Sophia Collins

27 ~ Mondén ~ Mila Kunis

Hat évvel korábban…

Hatalmas pelyhek formájában hullott alá a hó a földnek, miközben lenge szél ölelte körül a kopár fákat, az épületeket és a már karácsonyi külsőben úszó Eiffel-tornyot. Sophia egyik bakancslistás tétele volt ide ellátogatni télen; hisz ki ne vágyna Franciaországba, a romantika európai fellegvárába? Egészen kicsi volt még, mikor ezt megálmodta, és sokáig tartott ugyan, de kitartott mellette és végül el is érte a célját. Ha éltek volna ekkor még a szülei, biztosan büszkék lettek volna rá. Így 21 éves korára sikerült, mikor átmenetileg magára hagyta az iskolás csöppségeit, hiszen pedagógusként kötelezettsége is volt. Élvezte, boldog volt és arra nem számítva kezdte meg azt a kis nyaralást, hogy sokkal többet kap holmi fotóknál és látványemlékeknél. Egy késői séta a kivilágított toronynál; egy érme a közeli kútba; egy kívánság és egy magas, jóképű idegen. Olyan sebesen sétált be Sophia szívébe és életébe, hogy azt szinte álomba illőnek akarta titulálni. Ennek ellenére mereven a földhöz ragadva viaskodott önmagában megéri-e ez a kis kaland, bármi is legyen belőle. Ám fellángoló érzelmei győztek és nyert három csodálatos napot. Annak ellenére, hogy valami nem hagyta nyugodni, de megmagyarázhatatlan maradt mindez számára. Inkább élte a pillanatokat.
Akkor ezt az örökkévalóságnak gondolta, a férfit érezte ehhez kulcsnak.
Ó, de mennyire igaza is volt!

Öt évvel korábban...

Fél év kellett, hogy a titokzatos férfi emléke halványulni kezdjen benne, ám ekkor ismét felbukkant, méghozzá itt, New Yorkban, ahol Sophia él és dolgozik. Továbbra is érezte, hogy valami furcsa, sötét és komor lengi körül a férfit, de bátorsága nem volt kérdezni, vagy tudakolódni utána; elbódította őt a kedves szavaival, a figyelmességével és sármjával. Nem tudná megmondani pontosan hogyan történt, valahogy teljesen elvesztette az eszét, és pár hónapon belül egy kapcsolatban találta magát mellette. Egy olyan férfi mellett, akit alig ismert, mégis odáig volt érte; akitől félt, mégis imádta; akit képtelen volt kiismerni, mégis az élete részének érezte. Aztán történt valami. Az egyik este megtámadta őt, teljesen el volt sápadva, gyengének tűnt, fáradtnak és betegnek. Segíteni akart rajta Sophie, ám nem engedte, egyenesen el akarta a közeléből is távolíttatni, azonban a női makacsságon ez nem fogott. Végignézte, ahogy élete szerelme, előbb rátámad, majd a zajra felbukkanó idegenre, akit hidegvérrel meggyilkolt a véréért. Sokkos állapotban rogytak össze alatta lábai. Képtelen volt menekülni, sikoltani, vagy bármit tenni. Csak némán zokogva bámulta az élettelen testet és a belőle táplálkozó férfit. Nem akarta elhinni, hogy ez a valóság, hogy ez létezik, hogy mindez vele történik. Napok kellettek, mire magához tért ebből, és annak ellenére, amit látott, nem lökte el magától Őt, nem haragudott rá, képtelen volt megvetni. De abban a percben, ahogy ránézett gyűlölte. Nem a tettéért, nem a lényéért, hanem a hazugságok miatt. Mindig csak azt kapta, várt a megfelelő időre, hagyni akarta, hogy készen álljon rá. Kifogások. Mégis valami beteges és erős ragaszkodás alakult benne ki, ami talán abból is adódhat, hogy soha életében nem volt senki, aki annyira szerette vagy akarta volna, mint Ő. Nem hagyta el, meg sem fordult a fejében, de minden egyes nap egy újabb szikráját a boldogságnak tudta eltemettetni pillantásával, amivel a hazugságokért díjazta. Az a tudás pedig, amit megszerzett az árnyvilágról, a démonokról, a vámpírokról és még isten tudja miket ástak elő a mitológiákból és legendákból, mélyen őrizgette. Egy hosszú évig próbálták egymást hol eltaszítani, hol visszahúzni, mire Sophie megbékélni látszott.

Egy évvel korábban…

Szereti, függ tőle, megszállottja lett. Nehéz úgy dönteni egy kapcsolat sorsáról, hogy az egyik félről tudod, mindenképpen bőven túl fogja élni a másikat. Neki megadatott az örök élet még a másiknak egy kis szelet jut belőle, amit majd később tulajdonképpen másnak kell átadnia. Sophia makacssága mellett önzőségről is tett tanúbizonyságot. Ugyan szíve választottja nem volt mélyromantikus, sőt, igen merev volt, ha arról volt szó, de köteléket ajánlott, egy olyat, amivel végleg magához láncolhatja és olyan hűségesküt, amely megszeghetetlen. Azonban a nő nem bírta volna feldolgozni, ha 30-40-50 vagy több év múlva ő már nincs, és más lép a helyébe. Más kopogtathatja majd a páncélt, mást vonz az a sötét és rejtélyes tekintet. Nem. Makacskodott, nemet mondott és ultimátumokat keresett, végül olyat ajánlott fel, amit ő sem biztos, hogy átgondolt… Azt akarta, hogy változtassa át.