Utca
Shadowhunters
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
Hello my
Little Guest
Becses nevem
Jelszavam
Jegyezz meg: 
Mi is volt a jelszóm?
Discord szerver
Shadowhunters



Utolsó posztok
Tagjaink tollaiból
Michael
Kedd Aug. 29, 2023 9:21 pm

Zoey Briggs
Csüt. Aug. 24, 2023 8:39 am

Hazel Sage Stargrace
Szer. Aug. 23, 2023 5:23 pm

Silvius S. Hildenborough
Szer. Aug. 23, 2023 5:19 pm

August A. Littlebury
Szer. Aug. 23, 2023 5:14 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:09 pm

Kimberly Storm
Szer. Aug. 23, 2023 5:06 pm

Oliver Burton
Szer. Aug. 23, 2023 4:27 pm

User statisztika
Belépett tagjaink
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.
Lélekszámláló
Elfogadott tagjaink
Csoportok ::
Összesen ::
211110
Angyalok ::
220
Klávé tagok ::
101
Árnyvadászok ::
220
Kör tagok ::
000
Tündérek ::
101
Mondének ::
303
Félvérek ::
101
Dámpírok ::
000
Vámpírok ::
312
Vérfarkasok ::
642
Boszimesterek ::
220
Bukott angyalok ::
000
Démonok ::
000



Legaktívabbak
A hónap méhecskéi

Megosztás
 

Utca


Admin
Vezetõség

Admin
Admin


mindenhol
Tartózkodási hely :

2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Pént. Jún. 30, 2023 8:14 pm

Lezárt játék



Vissza az elejére Go down
https://shadowhunters.hungarianforum.net
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Szomb. Jan. 20, 2018 11:43 am

Asmodeus && Katherine

 


Szeretném elhinni azt, hogy ez a pillanat örökké tarthat. Szeretném elhinni azt, hogy Asmodeus és én egyszer még együtt lehetünk anélkül, hogy azon kellene aggódnunk, hogy az ellenségei még is mit csinálnának, ha megtudnák, hogy a Nagy Asmodeusnak márpedig igen is van gyenge pontja, ami nem más, mint én. Asmodeus gyenge pontja én vagyok… Ezért próbál meg engem ellökni magától, hiszen nagyon jól tudja, hogy azzal tudnak neki ártani az ellenségei, ha engem bántanak. Nem tudom, hogy ezzel amúgy engem vagy leginkább saját magát akarja megvédeni. Vagy mindkettő. Valamilyen szinten jól esik, hogy a maga fura módján próbál engem védelmezni, de közben rosszul is esik, hiszen ismerhetne már engem annyira, hogy elég jól megtudom védeni magamat. Egyetlen egyszer volt csak alkalom arra, hogy a segítségére volt szükségem, amikor ugyanis nem tudtam kiszabadulni a démon által megszállt Sebastian karjai közül. Igen, bevallom, ott eléggé megvoltam rémülve, hiszen már teljes mértékben ki voltam száradva, megvoltam kínozva. 1 hónapig tartott fogva az a szörnyeteg és szinte már a remény utolsó szikráját is feladtam annak, hogy életben tudok maradni. Még is ki tudott volna abban a helyzetben reménykedni, amiben én voltam? 1 hónapig kínozva voltam minden egyes áldott nap, akkor ki voltam éheztetve, nem kaptam vért, maximum 1-2 cseppet naponta, de azt is állítom csak azért, mert a démon nem akarta, hogy meghaljak, hiszen úgy nem vette volna a hasznomat, úgy már nem tudott volna kínozni. Igazából a mai napig nem tudom, hogy melyik ellenségem volt, mert azt nem árulta el a „drága”, így hát fogalmam sincs, hogy az adott személy ellen mit vétettem. Igazából már nem is nagyon érdekel, hiszen egyedül csak is az a lényeg, hogy sikerült túlélnem, és, hogy Asmodeus időben odaért. Neki köszönhetem azt, hogy most életben vagyok.
Nem számít, hogy mi vár még rám, mi vár még ránk, hiszen csak az a fontos, hogy együtt maradjunk.
- Nem fogsz tudni megijeszteni, Asmodeus. Hiába próbálod elhitetni, hogy gyenge vagyok az ellenségeiddel szemben. Nem félek. – felpillantok a szemeibe és próbálom vele is megértetni, hogy nem kell ennyire megvédenie engem, mert egyedül is képes vagyok rá.
- Ha nem menekülnék, halott lennék. – mondatom végén hanyagul vállat vonok. Nem vagyok kíváncsi a véleményére, hogy miszerint éljem az életemet. Vámpír vagyok, azok közül is a rosszabbik fajta. Ha nem menekülnék akkor már régen halott lennék.
Meglep, hogy megcsókol, de ha akarnám se tudnám visszafogni magamat, muszáj visszacsókolnom, s amikor elhúzódik, nem lépek hátrébb, nem akarom, hogy több távolság legyen köztünk, így hát csak annyi van, hogy egymás szemeibe tudjunk nézni.
- Az öcsém, Curtis. Életem nagy részében azt hittem, hogy meghalt, de nemrég összefutottam vele a klubban, és… Sosem voltam jó nővér, hiszen nem voltam vele, de beakarom bizonyítani neki, hogy ezt nem én akartam így. Nem hagyhatom magára... – mondom halkan, miközben tekintetem újra Asmodeus szájára siklik.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Csüt. Jan. 11, 2018 7:12 pm

Kath && Asmo

 

Az élet, csak egy pillanat. Ha meg tudnám számolni életem során hányszor ragaszkodtak hozzám és én mennyiszer nem… Egy csöppnyi bűntudat se lakozik bennem, csak önmagamhoz vagyok hű. Én vagyok a bábjátékos, nem pedig a tehetetlen és vergődő bábú. Mire való a szeretet? Hogy egy palackba zárjuk és eltegyük kompótnak s, majd csak akkor vegyük elő ha… Nem, igazából sose vesszük elő, mert elfelejtjük, hogy milyen csodás kincsünk van valójában. Félnem kéne tőle? A szeretettől? Esetleg attól a hisztitől ami mellette érne, ha maradnék? Fogalmam sincs.
Asmodeus így, Asmodeus úgy. Ne tégy semmit nélkülem! Miért hagysz megint magamra? Elment az eszed? Bár persze magam sem tudom, hogy Kath miféle csodákat rejt. Őszintén? Képes meglepni. Ezért vagyok még mindig itt és nézem ahogy néz.
Szeret, ehhez nem kell több ezer évesnek lenem, hogy mi az ami igaz és mi az ami nem vele kapcsolatban. Csak mellette kellene állnom. Ami megjegyzem nem megy, úgy nem megy, hogy tudom a világ közénk áll.
Ha vele vagyok, akkor tudom csak ketten vagyunk a világ ellen persze. De akkor is a részese vagyok mindannak ami vele történik. Mellettem úgy érezheti, hogy még mindig él… Szeret. Ki az aki ne szeretne? Engem!?
– Mi vár még rád? – kérdezek vissza kíváncsian én is.
– Én. A viszály. Ami majd elválaszt.
Persze nem valószínű, de jobb ha azt hiszi. Így van ez rendjén.
– Ahhoz semmi kétségem nem fér. Tudom, hogy rafinált vagy. – különben nem valószínű, hogy beszélnék vele. Hogy meg akartam volna ismerni.
– Elmenekülsz. – jegyzem meg halkan, az okát annak, hogy még miért él.
– Elbújsz. Ne légy erre büszke! – pedig tudom, hogy ezt kell tennie. Hiszen vámpír. Ha nem rejtőzne el, akkor már nem állna itt. Előttem. Ilyen bájosan és kívánatosan, ahogy most is.
– Kath. – ennyi. Csupán csak a neve, ez mindaz amit most mondani akarok. Nem tudom, hogyan védjem meg őt az én iszonyú természetemtől.
Megcsókolom. Telhetetlen tehetetlenségemben. Ismét. Váratlanul. Követelve, hogy örökké így maradjunk. De persze tudom, hogy ez nem lehetséges. Az ajkaiba suttogok.
– Miért pont New Yorkba? Mi van ami odaköt téged ahhoz a városhoz?
Talán azok az emlékek amiket nem velem élt át, amik boldoggá tették őt, ideiglenesen. Mert… Hiszen végtelenül boldog volt, mellettem...Nem? Most is az. Különben már rég péppé akart volna verni. Kipróbálni milyen jó jelölt vagyok a bokszzsák szerepére. De valójában…
Tényleg akarom őt. Egyik napról a másikra őszintén csak utána sóvárogtam, csak egy szeretően megvető pillantásáért, hogy a képembe dörgölje milyen mocskos alak vagyok. Én meg szó nélkül tűrném az egészet, mert tudnám, hogy igaza van, ezt azonban sose mondanám ki neki fennhangon.

Ez egy "boldog születésnapot reag". Élvezd ki! Razz I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Kedd Dec. 26, 2017 6:27 pm

Asmodeus && Katherine

 


- Miért, mi vár még rám, hm? – teszem fel neki a kérdést és nem bírom ki egy szem forgatás nélkül. Úgy látom kezd megfeledkezni arról, hogy én már megjártam a poklok poklát, de még azok után is itt vagyok és élek, és virulok. Úgy ahogy, magamhoz képest.
Tekintetem a férfira siklik és próbálom kiolvasni a tekintetéből, hogy vajon még is mire gondolhat, hogy vajon mi járhat a fejében, de egyszerűen nem tudok kiigazolódni rajta bármennyire is szeretnék. Amikor már azt hinném, hogy ismerem őt, akkor egyszer csak bumm, pofon vág a valóság, a felismerés, hogy már pedig szinte semennyit sem tudok róla. Együtt voltunk nem is tudom mennyi éjszakát, megmentette egyszer az életemet, de ennyi, igazából sosem beszélgettünk egymással úgy, hogy megismerjük jobban a másikat. Nem meséltünk magunkról, a régi életünkről.
Fogalmam sincs, hogy vajon mire gondolhat azalatt, hogy mi vár még rám. Igazából a mostani beszélgetésünket nem is igazán értem. Rébuszokban beszél és szinte lehetetlen kiigazolódni rajta. Asmodeus egy kész rejtély. Bevallom, mellette soha nem lenne unalmas az életem az egyszer biztos, és igen, igaza van abban, hogy meg kéne küzdenem az ellenségeivel, de helyettem viszont ne döntse el, hogy ez megéri-e vajon nekem avagy sem. Mert ha magamat kérdezem, ha lenne lehetőségem nekem dönteni és nem mások döntenének helyettem, akkor én Őt választanám. Harcolnék érte, harcolnék miatta, mert megérné, mert szeretem őt annyira, hogy egy-két démon támadást elszenvedjek, de tudom, hogy élve úsznám meg, mert nincs olyan, hogy engem legyőzzenek. Ilyen nincs a tervben, szóval ez nem történhet meg.
- Én is rafinált vagyok. – mondom huncut mosollyal, de tekintetemben továbbra is látszódik, hogy a mosoly ellenére komolyan veszem minden egyes szavát, viszont az nagyon nem esik jól, hogy alábecsül engem. Sok mindenre képes vagyok, sőt, szerintem még magamat is képes lennék meglepni, hogy miket véghez tudnék vinni, ha valamit igazán nagyon szeretnék.
- Több, mint 500 éve élek, szerinted életben lennék, ha nem gondolkodnék néha az ellenfeleim észjárásával? – kérdezem ironikusan, majd pár pillanatra elpillantok róla, de amint meghallom ismét Asmodeus hangját, újra a szemeibe nézek, de továbbra sem állok hátrébb tőle. Olyan közel vagyunk egymáshoz, de még is oly távolinak tűnik az egész.
- Nincsen szóval, Asmodeus! És elegem van abból, hogy alábecsülsz, mintha nem ismernél. Fogalmad sincs, hogy mire vagyok képes. – emelem fel kicsit a hangomat, de rögtön elhallgatok amikor meghallom a következő mondatát. Nem cselekszik, nem csinál semmit, csak kimond egy mondatot, amivel képes belém fojtani minden egyes szót.
- Akkor gyere vissza velem New Yorkba... – mondom ki végül halkan.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Szer. Dec. 20, 2017 6:30 pm

Kath && Asmo

 

Vannak dolgok amiket egy személy nem mondhat csak úgy ki. Ezért se mondtam most ebben a percben azt, hogy jobb ha mellettem van, ám az még inkább ha nem mondom el neki. Túlságosan a szívére venné, nőne egy kicsit a mája. Amit most kivételesen nem akarok átélni. Tudom, hogy ez az állapot nem tartana az idők végezetéig. Mert minden csoda ahogy a mondás is tartja, csak három napig tart. Vagy az én estemben addig amíg rá nem unok dolgokra.
Semmi sem rosszabb annál ha valamire ráununk. Unalomból semmi értelme, hogy folytassuk azt amibe éppen egyszer belekezdtünk. Ám őszintén szólva van amit egyáltalán nem tudok megunni. Az emberiség néha napján képes meglepni, nekik köszönhetően olykor gyermekien felcsillan a szemem és lecsapok az áldozatomra.
Általában az érzelemmentesség az ami ilyenkor megment, hogy nem kötődöm a partnereimhez, arra ösztökélem őket is, szintén tegyenek így. Az érzések ugyanis befolyásolnak és gyöngévé tesznek minket, ezért nem kell szerelembe esni ha első vagy sokadik alkalomra is összeér minden porcikánk.
Persze elbuktam. Ha nem így lenne, itt se lennék. Nem állnék előtte, nem sóvárognék utána, nem félteném, hogy egyik pillanatról a másikra csak úgy megszűnik létezni. Fontos nekem. Ezt persze sose mutatom ki, soha nem is fogom. Nem érezheti, hogy számít valamit.
– Mmm az semmi ahhoz képest ami még rád vár. – persze a pokol mindenki számára más jelent, egyesek szerint nem kell várnunk haláluk napjáig, mert az élet melyben élnek tele van gyötrelemmel és igazi pokol számba megy. Pokoli lehet a privát szerencsétlenségükben élni nap, mint nap, melyeket valójában maguknak kreálnak az emberek, mi csak rásegítünk a szenvedéseik fokozásában.
Egyesek félnek, bemesélik maguknak, hogy az ami előttük áll az rossz, ki kell kerülni. Sohasem mernek szembe nézni mindazzal ami jöhet, mert nem mernek kockáztatni. Képtelenek felfogni, hogy az életet élni kell, megragadni a lehetőségeket és élni velük. A jövő lehet, hogy rejtelmes, de ha nem tesznek az eléréséért és megismeréséért semmit akkor tényleg rémséges lesz.
– Ne becsüld alá az én ellenségeimet. Egy lapon se lehet emlegetni őket a tieiddel, mivel rafináltabbak és meg kell próbálnod az ők fejükkel is gondolkodni. Ha nem ismered az ellenségeid elvagy veszve. Tudnod kell mi az ami motiválja őket és miért teszik azt amit. Te elszoktál ilyesmiken gondolkodni? – felvonom a szemöldököm kíváncsian. Persze nem arra próbálom rávezetni, hogy az indulat gyakran nem vezet semmihez és még inkább ő lesz a kalamajkában. Mert van, hogy én se gondolkodok, hanem cselekszem. Önfejűen és persze, hogy én iszom meg a levét, mert nincs senki akire áttehetném a hibáimat, a terheimet, a problémákat amivel szembe kéne néznem.
A megjegyzésére én is elnevetem magam. De hirtelen elkomolyodásommal próbálom azt jelezni neki, hogy ez most nem vicc tárgya. Nem hülyéskedhetjük csak úgy el a dolgot.
– Nincs energiám arra, hogy baromságokkal etesselek és elhitessem veled, képes vagy legyőzni végleg egy démont. Mert ehhez nem én kellek. Hanem valaki más. Akinek több türelme lenne hozzád. Tudom, hogy nincs ilyen személy, szóval… – próbáltam nagyon okoskodó lenni, mint aki ténylegesen tudja, esetleg sík egyedül tengeti az életét.
– Mert esetleg melletted nem figyelek az éppen aktuális gondokra?

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Vas. Dec. 10, 2017 2:38 pm

Asmodeus && Katherine

 


Fogalmam sincs, hogy pontosan Asmodeus mit is vár el tőlem. Mit akar mit mondjak, vagy mit csináljak, hogy jó legyen neki? Mondjam neki azt, hogy az életem sokkal jobb és sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lenne a részese? Igen, lehet, hogy ez így lenne, hogy tényleg minden egyszerűbb lenne, ha egyáltalán meg sem ismertem volna, de nem így történt. Megismertem, tudom milyen amikor dühös, tudom milyen amikor egyáltalán nem akar senkit sem maga mellett tudni, de viszont azt is tudom, hogy milyen az igazi Asmodeus, amikor megmutatja a normális énjét, ami bizonyítékot ad, hogy márpedig, egyszer, nagyon régen még ő is angyal volt. Hihetetlen, mi? A Nagy Asmodeus angyalként. Szinte még nekem is nehezemre esik elképzelnem, hogy milyen lehetett ez a férfi jóként. Olyan emberként aki nem gyilkol, nem kínoz meg másokat és nem szenvedélye az ami.
Valamilyen szinten hiányzik a régi életem, bár nem tudom, hogy eközé vajon tartozik e az emberségem is. Emberként törékeny voltam és legyőzhető. Megmondták nekem, hogy mit és hogyan csináljak, be akartak skatulyázni ez nekem pedig nagyon nem tetszett, és ezért is kaptam erőre azután, hogy vámpírrá változtam. Megváltoztam. Sok ember nem örül annak amikor átváltozik vámpírrá, de velem ez pont ellenkezőleg volt. Imádok mindent ami ezzel jár, leszámítva, hogy soha nem láthatom a napfényt, de úgy vagyok vele, hogy ez járulékony veszteség. Imádom azt, hogy erős vagyok és végre az emberek nem tudnak áttaposni rajtam, nem tudnak kihasználni, hiszen immáron több eszem van hozzá, mert már megjártam a sötét oldalt és a poklok poklát is. Oda vagyok érte, hogy gyors vagyok, hogy bárkit legyőzhetek, és imádom kihasználni a vámpírság adta előnyöket. Nem érdekel, hogy nem láthatom a napfényt, hiszen annyi minden szól ezellen az egy dolog ellen, hogy úgy vagyok vele, hogy valamit valamiért. Halhatatlan vagyok, és az emberek soha semmit nem kaphatnak meg ingyen. Örök sötétségre és kárhozatra vagyunk ítélve, de legalább stílusosan élhetjük az életünket.
- Úgy látom elfelejtetted, hogy megjártam már a poklok poklát is. – mondom gunyorosan, a szemeibe felpillantva, majd kicsit távolabb sétálok tőle. Szükségem van egy kis távolságra, hogy tisztán gondolkodjak. De amint távolabb sétálok tőle, érzem, hogy fáj már ez a kis távolság is. Megállok mellette és úgy pillantok ismét rá.
- Megvívtam már a saját harcaimat, akkor a te ellenségeiddel miért ne tudnék szembe nézni? Erősebb vagyok, mint amennyire látszik. – hangomban immáron már nem fedezhető fel a gúny legapróbb szikrája sem, kizárólag csak a komolyság. Nem akarom újra elveszíteni őt.
- Harcot akarsz gyakorolni velem, vagy mi? – kérdezem és elnevetem magamat a mondata hallatán, hogy szerinte nem tudnék elbírni az ellenségeivel, de ezen segíthetünk. Még is mi a fenére gondol? Ki akar képezni, vagy micsoda?
A nevetést abba hagyom amikor ismét megszólal és egy halvány mosoly kerül helyére.
- Azt hittem, hogy nem akarsz az életem részese lenni, akkor miért akarsz vissza jönni velem? – vissza sétálok elé, közel lépek hozzá és a tekintetét fogva tartom, nem nézek el és nem hagyom, hogy elpillantson. Meg akarom csókolni.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Kedd Dec. 05, 2017 11:15 am

Kath && Asmo

 

Az emberek, akárcsak a haragjuk különbözik, így érthető ha mindenki másfajta bosszúval áll elém és azt várja, hogy agyafúrtabb legyek és túljárjak az eszükön. Mondhatnám, hogy már belefáradtam, mert szinte senki se tudja mivel tarthat sakkban, éppen ezért azt kell hinniük, semmi sem érdekel annyira esetleg fontos legyen a számomra. Hiszen lényegében semmi sem elég fontos azért, hogy küzdjek érte. Úgy értem a végsőkig. Amikor már úgy érzem végleg megszűnnék és az segítene ha… Semmi, mivel az ilyesmi elég bonyolult kivitelezést igényel, azért a nagy része meg se próbál kitörölni a rémkönyvekből, ahol valamilyen formában valaki nagyon ostobán megemlíti a nevem. Hiszek abban, hogy a neveknek ereje van, még Odüsszeusz is tudta, hogy nem mondhatja el a küklopsznak, hogy mi a valódi neve, ezért Senkinek nevezi magát. Hasznos azoknak akik Odüszeuszhoz hasonlóan valamennyire agyafúrtak tudnak lenni, kivéve ha a végső szóról van szó. Olyankor természetellenesen amikor az illető biztonságban érzi magát tényleg felvállalja az igazi nevét. Így persze, hogy még az olyan elszánt és ravasz emberek is megkapják méltó „jutalmukat” mint Odüszeusz.
Csak azért hoztam fel az ő példáját, hogy szemléltessem milyen sok ereje van egy névnek. Hogyha a társai kérdeznék az embert ki bántja vagy bántotta ez a senki szó ott legyen, lebegjen a feje felett. Én azonban vagyok valaki, egyesek szívesen burkolóznak a nevem köré, követnek el szamárságokat Asmodeus nevében, csak mert úgy hiszik a nevem mindent elbír. Az ilyen bosszankodó, bosszús, bohókás alakokkal is foglalkoznom kell. Meg a démonaimmal, a testvéreimmel. Tehát van egy egész had ami a vesztemet akarja és egy gyenge pontot keres, amivel legyőzhet, leigázhat.
Kíváncsian tekintek a szemeibe. Katherine szemeibe. Mintha valami értelmet akarnék kilesni onnan, mintha meg akarnám tudni, hogy mi megy végbe benne. Mintha önmagam keresném a tekintetében, írisze tükrében, egy olyan férfit aki én soha sem lehetek és nem is vagyok. De ő talán másnak lát, hiszen már tudja milyen ha velem van, illetve ha nélkülem.
– Képes volnál démonokkal százaival és utálkozó látszólag elpusztíthatatlan halhatatlanokkal is szembe nézni? De úgy értem egyszerre? Csak mert akármikor megeshet, hogy a rakoncátlan sereg összefog és úgy dönt talán együttes erővel legyőzhet? Engem, nem téged. De ahhoz tudniuk kell mi az amivel ezt elérhetik. Nem akarom hozzád vezetni őket. Még ha gyakran az agyamra mész, akkor sem. – az utolsó megjegyzést már csak azért is hozzá tettem, nehogy véletlenül elszánja magát és fontosnak érezze a szerepét az életemben. Semmi másért nem tenném kockára az ő épségét mintsem azért, hogy velem lehessen, az ágyam másik szélén nem pedig a „harcmezőn”.
– Nem. Nem tudsz. Még nem. Most még nem. De ezen segíthetünk. – egy pillanatra eltűnődöm, hogy vajon megéri-e egy olyan fortyogó kis lénynek mint amilyen ő fegyvert adni a kezébe. Ám nem most fogok a haragjával szembe nézni. Most csak őt akarom.
– Vissza megyek veled, ha kéred. – bököm ki végül. Bár most már amúgy is mennék, ha nem kérné. Ki tudja meddig lehetett itt és ki szerezhetett tudomást az ittlétéről.

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Vas. Dec. 03, 2017 2:36 pm

Asmodeus && Katherine

 


Csak nézem őt és próbálok rájönni, hogy vajon mi lenne a helyes cselekedet a részemről. Habár nem vagyok arról híres, hogy jó döntéseket hozok vagy, hogy éppenséggel mások érzéseivel törődök. Csak saját magammal szoktam foglalkozni, a saját érzéseim a fontosak és az életemet mindenáron megvédem, legyen szó arról, hogy meg kell ölnöm miatta valakit vagy esetleg bárkin átgázolni. Nem nagyon szoktam foglalkozni a következményekkel.
Csak nézem őt, és próbálok rájönni, hogy miért kellett beleszeretnem ebbe a férfiba. Mikor. Hogyan. Miért. Mikor lettem egyáltalán szerelmes belé? A vonzalom, a testi kapcsolatunk mikor alakult át abba, hogy minden egyes pillanatot vele akartam tölteni? Ha nem volt mellettem akkor szinte rögtön hiányzott, mert nélküle teljesen más az életem. Üres és unalmas. Lényegtelen.
Mióta kilépett az életemből, pontosabban mondva szó szerint kidobott, azóta nem igazán találom a helyemet. Sőt, elkezdtem megváltozni, rossz irányban. Mondjuk, kinek mi a rossz, számomra ez;
nem nagyon van kedvem semmihez, se gyilkoláshoz, se vériváshoz, mondjuk az elengedhetetlen számomra az életben maradáshoz, szóval azzal nem tudok mit kezdeni, de nem is tudom, hogy csak úgy unalomból, vagy, mert úgy tartotta a kedvem, mikor öltem meg embert utoljára. Hiányzik már ennek az élvezete, amikor az áldozatod szemében látod a félelmet, hallod a könyörgést, hogy ne öld meg. Megdobogtatja a szívemet amikor ilyeneket élek át, de amióta Asmodeus nincs mellettem, már ezekhez sincsen kedvem. Minden jó kedvet magával vitt és csak egy nagy ürességet hagyott maga mögött.
Akaratlanul elnevetem magamat amikor azt mondja nekem, hogy úgy sem engedelmeskednék neki. Próbálok unott fejet vágni, de nem tudom leplezni azt a nagyon halovány mosolyt az arcomon szavai hallatára, hiszen jól tudja, jól ismer. Nem engedelmeskedek neki. Nem vagyok az a fajta ember aki fejet hajt mások előtt, aki behódol másoknak, akinek lehet parancsolni. A saját utamat szoktam járni, a saját harcaimat vívom meg, és talán a legnagyobb harcom az maga Asmodeus.
Meglep a csók, de nincs bennem annyi erő, hogy hátrébb álljak tőle, nem akarok távol lenni tőle. Érezni akarom őt, az illatát, az érintését, a csókjait, egyszerűen mindent amit Ő képvisel. Nem akarok újra távol lenni tőle.
Nem tudom, hogy mit mondhatnék arra, hogy nem félek tőle. Alapjáraton sem vagyok egy félős típus, Asmodeus pedig sosem jelentett akkora veszélyt rám nézve, hogy félnem kelljen tőle. Megmentett.
Szemet forgatok amikor a köztünk lévő távolságot megpróbálja beadni nekem, hogy csak azért van, mert félt engem, mintha nem tudnám megvédeni magamat.
- Nekem is vannak ellenségeim és velük is eltudok boldogulni, a tieid mennyiből lennének mások? – nézek fel rá, és nem lépek hátrébb, és nem akarom, hogy ő tegye meg az első lépést hátra. Nem akarom, hogy hátrafelé haladjunk.
- Megtudok küzdeni velük.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Csüt. Nov. 30, 2017 7:16 pm

Kath && Asmo

 


Ha valamit nem szívvel teszel, akkor abban bizonyára semmi sikered nem lesz. De legalább mindentől megóvhatod a csöpögő és érzelgős énedet amitől minden nő bomlana utánad. Csak jó színésznek kell lenni, de manapság nem a macsó man-t keresik, nem az elérhetetlen kőszívűt, hanem a szelíd és jámbor teremtést, amit én nem igen tudok produkálni. Egyrészt, mert nem őzike szemeim vannak, amik vonzzák és elkápráztatják a kíváncsi tekintetet, hanem megkapó és mély, amiben senkinek sem lenne szabad elveszni. De mégis mindenki eszét veszve beleesik ugyanabba a csapdába. Elkezd hinni egy olyan kapcsolatban ami nem létezik, egy olyan életet álmodik meg önmagának, amiben nem illek bele. Amibe sose fogok beleilleni. Mert nyugtalan vagyok, nem tűröm meg a láncokat, nem lehet egy ketrecbe zárni és majmok módjára mutogatni, hogy én márpedig ennek a személynek a tulajdona, a játéka, a szeretete tárgya vagyok. Ennél a pontnál meg, a tárgyon van a lényeg. Amikor az illető nem tud különbséget tenni „ember” és tárgy között. Hogy a kettő szerepe és fogalma egybefolyik, egybeolvad és eggyé válik, talán mindig legrosszabb esetben örökre. Az örökre szó meg az olyanoknál, mint én valóban a végtelenséget jelenti. Mert számomra, csak az létezik. Semmi más. Csak az, hogy nap mint nap emlékeztetnem kell magam arra, ki nem vagyok, ki ne is legyek soha. Amikor azt állítja, hogy több pofont is adhatna nekem, ha szeretném csak szemet forgatok. Túlságosan is megkedveltem ezt a nőt ahhoz, hogy ne pofázzak vissza neki akkor amikor éppenséggel tudnék. Hogy azt higgye csöppet sem tökéletes, hogy olyan, mint egy rossz gyerek – mert hozzám képest még valóban az.
– Tudom, hogy te kérés nélkül is adsz. Szóval lényegtelen, hogy én mit szeretnék. Úgysem engedelmeskednél. Te annál ellenszenvesebb vagy. – ami persze nem feltétlen rossz tulajdonság az ő estében. Hiszen gyakran pont ez az ami annyira izgalmassá teszi Kath-et. Amit nem vallanék be neki nyíltan sosem. Ahhoz túl büszke vagyok, ő meg arcátlan megjegyzésnek venné. Ezért nem is használok ilyesféle bókot ha róla van szó. Úgyis rosszul érti, pontosabban zokon veszi és én túl lusta vagyok ahhoz, hogy magyarázni kezdjem neki a szavaim mögött rejlő igazságot.
– Tudod mi a baj? Hogy te nem félsz tőlem. – nem mintha kellene. Nem mintha azt akarnám, hogy féljen. Ha félne akkor még az érintésemet se tűrné. Amit nagyon, de nagyon rossz néven vennék. Különben is, ahogy a mondás tartja, az ördög sose a rondábbik felét viszi ünnepségre, hanem a legnyálcsorgatósabbat, hogy minél többen epekedjenek iránta. Mert ő ilyen, a nap fénypontja akar lenni, el akarja happolni a babérokat mástól, szomjazik a csodálatra, az elismerésre. Vagy az én esetemben a vágyakozásra, a csókokra és ennél sokkal többre.
– Akkor ne üss meg. Ez a te választásod. – vonnék vállat, hogy tetézzem nemtörődömségemet valamiféle mozdulattal is, de nem teszek így. Nem nyomatékosítom meg a szavaimat, hiszen a szavak gyakran hazudnak, az én esetemben szinte mindig.
– Ha szereted az életed akkor be kell látnod, hogy nem élhetek veled. Ki akarsz száradni teljesen, miattam? Nem tudlak megvédeni. Örökké nem. Az én ellenségeim meg, sose pusztulnak el. De te… Ti kárhozatra ítélt lények akármikor vakvágányra futhattok és elveszíthetitek az esélyt, míg én nem. – itt ennél a pontnál a homlokomat az övének érintettem, hogy… igazából összefogom zavarni. Tudom. Ezt is akarom.

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Csüt. Nov. 30, 2017 12:13 pm

Asmodeus && Katherine

 


Felvont szemöldökkel nézek Asmodeusra amikor felháborodottan néz rám és kérdezi, hogy nincs köze hozzám. Hát, mit szépítsek rajta? Igazából egy senkik vagyunk a másik számára. Nem ígértünk meg semmit, nem járunk egymással, nem vagyunk együtt. Nem fogadott hűséget, nem tudja elkötelezni magát, nem tud egy embernél megmaradni, telhetetlen, pedig szerintem képes lennék megadni neki azt amire vágyik, hiszen eddig sem panaszkodott rám, csak azok után, hogy elkezdtünk egymás iránt érezni dolgokat. Legalábbis szerintem. És bárhogyan is próbálja tagadni és bármennyire is elakar lökni magától, de tudom, hogy ő is érez irántam valamit. Ahogy a szemeimbe néz vagy ahogyan hozzám ér. Az, amikor megmentett attól a démontól. Simán megtehette volna azt, hogy ott hagy meghalni, de valami belső hang arra vezérelte, hogy megkeressen engem. Már nem is tudom, hogy akkor mennyi ideje nem találkoztunk, mert az az időszak eléggé összefojt, már nem volt időérzékem csak napról-napra próbáltam túlélni a kínzásokat és az éheztetést.
Belegondolok, hogy mi volt régen és a hideg is kiráz, szinte érzem ahogyan a hideg végig fut a hátamon, csigolyáról-csigolyára. Amikor a belső szerveim konkrétan majdnem szó szerint át lettek rendezve, de talán a legrosszabb még is csak az éheztetés volt. Éreztem ahogyan elkezdek kiszáradni, ahogyan a vér az ereimben sokkal lassabban folyik, olyan érzés volt, minta a torkomat csiszolópapírral dörzsölnék, és ezt kellett éreznem legalább 2 héten keresztül. Tudom, hogy ez már mind-mind a múlt, de még sem tudok olyan egyszerűen túllépni rajta, mert annyi fájdalom ért akkor, hogy nem tudom elfelejteni. Még mindig élénken él bennem minden egyes pillanata, ahogyan az is amikor Asmodeus elvitt Philadelphiába egy motelbe, ott magamhoz tértem, de azt kívánom bár ne így tettem volna, mert amit tőle kaptam az még a kínzásokon is túltett. Olyan dolgokat vágott a fejemhez amik szíven ütöttek. Olyan fájdalmat éreztem akkor és ott, amiről fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen.
- Adhatok én neked többet is, ha szeretnéd. – vonok vállat és a hangomból lerí, hogy mennyire lenézem őt. Hangnemem flegma és dühvel keveredett. Nem tudok normálisan viszonyulni hozzá és úgy tenni, mintha nem zavarna mindaz amit velem tett.
Váratlanul ér amikor hirtelen elkapja a csuklómat és szinte magához ránt. Nem akarok felnézni rá, de tekintetem akaratlanul is az arcára siklik, utána pedig a szemeibe nézek.
- Azt hiszed megijedek ettől? Hogy ha nem én lennék akkor már halott lennék? Mert akkor nagyon el vagy tájolva. – mondom unottan felnevetve, és pár pillanatra elnézek másfelé. Nem tudom miért, csak már nem bírtam tovább a szemeibe nézni.
Éppen válaszolnék neki amikor hirtelen megcsókol. Hirtelen és váratlanul.
Felnézek rá amikor végül elengedi a kezemet, de nem hátrál, nem lép hátrébb a csók után, és én sem teszek így. Nem akarok távol lenni tőle.
- Nem akarlak megütni... – suttogom végül ezt a három szót és rettentően utálom ezt a helyzetet ami kialakult most. Utálom, hogy nem bírom tettetni azt, hogy minden rendben van.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Vas. Nov. 26, 2017 7:26 pm

Kath && Asmo

 


Nem lakozik bennem jóság, valaha egyszer nagyon régen esetleg volt valami megmagyarázhatatlan tulajdonságom, amit jóságnak lehetett volna nevezni, de mára már nem. Semmi. Semmi sem olyan, amilyen évszázadokkal ezelőtt volt. Így azt sem mondhatnám, hogy szerelmes lennék. Mert ez teljesen más. A szerelem mulandó, időszakos, bolondítja azokat akiket lehet. Én még nem vesztettem el tőle ezidáig az eszem. Talán mert olyannyira tárgyként kezelem az embereket, hogy nem érzek irántuk semmit. Hogy semmit sem jelentenek és pont ennyit érnek. Esetleg valakinek nagyon fontosak lehetnek, a családtagjaiknak, a barátaiknak, a gyerekeiknek és a rokonaiknak, de nekem nem. Ami igazán fontos az az, hogy letérjenek arról a békés útról amiben reménykednek, amiben reménykedhetnek. Rakásnyi olyan dolog van, amit bizonyára egy jól hozott döntéssel máshogyan tennék, de nem vagyok abban a helyzetben. Talán szerencsénkre vagy egyesek szerencsétlenségére. Aki valaha mellettem akar lenni, annak erősnek kell lennie. Ez a démonoknál is így van, csak azzal kötök szövetséget akiben látok némi elszántságot és lehetőséget arra, hogy formálhassam esetleg a saját kényem és kedvem szerint az alakulásokat. Ne a vesztes csapatban játsszak. Szeretek nyerni. Mindenki szeret, tudom, de én még annál is jobban. Egy csalárd világban élünk, persze, hogy sose tisztességesek azok a kártyák amikkel játszok.
– Nincs közöm hozzád? – felvonom a szemöldököm. Oh dehogy nincs! Annyi közöm van hozzá, hogy… nem tényleg nincs. Végső soron nem házasodtunk össze, hűséget se fogadtam neki, csak azzal kecsegtettem őt, hogy simán csak ott voltam neki. Vagy ő volt ott nekem, akkor amikor éppen nem volt jobb dolgom, mint az érzéseibe gázolni. Ha meg valaki megmeri kérdezni, hogy vannak-e neki érzései, akkor gondolkodás nélkül rá tudnám vágni, hogy bizony vannak. Ezt az iménti pofon is jól statuálja. Van benne erő az egyszer biztos.
– Ez minden? Azt hittem egy pofonnál többre vagy képes. De ez is csak téged ír le. – itt ennél a pontnál próbáltam végigmutatni rajta a kezemmel. Csak heccelem, persze, hogy heccelem. Mi mást is tennék éppen most? Közelebb lépek hozzá, nem mintha nem lenne már így is közel hozzám, de még azt a maradék távolságot le szeretném faragni valahogy kettőnk között.
– Ugye sejted, hogy ha nem te lennél akkor már régen nem élnél ezért? – mutatok az arcomra, majd gondolkodás nélkül elkapom a kezét amivel megütött.
– Felőlem utálhatsz minden egyes szóért amit mondtam, vagy tettem veled. Sose fogom megbánni, te se hiheted, hogy képes vagyok rá. Színlelni persze valamit teljesen más, de attól még nem lesz igaz. Neked meg… Mi is kell? Egy második lehetőség arra, hogy megüss? – megszorítom a csuklóját, nem, nem erősen, csak a normális kereteken belül, amiért még biztos nem fog toporzékolni, hogy márpedig én hozzá se érjek. Megcsókolom. Hirtelen. Nem is érdekel ha ő ezt például éppen pont nem akarja, mert dühöghetnékje van. Kit érdekel? Mégis mire számított tőlem? Pont tőlem. Nem számít, hogy nem megfelelő az időzítés a részéről, hogy legszívesebben megölne ha tudna. Szét marcangolna és társai. Elhúzódom tőle. Próbálok savanyú képet vágni, mint akit már nem érdekel. Holott nem erről van szó, csak neki úgy kell hinnie, hogy magasról teszek rá.
– Meg akarsz ütni ezért is? Csak, hogy tudd nem fogok meghatódni tőle, sőt nem bánok semmit sem meg. – elengedem a kezét, túl sokáig szorongattam szerintem és adtam a tudtára, hogy esetleg hiánycikk az életemből.

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Vas. Nov. 26, 2017 2:19 pm

Asmodeus && Katherine

 


Nem tudom, hogy más az én helyemben hogyan reagált volna abban a helyzetben amiben most én vagyok, de azt tudom, hogy nem tudom jelen pillanatban megjátszani azt, hogy minden rendben, mert nagyon nem oké semmi sem. Nem oké, hogy itt van, nem oké, hogy számon kér és a legnagyobb probléma az, hogy bármennyire is próbálom gyűlölni őt, nem tudom. Ránézek és újra meg újra szerelmes leszek belé. Anno, amikor megismerkedtünk egy véletlen folytán Philadelphiában és jó pár éjszakát töltöttünk együtt, megbeszéltük, hogy a kapcsolatunk, hát, nem is tudom...nem mondanám, hogy barátság extrákkal, hiszen nem voltunk akkor barátok, sokkal inkább testi kapcsolat alakult ki kettőnk közt. Szex, érzések nélkül. Aztán ahogy telt az idő és minél többet voltam vele, annál kevésbé ment részemről az „érzések nélkül” rész, mert nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy akaratomon kívül szerettem bele ebbe a férfiba, ebbe a bukott angyalba úgy, hogy fogalmam sincs róla, hogy ez még is mikor történt. Nem tudnám megmondani, hogy mikor lettem szerelmes belé, csak azt, hogy egy idő után észrevettem magamon azt, hogyha nincs mellettem – bármilyen értelemben – akkor elkezdem őt hiányolni és azon jár a fejem, hogy abban az adott pillanatban vajon mit csinálhat. Persze amint belegondoltam ebbe, rögtön lettek is elképzeléseim, hogy nah vajon Asmodeus mivel ütheti el a szabad idejét. Nagyon jól tudom, hogy ki ő, miért bukott le és, hogy mi az ő bizonyos főbűne. Tudtam, hogy kivel kezdek el kavarni, kivel van dolgom és még ezek ellenére is belevágtam. Hát, szerintem hivatalosan is kijelenthetem, hogy eléggé mazochista vagyok, hiszen normális ember biztos elfutott volna egy ilyen kapcsolat hallatán, láttán, én pedig mosolyogva sétáltam vele, mert amondó voltam, hogy sodródok az árral és majd kiderül, hogy mi fog kisülni belőle. Hát, most itt vagyok a végén és már látom, hogy mi sült ki belőle: fájdalom. Rengeteg fájdalom.
Erőltetetten nevetem el magamat amikor arról kezd el beszélni, hogy milyen szánalmas vagyok és bánja, hogy nem hozott tükröt magával, mert így nem tudom megnézni, hogy milyen vagyok.
Pár pillanatig nem is mozdulok, nem szólalok meg csak nézem őt, hátha kiderül, hogy rosszul hallottam, hogy nem azt mondta amit hallottam, hogy mondott. Azok után amiket velem tett és amiket képes volt a fejemhez vágni, még engem mer számon kérni. És akkor még engem nevez szánalmasnak, pedig szerintem pont ő az aki szánalomra méltó.
- Eldobtál magadtól, van saját életem, saját dolgom és nincs jogod ahhoz, hogy elmondjam, hogy például mit keresek itt. Mert nincsen közöd hozzám. – mondom feszült hangnemmel, majd figyelem az arcát, az arckifejezését, majd hirtelen ötlettől vezérelve adok neki egy jó erős pofont, tekintetemben nem más, mint a düh csillog. Már nem a szerelem amikor ránézek, hanem a düh és a mérhetetlen fájdalom amit nekem okozott.
- Ezt mind azért amit velem tettél! – mondom neki az erős pofon után. A tenyerem bizsereg még pár pillanatig, miután csattant az arcán.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Csüt. Nov. 23, 2017 10:11 pm

Kath && Asmo

 


A véremben lévő csillapíthatatlanságot semmi sem tudja elmulasztani, mert tudom, hogy sose lesz megállás. Egyszerűen azért, mert nem akarok leállni. Nálam ugyanis, végkép nincs olyan, hogy a kedvenc területemről egyszerűen undort érezve messze elkergessenek. Nem tudnak. Van amitől egy éltere is elmenne a kedvem, de az pont nem, amit képviselek.
Vele persze egy részem elhitte, hogy lehetek másabb. Lehet egy csöppnyi szívem, szerethetek és szerethetnek vagyis csak szerethetnének, ha hagynám. De még arra sem voltam képes, hogy normálisan elé álljak és felvázoljam neki azt a kesze-kusza rendszert amivel szembe kell néznem.
Tudom, hogy nem értené meg, ez túltesz a női politikán, azon másképp forog egy nő meg férfi agya. Alap, a kettő csak akkor érti meg egymást amikor… soha. Tehát az az idő akkor fog eljönni, amikor én újra megszületek erre az életre, ebbe az életformába.
Talán egy másik univerzumban nem lennék ennyire gyökér, el se hagytam volna, hanem velem maradok, nyúzom az agyát és olyasmivel traktálom, amiről tudom, hogy mennyire szép a fülnek. De csak annyi. Attól, hogy valamit szívesen hallanánk, még nem biztos, úgy is van és az jól van. Az általam kreált világ bizonyára nem is így nézne ki, ha lenne egy Asmodeus univerzuma rész valahol a világegyetem másik felében, elrejtve a földi lakóktól, talán… sehogy se, tudnám rendbe hozni a dolgaimat. Mert ott is, akárcsak itt mindent elrontanék. Megcsalás, kiderülne, hogy mástól van egy gyerekem úgy értem több tucat gyerekem, több tucat személytől, akik a gyerektartás miatt követelnék a pénzüket, amit nem adtam esetleg.
Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, hagyom, hogy a szavai mélyen beszivárogjanak a bőrömbe és egy kicsit esetleg pont semennyire felfogjam mindazt amit mond. Pontosabban ahogy mondja. De nyugodt vagyok. Egész nyugodt. Higgadt. Mint aki tényleg éppen jól végezte volna dolgát és meg se nézi mi történt a világban. Persze jogosan háborog Kath is. Ahogy mindenki más, akit egyszeriben csak magára hagytam, mert attól tartottam a saját testvéreim bántanának. Pusztán szórakozásból, kedvtelésből. Mintha azok az életek porszemek lennének egy nagy homokozóban, amiből várat akarunk mindannyian építeni, de természetesen mindig van olyan testvér aki ledönti a másik homokvárát így bosszúra szomjazva a sértett fél visszaadja a kölcsönt. Ilyenek vagyunk mi is. Nem félünk ártani a másiknak, semmi sem rettent meg attól, hogy hátba támadjuk azokat akiket szeretnünk kellene, aztán meg ha szenvedni látjuk csak nevetünk. Mert ez szórakoztató, egyeseknek. Ahogy a mondás is tartja, mindig azt bántjuk akit szeretünk, ennek az eltorzult változatai vagyunk mi. Mert még azokat is bántjuk akit a másik fél csak egy szikrányit is kedvel vagy kedvelt.
Ez a nő itt, más lapra tartozik. Ő már megjárta a saját poklát és most itt van.
– Nagyon szánalomra méltó vagy amikor így viselkedsz, ugye tudod? Nagy kár, hogy nem hoztam magammal tükröt, hogy bele nézve meglásd magad. Érdekel, hogy hol vagy, amíg ezen a helyen tartózkodsz, tekintve keresnivalód annyi itt, mint nekem egy mennyei helyen. Tehát semennyi. Szóval miért vagy itt? Ki küldött? Vagy magadtól tévedtél erre? Pont erre? – vonom fel a szemöldököm a végén kissé kérdőn s, tudom úgy tűnik leteremtem. De próbálok hűséges lenni Mr. Gyökér énemhez, még mielőtt elővenném Dr. Rendit. Hadd veszekedje ki magát addig is.

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Kedd Nov. 21, 2017 3:08 pm

Asmodeus && Katherine

 


Az utolsó személy akire számítottam, hogy belebotlok itt az Asmodeus. Amennyire csak lehet igyekeztem kiverni őt a fejemből, igyekeztem megfeledkezni róla és mindarról amit anno jelentett nekem, és amit talán a mai napig is jelent számomra. Az a baj velem, hogy sohasem szűntem meg szeretni őt. Mai napig érzem azt, hogy szerelmes vagyok belé. Ez nem egy holmi fellángolás amit a kamaszok szoktak érezni egymás iránt, hogy együtt vannak pár hétig, netalántán maximum 1 évig aztán szakítanak, mert rájönnek arra, hogy még sem illenek össze vagy megcsalják egymást, stb. Érzem, hogy nem csak egy futó érzést táplálok a bukott angyal irányába és ez nagyon zavar. Frusztráló. Konkrétan egy olyan emberbe vagyok szerelmes akibe nagyon nem kéne, akiről tudom, hogy csak rossz nekem, aki nem való nekem és ezt ő maga is megmondta.
Mindannyiunkak megvannak a magunk démonai, ahogyan az ellenségeinkkel sincsen másként, és eléggé hülye kifogásnak tartom azt, hogy Asmodeus azért koppintott le, mert állítása szerint túl sok ellensége van akikkel nem bírnék el. Nagyon jól tudom, hogy az a démon aki 1 hónapig fogva tartott és majdnem szó szerint kiéheztetett, mert nem kaptam vért, az is az ő egyik régi ellensége volt, de basszus, azt is megoldottuk, akkor az összes többi tényezővel miért ne tudnánk megbirkózni? Mindent meglehet oldani, csak akarás kérdése, csak az a baj, hogy ő nem akar engem eléggé, és ez fáj, nagyon fáj. Hosszú idő után végre elkezdtem elhinni azt, hogy számítok valakinek, még akkor is, ha egy olyan emberről van szó, mint amilyen Asmodeus, de aztán rá kellett döbbennem arra, hogy még is mekkorát tévedtem. Sosem fog megváltozni, sosem fogja tudni elkötelezni magát, csak is a poligámia. Sőt, szerintem még meg is veti a monogám kapcsolatokat, hiszen sosem volt benne része. Nem tudhatja milyen jó érzés amikor csak egy embert szeretünk, amikor csak egyetlen egy személy jelenti számunkra az egész világot. Nagyon régen voltam szerelmes, szinte már én is elfeledkeztem arról, hogy milyen jó is ez az érzés, aztán egyszer csak betoppan Asmodeus az életembe és elkezd mindenre emlékeztetni, csak az a baj, hogy megmutatja azt is, hogy pontosan milyen is az amikor csalódunk valakiben. Hülye voltam, hogy egyáltalán feltételeztem róla azt, hogy képes lenne megváltozni. Ugyan!
- Nehogy már te mond meg nekem, hogy hol a helyem és hol nem. – mondom neki és hiába próbálom, de a hangomban fellelhető a düh. Nem is a csalódottság fedezhető fel már rajtam, hanem sokkal inkább a düh. Dühös vagyok rá. Hiszen kijelentette, hogy mellette nincsen helyem.
- Azok után amiket a fejemhez vágtál és ahogyan viselkedtél velem, még is mi a szart érdekel téged az, hogy miért vagyok itt és ki tudja azt, hogy itt vagyok, hm? – közelebb lépek felé két lépést, de nem azért, mert ennyire vágyok rá, hanem azért, mert szívem szerint felpofoznám őt, és szerintem ezt ő is pontosan jól látja rajtam. Már nem úgy viszonyulok hozzá, mint régen, amikor magamra hagyott.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Hétf. Nov. 20, 2017 11:52 pm

Kath && Asmo

 


Talán valaha békességtől virágzott a hely, vidám gyerekkacaj ébreszthette a délig alvókat, akik kénytelenek voltak éjjeli bagolyként akár hajnali négy óráig is fent maradni. Esetleg a munkájuk vagy teendőik miatt, mert nem a fizikai tudományok vonzották őket, hanem a sokkal elvontabb és művészibb, oldalát próbálták a világunknak bemutatni. De már semmi életjelet nem mutat, a valaha virágzó kis birodalom, most sokkal inkább emlékeztet a porig rombolt Trójára. Szeretek a tűzzel játszani, de ez sajnálatos módon nem az én művem. Nem én gerjedtem fennkölt és pusztító haragra, hanem valaki más, akinek szintén átgázoltam a szívén, azóta csak csipked és az orrom alá dörgöli ha sikert ér el. Nem, kivételesen nem Azazel-re gondoltam, hanem valaki másra, aki ugyanúgy érezhet haragot ha akar, mivel képes rá, nagyon is képes rá. Ám az egy teljesen más történet foszlányhoz tartozik, aminek így visszagondolva jobban örülnék ha meg sem történt volna, mert naponta annak a levét iszogatom, ha szembe nézek vele. Valójában ezért is határolódtam most egy kicsit el. Távol a többiektől. A szavaiktól. Az érdekeiktől. Az érveiktől. Ám mégis azon vagyok, hogy amíg én nem avatkozom az ügyükbe, addig ők se nagyon fognak. Csak ugyebár ki tudja? Egyik nap még marhára megjátsszák a kezesbárány szerepét, a másikban meg báránybőrbe bújt vérengző farkasok. Csak az idő és a kedélyállapotuk befolyásolhatja őket, vagy a dacos viselkedésük éppen mi az ami foglalkoztatja őket vagy piszkálja a csőrüket.
Szeretem a káoszt, ezt le se merném tagadni, azt mondanák rám, hogy kezdek megjavulni, de nem. Eszemben sincs hátat fordítani mindannak amit elértem. Miért is tenném? Őszintén?
– Nem hiszem, hogy valóban itt lenne a helyed. – ha már valamit nem hiszünk, akkor legalább ez legyen közös bennünk. A hit hiánya, a szándéké. Hiszen most rögvest, ebben a szent minutumban magamhoz szorítanám őt. Ehelyett mit teszek? Bambán állok, tapodtat se mozdulva felé. Hiszen értelmetlen lenne. Felkavaró. Így is felkavaró, ha simán, egyszerűen csak nézem. Miért akarnék teljesen elalélva még hozzá is érni? Mert hiányzott. De nem fogom a tudtára adni. Megjegyzésére csak szemet forgatok, ám ki tudom játszani a megjegyzését. Azt hiszi, hogy nem tudok mivel visszavágni? Hogy nem tetethetem egy kicsit a hülyét.
– Most is egy csajjal ütöm el az időmet, veled. Mert beléd botlottam. – jó hirtelen csak ez ötlött az eszembe, de nem tehetek róla a hirtelen jött meglepetés mindig ábrándot vált ki belőlem. Furcsa, hogy itt van. Hogy pont itt van, ahol még a madár se jár, maximum szörnyülködni.
– Tudja valaki, hogy itt vagy? – vonom fel kíváncsian a szemöldököm, azt remélve, hogy kapok egy normális választ, ami távol áll a semmi közöd és mit érdekel téged válaszoktól. Ám ez Katherine. Minden egyes porcikájából azt üzeni, hogy…
– A modorodból kinézve, látom még mindig nagyon jól vagy. – nem, csak erőltetem a dolgot, hogy a saját szavainak hihesse, hogy azt hazudja valóban így áll a helyzet és köszöni szépen jól megvan.

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Hétf. Nov. 20, 2017 10:09 pm

Asmodeus && Katherine

 


Nem szoktam ide járni, pont azért, mert eléggé féltem az életemet, de most furcsa módon amikor átléptem a határt és elhagytam a belvárost és sokkal inkább a még jobban lerobbantabb, elhagyatottabb részekre kezdtem el elérni, az járt a fejemben, hogy nem lesz bajom. Nem lehet bajom, hiszen annyi évszázad van már a hátam mögött, hogy csoda lenne, ha valaki letudna győzni. Még a Klávé sem tud elkapni, pedig már vérdíjat is tűztek ki a fejemre. Már nem csupán elkapni akarnak hanem megölni is. Talán pont ezért is döntöttem úgy, hogy megengedem, hogy Sebastian nálam lakjon, hiszen ezzel is csak újabb problémát sikerül kreálnom a Klávé számára, ezzel is csak újonnan sikerül kijátszanom majd őket, hiszen Verlac sem tartozik éppenséggel az angyalok csoportjához. Ő is gonosz, ő sem veti meg a gyilkolást és mi sem bizonyítja jobban ezt az állításomat, mint a legutóbbi cselekedete amikor megölte az igazi Sebastian Verlacot. Tudok a titkáról és szerencsére egyre több mindent sikerül kiderítenem róla és kiszedni belőle azt, hogy pontosan mi is a terve ebben a városban, illetve, hogy ki is ő pontosan. Tudom, hogy az eredeti Verlac külsejét vette fel magára, így hát fogalmam sincs arról, hogy az igazi ember akit a házamban rejteketek az hogyan is nézhet ki pontosan. Valójában nagyon sok mindent nem tudok róla, pedig szeretnék tisztában lenni a dolgokkal, de szinte már-már harapófogóval kell kihúznom belőle a dolgokat, mert nem nagyon akar beavatni semmibe. Mintha nem tudnám magamat megvédeni vagy elárulnám őt. Basszus, több, mint 500 éves vagyok és egy gyilkos lakik nálam, nem hiszem, hogy pont én lennék az a személy aki feldobná őt a Klávénál. Főleg mivel én magam is menekülök úgymond előlük.
Miközben az elhagyatott részen sétálgatok, sikerül jobban szemügyre vennem a környezetemet. Olyan furcsa, mintha itt az idő is ridegebb lenne, mint például New York-ban.
A házak szinte romokban állnak, de ami épségben van, annak is omladozik a vakolata és szinte üvölt róla, hogy nem biztonságos belépni oda.
Sétálok egy ideig majd megállok egy nagy háznál, régebben biztos családi ház volt, most már viszont semmi életjel nincs körülötte. A ház fekete, mintha korom fedné az egészet, mintha tűz süvített volna itt. Nagy kertje van, régen biztos jól eltudtak játszadozni itt a gyerekek. Igazából mindig is érdekelt ennek a városnak, régiónak a története, hiszen nagyon kevés mindent lehet erről tudni. Nincs információ arról, hogy mikor lepték el ezt a helyet a démonok, hogy mikor vették uralmuk alá, vagy hogy egyáltalán éltek-e itt valamikor, még nagyon régen normális emberek, akik nem tartoztak az alvilágiak közé.
Felkapom a fejemet amikor egy mély férfi hangot hallok meg, amiről először nem akarom elhinni, hogy ahhoz az emberhez tartozik aki szinte rögtön az eszembe jut. Hátrafordulok felé és pár pillanatig nem is tudok megszólalni. Asmodeus… Utoljára akkor láttam amikor elhordott mindennek, konkrétan leribancozott és a fejemhez vágta azt, hogy megbánta, hogy megmentett attól a démontól. Azóta nem hallottam róla semmit, nem is tudom, hogy ez hány hónappal ezelőtt történt, de azt tudom, hogy most, hogy megláttam, hirtelen előtört belőlem minden érzés és minden emlék amit eddig valaha megéltem vele. S közben a lelkem mélyén ott üvölt a düh is, hogy hogyan merészelt így viselkedni velem.
- Nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom neked. – mondom és igyekszem dühösen hatni, de nem hiszem, hogy igazán sikerült. Túlságosan is előjött minden amit átéltem vele, amin együtt mentünk keresztül. Az emlék, amikor az a démon fogva tartott és csupán Asmodeus gondolata tartott életben… Bármennyire is akarok haragudni rá, de nem tudok, pedig tudom, hogy mindkettőnk számára az lenne a legjobb és a legésszerűbb, ha eltudnám őt engedni.
- Azt hittem éppen valami csajjal ütöd el az idődet. – ha az első próbálkozásra nem sikerült akkor igyekszem most flegmának tűnni, mintha egyáltalán nem foglalkoztatna az, hogy most szembe találtam magamat vele.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég

Anonymous
Anonymous



Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Hétf. Nov. 20, 2017 8:49 pm

Kath && Asmo

 


Még ha fáj is neki, még mindig azt vallom, hogy ez a legegyszerűbb megoldás. Talán így ráébred, mennyire fárasztó dolog a magány. Az a befásult közeg amibe került, aminek hatására sikerült elzárkóznia a társadalmi élettől. Hogy ez tetszene? Nem, nem tetszik. De nem az apja vagyok, így nem mondhatom meg neki, hogy mit tegyen és mikor tegye. Persze nem baj, hol lenne itt a baj? Látszólag külön utakon járunk, semmi sem keresztezi azokat, ami visszavezethető lehetne a másikhoz. Én azonban mégse teszek semmit, csak ülök a babérjaimon és tényleg köszönöm szépen jól érzem magam így. Hiszen a bonyodalom, fölösleges aggodalomra sarkal mindenkit, beleértve minden csinos pofit akivel a Sors kellően kicseszett és nőnek teremtett. Hiszen a férfiak édes kevés dolog miatt aggódnak, míg a nők. Te szentségtelen Pokol mennyi minden az eszükbe jut! Főleg az első alkalom után, aztán a második után, a harmadik után már elkezdenek a közös jövőről fantáziálgatni, a negyediknél már az egybekelést tervezik, aztán meg gyerekeket, legalább fél tucatot és mellé még egyet, amivel semmi baj sem lenne, ha mástól akarnák, nem pedig olyasvalakitől, mint én.
Persze semmi jónak nem vagyok az elrontója, kivéve a szent dolgoknak, elkezdve a tisztaságig el egészen a dacos makacsságig és hajhatatlanságon túl megbúvó hittig, aminek olykor semmi értelme. Mivel könnyedén megtörhető. Befolyásolható, illetve amíg baj nem történik az illetővel addig naiv és azután változik meg a gondolkodás módja, miután megunt rongybabaként a falhoz vágják, mert elavult és unalmas. Tehát valaki addig jó, amíg naiv. Ha már egyszer becsapják, úgy istenesen, akkor máris meggondolja kiben bízik meg újra. Kinek adja oda a bizalmát, a szívét és azt a kincset ami már soha nem lehet az övé, bármennyire is ragaszkodna utána. Az emberek birtoklási vágya fájdalmasan untató tud lenni, egy bizonyos időintervallum eltelte után. Ami felettébb lehengerlő és lehangoló tud lenni egyszerre, ha a kellő hatást próbálva valami más sül ki a dologból. A ráunás. Ez a baj velünk. Mert valamit megszokunk, túl természetesnek, magától értetődőnek veszünk, aztán amikor egy nap kikecmereg az életünkből felháborodunk a hiányán. Mert akarjuk, akkor akarjuk amikor már nem a miénk. Értékelhetetlen. Az idő amit nélküle töltök, ez holtbiztos. Mégse szaladok vissza hozzá. Nem megy. Van az a megmérgezett jellegű önbecsülés és merész dacosság amivel nem tudok harcolni, önmagammal nem tudok harcolni. Teljességgel képtelenség. Különben is botorság lenne ilyesmin rágódni, ha…
Ha várjunk egy pillanatra! Itt van. Ő itt van. A közelben. Nem vagyok menekülős típus. Ugyan! Miért válnék köddé, ha újra láthatom azt a csodálatra és káprázatra méltó kis pofit amit idejét se tudom már mióta hiányolok. Ha közelebb ér, nem ijesztek rá. Legalábbis nem förmedek egyből rá. Van időnk, nemde?
– Te aztán bevállalós nő vagy, mit ne mondjak! – ez egyfajta "Szervusz, de örülök, hogy látlak, nagyon hiányoztál, akarlak, még mindig akarlak, és persze, hogy szeretlek még mindig, ahogy mondtam." szövegelés helyettesítő. Ugye nem fogja azt hinni, ezzel állók elé?

I’ll be there when you need me ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Katherine Wright
Vámpír

Katherine Wright
Katherine Wright


❖ new york
Tartózkodási hely :

2016. Jul. 23.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠ Hétf. Nov. 20, 2017 7:38 pm

Asmodeus && Katherine

 


Még egy olyan magam fajta embernek is merész ide tévedni, pedig nem éppen a fiatal vámpírok közül származok, jó pár száz évet megéltem már, még is merész húzás volt az, hogy átléptem Pandemonium határát. Ez az egyetlen olyan hely ahol kizárólag démonok és alvilágiak laknak, de leginkább démonok, vérszomjas vámpírok és természetesen a hold gyermekei, a vérfarkasok. A rosszabbik fajtából.
Nem arról van szó, hogy félnék, mert arról szó sincs, hiszen mint mondtam, sok mindent megéltem már és sok mindenen is mentem már keresztül, hiszen még is csak több, mint 500 évet magam mögött tudhatok, ezzel pedig az egyik legidősebb vámpír vagyok New York-ban, nem is értem, hogy akkor miért Raphael a vámpír klán vezetője, hiszen hozzám képest szinte semmit sem tud az életről, nem élt meg sok mindent, nem éppen a rangidősnek kéne vezetnie a vámpírokat? Sokkal több mindent tudok, mint ő. Nah nem mintha annyira akarnék bárkiért is felelni, hiszen ha én lennék a vezetőjük akkor minden egyes tettükért felelősséget kéne vállalnom, hiszen az én irányításom alatt történnének a dolgok, nekem pedig más sem hiányzik az életemből, mint az, hogy kérdőre vonjanak a döntéseimért. Mondhatni magányos farkasként élem az életemet, nem számít mások véleménye. Ráadásul a bónusza annak, hogy egyedül vagyok, hogy így a Klávé is kisebb eséllyel akad a nyomomra. Szinte fájdalmas, hogy milyen jól megtudok előlük szökni. És akkor még ők hívják magukat a nagy irányítóknak, amikor nemhogy Valentine-t, de még engem sem tudnak elkapni. Valentine megkaparíntott két végzet ereklyét is, és már csak a tükör hiányzik, hogy mind a három meglegyen. Hát, a Klávé helyében én nagyon gyorsan összeszedném magamat.
Ahogy Vivian-nek is megígértem, igyekszem utána járni annak, hogy mikor mi történik az alvilágban és éppen ki akar (rajtam kívül) rosszban sántikálni. Kivételesen az alvilágiak is egy dolgot akarnak az árnyvadászokkal együtt: mégpedig megállítani Valentine Morgensternt, hiszen minket akar elpusztítani.
Pont ezért vetemedtem arra, hogy eljövök ide, hiszen konkrét alvilági bandák lapulnak ebben a lerobbant városban, és ha valahol akkor itt biztos megtudok egy-két számomra hasznos információt.
Természetesen már sötét van, nem is tudom, éjjel egy körül lehet már, én pedig már a külvárost is elhagytam, cipőm sarka halkan koppan a vizes aszfalton, ha felpillantok az égre még most is lehet látni, hogy bármelyik pillanatban eleredhet az eső, de ez nem tántorít el a célomtól.
A lakórésznél sétálgatok éppen, de ugyan olyan lerobbant akárcsak a város többi része, bár nem is tudom miért számítottam másra.


<3 ● ● coded by Elena



Vissza az elejére Go down
Admin
Vezetõség

Admin
Admin


mindenhol
Tartózkodási hely :

2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :


Utca Empty
TémanyitásUtca ↠ Pént. Márc. 03, 2017 10:55 pm

***



Vissza az elejére Go down
https://shadowhunters.hungarianforum.net
Ajánlott tartalom




Utca Empty
TémanyitásRe: Utca ↠




Vissza az elejére Go down
 
Utca
   
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Utca
» Utca
» Kihalt utca
» Egy elhagyatott utca
» Utca az Intézettel szemben

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: