Sosem voltam arról híres, hogy megbántok másokat, mások boldogságát mindig is előrébb helyeztem, mint saját magamét. Mindig is az volt fontos számomra, hogy mi történik másokkal, hogyan érez a másik személy, és nem az, hogy velem mi történik. Egóm nem nagyon van, - nah nem úgy, mint Ericnek. neki van bőven - sosem voltam az a tipikus önmagát fényező, dicsőítő ember. Már csak azért is, mert az apámnak hála majdnem minden jó érzés kihalt belőlem. Pokollá tette az életemet amíg vele éltem, sosem volt egy nyugodt percem sem, és az utolsó pár évemben már a bátyámra sem támaszkodhattam, mert neki volt elég mersze ahhoz, hogy elmenjen otthonról. Jól tette, ha őszinte szeretnék lenni. Jól tette, hogy elköltözött otthonról. Ha vissza gondolok arra, hogy miken ment keresztül apánk révén... A gyomrom ismételten görcsbe rándul a fájdalomtól, a keserűségtől, a kétségbeeséstől. Annyira szerettem volna mindig segíteni rajta, de soha sem tudtam. Nem tudtam és egy részem félt is beleavatkozni a 'felnőttek dolgába'. Annyit tudtam csak tenni, hogy elláttam a sebeit. Bementem a szobájába amikor apánk 'végzett' vele. A mai napig nem vagyok képes elfelejteni, hogy nekünk kettőnknek miken kellett keresztül mennünk, és, hogy utána nekem egyedül mikkel kellett megbirkóznom. Bárcsak eltudnám felejteni, bárcsak mondhatnám azt, hogy az mind-mind csak egy rossz rémálom részei voltak, de nem lehet, ez a múltam, az életem része, annak is köze van ahhoz, hogy ilyen vagyok most, amilyen. Igyekszem elhessegetni ezeket a gondolatokat, hiszen jelen pillanatban jobb elfoglaltságom is akad, mint apámon és a múltamon filozofálni. Bánni fogom holnap, hogy lefekszem Ericcel? Oh, ebben teljes mértékben biztos vagyok, de életemben először szeretnék felelőtlenül cselekedni. Mindig követtem a szabályokat, a törvényeket, most viszont elakarom őket felejteni. Dylant is feledésbe akarom lökni csak egy éjszakára, mert igen, tudni akarom milyen az, amikor meggondolatlanul cselekszel, felelőtlenül, spontán. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon amikor ott csókol ahol csak tud. A fájdalomról és úgy mindenről sikerül is szép lassan elfeledkeznem és a lelkiismeretemet is a szoba legtávolabbi sarkába löktem, hogy egy éjszakára hagyjon engem békén. Fiatal vagyok még, hagy élvezzem kicsit az életet. Másnap úgy is minden vissza tér a rendes, régi kerékvágásba. Mikor ismét megcsókol, ugyan olyan hevességgel, az én csókomban is érezhető, hogy egyre jobban kezdek feloldódni és kezdem átvenni az ő hevességét.
Mikor nem mond semmit megjegyzésemre, csupán száját nyitja ki, kérdőn nézek rá. ~ Nem értem, ha eddig képes volt ezzel sértegetni, akkor most mi tartja vissza? - Villan fejembe a gondolat, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is száll. Most amúgy sem foglalkoztat ez különösebben, hisz a seb mellet nagyon sok dologra nem tudok figyelni. Mikor nekikezdek a sebe kötözéséhez és közel hajolok hozzá, őszintén szólva arra számítok, hogy ösztönösen hátrébb húzódik, de nem teszi ezt, ami kicsit meglep. Ami eddig lejött, az az, hogy nem nagyon bír, sőt, már-már undorodik tőlem, s most mégsem zavarja a közelségem. Elég fura, bár ezt már megszokhattam volna az alatt a pár óra alatt, mióta megismertük egymást, hisz azok az órák is tele voltak furcsasággal. Eleve az, hogy egy mondén kis csaj jobban foglalkoztatja, mint saját maga. Mégis ki csinál ilyet? Jó, lehet, ez csak nekem furcsa, hisz nem lehet mindenkinek ekkora egója... De mégis, a legtöbben egyáltalán nem is bírják a mondéneket... Bár minden figyelmemet annak szentelem, hogy bekötözzem Cissyt, közben mégis elterelődnek a gondolataim, de sikerül hamar száműznöm mindent elmémből, ami elterelheti figyelmem. Így sem vagyok benne biztos, hogy jó munkát végzek, de ha még csak nem is figyelek rá, akkor van egyáltalán értelme az egésznek? Még jó, hogy nincs. Csókjában nem érzem azt a hevességet, ami az enyémben jelen van, de mi van, ha csak azt akarta bizonyítani, hogy nem leszbikus? Lehet, nem vágyik semmire, csak egy egyszerű csók volt, én meg itt már lassan vetkőzök is... Most már viszont késő, én biztos nem fogok leállni, hacsak nem taszít el magától. Mikor beletúr a hajamba, és közelebb húz magához, kis híján elmosolyodok. ~ Nocsak, nocsak, a cuki külső mögött egy vadállat rejtőzne? - A mondat ott lebeg előttem, s elfog a vágy, hogy beszóljak neki, de ahhoz meg kéne szakítanom a csókot, azt pedig eszem ágában sincs. Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy mikor lesz még egy ilyen esélyem. Csak lassan engedi, hogy hátranyomjam, de engedi, ezzel téve egyértelművé előttem szándékait. Egy csókot lehelek az ajkára, miközben elhajolok, hogy levethessem a pólómat. A szoba másik sarkába hajítom a ruhadarabot, ami csak gátol a boldogságom elérésében. Lenézek rá, ahogy ott fekszik, előttem, és jót mosolygok azon, hogy a kötszer egy csíkja ott ficánkol az oldalán, mivelhogy még nem végeztem a kötözéssel, s egy pillanatra elfog a bűntudat. Olyan kiszolgáltatottnak tűnik, ahogy ott fekszik, kötszerrel az oldalán, én meg éppen lefeküdni készülök vele. Nem mintha valaha érdekelt volna, hogy csak kihasználom a csajokat, hogy egy jó szex után eldobom őket. Elég hülyén festhetek és egyben bizarr is, ahogy ott félmeztelenül állok felette és őt bámulom, így hát gyorsan elűzöm a gondolatot, és felmászok az ágyra, pont fölé és ott csókolom, ahol csak érem. A nyakával kezdem, majd egyre lejjebb haladok, mígnem egy akadályba ütközök, ami nem más, mint a nadrágja. Hamar megszabadulok tőle, elvégre az este folyamán nem lesz rá szüksége, és nem hiszem, hogy nagyon hiányolni fogja. Ismét visszatérek ajkaihoz, heves csókkal köszöntve őket.
Szemet forgatva reagálok arra a hülye kis kanos megjegyzésére, amikor azt mondja, hogy ő élvezi azt, hogy fogdoshat engem. Hirtelen Dylan villan be az agyamba. Vajon mit csinálhat most? Mi lehet vele? Jól van? Olyan régen beszéltünk egymással, régen is láttuk egynást, olyan furcsa ilyen sokáig távol lenni tőle, hiszen még is csak egy párt alkotnánk, de mindkettőnknek meg van a maga elfoglaltsága, az élete amit egymás előtt is csináltunk és nem mindig fér össze az, hogy találkozzunk. Neki ott van a suli, muszáj tanulnia, sikeresen leérettségizni, esetleg tovább menni majd fősulira, nekem pedig... Itt van az Árnyvadász Akadémia, muszáj behoznom a 18 éves lemaradásomat, a napom nagyrészét edzések töltik ki, harcok, és úgy látszik terepre is egyre többször küldenek, pedig én nem tartom magamat még mindig jó árnyvadásznak, tapasztalt sem vagyok. Életemben először voltam kint terepen, és láss csodát, egy démon által ejtett sebbel végeztem. Felvont szemöldökkel nézem az arcát, szóra is nyitom a számat, de inkább úgy döntök, hogy vissza nyelem a hangot, nem szólalok meg, mert biztosra veszem, hogy valami epés megjegyzést mondtam volna, szóval csak nézem ahogyan tovább foglalkozik a sebemmel. Nem húzódom hátrébb amikor közel hajol hozzám, hogy átérjen, hogy a sebemet betudja kötni, végig a szemeibe nézve figyelem őt, és igazából fogalmam sincs, hogy mi vezérelt ahhoz, hogy lesmároljam őt, hiszen nekem van barátom, Ericről pedig pontosan tudom, hogy a lányoknál mindig csak a szexig megy el, nem hiszem, hogy pont nálam változna ez a hülye szokása. Tarkójánál beletúrva a hajába húzom őt közelebb magamhoz, pedig eddig is szimplán csak pár centi választott el minket egymástól, de nem akarom, hogy bármi is legyen köztünk, egészen közel akarom érezni magamhoz. Lassan és óvatosan dőlök le az ágyra, ügyelve közben arra is, hogy a sebemnél a bőr ne húzódjon túlságosan.
Nem tartom magam türelmetlen embernek, mostanában valahogy mégis hamar elvesztem a türelmem, s ez most sincs másképp. Kezd zavarni, hogy ahányszor hosszászólok, mindig elutasítóan viselkedik, mintha azt mondanám, hogy ágyba akarom vinni most rögtön. - Nem baj, én élvezem, hogy fogdoshatlak. – Válaszolom vigyorogva, nélkülözve azt az ingerültséget, ami ott lappang a tudatom mélyén, s bármikor előtörhet. - Szóval ne próbálj elküldeni, mert úgyis maradok. – Eleinte gondolkozok rajta, hogy hozzátegyem-e ezt, hiszen elég egyértelmű a mondat, de végül mégis kimondom e szavakat, elvégre ki tudja, lehet sok vért vesztett, ami elképzelhető, ha csak a pólóját vesszük alapul. Megmondani nem tudom, még hozzávetőlegesen se, hogy mennyi lehet az a sok, elvégre amíg a démonokkal végeztem, nem tudtam figyelni rá. Most azon törekszem, hogy valamelyest ellássam ezt a sebet, már amennyire én ezt meg tudom tenni, így, hogy híján vagyok mindenféle orvosi tapasztalatnak. Engem viszont már jó sokszor elláttak, s volt időm ellesni néhány dolgot, ami most kapóra jön. Mikor arcára kiül, hogy meglepődött, elégedett mosoly kúszik fel arcomra, s így, mosolyogva méregetem most. Gondolataimban már rég nem volt köztünk semmi, pusztán levegő. Ami azt illeti, ezt a részt élvezem a legkevésbé, nem rajongok különösebben a sebek tapizásáért, és ez segít koncentrálni, segít, hogy ne őt nézzem. Valahogy ösztönzően hat rám, hogy minél gyorsabban végezzek és elszakíthassam tekintetem róla. Ezúttal rajtam a sor, hogy meglepődjek, mikor megszólal. - Nem hiszem, hogy bármelyik lány is egy komolyabb kapcsolatra számított. – Jegyzem meg fanyarul. Nem tudom, hogy milyen pletykákat terjesztenek azok, akikkel lefeküdtem, de nem hiszem, hogy túl fényes képet festenének rólam, így ha bármikor máskor hangzana el e mondat, biztos, hogy nem lepne meg, most viszont, egyáltalán nem számítottam rá, miközben a sebét tisztítom. Szememből kiolvashatja viszont az igazat, azt, ami nem hagyta el számat, mégpedig azt, hogy megsértett. Lassan már tényleg kezd érdekelni, hogy jobban van-e, hisz mégiscsak foglalkozok vele, habár jórészt csak azért, mert ágyba akarom vinni. Valójában sokat nem kéne tennem, hisz úgy is az ágyban fekszik és a pólójától is megszabadítottam már, szóval az, hogy mi lesz ebből, már csak rajtam múlik. Én viszont nem kezdeményezhetek, elvégre mégiscsak le van gyengülve és így nem képes józan döntést hozni; hogy lefekszik-e velem, avagy nem? - Komolyan gondoltam. Fontold meg, egyszeri ajánlat... – Mondom komoly hangon, s tekintetem ugyan így komolyságot sugároz, persze a valósággal ellentétben. Akárki is próbálná, sehogy se tudna rávenni, hogy lesmároljam a sebét. Miközben a sebét kötöm be, jóformán csak néhány centi választ el tőle, s vigyorogva hajolok hozzá ilyen közel. Ki tudja, lehet, sose leszek ilyen közel hozzá, szóval minden pillanatot ki kell élveznem. Mikor maga felé fordítja arcom felhagyok a kötözéssel, és rosszallóan nézek rá. ~ Tudod, nem ez a legjobb alkalom, hogy bevalld, hogy belém vagy zúgva. – Nincs alkalmam kimondani ezeket, hiába várom annyira, hogy elhalgasson, én pedig rögtön rávághassam. Csókja váratlanul ér, elvégre ez mégsem a tökéletes időpont erre, de nem ellenkezem, sőt hevesen csókolok vissza, miközben lassan hátranyomom a párnára. Már pont kezdtem feladni, hogy ma este lesz valami, most viszont újra feléled bennem a remény, hogy ágyba bújhatok vele.
Sosem voltam az a fajta ember aki csak is saját magával foglalkozik és ez látszik most is, hiszen a fiatal lány miatt aggódok nem pedig magam miatt. Le van szarva a sebem, majd gyógyul szépen magától, úgy is az volt a lényeg, hogy a démon méreg ne terjedjen tovább a testemben, erről pedig Eric már gondoskodott a rúna segítségével, szóval nem értem mire ez a felhajtás, magam is eltudnám látni a sebemet. - Nem szorulok a törődésedre. - mondom komoly hangnemben, halkan, és figyelem őt, a tekintetemmel követem minden egyes mozdulatát. Azt, ahogyan fertőtlenítőt önt a vattapamacsra, ahogyan vissza sétál hozzám az ágyhoz és leguggol az ágy mellé, hogy kényelmesen érje el az oldalamon lévő sebet. Furcsa módon nem érzem magamat kínosan amiért nincs rajtam póló, hanem egy szál melltartóban és csőfarmerben ülök ott előtte. Felvont szemöldökkel nézek rá, arcomra jól láthatóan kiül az őszinte meglepődöttség, majd kezét lerázom magamról amikor gyengéden megráz és azt mondogatja, hogy ne legyek leszbikus. Hah, ezt a feltételezést. Ez most komoly? Hetero vagyok, de nekem a többi lánnyal ellentétben sikerül Eric vonzerejének ellen állnom, nem dőlök be a hülye trükkjeinek és egy szimpla mosoly miatt meg pár szép szó miatt nem fogok ágyba bújni vele. - Viszont annál többen mondhatják el magukról, hogy csúnya módon össze törted a szívüket. - mondom gúnyos mosollyal az arcomon, miközben a tekintetét fürkészem. Mióta ismerjük egymást, húzzuk a másik agyát, beszólunk a másiknak, és habár úgy hangzik, hogy jót szórakozom ezen, de belül sajnálom azokat a lányokat akik bedőltek Eric trükkjeinek. Nem volt még szerelmi csalódásom, de nem tudom mit tennék, ha Dylan egyszer csak elhagyna... Biztosan kikészülnék. Normális kapcsolat a miénk, de vajon hogyan érezhetik magukat azok a lányok akiket Eric bántott meg? Lenézek a kezére amikor megfogja az oldalamat, hogy ne mozogjak, de ahogy a fertőtlenítős pamacs hozzá ér a sebemhez, akaratlanul is megrándulnak kicsit az izmaim, amikor megfeszítem őket a csípő érzés miatt. - Nagyon vicces vagy. - mondom gúnyosan, és ismét követem minden mozdulatát a tekintetemmel. A hangulat érezhetően változik meg bennem amikor nagyon közel kerülünk egymáshoz, amikor a sebem bekötését kezdi el csinálni. Az arcát nézem, majd jobb kezemmel magam felé fordítom. - Nem vagyok leszbikus! - mondom nagyon halkan, de érezhető komolysággal a hangomban, majd megcsókolom Ericet.
Kérdése meglep, én az ő helyében csak magammal foglalkoznék. Bár a seb nem halálos, elég kellemetlen lesz még egy ideig, ráadásul elég csúnyán néz ki, mint úgy a legtöbb seb általában. - Jól van. Elküldtem a gyengélkedőre. - Felelem, közben nem emelve el tekintetem a kis elsősegélydobozról, amit csak az imént találtam meg. Lassan nyitom fel, mintha csak attól félnék, hogy szétesik, és óvatosan emelem ki belőle azt a két dolgot, ami nekem most kell: a fertőtlenítőt és néhány vattapamacsot. - Majd a többiek intézik a dolgot. - Legyintek, s közben futólag ránézek. - Én most veled törődök. - A törődök szót külön kiemelem, próbálva elhitetni vele, hogy én valójában egy jótét lélek vagyok, aki törődik másokkal. Valójában lehet, tényleg ilyen vagyok, vagy legalábbis voltam, viszont minek strapáljam magam azzal, hogy mindenkinek a kedvében járok? Nem célom, hogy mindenkivel jóban legyek, kellenek ellenségek is, akiket nap mint nap alázhatok, vagy csak szívathatok. Abbahagyom a készülődést, mikor meghallom a válaszát és lassan felé fordulok. Homlokomat összeráncolom, öklömmel államat támasztom és úgy teszek, mintha gondolkodnék valamin, igen sokáig húzva a választ. - Hmm, aludtál egyáltalán? Mert ha igen, és nem velem álmodtál, akkor azt kell feltételeznem, hogy nem a fiúkat szereted, és akkor hiába csinálom ezt az egészet. - Válaszolom végül komoly hangon. Mint általában, a látszat most is csal, már az első másodpercben megfogalmazódott ez bennem, csupán el akartam vele hitetni, hogy most valami komolyat fogok mondani. - Kérlek, kérlek mondd, hogy nem vagy leszbikus! - Lépek oda hozzá és rázom meg, aggodalmas hangon beszélve. Arcomról szintúgy aggodalom tükröződik, az egész úgy néz ki, mintha tényleg megijesztene a gondolat. Megvárom a válaszát, majd elkezdem levetkőztetni, legnagyobb sajnálatomra azonban, még csak a pólójától szabadíthatom meg, de ki tudja, lehet, egyszer tovább is mehetek. Ez viszont nem valószínű, hogy most lesz, sok tévhittel ellentétben, nálam is van egy bizonyos határ, amit nem kívánok átlépni. Szavaimmal ellentétben, valójában tényleg élvezem, hogy levehetem a pólóját, végül is, ki ne élvezné ezt? Ő még azok közé tartozik, akiket hajlandó vagyok levetkőztetni, szóval egy igencsak szűk csoportba esik. - Kiváltságos vagy, tudod? Nem sokan mondhatják el magukról, hogy én vetkőztettem őket. - Mondom, inkább úgy magamnak, mintsem neki. Mielőtt leönteném a kis pamacsot fertőtlenítővel, egy percre elidőzök testén. Mivel nem fogadja el a felé nyújtott kezem, inkább megfogom az oldalát, pont a seb mellett, s így próbálom elérni, hogy ne mozogjon, amíg a sebet tisztítom. Akármennyire is sietni akarok, kínkeservesen lassan haladok vele, így láthatóan megkönnyebbülök, mikor végre végzek és ugyanez mondható el Cissyről is. - Adjak rá puszit? - Kérdezem vigyorogva, közben a sebet nézve. Tekintetem kíváncsian hordozom körbe a szobában, egy kukát keresve, amibe beledobhatom az immár használt pamacsot. Mikor megtalálom az egyetlen kukát a sarokban, felpattanok, s afelé veszem az irányt. Út közben leteszem a fertőtlenítőszert az asztalra, majd mikor elérem a kukát, egyszerűen csak belevágom a kis pamacsot és már fordulok is vissza az asztalhoz. Ismét elkezdek pakolászni benne, de ezúttal a kötszert keresem. Ami azt illeti, nem vagyok nagyon jártas az orvoslásban, és nem is szoktam senkit ellátni, de mindenhol azt látom, hogy a sebeket be szokták kötni, így hát mért ne csinálhatnám én is ezt? Amint rálelek a kötszerre visszasétálok az ágyhoz és nekikezdek a seb bekötözéséhez. Igencsak közel kell hozzá hajolnom, hogy átérjem, s vigyorogva teszem ezt meg.
- Mi van a lánnyal? - kérdezem meg, végül megszólalva. Nézem ahogyan az elsősegély dobozt keresi. - Nem velem kéne foglalkozni, hanem vele, én megleszek, a méregnek már úgy is annyi hála a rúnának, ő viszont meg van rémülve, nem ért semmit. Aleccel is kéne beszélni, hogy beszéljen Magnussal, nem itt kéne tölteni az időt, hanem intézkedni. - kissé magam is meglepődök magamon, hiszen mióta Eric mellett vagyok, most volt a leghosszabb monológom, általában nem szóltam hozzá, hiszen minek is? Egy beképzelt, csak saját magával foglalkozó és az egóját növelő seggfejnek tartom őt, de erre meg is van az okom. Látásból már nagyon jól ismerem őt, látom hogyan szokott csajozni, hogyan veszi le a lányokat a lábukról, hogyan csábítja el őket, majd egy jó szex után hogyan dobja el őket magától, mintha csak egy használt rongyot dobna el. Bele sem gondol, hogy egy lány milyen hosszú időre megjegyez ilyen dolgokat, hogy mennyire tud fájni az ilyen, nem érdekli magán kívül senki és semmi, csak az, hogy minél több lányt fektethessen meg, minél többet szexelhessen, én pedig ezért megvetem. Lehet csak a vérveszteség miatt, viszont olyan, mintha kezdeném meglátni benne a jót, pedig nem akarom, nem akarok bedőlni a hülye kis trükkjeinek, de még is valami átbillentett a másik oldalra, ahol nem vetem őt meg. Megmentette az életemet, próbálta nyugtatgatni a lányt, aki szerintem tényleg konkrétan halálra van rémülve, most pedig itt van. Ahelyett, hogy azt intézné, hogy kitöröljük az előbb említett lány rossz emlékeit, az én hülye sebemet akarja ellátni. - Hah, fene se akarna rólad álmodni. - mondom gunyoros mosollyal az arcomon, de látszik rajtam, hogy valami tényleg megváltozott. A véleményem iránta? Fogalmam sincs. - Én biztos, hogy nem fogok vetkőzni neked. - mondom komolyan, még is alig láthatóan mosolyogva. Nem veszek tudomást a kezéről, csak össze szorítom a fogamat és a továbbiakban mozdulatlanul tűröm a fertőtlenítő csípő hatását, viszont látszik, hogyan lazulnak el az eddig megfeszített izmaim amikor befejezi a seb tisztítását és nincs a bőrömön a vattapamacs.
Az Intézetbe belépve olyan, mintha a kinti zajok megszűntek volna; a csend lágyan ölel körbe, s a gépek zúgása sem olyan zavaró. A megszokott környezet segít abban, hogy végre át tudjam gondolni a dolgokat, s ne csak menjek, mint egy robot. Először természetesen Cissyvel kell valamit kezdeni, minden más csak utána jöhet, akármi is legyen az. Gondolkodás nélkül a gyengélkedő felé veszem az irányt, de hamar meggondolom magam, elvégre minek is zaklassak bárkit egy újabb sérülttel? Na nem mintha olyan sokan tolongnának, ellátásra várva, de akkor is, úgy érzem, Cissy az én felelősségem és nekem kell ellátnom. Na persze... Kit akarok átverni? Csak ágyba akarom vinni, s hogy máshogy érhetném ezt el, minthogy eljátszom a hőst, aki törődik vele? Még sosem próbáltam így csajozni, de végül is, simán működhet. Na meg ki ne szeretné a hősöket? Úgyis minden csaj egy szőke hercegre vágyik... Mikor rálelek a kis elsősegélydobozra, óvatosan veszem elő, habár nem kell aggódnom amiatt, hogy Cissyt felébresztem, lévén már úgyis ébren van. Mikor megszólal, egy pillanatra elbizonytalanodok, hisz oly biztos vagyok benne, hogy még nem köszönte meg, mégis azt állítja, hogy már megtette. - Legfeljebb álmodban... Úgyis biztos velem álmodtál. - Válaszolom egy félmosoly kíséretében. Ki másról álmodhatott volna? Még jó, hogy rólam. Miközben leveszem a pólóját, próbálok a szemébe nézni, de kudarcot vallok, a vágy erősebb, s hamar azon kapom magam, hogy azon igyekszek, hogy ne bámuljam túl feltűnően. Szavai kizökkentenek, pár másodpercig csak magam elé bámulok, csak aztán emelem rá tekintetem. - Nem, tévedsz. – Mondom komolyan, a szemébe nézve. – Jobban szeretem, ha a csajok maguktól vetkőznek. – Próbálok komoly arcot vágni, ám egy mosoly így is felszökik arcomra. Miközben a szemébe nézek, hirtelen nem akaródzik visszamenni a fertőtlenítőért. Végül mégis megfordulok, s visszasétálok a fertőtlenítővel átitatott pamacshoz. Bizonytalanul felkapom és visszasétálok az ágyhoz, majd leguggolok mellé, hogy kitisztítsam a sebet. Mikor óvatosan hozzáérintem a pamacsot a sebhez, Cissy felszisszen és alig láthatóan megrezzen. . Látva a fájdalmát, felé nyújtom kezemet. - Ha fáj, szorítsd meg. – Lengetem meg kezemet, s közben egy mosoly fut végig arcomon. Akár megfogja, akár nem, ismét nekikezdek a seb kitisztításának, próbálva minél gyorsabban haladni.
A fekete bőrdzsekim össze van húzva, így hát a hideget nem igazán érzem ami kint uralkodik az utcákon, csak néha ébredek fel félig az álomból arra, hogy a szél a szemembe fújja a hajamat, de nincs se kedvem, de inkább energiám ezzel foglalkozni. Az egész úton félálomban vagyok, valamiért teljesen nem tudok elaludni, csak elkezdek az álom peremén haladni. Próbálom kizárni minél jobban a tudatomból a külvilágot, a sok ember beszélgetését, de még sem sikerül. Hiába nem látnak minket, de ettől mi még halljuk őket, és így gyengén, fáradtan, hasogató fejfájással eléggé kellemetlen érzés. Nem nagyon szerepel a tulajdonságaim közt a düh, avagy éppenséggel az ingerlékenység, most még is nagyon zavar, és ha lenne energiám akkor tuti beszólnék nekik valamit, vagy fogalmam sincs mit tennék, csak szívem szerint elhallgattatnám őket. Nemsokkal később kellemes csend jár át, végre nincs zsongás, perce apróbb hangok vannak, de nem a tipikusan zavaró kategóriába tudnám őket besorolni, utána pedig a kényelmes ágyamban találom magamat. A szobámban ami minden olyan jól megszokott már számomra, csend, nyugalom, ismerős környezet, a konfortzónám. Bár ebben a tipikus zónában Eric nem szerepel, még is itt van. Az a furcsa, hogy valamilyen oknál fogva most nem bánom azt, hogy itt van velem, pedig erősen emlékszem arra, hogy nagyon elleneztem a mai nap elején azt a tudatot, hogy együtt kell mennünk a küldetésre, méghozzá életem legelső küldetésére, arra amikor először mehetek terepre és harcolhatok démonokkal. Pont vele. Pont vele kellett mennem, de mostanra már nem igazán bánom. Figyelem ahogyan előveszi az elsősegély dobozt, majd erőltetetten, gyengén elnevetem magamat amikor meghallom az első mondatát. - Ha jól emlékszem, akkor kómásan már megköszöntem neked azt, hogy megmentettél. - mondom gúnyos hangnemben. Halványan él az emlékezetemben, hogy mielőtt betemetett volna a fáradság megköszöntem neki, hogy megmentette az életemet. - Fogadjunk, hogy ezt most nagyon élvezed. - mondom a szemeibe nézve, miután hagytam neki, hogy levegye rólam a pólómat, majd a fekete toppom az ágyon kötött ki mellettem. Amikor hozzáérinti az alkohol tartalmú fertőtlenítőszert a sebemhez, fájdalmasan szisszenek fel, de próbálok nem megmozdulni, bár egy kis össze rezzenés volt az izmaimban amikor hozzá ért a sebemhez.
Cissy okfejtése elgondolkoztat egy időre, próbálom eldönteni, hogy erre mégis mit kéne válaszolnom, ezért nem adok választ rögtön. Az eddig kellemesen fújdogáló szellő hirtelen csap át szélbe, s ezzel egy időben hajamat szemembe fújja, így zavarva meg gondolatmenetemet, tovább késleltetve a választ. Egyszerűen nem tudok koncentrálni, amíg hajam szemembe lóg és így, hogy nincs szabad kezem, nem tudok vele semmit se kezdeni. A szél, mintha csak jóvá akarná tenni, ismét erősen megrohamozza a járókelőket, nem kis kellemetlenséget okozva nekik, számomra viszont nagy segítség: hajamat félresöpri szemem elől. Mire fejemben megfogalmazódik a válasz, Cissy beszélni kezd, hangját szinte elfújja a szél, habár amúgy is csak suttog. Számat szólásra nyitom, de mielőtt válaszolhatnék, fejét mellkasomra hajtja, szemét lehunyja, s amennyire ki tudom venni, elalszik. Észre se veszem, de gyengéden magamhoz szorítom, nem mintha ezzel megvédhetném a széltől, vagy bármi mástól. Nem szeretném felkelteni, ezért az utat, vagyis ami még maradt belőle, egyetlen szó nélkül teszem meg, viszont az emberek zajával semmit sem tudok kezdeni, hiába szeretném őket elhallgattatni. Az összes beszélgetés egyetlen hangos zsongássá folyik össze, nem könnyítve meg azt, hogy végiggondoljam a helyzetet, szinte csak vakon haladok előre, akárcsak egy robot, egy előre programozott parancsot követve. Mikor elérem az úti célom, eleinte el akarom vinni a mondén lányt a gyengélkedőre, lévén én is oda tartok, de aztán lepasszolom, s inkább elviszem Cissyt a szobájába. Ott ugyanúgy el tudom látni, akárcsak a gyengélkedőn, itt csupán annyi a különbség, hogy senki nem kérdezi meg, hogy hogyan sebesült meg. Most semmi kedvem nincs elmagyarázni mi történt, a mondén lánytól amúgy is megtudhatnak mindent, ha akarnak. Minden figyelmemet az köti le, hogy alkoholt keresek, ezért nem veszem észre, mikor Cissy felébred. Valami arra késztet, hogy ismét ránézzek és roppant nehéz ellenállni a kísértésnek, nem is tudom, talán csak abban reménykedek, hogy nyugodt arcát látva én is megnyugodhatok, nem leszek feszült, ám mikor ráveszem magam, hogy ráemeljem tekintetem, látva, hogy már felébredt, csak még idegesebb leszek. Gőzöm sincs mióta ülhet így, hátát az ágytámlának támasztva, ezért arcomból kifut minden szín, egy kicsit kínosan is érzem magam, mert eddig nem vettem észre. Ez a kínos pillanat viszont nem tart sokáig, hamar visszanyerem önuralmam és kedvesen rámosolygok. - Mostantól hívhatsz „én hősömnek”. – Vigyorgok rá szenvtelenül, ám arcomról hiányzik az az általános jókedv, ami általában jellemez. Éppen megkérdezném, hogy hol van az alkohol, amikor eszembe jut, hogy minden szobában van egy elsősegélydoboz, habár nem igen szokta használni senki, nekem viszont most kapóra jön. Jóval egyszerűbb megtalálni a dobozt, piros festése szinte vonzza a tekintet. Sietve előkapom belőle a fertőtlenítőt és lecsavarom a kupakját, majd kiveszek belőle egy vattapamacsot. Mielőtt ráönteném a vattapamacsra a fertőtlenítőt leteszem mindkettőt, odasétálok az ágyhoz, és ha Cissy hagyja, leveszem róla a pólót. - Így mindenkinek jobb lesz. – Kacsintok rá, amennyiben nem ellenkezik. Ha nem engedi, hogy levegyem a pólóját, akkor csak felhúzom neki és megkérem, hogy fogja meg, majd visszasétálok az elsősegélydobozhoz és átitatom fertőtlenítővel a vattapamacsot. Kissé bizonytalanul sétálok vissza az ágyhoz, hogy leguggoljak mellé és nekilássak a seb fertőtlenítésének. - Ez csípni fog. – Miközben ezt mondom felnézek Cissyre, aztán rányomom a pamacsot a sebre.
- Onnan, hogy szerelmes Alec Lightwoodba, Alecet meg valahogyan rávesszük, hogy segítsen. Beszél Magnussal és akkor a gond meg van oldva, a lány meg élheti tovább a békés kis megszokott, emberi kamasz életét. - mondom, de a végét már egyre halkabban mondom. Olyan furcsa érzés amikor egyre jobban érzed magadon a fáradságot, egyre jobban vágysz arra, hogy aludhass, de eközben tudod, hogy ébren kell maradnod, de nem tudsz. Az egész egy pislogásnak indul, de aztán arra kapod fel a fejedet, hogy túl sokáig volt csukva a szemed és kinyitod. Kinyitod, de nem tudod túl sokáig nyitva tartani. Nos, kb ugyan ez van most velem is => iszonyatosan álmos vagyok, gyengének is érzem magamat, de ezt betudom a vérveszteségnek, hiszen a démon méreg már nem terjed a szervezetembe, fel lett rajzolva rám a rúna aminek hatnia kell és tudom, hogy hat is, érzem, csak... Olyan jó lenne lehunyni a szememet és átadni magamnak az álomnak. - Sajnálom, hogy nem tudtam megvédeni magamat... - suttogom, majd alig befejezve ezt hajtom gyengéden a fejemet Eric mellkasára, majd lehunyom a szememet. Nem tudok tovább küzdeni, egy kiadós alvás tuti segíteni fog majd rajtam, csak jussunk el minél hamarabb az Intézethez.
Egy idő után már nem hallottam a léptek zaját, a szél susogását, sikerült kizárnom a külvilágot és csak a belsőmre figyelni, arra ahogyan lélegzem. Amikor kicsit megmozdulok, mert érzem, hogy a végtagjaim elgémberedtek, érzem, hogy ez már más, mint Eric karjában lenni. Az ágyamban vagyok. Pár pillanat múlva kinyitom a szememet és a plafont látom. Óvatosan, szép lassan felülök, mert eléggé érzem még ahogyan feszül a sebem az oldalamon. Feljebb csúszok, hogy a hátamat az ágy támlájának tudjam támasztani és úgy figyelem Ericet.
Mély levegőt veszek, mikor elhagyom a Pandemoniumot, de amint megérzem az odakint terjengő szagokat, csak nehezen sikerül megállnom, hogy ne kezdjek el rögtön öklendezni. Az foglalkoztat, amit a lány mondott: "ha muszáj nyugtatót adniuk, csak nyugodtan". Nem tudom, mit gondolhat, kik vagyunk, minden esetre nem hiszem, hogy jókat feltételezne rólunk. Nem válaszoltam rá semmit, nem is nagyon tudtam volna erre mit mondani. - Csak gyere utánam! - Erőltetek mosolyt arcomra, s csak akkor szólalok meg, mikor már némiképp eltávolodtunk a clubbtól. Próbálok olyan tempóban haladni, amit ő is tartani tud, habár legszívesebben rögtön futásnak erednék, nem éppen jó érzés, hogy egy félholt Árnyvadászt kell cipelnem. Kissé feszült vagyok, Cissy miatt leginkább, de attól sem lesz jobb kedvem, hogy folyton figyelnem kell a lányra, mert tartok attól, hogy megpróbál elfutni és nem valószínű, hogy el tudnám kapni, Cissyvel a kezemben. Mikor hallom, hogy megszólal, közelebb hajolok, hogy értsem mit mond. Egy kicsit gondolkozok, mielőtt válaszolnék, eddig nem gondolkoztam azon, hogy mit kéne kezdeni a lánnyal. Bár tudom, hogy igaza van és neki is jobb lenne, ha nem tudna az Árnyvilágról, mégsem vagyok benne biztos, hogy ezt kéne tennünk, eleve, milyen jogon akarunk dönteni az ő jövőjéről és mi van, ha ő emlékezni akar erre az estére? - Honnan veszed, hogy Brooklyn fő boszorkánymestere hajlandó ezt megtenni? - Normális hangerőn beszélek, lévén a lány úgysem tudja, hogy miről van szó.- Biztos vannak mások, akiket egyszerűbb lesz rávenni, hogy... - Hirtelen hallgatok el, mikor ráeszmélek, hogy kis híján elárultam a lánynak, hogy ki akarjuk töröltetni az emlékeit. Az hiányzik a legkevésbé, hogy elrohanjon, a felől pedig nincs kétségem, hogy ezek után megtenné. Az út további részét csöndben teszem meg, mikor megérkezünk alig láthatóan felsóhajtok. Lassan sétálok fel a lépcsőn, nehogy elessek. Ahogy tartom Cissyt, pont nincs rálátásom a kilincsre, így kezemmel kell kitapogatnom, hogy hol van, ami beletelik pár másodpercbe, az pedig tovább nehezíti a dolgot, hogy közben úgy kell egyensúlyoznom Cissyt, hogy ne essen le. Mikor végre sikerül megtalálnom lenyomom, majd vállammal belököm az ajtót, nem törődök az udvariassággal, a lány előtt megyek be. - Gyere, elviszlek valahová. – Fordulok a lány felé, majd elindulok a gyengélkedő irányába. Hirtelen ötlettől vezérelve megállok és megszólítok egy velem szembejövő Árnyvadászt. - Elvinnéd a gyengélkedőbe? – Bökök fejemmel a lány felé. Csak reménykedek benne, hogy megteszi amit kérek, innentől nem nagyon foglalkozok a lánnyal, de még menet közben megállok mellette. - Nézd, ő majd elvisz oda. - Nézek az Árnyvadászra, ezek az utolsó szavaim hozzá, utána elindulok a szállások felé. Félúton eszembe jut, hogy nem tudom, melyik lehet Cissy szobája, így kénytelen vagyok megkérdezni minden velem szembejövő Árnyvadászt. Amint sikerül kiderítenem, hogy merre kell mennem, rögtön arra veszem az irányt. Mikor odaérek, egy pillanatra kétségbeesek, hogy az ajtó zárva van, de mikor vállammal meglököm és kitárul, némiképp megnyugszom. Egy pillanatra lenézek a lányra, s látom, hogy szemei csukva vannak, de biztos vagyok benne, hogy nem halt meg, látom, ahogy mellhasa fel-le emelkedik. Lassan odasétálok az ágyhoz és óvatosan leteszem rá Cissyt, majd kissé kifújom magam. Karom elzsibbadt kissé, ezért körzök vele néhányat, amitől egyből jobb lesz. Tekintetem egy pillanatra elidőzik Cissyn, ahogy békésen, lehunyt szemmel fekszik az ágyon, remélem, csak alszik és minél előbb felébred. Elkezdek alkohol után kutatni, jó lenne minél előbb kitisztítani a sebet.
Kezdőlap
Re: Cissy szobája ↠ Szomb. Jan. 28, 2017 1:53 pm
|| 
Ƹ̵̡ george michael számok Ƹ̵̡ xxx Ƹ̵̡ 
