mindenhol
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje : | Re: Aidan & Ro // Captain Gaylord ↠ Vas. Május 07, 2017 8:51 am |
|
|
| Aidan & Ro // Captain Gaylord ↠ Pént. Márc. 31, 2017 10:14 pm |
Aidan & Robin I don't need your help! Got it?
Egyik napról a másikra kámforrá válni lassan már a specialitásodnak minősült. Jó kapcsolataidnak hála, a legrosszabb esetben is csak három nap elteltével akadhatott volna bárki is a nyomodra, az pedig bőven elegendő idő neked ahhoz, hogy fogd magad és szépen tovább állj. Az elmúlt néhány évben mindig ezt csináltad. Mióta farkas lett belőled, valahogy sosem volt nyugtod. Soha nem maradtál egy helyben. Magad sem egészen tudod, hogy miért. Szeretted volna azt bemesélni magadnak, hogy csak azért, mert nem tűrted meg magadon a Praetor Lupus, vagy épp az árnyvadászok figyelő tekintetét. Az igazság azonban ennél jóval összetettebb. Valójában csak nem találtad a helyed ebben az új életben. Fogalmad sem volt róla, hogy mit kezdhetnél magaddal. Az égvilágon nem volt senkid és semmid. Vagyis, ez így nem egészen igaz. Valahol egész biztosan volt egy apád, őt azonban nem ismerted, anyád sosem mutatott róla még egy nyamvadt képet sem, mert szégyellte, hogy alvilági volt, akár csak te, egy farkas. Pont úgy szégyellte őt, ahogyan most téged. De lehet téged sokkal jobban, mert te valaha árnyvadász voltál, sokan ismernek, az apádat viszont senki. Senki olyan, aki számítana. Így hát teljesen egyedül maradtál. Magadra voltál utalva. Emiatt pedig gyűlölted az egész életedet, mindent, ami körülvett. Minden bizonnyal, ez is közrejátszott abban, hogy elég gyakran változtattál a tartózkodási helyeden. Ám ez alkalommal, nem az ön -, vagy a világ utálat miatt változtattál székhelyet. Ezúttal a múltad kísértő árnya elől léptél meg. Már azon az estén megpattantál, amikor az a szerencsétlen ügyesen leleplezte magát egy szemetes fedél segítségével. Azt se tudtad miért volt ott, miért követett, vagy mit akart tőled, az igazat megvallva, nem is érdekelt, éppen ezért azonnal megléptél előle. Nem akartad látni, nem akartad hallani a hangját, semmit sem akartál, ami vele kapcsolatos. Leszámítva a halálát, de persze ezt nem teljesen gondoltad komolyan, csak a mérhetetlen harag ültette el a fejedben. És attól, hogy ezzel a ténnyel tisztában voltál, még nem jelentette, hogy nem érezted mégis igazinak ezt a kívánságot. Az igazság, hogy nagyon is igazinak érezted. És féltél ettől a benned rejlő indulattól. Egy részed tartott tőle, ha újra szembe kellene nézned vele, valami szörnyűséget tennél, amint nem lehetne visszavonni. Akkor pedig végképp szörnyetegként gondolnál saját magadra. Így is eleget marcangoltad magad az ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal, nem hiányzott, hogy valósággá is váljanak. A valóság enélkül is pont elég szar volt a számodra. Azonban még mindig volt hova lejjebb... Nagyot koppan a fejed a zsákutca hátsó falában. A fogaid összekoccannak az ütközés erejétől, vér ízét érzed a szádban, valamint lefelé gyöngyözni a homlokodon, szédülni kezdesz. Kapaszkodót keresel, de kezeid lefutnak a fal egyenes felületéről, így egyensúlyod vesztve, oldalra esel. És ez még nem a legalja. Megpróbálsz felállni, de oldalról rúgás éri a bordáidat, a fájdalom olyan erős, hogy nyögve újra visszaesel. Melletted pedig gusztustalan, önelégült nevetés harsan. Azaz három. Merthogy hárman próbálták kiverni belőled még a szart is annak reményében, hogy eléggé dühbe gurulsz ahhoz, hogy átváltozz és ámokfutásba kezdj a városban. Nyomorult vérszopók. Tudtad, hogy nem erre kellett volna jönnöd. Ahogy azt is tudtad, hogy nem szabadott volna felvenned egyikkel sem a szemkontaktust, amikor elhaladtál mellettük az éjszakában. De te kimondottan tehetséges voltál abban, hogy bajba keverd magad, így természetes, hogy le sem vetted róluk a szemed, amíg be nem fordultál a sarkon, ráadásul a rossz utcába. Saját magadat szorítottad sarokba. Ráadásul ötleted sincs, hogyan úszhatnád ezt meg vérengzés nélkül. Az ütések folytatódnak. Hol a lábad, hol az oldalad, hol a hátad érik. Egyikük a hajadba markol és hátrafeszíti a fejed. Érzed, hogy egyre jobban gyűlik benned a düh. Már nem csak a fájdalommal küzdesz, hanem önmagaddal is. Nem akarsz átváltozni. Szemeid mégis fényleni kezdenek. De még tartod magad. Nem. Változhatsz. Át! |
|