Eddigi munkám során sok ártatlant mentetem meg a börtöntől. Már amennyire lehet egy ember ártatlan. Az igazság fontos számomra. Mégis vannak esetek mikor ezt megszegem. Ha netán egy adósom kerülne börtönbe meg kell tennem mindent, hogy szabad legyen. Amit szintén majd behajtok rajta. Nem tenne jót az "üzletnek", ha börtönbe kerülne. A végén még nem fognak bennem bízni. Mondjuk bolond is az aki egy boszorkánnyal üzletel. Kezet fogok vele egy aprócska mosollyal az arcomon. Tehát Jules Parker. Megjegyzem ezt a nevet. Mások előtt emberi viselkedés produkálok és ez nála sem lesz másképp. Még ha természetem miatt alig tudom megállni, hogy ne csipkelődjek. - Ahogy akarja...Jules. - mondom nyugodtan. Nem igazán érdekel, hogy tegezük e egymást, vagy sem. Tudok figyelni ezáltal nem kerülök kellemetlen helyzetbe. Sok dologra oda figyelek, nem azért mert kell, hanem mert én akarom. Helyet foglalok és kényelembe helyezem magam. Sokan stresszelnek az ilyen alkalmakkor. Csak tudnám minek? Kicsit meglep, hogy az alkalmasságot hozta fel. Ebből látszik, hogy nem lesz könnyű dolgom. - Nos, néhány kérdéssel. - válaszolok miközben a szemébe nézek. Ez csak egy sablonos szöveg amit biztos már sokszor hallott. Az már csak tőle függ, hogy nem e teszek fel neki...kissé kellemetlen kérdéseket. Nekem is vannak szigorú elveim a munkával kapcsolatban. Nem rémítek meg, nem fenyegetek meg senkit, és a mágiát sem használom. Ezeket inkább a hobbimnál teszem. De ez is az adósaimtól függ. Ha nem fizetnek netán ellenállnak akkor bizony morcos leszek. Hátra dőlök és keresztbe teszem a lábaim. Szoknyám nem mutat semmi olyat amit nem kéne. Nem igazán szoktam érteni, hogy mások miért teszik ki a dolgaikat. Főleg, ha nincs is mit. Velük ellentétben nem szeretem mutogatni magam. Kezeimet összekulcsolom és úgy nézem. Nem nézek mindig a szemébe. Senki sem szereti ha bámulják. Ezért néha lepillantok a szájára, esetleg ki pillantok történt e valami új oda kint. Mintha csak azt várnám, hogy a buszmegállóban a férfi leszúrja a nőt. Vagy, hogy esetleg egy kisebb baleset történjen. Túl szürkék szoktak lenni a hétköznapok. Kell egy kis változatóság. - Akkor kezdhetem? - kérdezem meg végül. Hangom semmit mondó.
Egy mély levegővétel keretein belül biccentek felé, ahogy belép a terembe. - Nem, nem régiben érkeztem. - Mondom nyugodt hangnemben és felállok, hogy kezet foghassak vele. - Jules Parker vagyok és amennyiben nem bánja, tegezzük egymást, megkönnyítve ezzel is a munkánkat. - Valóban ez csupán formalitásnak tűnhet, de van benne sok igazság. Ha végig arra törekszünk, hogy tisztelet gyanánt magázódjunk egymással, akkor végig feszengeni fogunk és minden bizonnyal még bele is kavarodhatunk, majd emiatt szó nélkül ,letegezhetjük a másikat. Úgyhogy inkább tartsuk csak meg a magázó formát az ügyféllel szemben és a beosztottunkkal szemben. Nem kell feleslegesen növelni a feszültséget, bár bizton bízok benne, hogy ezzel Ő is hasonlóan van és ebből nem lesz problémánk. – Míg beérkezik a beosztottunk én helyet foglalók, hogy onnan szemléljem, majd csak akkor állok fel ismét mikor közelebb lép, hogy köszöntsön. Tulajdonképpen alig várom, hogy feltegye a maga kis kérdéseit és felmérjük melyikünk a jobb, én vagy Iviry. Talán ez versenyszellemnek tűnhet, de igazából csak részben az. Ténylegesen érdekel, hiszen már rengeteg hasonló „felmérésen” voltam és fordultam meg és mind-mind más volt. Hol próbálták igazolni velünk, hogyan és miként védnénk az ügyfelet, hol pedig csak ránéztek aki nekik jobban tetszett és azt kiválasztották. Mondjuk ez utóbbit ellenzem, mivel az hogy valaki szimpatikus, nem azt jelenti, hogy jó ügyvéd. Itt pedig mindenek felett az ügyfél az első számú. Nem fogok kertelni, ha valóban úgy vélem, büntetendő, egy percig sem habozok, hogy rács mögé juttassam. Azonban ha ártatlan, mindent megteszek, hogy az ügy ne jusson a bírósági tárgyaláson túlra. Ilyenkor pedig a kedvenc elfoglaltságom nézni ahogy hónapról hónapra elnapolják a tárgyalást, majd végül végleg berekesztve, feladja a bíró és elengedi a vádlottat. Persze nem szoktam örömtáncot járni, se nem bulizni vagy iszogatni elmenni, de azért én is örülök. Ami pedig azt illeti, szerencsére ismerőst még nem kellett védenem. Nem mintha nem tenném meg, de úgy vélem, míg az ismeretségi köröm nem kerül ilyen helyzetbe, talán még van mit menteni ebből a romlott világból. – Csöndben ülök, míg nem elkezdjük a felkészítést. - Hogyan fogja felmérni, melyikünk az alkalmasabb? - Direkt nem úgy kérdezem, hogy ki a jobb, hiszen ez relatív lehet. Azért mert egy ügyvéd jobb mint a másik, nem feltétlen alkalmasabb is az adott ügyre.
M indig is szerettem a mostani rutinomat, főleg ha jól aludtam. Kevesebb stressz boldogabb nap. Mikor már rendbe raktam magam és nem úgy néztem ki mint egy múmia, elkészítettem a kávém és a napi teendőkön gondolkodtam. Közben az órára is ránéztem nehogy elkéssek. Próbáltam minél halkabban elkészülni, hogy a kutyámat ne ébresszem fel. Mert ha egyszer elkezd ugatni csak egy golyó segíthet. A buszmegálló felé gondolataim cikáztak a fejemben. Vajon ki lesz a másik ügyvéd akivel találkozom? Ő is ember lesz, vagy lesz szerencsém más fajúakkal is találkozni? Kedves legyek,vagy legyek egy kicsit gonosz? Hiába vagyok boszorkánymester a munkám terén soha nem használtam mágiát. Boldogabbá tesz, ha mágia használat nélkül szerzem meg azt amit akarok. Nem csak,hogy így jobban tűnök embernek,de legalább azt mondhatom, hogy ezt én magam hoztam össze. Megjön a busz amin alig volt utas. Elfoglalom az egyik üres helyet és az órámra pillantok. Még van időm. Kitekintek az ablakon és nézem az embereket. Ahogy sietnek, nincs egy perc szabad idejük sem. Újra az időt nézem még van 10 percem. 5 perc mire oda érek és még van időm egy szendvicset is enni. De mivel csak nem rég keltem így nem voltam éhes és magamat ismerve egy ideig nem is leszek. Sétálok a rendőrség felé, gondolataimban fogalmazódnak a mondatok amiket majd mondok. Elérem az ajtót, majd magabiztosan belépek. Ekkor megpillantom az ügyvédet és egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. - Oh Jó reggelt. Sokat várt rám?- hangom szelíd, de magabiztos. Próbálok kedves lenni vele, hogy lehetőleg a "legbékésebben" beszéljük meg a dolgokat. Diszkréten végig mérem a férfit. Van egy olyan érzése, hogy nem egyszerű ember. Beljebb lépek a szobába egyenesen a székemhez. - A nevem Iviry örülök, hogy megismerhetem. - mondom kedvesen és mélyen a szemébe nézek. Nem mutatom ki felé az izgatottságom. Azért szeretem az embereket mert mindegyik máshogy reagál dolgokra. Talán ezért is szeretek emberekkel dolgozni.
Mindig örömmel tölt el, mikor is új ügyre esik a választás és eldöntetik ki legyen a megfelelő ügyvéd. Ilyenkor mindig eggyel feljebb érzem magam a ranglétrámon, igazán élek. Ugyanis számomra a múltamnak köszönhetően sosem jelentett boldogságot árnyvadásznak lenni, annál inkább emberként dolgozni és megélni az élet nehéz és csodálatos helyzeteit. Éppen ezért vált olyan fontossá számomra az ügyvédi karrierem. Amikor pedig a megbeszélések háromnegyede arról szól, kié legyen az ügy, ki kapja a védencet, akkor feléled bennem a versenyszellem ami évszázadok óta lobog a Klávé és a Kör között is. Emiatt pedig csak még otthonosabbá válik számomra a terep és hibázások sorára nincs kapacitásom. Persze nem azt mondom, hogy mindig én kerülök ki győztesen, de a veszteség is lehet egészséges és az is viheti előre az embert. Ugyan a reggelt úgy indítottam el, mint akinek múlt éjjel bemostak egyet, hamar összeszedtem magamat és elfogyasztva a reggeli kávémat megindultam a város forgatagába. Bármilyen érdekes, de a metróra vetemedtem és még az aluljáró előtt vettem egy croissant-ot a helyi árustól, amit a metrón el is fogyasztottam. Nem volt hosszú az út, de így is hatalmas erő kellett, hogy elviseljem a sok nyüzsgő embert. Hogy egyesek milyen éberek a reggeli órákban, nem is értem. – Leszállva felverekedem magam a lépcsősorokon és a rendőrségig meg sem állok. Kényelmesre fogom a lépteimet mikor meglátom, hogy még bő fél órám van az időpontomig. Nem szeretek késni, de hamarabb ott lenni sem a legelőnyösebb. Azonban az is igaz, hogy már rendkívül kíváncsi vagyok kivel kell „bunyóznom” a munkáért. – Az úton megszabadulok méregzöld zakómtól, ugyanis a Nap igen erősen kezd el tűzni és úgy érzem magam, akár egy csirke a sütőben. Viszont szerencsémre ezzel a cselekedetemmel megkerülöm a leizzadást és az egész napos feszengést is egyúttal. A rendőrségre érve azonban felkapom magamra a zakót és ahogy belépek a helyiségbe megcsap a kellemes hűvös, amit a légkondicionáló áraszt magából. Egy kisebb eligazítást követően meg is találom a termet, ahol helyet kell foglalnom. Még senki sincsen bent, így nyugtázom, hogy nem késtem. Biztonság kedvéért rápillantok karórámra és becsekkolom az időt is. Úgy 9 perc lehet a találkozóig, ezért helyet foglalok.
Csapjunk a lecsóba
Kimberly Storm
Mondén
18
Kor :
♓ New York
Tartózkodási hely :
2017. Apr. 30.
Csatlakozás ideje :
Re: Rendőrség ↠ Pént. Aug. 11, 2017 9:58 pm
Siena ∞ Kimmy
Troubled little lady
A kirendelt ügyvédek pályakezdő határozatlan fiatalok, vagy megkeseredett öregek, akiknek semmi kedvük egy 17 éves lánnyal tölteni az idejüket. Volt hozzájuk szerencsém nem egyszer, és nekem sem lenne kedvem csökött hülyeségekkel foglalkozni ilyen kevés fizetésért. A rengeteg papírmunka, a futkározás persze, hogy leszívja az embert. Nekem sem lenne kedvem totál idegenek törvénybeütköző baromságait megoldani havi pár száz dollárért. Semmi előrelépési lehetőséget nem látnak maguk előtt, semmi prémium, csak a szokásos, piti kis ügyek. Nyilván az izgalmas, különleges ügyeket magán jogászok kapják, akik egy klímás irodában egy bőrszéken elnyújtózva okoskodják ki, melyik öltönyükben feszítenek majd a magazinok főoldalán, és hogyan mutat majd a nevük a szalagcímen. Nekem pedig majd egy szemüveges, kócos hajú, bajszos nő jut majd, aki lassan a hatvanas éveit tapossa, elvált, és három macska várja otthon gyerekek és unokák helyett, vagy esetleg egy fiatal, zavarban lévő srác, aki lehetne a bátyám is, és puskából mondja majd a jogaimat és a korlátozott lehetőségeimet. Szuper! Biztos megúszom könnyen, vagy mi... - Igen, tudok róla, köszönöm. - mondom végül, és nem kezdek bele a litániába. Nem ezen a nőn kell kitöltenem a tehetetlen dühömet, hiszen ő segített nekem, megetetett, teát hozott. Hálás vagyok neki, szóval lenyelem a dühömet, mosolyt próbálok erőltetni a görcsös arcizmaimra. Nem lepődöm meg, hogy tud arról, nem állunk valami fényesen anyagilag. Egyrészt látszik is rajtam, a mai eset jelentésében is benne van, és gondolom a kartonomban is szerepel. Ilyenkor valószínűleg mindent felkutatnak rólunk, valamit keresnek, amivel megfoghatnak és itt tarthatnak. Félek, bár tudom, rólam semmi kompromittáló nincs a lapok között, egyelőre. - Ezzel most nem nyugtatott meg. - mondom zavartan. Sejtettem, hogy ő itt nagyon alacsony rangban van, de hogy ennyire ne tudjon értem semmit tenni? A kedvességen kívül persze, azért köszönettel tartozom. Csupán furcsa, hogy egyetlen női arcot látok itt, és a tulajdonosa felett áll mindenki. Kezdem azt hinni, hogy lányként itt nem vár rám csoda, csak egy kis csillogó cella. - Hova megy? - kérdezem kétségbeesve, és ijedten kísérem végig a szobán a tekintetemmel. Mi miatt lett hirtelen olyan, mint egy űzött vad? Az ablakon nézett ki... Mit láthatott? Legszívesebben felpattannék és az ajtón kezdenék dörömbölni, de az azonnali zárt osztályt jelentene számomra, úgy érzem.
code by Silver Lungs
Vendég
Vendég
Re: Rendőrség ↠ Pént. Júl. 28, 2017 7:30 pm
Bár legszívesebben másról beszélgetnék vele, sok mindenről, sajnos nem tehetem. Már így is necces a helyzet, hogy itt vagyok bent vele egyedül percek óta, hogy ételt, italt adok neki, hogy egyáltalán szólok is hozzá, míg valakije, vagy persze a gyámügy meg nem érkezik. Utóbbit persze nem szeretnénk. Én legalábbis nem, de ami a rendőrőrs többi részét illeti, ők sajnos nagyobb valószínűséggel érzéketlenek egy szinte gyermek lány iránt. Mélyen belül abban bízom, legalább egy kicsit meg tudom őt nyugtatni őt a szavaimmal és a tetteimmel egyaránt, ám persze megvigasztalni egy teljesen feleslegesen behurcolt és bezárt, magára hagyott fiatal teremtést nyilván nem olyan egyszerű. - Ha ügyvédre van szükség, azt biztosítunk - mondom neki, de félek, ez sem szolgál nagy vigaszként. - Tudom, hogy nehéz helyzetben vagytok. Félek, elvetem a sulykot azzal, hogy beszámolok róla neki, milyen régóta figyelem a kartonjukat. Élettörténetük kicsit tényleg hasonló ahhoz, amit mi éltünk át a testvéreimmel, és nem akarnám, hogy az történjen Kimberlyvel, amitől sajnos az én kis drágámat nem sikerült megmenteni. Csak reménykedem benne, hogy hamarosan kiszabadul abból a földi pokolból, de ha már egyszer elvitt a hatóság, sokkal nehezebben kerülhetsz vissza. Most még nincs minden veszve, ami ezt a lányt illeti. - Igyekszem majd megtenni, ami tőlem telik, bár persze, tudjuk mindketten, nem igazán segíthetek - húzom el szám kissé aggódva, és inkább el is fordulok, kipillantok az ablakon, hogy lássam, ha valaki közeledik. És persze elrejtsem az érzelmeimet. Ám sajnos az, amit látok, még inkább elkeserít. Kieresztenék torkomon egy könnyed b@zdmeget, de időben nyelem le. Igyekszem takarni testemmel Kimberly számára, ahogy bevezetik a bátyját az őrsre hátrakötött kézzel. Mióta muszáj emberekkel így bánni? Nem is ide hozzák, a húgához, hanem valahová máshová, gondolom, egy másik kihallgatóba ültetik be. Mi lehet a tervük? Komoran fordulok a lány felé csak a vállam fölött. - Most egy kicsit ki kell mennem. Visszajövök - hadarom, és már bent sem vagyok, sietős, feszes léptekkel indulok a másik szoba felé, hogy megtudjam valakitől, mégis mire számíthatunk, hívjak-e tényleg egy ügyvédet a lánynak. Netán rögtön a bátyjának is... miért nem tudják őket békén hagyni?
Kimberly Storm
Mondén
18
Kor :
♓ New York
Tartózkodási hely :
2017. Apr. 30.
Csatlakozás ideje :
Re: Rendőrség ↠ Csüt. Júl. 27, 2017 4:40 pm
Siena ∞ Kimmy
Troubled little lady
Talán ez a nő az első, aki kedvesen bánik velem itt. Gyanakodnom kéne, lehet ez valami új taktika, de annyira fáradt vagyok, és lelkileg is kimerültem, hogy belesétálok a csapdába, ha ez az. Nem tudnak érdekelni a trükkjeik, én eddig is őszinte voltam, nem titkoltam semmit, nem tudnak tehát kihúzni belőlem semmit. Nem egy drogbárónak dolgozom! Csak egy cipőt akartam elvinni, amit a helyszínen vissza is adtam, sérülés nélkül. Nem értem mit kell ezen elhúzni ennyire. Ügyes volnék, mert megjegyeztem azokat a jogokat, amiket elém böfögtek néhány éve? Jól esik a nő bókja, de nem látom értelmét. Nem magamat dicsérném emiatt – inkább a körülményeket, amelyek megismertették velem a rideg valóságot. Kiskorúként kesztyűs kézzel bánnak velem, tudom, el sem merem képzelni, milyen lehet ide felnőtt fejjel bekerülni. Már valószínűleg az ügyvédemmel egyetemben tárgyalhatnék arról, mennyit is ülök ezért. Az eshetőségek közül egyik sem tetszett. Nem akarok egy poloskáktól és pókoktól hemzsegő cellában éjszakázni a hűvös, kemény ágyon, és nyilvánvalóan nem akarom, hogy nevelőotthonba küldjenek. Ezzel a lehetőséggel már anyám halála után is megküzdöttem, a bizonytalansággal, a borzalommal. Ki akarna idegeneknél lakni, több tucat gyerek között, akik sosem ismerhették meg a szeretet és a kötődés erejét? Sosem viselném el Zach hiányát. A közmunkát még elviselném, bár tényleg nem okoztam anyagi kárt senkinek, maximum a rendőrök benzinpénzét kellene megfizetnem, az az a bátyámnak. Ez a pénzkidobás is bűntudattal tölt el. Pont azért akartam elvinni a cipőt, mert nincs pénzem rá, a büntetésre hogy lenne? - Ó, egyik sem hangzik túl jól. - sóhajtom. Legalább nem kell ülnöm, de ezt nem teszem hozzá végül. - Későn, olyan hat után, ha nem túlórázik. Bár mostanában elég sokat marad bent. - hangom lemondóan cseng. - Nincs saját ügyvédünk. - felelem, és szívesen tenném hozzá, mert nem engedhetjük meg magunknak, de úgy sejtem, ez a nő világosan tudja ezt. - Köszönöm a sütit, Ms... - mondom nagyon halkan, és várom, hogy elárulja a nevét. Sokáig leszek itt, és ő mindent tud rólam, ha olvassa az aktám, én bezzeg semmit nem tudhatok róla. Legalább a nevét elárulhatná.
code by Silver Lungs
Vendég
Vendég
Re: Rendőrség ↠ Vas. Júl. 23, 2017 9:15 am
Megnyugszom kissé, ahogy sietős mozdulatokkal enni kezd. Úgy tűnik, szavak nélkül is érti, hogy túlzott engedékenységemért, kedvességemért én is kapni fogok a fejemre, míg a kinti férfiak úgy szeretnék kezelni őt, mint egy bűnözőt, az én szűrömet meg amúgy is kitennék legszívesebben, hiszen az egyetlen női rendőr lennék az őrsünkön belül. Látom szemében a hálát, arcán pedig azt, ahogy egy kicsit ő is megnyugszik a hallottak után. Bár sajnos erre egyelőre nincs okunk. - Nagyon ügyes - ismerem el, igaz, jól tudom, hogy az nem a legjobb előjel, ha valakivel korábban már megismertették a jogait. Sem a múltja, sem sajnos a jelene nem könnyíti meg, hogy elnézőek legyenek vele, hogy csak úgy elengedjék, hogy ne nehezítsék meg ennél is jobban a törékeny, ingatag lábakon álló kis életét. - Csak megtippelni tudom. A legsúlyosabb nyilván a nevelő, de azt nem hiszem. Szerintem nem akarják maguknak a terhet, hogy az elhelyezéseddel foglalkozzanak. Ha az üzlet kártérítést követel, azt, gondolom, a bátyádra terhelik, de egyelőre nem nyújtottak be számlát, szerintem csak meg akartak leckéztetni egy kicsit. Ami esélyesebb, hogy kiszabnak rád pár óra közszolgálatot, vagy itt tartanak ma éjszaka, hogy az esetből biztosan tanulj - egyik lehetőség, bevallom, rosszabb, mint a másik. De sajnos a rendőrség ilyen, nem csak rendet tartunk, hanem néha olyankor akarunk példát statuálni törékeny kisgyerekeken, amikor nem kellene. - Bárhogy is lesz, a bátyádat meg kell várniuk. Mivel te nem teheted, ő fogja majd eldönteni, hogy a kirendelt ügyvéddel dolgoztok-e, ha tényleg eljárás alá kerülsz, vagy van saját. Mit gondolsz, mennyi idő lehet, amíg ideér? - kérdezem már csak azért is, mert nem akarom, hogy éhen haljon itt, de nem sokat fogok tudni sajnos segíteni neki.
Kimberly Storm
Mondén
18
Kor :
♓ New York
Tartózkodási hely :
2017. Apr. 30.
Csatlakozás ideje :
Re: Rendőrség ↠ Szomb. Júl. 22, 2017 3:46 am
Siena ∞ Kimmy
Troubled little lady
Olvastam egy könyvtári szakkönyvben, hogy az emberek ösztönösen jobban megbíznak a nőkben és a gyerekekben. Régebben a nők együtt nevelték a gyermekeket, így a törzsekben sosem voltak árva gyerekek. A férfiak ezzel ellentétben vadásztak, harcoltak, védték a területüket, így ők az agressziójukkal járultak hozzá a törzs túléléséhez, bármi áron. Ez a mai napig megmaradt, ha még tudat alatt is, úgy veszem észre. Az itteni összes férfi passzív-agresszív módon igyekszik megóvni a városukat tőlem, még akkor is, ha magam is tagja vagyok, sőt, éppen a rászorulókból. Talán azt hiszik, ha megszabadulnak a leggyengébbtől, majd megerősödnek maguk is. Ezzel szemben ez a nő azzal foglalkozott, hogy minden alapvető szükségletem ki van-e elégítve, nem szenvedek-e valami hiányt. Ő meg akarja óvni a gyengét, mert úgy gondolja, minden élet ér valamit. Vele kell egyetértenem ebben a kérdésben. Örömmel fogadom el a becsempészett sütit, és az átnyújtás módjából sejtem, hogy nem örülne neki, ha kitudódna a dolog. Gyorsan neki állok elpusztítani, hogy ne nyithassanak ránk evés közben. Eddig ma ő az egyetlen kedves ember akivel találkoztam, és nem akarom, hogy problémája származzon belőlem. Három óra van, szóval Zach még javában dolgozik, de már nincs ebédszünete. Hálásan bólintok a válaszért. Lehetséges, hogy a behívást csupán este kapja meg, nekem pedig addig itt kell maradnom. Hosszú menet lesz ez, gondolom, s magamban imádkozom azért, hogy ez a nő is estig tartó műszakban legyen itt. Ha egyedül hagy a piranha akváriumban, nem távozom élve. Az utolsó szavakból azt szűröm le, hogy tudja, ő a gyámom. Kissé összerándul a gyomrom, és úgy érzem sarokba vagyok szorítva. Nem is tudom a nő nevét, de ő már valószínűleg ismeri az életem legsötétebb részleteit is. Egy árnyalatnyit hátrébb húzódom a székemen. - Persze, hogy tudom. Azt is, hogy a gyámom vagy a kirendelt képviselőm nélkül nem vagyok kötelező beszélnem. - mondom nyugodt hangon miután lenyelem az utolsó falatot, és remélem, hogy a szavaim élét elveszi a hanghordozásom. Nem ellene vagyok, hanem ez ellen az idióta rendszer ellen. Lecsukták az apámat, nem is azért, amiért igazán megérdemelte volna, a nővérem bántalmazó pasija szabadlábon van, én meg itt dekkolok egy nyamvadt pár lopott cipő miatt. - Azt elmondhatja, hogy mi lehet a legsúlyosabb büntetésem? - kérdezem remegő hanggal. Nem akarok zárkába kerülni, de pénzbüntetést se szeretnék kapni, nem engedhetjük meg magunknak. A közmunka is pénzkiesést jelentene, hiszen nem tudnék bejárni dolgozni se. Nem tudom mi lenne a legjobb opció.
code by Silver Lungs
Vendég
Vendég
Re: Rendőrség ↠ Pént. Júl. 21, 2017 1:53 pm
Kósza pillantást vetek az ajtó felé. Csak remélem, hogy van bennük annyi érzés (bár ez igazából hamvába holt remény), hogy legalább pár percig magunkra hagynak, amíg kicsit megnyugtatom a lányt. Arca nem árul el különösebb aggodalmat, amikor meglát engem, és a tea talán segít abban, hogy meg is könnyebbüljön kicsit. Óvva pillantok ismét kifelé, majd előveszem a zsebembe rejtett kis nasit is, a szalvétával együtt, testem takarásában a lány elé adom. - Nos, az fontos, hogy túléld - próbálok hivatalos hangot megütni, de mégis csak, szinte egy gyerek, az én testvéreim közül is csak az egyik idősebb nála, persze, hogy aggódom érte! Ismerem az itteni embereket. Kérdez. Az végül is jó, bár nem mindenre válaszolhatok neki, de talán ennyit még megengedhetek magamnak. Úgysem sokáig csesztethetnek már engem sem az itteniek, legalább most még tehetek valami jót. - Három körül van. Nem volt időm megnézni - mondom neki kissé tényleg zavarodottan, mert az, hogy hány óra, engem éppenséggel nem foglalkoztatott. - Ami a testvéredet illeti, igen, tartok tőle, hogy muszáj vagyunk felhívni őt, még ha el is engedhetnénk csak úgy, akkor sem mehetsz egyedül el. Gondolom, ő is megkapja a maga dorgálását. És reménykednünk kell benne, hogy csak ennyi. Nagyot nyelek. Ismerem a történetét, nem is most olvastam el először azt az aktát, amelyben minden benne van. - Addig próbálj enni egy kicsit, és lenyugodni. Ha bárki kérdez, sajnos nem segíthetek benne, hogy mit kell mondanod, de szerintem sejted, hogy mi az, amit nem szeretne senki hallani. Hiszen csak egy kölyök, könyörgöm! Nyilván nem szabad lopni, de sörrel betörni sem szabad egy random üzlet üvegét, mégis azt is megteszik, és még egy megtermett férfi sem kap többet, mint néhány órát hátul a fogdában, legfeljebb egy éjszakát. Ugyan már, senkiben nincs egy kis emberség errefelé? Magamban kissé bosszúsan hümmögök, két kezem összefogom magam előtt. Ha megeszi a kekszet, amit hoztam, gyorsan eltüntetem a szalvétát a zsebemben, ami bizonyítékul szolgálhatna arra, hogy úgy bánok a fogollyal, mintha attól még, hogy ki kell hallgassuk, ember volna ugyanúgy. Na, ezért kapok én is a fejemre szépet, ha megtudja valaki!
Kimberly Storm
Mondén
18
Kor :
♓ New York
Tartózkodási hely :
2017. Apr. 30.
Csatlakozás ideje :
Re: Rendőrség ↠ Pént. Júl. 21, 2017 4:01 am
Siena ∞ Kimmy
Troubled little lady
A rendőrségen hideg van. Ez az egyik dolog, ami feltűnik nekem, és amikor visszaemlékszem az eddigi látogatásaimra, mindig a fagy ugrik be először. Igaz, most nem az éjszaka közepén kell itt ücsörögnöm, hanem nappal, de most is didergek, na, nem az időjárástól, hanem a rendőrök hideg megvetésétől. A gúny túlcsordul az arcukon, úgy érzem magam, mint egy gyilkos, egy erőszaktevő, egy kis senki, akit legszívesebben eltaposnak, és csak könyörületből hagynak életben, hogy egy sötét cellában rohadjon meg magányosan. El nem tudom mondani, mennyire félek. Egy pár cipőt loptam el, nem pedig felrobbantottam egy iskolabuszt, nem értem miért bánnak velem így! Eléggé szégyellem magam így is. Soha sem csináltam ilyet, most sem tettem volna meg, ha nem lett volna muszáj. Az egész annyira mardosó, annyira kellemetlen! Így is rosszul érzem magam, így is megbántam már ezerszer, nem kell még jobban kínozni engem a megvető tekintetekkel. Arra az időre emlékeztetnek, mikor kiderült milyen anyám is van. A bátyámat értesíteniük kellett az esetről, és hivatalosan nem hallgathatnak ki a gyámügy kirendelt személye vagy maga a gyámom nélkül, de addig is szemmel tartanak és ki akarnak belőlem valamit facsarni, csak úgy "barátilag". Nem tudom, mit tehetnek velem, a többi jogaimmal nem igen vagyok tisztában, és itt senki sem akar felvilágosítani. Mintha láthatatlan lennék, üvegből volnék, mindenki átnéz rajtam, aki meg észrevesz, legfeljebb szánalmasan kiröhög. Legszívesebben lekaparnám magamról a bőrömet, mindenki olyan kellemetlen itt. Elfolynék, s akkor talán az ajtó alatti kis résen megszökhetnék innen. Mikor feladnám a reményt, egy vörös hajú nő lép be a szobába. Felüdülés női arcot látni, s még nagyobb öröm, hogy kiküldi a férfit is. Láthatóan remegek, és nem igen tudom hova tenni az őrségváltást, bár nem bánom, hogy megtörtént. A nő arcán nem látok gúnyt, megvetést, sőt egyenesen kedvesnek tűnik, ahogyan leül velem szemben, s mikor a másik rendőr távozik, odanyújtja a teát, amit hálásan kortyolok. Bele sem gondoltam mennyire szomjas vagyok, már fél napja nem ettem és nem ittam. Az adrenalin átvette a testem felett az uralmat, de lassan elhagyja a szervezetemet. - Jó napot! - köszönök halkan, hangom elcsuklik. - Köszönöm. - mutatok a teára. - Valahogy túléltem eddig, de jól esik. - mondom már bátrabban, majd körbenézek a szobában, hátha találok valami órafélét, de a falak üresek. - Megkérdezhetem menni az idő? Értesítették már a bátyám? - bombázom meg őt kérdéseimmel. Nem akarok a bátyám szemébe nézni, ezek után nem. Így is egy púp vagyok a hátán, most még utálni is fog. Bár szerencséjére lehet elvesznek tőle ezek után.
code by Silver Lungs
Vendég
Vendég
Re: Rendőrség ↠ Csüt. Júl. 20, 2017 3:21 pm
Egy dolog közös az emberekben errefelé azon kívül, hogy utálom őket. Ez pedig az ok, amivel kivívták az ellenszenvemet: az érzéketlenség bók ahhoz képest, amivel én illetném őket, ami szerintem legjobban jellemzi a munkatársaimat. Az lehet, hogy én itt egyelőre egy senki vagyok, vagy legalábbis többször csapnak a hátsó felemre, mint ahányszor normális, komoly feladattal látnak el. De ha olyan ügy kerül a szemem elé, ami mellett egyszerűen nem lehet elmenni szótlanul? Mint például ez a lány. Egyelőre az üvegen keresztül figyelem csak, ahogy az őrizetben üldögél csendben. Ő nem láthat engem, bár nem is látom, hogy annyira a kinti dolgok felé érdeklődne. Arcán félelem, szemében az értetlenség. Jól tudja, miért van itt, én is jól tudom. De tényleg ilyeneknek kell lennünk? Nem lehet itt senki ember azért, mert rendőrök vagyunk?
Már alig pár napom van itt, ezen az őrsön. Nem akarom hagyni, hogy egy kislányt nyúzzanak. De talán nem is arról van szó, hogy fiatal, vagy hogy együttműködött, vagy hogy azonnal visszaadta, amit el próbált tulajdonítani. Arról van itt szó, hogy én ezt a lányt ismerem, legalábbis az aktájához volt már szerencsém. Sorsunk valamilyen szempontból hasonló, és a tény, hogy az én utam is csak kis szerencsével vezetett más irányba, mint az övé, megéri, hogy emiatt megpróbáljam a csávából kihúzni, amibe került.
Nem vagyok a felettese a kollégának, aki bent áll vele szemben, és úgy méregeti, mint valami szennydarabot. Ő is, mint az összes többi, kivívta már a gúnyomat és megvetésemet, és többükről vélem még úgy, hogy nem rendőrnek, nem az emberiség védelmére valók. Kopogás nélkül lépek be az ajtón kezemben legalább egy pohár teával, ami, igaz, csak az automatából való. Zsebemben egy kis keksz is van szalvétába csomagolva, több, mint a semmi. Tudom, hogy hogyan bánnak errefelé még a nála fontosabb pozíciót betöltő emberrel is, ha nő. Én kell, hogy megvédjem kicsit.
Kollégám vállát érintem csak meg finoman, jelezve, hogy most kettesben maradnék az ifjú hölggyel, ha engedi. Szerencsémre nincs ellenvetése, magára hagy minket, bár ujjával valamiféle perceket mutogat. Nem érdekel. A fiatal lány láthatja enyhe fintoromat, ahogy ellép mellettem a férfi, majd kimegy az ajtón. De csak néhány másodperc után, mikor, remélem, már senki nem figyel, adom elé a poharat a teával.
- Szia, Kimberly - köszönök neki apró, árnyalatnyi mosollyal az arcomon, de nem engedhetem túlságosan el magam, mégis csak az egyik fogvatartója vagyok. - Remélem, még nem haltál szomjan - próbálok kezdeményezni valamiféle beszélgetést, de csak reménykedhetek benne, hogy ő is beszélni fog.
Kimberly Storm
Mondén
18
Kor :
♓ New York
Tartózkodási hely :
2017. Apr. 30.
Csatlakozás ideje :
Re: Rendőrség ↠ Csüt. Júl. 20, 2017 1:29 am
Siena ∞ Kimmy
Troubled little lady
A rendőrkapitányság padlóját túl sokszor koptatta már a cipőm. Jó gyermek vagyok én, az iskolában sem volt soha semmi zűr velem, de néha a baj közepében találom magam. Először édesanyám öngyilkosságával kapcsolatban hívattak be. Emlékszem, még átöltözni sem hagytak, hanem pizsamában kellett teremről teremre járnom, miközben vagy egy gyámügyes próbált kihúzni belőlem valamit, vagy egy kedves, pufi arcú rendőrnő, de a bátyám nélkül semmit nem mondtam. Teljesen kétségbe voltam esve, az apám rács mögött, az anyám pedig egy hullaház hideg fémágyán fekszik, egy mélyhűtőben. Kizárólag arra tudtam koncentrálni, mi lesz most velem. Nem is anyám halála rázott meg, inkább a brutális látvány, de az első sokk után már másfele terelődtek a gondolataim. Egyre csak azon kattogtam, kinél fogok ezentúl élni. Nem akarok nevelőszülőkhöz kerülni! El fogjuk veszíteni a lakásunkat? Mi lesz Zach-kel? Láthatom-e még? Ugye nem választanak minket szét? Persze, a helyzet megoldódott aztán. Nem vettek el tőle, és ő lett a gyámom, bár nagyon szűkösen élünk meg. Iskola helyett dolgozik, a minimum bért keresi, és magam is félállásban elhelyezkedtem egy üzletbe. Reméltem, soha többé nem kell a rendőrségre mennem. Nem is olyan rég azonban lázálmok gyötörtek. Elmentem egyik este bulizni, és valamit tehettek az italomba, mert másnap nem emlékeztem semmire. Néhány emlékfoszlány beugrott, egy templom, egy lány arca, meg a fájdalom fantom érzése a testem minden pontján, de én jól voltam teljesen, nem látszódtak rajtam nyomok, sérülések sem. Zavart, hogy nem tudtam, hogyan kerültem haza, mi történt velem közben, és ki ért hozzám. A legrosszabbtól féltem. Másnap éjjel nagy nehezen aludtam csak el, és - amit előtte soha nem csináltam - alvajártam. A tudatalattim a rendőrségre vitt, s mire felébredtem, már a váróban ültem két aggodalmaskodó rendőr között. Elmeséltem nekik mindent, és hivatalos feljelentést akartam tenni, de kiröhögtek. Azt mondták, nem megyek vele semmire, és felejtsem el ezt az egészet. Nem firtattam tovább, féltem, hogy elvesznek engem Zach-től, mert kiskorúként ittam. Valaki azonban küldött nekem egy levelet a kapitányságról, mi szerint feljegyezte a bejelentésemet, de azonnal le is zárta az ügyet, mielőtt a gyámügy látókörébe kerülhetne. Na, ez a mai mutatványom biztos oda fog kerülni. Nyilván nem próbáltam volna meg ellopni egy pár cipőt, ha nem lenne rá szükségem. Mikor rajtakaptak könyörögtem nekik, azonnal a biztonsági őr kezébe nyomtam a lábbeliket, sírtam, bocsánatot kértem, elmeséltem, mennyire nincs pénzünk, de csak röhögve hívta a rendőrséget az undok képű üzletvezető. Mi lesz, ha Zach-en húzzák le az egészet? Nem tehetem ezt vele, hiszen amúgy is egy teher vagyok a számára. Jaj, mennyire fog haragudni! Kétségbeesve haladok, ahogyan egy rendőrtiszt vezet maga előtt. Leültet egy kényelmetlen székre, én pedig várom, hogy valaki azt mondja, elmehetek, de attól félek, innen nincs menekvés.
code by Silver Lungs
Admin
Vezetõség
mindenhol
Tartózkodási hely :
2016. May. 28.
Csatlakozás ideje :
Re: Rendőrség ↠ Vas. Május 07, 2017 8:54 am
Lezárt játék
Vendég
Vendég
Re: Rendőrség ↠ Kedd Nov. 01, 2016 6:24 pm
Alex & Clary
₰ Üzenetem: és a zsarus folytatás ₰ Zene: Never say never – ₰ Szószám: Örök rejtély marad
Ahogy végigmérek Claryn, azt veszem észre, nincs minden rendben. Persze hogy nincs, hogy is gondolhatom, hogy rendben van. Nem könnyű az élete, elvesztette az édesanyját és nem tudja hol lehet. Mióta köztünk van -az akadémián-, azóta minden és mindenki megváltozott. Ki jó értelemben, ki pedig rosszban. Talán itt a rendőrségen is történtek változások. Mint például az a dolog is ami most jól tudom Claryt is foglalkoztat. Luke és néhány tag a falkából. Nincsenek itt, nem mondhatnám, hogy nem tudok semmit, vagy nem sejtek. Magyon is sejtem mi lehet a dolog mögött. Ugyebár már Luke a falkavezér és még ha nem is kérdőjelezik meg amit tesz, és amit tenni fog, akkor is látszik, hogy a falka sokkal békésebb és már az ösztöneik sem a régiek. Kiszámíthatatlanok emellett, most is egy órája még minden rendben volt. Már amennyire ezt lehet mondani; nyüzsgés volt itt, hívások hada érkezett be és mindenki rohangált. Aztán úgy egy tizenöt perccel ezelőtt csönd lett. Luke és a többi farkas lelépett. Nem mondta hova mennek vagy mit csinálnak, de sejtem, hogy valami piszkos ügyet kell eltusolniuk. Valószínüleg bármelyik pillanatban be is léphetnek azon az ajtón. Ekkor reflexszerűen pillantok az ajtó felé és pillanatokon belül ismét Claryn a tekintetem. - Úgy egy 15-20perce lelépett a falkával - a végét csak egész halkan jegyzem meg, nem muszáj minden zsarunak tudnia mi folyik ebben a városban, vagy egyáltalán az árnyvilágban. A mondéneknek nem kell mindenről tudnia és ezt pont Ő tudhatja a legjobban. Valamikor, a közelmúltban maga is mondénként élt, mit sem tudott az árnyvadász létről. Nem tudta miért látja az árnyvilágon belülieket. Esetében Jacet. De hozzá hasonlóan ezzel én sem voltam másképpen. A kabátom után kapok és felhúzom azt. - Ha gondolod, megkereshetjük. - Jót is tenne egy kis járőrözés, pláne ha ezt egy árnyvadász társsal tehetem. Persze ez mindig élmény Semirrel is, de mint azt említettem, Clary mellett nem érzem olyan hatalmasnak a gondjaimat, emellett pedig lehet még segíthetek is neki valamiben. - Közben elmondhatnád hogy tellnek mindennapjaid az intézetben. - Persze én is megfordulok az intézet falain belül, de ez ritka, az életem nagyrésze ide köt. Hiszen a "szolgálunk és védünk" a rendőrséghez köthető, és én árnyvadaszként sem teszek mást, mint védem a mondéneket.
Az életem egyszerű lenne? Hát, nem hiszem. Szinte egész nap fel-alá járkálok, hogy a gondjaimat megoldjam. Olyan gondokat amikről a legrosszabb rémálmaimban sem álmodtam eddig, hiszen nézzük csak a tényeket: démonokkal harcolok, beleszerettem egy olyan emberbe akibe nem kellett volna, mert nem kellett volna, mert habár Alec nem bír engem, de én ezek ellenére sem akarom őt megbántani, de még is a legnagyobb gond itt anya. A 18. születésnapomig csak azon vitáztunk mindig, hogy én vissza feleseltem neki, vagy ezt-meg-azt nem csináltam jól, most pedig kitudja hol lehet, valahol Valentine fogságában van, csak senki nem tudja, hogy hol. Hiányoznak a régi cseprő ügyeink, vitáink. Simonnal is. Hiányzik az, hogy folyton átmentünk a másikhoz animét nézni, együtt találgattuk a hülyébbnél hülyébb neveket a bandájuknak, akkor együtt felfestettük végül a legutóbb választott banda nevet a furgonra, izgultunk együtt azon, hogy vajon felvesznek-e engem a Képzőbe... Együtt=> ez itt a kulcsszó. Eddig mindig mindent együtt csináltunk, most pedig ketté szakadtunk akkor amikor vámpírrá változott, hiszen többségében ő akkor tud kilépni a DuMort Hotelből amikor mi már alszunk, este/éjjel, hiszen a napfény elégetné, és ugyan ott lennénk, mint a döntésem előtt. Alig tudunk már bármit is együtt csinálni. Egyszerűen piszkosul hiányzik a legjobb barátom társasága, a sok közös hülyülés... Aztán ott van a Képző is. Isten tudja, hogy azzal is mi lett avagy lesz, hiszen még csak gondolni sem gondoltam eddig arra, hogy a jövőmmel mit fogok kezdeni, mióta a napom nagy részében vagy edzek, hogy behozzam a lemaradást, vagy Alecéccel anya után kutatok. Lehet fel is adom azt az álmot, hogy én fősulira megyek. Szeretnék, de ha árnyvadász vagyok, akkor amellett eléggé nehezen lehetne megoldani a Képzőt, nem? Mindegy is, ezzel ráérek foglalkozni bőven akkor, amikor megtaláltuk anyát, mikor biztonságban tudhatom őt, végtére is ő a legfontosabb számomra. Ma reggel a rendőrségen kezdek, és igen, most egyedül, Jace nincs velem. Azóta nem is voltam itt bent, mióta előadtuk a kis jelenetünket, amikor felpofoztam őt mindenki szeme láttára. Hm, szerintem mély és emlékezetes benyomást tettünk mindenkire. Mikor belépek az irodába, egyből Luke asztalára siklik a tekintetem, de nincs ott, de szerencsére megpillantok egy másik ismerős arcot, így hát oda megyek hozzá. - Szia. - Alex is árnyvadász és ugyan úgy rendőr, mint Luke. Egy egységnél dolgoznak. - Nem láttad Luke-ot? - teszem fel a kérdésemet. Ami furcsa, hogy a többi vérfarkast sem látom itt, akik beépített emberként szoktak itt dolgozni rendőrként. Vajon történt valami, csak nem tudok róla?
₰ Üzenetem: Íme a zsarus kezdőm ₰ Zene: Never say never – ₰ Szószám: Örök rejtély marad
Nehéz ügyek sokasága az ami ma vár rám, az bizony. Egy hulla, akit lecsapoltak, persze sokan közülünk azt se tudja ez hogy lehetséges. Vámpírok? Azok nem léteznek, hohoo, de még mennyire, hogy léteznek. Aztán egy ellopott hulla. Mi a büdös francnak rabol valaki el egy hullát? Eltussolni egy gyilkosságot? Vagy egyéb dolgok miatt? Nem tudni, hogy ezek az elmebetegek mit gondolnak, hogy mi forog a fejükben. Mindenesetre úgy gondolom, ma nem igen megyek haza aludni, de lehet még holnap sem. Így mit is lehetne mást tenni, lemegyek az automatához és kapásból két erős arabika kávéval indítom a napot. Az egyik poharat ki is ürítem mire az asztalomhoz érek. A másikat leteszem nem messze a monitorom mellé, és a papír munkát igyekszem megcsinálni, hogy mihamarabb kimehessek járőrözni kicsit. Nem szeretem a bezártságot, és itt a rendőrőrsön néha úgy gondolom nincs minden rendben. Mindenki nyüzsög és forog. Nincs megállás és révén, hogy egyre többen vagyok, néha fullasztó idebent a levegő. Persze aki az ablak mellett ül vagy a légkondi alatt, annak király lehet. De én mint úgymond bevándorló német megkaptam az egykori legrosszabb asztalt. A lépcső közelében, félig pedig alatta is. A fejem olykor kopog mikor valaki felmegy az aktákhoz. Hallom minden egyes lépésüket, mintha a fejemben ugrálnának. De nem panaszkodhatok, az akár az állásomba is kerülhetne. Az egyetlen ami vigasznak mondható, az Semir. Ha nem lenne itt mint munkatársam és legjobb barátom szerintem már rég nem lennék ezen a pályán. Sokszor volt, hogy legszívesebben feladtam volna. Nem egyszer ültem a hűvösön a rendőrség miatt, mind ebben pedig a legrosszabb, hogy büntetlenül. De még egyszer nem hagyom magam. Most már nem csak a munkám, de az életem és ezáltal akár mások élete is veszélybe kerülhet. Árnyvadász vagyok, ennek születtem, arra, hogy védjem azokat akik rá szorulnak, akik nem tudják magukat megvédeni. Arra születtem, hogy egykoron démonokat öljek. Még ha a szüleim nem éppen a legjobb módot is választották sosem bántam. Haragudtam és haragszom is, de sosem bántam. Örülök, hogy oda kerültem ahova, örültem, hogy az lettem aki. Nem volt szép gyerekkorom amit mindenkinek örömmel mesélek, de talán a sors ezt osztotta nekem. Feladatom, hogy erős legyek. Nem lehetek gyenge és sosem lehettem az. Talán kicsit nyers vagy száraz gondolkodás menet éltet, de túl sok mindenen mentem már életem során keresztül, hogy úgy gondolkozzak mint egy tini. Nem is vagyok már abban a korban. Éppen elég érett vagyok ahhoz, hogy tudjam milyen helyzetben miként kell gondolkodjak. A legtöbb esetben igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de ez persze sok esetben nem megy. Ezt gyakorolnom kell még, de hiszek egy jobb világban és hiszek benne, hogy egyszer én is jobb leszek. Felkapom a fejem egy ismerős hangra. Clary Fray az; nem csak, hogy ismerem és árnyvadász akárcsak én, de azt is tudom, hogy Luke egy jó barátja, mondhatni az apa szerepét is betölthetné a lány életében. De egyikünknek sem könnyű az élete, az élet ugyanis úgy döntött bennünket jól megszívat. Clary mellett bolhának érzem a gondomat amiből olykor elefántot csinálok. A szüleim kitették a szűrömet. De az Ő esete felvilágosít, miszerint van akinek nálam is rosszabb. Vegyük Őt, ott van Valentine, aki az apja. Valentine aki ellen a Klávé olyan erősen küzd. És persze a Kör tagjai, de Ők nem lennének ha Valentine nem volna velejéig gonosz, ugyebár. Ehhez képest pediglen tényleg bolhányi az én gondom. Felállok az asztalkámtól belekortyolva a kávémba ami már meglehetősen kihűlni látszik. Egészen nyugodtan veszem a lépteimet míg közeledek Claryhez. -Segíthetek?- Uram-Atyám, mintha bolti eladó lennék, vagy hivatalos ügyben járnék el. Egek, pedig Claryhez még ha nem is teljesen, de közel állok. A csapatunk akárcsak egy nagy család, de tényleg, az árnyvadászok mind-mind ugyan azért harcolnak, így ez nem is meglepő. De most mégis mi volt ez a hangnem ahogy kérdeztem?!
Egy pillanatig megfagyott bennem a levegő amikor a biztonsági őr felénk közeledett. Végül is, nem volt kedvem harcolni, hiszen ahol egy démon van ott akad több is és akkor nagyobb lenne az esélye annak, hogy elveszítjük a kelyhet. Így is elég, hogy már többen tudják, mit kereshetünk. Nem történik baj, de azért én még egy cseppet sem vagyok nyugodt. Clary túl sokáig pepecsel a dobozzal, de szerencsére észreveszi a türelmetlenségemet, amikor rászólok és rögtön a kártyákat kutassa. Azonnal megtalálta a paklit, amit már olyan régóta kerestünk, és belőle az ászt. Pillanatok alatt próbálkozni kezdett a különleges képességével. Kérdő tekintettel fordultam felé, de semmi. Semmi nem történt. Először kételkedtem benne, hogy valójában csak egy hülye kártyát találtunk és ebben biztosan nincs a kehely, de amikor látta, hogy ő egy pillanatig sem habozik, tudja, hogy ebben van, megnyugodtam. A kijutás már nem volt olyan könnyű és gördülékeny, mint befelé menet. Felhívtuk magunkra a démonok figyelmét, üldözőbe vettek minket. - Bocs, hogy félbe kell szakítsam a vitát, de indulnunk kell. -Szóltam rá a többiekre, és remélhetőleg helyeslően egy Clary mutatta irányba indulunk meg, menekülőre fogva, teljes gőzzel. Ekkor már tudtam, harcolnunk kell majd. Végig Clary mellett igyekeztem, most ő a legfontosabb, a kehely a legfontosabb. Mégis felkészületlenül ért, amikor az alagútba kötöttünk ki és kénytelenek voltunk szétválni. A lányt elküldtük, hogy meneküljön. Alec lemaradt az ajtóban, Izzy és én pedig a következő állomásnál próbáltuk meg feltartani a démonokat. Azt hittem, Clary kijutott, Izzyvel miután úgy láttuk, megöltük és feltartottuk a szükséges mennyiséget, visszarohantunk az Intézetbe, remélve, hogy mindenki épségben megérkezett.
xxx ♣ Ruha ♣ Zene ♣ köszönöm ezt a részt, élmény volt <3.
- Ha nem rontottad el akkor miért nem működik? - nézek Jacere mikor felteszem neki címezve a kérdésemet, aztán a következő pillanatban a lélegzetem is eláll pár pillanatra amikor hirtelen elmegy az áram, mi viszont látjuk egymást. Wáow, tiszta menő ez a rúna, fájdalmas, de hasznos. Mikor kimásztunk a liftből és bementünk a raktárba, előveszem a táskámból a boszorkányfényt és annak a segítségével nézem a dobozokat, mindegyiken Luke nevét keresve. Még épp időben sikerül cselekednem amikor egy biztonsági őr jön be a raktárba. Jace velem szemben áll meg az állványhoz közel, mindketten annak simulunk és lélegzet vissza fojtva várom, hogy vajon az őr megfog-e látni minket. Hogy vajon alvilági avagy szimplán egyszerű mondén. Mikor elhaladt kettőnk között, halványan mosolyogva fújom ki a levegőt. Ezen is túl vagyunk, nem vettek minket észre. Még. Nemsokkal később meg is találjuk a dobozt amin Luke neve szerepel. Megfogom, leveszem az állványról majd oda sétálok vele az asztalhoz, a boszorkányfényt leteszem az asztalra, egészen pontosan a doboz mellé és úgy kezdem el nézni a tartalmát. Anyával való közös képeknél leragadok pár pillanatra, nem tehetek róla. Úgy hiányzik és idegesít, hogy nem tudom mi van vele, megrémít már csak a gondolata is annak, hogy Valentine esetleg bánthatja őt... Miért nem lehet minden a régi? Mikor Jace megszólal, csak szemet forgatva ránézek, majd egy sóhaj keretében megfogom a dobozt és kiborítok belőle mindent. Elkezdem nézni azt, hogy mi van benne, majd mikor megtalálom egy kupacban a kártyákat, gyorsan elkezdem keresni a Kehely Ászt ami hamar meg is van. Nah és itt jött a bökkenő: nem sikerült kivennem. Bárhogyan is próbálkoztam, de nem ment. Vissza pakoltunk mindent a dobozba - a kártyát nem, azt a zsebembe raktam - majd kimentünk az épületből. A parkolóban találkoztunk össze Izzyékkel, ahol Aleccel szócsatába kezdtünk, hogy miért nem sikerült kivennem a kártyát..
Tisztában vagyok vele, hogy egy kicsit egoista vagyok, és kicsit nagyra is tartom magamat, de az igazság az, hogy ez csak egy álca. A régi sérelmeket el kellett rejtenem valami mögött, valami olyan mögött amit az emberek kedvelnek és még ha mást is mutatok nekik, akkor is inkább ez jusson nekik eszükbe. Persze teljesen élvezem ezt a Jace-t, főleg, hogy a nők is így buknak rám. Egy pillanatig sem kell elgondolkodnom azon, milyen lépéseket tegyek egy csaj felé, hogy a kedvében járjak vagy ilyesmi, mivel valamiért már reflexből megy. Szerintem részben erre is születtem. Mondjuk elég furcsa, gyilkolás és a csajok... ez elég... változatos. Felrajzolom Clary vállára azt a rúnát és valahogy éreztem, hogy ezt fogja mondani. Elrontottam? Csak egy "pff"-el válaszolok erre az egészre, aztán vigyorogva dőlök neki a lift falának és várom, hogy mi fog történni és Clary hogy reagál majd rá. Szerencsére csak pár másodpercbe telik, mire használatba is lép a rúna. Húzogatni kezdem a szemöldökömet, miközben Clary elbájolt arcát figyelem, természetesen mosolyogva. - Még, hogy elrontottam... - Halkan felkuncogok, röviden és már mászunk is kifelé, hiszen nincs időnk, sietnünk kell mielőtt még valaki észreveszi, hogy itt vagyunk és mit is keresünk. Jó, talán ezzel már lehet, hogy elkéstünk, sőt, most már tuti hogy magunkra vontuk a figyelmet is, csak úgy nem megy el az áram csak a rendőrségen. Szerencsére gyorsan megtaláljuk a dobozt, amiben Luke cuccai vannak. Megállok a lány mellett, szemem mint a sas, próbálok minél jobban körbenézni és hallgatózni, hogy valaki esetleg erre jár-e. Már pár perce itt vagyunk, ekkor pillantok csak vissza Clary felé, aki egy képet nézeget. - Egész napos programot tartunk, vagy mi? - Összefontam karjaimat és szemmel jeleztem, hogy kicsit siethetne, mert nem sok időnk maradt, most már végképp nem és még valahogyan ki is kellene jutnunk innen. - Na, megvannak?
Zavar, hogy nem tudom, hogy pontosan mire is számítsak, bár mondjuk még szerintem Jace sem tudja, hogy mi lesz a jel, de nem számít, bízom bennük. Bízom benne. Jace is bízik bennem és ez az egyik legjobb érzés, ez (is) segít abban, hogy megtaláljam anyát, mert tudom, hogy van egy biztos pont az életemben, az pedig Jace Wayland. Ledobom a lift egyik sarkába a táskámat, majd rá rakom a kabátomat is, az irónomat előveszem a zsebemből és elkezdem felrajzolni a rúnát amit Jace mutatott az imént nekem. Fájdalmasabb, mint a legtöbb rúna azt meg kell hagyni, de nem hallatok hangot, csak össze szorítom a fogamat és tűröm, de mivel egyedül nem megy az, hogy a vállam hátsó részére felrajzoljam a rúnát ezért Jacetől kérek segítséget. Látom rajta, hogy nagyon jól szórakozik rajtam, ezért mikor a hátam mögé lép, csak gúnyosan elmosolyodok halványan, majd figyelem ahogy arrébb tolja a hajamat, megfogja a kezemet és irányítja, így hát nemsokkal később ugyan olyan rúna van rajtam, mint rajta is, csak neki a mellkasa bal oldalán, nekem meg a vállam hátsó részén. - Szerintem valamit elrontottál, nem működik. - mondom mikor óvatosan megérintem a rúnát, amitől még fáj kicsit a bőröm, majd vissza veszem magamra a kabátomat és vállamra a táskámat, a következő pillanatban pedig lecsapódik az áram, a lift megáll és hirtelen sötét lesz, de én továbbra is látok. - Wáow. - mondom halkan, mikor Jacere pillantok. Ebben a "fényben" annyira másabb... Sokkal titokzatosabb, halványan mosolyogva nézem még pár pillanatig, aztán arrébb állok, amikor felugrik, hogy elérje a lift tetejét, aztán megfogom a kezét, mikor lenyúl értem.
Legnagyobb szerencsénkre sikerült észrevétlenül bejutnunk a szobába, megkeresem Luke holmiját, leveszem a polcról a dobozt és oda viszem az asztalhoz. Egyesével kezdem el kivenni belőle a cuccokat. Mikor meglátok egy közös képet anyával, muszáj megállnom, azt nézem pár pillanatig.
Eddig sem ment semmi simán, és úgy gondolom, ezek után sem fog. Főként nem akkor, amikor betörünk a raktárba. Mert mi most valójában a rendőrségre törünk be és ez elég gázos, de mindegy. Ha Luke nem mondta volna, hogy ne használjunk láthatatlanság rúnát, én nem is fogtam volna fel, és azzal mentem volna mindenfelé, de mint kiderült, túl sok árnyvilági van közöttük, vagy démonok beépített emberként. Úgyhogy kénytelenek voltunk a többiek segítségére hivatkozni. A liftben megnyomom a gombot, ami oda visz minket a raktárhoz, és ismét a lány felé pillantok. - Észre fogjuk venni, hidd el. - Alec és Izzy mindig is jók voltak az ilyen dolgokban, és néha nem is kellett megbeszélnünk a konkrét tervet, ők jól improvizálnak én pedig figyelem a jeleket és amikor megtörténik, akkor ugrok. Clary bénázásai csak mosollyal töltenek el, és még mielőtt meg kellene kérdeznem, hogy segítsek e neki, meglepődöm, hiszen ő kérlel. Nem habozok, nincs időnk rá igazából, úgyhogy odalépek, haját picit odébb húzom, és elveszem az iront, amivel nem túl gyorsan -hiszen tudom, hogy fájdalmat okozok-, felrajzolom a vonalakat, tökéletesen úgy, ahogyan a sajátomon van. - Ez a sötétben látó rúna. Szükségünk lesz rá mindjárt. - Most még igazából semmit sem észlelhet, ilyenkor nincs hatása ennek, de a következő pillanatban, amikor hátrébb lépek tőle, az áram hirtelen lecsapódik, a lift megáll és a világítás is kimegy. Ezért tök sötétben álldogálunk bent, de a sötétben látó rúnával olyan csodásan láthatunk előre, mintha valamiből néznénk egymást. - Csúcs, igaz? - Még pár másodpercig figyelem a reakcióját, de aztán a lift tetején lévő ajtót nyitom ki és mászok ki rajta, majd Clary kezéért nyúlok, hogy ő is jöjjön és most már elérjük a végcélt.
I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
A tervem tényleg nem úgy alakult ahogyan én azt terveztem. Mikor gyorsan kiagyaltam az egészet, akkor a fejemben úgy zajlott le, hogy én felpofozom Jacet, megtalálom a kártyákat és készen is vagyunk, mehetünk. Aha, túl szép is lett volna ahhoz, hogy igaz legyen, a valóságban, főleg az árnyvadászok világában - ahogyan arra sikerült rájönnöm ezalatt a pár nap alatt - semmi sem egyszerű, semmit sem lehet csak úgy egy csettintésre megoldani. Mikor kimegyünk a rendőrésnek az épülete elé, a parkolóba, Jace felhívja Alecet, hogy jöjjenek ide, mert egy kis segítségre van szükségünk. Képzelem, hogy Alec mit gondolhat most, már most tudom, hogy nagyon nem tetszik neki az, hogy ide kell jönnie, még a vak is látja, hogy nagyon nem bír engem így azt sem szereti ami velem kapcsolatos, de szerencsére itt most a Kehelyről van szó amit mindenki meg akar találni, mindenki magának akarja, így hát szerintem mondhatom azt, hogy kénytelen ide jönni és segíteni nekünk. Mikor Jace és Alec röviden lebeszélték azt, hogy ki-mit csinál, mi ismét bementünk a rendőrőrsre és reménykedünk abban, hogy nem fogunk lebukni, vagy még nagyobb feltűnést kelteni. - Milyen jel lesz majd? - teszem fel a kérdésemet amikor is beszállunk a liftbe. A zsebemből elő veszem az irónomat mikor Jace megmutatja a rúnát amit le kell rajzolnom. Kérdeme is, hogy miért, de ő csak annyit mond, hogy majd meglátom. Jah és nem is lepődöm meg azon amikor ismét felhozza azt, hogy mindenki előtt felpofoztam. Erre reagálás képpen csupán mosolyogva szemetforgatok és leveszem magamról a dzsekimet, majd a vállamra próbálom rajzolni, de nem igazán megy. Hátra nézek Jacere. - Öhm... Segítenél? - kérdezem halkan mikor hátra nézek rá, aki szemmel láthatólag ismét jól szórakozik a bénaságomon.
Egyelőre félreteszem a pofon témát, de biztos vagyok benne, hogy még hallani fogja ezt tőlem, többször is. Szeretem felemlegetni ezeket a bakikat, és jólesően viccelődni is velük, de szerintem ezt már sokat észrevették. Miután megtudom, hogy valami raktárba vitték el a cuccokat, ami gondolom elég jól védett, úgy döntök, felhívom Izzyt és Alecot, hogy mindenképp jöjjenek segíteni, hiszen most már bebizonyosodott, hogy ketten nem tudunk semmit sem tenni. Ha Luke itt lenne... esetleg könnyebben mehetne a helyzet, gördülékenyebben, de mivel neki jelenleg most más elfoglaltsága lett, ezért nincs más választásunk. Biztos vagyok benne, hogy Alec nem szívesen szeg már megint szabályt a kedvemért, vagyis a kedvünkért. Ahogy kiérünk, csak egy keveset kell várnunk és beszélnünk a lehetséges helyzetekről, mire meg is érkeznek. Szinte nem is kell áttárgyalnunk, hogy ki mit tegyen, Izzy és Alec már megy is a saját dolgára, én pedig Claryvel indulok el, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebben figyeljenek fel ránk. Az egyik liftbe szállunk be. - Amint Alec és Izzy küldik a jelet, bemegyünk a raktárba és gyorsan megkeressük a cuccokat.- Mesélem nagy elhatározottsággal. Abban biztos vagyok, hogy mire megszerezzük a kártyákat, addigra fel fog tűnni mindenkinek, hogy ez a figyelemelterelés nem is véletlen és minden démon aki a közelben van, megjelenik majd itt. Nehezen fogunk elmenekülni és kijutni is innen. Viszont biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk oldani. - Ja, és biztos vagyok benne, hogy nem kell már felpofoznod. - Nézek még egy pillanatra a lányra, kaján mosolyommal, miközben a lift elindul és lassan haladunk le, a raktár felé. E közben még eszembe jut még egy fontos dolog, amit meg kell osszak a lánnyal. A vállamnál elhúzom a pólómat, és egy rúnára mutatok. - Ezt rajzold le, szükséged lesz majd rá. - Megvárom, még megjegyzi, esetleg ha kell, újra megmutatom, vagy segítek felrajzolni. Csak sietnünk kell, mert hamarosan itt lesz a jel és nincs időnk pepecselni. Gyorsnak és észrevétlennek kell maradnunk.
Kezdőlap
Re: Rendőrség ↠ Pént. Jún. 30, 2023 7:49 pm
