128-as szoba

Asmodeus & Katherine

Nem akarok őt elveszíteni, nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne az életem nélküle... ha elképzelem akkor csak egy ürességet érzek a lelkemben amit nem tudok mivel betölteni, egy űrt, amit Ő hagy maga mögött.
Olyan sokáig nem éreztem senki iránt ilyen erős érzelmet, olyan sokáig nem voltam szerelmes senkibe, most pedig elveszítem azt az egyetlen embert aki képes volt megváltoztatni engem... Aki mellett jól érezhettem magamat.
Emlékszem, kétszer "elloptam" a telóját, csináltam vele egy közös képet amiről nem tudom, hogy tud-e, hogy ő is fotózva lett, mert igen csak engem nézett közben, a második alkalom pedig akkor volt amikor elmentünk egy fesztiválra, én azért akartam, mert a sok hülye tinédzsernek finom a vére, főleg, ha még be is vannak tépve, Asmodeus pedig... Nos, hát azt nem tudom, hogy ő miért jött, de végül is gazdagabb lett egy selfie-vel amit nem tudok, hogy megnézett-e, meg van e neki még a telefonjában vagy esetleg kitörölte volna már, fogalmam sincs.
Szavai hallatán picit felszalad a szemöldököm a meglepődöttség miatt, de megszólalni nem tudok. Nem tudok egyetlen egy szót sem kinyögni, nem jön ki hang a torkomon csak hallgatom őt és nézem ahogyan beszél hozzám, a tekintetét keresem, s azt látom benne, mintha komolyan is gondolná azt amit mond, és ez fáj a legjobban.
- Ne felejtsd el azt, hogy most lököd el magadtól azt az embert, azt az egyetlen olyan személyt aki látta benned a jót. - mondom komoly hangnemben, kiölve minden érzelmet a hangomból. Tény és való, hogy Asmodeus mellett meggyengültem, gyengévé váltam és itt az ideje, hogy vissza térjek az öldökléses életemhez.
Az utolsó mondata viszont még jobban bánt, mint a többi. Még jobban szíven hatol és össze töri azt. - Ígérem, soha többé nem fogsz látni engem! - jelentem ki neki, közelebb lépve hozzá a szemeibe nézve, majd elsétálok mellette vissza a szobába. Mikor vissza érek, behunyom a szememet így végig gördül egy könny csepp az arcomon, majd veszek egy mély levegőt és megtörlöm az arcomat, majd felveszem a dzsekimet és kihasználva a gyorsaságomat egy pillanat alatt tűnök el a helyszínről.

Asmodeus & Katherine

Nem tudom, hogy mit fog hozni a jövő, fogalmam sincs, hogy mit tartogat számomra, de azt viszont tudom, hogy nagyon nehezen tudnám csak elviselni, ha Asmodeus többé nem lenne az életem részese. Annyira megszoktam már, hogy ő itt van nekem, hogy furcsa lenne elengedni őt, pedig... Pedig eléggé el kéne engednem őt, ki kéne ebből szállnom olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudok, hiszen ebben az egészben én vagyok az, aki még jobban megsérülhet, nem ő.
Emlékszem életem első, és Asmodeus előtt az eddigi utolsó szerelmi csalódásomra, talán ő (is) rásegített arra, hogy egy álcát húzzak fel magam körül és ne engedjek túlságosan közel senkit se magamhoz. Még ember voltam amikor először lettem igazán szerelmes, és most kivételesen egy olyan srác tetszett meg akivel még apámnak sem volt baja, sőt, ő volt az egyik kedvence azok közül akiket én ismertem. Abban a korban ugyebár az volt a divat, szokás, hogy a lányokat 16-17-18 éves koruk környékén feleségül adják egy jómódú család férfi tagjához. Volt egy bál amire természetesen mi is mentünk a családommal és ott találkoztam Benjaminnal. Egyből elrabolta a szívemet, felkért táncolni, beszélgettünk, és már az első pillanattól kezdve megragadott a személyisége, tudtam, hogy én máskor is szeretnék találkozni vele, és nem csak így, amikor mindenki figyel bennünket, legnagyobb örömömre ő is ugyan ezt gondolta, így két nap múlva ismételten találkoztunk. Volna. Nem jött el, azóta sem hallottam róla semmit. Nehezen tudtam rajta túllépni, egyrészt, mert nem szoktam meg azt, hogy elutasítanak avagy éppenséggel lekoppintanak, másrészről pedig sosem tudtam meg, hogy mi történt, hogy valami baja történt, vagy szimplán csak tényleg felültetett engem, de ez mára már teljes mértékben lényegtelen, bár a szerelmi életem továbbra sem változott meg=> szerencsétlen vagyok benne, de tényleg, ezen a téren úgy néz ki sosem volt és nem is lesz szerencsém, hiszen ismételten egy olyan férfiba estem bele akibe nem kellene.
- Miért nem engedsz közel magadhoz? - teszem fel a kérdésemet halkan, a szemeibe nézve, és a tekintetemben látszódik az, hogy a lelkem mélyén nagyon fájt ez a megjegyzése, hogy csak szexre kellek neki. Nem hiszem el, hogy ez igaz lenne, láttam a szemeiben és hallottam tőle, hogy ez az állítása nem igaz, a pia nem készteti hazugságra az embert, sőt, pont ellenkezőleg: segíti, hogy az adott személy kikotyogja az igazat, és ez Asmodeus esetében sem volt másként.

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

Keresek. Hogy miket? Válaszokat. Fogalmam sincs, hogy mik ezek az érzések, amiket keltett bennem ez a lány.. nem tudok rá magyarázatot adni, hiszen soha senkivel nem éltem át ezt.. hogy valaki iránt, ilyesfajta.. talán.. kötődést éreznék. Még a saját gyerekeim iránt sem, akiknek a világot kellene jelentenie nekem.. de nem. Én nem vagyok átlagos. Soha nem éreztem magam apának igazság szerint, s őszintén szólva mélyen legbelül tudom, hogy nem is nevezhetem magam annak, mégis.. Magnus előtt, már csak azért is büszkén, fennhordva orromat hívom magam annak. Elviselhetetlen személyiség vagyok, ezt állom.. de talán csak azért vagyok ilyen, hogy ezzel elrejtsem valódi érzéseimet. Hiszen igen. Vannak. Katherine nem felkeltette bennem ezeket, hanem csak a felszínre hozta valódi érzéseimet, amit nem szabadott volna .. nem engedhetem, hogy ennél többet mutassak neki belőle.. egy bukott angyal, egy démon ki a saját démonaival küzd jelen pillanatban is, kik a látszat szerint nyerésre állnak hiszen szemeim lassan kezdenek megtelni könnyekkel.. ezért is fordítok hátat abban a pillanatban, amint észlelem ezt az újabb, ismeretlen jelenséget. De még mennyire, hogy meglepődök! Konkrétan, nem hiszem el, hogy a Nagy Asmodeus neki állt sírni.. ezért is nyúlok szememhez, aminek következtében krokodil nagyságú könnyeim végig folynak arcomon.   - Persze hogy megmentettelek. Veled élvezem a legjobban a szexet. Ne képzelj bele többet. Mert nincs. - Talán annak is köszönhető mindez, hogy visszaléptem a tempótól, mert kiment belőlem az alkohol mámoros, bátorító hatása.. ezért is tudok hazudni neki. Hiszen igen. Hazudok. Mert nem csak a szexre kell, ezt ő is már biztos vagyok benne hogy nagyon is jól tudja, mégis.. nem engedhetem hogy lássa a könnyeimet a gyengeségeimet.. még neki sem. - Nos, akkor ezt már túl is tárgyaltuk, nem igaz? - Letörlöm könnyeimet,megfordulok és felöltök magamra egy láthatóan nagyon erőltetett mosolyt, és széttárva kezeimet próbálom lezárni eme kényes témát. Nincs több nyáladzás.

Asmodeus & Katherine

Annyi mindent megéltem vele, mellette, de eközben még is olyan keveset ahhoz, hogy képes legyek nélküle élni. Tudom, hogy nem tudna megváltozni és ez nagyon fáj nekem, főleg mivel tudom, hogy ő is így érez, ahogyan én és ez... Ez idegőrlő!
Nézem őt, azokat a gyönyörű kék szemeket melynek egy kis részét egy-két csokoládébarna hajtincs takar el. Azok a szemek amiknél úgy érzem, mintha Asmodeus a vesémbe látna, mintha minden egyes titkomat tudná, pedig lényegében nem tud semmit rólam. Nem tudja, hogy ember koromban miken kellett keresztül mennem, hogy milyen volt régen élni, hiszen oké ő már rég élte az életét amikor én még csak meg sem születtem, de nem volt a Földön, nem tudta, hogy hogyan kell viselkedni, mit mondott akkoriban az a bizonyos etikett, hogy mit illett csinálni és mit nem.
Szimplán csak 17 éves lehettem kb amikor apámék már férjet kerestek nekem, én pedig csak kapkodtam a fejemet. Nem akartam kényszer házasságot és gyereket szülni csak is azért, hogy a családi vérvonal ne haljon ki, stb. Nah, és a ruhákról ne is beszéljünk... A fűző volt a legrosszabb az egészben, a mai napig csodálkozom azon, hogy egyáltalán hogyan kaptam abban levegőt bármikor is, hiszen anyám mindig nagyon szorosra húzta meg, a derekamat pedig annyira levékonyította, hogy kb egy normál méretű emberi kézzel körbe lehetett fogni. Nagyon nem volt egészséges az akkoriban hordott ruhák többsége, jobban szeretem azt ami most van.
Persze most már én is változtam, a divat is változott, szinte szöges ellentéte lett a múltnak. Régen nagyon sok ruhát kellett hordani, most meg már-már az a divat, hogy a lányokon egyre kevesebb a ruha. Oké, nevezhető vagyok ribancnak, de nem vagyok kurva, azért mindig normálisan szoktam öltözni, főleg, hogy imádom a csőfarmereket és a testhez simuló toppokat, pólókat, de nem vetem meg az egybe ruhákat sem, bár azokat eléggé ritkán szoktam viselni.
A múltból a hideg levegő és a férfi szavai repítenek vissza a valóságba, a jelenbe, a 21. századba.
- Miért? - ismétlem el a kérdését, de a hangomban lehet hallani, hogy nem várok erre választ, hiszen nem fejeztem be. - Mert bármennyire is mutatod, hogy kemény vagy és kegyetlen, de a lelked mélyén igen is foglalkozol azokkal akiket igazán szeretsz. Tudsz érezni, Asmodeus, és ez a legfontosabb. Hiszen engem is megmentettél... - mondom miközben a szemeibe nézek, és kezemmel a mellkasára mutattam, mikor az érzéseiről beszéltem, viszont mikor közelebb lép hozzám, a kezemet ismételten leengedem magam mellé és hátrébb lépnék, de már nem tudok hova menni. Hátra nézek és a hátam már teljesen a falnak simul, majd vissza nézek Asmodeusra.
Kérdésére hirtelen felelnék, szóra is nyitom a számat, majd vissza nyelem azt amit mondani akartam. Először természetesen azt mondtam volna, hogy igen, elfogadom így, csak legyen velem, szeressen, ne engedjen el, de... De nekem ez már nem fog menni. Nem tudnám elviselni, hogy másokkal is van és nem csak velem.
- Nehéz elviselnem a hiányodat... - mondom ki halkan, de nem adva igazán választ a kérdésére. Emlékszem csak az adott erőt abban a bizonyos 1 hónapban, hogy talán újra láthatom őt, hogy megment, és megmentett, de most itt állunk... Egymás előtt, egymás szemeibe nézve...
Veszek egy mély levegőt és próbálom elérni magamnál, hogy kivételesen ne hasson rám a sármja, hogy ne vegyen le a lábamról, hogy józanul tudjak gondolkodni.

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

Fogalmam sincs hogy egyáltalán mit is jelent az, hogy kapcsolat. Ilyen téren teljesen szűz kisfiúnak számítok, hiszen soha nem volt senkivel sem ilyesféle szorosabb kapcsolatom. De őszintén.. soha nem is akartam egy nő mellett leragadni. Egy nő sem keltette fel annyira az érdeklődésem, hogy egyáltalán akár visszajáró vendégem is legyen, nem hogy még.. szerelmi kapcsolatokon törjem a túl vonzó fejemet. Szóval enyhén vicces számomra ez a helyzet.. de annál inkább ijesztő. Igen. Mert megrémít.. nem akarom elveszíteni ezt a nőt magam mellől és tudom, hogy még egyszer nem lennék arra képes hogy elküldjem... hogy megint bajba sodorjam, hogy fájdalmat okozzak neki.. és ezzel egyúttal magamnak is. De ha mellettem marad, ha engedek az érzéseknek azzal is fájdalmat okozok neki előbb utóbb hiszen tudom.. hogy milyen vagyok.. és egyáltalán nem tudom megérteni, hogy miért szeretett belém ez a nő. Külső, szex, oké.. de a belsőm évezredek óta elrohadt.   - Miért? Miért szerettél belém? - Tőr ki belőlem végül kíváncsian a kérdés. Hiszen tudni akarom rá a választ. A nők többsége leragad a külsőmnél.. és nem akarnak belém látni, megismerni.. elég nekik a kinézet.. és őszintén, az ilyet szánalmasnak találom. Ha ennyiről szól a szerelem, akkor én több millió nőben voltam már szerelmes. Talán ezért sem érdekelt soha komolyabban egy sem..  de most itt van Katherine.. és érzem, tudom, hogy ő más.. hogy ő nem csak a külsőségek miatt szeretett belém. Mégis, képes lennék kockára tenni a köteléket közöttünk azzal, hogy nem parancsolok magamnak megálljt,  hogy továbbra is folytatom a megszokott életvitelem, és habzsolom magamban az örömöket. - A kérdés rajtad áll. Eltudsz fogadni így? - Szándékosan közelítek hozzá kérdésemet követően, szándékosan állok elé, támaszkodok a falnak közel egészen hozzá, s hajolok a lehető legközelebb arcához mert pontosan tudom hogy ahogy engem is, úgy a közelségem őt is megrészegíti. És őszintén.. életemben először félek, tartok valamitől. Attól, hogy elveszíthetem őt végleg.

Asmodeus & Katherine

- Asmo... - suttogom halkan, de nem folytatom a mondatomat hanem inkább hallgatom őt. Folyamatosan az elmúlt időszak pörög le a fejemben, főleg az elmúlt 1 hónap, hiszen az minden szempontból rettentően megerőltető volt és nehéz, de gondolok én még az Asmoval közös pillanatokra is. Olyan furcsa ez az érzés amit neki sikerült kiváltania belőlem, hiszen mindeddig nem igazán hittem a szerelemben, ember koromban sem voltam igazán szerelmes, ez az átváltozásom után sem változott sokat, aztán Philadeplhiában össze futottam egy bukott angyallal, egy démoni lénnyel és fenekestül felforgatta az életemet, hiszen mióta ismerem őt azóta minden megváltozott. Fogjuk rá. Azóta gyilkolni sem gyilkoltam annyit, azóta sikerült neki beférkőznie a gondolataim közé, folyton folyvást rajta jár az eszem, sehogyan sem tudom kiverni őt a fejemből, pedig az utóbbi 1 hónapban megpróbáltam, sőt, lényegében azért is mentem el New Yorkból, hogy őt elfelejtsem, de hát ez sikertelen volt.
Szemeibe nézve hallgatom őt és a szavai szó szerint szíven szúrnak. Jobb volt élni abban a hitben, hogy az érzéseim egyirányúak, hogy viszonzatlanok, de most, hogy konkrétan közölte velem, bevallotta nekem, hogy ő is érez irántam valamit, de eközben még sem lehet csak velem... Szörnyű érzés...
Ahogy a mondata vége felé jár, a földre pillantok le egy pillanatra, mert nem tudom állni a tekintetét amikor hirtelen eszembe jutnak a kínzások, az éheztetés, a kivéreztetés. Haragudtam Asmodeusra igen, de ahogyan ő is mondja, az utolsó pillanatokban is őt hívtam. Bólintok szavaira, miközben eszembe jut az álmom ami vele volt, amikor 1 hétig nem kaptam vért, szinte már kómában voltam olyan gyenge állapotba kerültem, és olyan gyönyörű volt az az álom az előttem álló férfival. Minden tökéletes volt benne, együtt voltunk.
Túl sokan bántottak már meg az életem során, de Asmodeustól még ezt is elviselném. Szinte vágyom arra, hogy vele lehessek. És itt most nem félre érteni a dolgokat, ténylegesen vele szeretnék lenni.
- Akkor most hogyan tovább? - teszem fel a kérdésemet miután felnéztem végre a szemeibe. A válaszára kíváncsi vagyok, főleg mivel nem hiszem, hogy tudnám folytatni vele azt amit eddig csináltunk. Nem hiszem, hogy eltudnám viselni azt, hogy lehetek vele, de közben még sem az enyém. Nem, nekem ez nem menne.

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

Nem kicsit idegesít fel ez az egész helyzet. És most rohadtul szépen fejeztem ki magam. De nem is az érzés miatt, amit felébresztett bennem ez a nő.. nem. Magamra vagyok ideges. Bár talán a részegségemnek köszönhető hogy ilyen nyíltan vállalom mindezt, de csak most szembesültem vele hogy valójában milyen erős is ez a kötelék közöttünk, amit hiba volt megpróbálnom nem is olyan rég elvágni. Mert ezt nem lehet csak így megtenni.. de nem hibáztatom magam. Hiszen, most találkoztam hosszas életem során először ezzel a helyzettel.. hogy az érzéseink egy nővel kölcsönösek, a részemről is. Ami aztán hatalmas szó, mert én nem csak csupán pár száz évet éltem, ellentétben vele. Kissé ironikus.. hogy pont iránta vannak érzéseim, mikor vészesen hasonlít Aingel-re.. talán egy fajta reinkarnáció.. nem tudom. Igazság szerint nem is érdekel, nem ez volt a kiváltó ok, amiért eltudta nyerni az általam nem létezőnek hitt szívemet. Mégis hiába mindez.. hiszen láthatóan ő nem csak a szívemet akarja, hanem kisajátítani minden egyes porcikámat.. és bár nem akarom megbántani, könnyebb lenne hazudni neki is.. mégis, úgy érzem, hogy ezt nem tehetem meg vele, és őszintének kell lennem.. ami már tekintve démoni mivoltomat is felettébb furcsa és nem hétköznapi. - Hazudtam Katherine. Könnyebb volt hazudni neked, ahogy saját magamnak is. De beláttam hogy hiba volt.. hisz miattam kerültél annak a nyomorultnak a kezei közé. De te még az utolsó pillanatokban is engem hívtál, nem igaz? -  Súgom őszinte szavaimat a lánynak, lelkiismeret furdalást mutatva felé, hiszen igen.. ezúttal semmiféle érzést nem nyomok el magamban, és minden téren őszinte vagyok a lánnyal. Úgy érzem ennyit megérdemel. Egy kicseszett úriember lettem.- Lehet hogy egykoron angyal voltam, de már nem. Nem szoktam hősködni.. ha nem rólad lenne szó, nem tettem volna meg. Ha én nem vagyok már nem lennél itt.. tartozol nekem Katherine.   - Adom elő komolyan mondom. -Illetve.. tartoznál. De nem, szívességből tettem. Mert törődök veled. És pont ezen okból nem ragadhatok le csak nálad.. tudom, hogy csak megbántanálak.. nem mondhatok ellen annak, ami valójában vagyok. - Tőlem szokatlanul, talán még soha nem látott komolysággal beszélek hiszen úgy érzem, most nem engedhetem meg magamnak azt, hogy elvicceskedjem a helyzetet... a szándékaim komolyak lennének vele, de nem tagadhatom meg a természetem.

Asmodeus & Katherine

Jól esik a kissé hűvös levegő ami itt kint van, jól esik lehunyni a szememet és mélyen magamba szívni a szinte üdítően ható levegőt. Folyamatosan az elmúlt 1 hónap jár a fejemben amit immáron végre magam mögött hagyhattam. Szép lassan szinte látom magam előtt azokat a kínzásokat amiket át kellett élnem, emlékszem arra az álomra amiben Asmodeus is benne volt, emlékszem arra, hogy milyen boldog voltam vele, hogy milyen jó érzés volt, hogy ő az enyém volt, hogy megszereztem magamnak, hogy szeretett engem. Hosszú ideje vágyom arra, hogy szeressen és végre szeretett is, foglalkozott velem, törődött velem, igazi pár voltunk, de mindez csak egy álom volt, egy olyan álom ami nem fog megvalósulni...
Kinyitom a szememet mikor hallom a csörömpölést a szobából, de nem megyek vissza, nem tudnék most úgy a szemeibe nézni, hogy ne törjek össze, hiszen tényleg szép lassan felfogtam azt, hogy nincs esélyem nála, nem fog megállapodni egy embernél, hiába való lenne az összes próbálkozás, akkor meg minek törjem magamat?
Viszont amikor végül kijön hozzám és rám néz, amikor a nevemet kimondja szinte meghazudtolom magamat. Képes lennék megváltozni, érte képes lennék ismételten olyan lenni, mint amilyen régen voltam, érte képes lennék ismét jó lenni, a szerelméért képes lennék feladni mindent ami szerint élek már 503 éve, érte képes lennék őszintén és teljes szívből szeretni, csak ezt nem kapnám vissza... Nem kapnám vissza ezt a szeretetet, ezt a szerelmet, és ezt bizonyítják a következő szavai is, amik szíven ütnek. Jobb volt eddig úgy élni abban a tudatban, hogy viszonzatlan a szerelmem amit iránta érzek, de nem, ő is szeret, de még sem tudna csak velem lenni és ez iszonyatosan fáj. Nagyon rossz, hogy tudom, hogy szeret, de még sem lehet az enyém.
- Eddig azt mondtad, hogy a szerelemre sem vagy képes, eddig azt mondtad, hogy nem vagy képes arra, hogy többet érezz vágynál, de hiszen előbb mondtad az ellenkezőjét. - ránézek végül, de nem megyek oda hozzá, muszáj tisztán gondolkodnom és ez csak akkor megy, ha meg van köztünk a kellő távolság. Szükségem van most erre, ahogyan szükségem van Rá is...
- Miért nem akarod csak megpróbálni? - kérdezem tőle végül halkan, felé fordulva immáron egész testemmel és nem csak a fejemmel.
Vajon eltudnám viselni azt, hogy tudom, hogy szeret, de még sem csak velem van? Képes lennék bevállalni ezt csupán csak egy kapcsolat kedvéért? Fogalmam sincs...

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

A f*szomat az egészbe! Én, Asmodeus, a bujaság démona miért egy nő szívével szórakozik, mikor több millióval tehetné ugyanezt ezen az estén?! Egyáltalán, mi a francnak kellett Katherine után kajtatnom hogy aztán most igyam mindannak a levét, amit sikerült megfőznöm?! Tudom, hogy többet érzek iránta mint amit beakarok vallani magamnak! De Lucifer szerelmére! Én soha, és ismétlem, soha nem fogok egy nő mellett meg maradni, még ha próbálnám sem tudnám! Hiába érzek így Katherine iránt, tudom, ha belemennék mindebbe, ha hagynám hogy az érzelmeim uralkodjanak felettem csak még nagyobb fájdalmat okoznék neki, mint amit most is teszek, jelen pillanatomban! Lehet hogy az a nyomorult démonfajzat testileg kínozta.. de én talán rosszabb vagyok nála is, hiszen én a szívével.. a lelkével játszok azzal, hogy nem vagyok képes megvonni magam a társaságától! Számomra ez az első.. hogy egy nő mindezt ki tudta váltani belőlem.. soha, egyetlen egy nőt sem engedtem közel ennyire magamhoz, és.. látva, hallva, hogy ezt ilyen könnyedén eltudná engedni.. sokkalta erősebbnek vélem, mint saját magamat! Bár elindultam, de nem lettem volna képes itt hagyni. Helyettem meg tette Ő.. kirohant. Csak néztem a lassan távolodó árnya után, s hagytam, had menjen az útjára. Amint az ajtó csapódott utána, úgy pattantam fel abban a pillanatban én is. S az idegesség, mintha kiűzte volna belőlem az alkohol mámoros érzését úgy kezdtem a levezetésében, amit persze a berendezés bánt. Törtem, zúztam mindent ami kezem, s lábam útjában került, majd szépen utat vágva magamnak, kimentem én is a nő után, aki látszólag a falnak támaszkodva próbálta nyugtatni magát. Szépen, lassan, de annál magabiztosabban sétáltam közelebb hozzá, majd elállva, karba téve kezemet támaszkodtam szintúgy a falnak.  - Katherine.. -  Nyögöm ki a lány nevét, keresve tekintetét.  - Nem játszok veled. A szívemet lehet hogy sikerült elnyerned, de a testemet nem tudom csak neked ígérni.. a bujaság démona vagyok Katherine. El kell fogadnod. -  Természetesen nem akarom megbántani még ennél is jobban, de tévhitben sem szeretném tartani.. tehetném persze mindezt a háta mögött, de úgy érzem, hogy tiszta lapokkal kell indítanunk, ha valamit is elszeretnénk érni.. kettőnk ügyében.

Asmodeus & Katherine

Bunkó akarok lenni vele, de még sem megy. Nem tudok olyan lenni vele, főleg nem akkor amikor gyengéden a számhoz ér. Minden eddigi rossz indulatú érzés eltűnik az arcomról és csak az előttem lévő férfit figyelem, még az sem érdekel amikor a vér után fintor ül ki az arcára. Megértem őt teljes mértékben, ember koromban én is utáltam a vér ízét, gyűlöltem annak a gondolatát is már annak, hogy valaki az emberek vérét igya, most pedig... Szó szerint ez lett az életem, főleg ha azt nézzük, hogy az elmúlt 1 hónapban alig kaptam vért és kishíján meghaltam, nem is csoda, hogy mohón ittam az immáron halott nő vérét, követeltem, a testem követelte már a normális mennyiségű vér adagot amit végre megkaphattam.
Szinte relfex szerűen megyek utána amikor azt mondja, hogy elmegy, így hát az ágy szélénél kötök ki, tovább nem tudok menni, mert a részegségének köszönhetően Asmodeus a földön köt ki, ezen pedig magamban jót mosolygok, de nem mutatom viszont ki a külvilág felé.
Szavai a szívemig hatolnak. Ahhoz a szervhez ami szinte már őskövület, főleg, hogy eddig senkibe sem voltam igazán szerelmes, Asmodeus előtt senki nem volt az életemben aki iránt ilyen érzéseket éreztem volna, soha senki nem váltott ki belőlem olyan érzéseket, mint amit az előttem lévő férfinek sikerült, soha nem szenvedtem férfiak miatt, Asmodeusnak még is sikerült ripityára törnie engem, nem csoda, hogy Sebastian társaságában akartam felejteni, bár a férfinek semmi köze hozzá, bárkivel képes lettem volna felejteni, csak akkor éppen ő volt ott. Sebastian mindig is csak játékszer volt az én játékomban és ez mostanra sem igazán változott meg, semmit sem érzek iránta, soha nem is éreztem és nem hiszem, hogy ez a jövőben bármikor is megváltozna.
Miközben a kezemet a szívére teszi, végig a szemeibe nézek, de érzem, hallom hevesen dobogó szívét, viszont a szememben látszik, hogy ismét újra és újra török össze ahogy kimondja az utolsó szavakat.
- Nem játszhatsz velem... - kezdek bele halkan. - Köszönöm, hogy megmentettél, de inkább hagyjuk egymást, mert nem bírok úgy melletted lenni miközben tudom, hogy te is érzel valamit irántam, mert érzel, és még sem lehetek veled. - mondom komolyan, még is megtört hanggal, majd úgy ahogy vagyok kisétálok a motel szobából, nem foglalkozom az ajtó becsukásával, csak ki megyek a levegőre, neki dőlök egy falnak, lehunyom a szememet és mélyen szívom magamba a hűvös éjszakai levegőt.

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

Őszintén szólva számomra is megmagyarázhatatlan, hogy miért várom ennyire tűkön ülve Katherine ébredésének pillanatát, hiszen, az azt vonja maga után hogy kérdőre fogja vonni tetteit miértjét, és ezekre jelenleg még én magam sem tudom a választ. Tettem amit tettem, amit jónak láttam, ahogy jelen pillanatomban is. Részeg vagyok, de még mennyire az! Nem tudok gondolkodni, de rohadtul nem is akarok csak élvezni a gyönyörű képet amit Katherine és ez a másik nő ad, aminek hirtelen szívtelen módra vesz véget, annak ellenére is hogy kifejeztem tetszésemet iránta!  - Szörnyűh vagy Katehrinh! - Tör fel belőlem úgy, s olyan arcot vágva hozzá, mint egy kisfiú kinek elvették a jelenlegi kedvenc játékait.De jelenleg ezen a szinten is érzem magam. Felülök, vagy, legalábbis próbálok felülni a lány mellé én is, s kérdésére egy darabig csak csendben maradok.  - Nézd csak.. itt.. - Ismételten kerülöm az elkerülhetetlent, még részegen is. A lány arcához nyúlok, pontosabban az ajkát érintem gyengéden, amin végig húzom ujjaimat, majd szája oldaláról letörlöm a maradék vért, és megízlelem vággyal fűtve a vámpírok által kedvelt nedűt. Természetesen arcomra undor ül ki abban a pillanatban hiszen.. maradjunk annyiban.. hogy a nők által termelt másfajta nedűt sokkalta jobban, és szívesebben ízlelem és fogyasztom, mint ezt itt. - ..véres maradt. - Fejezem be végül mondandóm, majd ahogy mindez előtört belőlem következő kérdései hatására olyan gyorsasággal is komolyodok meg.  - Akár el is mehetek. - Hirtelen felugrok, és távozásra készen is állnék, de köszönhetően részegségemnek a gravitáció lehúz a földre pontosan úgy, hogy Katherine elé térdelő helyzetbe érkezzek. Micsoda újdonság! A Nagy Asmodeus valaki előtt térdepel! Ilyen se történt még! - Katherine Wright... - Kezdek hozzá úgy és olyan hangnemben mint aki lánykérésre készül. Micsoda vicc! HAHA! - az egyedüli nő a világon, ki kétségek közé tudta helyezni a Nagy Asmodeust.. ki ennek az úrnak a fagyos szívét kicsikét is, de megtudta törni..  és elküldtelek. A pokolba is, persze hogy elküldtelek! Nem szerethetsz, nem engedhetem.. veszélyes vagyok, veszélyes életet élve.. nem tehetem kockára az életed. Miattam. - Szökőkút szerűen törnek ki szavaim belőlem, s ha lenne még az imént eldobott üvegben alkohol, arra is nyilván ráhúznék, de így csak.. Katherine keze után nyúlok, hogy egyenesen a hevesen dobogó szívemre helyezzem azt. - Érzed ezt? Ez.. mind.. miattad van. De bármennyire is fáj, mi soha nem lehetünk együtt.. - A fájó igazság, amivel még ha el is rontottam a pillanatot, de nem engedhetem hogy elköltelezzem magam valaki mellett.

Asmodeus & Katherine

Iszonyatosan jó érzés ahogyan érzem, hogy a vér szépen lefolyik a torkomon, ezzel is enyhítve az 1 hónapig tartó kiéheztetést, a kínzást, és segít a regenerálódásban is.
Csak iszom és iszom, egyre mohóbban és vágyakozóan, olyan régen éreztem már ilyen jót, olyan régen ittam rendes adagnyi vért, hogy szinte fel sem fogom azt, hogy mit művelek, hogy már-már szárazra csapolom a számomra teljes mértékben ismeretlen nőt.
Mikor megittam a vérét, elhajolok tőle, felülök, letörlöm a számat és a férfi felé fordulok. Ahogy megpillantom őt, hirtelen ébred fel bennem az iránta érzett összes érzésem, de ezt felé természetesen nem mutatom.
Halványan él bennem az ájulás előtt történtek, Asmodeus megjelent, akkor behúzott egyet Sebnek, vagy valami ilyesmi volt, kaptam egy kevés vért tőle, de nem volt elég ahhoz, hogy ébren tudjak maradni, aztán utána elsötétült minden, és most itt vagyunk. Kb 1 hónappal ezelőtt küldött el magától, én pedig felejteni mentem Philibe, aztán minden egy szempillantás alatt rosszra változott.
Mikor megszólal, hirtelen csap meg az alkohol szaga. Szuper, még részeg is. Mondatára csak szemet forgatok, mert nem vagyok éppenséggel olyan hangulatomban, hogy bárhogyan is reagáljak erre a megjegyzésére, ha róla van szó akkor a fejemben teljes mértékben zavarodottság van.
- Miért mentettél meg? - teszem fel a kérdésemet miközben felé fordulok teljesen a testemmel is, úgy nézek le immáron rá, míg én ülök az ágyon ő fekszik. - Elküldtél, akkor miért mentettél meg? Miért vagy itt, Asmodeus? - teszem fel a kérdéseimet és a hangomban lehet hallani, hogy nem vagyok vicces kedvemben, már csak azért sem, mert a poklok poklán kellett keresztül mennem.

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

Szorít.. úgy érzem valami szorít belülről ahogy nézem a nyugodalmasan pihenő Katherine-t, és lassacskán elfog szakadni mert nem bírja a nyomást. Viszont minden egyes korty az alkoholból ezen érzéseimen egyre csak gyengít, és gyengít, ahogy ilyen lassúsággal a józan eszemet is elveszi.  Szóval ez a fegyver kétélű, s tudom, hogy ha én az üveg tartalmát kiiszom akkor képtelen leszek ellenállni Katherine-nek, és az iránta szövődött érzéseimnek, és a felszínre fognak törni.. amit bár nem engedhetnék meg magamnak, mégis.. már abban az áldott állapotban vagyok, hogy úgy érzem, hagyom inkább magam sodorni az árral, és nem hazudni Katherine-nek, de legfőképpen magamnak, hiszen igen is.. igen is törődök vele, fontos nekem még annak ellenére is hogy eddig erőteljesen próbáltam tagadni ezeket. Bár a pia feledtet, nekem a gondolataim mégis kizárólag csakis körülötte tudnak keringeni. Hát nem ironikus? Nem régiben még elüldöztem magamtól mert szerelmet vallott, most pedig hasonló cipőben lépkedek én is megmentése után, mert valljuk be, nem tudok neki ellenállni. Ha annyira hidegen hagyna ez a lány nem mentettem volna meg, s most.. nem boldogítanám magam a lassan üres üvegű whiskyvel. De ahogy az alkohol, ezzel egy időben a türelmem is lassacskán fogy. Nem az erősségem a várás.. ezért is sóhajtok fel, amint megmozdul, majd a két nő teste szinte egymáshoz fonódik, ahogy Katherine ráveti magát, és mohó ivásba kezd. A felszabadult ágyrészhez dölöngélek, és rávetem magam, pontosan a két mellé, kényelembe helyezve magam, kezeimet a fejem alá temetve, és figyelem a nekem szánt kis műsört.  - Beindít ez az előjáték.. - Jegyzem meg suttogva, majd magamra, a férfiasságomra pillantok. - Egyébként nagyon szívesen Katherine, a megmentést, a vacsorát, hogy végre megszabadítottalak attól a korcstól. - Célzok itt baljósan Sebastian-ra, direkt kétértelműen fogalmazva szavaim, hadd higgye csak azt, hogy megöltem. Szívem szerint megtettem volna..  - De abba ne hagyjátok miattam. - Nézem továbbra is őket már - már csillogó szemekkel, ördögi mosolyom előrántva. Szeretem, ha két gyönyörű női test egymáshoz ér.. sőt, talán a gyengém is.

Katherine & Asmodeus

•••••• i believe in myself so much that nothing is going to stop me. ••••••

Mintha nem én lennék.. mintha kicseréltek volna valami hatalmas nyálgéppel, olyan annyira vigyázva viszem karjaimban ezt a nőt. Mégis.. nem utálom magam, annál inkább büszkeség tölt el ahogy a karjaimban tartom őt, mint valami hercegnőt, pedig közel sem az. Enyém a lány, én szereztem meg.. s talán ezért is fog el ekkora öröm, hogy ellophattam az elől a fiú elől. S talán most először érzem azt is, hogy boldogság tölt el azért, mert engem szeret.. és nem őt. Talán csak mert szeretek mások kárán, szomorúságán jót szórakozni, s látva a fiú arcát, hogy én vagyok a megmentő s nem ő.. határozottan jól szórakozok. Egy utolsót pillantok rá, majd elégedett mosolyt vetek felé, és Katherine-el eltűnünk a semmiben. Elteleportálok, egy olyan helyre ahol biztonságba helyezhetem. Egy helyi motel.. a célnak megfelel, még ha nem is fényűző amihez én szoktam hozzá ez most jelen pillanatban érdekel a legkevésbé. Nem szórakozok bejelentkezni a portán, egyenesen egy lepukkant szobában kötünk ki, amit szívem szerint sterilizálnék, sőt, még csak a kis lábujjam sem dugnám be ide, de kénytelen vagyok a szoba iránti undoromat félre helyezni. Katherine-el a karjaimban az ágy mellé sétálok, s majd mint holmi törött eszközt, olyan óvatossággal helyezem le az ágyra.  Leülök mellé, megfogom a kezét, és felé hajolok, hogy egy csókot leheljek homlokára. - Szép álmokat, Hercegnő. Most már biztonságban vagy. Senki nem bánthat. Suttogom még nyálgépebb szavaimat felé tudván hogy úgy sincs ébren, nem halhat, és elválok tőle. Sarkon fordulok.. úgy érzem, hogy erre innom kell.. fogalmam sincs mi történt velem, de nagyon nem tetszik ez az egész, nem akarom senki mellett elkötelezni magam, már pedig, ha valamit nem akarok, vagy akarok, az úgyis úgy lesz, ahogy én szeretném. És én most azt szeretném, hogy a sárga földig leigyam magam. Erre nagyon kell az alkohol.. de ebbe a rohadt motelbe még a telefon is süket, így hát saját magam kell gondoskodnom a piáról. Egy utolsót pillantok Kathre, majd elhagyom a szobát keresve magamnak valamit ,ami elveheti a maradék józan eszemet is. Viszont, utam csak a szomszédos szobába vezet ahol tárva nyitva az ajtó.. mi sem kell több  tökéletességemnek, kopogás nélkül belépek, s a látvány ami fogad.. egyedül, egy nő.. piák társaságába fojtja bánatát. Szívesen csatlakoznék hozzá, megvigasztalnám kicsit máshogy értelmezve, de nem akarom Katherine-t sem sokáig magára hagyni, így hát mögé lopózok a lánynak, és egy ütéssel ajándékozva tarkójára veszíti el eszméletét. A nőt a vállamra dobom, míg a piát a kézügyembe veszem, és jól ráhúzok, úgy, mintha muszáj lenne, s visszasétálok a szobánkba. A lányt ledobom Katherine mellé, kikötözöm az ágyneművel, és fogva egy kést felszabom a nyakát, hogy a vér illata végre felébressze mély álmait alvó Katherine-t, míg én leülök az ággyal szembeni kanapéra , a sötétbe, s kortyolgatom eszeveszetten a szerzett piát.