Sötét jelenlét

Csodálkozva ülök fel amikor lemászik rólam és ezáltal az ágyról is. Tekintetemmel követem izmos hátát, ameddig látom őt, majd várom, hogy vissza jöjjön, de a gondolataim továbbra sem csillapodtak le. Természetesen folyamatosan azon kattog az agyam, folyamatosan villog a vészjelző, hogy ezt nagyon nem kéne, megfogom bánni, főleg azért, mert valójában én nem ilyen vagyok. Miért nem vagyok ilyen? Miért nem lehetnek spontán cselekedeteim? Egy éjszakás kalandom nekem miért nem lehet? Azért, mert eddig az életemben az a tipikus jó kislány voltam, aki a suliban jól tanult, emeltebbnél is emeltebb szinten tanultam a zenét, a csellózás volt az életem, a mindenem, azzal keltem és azzal feküdtem, attól még lehetek ilyen. Ezektől függetlenül lehet még ilyen énem is. Habár az is igaz, hogy egyenlőre néha erőltetettnek érzem magamon ezt a külsőt, furcsa volt 19 év után a szőke hajamtól megválni és sötétre befesteni, sötétebb ruhákat hordani, több bőr cucc. Minden változás furcsa, de néha elkerülhetetlen ahhoz, hogy feltudjunk dolgozni és elfogadni egyes dolgokat... Mint például igaz ez most az én esetemben is.
Pislogok párat amikor vissza térek a valóságba, még pedig pontosabban is Alex hálószobájába. Felvont szemöldökkel nézem őt, amikor meglátom a vödröt a kezében.
Éppen megszólalnék, amikor vissza térdel az ágyra, én pedig vissza dőlök a hátamra az ágyra, de közben figyelmesen nézem őt, a tekintetemben látszik a kíváncsiság csillogása.
A lábam közti bizsergés ismételten elkezdődik, amikor immáron a bugyi is lekerül rólam, de nem szólalok meg, csak nézem őt, majd mikor csupasz bőrömhöz érinti a jégkockát, halkan nyögök fel a hirtelen hidegtől, izmaim megfeszülnek és elkezdek mozgolódni Alex alatt. Szinte nem bírok mozdulatlan maradni, miközben szép lassan húzza végig a felső testemen a mámorítóan hideg jégkockát, és ez akkor sem változik meg mikor pár pillanatig a köldökömben hagyja, sőt, az érzést csak egyre jobban növeli bennem. A vágyat, a bizsergést.
Mikor az én számba kerül a maradék jégkocka, szép lassan elszopogatom, így még inkább hatásos a hideg, amit Alextől kaptam az imént.

Nem gondoltam azt, hogy az estém így fog végződni, hiszen nem terveztem így, még is csak egy hülye energiaitalért mentem le a boltba, hogy fent tudjak maradni egész éjjel a beadandó miatt, erre most pedig... Itt vagyok egy idegen pasi lakásán. Oké, azt megtudtam az elmúlt pár percben, hogy a férfi rendőr, de ezzel együtt ez az információ igazán mit sem jelent, hiszen hány meg hány olyan rendőrről lehet hallani akik a jó oldalon állnak, még is rosszak. Korruptak, gyilkosok, stb. Ki tudja, hogy ez a férfi valójában milyen? Az is lehet, hogy egy gyilkossal vagy egy pedofillal készülök össze feküdni. Azt is meg kell hagyni mondjuk, hogy a korkülönbség azért meg van kettőnk között, látszólagosan is, de engem ez most, ma, ebben a pillanatban nem igazán érdekel, csak az, hogy most az egyszer, a családom halála óta, sőt, először az életemben felelőtlenül cselekedjek, ne féljek megtenni egy olyan dolgot amit várhatóan megfogok bánni másnap reggel, ne féljek belemenni az ismeretlenbe, bevállalni egy kis spontán dolgot. Az élet rövid, ez már kiderült számomra, hiszen senki nem számított arra a tragédiára ami akkor télen történt velünk, aztán még is megtörtént. Rövid az élet, akkor meg miért ne élvezzük? Élvezni akarom, nem akarok korlátokat!
Halk sóhaj hagyja el a számat, amikor megszabadít a melltartótól és szinte már-már kínzó lassúsággal csókolja végig a felső testemet. Ez a kínzó lassúság... megint. Ő ezt vajon élvezi, hogy így, ilyen módon kínoz? Mert szerintem igen, nagyon is. Látszik rajtam, hogy türelmetlen vagyok, hogy minden porcikám percről-percre, pillanatról-pillanatra, minden érintésétől egyre jobban kívánom őt és egyre inkább szeretném, hogy bennem legyen, de ő csak kínoz. Hah, ez nem szép dolog!

Halványan mosolygok amikor a nyakamat csókolja végig, miközben én a nadrágjának az övével foglalatoskodom. Nem mondom, kicsit elegem lett a sok csattból, nem értem miért kell egy övre ennyi, de hát mindegy is, a lényeg, hogy végeztem vele, ahogyan ezek után egy szempillantás alatt gombolom ki a nadrágját és húzom le a cipzárját.
Ahogy egyre többször érzem magamon az érintését, a csókjait, kezét, annál inkább kezdek bezsongani, annál inkább kezdem őt minél jobban kívánni. Már nem tér vissza annyiszor a régi énem, az elbizonytalanodás, hogy nem kéne ezt tenni, hogy ebből még ki tudok hátrálni és tegyem is meg. Nem, már nem gondolom azt, hogy meg akarok hátrálni, hogy nem akarom ezt végig csinálni. Igen is végig akarom, sőt, szeretném. Nagyon már.
- Ne kínozz. - suttogom gyengéden a fülébe, amikor ő is elkezd cselekedni és elkezdi levenni a pólómat, már-már kínzó lassúsággal, így hát fogom magam és leveszem magamról, gyorsabban, mint ahogyan ő kezdte el szép lassan levenni rólam.
Amikor rajta már csak a kigombolt és lehúzott cipzárú nadrág van, rajtam pedig melltartó és a csőfarmom, ledőlök az ágyra a hátamra, őt pedig húzom magam után, magam fölé, és amikor testünk szinte össze ér, elkezdem a nyakát csókolgatni, gyengéden még is hevesen, egy két helyen még bele is szívok, hogy látszódjon reggelre a nyoma, ne felejtsen el engem olyan könnyen.

Miközben kezemet gyengéden húzom végig felsőtestén, csípőmet közelebb tolom az övéhez, és érzem azt amit a benzinkúton is. Kíván, akarja a szexet. Erre a gondolatra akaratomon kívül is, de belemosolyodok a csókba.
Ha a szüleim látnak akkor most tuti forognak a sírjukban, hogy a lányukból egy ilyen ember lett, hiszen eddig soha még csak gondolni sem gondoltam arra, hogy bele fogok menni egy egy éjszakás kalandba, egy vadidegen férfival. Mindig is csak Adamet szerettem, ő volt a legfontosabb személy az életemben, és most még is... Itt vagyok.
Ha a tükörbe nézek akkor szerintem nem is ismerem már fel magamat, olyan mértékben változtam meg. Megváltam szőkés-barna hullámos hajamtól és csokoládébarnára festettem, jobban elkezdtem sminkelni magamat és sokkal több bőr cuccot hordok, mint eddig, szóval mondhatni a ruhatáramat is felújítottam a szüleim halála után.
Most nőnék fel? Nem hiszem, hogy erről lenne szó itt, hiszen eddig is érett voltam, inkább arról lehet szó, hogy csak így vagyok képes feldolgozni és egyszer majd elfogadni a halálukat, azt, hogy nincsenek többé... Hogy soha többé nem ehetem apa mennyei palacsintáját, nem érezhetem anya finom illatát, nem láthatom az öcsémet felnőni. Nem tanulhat meg rendesen baseballozni, csókolózni, nem eshet szerelembe, nem fogja átélni milyen is az igazi szerelmi csalódás... Annyi mindenből marad ki, és annyira elviselhetetlen a hiányuk amikor belegondolok...
Alex keze a legjobbkor érnek le a fenekemre, hiszen amikor belemarkol sikerül kirángatnia a múltamból, így hát vissza hozott ide.
- Ügyes kezem van. - mondom egy huncut mosoly keretében, és elkezdek bajlódni az övvel, amit kb meg is oldok 1 perc alatt, aztán tovább foglalatoskodok a nadrágjával.

Tekintetemmel követem őt amint kisétál a konyhába és tölt magának egy pohár piát. Lehet engem nevezni jól neveltnek, de annyira még nem sikerült személyiséget váltanom, hogy piát fogadjak el egy olyantól, aki egy benzinkúton akart felcsípni. Bár most szinte magam ellen is beszélek, hiszen ott én kezdeményeztem, én jeleztem számára azt, hogy igen, én is beszállok a kis játékába és vágjunk bele, most pedig... Most pedig úgy jöhet le neki és nekem is úgy jön le a saját viselkedésemről, hogy meggondoltam magamat, hogy nincs meg az a spiritusz ami még pár perccel ezelőtt még megtalálható volt bennem.
Mindig is imádtam a spontaneitást, ami Adamben mindig meg volt, bennem már... Hát kevésbé. Szerettem volna mindig spontán cselekedni, spontán tettekkel élni, de soha nem telt el úgy pillanat, hogy ne gondoltam volna arra, hogy mi lesz a kockázat, egy-egy tettem után milyen következmények jöhetnek. Betartottam a szabályokat, tipikus jó gyerek voltam akinek a zene volt a mindene. A Julliard volt az álmom, azért küzdöttem, a szüleim halála után viszont még csak nem is gondolkodtam a továbbtanuláson, el is felejtettem azt a tényt, hogy felvettek álmaim sulijába.
Nem mozdulok meg, nem lépek hátrébb, amikor Alex közelebb lép felém, csak figyelem őt, nézem minden egyes mozdulatát, tekintetemmel követem keze mozdulatát, ahogyan gyengéden végig simít az én kezemen.
Akaratlanul is halk sikoly hagyja el a számat amikor hirtelen a karjaiba kap, de nem azért, mert megijedtem, csak azért, mert hirtelen történt.
Kezeimmel gyengéden karolom át a nyakát, míg felvisz a szobájába és letesz az ágyra. Egy hirtelen gondolattól vezérelve, mikor leül mellém, oda térdelek hozzá és megcsókolom. ideje cselekedni, mielőtt meggondolom magamat. Leveszem róla az ingjét, kezemmel végig simítok felsőtestén, kezem megáll a nadrágja övénél, úgy csókolom őt tovább.

Szavaira őszinte meglepődöttség jelenik meg az arcomon, tekintetemben látszik, hogy tényleg kezd megváltozni róla a véleményem. A benzinkútón és a kocsiban kb 2 perccel ezelőtt, amikor azt mondta, hogy legyek türelmes, mert ellenkező esetben elfenekel. Nah igen, ott fogalmazódott meg bennem egy eléggé erős vélemény erről a férfirről ami szép lassan kezd elszállni és helyére más gondolat kerül.
Hasonlít rám abban, hogy szereti a rendet és a tisztaságot. Nem mondanám magamról azt, hogy rend- és tisztaság mániás lennék, de azért szeretem, ha normális közegben élek, ha mindent pár perc alatt megtalálok, a ruháim nincsenek szanaszét, meg miegymás, ami a legtöbb átlagos embernél szokott lenni. Bár az is igaz, hogy nem vagyok átlagos, hiszen nem mindenki veszíti el egy nap alatt az egész családját, nem jár egy rockerrel aztán szakít vele ugyan az a rocker. Nah igen, problámákból bőven van az életemben, de itt az ideje annak, hogy kisöpörjem őket. Akarok egy olyan estét amikor nem foglalkozom semmivel, semmi rosszal, nem érdekel a múlt és a jövő, csak is a jelen, csak is az adott pillanat.
- Nem vagyok szomjas, köszi. - mondom, és hátat fordítva neki tovább folytatom a kis felfedezésemet a házban, ugan is tényleg őszinte kiváncsiság hajt. Bemegyek a nappaliba, az is ugyan olyan rendezett és szép, mint ahogyan csak az előszoba.
- Mianak hívnak amúgy. - mondom halványan mosolyogva rá, amikor felé fordulok. A nappali közepén állok kb, ő pedig a nappali ajtófélfájának dőlve néz engem.
Ugyan olyan mosoly található az arcomon, mint mikor a boltban megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, csak annyi a különbség, hogy ez most nem hamis. Tényleg eldöntöttem, hogy most az egyszer bevállalok olyat amit normál esetben nem vállalnék be, amiről a régi életemben még csak nem is gondolkoztam. Az egy éjszakás kaland pedig pont bele tartozik ebbe a kategóriába, egy idegen férfivel.

Meglep a hangvétele, hirtelen váltás az ahogyan beszél hozzám, azt meg kell hagyni, minden esetre jó érzés mikor végre megszabadít a szoros bilincstől. A csuklómat átmozgatom majd megfogom az esernyőt és nézem őt pár pillanatig, majd bólintok egyet és felmegyek a lépcsőn, majd be a házba.
Az esernyőt össze zárom, neki támasztom a falnak, felkapcsolom a lámpát miután nagy nehezen megtaláltam és szép lassan beljebb lépek, miközben jobban szemügyre veszem a házat, lakást.
Tipikus pasis lakás. Letisztult, viszont azon csodálkozom, hogy nincsenek a házban olyan plakátok, mint amire először gondoltam, vagy amire először gondol az ember. Szerzett magának tőlem egy jó pontot, a végén még elfogja érni, hogy megkedveljem.
Habár a hangvétele más lett, de tudom, hogy a célja ugyan az, és én sem azért vagyok itt, hogy csak úgy dumáljak egy vadidegennel, hiszen már a benzinkútnál beszálltam a játékába amiből már túl késő kiszállni, és lehet nem is akarok, csak le kell győznöm a régi Miat és utat engedni az új, vadabb, belevalósabb, lazább énemnek, amit még én magam is jobban bírok. Nem olyan görcsös mint a másik és nem veszi olyan komolyan a dolgokat, hanem mer be vállalni olyan dolgokat amiknek komoly kockázata van. Kockázat és hozam.
Mikor hallom az ajtó csudását, megfordulok és a falnak dőlök, úgy figyelem a férfit, majd halványan elmosolyodok. - Szép lakás. Nem ilyenre számítottam. - mondom ki őszintén. Mindig is az a fajta ember voltam aki mindig is kimondta amit gondol, ami a szívemen az a számon, és ez viszonylag ez jó tulajdonság amit továbbra is szeretnék megtartani. Ettől nem szeretnék megválni.

Hirtelen húzódom vissza amikor váratlanul megcsókol. Igen, előjött a régi énem aki ezt nagyon nem akarja, talán még sem kellett volna bele mennem a hülye kis játékába, de már túl késő. De amúgy azt meg kell hagyni, hogy a csók az jó volt, habár csak egy pillanatig tartott, de jó volt, még is úgy érzem, hogy én ebből ki akarok hátrálni.
- Mi a... - mondom halkan, szinte alig hallhatóan a szavaira amikor azt mondja, hogy elfenekel, ha türelmetlen vagyok. Szavaira inkább nem is mondok semmit, csak a bal ülésre kúszom, lábamat felhúzom és hátra dőlök amennyire csak tudok, bár ezt a hátul megbilincselt kezem nem teljes mértékben engedi.
Csöpp, csöpp, csöpp, csöpp... Hallgatom és nézem ahogy az ablakon végig folynak az eső cseppek, szinte egy pillanat alatt szakadt le az ég, az eső cseppeket színesre festi az utcai lámpák fénye és a közlekedési lámpa immáron zöld színe.
Ahogyan nézek ki az ablakon, eszembe jut az a reggel amikor a baleset történt. Éppen Mozartot hallgattam, az öcsém valami Igi-popot hallgatott a fülesén keresztül, anyáék beszélgettek elől, és egyszer csak egy nagy csattanás és minden elfehéredett. Onnan kezdődött minden, és úgy ért véget, hogy mindenki meghalt, én pedig magamhoz tértem. A mai napig nagyon hiányoznak, főleg mivel egyedül lakom. Nagyon sok éjszakát töltök úgy, hogy átsírom azokat. Túlságosan is hiányoznak és én túlságosan is a múltban élek még. Nem tudok túl lépni, és a túllépésen nem segített az sem, hogy a szőke hajamat barnára festettem, hogy a csellót leraktam, hogy más ruhákat hordok, több bőrdzsekit miegymást, nem segít semmi, még úgy sem, ha a belsőmet is megújítom, mert nem olyan egyszerű azt... Ezt a feltételezést bizonyítja az is, hogy előbb még belementem a rendőr férfi játékába, most pedig itt ülvén a hátsó ülésen azon gondolkodom, hogy hogyan tudnék meghátrálni belőle.

Éppen válaszolnék egy kaján vigyorral a férfi kérdésére, amikor egyszer csak gondol egyet és megbilincsel. A kezem hátul, a bilincs szoros és az arca olyan, mintha minden egyes szót amit kiejt a száján komolyan gondolna. Most már megbántam az előbbi cselekedetemet, mert ugyan ilyen késői órákban rajtunk kívül és a pénztáros nőn kívül senki sem tartózkodik itt a benzinkúton, de annak a nőnek a vizslató és megvető tekintete is elég ahhoz, hogy szívem szerint elássam magamat. Még is mi a fenét gondoltam én?
Ketté vagyok szakadva a jó és a rossz között. Az egyik énem belemenne minden rosszba, az új Mia ismerkedne, szereti az új és váratlan helyzeteket, mint ahogyan ez is egy olyan szituáció, viszont a régi énem, a régi Mia elásná magát szégyenébe. Tuti fix, hogy ide többet a lábamat sem tehetem be, mert magamon fogom érezni a nő hülye gyanakvó tekintetét. Úristen, mi van ha elkezd pletykálgatni azokkal akik oda mennek fizetni és akkor mindenki tudni fog róla? Jézusom, ebbe még belegondolni sem merek. Nah, akkor tényleg elköltözöm New Yorkból, és nem csak gondolkodni fogok rajta. Ugyan is a családom halála után és Adammel való szakításom után erősen gondolkodtam, hogy magam mögött hagyom ezt a várost, hiszen minden rájuk emlékeztet, de ide köt eközben Howl is, őt meg nem szeretném itt hagyni.
Mikor beültet a hátsó ülésre, csak nézem ahogy megkerüli a kocsit és beül előre. Felvont szemöldökkel nézem őt és pár pillanatig azon gondolkodom, hogy vajon tényleg bevisz-e a rendőrségre, vagy csak szimplán egy barom és le akart égetni, mindegy is, de a bilincs kezd eléggé kényelmetlen lenni. Nem szeretem, ha megfosztják tőlem a szabadság érzését.
- Már nem azért, de a bilincset levehetnéd. - mondom miközben az ülésen középre csúszok és előre hajolok hozzá, hogy még is valamennyire a férfire tudjak nézni és ne csak az ülés hátuljához beszéljek.

Késő este van, olyan 11 körül lehet, sőt szerintem lassan éjfél is lesz, de szerencsére van a közelünkben egy non-stop nyitva tartó benzinkút ahol tudok venni magamnak energiaitalt. Hát, igazából nincs közel, mert vagy negyed óra-fél órát gyalogoltam míg elértem ide és meleg sincsen, de jelen pillanatban ez sem érdekel, jót tett és jót is tesz a kis hűvős levegő amit erősen tüdőzök le, kiszellőztetem legalább közben a fejem. Az energia ital meg azért kell, mert egész éjszaka fenn kell maradnom, hogy holnap utánra megírjak egy beadandót a suliba. Tudom tudom, arra még ott van a holnapi teljes nap ami a vasárnap, de akkor inkább már pihenni szeretnék, barátnőzni, sétálgatni kicsit a városban, vagy csak feküdni/ülni az ágyban bebugyolálva a jó meleg takarómba, enni és romantikus-sírós filmeket nézni. Igen, kicsit nehezen viselem a szakítást, és az sem tudja elterelni a gondolataimat, hogy itt van Howl, akivel kezdünk kicsit össze jönni, alakulgat valami, de még sem Adam...
Oh, Adam... Szinte mindennap látom őt valahol, vagy a neten vagy a TV-ben. Mutatják a koncertekről készített képeket, instagramon látom a képeket amiket ő meg a banda fel tesz, akkor a rajongói képek... Ahh, egy szó mint száz, eléggé nehezen viselem a szakítást és Howl sem segít abban, hogy el felejtsem az én rockeremet. Vicces, mi? Egy rockerbe szerettem bele, miközben én a csellót választottam már évek óta. A cselló. Azon sem tudom mikor játszottam utoljára. Lehet a külsőmmel együtt azt is elhagytam a régi életemben, lehet soha többé nem fogok zenélni...
Gondolataimból az ébreszt fel amikor a férfi a csuklómat kezdi el simogatni. Pár pillanatig csak figyelem őt, az arcát, a szemét, a tekintetét, de mindebből csak egy dolgot tudok lekövetkeztetni: szexet akar. Most, minél hamarabb és úgy néz ki engem szúrt ki magának.
Gondolok egyet és azzal a gondolattal, hogy a külsőm is új és akkor már az életem is új, egy halvány mosolyra húzom az ajkaimat. - Talán még is csak tudsz segíteni valamiben... - mondom miközben kezeimmel levándorolok az oldalán, egészen a nadrágjának a zsebéig, ott bedugom a kezemet és gyengéden megérintem a gyenge pontját. Zsarukám, ezt a játékot ketten játsszák!

Nagyon nehezen tudtam feldolgozni a családom halálát, szinte még most sem tudom felfogni avagy elfogadni, hiszen egyik pillanatról veszítettem el mindenkit, minden olyan személyt aki jelentett valamit az életemben. Emlékszem akikor szó szerinti önkívületi állapotban voltam, amikor hihetetlen módon láttam mindent kívülről, a testemen kívülről, mások viszont nem láttak és hallottak engem. Láttam ahogyan Adam minden áron be akar jutni hozzám az intenzívre, láttam ahogyan a váróterem meg van telve a rokonokkal és a barátokkal, a bandával, Kimmel és Adammel, én viszont feladtam a küzdést azok után, hogy végül az öcsém is meghalt. Valami belső vérzése volt az éjjel és az orvosok nem tudták őt megmenteni. Akkor éreztem azt, hogy nekem ebből elég volt, nem akarom tovább ezt. nem akarok több fájdalmat érezni, hiszen anyát és apát is elveszítettem, most már pedig az öcsémet is.
Aztán papám bejött hozzám, beszélt hozzám és egy pillanatra volt egy olyan érzésem, mintha látna avagy érezne engem, a jelenlétemet, aztán kisétált a kórteremből. Én leültem a földre, a fejemet a falnak hajtottam, szememet lehunytam és mire felébredtem - még mindig a testemen kívül voltam. viccesen hangzik, mi? nem volt az... - addigra Adam volt ott, az ágyam mellett. Adam... Írt nekem egy dalt... Hát még is írt nekem egy dalt...
"- Mit kell tennem ahhoz, hogy írj nekem egy dalt? - teszem fel mosolyogva a kérdést, miközben mosolyogva ránézek a mellettem ülő srácra. - Ahhoz előbb meg kell bántanod, a boldogságról nem tudok írni. Szakítani, ilyenek. - mondta nevetve. - És, ha egy albumot szeretnék? - teszem fel gondolkodva a kérdést. - Ne legyél telhetetlen, Gilbert. - mondja nevetve, majd oda hajol hozzám, gyengéden megcsókol, én pedig kiszállok a kocsiból és bemegyek a házunkba."

Mindennél jobban szerettem és szeretem is a mai napig Adamet, de úgy látszik a szokásos viták megmaradtak ennyi idő után is köztünk, hiszen ő folytatta tovább a koncertezést a bandával, én meg nem bírtam elviselni a távolságot, így hát szakítottunk. Túl sok mindenen mentem keresztül és nem akartam továbbra a régi Mia lenni, erősebb akartam lenni. Egy olyan lány aki nem törékeny. Hosszú szőke hajamat levágattam fél-rövidre és befestettem mogyoróbarnára, és új hobbit találtam: az íjászkodást. Jó is vagyok benne.
Épp egy boltban vagyok és vásárolok estére, amikor meghallom, hogy egy férfi szólal meg mögülem. Igen csak közelről.
Hátra fordulok és egy erőltetett mosoly jelenik meg az arcomon. - Öhm, nem hiszem. - mondom még mindig az erőltetett mosollyal az arcomon.