Gwendolyn Hope Edwards

Két perc. Két perc van hátra délig. 120 másodperc választ el attól, hogy láthassam azt a gyönyörű, vidám és kissé féloldalos mosolyát. Nem bírok várni.
Az üzletet virágok illata tölti be, mégis érzem az izzadtságom szagát. Letörlöm a verejték cseppeket a homlokomról. Megigazítom a névtáblámat a fehér köpenyemen, amin ékes betűkkel virít a Gwendolyn Hope Edwards név. Körmömmel a pénztárgépen dobolok, ez az egyetlen hang, amit hallani lehet az üzletben. Idegtépő a csend. Az órára pillantok.
90 másodperc.
Hallom kintről a new yorki utcák hatalmas zsivaját. A virágüzlet tulajdonosa egy idős férfi, aki még annak idején bérelte ki a helyiséget, ami akkor a legforgalmatlanabb utcának számított egész New Yorkban. Ma már nem.  A hajamhoz kapok és az ujjaimmal kezdem el fésülni. Találok egy csomót, azzal kezdek el babrálni
60 másodperc.
Melegem van. Nagy a hőség idebent. Bekapcsolom a ventilátort, maximum sebességre állítom. Sokkal jobb.
50 másodperc.
A pénztárgép melletti üvegtálkában lévő cukorkák közül kiveszek egyet és a számba teszem. Mentolos.
40 másodperc.
Elrendezem az asztalt, mindent milliméter pontosan helyezek el.
30 másodperc.
A számat kezdem el tépkedni, de hamar le is állítom magam.
20 másodperc.
Látom ahogyan az üzlet előtt leparkol a már túl ismerős autó. Kiszáll belőle. Becsukja az ajtót. Fellép a járdára és közeledni kezd. 10.. 9.. 8.. 7.. 6.. 5.. 4.. 3.. 2.. 1..
Másodpercre pontosan nyílik az ajtó, és lép be rajta a várva várt vevő. Darius.
- Szia Gwen, hogy vagy? - kérdezi, de én teljesen elveszek mogyoróbarna szemeiben.
- Gwen?
Felriadok, aminek eredményeképpen beverem az ujjamat az asztalba.
- Áhh, szia Darius. Köszönöm, remekül. És te? Milyen rég találkoztunk. - teszem fel én is a kérdéseimet egy kissé ijesztőre sikerült "mosoly" kíséretében.
- Köszönöm, én is. Ja, nagyon.
Ami azt illeti tegnap láttam utoljára. Akkor is hajszál pontosan érkezett, és ugyanazt rendelte.
- Orchidea? - tudom, hogy ezt kéri, nem is várom meg a válaszát.
Kilépek a pult mögül, és az orchideák felé veszem az irányt. Kiveszek egy csokorra valót, és vissza megyek a pult mögé.
- Mondd csak, Gwen, szabad vagy a hétvégén? Emily talált egy gyönyörű éttermet, de nem tudunk elmenni,ezért arra gondoltam, hogy esetleg lenne kedved-e eljönni velem.
Emily. Ő Darius barátnője, miatta jön be naponta hozzánk, neki veszi a virágokat. Nem tudom mit eszik rajta Darius, a lány egy hisztis picsa, és biztos vagyok benne, hogy Emily nem egyszer félrelépett.
- Persze.
Bekötöm a virágokat, majd becsomagolom őket. Darius kezébe nyújtom a csokrot és mellé egy kis cukrot.
Vissza akarja adni, de nem fogadom el.
- A ház ajándéka. - felelem.
Kifizeti a csokrot és az ajtóhoz megy.
- Akkor szombaton 5-kor a házad előtt várlak. Szia! - majd kilép.
Motyogva én is elköszönök tőle, pedig tisztában vagyok vele, hogy már nem hallja. Csüggedten ülök le a székembe, de tudom, hogy holnap úgyis újra látom..