Trystan Lovelace

Hogy még is milyen érzés nagy testvérnek lenni? Felelevenítő, nagyszerű, csodálatos. Hangzott egykoron az alig négy éves kisfiú szájából, mikor először kezében tarthatta még apróbb kishúgát. Vigyorogva nézte a törékeny kis csöppség szuszogását, apró mancsait és biztos volt benne, hogy ez élete legszebb napja. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna.
Aztán rájött, hogy néha idegesítő, haszontalan is tud lenni egy új jövevény. Túl zajos és nem lehet vele játszani. Mást se csinál, csak eszik, bömböl és alszik.
Aztán végre megnőtt és rájött, hogy így sem könnyebb vele. A lány érintés fóbiájának hála, nem egyszer volt már bosszúsága. Mindentől óvta volna, még a széltől is, de egy kamasszal nem hogy a szülök, még néha saját testvére se bír. Tipikus testvérek. Néha kincsként kezelik egymást, máskor meg a legnagyobb ellenségek. Húga sajnálatára Trystan eléggé az apjára ütött, így egy-egy téma iránt elégé hasonlóan tud reagálni. Egyik ilyen a fiúk. Talán alapjáraton sem állna hozzá jó kedvvel, de így, hogy látja azt is, ki próbálja becserkészni idegesítő kis hörcsögét… Egyszerűen képes lenne még egy kanál vízben megfojtani a srácot. Már első pillanattól kezdve ellenszenvet érzet irányába, de így, hogy képes pofátlanul hozzáérni Siennahoz, úgy, hogy ráadásul tud is fóbiájáról… Na meg minek is ér hozzá? Kettő húszra feltud menni a vérnyomás attól a görcstől. Azt hiszi, hogy, mert úgy viselkedik, azt tehet, amit akar. Hogy elég megvillantani a száz wattos mosolyát és már mindenki majd elolvad.  A tiszteletlenség és a nagyképűség túlságosan is jelen van nála, amit Tryst egy pillanatig sem tűr el. Ha Sie össze is jön valakivel, nehogy már egy ilyen bunkó paraszttal. De persze beszélhet ő akármennyit, úgy sem figyel rá drága kis pukkancsa. Talán ezért is van az, hogy mindig szemmel tartja. Ugyan nem mindig ér rá ilyen gyerekes dolgokra, de azért igyekszik is közelében tartani a húgát.
Keményen küzd azért, hogy minél jobb vadász válhasson belőle. Ha nem is a legkiválóbbak között szeretne lenni, szeretné úgy érezni, hogy van haszna is. Talán első ránézésre, csak egy lusta, kissé antiszoc dög nézhető ki belőle, de jó fej ő a maga módján. Igazából nem is lusta, csak a sok edzéssel teszi sírba lassan magát. Azért testvérével is elég sok közös tulajdonságuk van, igaz talán nem a legjobb értelemben. Mint ahogyan a törpe is úgy ő is elég könnyen felhúzza magát pár apróságon is talán. Ezért van az, hogy inkább csak csendben magának elvan az egyik sarokban. Ritkaság, ha neki áll ismerkedni, azt inkább másokra hagyja. Viszont sajnálatára nem mindenkit tud úgy elkerülni, ahogy szeretne…
Már egy ideje kínozza magát szokásos gyakorlatsorával, de nagyon észre se veszi, mennyi ideje is szenvedhet. Csak akkor figyel, már fel mikor hirtelen hátulról a derekára fonódik egy kéz. Egyből ki is pattan a szeme és egy hirtelen mozdulatot követve dobja a földre a csendes támadót. –Mégis mi a büdös francot csinálsz?! – pillant le rá vicsorogva. Na, igen, testvéri vonás lehet. Hozzáérsz bármelyik Lovelace-hez és már halott vagy. Ő nem fóbiás, csupán kevés embert tűr meg annyira, hogy egy ilyet is megengedjen. –Bocs, csak kissé mintha megingtál volna… Gondoltam elkaplak, mielőtt még elájulsz itt. – vigyorgott rá sunyin az a szőkeség, aki a második volt a világ legutálandóbb személyek nevű listáján, természetesen csak Gideon után. Mondjuk néha ezen is elgondolkozott, hogy Ő még nála is rosszabb. –Törődj csak a magad dolgával, ha még élni szeretnél! –lépet rá a hasára és azzal ott is hagyta a földön. Fortyogva indult meg a szobája felé, de kíváncsiságból betévedt a húgáéba is, amit igen csak üresnek talált. Nem kell nagy matekosnak lennie ahhoz, hogy kitalálja, vajon kivel lehet. A pumpa itt ment fel nála, de nagyon. -GIDEON HYUN BIN ALDERTREE! Egyszer még kinyírlak…