C.C.C.M.C. - Sad story

Egy kellemetlen érzés üldözött reggel óta, nem hagyva nyugodni egyetlen másodpercre sem. Reggel óta sok idő eltelt azonban, én pedig nem vetem meg a piát, s mivel az elnyom mindent, reméltem, ha legurítok néhány pohárral, akkor elmúlik. De nem: az este közeledtével, ahogy készülődtünk a bulira, ez az érzés egyre csak erősödött, s táptalajául félelmem szolgált. Magam sem tudtam ugyan, mitől is félhetnék, mi az, mitől a családom, a falkám meg nem véd, mégsem csillapodott az érzés.
Az egyik sarokban elhelyezett fotelban foglaltam helyet, melynek bőrborításán meglátszott az idő, de nem is csoda, ez a darab évszázadok óta a Cruz család tulajdona, a mi tulajdonunk. Innen figyeltem a mulatozókat, néha-néha kortyolva egyet a kezemben tartott pohárból, hagyva, hogy az alkohol marja torkomat. A bátyám és a felesége... Szép párt alkottak, mi tagadás, talán én is bevállaltam volna egy ilyen csajt, ha találok egyet, de ezidáig ezen vágyam nem teljesült. 11 éves évfordulójukat ünnepelték éppen, láthatóan jó hangulatban, s az ő boldogságuk átragadt a többiekre is... Vagy, legalábbis a többségre, voltak azonban néhányan, akik csak komor arccal méregették őket. De kit is érdekeltek ők? Még jó, hogy senkit.
Egyetlen céltudatos kiáltás vágott át a termen, megakasztva a táncot, a zenét, s odavonzva mindenki figyelmét. Egy kihívás volt a bátyámnak... Akarom mondani az alfánknak, s nem is akárki intézte... Személyesen a falka bétája volt, a hűséges, öregedő Jonah, aki eleddig a legkisebb jelét sem mutatta, hogy hatalomra vágyik.
- Ember, te most szórakozol?! – Ki a fasznak képzeli ez magát? Ekkora pofája lenne talán, hogy bétaként bármit megtehet? Hogy képes valaki ilyen baromsággal elrontani ezt... Ezt az egészet? S mért pont most? Mért nem lehet a buli után? Ha egyetlen árva kérdést is sikerült megválaszolnom, több tucat másik ötlött fel bennem, mind arra várva, hogy valaki választ adjon rájuk. De nem, csak én tudhattam róluk, s nem kívántam mindegyiket megválaszolni.
- Nyugalom. – Emelte elém kezét bátyám, megakadályozva, hogy bármit is tehessek. Arcán a megszokott magabiztosság volt látható, boldogsággal egészítve ki. Lassan állt fel helyéről, s indult el kihívója felé. Láttam, ahogy felesége aggódva néz rá... S félelmem ismét felerősödött, csak törtetett előre és semmi sem állíthatta meg. Legszívesebben felpattantam volna és addig vertem volna azt a barmot, amíg levegőt kap, de azzal egész biztos azt értem volna el, hogy a bátyámat gyávának tartsák, s aláástam volna vele tekintélyét is. Sosem szívleltem, valahogy... Gyengének tartottam. Olyannak, aki csak ül és szépen megvárja a halált.
- Kint. - Intett fejével Jonah az ajtó felé, s nem várva meg testvérem válaszát, rögtön el is indult kifelé. Láttam bátyám arcán, hogy vonakodik, s egy pillanatra felcsillant szememben a remény, miszerint nem megy ki. De mindhiába, a következő pillanatban csalódnom kellett, mikor mégis megfordult és Jonah után ment. Igen, tudom, meg kellett tennie, mégis, utáltam állni és várni, hogy túléli-e, avagy sem. Én nem mentem ki... Nem voltam képes felállni.  Nem is éreztem kedvet hozzá, hogy ismét végignézzem, ahogy megtépázzák a bátyámat. Mióta ő az alfa, évente legalább két-három jelentkező akadt, aki megpróbált változtatni ezen, de egy se érte meg közölük a másnapot... És biztos voltam benne, hogy ez most is így lesz, de az a kellemetlen érzés így sem akart eltűnni.
A szagok... ha nem is láttam, mi történik odakint, a levegőben terjengő szagok árulkodóak voltak. Éreztem az izzadság bűzét, a vérét, melyet az ezer, meg ezer féle parfüm illata sem tudott elnyomni. És hallottam, hogy sokan kiabálnak is. Megrázó volt, hogy nem mindenki a bátyámnak szurkolt, bőven volt olyan, aki Jonah nevét kiabálta inkább. Sőt, mintha nem is csak ők ketten harcoltak volna, mintha többen is összecsaptak volna. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, próbáltam belepréselődni a fotelba, s eltűnni innen. Bárcsak ilyen egyszerű lett volna! Eltűnni a fotelban... És előjönni, mikor az egésznek vége van és megünnepelni a bátyám győzelmét, majd folytatni a partit.
Alig hallottam Math szavait, csak néztem magam elé. Tudtam, hogy rossz híre van számomra. Nagyon nagyon rossz híre... Nem kellett szólnia semmit, éreztem a levegőben, hogy valami nincs rendben. Éreztem a vállamon a kezeit, s csak akkor figyeltem fel végre, mikor megrázott. Fejem lassan fordult, hogy felnézzek rá. Csak némán rábólintottam arra, amit mondott, anélkül, hogy megértettem volna szavait.
Szinte nem is voltam tudatában annak, mit csinálok. Csak felálltam, s kimentem a másik ajtón, remélve, hogy a hideg levegő majd kitisztítja a fejemet.