Városhatár

Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt, fogalmam sincs miért és hogyan jutottam el ide. Arra még emlékszem, hogy beszálltam a kocsimba, bekapcsoltam a rádiót és elindultam csak úgy, de a többi... Nem emlékszem, hogy merre mentem, melyik útkereszteződésnél kanyarodtam le, mintha az emlékeim nagy részét kitörölték volna, mintha minden lényeges dolgot felejtenék el szép lassan. Ugyan ez van más élethelyzetekben is, például Gabriellel kapcsolatban; vannak olyan esetek amikor nem emlékszem tisztán a beszélgetéseinkre, vagy amikor beképzelek olyan dolgokat amik meg sem történtek, és egyre jobban kezdem azt érezni és hinni is, hogy kezdek megőrülni. Semmi ésszerű magyarázatot nem találok ezekre a történésekre és tényleg kezdek már-már bedilizni.
Mielőtt még jobban belemélyednék a gondolataimba, kiszállok a kocsimból, becsukom az ajtót és a határt jelző táblához sétálok.
- Fasza, itt még térerő sincsen. - morgom amikor előveszem a telefonomat és látom, hogy semmilyen térerő nincs, nem hogy jó, de még gyenge sincs. Ide kerültem az Isten tudja hova, de ha már itt vagyunk...
Hirtelen ötlettől vezérelve sétálok tovább, a telefonom zseblámpájával világítva meg az utat magam előtt, majd hirtelen toppanok meg amikor vér szagát érzem meg. Szememet lehunyom és mélyen lélegzem be a levegőt. Ha megérzem a vért akkor nehéz bírnom a szomjammal...de most megállít az, hogy hallom, ahogy valakinek nagyon gyorsan ver a szíve. Félelem. Egy ember van itt, egy védtelen ember.
Gyorsan megkeresem a helyszínt, nem messze a városhatártól, majd mit sem átgondolva a helyzetet, erőteljesen lököm arrébb a férfit és a nő felé fordulok. Mikor látom, hogy nagyon komoly baja nem esett, felegyenesedek és a férfire nézek, és csak most kezdem el átgondolni, hogy nem emberrel van dolgom, hanem egy természetfelettivel és az is lehet, hogy jóval erősebb nálam.