Go to top Go to bottom
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Utolsó begyejzések
bejegyezte  : Iviry Wade
Vas. Szept. 30, 2018 8:27 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Hétf. Szept. 24, 2018 8:09 pm

bejegyezte  : Jennyfer Lucasso
Hétf. Szept. 24, 2018 6:52 pm

bejegyezte  : Benedict Ericson
Vas. Szept. 16, 2018 7:35 pm

bejegyezte  : Jeremiah Blackthorn
Vas. Szept. 16, 2018 6:43 pm

bejegyezte  : Iviry Wade
Szer. Szept. 12, 2018 8:42 pm

bejegyezte  : Rafael
Hétf. Aug. 27, 2018 8:45 pm

bejegyezte  : Nate Heartridge
Hétf. Aug. 20, 2018 6:05 pm


erre barangolok


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (45 fő) Szomb. Márc. 04, 2017 12:36 pm-kor volt itt.


legtöbbet író userek


Share| .


honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Pepe Tóth
Tartózkodási hely :
A Föld
Csatlakozás ideje :
2017. Mar. 08.

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Gabriel ₰ Pént. Jún. 23, 2017 6:19 pm
gratulálunk elfogadva!
Üdv Gabriel!
Először is meg kell jegyeznem, hogy a lapod iszonyatosan jól sikerült. Összeszedett volt, átgondolt és a karakter remekül felismerhető és megismerhető lett a lapod által. Smile Másodszor pedig meg kell jegyeznem, hogy a pb-d egyik nagy kedvencem, remek választás volt. Örülök, hogy újabb angyal csatlakozott veszélyes világunk körébe. Nem tartalak fel tovább, foglalózz aztán irány téríteni és csatlakozni a nem mindennapi világ nyüzsgő életébe! Wink
shadowhunters frpg



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
honey, keep my secrets well
avatar
Angyal

Avataralany :
Adam Gallagher
Tartózkodási hely :
⚚ New York ⚚
Csatlakozás ideje :
2017. Jun. 23.

Témanyitás₰ Tárgy: Gabriel ₰ Pént. Jún. 23, 2017 8:29 am

Gabriel Sinclair
'Rebbenő szemmel ülök a fényben'


faj: Ark Angyal

kor: ősi

születési idő/hely: menny, réges rég a teremtés idején
becenév: Gabe

play by: Adam Gallagher

foglalkozás: hírvivő, Apple Inc. tulajdonos, CEO




Életem lapjai


Mi a kezdet? Soha senki nem tudja. Mindössze egy parányi villanás talán, és élet születik. Olyan, amilyet senki nem gondolt volna. Lüktető, pulzáló, valós. Gyönyörű és egyedi. Megismételhetetlen. Megmásíthatatlan. S épp ez a szépsége. Senki nem tudja honnan jöttünk vagy épp hová is tartunk. Egyedül a mikor-t tudjunk, vagy talán még azt sem.
Én már azt sem. Ahogyan a miért-et sem. Annyi bizonyos, hogy az életem (legalábbis ezen része) elég kusza. Atyám jelenléte az egyetlen olyan pont, amit örökké éreztem. A kedvessége, a szeretete, az akarata. A fénye, amivel körülölelt és beterített. Mindig is inkább éreztem, semmint valójában láttam. Mindössze ez számított számomra sokáig. Addig, míg ő maga el nem engedte a kezem. Mikor már úgy ítélte, vagyok oly önálló és erős, hogy nélküle, vagy legalábbis csak részben a belőle táplálkozó erőből, képes vagyok létezni. Akkor és csakis akkor kezdtem el látni. Látni rajta át és túl. Ám örökké ott van, valahol bennem valahol mélyen. Ahogy a fivéreimben is ott volt. Michael, Uriel, Lucifer....
Michael, akivel örök versengés a létezésem. Szeretem, hisz testvérem, sőt több annál. Egyek vagyunk és mégis különbözőek. Van, hogy egyszerre utálsz valakit és mégis szeretsz? Nem tudsz tőle megválni, mert nem is akarsz igazán. Ugyanakkor ki nem állhatod a fontoskodó jellemvilágát. Nos, hát mi épp ilyenek vagyunk. Tűz és a víz. Ellentétek, komplementerek és ugyanakkor képtelenek vagyunk létezni egymás nélkül. Sokszor eszembe jut, hogy talán ez Atyánk ostoba vicce vagy meglehet csak az élet kegyetlen fintora. Meghalnék érte, ahogy ő is értem...  Uriel, az örök fontoskodó. A maga kontextusában persze kiemelkedő. Mégis sokszor eszembe jut róla Lucifer. A bátyám, a bizalmasom. Az, akihez talán a leginkább kötődtem. És akihez immár nem sok közöm lehet. Az idő végtelen folyama során, mely az emberek számára már-már felfoghatatlan, nekünk pedig szempillantásnyi rövid, átalakultak a hierarchia szerepek. Nem is tudom mi indította el igazán a láncolatot. Az önnön gyarlóság, Atyánk akarta vagy mindössze az ostoba dac? Én is lázadtam, talán még a mai napig lázadok is. Végtére is, nem véletlen vagyok most is a földön. Igaz mindig van egy üzenet, amit vinni kell vagy feladat, amit teljesíteni, ám a lehető legkevesebbet próbálok a mennyben tartózkodni. És igen, a magam módját én is kiélvezem az emberi percek adta örömöt. A testi örömöket, miket társaim megvetnek. Atyánk ezt mégis elnézi. Lucifer hibái ellenben súlyosabbak voltak a szemében. Sosem felejtem a pillanatot, egy rég letűnt korban esett meg, mikor a szép hófehér, ívelt szárnyai eltörtek. Próbáltam küzdeni, próbáltam segíteni, próbáltam megérteni... ám lehetetlen volt. Atyánk meggyőzhetetlen és hajthatatlan maradt. Lucifert kitagadták. Testvéreim elfordultak tőle Atyánk magára hagyta. S talán az önnön sorsának beteljesítésére, vagy mert már amúgy is mindegy volt alapon megalkotta a maga kegyetlen világát. Mert a legfényesebb csillagból tud a legsötétebb árny születni. Én azóta is felelősnek érzem magam a dolgokért. Azóta sem békéltem meg a helyzettel. Azóta is keresem a választ, az utat, a visszafordíthatatlanra. Öngyilkos küldetés, talán lehetetlen is, ám a végtelen idő, mely engem szolgál reményeim szerint egyszer majd megtérül. Lehet addigra az emberek sem lesznek ennyire ostobák, ennyire alacsonyak önmagukhoz képest. Talán minden átváltozik és átformálódik, ahogyan kellene. Ahogyan szeretnénk. Amire született, amiért létrejött. Vagy maradnak a gyarló szintjükön és elvesznek a saját lényükben. A vesztüket okozzák és nevetnek a romokon. Mint az ostoba civakodásaik az évmilliók során. A háborúk és a gyilkosságok. Mind példák, amikből nem okulnak. Ahogy az árnyvilágban is megmutatkozik mindez. Mint az ostoba Valentine. Szánalmas, erőtlen, gyenge próbálkozásai. Atyánk őket sem menti meg, ahogy a testvéremet sem volt hajlandó. Ebben biztos vagyok. Habár, sokszor kegyeltebbnek vélik magukat, s fogalmam sincs miért. Talán túl hiúk belátni, Atyám rég elfordult tőlük. Vagy meglehet én tévedek?  Én pedig kiábrándultam. Atyám szándékaiból és az emberiségből egyaránt. Talán épp ezért menekültem le közéjük. Részben persze így képes vagyok fivéremmel is tartani a kapcsolatot. Részben, mert itt a bűnök szennyében senki nem törődik az enyémmel. Nem érzem a hibát hibának, nem tekintem a kudarcot, önnön kudarcomat, annak, ami. Mindössze egy vagyok a sok közül. Elbújhatok saját valóm elől. Saját felelősségvállalásom mögé. Gyarlóságom undorító volta az, amiért képtelen vagyok feladni a dolgot, és mégis... mégis valahol tudom, hogy ez a legkisebb rossz. Mert sokkalta nagyobb az, amit tettünk. Ami évezredek óta nyomaszt és apránként szépen felemészt. Hogy megtörtünk valakit, aki sokra vihette volna. Mert érzem a lelkem legmélyén, hogy többek lennénk vele, ahogyan vagyunk is. Ám nem jobbak. S ez az a legnagyobb érvágás, amit a többiek képtelenek felfogni. Túllátni magukon és megérteni. Mert bűnösök vagyunk, mind... ki így ki úgy. Még Atyám is a maga módján. Ezt is inkább érzem, semmint tudom. Hisz felelnie kell egyszer neki is.... valakinél... valahol...



Shadowhunters FRPG:
 




A hozzászólást Gabriel Sinclair összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 15, 2017 1:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Gabriel
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: