűri, hogy a húga olyan könnyedén talált új családra, akik vigyáznak rá és mindenben ott vannak mellette. Hiszen mégiscsak egy alvilágiabb népségről beszélhetnek. Több összetűzése is volt már a falka alfájával, de eddig szerencsésen megúszott minden komolyabb helyzetet és úgy tűnik nem is derültek ki azok a látogatásai. De talán a szabadság adta lehetőségek miatt mostanság elég óvatlan.
- Max! Hol voltál? - Kérdezte az egyik társa, akivel itt került össze. Felvont szemöldökkel nézett a kérdés után, majd hátba veregetve őt vigyorgott. – Nem akarod te azt tudni, hidd el nekem. Inkább azt mondd, hova megyünk, úgy hallom szükség van ránk odakint.
Tereli el a legmegfelelőbb módon a témát, ehhez mindig is értett, miközben magához veszi a fegyvereit, irónja segítségével pedig segít magán a ma szerzett kis sebei miatt. Már olyannyira kezdi megszokni a rúnákat, hogy a felkerülés folyamata meg se kottyan neki.