- Jó reggelt. - köszönök neki halványan mosolyogva, majd nézem ahogyan bemegy a fürdőbe. Annyi minden kavarog most a fejemben és az érzéseimet sem értem. Oda sétálok az ablakhoz, fejemet a hideg üvegnek hajtom és onnan nézem a kint dúló égi párbajt. Zuhog az eső, villámok követik egymást és jó pár hangos dörgés is megtöri az idilli csendet. Emlékszem, kiskoromban mindig nagyon féltem a viharoktól, mindig behívtam apát a szobámba, hogy aludjon velem, mert nagyon féltem a hangod dörgésektől, és amikor bejött hozzám, hozzá bújva aludtam el. Mindig megnyugodtam utána, mert biztonságban éreztem magamat mellette, vele. Amikor léptek zaját hallom meg, a szoba felé fordulok és arrébb lépek az ablaktól, és halványan mosolyogva figyelem Aaront, ahogy közeledik hozzám. A mosoly nem tűnik el az arcomról akkor sem amikor gyengéden von magához és karolja át a derekamat. Két karommal átkarolom a nyakát, magamhoz húzom és gyengéden csókolom meg. - Nem bántam meg az éjszakát. - suttogom a fülébe és egy puszit lehelek az arcára, majd kérdését hallva elnevetem magamat. Tuti nem azért hív, hogy minél több időt töltsön velem, hanem azért, mert nem tud főzni. A legtöbb férfi véleményem szerint nem jártas a konyhában és valahogy Aaront is úgy tudom elképzelni, hogy a konyhában kevés időt tölt el, vagy ha tud is főzni, akkor is csak a könnyebbik fajtáját a kaják közül. - Nah, csináljunk valami reggelit. - mondom már nem nevetve, de a mosoly továbbra is ott virít az arcomon, majd kimászok az öleléséből és a konyhába sétálok. Egész otthonosan közlekedek benne, pedig még egyszer sem voltam itt. Kinyitom a hűtő ajtaját és előveszek mindent ami kell a tojásrántottához, majd veszek elő pár zöldséget is amit ehetünk hozzá, paradicsom, uborka, paprika, jégsaláta. Ahw, imádom mindegyiket. Mindenevőnek mondom magamat, de nagyon szeretek könnyed salátákat enni.
Felkelek Tatia mocorgására de amint kinyitom a szemeimet le is csukódnak azok. A múlt este hosszú volt számomra és a megérdemelt plusz pihenésem még vár rám, de nagyon úgy érzem, hogy hiába is jár ki a pihenés, ideje felkelnem. Egyből felülök, hogy esélyem se legyen visszaaludni és rámosolygok Tatira egy olyan kómás fej kíséretében, hogy ha nem ismerne még azt hinné berúgtam. Erről azonban szó sincs, a fáradság az ami rávarázsolta ezt az álmos mosolyt a képemre. - Jó reggelt - Igyekszem szűkszavú lenni, nehogy olyat mondjak amiből a későbbiek során nem tudnám kimagyarázni magamat. Egy ásítás keretében kikelek az ágyból, mindössze egy alsó nadrág van rajtam, ruháim pedig a székben pihennek. Felöltözök és minden elutasítás nélkül bevonulok a fürdőbe és nyakon öntöm magam egy pohár vízzel. Sokkal jobb! Fellélegzek a hideg víz hatása után és picit nedves hajjal bár, de visszatérek ezúttal ténylegesen felébredve Tati társaságába. - Készítek valami reggelit, segítesz? - Mosolyom most már sokkal tűrhetőbb és a hangom is megnyugtatóbb, nem rekedtes mint az imént. Van ilyen, az ember alszik és reggelre kiszárad a torka, velem pedig ez meg is esik minden este. Finoman fonom karjaimat Tatia dereka köré, a legkevésbé sem tolakodóan és vágyakozóan tekintek a konyha felé, hogy jöjjön velem. Nem kiemelkedő a főzés tudásom és valahol abban reménykedek, hogy Tatiaé jobb és tud majd nekem segíteni, elsősorban például abban, mit és hogyan csináljunk reggelire.
Mindig is bevállalós tipus voltam, szerettem benne lenni mindenben, imádtam az ismeretlent és azon a bizonyos határon táncolni, az emberek idegein, és ez Aaron társaságában sem volt másképpen, hiszen nem csak ő csesztetett engem, nem csak ő húzta az én agyamat, hanem én is az övét, kamatostul adtam vissza neki mindent, ha ő csesztetett engem akkor én duplán adtam neki vissza azt amit ő tett, és így voltunk mi el egy jó darabig. Egészen addig, amíg túl nem léptem a lélektani határát, be nem dühödött rám és a harcban legyőzött engem. Legyőzött és akarva vagy akaratlanul, de megharapott. Onnantól kezdve megváltozott az életem, és tudom, érzem, hogy még mást is tartogat nekem a sors, hogy nem csak a teliholddal való küzdés lesz a legnehezebb számomra. Érzem a zsigereimben, hogy van még valami amit nem mond el nekem, hogy titkol előlem valamit csak fogalmam sincs, hogy mit és ez kikészít. Mondjuk nem annyira, hogy ezt tudassam is vele, pont most, hiszen vágyom egy olyan közelségre amit jelen pillanatban csak tőle kaphatok meg, szükségem van rá. Zavarnak a felerősödött érzések, az, hogy olyan érzés ez az egész, mintha mindent duplán éreznék, a dühöt, a szerelmet. A vágyat. Minden porcikám kívánja őt és fogalmam sincs, hogy ezt most tényleg én akarom vagy csak az egyik részem, az ami erősebb és felfokozottabb érzésekkel él.
Másnap reggel a vihar hangjára ébredek, ahogy egy-két faág neki csapódik az ablaknak. Nyöszörögve ébredek fel, felülök majd lenézek magam mellé és halványan elmosolyodok amikor Aaront pillantom meg. Ilyenkor olyan, mintha ő lenne a világ legjobb embere pedig nem az, tönkretette az egész életemet, most viszont ahogyan ránézek... Nem tudok haragudni rá, már csak azért sem, mert a múlt éjszaka nagyon jó volt vele. Óvatosan kibújok az ágyból mellőle, majd elkezdek felöltözni. A ruhánk szeneszét vannak a szobában és ezen csak még jobban mosolyogni támad kedvem.
Butaság volna azt válaszolnom, hogy nem akarom, nagyon is akarom, de ugyanakkor bennem van végig, hogy nem régiben még haragudott rám és látni sem akart, most mégis itt vagyok és arra készülünk, hogy összebújjunk. Persze mind ez nincs ellenemre, hiszen lássuk csak: pasiból vagyok, a férfiak imádják a szexet; és a szeretett nővel feküdhetek le, akkor miért is ne akarnám. De erre a kérdésre tudom, hogy nem tudnék olyan választ adni amivel nem szúrnék el mindent így inkább hárítva kihagyom, mintha fel sem tette volna és a következőre figyelek. Talán tényleg észre sem fogja venni, hiszen ez a kérdés nem fontos, vagyis akkor az lenne ha nem lenne a válaszom, de valljuk be, látszik rajtam mióta várok erre és mióta vágyok Tatia közelségére, amit idáig nem kaphattam meg még ennyire. - Nos, ez természetes, az én érzéseim is felerősödtek, előtte is bajok voltak a kontrollommal, de miután vérfarkas lettem minden felerősödött. - Ennél jobban is képes volnék kifejteni de magam sem értem miért..ez olyan fontos lenne nekem, hogy egy élettörténetet tudnék róla mesélni? Nem olyan érdekes ez, ha azt nem nézzük, hogy nem tud róla, hogy majdnem lemészároltam a családomat, igen ez az igazság, ettől is csupán Nate tartott vissza, de ezt mindig titkoltam, nem mertem el mondani Tati-nak, bár bele gondolva ha elmondom ő a mai napig is ember lenne, ugyanakkor biztosan elveszítettem volna. Nem tudom, hogy a rosszabb, hiszen így most itt van velem, ráadásul egy súlycsoportba is tartozunk immáron. - Több szempontból is nézhetjük, hiszen mi nem változunk. - Egy nyugodt mosollyal az arcommal mondom mind ezt, míg megcsókolom. Bár ez egy kisebb blöffnek is elmehet, mert ez nem igaz, változunk, mindketten és ahogy közeleg a Telihold mindig változunk, időről időre egyre inkább, de ezt jobb ha magának tapasztalja ki, mintha én szembesítem az elején vele. Akkor véglegesen utálni fogja azt ami, ezt pedig én sem akarhatom, azt szeretném ha elfogadná magát olyannak, amilyen..amilyenné válik és amilyen lett.
Végül csak nem választhat szét minket semmi, hiszen akkor most itt lennénk? Nem igen, hiszen így is úgy tűnt, hogy elveszítem és többé nem lesz a barátom Tati, most pedig ha nem is egészében mondhatom ki, hogy a szerelmem, akkor sem törölhetem el, hogy lefeküdtünk egymással. Erre vártam mondhatni mióta ismerem és most, hogy túl vagyunk rajta örülök, nem bántam meg. Csodás volt vele ez az alkalom.
- Te nem akarod? - kérdezem halkan és meglepődötten amikor megállítja a kezemet a nadrágjánál, pedig már minden kész volt, öv, csatt, cipzár, már csak le kellene venni és éppen ezért is nézek oylan csodálkozva Aaronra, majd kezemet az ágyra teszem amikor továbbra is azt látom a szemeiben, hogy fejben nagyon nincs most itt. Vajon hol járhat? Vajon min járhat az esze? - Normális, hogy mindenérzésem felsokszorosódott? Neked is volt ilyen? - teszem fel végül a kérdésemet inkább, mert nem szeretem azt a tipikus kínos csöndet, közénk pedig most ez állt be. A tipikus kínos csend. - A tegnap este után, meg ami most történik, történt, vagy történni fog.. Nem tudom... Minden más lesz, nem? - mutatok rá és rám, kettőnk közt, újabb kérdéssel bombázva őt, miközben reménykedek abban, hogy minél hamarabb vissza tér ide lelkileg is, mert fizikailag itt van. Érzem. És azt is érzem, hogy a teste szeretné, akkor vajon miért küzd az agyával? Küzd egyáltalán? Vannak olyan pillanatok amikor olyan jó lenne belelátni az emberek fejébe, hogy megtudhassam, hogy vajon mit gondolhatnak, mi jár egy adott pillanatban a fejükben, és ez az eset is ilyen. Szívesen tudnám, hogy mit gondolhat most Aaron. Elmosolyodok amikor csípőíg megszabadít a takarótól, majd egy halk sóhaly hagyja el a számat amikor a felső testemet kezdi el csókokkal halmozni.
Vendég
Vendég
Re: Hálószoba ↠ Szer. Dec. 07, 2016 8:40 pm
Érzem ahogy szinte teljesen eggyé válik a testünk, érzem a teste melegét és elönt a buja forróság, mikor lekapja rólam a pólót és már a nadrágomtól is szeretne minél előbb megszabadulni, mikor rájövök, hogy jobban ismerem mint azt gondoltam. Igen, ő is akarja, jól tudtam, jól éreztem. De mégis olyan fura ez az egész, egy hónapja, vagy kettő – még a testvéremként tekintettem rá, egy barátra akinek örülnék ha egy vérből származnánk, és a testvérünkkel nos, nem fekszünk le. De az is igaz, hogy Tati nem a testvérem, csak én tekintettem rá úgy, tulajdonképpen. Mégis ez a tudat annyira gátol és felül kerekedik rajtam, egy pillanatra meg is fogom a kezeit és mélyen a szemeibe merengek. Mit csinálunk mi? Mégis mit akarunk a másiktól? Eddig a szerelem halvány szikrájára sem gondoltunk ha a másikról volt szó. Az is igaz, hogy nem is randiztunk még egymással, de ez semmit sem jelent. Én nem akarom, hogy ez befolyásoljon, nem akarok a múltban ragadni mint egy depressziós tini, az egy dolog, hogy az életem eléggé el lett rontva mikor Nate megharapott, de egy pillanatig sem gondolkoztam el azon, hogy depressziós lennék és már nem vagyok tini sem, felnőttem. Felnőttem a feladathoz, az élethez, ami most Tatia-t állította akadályként az utamba és ezt az akadályt is be kell vennem akárcsak a többit. Az agyamat használjam? Vagy inkább a szívemet? Esetleg döntsek ha már megtörtént? De ha megtörténik és aztán kiderül, hogy nem akarunk a másiktól semmit az mélységesen szöget üt bennünk és onnantól minden megváltozik. Úgy értem tényleg minden, már az sem lesz biztos, miszerint barátok maradunk-e. Egy rövidebb merengést követően erőt veszek magamon és hárítva kapom le Tati felső testéről a takarót, hogy úgymond „kvittek” legyünk és végig csókolok a mellkasán. Hogy szeretném-e? Szeretnék-e már lefeküdni (pont) Tati-val? Nagyon is szeretnék, szeretnék vele lefeküdni és elfelejteni az egész hülye múltat, felnőttként élni és gondolkozni és soha vissza nem tekinteni. Mert amit magunk mögött tudhatunk mind csak visszahúzna bennünket a gödör aljába, amit se én és gyanítom, hogy se Tati nem kíván. Nem az első lány az életemben és talán nem is az utolsó, de amíg itt van nekem addig azt szeretném hasznosan tölteni, szeretnék vele randizni, lefeküdni vele, csókolózni mondjuk a naplementében mint valami romantikus amcsi filmben, a lényeg, hogy vele szeretnék lenni és vele csinálni mindent amit csak tudok.
Lassan dőlök vissza a hátamra, majd kinyújtom a lábamat amikor a párnát megérzem a fejem alatt és a puha lepedőt a hátamnak simulva, majd mikor Aaron megtámaszkodik fölöttem, közelebb húzom őt magamhoz, úgy csókolom őt. Rájöttem, hogy nem akarom, hogy távol legyen tőlem. Semmilyen értelemben sem. Azt akarom, hogy közel legyen hozzám, hogy mellettem legyen. Azt akarom, hogy velem legyen. Fogalmam sincs, hogy eme cselekedetem, a kezdeményezésem felér-e egy vallomás féleséggel, de szerintem igen, ahogyan az is, ahogyan a csókba beleteszek mindenféle bennem kavargó érzelmeket. Egyáltalán normális az, hogy ilyeneket érzek? Ilyenkor? Létezik olyan, hogy felerősödnek az ember érzései? Szívem szerint megkérdezném Aarontől, mert ő még is régebb óta farkas, mint én, viszont nem akarom megszakítani és elrontani ezt a pillanatot, túl szép hozzá. A csókkal szinte eggyé alakulunk, a nyelvünk összhangban van a másikéval. Elszakadok tőle arra az időre, amíg leveszem róla a pólóját, majd ledobom valahova az ágy mellé, de miután ezzel végeztem nem kezdem el megcsókolni őt újra, hanem a nyakát kezdem el csókokkal halmozni, egy-két helyen ki is szívom így hagyva nyomot magam után, miközben kezemmel elkezdem kigombolni a nadrágját. Igen, akarom, vágyom rá. Nagyon is.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Hálószoba ↠ Szer. Dec. 07, 2016 7:30 pm
Hihetetlen belegondolni, hogy most már ha fel is húz és én el is vesztem a fejemet nem tehetek benne maradandó kárt. Nem is szerettem volna ez előtt sem, de most mégis megtörtént mindez. De azzal, hogy olyan lett, amilyen tulajdonképpen én is vagyok, nem csak hogy megvédheti magát de gyorsan is gyógyul. Ettől függetlenül azon a véleményen vagyok, amelyen ő is. Nem szeretném ezt ilyen körülmények között folytatni, másrészről pedig szeretnék már egy komoly kapcsolatot vele, mert mindaddig azt hittem az egész életünk, az egész kapcsolatunk barátságot és testvériséget foglal magába, pedig ez sokkal több volt már a kezdetektől fogva. Már az elején észre kellett volna vennem, hogy bele estem mint ló az árokba; szerelmes lettem belé és észre sem vettem. Éppen ezért végre a sarkamra állok és igazi férfi módjára bánok vele, nem úgy mint egy kis vakarcs aki azt kiabálja, "figyelj rám, kérlek foglalkozz velem". Olyan akarok lenni akinek a figyelmét igénylik, nem olyan aki figyelmET igényel. Emiatt pedig azt sem hagyhatom, hogy övé legyen az "utolsó csók", nekem kell zárnom ezt a kört mindenképpen, és akarnom kell amire vágyok, nem szabad hagynom, hogy elenyésszen minden vágyam és egy szánalmas lúzer legyek. Meg is csókolom hevesen Tati-t és visszadöntöm az ágyba, míg megtámaszkodok felette. Nincs ellenére, ezt én is jól tudom, ha pedig mégis bánná, leállít, ismerem és tudom, hogy amit nem akar azt nem is hagy. Ez a határozottság az ami mindig hiányzott belőlem.
- Az életem már így is megváltozott, mióta megismertelek. - mondom neki halkan, miközben a szemeibe nézek. Olyan furcsa most ez az egész... Itt ülni egymással szemben és így kommunikálni egymással, amikor az egész életünk abból állt mióta megismertük egymást, hogy húztuk egymás agyát, csesztettük a másikat, viszont úgy érzem, hogy én ezt nem akarom tovább folytatni. Nem vagyok képes tovább folytatni azt, hogy mindig veszekszünk, mert még csak belegondolni is rossz abba, hogy vajon hova jutunk, ha még jobban feldühítem őt, hiszen legutóbb amikor dühös lett vérfarkas lettem, ki tudja, hogy meddig lenne képes elmenni... Akaratlanul természetesen, mert amikor az ember dühös akkor nem tudja teljesen irányítani önmagát és olyan dolgokat is képesek vagyunk megtenni amik nem helyesek, amikről tudjuk, hogy másnap, vagy akár pár órán belül meg is bánnánk, még is megtesszük, mert ezt műveli velünk a düh. Ahogy kezével végig simít csupasz hátamon amikor megöleljük egymást, kiráz a hideg, de jó értelemben. Olyan, mintha minden egyes idegszálamat simogatná, az érzékeim és érzéseim teljesen felerősödtek amióta farkassá változtam. Amikor vissza csókol, még közelebb húzódok hozzá, de a lábam még mindig fel van húzva, mert az tartja a mellkasomnál a takarót, és beletúrok gyengéden Aaron hajába miközben vágyakozóan csókolom tovább, nyelvünk pedig táncot jár a másikéval. Olyan furcsa belegondolni, hogy nemrégiben még öltük egymást, most pedig arra vágyom, hogy együtt legyünk. Minden értelemben, ÚGY is.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Hálószoba ↠ Hétf. Dec. 05, 2016 12:20 pm
Nem mondanám, hogy a köztünk levő kapcsolat nem volt jó, de mindig is volt mit csiszolni rajta. Ahogy két testvér kapcsolata sem hibátlan, úgy a miénké sem volt az. Ez a gondolat menet visszavezethető egészen addig, míg meg nem haraptam Tatia-t, ugyanis akkor először éreztem, hogy nem vagyunk hibátlanok és követünk el hibákat. Nem tudtam mit cselekszem és utána sem voltam tisztában vele, hogy mit kéne tennem. Csak magam elé bámultam és próbáltam tisztára mosni az agyamat és azon gondolkozni, hogyan tovább. Ehelyett mit tettem? Haza sem mentem, barangoltam legalább fél hétig és miután hazatértem, csak letusoltam és tiszta ruhát vettem fel. Nem szóltam egy szót sem Nate-hez, mikor kérdezett csak félre tekintettem és elcsoszogtam a helyiségből mint egy vén ürge. Ez ment végig mostanáig, hiszen eljött a hónap azon napja, mikor el kell húzódnom mindenkitől és egyedül végig mennem a kínok kínján. Az erdőbe szoktam ilyenkor menni, ami a város szélén van, de ezúttal az a gondolat gátolt meg, miszerint érzem egy ismerős illatát, Tatia illata tartott vissza a tovább menetelttől és az illata mellett éreztem a félelmét és a kétségbeesését is, hallottam a heves szívverését, mely véletlen sem szerelemből dobban oly hevesen. De amikor végig kellett néznem ahogy szenved, hiába próbáltam arra gondolni, hogy milyen a szívverése, vagy hogy mennyire utál, nem tudtam, csakis arra gondoltam, hogy ha tudnám, átvenném a fájdalmát. A hátán simítok végig mikor visszaölel és a vállamon érezhetem az állát. - Szivi, a felforgatás a mottóm - Vigyorgok és még kacsintok is egyet fokozva a szituációt. Meglep a csókja, hiszen nem régiben még az ölelésemben sem voltam biztos, miszerint vissza ölel-e, de most mégis megcsókolt és érezhetem forró ajkait a sajátjaim között, és minden dolog ellenére egyből visszacsókolok. Azt hiszem egyre inkább eszmélek rá, hogy ő sosem a testvérem volt, hanem az aki beteljesíti a szerelmet a szívemben. Az ember akiért szívem heves dobbanásba kezd.
Olyan furcsa volt számomra mindig is a kettőnk közt lévő kapcsolat. Olyanok voltunk, mint a testvérek, folyamatosan civakodtunk, öltük egymást, néha még harcoltunk is a másikkal, és a legutóbbi ilyen kissé rosszul sült el, olyan mértékben, hogy én vérfarkassá változtam. Farkas lettem ezáltal pedig egy alvilági, az alvilág részévé váltam ahonnan immáron már nem tudok kiszabadulni. Ezzel az átokkal kell együtt élnem, a sok fájdalommal és nehézséggel amelyet a vérfarkas adta élet ad nekem. Először kicsit furcsán reagálok arra amikor megölel, nem ölelem vissza egyből, mert szinte még mindig a telihold hatása alatt vagyok, a tegnap éjszaka történtek hatása alatt vagyok, a lelki szemeim előtt újra és újra lepörög az átváltozás előtti órák, amikor szenvedtem, amikor Aaron volt az egyetlen biztos pont, ő volt mellettem, szó szerint, hiszen leült mellém a földre, a háta a falnak volt támasztva úgy ölelt engem, én pedig próbáltam vissza fogni azt, hogy kimutassam mennyire is fáj számomra az átváltozás. Erősnek akartam magamat mutatni előtte, de nem sikerült. Gondolataimból a pillanat töredék része alatt térek vissza, amikor gyengéden vissza ölelem őt, közelebb húzódva hozzá, még is figyelve közben arra, hogy a takaró gondosan takarjon engem, hiszen ruha nincs rajtam. Fejemet Aaron vállába fúrom, szemeimet lehunyom és mélyen szívom be az illatát. - Miért érzem úgy, hogy az életemet csak még jobban fel fogod majd forgatni? - kérdezem tőle alig hallhatóan miközben csak annyira húzódok el tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni, de a kezeim még mindig gyengéden a nyakánál vannak, majd elveszve pár pillanatig a szemeibe, hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajolok hozzá és gyengéden megcsókolom őt.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Hálószoba ↠ Szer. Nov. 30, 2016 8:04 pm
Nem fogom semmire kényszeríteni mert pont elég rossz neki az amin tegnap keresztül ment. Olyan lehetett számára akár egy önkívület, hiszen az is volt, benne volt a testben de nem tudta irányítani azt. Többé nem akarom, hogy értem, hogy miattam hozzon áldozatokat, azt szeretném ha tesz valamit, azt önmagáért tenné. Mert minden amit tettem és amit tenni fogok nincs ellene, de valamilyen szinten roncsolja belülről. Minden eddigi vitánk és egymás húzása mind egyre messzebb sodorta az emberi mivoltától már akkor is mikor még ember volt teljes mértékben. Többé ez nem mehet így, nem húzhatjuk egymás agyát arra várva melyikünk pöccen be hamarabb és ugrik karmokkal és teljes tépőfogakkal a másik torkának, nem és kész. Talán az is jobb lenne ha egy időre kerülnénk egymást, de számomra az elmúlt három hét szörnyű volt, Tatia nélkül, egyedül. Mert igen, persze, Nate ott volt végig, vagyis ez sem igaz, mert haza tolni nem volt képen az arcomat. De még ha ott is lett volna, ő csak egy haver, egy alfa, számomra mindig is Tati volt a minden. Barát és szerelem együttvéve. Olyan ember akit még testvéremmé is fogadtam volna. Hiszen minden megvolt bennünk, szeretet, düh, veszekedés/ civakodás. Minden ami egy egészséges testvéri kapcsolathoz kell. Mert tény és való, vannak olyan testvérpárok akik nem civakodnak, de belőlük felnőtt korukban nagyobbat fog robbannia bomba, mint azokban akik úgy nőttek fel, hogy veszekedtek mégis mindig együtt voltak minden nehéz helyzetben. És mi pont ilyenek voltunk Tatia-val, de a kérdés ugyan, az, hogy most is ilyen-e a kapcsolatunk? - Nem is kell.. - Bizonytalanul mondom, de komolyan gondolom, egyszerűen nem tudom felfogni ép ésszel, hogy többé nem vitázunk. Innentől fogva nem ostromolhatjuk egymást a nagy semmi miatt, normálisan meg kell tanulnunk a másikkal beszélni és nekem hiányozni fog ez az úgynevezett testvéri párharc köztünk, de minden rossz után jön egy jó, nem igaz? Akkor ezt elhagyjuk és jobb lesz, nem? Legalábbis magam is szeretném ezt hinni. Végtére is a mondatom után reflexből átkarolom Tati-t a lábaival és a hátával együtt, egy picit sem zavar, hogy tudom, meztelen és csupán egy takaró takar el mindent szemeim világa elől.
Jó érzés a bőrőmön érezni a finom puha és meleg takaró érzését, a testemet és a lelkemet is nyugtatja, mert valljuk csak be, eléggé felkavarodtak az érzéseim, még is egy hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam pár pillanattal ezelőtt, amikor ténylegesen felfogtam, hogy túl vagyok a legelső átváltozáson és ennél rosszabb nem lesz már, csak is jobb. Minden átváltozásnál egyre jobban sikerül majd - remélhetőleg - megszoknom ezt az egész farkasos dolgot, és az idő múlásával sikerül majd megtanulnom irányítani magát az átváltozást is, mint tegnap éjjel Aaron. Tény és való, hogy nagyra becsülöm és értékelem azt, hogy tegnap éjszaka a telihold ideje alatt sikerült embernek maradnia és vigyázott rám, illetve arra, hogy ne történjen velem semmi és másokba se tudjak kárt tenni. Még most is olyan furcsa belegondolni abba, hogy farkassá változtam az éjjel, hogy teljesen másképp néztem ki, hogy... Hogy egyáltalán ez az egész természetfeletti világ létezik és az is, hogy milyen hirtelen csöppentem ebbe bele, akaratomon kívül. Haragudnék még Aaronre? A tegnapi után határozottan ki tudom jelenteni azt, hogy nem, nem haragszom rá, hiszen ő meg tett annak érdekében, küzdött azért, hogy ne változzon át, segített nekem, ezek után szerintem természetes, hogy a dühöm és neheztelésem megszűnt irányába. Szavaira halványan elmosolyodok, felhúzom mind két lábamat, átkarolom kezeimmel és államt a térdeimen támasztom, úgy figyelem az ágyon mellettem ülő Aaront. - Nincs kedvem folytatni azt amit eddig csináltunk, hogy folyton veszekedtünk, látjuk mi lett a vége. - mondom halkan.
to Aaron
•• ••
Vendég
Vendég
Re: Hálószoba ↠ Kedd Nov. 29, 2016 9:36 pm
Szokatlanul lefárasztott ez a hajsza és egyúttal átéltem azt, amit Nate, most már tudom, neki milyen volt engem visszafogni. Illetve én még jobban is jártam, mert nem egy dühöngő őrülttel volt dolgom -alias én-. Tati nyilván ideges volt és dühös, ki másra, ha nem rám. Ugyanakkor éreztem rajta, hogy fél, ami nem meglepő az ember első átváltozásakor. Hiszen ez az átváltozás az, ami igazán emberből vérfarkas fázisba sodor. Ez az a rész, mikor már nem lehet rólad úgy beszélni, mint emberről, csak úgy, mint vérfarkasról. Félig ember, félig farkas. Nappal ember vagy, de véredben ott csörgedezik a farkas DNS, mely Teliholdas éjszakákon megmutatja ocsmány képét. Mert nem történik más csakis ez, a kérdés az, hogy tudod-e uralni, vagy sem. Mikor Tati lakására érünk egyenest a hálószobáig viszem, majd oda lefektetem. Nem mondom vonz a kíváncsiság meztelen teste után de mint normális ember muszáj volna ezt elnyomnom. De ha egyszer olyan gyönyörű... Szerencsétlenségemre már ébredezik mikor ráveszem magam hogy engedjek a kísértésnek, így hát terelésképpen, leveszem róla a dzsekimet, alaposan megnézem magamat, elvigyorodok, majd betakarom. Azért ennyire nem vagyok undorító, mit gondoltatok, meglesem, majd meg is fektetem mindjárt? De kérlek, ez undi. - Most már hivatalosan is az én súlycsoportomba vagy sorolható, üdv a vérfarkasok világában. - Hangom telis tele van játékossággal, ugyanakkor egy halovány megbánás is fellelhető benne. Még mindig bánom amit tettem, de talán most új esélyt kaphatok arra, hogy jóban legyünk és így, hogy ő vérfarkas még vadászni is együtt mehetünk. Ennél jobb nem is lehetne, nem de.
Az egész átváltozás olyan volt, mintha látnám saját magamat kívülről, de nem tudom magamat irányítani, csak nézni tudom azt, hogy mit művelek. Hogy milyen vagyok az amikor nem vagyok ember, hanem immáron farkas. Egy vérfarkas, aki nem tud uralkodni magán. Persze tudom, ez majd a jövőben változni fog, amikor megtanulom használni a képességeimet is, amikor jobban fogom viselni az átváltozást és a farkas énemet is megtanulom irányítani, vagy legalábbis jobban kezelni. A pakliban most biztos benne van az is, hogy nagyon féltem, nem akartam ezt és biztos vagyok abban, hogy ez eléggé kihatással van a farkas oldalamra is. Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy innen elakarok menni, megrémültem amikor Aaron ragyogó szemeivel találtam szemben magamat, dühös is voltam, ingerült is, egyszerűen minden érzés egyszerre jött ki rajtam és nem tudtam urlani azt, hogy mit csinálok. A belváros felé kezdtem el venni az irányt és csak futottam és futottam, a látásom szokatlanul tiszta volt, rendkívül jó, a hallásom és a szaglásom is kiéleződött, így hallottam azt is, hogy Aaron követ és ezért rá is gyorsítottam a futásra, de nem voltam elég gyors ahhoz, hogy megelőzzem azt, hogy rám ugorjon. Nem tudtam nyugton maradni, próbáltam kiszabadulni róla, legurultunk egy domboldalról és csak forgolódtunk és gurultunk miközben sikerült magamról lerázni őt, menekültem előle, végül az elhagyatott épületben kötöttem ki. Ott, ahol minden kezdődött. Fogalmam sincs, hogy vajon Aaron eszébe jutott-e, de itt harapott meg, itt változtatott át, és valamiért, magam sem tudom miért, de úgy éreztem jónak, hogy ha már át kell változnom akkor itt változzak át. Lehet nevezni ezt hülye nyálas szövegnek, de nem az, legalábbis szerintem, mert az okát nem tudtam és nem is tudom, hogy miért akartam pont itt lenni. Pont az első átváltozásnál.
Erőtlenül kezdek el pislogni, megakarok mozdulni, de minden végtagom sajog. Nem kell kinyitnom a szememet ahhoz, hogy érezzem, Aaron bőrdzsekije van rajtam. Mikor össze szedtem elég erőt, lassan felülök és a kezeimre nézek, ami immáron normálisan néz ki. Túl vagyok rajta, túl estem az első átváltozáson.
Kezdőlap
Re: Hálószoba ↠ Kedd Dec. 27, 2016 7:01 pm
