Nem ácsorogtam, mint a faszent, eszemben sem volt ezt tenni, ahogy az ajtó előtt megálltam. Érezni lehetett az egész házból áradó mágiát, nem oly erősen, egy ember és a gyenge démonok ki se szúrnák, de az én receptoraim fogták a jelet, kellemesen bizseregtem. Boszorkánymester, na azok egészen más műfajba tartoznak, ők azok a természetfelettiek, akiknek még igazi hasznuk is tud lenni azzal, ha kellően erősek, ha nem, akkor vagy lehet venni a fáradtságot és kikupálni, vagy beállhat a Pokolba vezető sorba, akiket magam mögött hagyok. Idős és erős, ilyenre van szükségem, főképp, hogy New Yorkot ismeri, mint a tenyerét, egy dolog böki a csőrömet csak, hogy azt rebesgetik a szép madarak, hogy nagyon egybe melegedett az árnyvadászokkal… Árnyvadászok… Szórakoztató népség, akik oly nagyra tartják magukat, miközben nem sokára elfogynak, akadályok, akiket ki kell iktatni, komolyan azt hiszik, bármilyen jelentőségük van? Egy nagyobb démont képtelenek megállítani, de a kicsikkel öröm nézni a gladiátorküzdelmüket, ki marad fenn? Ki marad életben? Vagy csaljak és lépjek a színtérre? Oh nem, fogadást kéne rájuk lassan kötni, hmm, ez tetszik, lehet megemlítem Lucifernek, hogy tartsunk már ilyen „viadalokat”, én biztos elsők között lennék szemtanúja a kis légyottoknak. No de, eltértünk a témától. Magnus Bane… Magnus Bane. New York boszorkánymestere, aki mondhatni öreg, emberhez képest igen, hozzám képest még csak zöldfülű, de hát nem is lehet egy könnyen behozni az én előnyeimet. Mit alkottál az ajtóra? Hátra dobtam a hajamat, miközben kezemet ráhelyeztem az ajtónak a lapjára, máris végig hullámzott valami, de amilyen hamar felvillant, oly hamar is hunyt ki. Nem rám lett méretezve, bármennyit is jelzett a gazdájának, már addigra benyitottam, mire a boszorkánymester igazán felocsúdhatott volna. Légy megtisztelve, és ha mázlid is van mára, akkor túl is éled ezt a kevés órácskát, kivéve ha elrontod a kedvemet. Jól vigyázz, boszorkánymester a magad épségéért! Körbe néztem az egzotikus házban, meg kellett hagyni, tetszett a kavalkád, nem az a hót unalmas mindennapi lakás, amiben a legtöbb New York-i él… Tetszett. Viselhető volt, pár napra még talán én is el tudtam volna időzni benne. Így hogy a világot jártam, mindig máshol aludtam, de mindig volt helyem, ha kellett úgy teremtettem, ha nem, akkor kivételesen elintéztem emberi módon is, bár kevés alkalommal perkáltam le bármit is. Komolyan mondom, olyan árakat tudnak elkérni az emberek, pedig én ingyen hozom a megváltó véget a számukra… felháborító! Akármilyen szar az élet a Földön, minden évben ingyen kapsz egy napkörüli utat. Elmosolyodtam, ahogy megjelent a ház gazdája, és máris belerázódtam a szerepembe, mintha csak eltévedtem volna. Angyali mosoly, oly átlátszó és oly mű, mégis könnyen felhúztam magamra. - Estét! – biccentettem sejtelmesen, miközben sötét tekintetem rajta csüngött és mértem fel, leginkább erőinket hasonlítottam össze. Nem is rossz, valamit tud… Legalábbis, rég nem láttam erős boszorkánymestert, nem baj, ha néha előkerül, úgy tűnik, ők is olyanok, mint a fehérhollók, vagy lehet, egyenesen már nem is léteznek, mert idő előtt kihúzták azt a bizonyos gyufát. – Oh nem tévedtem el… Magnus Bane… - nyaltam meg ajkamat. Úgy sem tudja, hogy ki vagyok, mégis honnan sejtene egy Lovast, kevesek élnek túl minket.
Mondanám, hogy nem szokásom félni, és hogy én vagyok a legbátrabb ember...vagy mi a világon, de nem. Mindentől fosok, és ez a helyzet most extrán beparáztat. Egyébként is a legtöbb dologtól rettegek, főleg a viharoktól. Nem tudom, hogy a villámlás vagy a dörgés-e a rosszabb, de ha meghallom őket azt hiszem jön az Antikrisztus. Aludni se bírok. Bár ahogy elnézem nem is fogok többet aludni, mivel kinyírnak. Egyáltalán hogy tudott elcipelni idáig? Külsőre nem egy testépítő. Ez azt jelenti, hogyha megpróbálok elmenekülni utánam jön és kitépi a torkom. Még nem gondolkoztam azon, hogy milyen halált szeretnék, de az elrablás sose szerepelt a legnagyobb vágyaim közt. Inkább lőjenek fejbe, az gyorsabb. Fogalmam sincs, hogy ki lehet ez a furán öltözött férfi. Meg hogy hol vagyok, New York melyik részén, ha ez még egyáltalán ugyanaz a város. Miért pont én? Biztos feküdt arra más meztelen fiatal is. Nem vagyok egy tömör gyönyör, nem tud velem túl sok mindent kezdeni. Istenem, remélem nem is akar velem bármit csinálni. Ha feldarabol és lehúz a wc-n az lesz a legrosszabb. Remélem, hogy amivel leöntött az csak víz, és nem valami más folyadék. Az elmenekülés ötletét elvetettem, de ettől függetlenül ugyanúgy vizslattam a lakást, hátha találok valami fegyvert. Esetleg egy lámpát, amivel megpróbálhatom leütni. Az a baj, hogy képtelen lennék rá, nem vagyok az az erőszakos fajta. Ez fog egyszer a sírba vinni. Vagy ma. - De-de-de-de hogy mi van? - Nem is válaszolt a kérdésemre. - Mi a szar. - Oké, szerintem az nem víz volt, hanem valami hallucinogén szer. Azokat a cuccok eddig nem voltak a kezében. Vettem egy pár mély levegőt, hogy megpróbáljak lenyugodni és tiszta fejjel gondolkozni. Nem segített, még mindig sokkos arccal bámultam rá, és próbáltam feldolgozni az előbb látottakat. Azt hiszem kiakadt a paramérőm, először én változom át farkassá, aztán meg ez a valaki csinál hülye dolgokat. Baszki még a nevét se volt képes elárulni. Én ezt nem bírom, inkább üssön le és öljön meg. - Nem fogok egy idegen helyen zuha... - Nem tudtam befejezni, mert fogta magát és lelépett. Most elfuthatnék...talán...de kaját említett és ruhákat. Pucéren mégis mit csinálnék odakint? Amekkora szerencsém van legközelebb egy pedofil kapna el aki gerjed a színes hajú fiúkra. Miért csinálja ezt? Nem ad semmiféle magyarázatot, még a nevét sem. Tuti, hogy azt akarja legyek tiszta és jóllakott, utána finomabb lesz a húsom amikor elkezdi enni a holttestem. Mindegy már. Teljesüljön a vágya. Lassan felkeltem a kanapéról, megfogtam a tusfürdőt és elindultam megkeresni a fürdőt. A sampon nem kell. Hála az égnek a lakás nem egy labirintus, így hamar megtaláltam a helyet. Bezártam magam mögött az ajtót, és mindenféle körülnézést hanyagolva elkezdtem lezuhanyozni. Büdös voltam és koszos, undorító. Így tényleg kényelmesebb lesz elhalálozni. Nem lehet egy szegény ember, komolyabb vizslatás nélkül is látszik, hogy van pénze. Nem akarom tudni, hogy miből él. Miután végeztem kerestem egy tiszta törölközőt. Ez az egész annyira szürreális, hogy valószínűleg egy rémálomba csöppentem. Óvatosan kinyitottam az ajtót, ekkor megláttam a köntöst és mint valami rosszban sántikáló szerencsétlen gyorsan behúztam a résen és visszazártam az ajtót. Eléggé nagy rám, de legalább nem kell meztelen seggel járkálnom. Rohadt megalázó. Még maradni akartam pár percet, de bentről is éreztem a sok kaja illatot. Annyira éhes voltam, hogy az már szó szerint fájt, muszáj volt kimennem. Egyenesen a konyhába. Egy szó nélkül leültem a bárszékre és falni kezdtem épp ami a kezembe került. Minek villa vagy kanál, jelenleg nem érdekelnek ilyen hülye részletet. - Most már elmondod, hogy ki vagy? És miért hoztál ide? - Kérdeztem teli szájjal, miközben a félig megrágott steak darabok potyogtak ki a számból. - Köföföm. - Céloztam ezzel a kajára és a fürdési lehetőségre is. Nem érdemli meg, hiszen elrabolt, de ha megkedveltetem magam vele talán elenged. Nem mintha tudnám, hogy hova menjek ezek után. Minden olyan zavaros..
Vendég
Vendég
Re: Bejáró ↠ Csüt. Aug. 17, 2017 10:22 am
Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek a hangon amit az imént kiadott, vagy mit válaszoljak neki, miszerint ki vagyok. Ez elég bonyolult akárcsak az életem mostanság. Amennyiben meg van rémülve bármit mondhatok, rettegni fog – márpedig pont úgy néz ki, mint aki azon szenved össze ne csinálja magát – aminek örülök, mert nem óhajtok takarítani utána, ennyit nem. Mindenesetre azt hallottam a vérfarkasok az első átváltozásukat követően éhesebbek mint odáig bármikor összesen. Tehát a feladatot kiadta nekem. Na nem az ételmennyiséggel van itt a probléma, hanem a mivoltjával. Most szedtem össze az utcáról, fogalmam sincs mit szeret, vagy hogy mit eszik meg. Bár az ázsiai vonásait elnézve, nem lehet ellenére se a kínai csirkeválogatás, se a falafel vagy a kebab és a húsfélék. - Le kéne zuhanyozz, iszonytat piszkos vagy. - Ennyit jegyzek meg, míg a kezemben már egy törölköző, egy tusfürdős doboz és vész esetére még egy sampon is lapul. - Addig kerítek valami ehetőt és ruhákat. - Ezzel rövidre zárva a mi kis ismerkedésünket, – ami meg sem történt, hiszen továbbra sem tudja ki vagyok és én sem hogy Ő kicsoda – ellépek tőle ezzel teret adva neki és a tisztálkodási kellékeket a kis asztalra helyezem nem sokkal előtte. Én magam pedig elvonulok a hálóba valami tűrhetőbben kinéző köntösért. Tisztában vagyok mennyire megvetendő az öltözködésem vagy csak úgy a stílusom férfi létemre, így nem akarom ennél is jobban megalázni, tehát valami kevésbé csicsásat és selyemszerűbbet kutatok. A szekrény mélyén találok is egy ősdarabot, ami ugyan már tényleg nem mai dolog, de egész rendben van az állapota és az anyaga is. Még egy darabon sürgök-forgok a hálóban, majd a köntössel térek vissza, amit a fürdő ajtaja közelében helyezek el, majd a konyhába vonulva belenézek a szakácskönyvbe. Na nem fogok most nekiállni főzőcskézni, de tudnom kell, mit varázsoljak ahhoz, hogy azt varázsolni is tudjam. Pár kiló steak mellett döntök, két tucat falafel, szezámmagos csirke és kíni rizstészta kíséretében. Desszertnek egy nagy tál kebab és egy csokoládétorta a kedélyek lecsillapításáért. – Mindent kipakolok a konyhapultra, miután letöröltem azt. Előveszem az egyik nagyobb szekrényből az összecsukható bárszéket és kinyitva teszem a pulthoz, majd egy homlok törlést követően a pultnak támaszkodva figyelem a fürdőszoba ajtaját.
Ott hagytam a barátaimat az erdőben, eltévedtem, állatgyilkos lettem, majd kiütöttem magam. A földön való remegés az utolsó emlékem, meg az, hogy valaki átesett rajtam. Nem tudom ki lehet olyan szinten vak, hogy ne vegyen észre egy betonon ücsörgő embert. Oké, hogy százhetven centi vagyok csak, de azért észrevehető vagyok. Milyen jó lenne, ha elnyelne a föld. Anyám sose tudhatja meg, hogy egy ilyen izé lett belőlem. Inkább ölt volna meg az a korcs. Persze az ájulásaimnak köszönhetően elég nagy az esély rá, hogy saját magamat nyírom ki véletlenül. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig lehetettem eszméletlen, de egy lakásban tértem magamhoz. Meztelenül. Vizes pofával. Nem voltam egyedül, az illatból ítélve ugyanaz állt előttem, mint aki az utcán rám talált. Pár másodpercig nem esett le, hogy mi is történt velem, de után fokozatosan eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Gyorsan felültem a kanapén és hátrébb csúsztam. - Te meg ki az isten vagy? - Hiába néztem körbe a fejemmel, totál ismeretlen volt a hely. Hogy kerültem ide? Ez még New York? Miért rabolt el? Baszki, ha valami szervkereskedő akkor inkább hagyott volna a semmi közepén. Végigtaperoltam az oldalam, de sehol se láttam semmiféle elváltozást. Oké, még nem vágtak ki belőlem semmit. - Öhm...te..te hoztál ide? - Kérdeztem a nyilvánvalót, muszáj volt valahogy húznom az időt. Senki se szokott ruhátlan embereket felcipelni a lakására, csak abban az esetben, ha utána nem áll szándékában élve elengedni az illetőt. Megpróbáltam rámorogni, hátha megijed, de úgy tűnik, hogy emberi alakomban ez annyira még nem megy. A morgás inkább hallatszott nyüszítésnek, mintha épp nyúznának. Csodás, még hülyét is csinálok magamból. Jó lenne eltűnni innen, de nem tudom, hogy hová mehetnék. Haza nem akarok, mert menne a faggatózás, a haverjaim részéről úgyszintén. Ez meg ki tudja, hogy mit akar tőlem, az is lehet, hogy feldarabolva fogom végezni a sütőben, vagy valami ilyesmi. Esetleg elad rabszolgának. Más ésszerű magyarázat erre nem lehet. Próbáltam valahogy takarni magam, miközben igyekeztem nem túl feltűnően rettegni. A helyzetemen nem segített sokat, hogy a hasam úgy korgott, mintha egy éve nem evett volna. Rohadt éhes vagyok, fel tudnék falni egy egész tehenet. Hmmm steak...hamburger, hot-dog, kebab, ázsiai kaják, ah. Gondolom szar, ha az ember kajásan hal meg. A halálfélelmemen lassan úrrá lesz az éhségem, mert hát csak én lehetek akkora idióta, hogy ilyenkor is csak a hasamra tudok gondolni.
A hozzászólást Remy Barrington összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 17, 2017 11:43 pm-kor.
Vendég
Vendég
Bejáró ↠ Kedd Aug. 08, 2017 9:25 pm
Úgy egy órája estem át valakin, ami finoman mondva nem az én stílusom és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy túlteszem-e ezen valaha magam, vagy az örökkévalóságig ezen fogom rágni magam. Mindenesetre jobban járt ez a kis szőrmók, hogy átestem rajta, hiszen anyaszült meztelenül, frissen első átváltozás után senkinek sem könnyű az utcákon. Pláne mert el is ájult a Csipkerózsikám. De biztos vagyok benne, hogy nem csókolom meg, majd kirázom belőle az álmot. Ami azt illeti még szerencséje is van, így nem kell átélnie az első portálozás alkalmát. Majd megteszi legközelebb vagy azután. A portálon átérve egyik kezemmel elengedve tartom a vállamon a meleg testet, míg kulcsaimmal babrálok és ki nem nyitom az ajtómat. Majd azt a vállammal belökve a bejárati ajtó közelében lévő szék-kanapé szerűségre fektetem és egy egyszerű varázslattal zárom az ajtót. Megnézem a kis srác pupilláit, s mikor nyugtázom, hogy emberibbek, mint nekem bármikor lesznek, eloldalazok a konyhába egy kancsó vízért. Az sem mindennapi, hogy én vízért megyek el, de erre a srácra nézve, nem a rum lenne a legjobb amit adhatok neki. Fiatalabb az arca, mint Alecnek, mikor megismerkedtünk. – Visszaérve kitöltök vizet egy pohárba és nyakon öntöm vele, hogy felébredjen, majd a maradék vizet is kiöntöm és leteszem az ülőhely melletti kis asztalkámra, ahol történetesen a rumot is tartom. De mivel egy ideje nem voltam a házban, el van téve a vitrinbe. Szükségem volt egy kis levegőre, hogy kiürítsem a fejemet, de arra álmaimban sem gondoltam, hogy egy újabb elveszett lélekkel térek haza. Nem vagyok benne biztos, hogy Raphael után készen állok még egy nyüstölésre. Bár annyival jobb, hogy már nem lesz kivel kibeszélnie.. Igen, Raphael és Ragnor eléggé jó barátok lettek. A közös hangot az engem való szapulás adta meg nekik, ami rosszul esett. Ugyanakkor megláttam benne a jót is. Raphael első barátja vámpírrá válása után, Ragnor volt. De nem tudom, hogy ennyi év után most tényleg kész leszek ismét felnevelni valakit. Persze élvezem, mert nekem soha nem lehetne saját gyerekem, így minden kis szerencsétlent imádok és óvok. De egy tinédzserrel nem könnyű, ezt Rafael is bebizonyította nekem. Csak egyben reménykedhetek. Hogy egy farkassal könnyebb, mint egy vámpírral. - Jó reggelt Csipkerózsika -
Kezdőlap
Re: Bejáró ↠ Szer. Feb. 28, 2018 10:35 pm
Nem ácsorogtam, mint a faszent, eszemben sem volt ezt tenni, ahogy az ajtó előtt megálltam. Érezni lehetett az egész házból áradó mágiát, nem oly erősen, egy ember és a gyenge démonok ki se szúrnák, de az én receptoraim fogták a jelet, kellemesen bizseregtem. Boszorkánymester, na azok egészen más műfajba tartoznak, ők azok a természetfelettiek, akiknek még igazi hasznuk is tud lenni azzal, ha kellően erősek, ha nem, akkor vagy lehet venni a fáradtságot és kikupálni, vagy beállhat a Pokolba vezető sorba, akiket magam mögött hagyok. Idős és erős, ilyenre van szükségem, főképp, hogy New Yorkot ismeri, mint a tenyerét, egy dolog böki a csőrömet csak, hogy azt rebesgetik a szép madarak, hogy nagyon egybe melegedett az árnyvadászokkal… Árnyvadászok… Szórakoztató népség, akik oly nagyra tartják magukat, miközben nem sokára elfogynak, akadályok, akiket ki kell iktatni, komolyan azt hiszik, bármilyen jelentőségük van? Egy nagyobb démont képtelenek megállítani, de a kicsikkel öröm nézni a gladiátorküzdelmüket, ki marad fenn? Ki marad életben? Vagy csaljak és lépjek a színtérre? Oh nem, fogadást kéne rájuk lassan kötni, hmm, ez tetszik, lehet megemlítem Lucifernek, hogy tartsunk már ilyen „viadalokat”, én biztos elsők között lennék szemtanúja a kis légyottoknak. No de, eltértünk a témától. Magnus Bane… Magnus Bane. New York boszorkánymestere, aki mondhatni öreg, emberhez képest igen, hozzám képest még csak zöldfülű, de hát nem is lehet egy könnyen behozni az én előnyeimet. Mit alkottál az ajtóra? 
Mondanám, hogy nem szokásom félni, és hogy én vagyok a legbátrabb ember...vagy mi a világon, de nem. Mindentől fosok, és ez a helyzet most extrán beparáztat. Egyébként is a legtöbb dologtól rettegek, főleg a viharoktól. Nem tudom, hogy a villámlás vagy a dörgés-e a rosszabb, de ha meghallom őket azt hiszem jön az Antikrisztus. Aludni se bírok. Bár ahogy elnézem nem is fogok többet aludni, mivel kinyírnak. Egyáltalán hogy tudott elcipelni idáig? Külsőre nem egy testépítő. Ez azt jelenti, hogyha megpróbálok elmenekülni utánam jön és kitépi a torkom. Még nem gondolkoztam azon, hogy milyen halált szeretnék, de az elrablás sose szerepelt a legnagyobb vágyaim közt. Inkább lőjenek fejbe, az gyorsabb. 
Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek a hangon amit az imént kiadott, vagy mit válaszoljak neki, miszerint ki vagyok. Ez elég bonyolult akárcsak az életem mostanság. Amennyiben meg van rémülve bármit mondhatok, rettegni fog – márpedig pont úgy néz ki, mint aki azon szenved össze ne csinálja magát – aminek örülök, mert nem óhajtok takarítani utána, ennyit nem. Mindenesetre azt hallottam a vérfarkasok az első átváltozásukat követően éhesebbek mint odáig bármikor összesen. Tehát a feladatot kiadta nekem. Na nem az ételmennyiséggel van itt a probléma, hanem a mivoltjával. Most szedtem össze az utcáról, fogalmam sincs mit szeret, vagy hogy mit eszik meg. Bár az ázsiai vonásait elnézve, nem lehet ellenére se a kínai csirkeválogatás, se a falafel vagy a kebab és a húsfélék.
Próbáltam valahogy takarni magam, miközben igyekeztem nem túl feltűnően rettegni. A helyzetemen nem segített sokat, hogy a hasam úgy korgott, mintha egy éve nem evett volna. Rohadt éhes vagyok, fel tudnék falni egy egész tehenet. Hmmm steak...hamburger, hot-dog, kebab, ázsiai kaják, ah. Gondolom szar, ha az ember kajásan hal meg. A halálfélelmemen lassan úrrá lesz az éhségem, mert hát csak én lehetek akkora idióta, hogy ilyenkor is csak a hasamra tudok gondolni. 
